2009. január 12., hétfő

Hány uráli nép van? 7. A komik (zürjének, permjákok, jazvaiak, izsmaiak)

A sorozat legutóbbi részeiben azt láthattuk, hogy az erzák és a moksák, bár külön népnek tartják magukat és nyelveikben nincs is magukra egy népként utaló elnevezés, közös köztársaságot kaptak. A mariknál a nyelvi eltérések, sőt, a különböző irodalmi nyelvek használata ellenére is egy népnek tartják magukat. Az udmurtoknál pedig csak a legutóbbi időben merült fel, hogy önálló beszermán népről beszéljenek, de a beszermán mozgalom nem túl erős. A komik esetében azonban lényegében a 20. század folyamán sikerült politikai-adminisztratív eszközökkel egy népet kettéválasztani.

A komi-zürjének és a komi-permjákok

Néhány évszázaddal ezelőtt a komik a mai Komi Köztársaság déli részét és a mai Permi Kraj csaknem egészét lakták. (A Permi Krajt 2005-ben hozták létre a korábbi Permi Területből és a Komi-Permják Autonóm Körzetből – amely viszont a kilencvenes évekig a Permi Terület része volt. Itt kell megjegyeznünk, hogy a magyar wikipédia az orosz kraj közigazgatási terminust következetesen, de tévesen határterületnek fordítja. Ez nyilvánvaló képtelenség a Permi Kraj esetében, hiszen ez az ország közepén helyezkedik el. Sajnos valóban nehéz pontos megfelelőt találni, de ez az egyik lehető legrosszabb megoldás.) A terület fokozatosan került orosz uralom alá. Az északi területek az Arhangelszki (ill. később a Vologdai), a déliek a Permi Kormányzósághoz kerültek. Bár saját nyelvükön mindannyian kominak hívták magukat, oroszul az északiakat zürjéneknek, a délieket permjákoknak (tkp. permieknek) nevezték. A két különböző elnevezés azonban inkább területi változat volt, nem arról volt szó, hogy a két népet tudatosan megkülönböztették.

Az igazi szakadás csak a forradalom után történt meg. Igaz, a komik különböző csoportjai között nem volt erős kapcsolat, de nem húzódott élesebb határ a délkeleti zürjének és az északi permjákok között, mint bármelyik más komi csoport között. A valamikori Permi Kormányzósághoz tartozó, komik által lakott területet mégsem csatolták az 1921-ben létrejött Komi (Zürjén) Autonóm Területhez, hanem számukra 1925-ben nemzetiségi körzetet hoztak létre az Uráli, ennek három részre osztása után a Szverdlovszki, majd ennek kettéválasztása után a Permi Területen belül. (Eddigre a permjákok korábbi területük töredékére szorultak vissza.) Lényegében ettől kezdve beszélhetünk két népről, ettől kezdve kezdik magukat egymástól tudatosan megkülönböztetni.

Elnevezésük terén azonban ma is némi zürzavar uralkodik. A komi népnevet mindkét csoport használja magára és a másikra is, a permjákok a permják elnevezést magukra ma már komiul beszélve is. Ugyanakkor szűkebb értelemben inkább csak a komi-zürjénekre használjuk: például a hivatalos orosz nyelvhasználatban a permjákokat nem nevezik egyszerűen kominak, csak permjáknak vagy komi-permjáknak. A zürjén elnevezést viszont a korábbi nyugati (ide értve a magyart is) finnugrisztika széles értelemben, mindkét népcsoportra értve használta. Az utóbbi időben azonban már inkább csak a komi-zürjénekkel kapcsolatban használatos. A permják elnevezéssel más problémák vannak. Ezt ugyan sosem használják a zürjénekkel kapcsolatban, de oroszul használható Perm város (esetleg a Permi Terület/Kraj) lakóival kapcsolatban is. Magyarul ez utóbbi esetben inkább a permi elnevezés használandó, de ez is többértelmű: permi nyelveknek a finnugor nyelvek egy alcsoportját, a komit és az udmurtot nevezzük, permi népeknek pedig a beszélőiket.

Mivel a Komi-Permják Autonóm Körzet gazdaságilag igen elmaradott terület, a kétezres évek elején felmerült, hogy ismét a Permi Területhez csatolják, amit népszavazáson jóvá is hagytak: így jött létre a Permi Kraj. Ez a történet egy külön posztot igényelne, ebben az esetben csak azt jegyezzük meg, hogy fel sem merült, hogy a körzetet a Komi Köztársasághoz csatolják. Ez egyébként azért sem lett volna könnyű, mert a Komi Köztársaság és a Komi-Permják Autonóm Körzet között gyakorlatilag nincsenek infrastrukturális kapcsolatok: nincs sem út, sem vasút. Sőt, nincs ilyen kapcsolat a Komi Köztársaság és a Permi Terület/Kraj között sem. Sziktivkarból Kudimkarba csak Kirovon keresztül lehet utazni. Mindenesetre az a tény, hogy a permjákok egyáltalán nem próbálták meg kihasználni a lehetőséget, hogy a Komi Köztársasághoz csatlakozzanak, jól mutatja, mennyire nem érzik magukat egy népnek a zürjénekkel.

A jazvai komik

A jazvai komik a valamikori Permi Területen, a Komi-Permják Autonóm Körzeten kívül, annak határától kb. 100 km-re keletre, Krasnoviserszk városa környékén, a Jazva folyó mentén élnek.
Komiul kominak, oroszul permjáknak nevezik magukat, ezért egyes (főleg permják) kutatók a komi-permjákok egy csoportjaként tartják számon őket. Valójában nyelvük jelentősen eltér mind a zürjén, mind a permják nyelvjárásoktól, így célszerűbb egy önálló komi nyelvjárásról beszélni. (Sőt, míg a zürjén és a permják között nehéz nyelvi alapon meghúzni a határt, a jazvainak nincsenek más nyelvjárásokhoz közelítő változatai.) Az adatok szerint az ötvenes években alig háromezren beszélhettek jazvaiul, és ők is meglehetősen eloroszosodtak. Éppen ezért a szakemberek joggal következtettek arra, hogy ez a nyelvjárás kihalt. Ám a kilencvenes években kiderült, hogy még mindig kb. kétezren beszélik – sajnos azonban a gyerekek egyre kevesebben. Éppen ezért fontos, hogy 2003-ban ábécéskönyv jelent meg, mely az anyanyelvi oktatás alapjait biztosítja. (Jazvai irodalmi nyelv nincs, a helyesírást pedig lényegében ez az egy könyv jelenti.) Ettől függetlenül kérdéses, hogy meddig lesznek még ennek a változatnak beszélői.

Az izsmaiak

Az izsmaiak a komi-zürjének egy csoportja. A köztársaság északi részén az Izsma (komiul Izsva) folyó mellett élnek, de egyes csoportjaik a köztársaságtól északra, az Uráltól keletre, ill. a Kola-félszigeten is megtalálhatóak. A 16. század környékén vándoroltak északra, kihasználták a szibériai kereskedelmi utakat, ezzel jelentős haszonra tettek szert, viszonylag jó módban éltek. Elsajátították a nyenyecektől a réntartás fortélyait, a 18. században szinte ipari méretűvé fejlesztették a réntartást. Nyelvüket és kultúrájukat erős nyenyec hatás érte, különböznek a többi komitól.

Az izsmai komik szervezete, az Izsvatasz újabban azon igyekszik, hogy az izsmaiakat őshonos kis néppé (oroszul коренной малочисленный народ) nyilvánítsák. Az ilyen státuszt élvező népek tagjainak Oroszországban nem kell fizetniük az erdők és vizek használatáért, és területükön tilos ipari tevékenységet folytatni. Jelenleg az izsmaiak nem élvezik ezeket az előnyöke, míg hasonló életmódot folytató nyenyec vagy hanti szomszédaik igen. Az izsvaiak tehát nem elsősorban azért kívánnak önálló néppé válni, mert nem érzik magukat kominak, hanem azért, hogy azokat a jogokat, melyekkel a 20. század elején még rendelkeztek, és amelyekkel szomszédaik még most is rendelkeznek, visszanyerjék.

2009. január 10., szombat

21. Finnugor Szeminárium (második nap)

A 21. Finnugor Szeminárium második napján különböző aktualitásokhoz kötődő beszámolókat hallhattunk.


9:15 Havas Ferenc a finnugor mesterképzés (MA) helyzetéről szólt. Azoknak a tanszékeknek, amelyek azonos témában MA-képzést szeretnének indítani, konzorciumot kell létrehozniuk. Az ELTÉn egy finnugor mesterképzés indul, tehát nem lesz finn és észt szak, csak szakirányként. A felvételi vizsgák a szakirányokra közösek.

Bakró-Nagy Marianne és Mészáros Edit a Szegedi Egyetem nevében számolt be arról, hogy ott is elindul a finnugor MA, itt szamojedisztika uralisztika szakirány van, emellett finnül vagy észtül és egy kisebb finnugor uráli nyelven kell tanulni. A felvételi inkább csak elbeszélgetés, hogy a más BA-képzésről érkezőket is megismerjék.

Maticsák Sándor a Debreceni Egyetemről szólva elmondta,hogy egy, fennisztika szakirányban indul MA-képzés.

Csúcs Sándor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nevében arról számolt be, hogy csak a magyar szakon belül van finnugrisztika szakirány. Havas Ferenc és Bakró-Nagy Marianne elmondta, hogy hasonló
magyar szakos szakirány van az ELTÉn és Szegeden is.

Pusztai János elmondása szerint a szombathelyiek még nem döntöttek, de finnugor BA valószínűleg lesz.


9:35 Csúcs Sándor lépett a pulpitusra. A tudósító sajnos nem tud az előadásról beszámolni, mivel egészségügyi okokból távoznia kellett.


10:05 Kozmács István számolt be a Finnugor Írók Világtalálkozójáról. A magyar csoport delegáltakból és meghívottakból álltak. A delegátusban az írószövetségek képviselői voltak, nekik az tünt fel, hogy rengeteg volt a protokoláris rész, nem volt érdemi vita, kevés szó esett valódi irodalmi kérdésekről. Egyébként a Finnugor Világban Nagy Katalin beszámolóját ajánlja.

10:10 Hoppál Mihály beszélt az Uráli Mitológiák könyvsorozatról. Hosszas bevezetője után, melyben az is elhangzott,hogy az 1994-es konferencián még nem láthatták előre a Szovjetunió szétesését, lassan rátért a sorozatra. Oroszul 1999-ben jelent meg a komi, majd a következő években a hanti és a manysi kötetek. 2003-tól az Akadémiai Kiadónál angolul is megjelentek. Hoppál
szerint a cél az lenne, hogy a saját nyelvükön is megjelenjenek. (A tudósító a manysi és hanti kötettel kapcsolatban kénytelen kétkedését kifejezni.) 2004-ben megjelent egy udmurt mitológia is, de a sorozaton kívül, Hoppál szerint az udmurtiai szakemberek személyes ellentétei miatt. Hasonló okokból a sorozaton kívül jelent meg a mordvin mitológia is. Jelent meg szölkup mitológia is, szintén a sorozaton kívül. Várható egy mari mitológia megjelenése is.

Mint Nagy Katalin hozzátette, 2006-ban kolai lapp mitológia is megjelent.

10:50 Lázár Katalin ismertette a Sudár fenyő nőtt az erdőn című köteről. A hatvanas években Vászolyi Erik által gyűjtött 158 dalból álló komi népdalt, amit az MTA Néprajzi Intézet
őrzött. Lázár Katalin ezt az anyagot, ill. a Vászolyi Erik által adott további dalokat dolgozott fel a kötetben. A kötet nem tartalmazza a teljes anyagot, az egyértelűen orosz dalokat a kötetből kihagyták. A két népdalkincset nem lehet egyértelűen elválasztani. A kötetbe végül 103 dallam került be. Orosz hatásra a kétszólamú dalok is elterjedtek a komik körében, de a kétszólamúság másképp működik a komiknál, mint az oroszoknál. A bizonyos dallamok nagyon népszerűek, ezeknél inkább a szövegek fontosak, sokszínűek.

11:10 Kávészünet

11:50 Pusztay János a Collegium Fenno-Ugricum működéséről számolt be. Az intézmény Badacsonytomajon működik, célja hogy segítsége nyújtson az oroszországi finnugor népeknek. Így részt vesznek ezeken a nyelveken tudományos terminológia kialakításában, hogy ezzel is segítség az anyanyelvi oktatás elindítását. (Az orosz alkotmány szerint ugyan negyedik osztály felett csak oroszul lehet tanulni, de pl. Baskíriában és Tatarsztanban érettségiig is lehet anyanyelven tanulni.) Kiadnak egy könyvsorozatot az oroszországi uráli népekről, ez oroszul, angolul és az adott népek nyelvén is megjelenik. A tervek szerint minden monográfia meg fog jelenni lehetőleg mindenolyan nyelven, amely népről monográfia készült. A következő program az adott területről szóló zsebenciklopdiák kiadását célozza.

Ezután a hozzászólások és a válaszok hosszú időt vettek igénybe, ezek ismertetésétől itt a tudósító eltekint. Ezután a szűkös fennmaradó időre való tekintet nélkül Szíj Enikő hosszasan évfordulókat, konferenciákat és kiállításokat sorolt fel, ill. kitért Lomonoszov Budapesten az 1860-as években felállított szobrára.

12:50 Mácsai Boglárka számolt be a baskírai udmurtok között 2008. augusztusában végzett terepmunkáról. Tatjana Minjahmetova meghívására négyen vettek részt. A hét, udmurtok által lakott
baskortosztáni járás közül négy járásban jártak. Felkerestek tisztán udmurt és vegyes (udmurt–tatár) falvakat is. Felkeresték a szent helyeket. Ezek igen sokszínűek, egyes helyek elkerítettek, imaházak is vannak, ás szent helyek az erdőben vannak, építmények nélkül. A terepmunka inkább feltérképező jellegű volt. A tervezett kutatások a terület gazdasági, vallási kérdéseket, ill. azt kívánják vizsgálni, hogyan formálódik a nemzeti öntudat ezen a többnemzetiségű területen. Megemlítette, hogy a baskíriai tatárok száa igen magas, ők követelték is a tatár nyelv hivatalossá tételét az orosz és a baskír mellett. Baskíria egyébként a központtól legnagyobb függetlenséget kivívott köztársaságok egyike, emellett az etnikai tudatot egyik legerősebben ápoló köztársaság is. Ez a folyamat erősítette az udmurt
nemzeti öntudatot, ill. az udmurt pogány vallás gyakorlását is. (Hasonló folyamat figyelhető meg a baskíriai mariknál is.) Az imahelyeket jól láthatóan jelenítik meg, egyfajta etnikus szimbólumként. Beszámol a második világháború, ill. az afganisztáni és a csecsen háború halottairól való kultikus megemlékezés. Ez a fajta kultusz egyfajta összoroszországi nemzettudat megkonstruálását szolgálja. A hazára való hivatkozás, a hazafias cselekedet (értsd: hősi halál)
szinte vallásos megjelenítése egyfajta életprogrammal szolgál. A kutatás a későbbiekben az udmurt identitás és az oroszországi hivatalos identitásépítés viszonyát kívánja vizsálni.


Mivel a szervezők hibájából az utolsó két előadásra már nem maradt elég idő, az utolsó előadás főszerepői inkább lemondták előadásukat, hogy az utolsó előtti előadás teljesen egészében lemehessen.

A tudósító nem tudja, örüljön-e vagy szomorkodjon, de meg kell állapítania, hogy a két nap tudományosan legmagasabb színvonalú előadását egy diplomával még nem rendelkező hallgató tartotta. Az azonban a hazai finnugrisztika számára mindenképpen elgondolkodtató tény, hogy ő sem finnugor szakról került ki.

21. Finnugor Szeminárium

Több mint két évtizede szokás, hogy egy január eleji hétvégén az uráli népekkel és nyelvekkel foglalkozó szakemberek ill. a kapcsolódó szakokon tanuló diákok találkoznak. A program hol szakmaibb, hol kötetlenebb. Idén, a 21. alkalommal, az ELTE BTK, pontosabban annak Finnugor Tanszéke a házigazda. A hivatalos program itt olvasható.

Az alábbi feljegyzések az előadásokkal párhuzamosan készültek, ezért a megszokottnál is több lehet a gépelési hiba. Az adatok esetében is lehetnek apróbb pontatlanságok, az ilyeneket felfedezők kommentjeikben természetesen helyesbíthetnek, előre is köszönjük.

11:20 Havas Ferenc köszönti a megjelenteket. Elmondja: az első napon a téma a finnugor nyelvrokonság eszméjének státusza Magyarországon. (A tudóstó kételkedik, hogy az „eszme” terminus bármilyen értelemen helytálló-e.)

11:30 Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor. Ők kulturális antropológiával és szociológiával foglalkoznak. KG a rokonságkeresést szövetségkeresésnek tartja. Ezért a legvonzóbb rokonoknak a nagy birodalmak bizonyulnak, mindenhol ilyen irányba folyik a keresés. A
hasonló sors is felkeltheti a rokonítás vágyát (baszkok). A genetikai kutatások eredményei sem meghatározóak, genetiailag a környező szláv népekhez állunk a legközelebb, ennek mégsincs különösebb következménye. A környező népeknél a hasonló sors sem meghatározó
ilyen szempontból. A pillanatnyi politikai konstelációk is meghatározzák a rokonítási divatokat, a szovjet megszállás idején a finnugor rokonság tagadása a szovjetellenes eszmékhez is kapcsolódtak. Szerinte a sumer rokonítás egyik eszmei alapja, hogy a sumer Mezopotámiában az egyetlen jelentős nem sémi nép. A finnugor rokonításnak nem kedvez, hogy semmilyen hagyomány nincs, ami érzelmileg megerősítené. Ezzel szemben pl. a hun–magyar rokoságnak hatalmas irodalmi, képzőművészeti hagyománya van. KÁ szerint a közfelfogásban, ill. az egyes művekben a tények és a mítoszok egyfajta kontinuumban keverednek egymással. A traumák (pl. Trianon) különösen hozzájárulnak a jelentős rokonok kereséséhez, a dicső múltról való ábrándokhoz. Jelentős szerepet játszik az ellenzékiség is (ez esetben a „hivatalos tudományoss” ellen). A folyamatos történelmi frusztráció is az ábrándokat erősíti. Emellett jelentkezik az értékrend és általában a társadalom elbizonytalanodása.

A tudósító szerint, bár az előadás kétségtelenül tartalmazott érdekes részleteket, az elhangzottak nagy része kézenfekvő megállapítás volt. Az előadás ad hoc gondolatokra épült, nem volt világos gondolatmenete, sok volt benne az ismétlés. Konkrét eredmény csak az
előadás legvégén hangzott el: míg 1998-ban Mo-n a megkérdezettek több, mint fele sorolta a finnugor rokonságba, addig Erdélyben alig több, mint negyven százaléka. Ezzel szemben ugyanitt a hun rokonságot több, mint 30% váasztotta. Magyarországon a török rokonságot 2%, a sumért 1% választotta.

12:00 Lukácsi Béla a médiában megjelenő nézeteket elemezte. Egy agresszív levéllel kezdte, amit azért kapott, mert Alinei könyvéről készített műsort, melyben a könyvet negatívan ítélték meg. Erre a könyvre egy, a Magyar Rádióban elhangzott interjú alapján figyelt fel. (A kötet utószójának szerzője ebben azt nyilatkozta, hogy Alinei nem tud magyarul de annál nagyobb a tejesítméye.) A kötet mögött a Magyarok Világszövetsége állt. A kötet a médiban is nagy szenzációt keltett, részben az újságírók inkompetenciája, részben az ilyen eszmék iránti elkötelezettsége miatt. LB szerint az újságírók gyakran jobb megyőződésük ellenére reklámozzák az ilyen műveket, mert (legalábbis szerintük) ilyen szezciókra van tömegigény. A dilettáns interjúalanyokat sokszor professzornak tituálják, hangzatos intézményneveket kötnek össze a személyükkel. Bár a törvéy szerint a Magyar Rádiónak a tudományt kell terjesztenie, ill. áltudományos hírekről csak kellő magyarázattal számolhatnak be, a valóságban sajnos e kötelezettségüknek nem tesznek eleget. (A rádió új vezetése óta a helyzet javult, a dolozók egy része korábban hiába tiltaozott.) A hallgatóság jót szórakozott és szörnyülködött néhány részleten a Vasárnapi Újság adásaiból (Badinyi Jós Ferenc, Kiszely István, hallgatói hozzászólások: „(a csehek, szlovákok) akár történelmet is hamisítanak a nagy múlt érdekében”, bezzeg a magyarok). LB szerint a tudomány eleve vesztes, hiszen a bonyolult kutatások során megszületett eredményeket nehéz közérhető formában közzétenni. Az úságírók nyomás alatt állnak, pl. a Magyarok Világszövetségének elnöke tiltakozott az Alineiről szóló műsor miatt.

12:30 Hozzászólások

Fancsaly Éva: a Dunántúli Napló rendszeresen közöl olyan cikkeket, amelyek a „finnugor elmélet” bukásáról számolnak be. Cáfolatot közölni nem hajlandóak.

Kozmács István: Alinei valójában az uráli nyelvek közé sorolja az etruszkot, tehát nem tagadja a magyar uráli/finnugor rokonságát. Ezt azonban el szokás hallgatni. Alinei egyébként azért kezdte a magyarhoz hasonlítani az etruszkot, mert a magyarok élnek a Kárpát-medencében. Saját maga nyilatkozta, hogy ha a lengyelek élnének a Kárpát-medencében, akkor a lengyellel vetette volna össze az etruszkot.

12:50 Ebédszünet

Az ebédszünet után a középiskolákban tapasztalható helyzetről esett szó.

14:25 Fancsaly Éva az általános és középiskolai tankönyveket tekintette át: 23 történelem és 23 nyelvtankönyvet nézett át. Felmérése alapján Pécsett ezek közül csak hármat használnak. Országos felmérést is próbált végezni, sikertelenül: a kiadók üzleti titokra hivatkozva nem adják ki az adatokat. A könyveket 3 szempont szerint vizsgálta:

1. Mennyire tükrözik az új eredményeket: az őshaza tekintetben a legújabb (30– éves? FL) eredményeket közlik. A pollenanalízist és a nyelvészeti paleontológiai alapvető módszereit nem ismertetik,ellenben a bizonytalanságra helyezik a hangsúlyt. A szabályos hangmegfelelés fogalma teljesen hiányzik a történelemkönyvekől. Egy történelemtankönyv szerint a szavak és a nyelvtan hasonlósága már bizonyítja a nyelvrokonságot. A nyelvtankönyvek viszont már a szabályos hangmegfelelésekre teszik a hangsúlyt, és azt is kiemelik, hogy a túlzott hasonlóság inkább gyanús, mint meggyőző. Csak 5 történelemés csak 5 nyelvtankönyv emeli ki, hogy a néprokonság nem azonos a nyelvrokonsággal. A történelemkönyvek felvetik a nyelvcsere lehetőségét, de nem bizonyítják, sőt, arról sem mondanak semmit, hogy hol és mikor történt volna nyelvcsere. Bakay szerint a finnugorok vették át a magyar nyelvet. A történelemkönyvek elsősorban a hun–szkíta alternatív rokonságot említik, a nyelvtankönyvek általában szólnak ezekről az „elmélet”-ekről. A történelemkönyvek inkább a bizonytalanságot hangsúlyozzák, a nyelvtankönyvek kereken elutasítóak. A nyelvtankönyvek a finnugor népek kultúrájáról is szólnak. Gyakori, hogy a magyar és a mari zenét egynek tekintik. Egy tanári kézikönyv külön felhívja a figyelet arra, hogy mennyire veszélyesek a nacionalista rokonítási elméletek, ill. hogy szigorúan küönböztessék meg a nyelv- és vérrokonságot.

2. A középiskolai tankönyvek (akár az egy kiadónál megjelentek) nem
utalak egymásra.

3. Végül mennyire segítenek a tankönyvek az elképzelések közötti
eligazodásban? Fancsaly szerint semennyire,különösen a történelemkönyvek, amelyek a bizonytalanságot hangsúlyozzák, mintegy egyenesen teret adva az „alternatív elmélet”-nek.


14:50 KorenchyKorencsi Krisztina Pedagógiai szakdolgozatát a nyevrokonság középiskolai tanításáról írta. Jeleneg egy műszaki szakközépiskolában tanít, ahol nem jelentős a nyelvi kérdések iránti érdeklődés. Tapasztalata szerint Finn- és Észtországban mindenki rokonként fogadja a magyarokat, minden észt olvasta legalább a Pál utcai fiúkat. A magyar nemzeti alaptanterv kb. 2–3 órát biztosít a nyelvrokonság tanításra. Az anyag mennyisége miatt több idő nem is igazán lehet erre a témára fordítani. Szerinte a tankönyvek ebből a szepontból elég jók, nem tehetők felelőssé a jelenlegi helyzetért. Úgy véli, a finnugor rokonság oktatása sok másra is használható, pl. hogy a kisebbségi nyelvi helyzetéről, a nyelvhalálról szóljunk. A rekonstrukciós módszer viszont rejtvényfejtő feladatként tárható a diákok elé.

15:10 Klima László (Nagy Emília vizsgálata alapján) a magyar nyelv finnugor eredetének középiskolai oktatásáról, ill. középiskolások körben tapasztalható elfogadottságáról beszélt. Egy IX. kerületi gimnáziumban 4 tanár (3 magyartanár) 5 osztályban végzett felmérést. Mivel az eredmények statisztikailag nem sokat mondtak, ezeket nem idézzük. Azt megjegyezék, hogy a többség teljesen közönbös a téma iránt, viszonylag ritka a finnugorellenes megnyilvánulás. Egy 17 éves gyerek szerint jobb lenne, ha sumerok lennék, mert arra igazán büszkének lehetne lenni.

15:20 Schiller Mariann, a Radnóti Gimnázium magyartanára azt hangsúlyozta, hogy a finnugor rokonság egy gyakorló tanár számára csupán egy a sok tanítandó között. Szerinte a gyakorló tanításra érkező egyetemi hallgatók is meglepődnek azon, hogy nyelvtant kell tanítaniuk. Ennek fő oka, a saját tapasztalatuk szerint a középiskolákban nem tanítanak nyelvtant. Úgy véli, hogy a nyelvtankönyvek elsősorban szép és helyes beszédet, pontos helyesírást kívánnak tanítani, mert szerintük a nyelvhelyességi vagy helyesírási hibák erkölcsi hibát. Aki nem tud helyesen írni, az nem ismeri a nyelvet, aki nem ismeri a nyelvét, az nem tud gondolkodni stb...Ez meghatározza a diákoknak a nyelvtankönyvekhez való viszonyát is. Ami a nyelvrokonságot illeti, nem probléma, mert el sem jut az ingerküszöbig. A nemzeti alaptanterv az alapvető bizonyító eljárások ismeretét írja elő. Ez azonban egy mai diák számára érdektelen, és nem is tudja mihez kötni. Ő is azt emeli ki, hogy rejtvényfejtésként ez is könnyen eladható lenne. Egy új tankönyvcsomagban már van ilyesmire példa.

15:40 Sziráki Zsófia, az ELTE finnugor szakirányos hallgatója. A 2008-as őszi félévben néhány allgató és oktató egy 41 kérdésből álló kérdőívet állított össze, melyek célja annak vizsgálata volt, hogy miként vélekednek a hallgatók a nyelvrokoságról. SZZS a magyar szakos
hallgatókat vizsgált. A hallgatók jelentős része még semmilyen finnugrisztikai munkát nem olvastak, viszont többen olvastak finnugorellenes műveket. Ők azt emelték ki, hogy ezek a kötetek a könyvesboltokban feltűő helyen vannak. A tv- és rádióműsorokkal kapcsoltban azt válaszolták, hogy láttak-hallottak már ilyen műsorokat, de címről, részletesebb tartalomról nem tudtak beszámolni. Szerintük a média mint helytálló nézetekről számol be a finnugorellenes véleményekről. Az ilyen témájú internetes fórumokkal kapcsolatban az agresszív hangnemet emelték ki. A magyar szakos hallgatók a finnugor tematikájú tanegysgeket hasznosnak tartják, úgy vélik, ezeken tényleg megértik a nylvrokonság mibenlétének lényegét. (Ellenben a nyelvészeti tantárgyakat általában száraznak tartják.) Arra a kérdésre azonban, hogy szívesen felkeresnének-e egy nyelvrokon népet, a többség nem válaszolt.

15:55 Dyekiss Virág egyéb egyetemi hallgatók körében végzett felméréseket. A nyelvrokonság bizonyításának fő elemeként csak 23% jelölte meg a szabáyos hangmegfeleléseket. Ellenben hatvan nem uráli nyelvet tudtak megnevezni, amelynek a magyarral való rokonításáról már hallottak. A válaszadók 60%-ának többsége egy finnugrisztikai témájú könyvet sem tudott megnevezni. Arra a kérdésre, hogy elfogadja-e a finnugor nyelvrokonságot, csak 35% vaszolt, többen nem érezték magukat kompetensnek. A felmérés szerint a humán szakosak közül többen nem fogadják el, ellenben a reál szokosak többen vannak azok, akik elfogadják.

16:05 ismét Klima László lépett a pulpitusra, ezúttal Reichenbach György felérése alapján a törtelem szakos hallgatók körében végzett kutatást ismertette. A történészhallgatók többsége elfogadja a finnugor rokonságot. Az ellenzők 5-5%-a tartja rokonnak a sumert, mongol, török
ill. egyébb nyelveket. A többség nem olvasott semmilyen finnugrisztikai szakirodalmat, viszont még kevesebbet olvastak finnugorellenes műveket. Akik olvastak finnugrisztikai szakirodalmat, azok sem tudtak egy ilyen művet sem megnevezni (olyanokon kívül, mint a gimnáziumi nyelvtankönyv). Valamivel pontosabban nevezték meg a finnugorellenes műveket, de itt is sok a pontatlanság. A hallgatók 25%-a kifejezetten nem akarja megkülönböztetni a nyelvi, genetikai és kulturális rokonságot. Szinte mindenki fontosnak tartja a magyar nép származásának kutatását, szerintük ez a kérdés mindenkit izgat, de olvasottságuk nem ezt tükrözik. Klima emítette, hogy az általa indított őstörténeti szemináriumok iránt csekély az érdeklődés.

16:20 Vigh József szintén a történészhallgatók körében végzett felmérést. Mint hangsúlyozta, szociológussal is konzultált a minél semlegesebb megközelítés érdekében. Kétharmaduk vallotta, hogy érdekődik az őstörténet iránt, de ritkán olvas ilyen szakirodalmat: csupán 5% olvas is ilyen témájú könyveket, cikkeket. 43%-uk vélte, hogy a magyar finnugor eredetű, 23%-nem tudja, 12% szerint török eredetű. Az adatok hitelességét megkérdőjelezi, hogy mind a fővárosban, mind a vidéken középiskolát végzettek 45%-a tartja finnugor eredetűnek a magyart, de összességüknek már csak 43%-a. A finnugor rokonságok vallók szüleinek inkább reál a végzettsége (konkrét számadatokat nem kaptunk).

A tudósító igen bizalmatlan, hiszen mégiscsa furcsa, ha két, ugyanazon időben ugyanazon egyetem ugyanazon szakos hallgatói körében végzett egyik felmérés szerint a halgatók több mint 80%-a, a másik szerint 43%-a fogadja el a magyar nyelv finnugorságát, akkor ott valami nincs rendben. Ez az egy eltérés azonban megkérdőjelez minden más elhangzott eredményt is.

16:40 Kávészünet

17:10 Kiss Gy. Csaba, az ELTE BTK művelődéstörtneti tanszékének munkatársa, a közép-európai nemzetek származási mítoszairól beszélt. A nemzettudat fontos elemei a szent helyek,folyók, hegyek, az emékezet helyei. Meghatározóak az alapítási mítoszok, ill. különösen
Közép-Europában a nyelv kérdése. A nyelv különösen ott játszott fontos szerepet, ahol az államiság minimális keretei sem voltak adottak. Kérdésként teszi fel, hogy a nyelv szerepe a magyar nemzettudatban nincs-e túldimenzionálva. A románoknál a dák, a horvátoknál az illír rokonítás fontos része a nemzettudatnak. A szlovák nemzetmítosz szerint (Kollár alapján) a szlávok bölcsője a Tátra alatt volt: Szlovákia minden szláv őshazája (ők kerülnek a középpontba), ők mindig is ott voltak, nem kellett hont foglalniuk. (Hasonló mítoszok a horvátoknál is vannak.) A horvátoknak az iráni származásról is vannak mítoszaik: a horvát népnévnek nincs szláv etimológiájú magyarázata, iránit viszont taláni véltek. Ebből jutottak egyesek arra a következtetésre, hogy a horvátok nem szlávok, hanem irániak. A lengyeleknél viszont hasonló érvek alapján a nemességet tartották szarmatáknak, a jobbágyságot szláv eredetűnek vélték. A 19. században a szláv közösség is egy mítosz volt. A nyelvi hasonlóság ugyan nagy, sokszor nincsenek is világos határok a nyelvek között. Ebből egyfajta közös szellemre, közös sorsra is következtettek. Ugyanakkor közöttük is hatalmas kulturális, művelődésbeli különbségek vannak, még olyan, nyelvileg alig elválasztható közösségek között is, mint a horvátok és a szlávok.

17:35 Simoncsics Péter szerint a finnugor rokonságot nem bizonyították, mert előzetesen ilyen feltevés nem volt, hanem ezt találták. (Ez tényszerűen nem igaz, hiszen Hell Miksa kifejezetten azért vitte magával Sajnovicsot Vardö-be, hogy megvizsgálja: valóban rokon nyelv-e a magyar és a lapp.) „Minden tanulás önkorlátozás” – mondja Simoncsics, de a tudósító még az előadás tizedik percében sem érti, hogy miről beszél. (Az előadás címe Az összehasonlító módszer pedagógiai hasznáról, de folklorisztikus látásmódról, a fák mozgásáról és a naív festőkről is szó esik, meg a parasztság sorsáról és a mobiltelefonokról is, csak az összehasonlító módszerről és annak pedagógiai hasznáról nem.) Azelőadó arról beszél a nyelvészközönségnek, hogy a nyelvek egyenrangúak. Talán azt hiszi, hogy egy bevezető kurzusra érkezett. Azt mondja, hogy Marcantonio művében a valószínűségszámítás újdonság, majd a következő tagmondatban arra emlékeztet, hogy a valószínűségszámítást már a hatvanas években is használta a glottokronológia.

A tudósító csak csodálkozik. Úgy véli, hogy ha egy rendezvényre finnugristák szakmán kívülieket is meghívnak, legalább akkor illene odafigyelniük arra, hogy ne olyan finnugrista előadókat kérjenek fel, akik az egész szakmáról kedvezőtlen képet sugallnak. Az azonban, hogy a hallgatókat kellő felkészítés nélkül küldik ki száz ember elé előadni, illetve hogy a szakma leglecsúszottabb elemeit szakmailag legkevésbé felkészült tagjait állítja a kivülállók elé, a szervezők legmagasabb fokú hanyagságáról és felelőtlenségéről tanúskodik. (Ehelyett azt vélik megoldásnak, ha a felháborodottan zúgolódó közönségre rászólnak, hogy ne beszélgessenek.) Vagy tényleg nem látják, kit hívtak meg? A tudósító véleménye szerint ez sokkal riasztóbb jelenség, mint az, hogy néhány iskolázatlan vagy súlyosan frusztrált egyén azzal vigasztalódik, hogy ősei birodalmat teremtettek Mezopotámiában.

2009. január 9., péntek

Babáknak – hanti módra

Az európai kultúrán nevelkedett blogolvasó számára valószínűleg nem teljesen egyértelmű, mit is ábrázol az itt látható, meglehetősen bizarrnak ható fotó. Alighanem a megfejtés is kellően bizarrnak fog hatni: a képen látható múzeumi kiállítási tárgy ugyanis nem más, mint hanti játékszer – egész pontosan szárított rókalábakból készült csörgő.

Könnyen belátható, hogy egy nomadizáló életmódot folytató nép zömmel a természetben elérhető „alapanyagokból”, saját kezűleg készíti el ruházatát, használati tárgyait: a sátorponyvát tehát nyírkéregből vagy rénszarvasbőrből, a rágógumit fenyőgyantából, a kisbabáknak való csörgőt pedig – úgy tűnik – egy-egy elejtett róka mancsaiból készítik a hantik. A lenyúzott rókamancsokat a csörgő készítői előbb valószínűleg jól kiszárították, majd – alighanem rénszarvasinakból sodort fonálból font – zsinegre felfűzték. Az így készült tárgy bizonyára igen jól ellátta funkcióját, hiszen a kellően kiszárított rókamancsok rázáskor minden kétséget kizáróan igen jól csörögnek, zörögnek.

(A felvétel 2005 nyarán készült az északnyugat-szibériai Muzsi város helytörténeti múzeumában.)

2009. január 8., csütörtök

Komoróczy Géza: Sumer és magyar?

Az elkövetkezendő időszakban szeretnék néhány olyan könyvről szólni, melyek a magyar nyelv áltudományos rokonítási kísérletei ellen igyekeznek felvenni a harcot. Ezek a könyvek általában közismertek a szakemberek és a laikus olvasók körében is, sőt, gyakran az álnyelvészet hívei is ismerik (támadják, ill. ignorálják) őket. A művek közismertsége azonban inkább csak azt jelenti, hogy „mindenki” tud róluk, és szinte „mindenki” elolvasta őket egyszer. (A „mindenki” természetesen a téma iránt érdeklődőkre, az azzal foglalkozókra értendő.) Idővel azonban feledésbe merül, hogy melyik könyvben pontosabban mi is szerepel, éppen ezért nem árt feljegyzéseket készítenünk. (Különösen igaz ez Komoróczy könyvére, mely 110 oldalnyi folyamatos szöveg, minden tagolás nélkül: a fejezetcímek hiánya miatt nehéz eligazodni a könyvben.) Természetesen mindig akadhatnak olyanok, akik nem ismerik az ismertebb műveket sem, remélem, ismertetésem nekik segít annak eldöntésében, hogy érdemes-e a könyvet elolvasniuk.

A hetvenes évek második fele a nyelvészeti ismeretterjesztés egyik aranykorának tekinthető, különösen a Magvető kiadónak, pontosabban annak Gyorsuló idő című sorozatának köszönhetően. Komoróczy műve 1976-ban jelent meg, a következő évben egy igen hasonló témájú könyv, Pusztai János Az „ugor–török háború” után című kötete jelent meg a sorozatban. De itt és ekkor láttak napvilágot Antal László legjelentősebb művei is, mint A tartalomelemzés alapja (1976), Egy új magyar nyelvtan felé (1977), A jelentés világa (1978) vagy Terts István műve, A nyelvész szóra bírja a nyelvet (1976).

Komoróczy művének alapja egy, általa az ELTE BTK-n 1974 márciusában tartott előadás. A kéziratot egy évvel később zárta le és 1975 augusztusában még kiegészítette. Talán az eredeti előadásfomának köszönhető teljes tagolatlansága. A 110 oldalas törzsszöveget több mint 50 oldalnyi jegyzet egészíti ki (túlnyomórészt bibliográfiai adatok). Sajnos a törzsszövegben nincs jelölve, hova tartoznak jegyzetek. Valójában azonban alig van oldal, melyhez semmilyen jegyzet nem tartozik. Sajnos azonban az imponáló mennyiségű forrást feldolgozó, példás bibliográfiai pontosságú kötetben legalább egy hiányosságra így is sikerült rábukkannom. Komoróczy a 42. oldalon említi, hogy a Kossuth Könyvkiadó 1964-ben megjelentette Bobula Ida egy könyvének részletét. Sajnos azonban a jegyzetek nem tartalmazzák, hogy melyik könyvről van szó.

Az alábbiakban megkísérlek tartalomjegyzéket szerkeszteni a kötethez, ez egyben megmutatja, milyen témákat érint a mű.

Bevezetés
A sumer–magyar rokonítás hátköznapi jelei a hetvenes évek Magyarországán (5–6), terminológia: a sumer elnevezés és változatai (6–9), a sumer nyelv története, szerkezete és kutatása (9–11).

A sumer–magyar rokonítás története
A sumer–magyar rokonítás kezdetei, turanizmus (11–13), korai kísérletek (13–26), a két világháború között (26–32), a második világháború után nyugaton (32–42), a nyugati hatás beáramlása Magyarországra a hatvanas évektől (42–47), a bírálata Magyarországon (47–49) és a nezetközi sumerológiában (49–51), a magyar–sumer rokonítás Erdélyben (51–57), a sumer-magyarológia hatása a magyar kulturális életben (57–60), az 1973-as párizsi XXIX. nemzetközui orientalista kongresszus eseményei és visszhangja (60–63).

Sumerológiai alapismeretek
Az ékírás technikája, az ékírásos szövegek olvasata (64–69), a sumer nyelv rokonítási kísérletei és az ókori mezopotámia nyelvi képe (69–73), az őshazakeresés problematikája (73–75), jövevényszavak a sumerban és sumer (ill. más mezopotámia) eredetű szavak a magyarban és Európa más nyelveiben (75–80).

A sumer
–magyarológusok inkompetenciája
Az ékírásban való járatlanság (80
–86), dilettáns etimologizálás (86–90), elsődleges és szakirodalmi források hamisítása (90–96), a források félreértelmezése (96–97), a sumer és az akkád keverése (98–100), sumer adatok pontatlan kezelése (100–103), elavult sumerológiai szakirodalom használata (103–104); a hazai nyelvészek sem ismerik fel a sumér adatok tévességét (104–105); a magyar–sumerológusok elképzelései az őshazáról és a vándorlásokról (105–108), az alsótatárlaki lelet (108–111) és magyar–sumerológus „újraértelmezése” (111–112).

Befejezés
A magyar
–sumerológia a nemzeti romantika vadhajtása (113–114).

A könyv tehát, annak ellenére, hogy ez első pillantásra nem derül ki, meglehetősen logikus felépítésű. Néhány helyen azonban célszerű lett volna módosítani a szerkezetét, például az ékírás félreolvasásának példáit közvetlenül az ékírás ismertetése után tenni. Tematikusan nem üt el egymástól élesen a
86–90. és a 100–103. oldalak közötti két szakasz sem.

A második
„fejezet” fontos megállapítása, hogy a magyar és a sumér rokonítása a 19. század második felében még elképzelhetőnek tűnt, de később kizárhatóvá vált. A második világháború előtti többé vagy kevésbé tudományos elképzelések azonban egyaránt szélesebb rokonság körében képzelték el a magyar és a sumér kapcsolatát (27), és csak a Bobulával induló vonal beszél egyedül a sumerra és a magyarra vonatkozó rokonsági viszonyról.

Ha csupán érintőlegesen is, Komoróczy foglalkozik a dilettáns nyelvészkedés pszichikai hátterével is. A Németh László alapján plennitisznek (orosz plen 'fogság') nevezett trauma lényege, hogy a távoli, keleti vidékekre vetődött hadifogoly honvágya az őstörténeti felfedezés vágyába csap át, és az általa megismert nyelv(ek)nek a magyarral való rokonságát igyekszik bizonyítani. (Aki a szépirodalmi kontextusra is kíváncsi, Németh László Irgalom című regényében rákereshet a plennitisz szóra.) Hasonló trauma éri az erdélyi magyarokat és az emigránsokat is. Értelemszerűen azonban Komoróczy nem szól, nem is szólhat az ilyen eszmék terjedésének magyarországi alapjairól.

Nem kell különösebben bizonygatnunk, hogy a Kádár-rendszerben erős (bár a megelőzőnél lazább) cenzúra működött: a könyvkiadás eleve állami kézben volt. A cenzúra nemcsak a szocializmusellenes eszméket tiltotta, hanem erős gyanúval élt mindennel szemben, ami valamilyen módon „nemzeti”-nek volt tekinthető. A naiv szemlélő tehát nem egészen megalapozatlanul hihette, hogy a magyar nemzetre nézve „dicső” tényeket próbálnak meg előle eltitkolni, ill. igyekeznek letagadni. Ezt az elképzelést akár Komoróczy könyve is megerősítheti benne. A szerző ugyan hangsúlyozza, hogy a nyugati emigráció jelentős része elutasítja a sumer–magyarológusok elképzeléseit (41–42), de azt is állítja, hogy az ilyen eszméket befogadók köre 1956–57-ben emigrált (44). Ha ez objektív módon igaz is, kétségtelen, hogy a rendszerrel szembenállóknál bumerángként működik. Ha ugyanis valami rossz fényt vet az 56-os emigránsokra, az rossz fényt vet az 56-osokra, és ezáltal az 56-os forradalomra is. Nyilvánvaló, hogy a hatalom számára ezért is volt fontos a kötet. A forradalommal rokonszenvezőkben azonban gyanút ébreszt, hogy ezeket a sumer–magyarológusokkal való szembenállás oka csupán politikai, és annál inkább hisznek, hinni szeretnének nekik.

Mindezt erősítette, hogy a Finnugor népek többsége a Szovjetunióban élt, és róluk szólva a finnugrisztikai szakirodalom a valóságról nem számolhatott be, csupán kulturális és gazdasági virágzásukat hangoztathatta. Ezt a korabeli laikus olvasó joggal fogta fel politikai propagandának, és nem egészen érthetetlen, ha bizalmatlanságát kiterjesztette a finnugor rokonság tényére is.

A mai finnugorellenes elképzelések nyiván nem támaszkodhatnak ilyen alapokra. Nem véletlen, hogy a finnugorellenes támadások ma olyan körökből indulnak, amelyek nagyobb politikai („magyarságellenes”) összeesküvéselméletekben gondolkodnak. Ami ennek a finnugrisztikára vonatkozó vonalát illeti, ennek gyökereit a Habsburgoknál vélik meglelni (igaz, abszurd módon nem abban, hogy Sajnovics útját a Habsburg udvar finanszírozta), hanem Budenznél és Hunfalvynál. Mint azonban Komoróczy könyvéből is kiderül, a kor nyelvészei egyáltalán nem zárkóztak el a másféle rokonítások lehetőségétől. Hunfalvy maga ajánlotta fel Lenormantnak, hogy szívesen közreműködne a sumer–turáni rokonság nyelvészeti bizonyítékainak összegyűjtésében (13–14), Munkácsi Bernát pedig foglalkozott is akkád–magyar szóegyeztetésekkel, és foglalkozott egy hettita felirattal, ill. a hettita–magyar rokonság lehetőségével is (20–22).

Komoróczy műve olvasmányos és könnyen érthető, ideális úti olvasmány.