2009. október 10., szombat

Arvisura/4

Az Arvisura III. fejezete ugyanabba az irányba tereli az olvasó gondolatait, mint az előző: honnan származnak a szerző információi a leírt eseményekről, hogyan választható szét írásában a mese és a valóság? Ugyanakkor a szövegben szaporodnak azok a kedély- és illúzióromboló jelek, amelyek elveszik az ember kedvét a mű továbbolvasásától.
A III. fejezet azzal kezdődik, hogy Szalaváré Tura izgatottan lép be a hírrel a partizánok kunyhójába: medve ólálkodik a közelben. A medvét Paál Zoltán megöli. Ez az esemény kapóra jön Szalaváré Turának, hogy medvetort tartsanak manysi módra. A fejezet a továbbiakban az öt napos ünnepség leírását tartalmazza.
A szöveg 40 oldalon át hömpölyög. Elsősorban tartalmával, s nem szépírói nyelvezetével hat ránk. Az események leírása ismerős lehet azok számára, akik magyar szakos egyetemi tanulmányaik során tanultak némi finnugrisztikát. Annál azonban Paál Zoltán többet tud, mint ami az egyetemi szöveggyűjteményben (Domokos Péter: Uralisztikai olvasókönyv. Bp. 1977.) olvasható. Tudásának elbírálásához kevés az átlagos finnugor műveltség, ahhoz obi-ugor szakértőnek kell lenni. Lássuk, mit ír, mit állít a medveünnepekről és az obi-ugor hitvilágról a szerző:

1. A medvét manysi nyelven torevnek hívják
2. Az elejtett medvét körülfüstölik, a hím medvét 5, a nőstényt 4, a bocsot 3 kurjantással üdvözlik
3. A medve nyúzásakor 5 faágacskát helyeznek a hasára, amelyek a bundája gombjait jelképezik, minden mancsával jelképesen kezet fognak
4. Az elejtett medvét ki kell engesztelni
5. A medve szemére és szájára fémlapocskát tesznek
6. A medvetorra érkezőket hógolyókat dobálva üdvözlik
7. Isznak a medve egészségére
8. A medve elé állva elmesélik a medve eredetéről (ezüstbölcsőben engedték a földre), a medve feladatairól és kötelességeiről szóló történeteket
9. A medvének is enni adnak, állatáldozatot mutatnak be a tiszteletére
10. Rövid jeleneteket játszanak el a medve tiszteletére
11. Az emberek varjú módra károgva azt az illúziót keltik a medvében, hogy nem ők, hanem a madarak eszik meg a húsát
12. Állatmaszkos szereplők ijesztgetik a medvét, hogy távozzon az ünnepségről
13. A medve egészben megőrzött csontjait zsákba téve fölhúzzák egy lecsonkolt fenyőfára

14. Mitikus lények: Kaltes-asszony, Égi-atya, Numi-Tórem, Kemi fejedelemasszony, Földanya, Joli-Tórem, Szóper-Anya, Világfelügyelő Férfi vagy Világfelügyelő Aranyfejedelem, Északi Szélasszony, Meszmesz-Asszony, Maszmasz-Férfi, Jég-Nyúl-Asszony, Enlit-Tórem (a vizek istene)
15. Lélekhit: a lélegzetlélek és a szabadlélek mellett a sámánoknak egy harmadik lelkük is lehet, az árnyék- vagy sámánlélek.
16. A sámánital révületbe ejti az embert, a sámánjelölt tiltakozik a kiválasztása ellen, a sámándobot a tűz fölött meg kell melegíteni (hogy feszes legyen).


A medveünnep leírása teljes mértékben az általam ismert leírások (lásd a hivatkozott Uralisztikai olvasókönyvben) szerint halad. Az olvasmányok hatását tükrözi az is, hogy egyes szereplők a Kalevalából adnak elő részleteket, míg Csíky Domonkos partizán székely balladákat, valamint József Attila-költeményt utánzó strófákat szaval. Különböző olvasmányokra utalhat még, hogy a torev/tórem terminológia használata keveredik. A mindenki által elérhető kézikönyveknél azonban Paál Zoltán többet tud a finnugor népekről. Ugyanakkor vannak gyermeteg tévedései is (erről majd később). Tudása mitológiai ismereteiben is megjelenik. Kérdéses, hogy az ózdi városi könyvtárban volt-e olyan szakirodalom, amelyben a szerző például Joli-Tóremről olvashatott. Az obi-ugor mitológiában járatlan lévén, ez ügyben tanácsot fogok kérni a nálam okosabbaktól. Elképzelhető, hogy Paál Zoltán finnugrisztikai alapismereteit partizántársától kapta, de láthatóan utánaolvasott e témakörnek. Nemcsak finnugrisztikai, de magyar őstörténeti olvasottságról vagy máshonnan szerzett tájékozottságról árulkodnak a II. és a III. fejezet (tehát valójában a 348. Arvisura) egyes részletei.


Egyéb finnugrisztikai ismeretek:

1. Penza környékén mordvinok élnek
2. Hely- és folyónevek említése az obi-ugorok földjéről: Szoszva és Tavda folyó, Vezsakori település
3. Szurgut környékén hantik élnek
4. Manyseri népnév: talán Paál Zoltán olvashatott a magyar népnév első elemének és a manysi népnévnek az etimológiai kapcsolatáról, s ennek hatására írta le ezt a népnevet, egy alkalommal a manysi szinonimájaként használja


Magyar őstörténeti ismeretek:

1.Tomaj családnév és törzsnév használata (talán Anonymus hatására, lásd Tomaj-nemzetség)
2.Turgai kapu mint az a földrajzi tájegység, ahol keleten maradt magyarok éltek sokáig. Ezek az emberek ma már a kazahunok nyelvén beszélnek, de magyarnak vallják magukat. (Ez bizony a Torgaj-vidéki magyarok említése, lásd Benkő Mihály könyvének ismertetését itt, a Rénhírekben. Mivel Benkő Mihály könyve később jelent meg a torgaji magyarokról, mint az Arvisura, Paál Zoltánnak a 348. Arvisura megírása előtt értesülnie kellett Tóth Tibor antropológus látogatásáról a torgaji magyaroknál. Útjáról a Magyar Nemzet számolt be 1967-ben és 1968-ban is. Ha netán igazolható, hogy a 348. Arvisura 1998-ban publikált változata már 1967 előtt létezett, az igen meglepő fejlemény lenne.)
3. Úz népnév ismerete (habár az úzok csak egykori szomszédságuk révén kapcsolódnak a magyar őstörténethez)
4. Paál Zoltán ismerte Németh Gyula elméletét a Jenő és Gyarmat törzsnevek baskírföldi jelenlétéről
5. Julianus úti jelentését Paál Zoltán olvasta, minden bizonnyal Bendefy László könyvét (Fr. Julianus utazásának kéziratos kutfői / a ... teljes szöveg és hasonmáskiadást összeáll. jegyz. és magyarázatokkal ellátta Bendefy László. Bp. 1937.) vagy Györffy György szövegközlését (Napkelet fölfedezése. Julianus, Plano Carpini és Rubruk útijelentései. Bp. 1965.). A mordvinokról szóló részt kommentálva megjegyzi, hogy Julianus értette a mordvinok nyelvét. Ez naiv feltételezés (egyébként Julianus sem említi), de az is valószerűtlen, hogy a Rigó álnevű, félig mordvin partizán ismerte Julianus útijelentését. Merthogy Paál Zoltán szerint a mordvinokat sértik Julianus jelentésének velük foglalkozó részletei.

Egyes lábjegyzetekből levonható az a következtetés, hogy művéhez Paál Zoltán folyamatosan gyűjtötte az anyagot. A 62. oldal 16. jegyzetében például, utal a lexikonokra.

Az Arvisurában való elmélyedéstől a bevezetőkben és a kezdő fejezetekben olvasott ellentmondásos, zavaros részletek veszik el az olvasó kedvét, ezek egy részére utaltam, mikor a partizántörténet megtörtént elemeit próbáltam kihámozni. Néhány egyéb, nehezen hihető részlet:

1. 1979-ben Paál Zoltán egy levelében ezt írta: „elérkezett a 30 éves évfordulója annak, hogy megtartottuk Berlinben a 24 Hun Törzs-szövetség kongresszusát, amelyben azt kértem…” (17.) Hát… Hallott valaki erről a kongresszusról? Netán, szintén ott volt?

2. A rovásírással lejegyzett Arvisurákat Szalaváré Tura magával hozta. Más helyütt viszont azt olvassuk, hogy Paál Zoltán írta őket. Ez utóbbi lehet az igaz, mivel máig senki sem látta Szalaváré Tura Arvisuráit. Az sem túl valószínű, hogy azokkal együtt ugrott volna ki a repülőgépből partizánbevetése során.

Az Arvisura legfőbb problémája, hogy az ordítóan valótlan epizódok, dilettáns eszmefutatások is a megtörtént valóság s az igazság részeiként tálaltatnak elénk. Paál Zoltán hitt abban, amit összeírt, megtörtént események krónikájaként ajánlotta művét a finnugristák és az őstörténészek figyelmébe. Az Arvisurát ezért nem fogadta be a tudomány. Holott az rendkívüli alkotás, csak éppen nem a finnugrisztika, hanem a folklorisztika és az irodalomtudomány számára.

Paál Zoltán háttérismereteinek tárgyalását egyelőre lezárva, most foglaljuk össze, milyen konstrukciót alkot a szerző, milyen szerkezet köré szerveződnek az Arvisurában leírt történeti események:

1. Paál Zoltán magyar katonák partizánok megszöktetik.
2. Megismerkedik Szalaváré Tura manysi nemzetiségű szovjet partizánnal.
3. Szalaváré Tura azt szeretné, hogy Paál Zoltán írja tovább a manysik ősi világtörténetét, ő írja meg a következő Arvisurát, mivel neki is három lelke van, valamint palóc származású, s most a palócok következnek az Arvisura írók sorában. (A palócok valójában palúzok, ily módon az úzok rokonai. Mint köztudott, a palóc nyelv hasonlít leginkább az úz nyelvre…)
4. Egy temetési szertartás során Szalaváré Tura sámánitallal révületbe ejti Paál Zoltánt, aki így megismeri a múltat és a jövőt, alkalmassá válik arra, hogy megírja a 24 Hun Törzsszövetség 6000 éves történetét. (Szalaváré Tura más partizántársait is megitatta, de ők nem tudták megálmodni az összes Arvisurát.)
5. A szertartás során Joli-Tórem boglárja Baracának nevezi el Paál Zoltánt.
6. Paál Zoltán lesz a beköszöntő Vízöntő Világhónap beszélője, tehát a kezdődő korszak Arvisuráját is meg kell írnia. Az új Arvisura fő motívuma, hogy legyen végre béke.
7. A medvetor alkalmával Paál Zoltán törzse (tudjuk, a palúzok, az úzok utódai) megkapja a medvetor-tartás és az Arvisura-mondás jogát. Ezzel ér véget a III. fejezet.

Még mindig nem kezdődik el azonban az 1. Arvisura (Hogyan lett Úzdból Ózd. Agaba, Batour és Uzapani fősámánok rovása. Kr. e. 4040–4020. 1–20. m. t. é.), mert előtte van még a IV. fejezet, amely az Arvisurák rovásáról szól, valamint az V. fejezet, amely a Palócok Ataisz regéje címet viseli. Itt kell megjegyeznünk, hogy az 1998-as Arvisura-kiadásnak ez a felépítése a szerkesztő, Bolyky János műve. A szerkesztés során megbontotta az Arvisurák sorrendjét, így került előre a 348. Arvisura, de ez igencsak célirányos tett volt. Ezáltal tudjuk áttekinteni a művet és koncepcióját, valamint felelős döntést hozni, belefér-e életünkbe, hogy átrágjuk magunkat Paál Zoltán alkotásán. A IV. és V. fejezetről legközelebb írok.

7 megjegyzés:

bitxəšï írta...

Ez érdekes és hiánypótló ismertetés!
Az Arvisurából eddig a Távol-kelettel kapcsolatos részekbe néztem bele, de nagyon zavaros az egész és természetesen sok a tévedés....
pl
"Másodvezér a manzsu származású Tennó lett,"

Az a manzsu helyesen mandzsu lesz, ők pedig csak az i.sz. 1635. óta nevezik magukat mandzsunak.
A tennó (天皇) meg egy kínai eredetű cím (t’en ɦuaŋ) sino-japán kiejtése ( régi japán helyesírás szerint tenwau), szóval ez sem illik bele a képbe....

Kíváncsian várom a folytatást!

Fejes László írta...

"2. Hely- és folyónevek említése az obi-ugorok földjéről: Szoszva és Tavda folyó, Vezsakori település"

Ez a Vezsakori alak egy külön posztot megérne. Helyesen az alakja Vezsakari (Вежакары), melyből az -i orosz többesjel (a szlávok valamiért vonzódnak a többes számú településnevekhez), a vezsa kar viszont komiul 'szent város'. Megvan a megfelelője hantiul (egyszerűsített átírással: jémen vós) és manysiul (jálup úsz) is. Érdekes, h Szalaváré Tura miért épp egy eltorzult orosz alakkal nevezné meg a szent várost...

Zoltán István Károly írta...

Köszönöm a hozzászólásokat. Az Arvisurát szépirodalomként kell olvasni, vagyis a szerző azt ír, amit akar.
Paál Zoltán talán azért írt Vezsakorit, mert ő így hallotta. Lehet, hogy ez az egyetlen adat, ami helyes ami a partizántársától származik. Én abban is komolyan kételkedem, hogy Szalaváré Tura családja ismerte Zsirai Miklóst.

bitxəšï írta...

"Az Arvisurát szépirodalomként kell olvasni"

Csak az a gond, hogy sokan úgy hiszik, hogy hiteles történeti munka....
Aztán jönnek a maja, hun stb rokonságukkal.

Fejes László írta...

"Paál Zoltán talán azért írt Vezsakorit, mert ő így hallotta."

Ez a lehetőség teljesen kizárható. Az a az oroszban sosem hangzik o-nak, ellenben a hangsúlytalan a és o egyaránt a-szerűen hangzik. Éppen ezért az idegen szavaknál előfordul, hogy a szó valódi alakjával tisztában nem levők o-t írnak ott is, ahol a van (pedig a-t hallanak: hiperkorrekció). Igen valószínűtlen, hogy ezt a hiperkorrekciót egy oroszul alig tudó, vagy éppen a helyet jól ismerő, feltehetően komiul is tudó Szalaváré Tádé követte volna el, az
viszont igaz, hogy a téves alak a tudományos szakirodalomban ma is előfordul: http://www.google.hu/search?q=%D0%B2%D0%B5%D0%B6%D0%B0%D0%BA%D0%BE%D1%80%D1%8B

Persze lehet az Arvisurákat szépirodalomnak olvasni, de a szerzője nem annak szánta, nem akként próbálta publikálni. Persze akár a buszjegy használati utasítását is olvashatjuk szépirodalomként (Örkény meg is tette), de ebben az értelemben értelmét veszti szépirodalomról beszélni, mivel a végtelenségig tágítjuk a lehetőségeket.

Arról nem is szólva, hogy szépirodalomnak mennyire jó az Arvisura?

Zegernyei írta...

Abban a mondatban, hogy "Paál Zoltán így hallotta" benne rejlik az az értelmezési lehetőség is, hogy aki mondta, nem így mondta. Tehát erről nem érdemes vitatkozni. Figyelemre méltó ötlet, hogy esetleg ezt is olvasta. Eldöntéséhez további kutatások lennének szükségesek a szerző partizánkodásának körülményeiről (érdemes?).

Van néhány gondolatom az Arvisuráról mint szépirodalomról, majd az is sorra kerül.

Fejes László írta...

"Abban a mondatban, hogy "Paál Zoltán így hallotta" benne rejlik az az értelmezési lehetőség is, hogy aki mondta, nem így mondta."

Ó, persze, lehetőség sok van, pl. azt is feltételezhetjük, hogy Sz. T. nem így mondta, P.Z. nem így hallotta, csak később megcsalta az emlékezete, vagy nem tudta jól elolvasni a saját kézírását. Sőt, akár az is, hogy ő jól tudta, de később a szakirodalom tanulmányozása alapján úgy gondolta, hogy ő tudja rosszul, és "javította". De nem az a legvalószínűbb, hogy ezt a formát a szakirodalomból vette, akár volt Sz. T., akár nem? Elismeri, hogy tanulmányozta a szakirodalmat, és hogy a Vezsakarira vonatkozó ismeretek legalább egy része onnan származik? Ha nem, akkor szar van a palacsintában, akármerről is nézzük...