456 éve, 1552. október 13-án több évtized háborúi és az utolsó ostrom véres harcai után Kazany erődje elesett. Kazany bevételével a Moszkvai Nagyfejedelemség újabb finnugor területek ura lett. A cseremiszek ellenállása miatt azonban eltartott még fél évszázadig, mire konszolidálni tudta hatalmát az Urálig terjedő területeken.
Előzmények
A Kazanyi Tatár Kánság az Arany Horda romjain jött létre 1437/1438-ban. Ekkoriban a tatár fennhatóság alá tartozó orosz fejedelemségeknek már nagyobb terük volt az önálló cselekvésre, köszönhetően annak, hogy a felek az 1380–82-es évek eseményei után tartózkodtak a nyílt háborúskodástól. Az orosz függőség azonban továbbra is fennállt. Az első kazanyi tatár kán, Ulug Mohammed, aki korábban az Arany Horda vezetője is volt, hamar Moszkva alatt termett, hogy jelezze, habár birodalma kisebb lett, de az orosz területek változatlanul uralma alá tartoznak.
Az orosz–tatár viszonyban politikai praktikákkal és háborúkkal terhes évszázad kezdődött. A Kazanyi Tatár Kánság a rivalizáló fejedelemjelöltek egymásnak ugrasztásával próbálta gátolni az orosz központosítási törekvéseket, Moszkva vagy Tver túlzott megerősödését (Novgorod ekkor már nem játszott). Ugyanez a lehetőség a felemelkedő Moszkva előtt is nyitva állt: időnként módja nyílt a kazanyi belvillongások aktív befolyásolására, egyes trónkövetelők támogatására. Moszkva saját céljai érdekében segítette a kazanyi trónkövetelők Kaszimovi Kánságának megalakítását.
Az ellentétek rendre háborúba torkolltak. Az eseményekről a Kazanyi história lapjairól tájékozódhatunk. A hadjáratok történetét a Wikipédia is összefoglalja.
1445-ben Ulug Mohammed fiai, Juszuf és Mahmutek a Kamenka folyó melletti ütközetben még magát a nagyfejedelmet, II. Vaszilijt is foglyul ejtették. Később azonban úgy alakult, hogy a trónharcok miatt Juszuf és a harmadik testvér, Kászim Moszkvába menekült. Kászim már mint II. Vaszilij vazallusa moszkvai támogatással harcba szállt a kazanyi trón megszerzéséért. Az 1467–1469 között zajlott háborúban először jutottak el a Kászimot támogató orosz csapatok a kazanyi tatárok székvárosának falai alá. Az ostrom egyelőre sikertelen volt. Ettől kezdve azonban Moszkva átvette a kezdeményezést. 1487-ben volt a következő jelentősebb orosz támadás, majd a 16. században Moszkva szinte évről-évre kísérletezett Kazany bevételével. 1506, 1522, 1530 a legfontosabb dátumok ebben a küzdelemben (a Kazanyi história szerint 1508, 1524). Az új uralkodó, IV. (Rettegett) Iván, amint cárnak kiáltotta ki magát, és átvette birodalmának irányítását (1547), szinte azonnal megkezdte hadjáratait Kazany leigázására.
A végső ostrom (1551–1552)
Az orosz és velük szövetséges csapatok kb. 150 ezer főből álltak. Voltak köztük orosz sztrelecek (lövészek), várostromra kiképzett vértesek, Kászim kán lovasai, nyugat-európai (angol, német, olasz) tüzérek által vezetett tüzérség, kb. 150 ágyúval, valamint tatár, lengyel, mordvin és svéd segéderők is. A Kazanyi história szerint: „Az orosz haderő valamennyi egységében volt akkor nemes hercegekből és bojárokból, nagy vajdából és bátor szolgáikból és erős lovasokból és jól betanított lövészekből és kemény páncélba és vértbe öltözött erős harcosból harmincezer fő; a naszádos sereg százezer fős volt; Sigalej kaszimovi kánnal és az idegen tatár haderővel, az orosz cárt szolgáló hercegekkel, mirzákkal és kozákokkal érkezett sereg hatvanezer főt számlált; ehhez jött még tízezer kozák és tízezer mordvin, és német [= svéd], frjag [= olasz] és ljah [= lengyel] szintén tízezer, mindez a felszerelést szállító lovasokon és gyalogosokon felül…”
Az utolsó ostrom előkészítése körültekintő stratégia alapján kezdődött. Az orosz csapatok 1551-ben, Kazany közelében felépítették Ivangorod erődjét, a ma Szvijazsszk néven ismert települést. A korábbi tapasztalatokból okulva nemcsak az erődben felhalmozott hadianyagot és élelmiszert védték nagy erőkkel, hanem az utánpótlási útvonalakat is.
Augusztus 22-én (= szept. 2.) kezdődött a tulajdonképpeni ostrom, az orosz tüzérség pedig 29-én (= szept. 9.) kezdte lőni a falakat. Miközben zajlott az ostrom, Alekszandr Gorbatij herceg a krími tatárok könnyűlovasságát morzsolta föl, Andrej Kurbszkij pedig a cseremiszekkel számolt le (lásd az okt. 3-ai bejegyzést: Rettegett Iván és a cseremiszek – Arszk ostroma).
Az ostrom során az oroszok egy technikai újítást is bevetettek: Ivan Virodkov hadmérnök olyan ostromtornyot tervezett, amelyben nehéz- és könnyűágyúkat is lehetett alkalmazni, és a várfalak alatt mozgatni. Végül október 2-án (= okt. 13.) ledőltek a falak: a Nogaj- és Atalik-kapu mellett a támadók behatoltak a városba. Ekkor heves kézitusa kezdődött, melyben a védők oldalán Kazany lakosai is elszántan harcoltak. Az utcai harcok után a maradék védők beszorultak a belső várba, de ott sem tudták magukat sokáig tartani – Kazany elesett.
Finnugorok Moszkva és Kazany között
Kazany 1552-es ostroma idején a mordvin területek már Moszkva fennhatósága alá tartoztak. Korábban a mordvinok próbáltak ellenállni az orosz törekvéseknek, például 1377-ben tatár segítséggel felégették Nyizsnyij-Novgorodot, de az 1500-as években már Moszkva megbízható szövetségesei voltak.
A Kazanyi história felfogása szerint az oroszok ellenségei a tatárok mellett a cseremiszek voltak. Számtalan fejezetben fordul elő nevük, általában valami sértő jelző kíséretében.
Az 1524-es (más adatok szerint 1522-es) támadás meghiúsításában a cseremiszeknek döntő szerepük volt. Az orosz seregek vízen és szárazföldön vonultak fel. A Volga szigetes, gázlós szakaszait kihasználva a cseremiszek vízi akadályokat építettek, ahol rátámadtak a hajókon érkező és feltorlódó orosz hadra. A leírás igen részletesen szól erről az eseményről, és kiemeli, hogy a cseremiszek nagy hadizsákmányt szereztek. A szárazföldön felvonult orosz fősereg közben a Volgán meglepett és megtizedelt csapatok nélkül is legyőzte a kazanyiakat. Ekkor érkeztek meg néhányan a vízi sereg pusztulásának hírével. Ezután az oroszok még legyőzték a hegyi cseremiszeket, majd a visszavonulás mellett döntöttek, mivel élelmük elfogyott és a vízen szállított faltörő ágyúk hiányában nem merték megkezdeni Kazany ostromát.
1551-ben, midőn a támadó seregek a Szvijaga torkolatához értek, portyázó csapatokat küldtek ki a cseremiszek ellen, hogy megelőzzék partizánakcióikat. A portya olyan sikerrel járt, hogy „három nappal azután, hogy a cár és a vajdák megérkeztek, és elkezdték építeni Szvijazsszk várát, követek útján történt előzetes értesítés után ajándékokkal jelentek meg a hegyi cseremiszek vénei és századosai, és azért könyörögtek a cárnak és a vajdáknak, hogy ne pusztítsák el őket, elmondták, hogy hercegeik és mirzáik otthagyták őket, feleségeikkel és gyermekeikkel együtt Kazanyba menekültek. És akkor valamennyi hegyi cseremisz hűséget esküdött a cárnak és nagyfejedelemnek, az ő oldalára állt a kazanyi föld népességének fele. A cár és a vajdák írnokokat küldtek [a cseremiszek] uluszaiba, akik a fiatalokat és öregeket nem számítva negyvenezer hozzáértő lövészt írtak össze…”
A cseremisz népnév itt feltehetőleg tényleg a cseremiszeket, vagyis a marikat takarja. Erre utal, hogy a hír kifejezetten a hegyi cseremiszekről szól. A Kazany várfalai alatt legyilkolt hétezer cseremisz azonban valószínűleg nem hegyi vagy mezei cseremisz (mari), hanem déli udmurt volt (lásd az okt. 3-ai bejegyzésben az Arszk és a cseremiszek c. fejezetet).
Kazany bevétele, a nehezen kivívott győzelem korántsem jelentette a harcok végét: Rettegett Iván még a város eleste után is kénytelen volt két hadjáratot vezetni kazanyi földre, hogy letörje az újra és újra fellángoló ellenállást. A terület beépítése az orosz birodalomba, a közigazgatás megszilárdítása az új uralkodók alatt is folytatódott.
Kazany honlapja:
angol változat: http://www.kcn.ru/tat_en/kazan/
orosz változat: http://www.kcn.ru/tat_ru/kazan/index.htm
Kazany a Wikipédián:
angolul: http://en.wikipedia.org/wiki/Kazan
oroszul: http://ru.wikipedia.org/wiki/%D0%9A%D0%B0%D0%B7%D0%B0%D0%BD%D1%8C
Előzmények
A Kazanyi Tatár Kánság az Arany Horda romjain jött létre 1437/1438-ban. Ekkoriban a tatár fennhatóság alá tartozó orosz fejedelemségeknek már nagyobb terük volt az önálló cselekvésre, köszönhetően annak, hogy a felek az 1380–82-es évek eseményei után tartózkodtak a nyílt háborúskodástól. Az orosz függőség azonban továbbra is fennállt. Az első kazanyi tatár kán, Ulug Mohammed, aki korábban az Arany Horda vezetője is volt, hamar Moszkva alatt termett, hogy jelezze, habár birodalma kisebb lett, de az orosz területek változatlanul uralma alá tartoznak.
Az orosz–tatár viszonyban politikai praktikákkal és háborúkkal terhes évszázad kezdődött. A Kazanyi Tatár Kánság a rivalizáló fejedelemjelöltek egymásnak ugrasztásával próbálta gátolni az orosz központosítási törekvéseket, Moszkva vagy Tver túlzott megerősödését (Novgorod ekkor már nem játszott). Ugyanez a lehetőség a felemelkedő Moszkva előtt is nyitva állt: időnként módja nyílt a kazanyi belvillongások aktív befolyásolására, egyes trónkövetelők támogatására. Moszkva saját céljai érdekében segítette a kazanyi trónkövetelők Kaszimovi Kánságának megalakítását.
Az ellentétek rendre háborúba torkolltak. Az eseményekről a Kazanyi história lapjairól tájékozódhatunk. A hadjáratok történetét a Wikipédia is összefoglalja.
1445-ben Ulug Mohammed fiai, Juszuf és Mahmutek a Kamenka folyó melletti ütközetben még magát a nagyfejedelmet, II. Vaszilijt is foglyul ejtették. Később azonban úgy alakult, hogy a trónharcok miatt Juszuf és a harmadik testvér, Kászim Moszkvába menekült. Kászim már mint II. Vaszilij vazallusa moszkvai támogatással harcba szállt a kazanyi trón megszerzéséért. Az 1467–1469 között zajlott háborúban először jutottak el a Kászimot támogató orosz csapatok a kazanyi tatárok székvárosának falai alá. Az ostrom egyelőre sikertelen volt. Ettől kezdve azonban Moszkva átvette a kezdeményezést. 1487-ben volt a következő jelentősebb orosz támadás, majd a 16. században Moszkva szinte évről-évre kísérletezett Kazany bevételével. 1506, 1522, 1530 a legfontosabb dátumok ebben a küzdelemben (a Kazanyi história szerint 1508, 1524). Az új uralkodó, IV. (Rettegett) Iván, amint cárnak kiáltotta ki magát, és átvette birodalmának irányítását (1547), szinte azonnal megkezdte hadjáratait Kazany leigázására.
A végső ostrom (1551–1552)
Az orosz és velük szövetséges csapatok kb. 150 ezer főből álltak. Voltak köztük orosz sztrelecek (lövészek), várostromra kiképzett vértesek, Kászim kán lovasai, nyugat-európai (angol, német, olasz) tüzérek által vezetett tüzérség, kb. 150 ágyúval, valamint tatár, lengyel, mordvin és svéd segéderők is. A Kazanyi história szerint: „Az orosz haderő valamennyi egységében volt akkor nemes hercegekből és bojárokból, nagy vajdából és bátor szolgáikból és erős lovasokból és jól betanított lövészekből és kemény páncélba és vértbe öltözött erős harcosból harmincezer fő; a naszádos sereg százezer fős volt; Sigalej kaszimovi kánnal és az idegen tatár haderővel, az orosz cárt szolgáló hercegekkel, mirzákkal és kozákokkal érkezett sereg hatvanezer főt számlált; ehhez jött még tízezer kozák és tízezer mordvin, és német [= svéd], frjag [= olasz] és ljah [= lengyel] szintén tízezer, mindez a felszerelést szállító lovasokon és gyalogosokon felül…”
Az utolsó ostrom előkészítése körültekintő stratégia alapján kezdődött. Az orosz csapatok 1551-ben, Kazany közelében felépítették Ivangorod erődjét, a ma Szvijazsszk néven ismert települést. A korábbi tapasztalatokból okulva nemcsak az erődben felhalmozott hadianyagot és élelmiszert védték nagy erőkkel, hanem az utánpótlási útvonalakat is.
Augusztus 22-én (= szept. 2.) kezdődött a tulajdonképpeni ostrom, az orosz tüzérség pedig 29-én (= szept. 9.) kezdte lőni a falakat. Miközben zajlott az ostrom, Alekszandr Gorbatij herceg a krími tatárok könnyűlovasságát morzsolta föl, Andrej Kurbszkij pedig a cseremiszekkel számolt le (lásd az okt. 3-ai bejegyzést: Rettegett Iván és a cseremiszek – Arszk ostroma).
Az ostrom során az oroszok egy technikai újítást is bevetettek: Ivan Virodkov hadmérnök olyan ostromtornyot tervezett, amelyben nehéz- és könnyűágyúkat is lehetett alkalmazni, és a várfalak alatt mozgatni. Végül október 2-án (= okt. 13.) ledőltek a falak: a Nogaj- és Atalik-kapu mellett a támadók behatoltak a városba. Ekkor heves kézitusa kezdődött, melyben a védők oldalán Kazany lakosai is elszántan harcoltak. Az utcai harcok után a maradék védők beszorultak a belső várba, de ott sem tudták magukat sokáig tartani – Kazany elesett.
Finnugorok Moszkva és Kazany között
Kazany 1552-es ostroma idején a mordvin területek már Moszkva fennhatósága alá tartoztak. Korábban a mordvinok próbáltak ellenállni az orosz törekvéseknek, például 1377-ben tatár segítséggel felégették Nyizsnyij-Novgorodot, de az 1500-as években már Moszkva megbízható szövetségesei voltak.
A Kazanyi história felfogása szerint az oroszok ellenségei a tatárok mellett a cseremiszek voltak. Számtalan fejezetben fordul elő nevük, általában valami sértő jelző kíséretében.
Az 1524-es (más adatok szerint 1522-es) támadás meghiúsításában a cseremiszeknek döntő szerepük volt. Az orosz seregek vízen és szárazföldön vonultak fel. A Volga szigetes, gázlós szakaszait kihasználva a cseremiszek vízi akadályokat építettek, ahol rátámadtak a hajókon érkező és feltorlódó orosz hadra. A leírás igen részletesen szól erről az eseményről, és kiemeli, hogy a cseremiszek nagy hadizsákmányt szereztek. A szárazföldön felvonult orosz fősereg közben a Volgán meglepett és megtizedelt csapatok nélkül is legyőzte a kazanyiakat. Ekkor érkeztek meg néhányan a vízi sereg pusztulásának hírével. Ezután az oroszok még legyőzték a hegyi cseremiszeket, majd a visszavonulás mellett döntöttek, mivel élelmük elfogyott és a vízen szállított faltörő ágyúk hiányában nem merték megkezdeni Kazany ostromát.
1551-ben, midőn a támadó seregek a Szvijaga torkolatához értek, portyázó csapatokat küldtek ki a cseremiszek ellen, hogy megelőzzék partizánakcióikat. A portya olyan sikerrel járt, hogy „három nappal azután, hogy a cár és a vajdák megérkeztek, és elkezdték építeni Szvijazsszk várát, követek útján történt előzetes értesítés után ajándékokkal jelentek meg a hegyi cseremiszek vénei és századosai, és azért könyörögtek a cárnak és a vajdáknak, hogy ne pusztítsák el őket, elmondták, hogy hercegeik és mirzáik otthagyták őket, feleségeikkel és gyermekeikkel együtt Kazanyba menekültek. És akkor valamennyi hegyi cseremisz hűséget esküdött a cárnak és nagyfejedelemnek, az ő oldalára állt a kazanyi föld népességének fele. A cár és a vajdák írnokokat küldtek [a cseremiszek] uluszaiba, akik a fiatalokat és öregeket nem számítva negyvenezer hozzáértő lövészt írtak össze…”
A cseremisz népnév itt feltehetőleg tényleg a cseremiszeket, vagyis a marikat takarja. Erre utal, hogy a hír kifejezetten a hegyi cseremiszekről szól. A Kazany várfalai alatt legyilkolt hétezer cseremisz azonban valószínűleg nem hegyi vagy mezei cseremisz (mari), hanem déli udmurt volt (lásd az okt. 3-ai bejegyzésben az Arszk és a cseremiszek c. fejezetet).
Kazany bevétele, a nehezen kivívott győzelem korántsem jelentette a harcok végét: Rettegett Iván még a város eleste után is kénytelen volt két hadjáratot vezetni kazanyi földre, hogy letörje az újra és újra fellángoló ellenállást. A terület beépítése az orosz birodalomba, a közigazgatás megszilárdítása az új uralkodók alatt is folytatódott.
Kazany honlapja:
angol változat: http://www.kcn.ru/tat_en/kazan/
orosz változat: http://www.kcn.ru/tat_ru/kazan/index.htm
Kazany a Wikipédián:
angolul: http://en.wikipedia.org/wiki/Kazan
oroszul: http://ru.wikipedia.org/wiki/%D0%9A%D0%B0%D0%B7%D0%B0%D0%BD%D1%8C
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése