Megjelent a finnugor világ 2008. decemberi száma

A Finnugor Világ XIII. évfolyamának negyedik száma címlapjának belső oldalán ismeretlen személyek bejelentik a Pluralica című negyedéves multikulturális irodalmi folyóirat megindulását. A folyóirat első száma a kortárs észt irodalommal foglalkozik majd. Sajnos egyáltalán nem derül ki, kik vagy milyen intézmények állnak a folyóirat mögött. A lap bemutatóit december elejére ígérik, ezek „időpontja, helye [...] a megfelelő fórumokon elérhető lesz.” Nos, az Est.hu valóban meghirdette a Pluralica bemutatóját, erre azonban pl. e sorok írói csak célirányos guglizással bukkant rá.

Ezután a Finnugor Világ közli az V. Finnugor világkongresszus záródokumentumát. Ez megerősíti a korábbi számban Csúcs Sándor által kifejtett fenntartásokat. A kongresszus „javasol”, „felszólít”, „javaslattal fordul”, „hangsúlyoz”, „konstatál”, „üdvözöl” stb., „megbízza a konzultatív bizottságot, hogy [...] a nemzeti és kisebbségi jogokkal foglalkozó nemzetközi szervezetek között [...] folyamatos együttműködést építsen ki”, mi több, „köszönetét fejezi ki a magyar, az orosz, a finn, az észt és más – finnugor és szamojéd lakossággal rendelkező – állam parlamentjének és kormányának a finnugor és szamojéd nyelveket kultúrákat illető állami támogatásért”. Csak egy nem világos: mi az, amit a kongresszus, vagy akár a konzultatív bizottság érdemben tesz.

Ezután következik Nagy Katalin hét és fél oldalas beszámolója a joskar-olai X. Finnugor Írókongresszusróról. A cikkben szó esik a résztvevőkről, kulturális programokról, kiállításokról, kirándulásról, operaelőadásról, emléktábla-avatásról, ill. egy, a 2006-os sziktivkari kongresszus tiszteletére megjelent kiadványról. Mindössze egy oldal jut a kongresszus üléseire. Úgy tűnik azonban, ez nem Nagy Katalin, hanem a szervezők furcsa arányérzékéről tanúskodik: a négynapos konferencián hat óra jutott a plenáris, öt a szekcióülésekre. Sajnos a beszámoló csak a magyar előadók előadásainak címeire korlátozódik, és nem derül ki, érdemben milyen haszonnal járt a kongresszus a résztvevők számára. Természetesen záródokumentumot itt is írtak. (Az érdeklődők talán a Finnugor Világ márciusi számában reménykedhetnek...)

A következő, háromoldalas cikket Zaicz Gábor jegyzi. Ő a száz éve született Erdődi Józsefre emlékezik. A cikkben nagy teret szentel a tudóshoz köthető személyes élményeinek is.

Szintén személyes hangulatú Pomozi Péter kétoldalas írása, melyben a hatvanéves Pusztay Jánost köszönti. Pomozi többek közt ezt írja: „Sosem értettem azokat a finnugristákat, akik mképesek három szótőn jóízűen elrágódni, anélkül, hogy közelebbről érdekelné őket a nyelvet beszélők világa.” (Természetesen ez annak kapcsán hangzik el, hogy Pusztay nagyon nem ebbe a típusba tartozik.) E sorok írója azonban csak csodálkozni tud, hiszen a pályán és a pálya mentén eltöltött másfél évtizede alatt egyetlen olyan uralistát sem tud felidézni, aki kizárólag szigorúan nyelvészeti kutatásokra korlátozta volna tevékenységét. (Ezzel szemben több olyat, aki különböző tudományágakban aprózta el tehetségét, anélkül, hogy bármelyikben igazán kiemelkedőt nyújtott volna.) De ha lenne is ilyen, ezt a szemére vetni kb. olyan lenne, mintha szemére vetnénk egy orvosnak, hogy egész életét a ráksejtek szaporodásának kutatására fordította, de sosem érdekelet („behatóan”?) az ember...

A köszöntést követő két és fél oldalon Szeverényi Sándor beszámolóját olvashatjuk a szeptemberben Bécsben tartott Uráli tipológai adatbázis című konferenciáról. A szerző megállapítása szerint az előadások magas színvonalúak voltak, de az adatbázis építésével kapcsolatban nem sikerült érdemben előre lépni.

A következő, alig több, mint egyoldalas cikk szerzője Ivasivka Sarolta. Egy, a nyenyec kultúrában jelentős szerepet betöltő családról ír: Anton Pirerkát elsősorban regényíróként tartják számon, felesége, Natalja Mitrofanovna Terescsenko meghatározó szamojéd nyelvész, emellett fontos szerepe volt a nyenyec írásbeliség kialakulásában. Idősebbik fiúk, Borisz édesapjának történetét írta meg egy orosz nyelvű poémában. Őccse, Valerij több elbeszélést írt, szintén oroszul. Bár visszatért a nyenyec földre, sosem tudott rendesen megtanulni nyenyecül.

A következő tíz és fél oldalt egy könyvlista foglalja el. A könyveket Dyekiss Virág, Nagy Katalin és Vándor Anna hozta Joskar-Olából, a listát utóbbi kettő állította össze, rövid ismertetőt fűzve mindegyik kötethez. Az sajnos nem derült ki, hogy a könyveket hova hozták, mely intézményekben lehet hozzájuk férni. (Amennyiben a kötetekkel magángyűjteményüket gyarapították, célszerűbb lett volna Új finnugor kiadványok vagy hasonló címen közölni a listát.) A néhány soros ismertetések érthető módon nem túl informatívak, általában a tartalom műfajára, nyelvére vonatkoznak (sajnos időnként ez utóbbi sem derül ki). Az olvasónak időnként az az érzése, hogy az ismertetett kiadvány valójában az uralisták vagy az adott nép kultúrája szempontjából is érdektelenek, említésre sem méltők, és a terjedelmet érdemesebb lett volna az érdekesebb kötetek részletesebb ismertetésére áldozni. Mivel egyes kötetek magyar nyelvűek vagy magyarul is elérhetőek, magyar szöveget is tartalmaznak, a nem szakmabeli olvasókat is nyilván érdekelné, hogyan juthatnak hozzájuk.

A listát Bárány Borbála írása követi: akárcsak blogunkon, itt is Jeremej Ajpin A hantik, avagy a hajnalcsillag című kötetét mutatja be. A Finnugor Világban megjelent ismertetés azonban a nálunk olvashatótól jelentősen eltér, részletesebb és inkább a szakmai közönségnek szól.

A következő több mint két oldalon Csúcs Sándor ismerteti Reguly Antal Kalendáriumát. Sajnos a címből nem derül ki, hogy valójában egy orosz nyelvű kiadványról van szó. Reguly németülk írta feljegyzéseit, ezt fordították magyarra, majd magyarról oroszra. Az orosz változat hamarabb jelent meg, mint a magyar, mert a magyar küldöttség ezt vitte ajándékba a Finnugor Népek V. ilágkongresszusára Hanti-Manszijszkba. (Ez nyáron volt, a magyar változat azóta sem jelent meg.) A cikkből csaknem egy oldalt tölt ki a kötetből vett idézet. Ez jól illusztrálja, hogy a napló – bár a Reguly-kutatásnak kétségkívül fontos forrása – nem túl izgalmas olvasmány, igen tömör megjegyzések olvashatók benne. A szemelvényt egyébként Csúcs Sándor fordította vissza oroszból magyarra.

Ezután Karsai Bálint számol be egy oldalon a nagyigmándi Pápay József Általános Iskola tanulóinak kirándulásáról a Jamal-Nyenyec Nemzetiségi Körzet Suriskari járásába, ahol Pápay József gyűjtött.

A következő három és fél oldalon Csúcs Sándor számol be néhány őszi rendezvényről: a Lakó- és a Reguly- és a Schmidt Éva-emlékülésről, a Kutatók Éjszakájáról az ELTE Finnugor Tanszékén, a Magyar Tudomány Ünnepéről az ELTE Finnugor Tanszékén és az MTA Nyelvtudományi Intézetében, a Kontrasztok című pozsonyi konferenciáról, ill. a helsinki Finnugor Társaság jubileumáról. Sajnos e sorok írójának, aki részt vett ezen események némelyikén, azt kell konstatálnia, hogy a beszámolók néhol pontatlanok. Így pl. a Schmidt Éva-emlékülésen Sipőcz Katalin előadásának témájához alig kapcsolódott mindaz, amit Csúcs Sándor kiemel; Csepregi Márta előadása nem azt igazolta, hogy a likriszovszkojei nyelvjárásból feljegyzett interdentális spiráns beszédhiba eedménye, hiszen, mint arra Csepregi utalt is, csupán Honti László hasonló véleményéhez csatlakozott: Csepregi előadása inkább azt firtatta, hogy miért uralkodhatott sokáig az a vélemény, hogy megőrzött ősi vonásról van szó; a rendezvényen nem a Schmidt Éva Könyvtár négy, hanem harmadik és negyedik kötetének bemutatójára került sor. Sajnálatos az is, hogy az ELTÉ-n szervezett Magyar Tudomány Ünnepéről lényegében csak annyit olvashatunk, amennyit a rendezvényre szóló meghívóban is.

A számot Falk Nóra két írása zárja. Egy oldalon számol be arról, hogy Juha Siltinen Piaf Piaf című darabját mutatta be a Bárka Színház Jorma Uotinen rendezésében, illetve másfél oldalon közöl különböző (főként kulturális) híreket.

Sajnos a kiadvány alaposabb szerkesztést igényelne, igen sok az olyan hiba, melyről nehéz eldönteni, helyesírási vagy sajtóhiba-e. Az említett könyvlistából egyes esetekben hiányzik a bemutatott kötet eredeti címe is.

Szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy az írások továbbra sem érhetőek el az interneten, és olyan információt sem találunk, amely ezen a téren várható változásra utalna.