2008. július 23., szerda

Észt néptánccsoportok Csongrád megyében

A magyaroknak általában viszonylag hiányos ismeretei vannak az észtekről, az észt néptáncokról már nem is beszélve. Valószínűleg azt is kevesen tudják, hogy az ELTÉ-n működik egy észt néptáncokat (is) táncoló csoport (Hõissassaa néven).

Csongrád megyében viszont már az egyes falvakban is ismerős vendégekként lépnek fel észt néptáncegyüttesek az évről évre megrendezendő megyejáró néptáncfesztivál keretében. A kezdeményezés azért is érdekes, mert a magyar falvak lakóinak lehetőségük nyílik arra, hogy megtekintsék, más országokban hogyan törekednek a régi szokások, énekek, táncok megőrzésére, a hagyományok ápolására.

Az észt fellépők általában amatőr együttesek Észtország különböző falvaiból. Az elmúlt évben Puhja és Rannu csoportja szerepelt többek között Mórahalmon és a Szegeden megrendezett tiszai halászléfesztiválon. Mindkét együttes (Opsal néven Puhjából és Kolumats néven Rannuból) a dél-észtországi Vőrtsjärv mellől érkezett, vidékük falusi hagyományainak folytatói és ápolói. Dél-Észtország falvaiban (különösen Viljandi környékén és a Võrtsjärv mellett) viszonylag gazdagabb kereskedőréteg lakott, öltözetük is díszesebb, városiasabb, a férfiak kalapot és zakószerű hosszabb kabátot viselnek, a nők pedig csíkos hosszú szoknyát, ahogy ez a Kolumats együttesről készült fényképen látható. Az együttes tagjai a táncokat nem csak ropják, de gyűjtik is, valamint az Opsal együttes gyerekeknek is szervez tánctanítást.

A lelkes csoportokat nemcsak a népzene és a falu hagyományainak szeretete, megőrzési szándéka köti össze, hanem több szempontból is összetartó közösséget alkotnak. A Kolumats tagjai például elmesélték, hogy az élelmiszerhiány idején, amikor a kilencvenes évek elején jegyrendszer volt Észtországban, a falu együttes erővel ültetett cukorrépát, mert a befőzést nem lehet egyik évben sem kihagyni. A Kolumats együttest a csoport nevére (kb. 'tökfilkó')
utaló, a nőtagok által varrott babák egész családja kíséri, ahogy ez a honlapjukon is látható. Fesztivál ebben az évben is lesz, nyár folyamán számos észt népzenei együttes és néptánccsoport fog fellépni Csongrád megyében. A program a következő honlapon tekinthető meg: http://www.countywandering.gerisoft.hu/countywandering/index_e.php?modul=2008groups.


Nincsenek megjegyzések: