2009. február 23., hétfő

A finn nevekről

A magyarok általában elvárják, hogy a külföldiek helyesen ejtsék a magyar neveket, és időnként igen gúnyosan szoktak megnyilatkozni, ha egy amerika a Kovács nevet kóvaxnak ejti. Ezzel szemben divatos nálunk a külföldi nevek helyes ejtését és írását teljes mértékben ignorálni. Sőt, aki megpróbálkozik a külföldi nevek helyes ejtésével, könnyen válhat a gúny céltáblájává. Közismert a történet, hogy Faragó Richárd sportújságíró egy portugál meccs előtt tisztességesen utánanézett, hogyan is kell ejteni a portugál neveket. Így megtudta azt is, hogy a portugálban a szóvégi o-t [u]-nak kell ejteni, és ezt a szabályt alkalmazta is. Ennek következménye, hogy sokan a mai napig Faragunak gúnyolják.

Persze vannak nyelvek és írások, ahol a helyes kiejtést meglehetősen nehéz kitalálni (francia), vagy ahol igen sok szabályt kell egyszerre fejben tartanunk, hogy eltaláljuk a helyes kiejtést (lengyel: a klasszikus példa, hogy Lodz – pontosabban Łódż – város nevének helyes ejtése kb. [vudzs]). Más nyelveknél viszonylag egyszerűek a szabályok, így a finnben is. Azt gondolnánk, hogy a finn nevek ejtésével nem lehet probléma. A tapasztalat viszont az ellenkezőjét mutatja, elég arra utalnunk, hogy Räikkönen nevét rendszeresen hallhatjuk [rajkönen] formában. Vagy itt van ez a cikk, melynek szerzője éppen a finn sportolók iránti rajongásáról számol be, de ahol lehet, hibásan írja le nevüket. Pedig a finn helyesírás csak néhány, könnyen megjegyezhető ponton tér el a magyartól.

Az pl. nem is kell, hogy különösebb fejtörést okozzon, hogy az s-t [sz]-nek ejtsük, mert sok nyelvben így van (legfeljebb a kivételeket kell megjegyeznünk, mint pl. a portugál szóvég). Aztán van a finnben ä is, de ezt ugyanúgy [e]-nek ejthetjük, mint a német nevekben. Igaz, hogy a finn ä és e nem ugyanaz a két hang (az előbbi nyíltabb, az utóbbi zártabb, mint a köznyelvi magyar e), de mivel a magyar beszélők jelentős része amúgy is csak egy e-t használ, nem is várhatjuk el a két hang megkülönböztetését. Az azonban igen, hogy az ä-t ne [a]-nak vagy [á]-nak ejtsük, és lehetőleg írásban is tegyük ki a két pontot. Ez magyar billentyűzeten sem bonyolult, könnyen elérhető a Ctrl és az a egyidejű lenyomásával. Ezen kívül már tulajdonképpen csak arra kell emlékeznünk, hogy a finnben az y az [ü] jele, és hogy a magánhangzók hosszúságát is betűkettőzés jelöli, a többi megy magától.

Még egy aprósággal azonban számolni kell. A mássalhangzók kettőzése, akárcsak a magyarban, a hosszúságot jelöli. (Igaz, hogy a finnben a hosszú magánhangzók és mássalhangzók is hosszabbak, mint magyar megfelelőik, de ezzel nem kell foglalkozni, mint ahogy azzal sem, hogy a hosszúságot a finn helyesírás néhány kivételes esetben nem jelöli: pl. az 'üdvözlünk / üdvözöljük / isten hozott / isten hozta' jelentésű tervetuloa ejtése [tervettuloa] – az ilyen esetek felismeréséhez már tényleg ismerni kell a nyelvet.) Csakhogy míg a magyarban két vagy több mássalhangzó találkozásakor mindegyik mássalhangzó csak rövid lehet, a finnben nem. Az Antti névben tehát elvben hosszú [tt]-t kellene ejtenünk. Természetes magyar beszédben azonban ez affektálás lenne, ezért teljesen elfogadható az [anti] ejtés is. Hasonló a helyzet akkor, ha a hosszú mássalhangzó előtt i-re végződő diftongus (kettőshangzó: olyan magánhangzó, amelyik másképp kezdődik, mint ahogy végződik) van. A magyar köznyelvben ilyen diftongusok nincsenek, azaz a magyar beszélő választásra kényszerül: vagy két magánhangzóra szedi a diftongust (Räikkönen [re-ik-kö-nen]) vagy, ami sokkal gyakoribb, az i-t j-re cseréli: [rejk-kö-nen]. Csakhogy az utóbbi esetben egy rövid és egy hosszú mássalhangzó kerül egymás mellé (-jkk-), ezért a hosszú mássalhangzó természetes módon lerövidül ([rejkönen]). Az ilyen ejtésmód tehát „bocsánatos bűn”. (Ezzel szemben a h mindig ejtendő, tehát Lahti város neve nem [lati]!)

A SportGéza cikkében előforduló finn nevek tehát helyesen:

A fentiekből látható, hogy a problémát leginkább az jelenthet, ha a-t írunk ä helyett. De honnan tudjuk, hogy mikor melyiket kell írni? Mivel a finnben is van magánhangzó-harmónia, általában támaszkodhatunk arra, hogy ha a szóban u vagy o van, akkor a-t kell írni, ha viszont y vagy ö, akkor ä-t. Sajnos ez a szabály nem használható kivétel nélkül, pl. Kaurismäki nevében egyszer a-t, egyszer ä-t kell írni. (Ennek az az oka, hogy összetett szó, és az összetett szó tagjai között nem érvényesül a magánhangzó-harmónia. Ha viszont nem tudunk finnül, nem fogjuk tudni, hogy összetett szóval van dolgunk.) Éppen ezért a legegyszerűbb, ha a helyes írásmódot ellenőrizzük az interneten.

A cikkben említett Keke Rosberg, ill. Lasse Viren (helyesen: Lasse Virén) neve viszont svéd, a svéd nevek helyes ejtéséhez azonban sokkal bonyolultabb szabályokat kellene megtanulnunk, ráadásul hagyományosan elterjedt és elfogadott a svéd nevek németes ejtése is, így ezekkel most nem foglalkozunk.

Ha viszont a finn nevekről esik szó, meg kell említeni a nagy klasszikust, miszerint a finn síelőt Porhó Hessinnennek hívják. A vicc alapja többek közt az, hogy a finn nevek valóban sokszor végződnek -nen-re (például a fenti tízből hat!). A vicc azonban több szempontból is sántít. Először is, az ilyen nevekben mindig magánhangzó van a -nen előtt, a -nnen végződés tehát elképzelhetetlen. Másodszor pedig: a finnben nincs [s], csak [sz] (igaz, ez az [sz] nem pontosan a magyar [sz], hanem variálódhat, elcsúszhat a magyar [s] felé is, de sosem tisztán [s]). Tehát finnesen a név maximum Porhó Hesszinen lehetne, de így már nem annyira vicc a vicc.

2 megjegyzés:

marguerite írta...

http://www.forvo.com/word/kimi_r%C3%A4ikk%C3%B6nen/#fi
itthoni rajkönen ejtés elfogadhatónak tűnik

Fejes László írta...

Nem az.