Az Arvisura IV. fejezete a rovásírásokkal foglalkozik. Ez a rövid rész több rovásírásos ábécét tartalmaz, ezeket a türk típusú rovásírás fennmaradt emlékei alapján állította össze Paál Zoltán. E fejezetben megfigyelhető a szerző rendszerszerű gondolkodása: nemcsak történeteket alkot, hanem a történetek köré teljes világot szervez. Különböző korok rovásírásait alkotja meg, pl. a Nagyszombat és Nyitra között élő úzok tárkány ABC-je, vagy a Salgótarján és Balassagyarmat között 955-ben megtelepedett, Kevevárról érkezett Gyarmat törzsének ABC-je, mellyel az összes palóc Arvisura lapokat lemásolták stb.
A legrégebbi, 6010 éves rovásírás, mely Maros fősámán korából származik, érdekes módon már külön jeleket tartalmaz a ’j’ és az ’ly’ jelölésére… Paál Zoltán kidolgozta a tárkány-rovásírás számrendszerét is.
Az V. fejezet tartalmazza a tulajdonképpeni Arvisurákat. Van egy bevezető része is, melynek címe: Palócok Ataisz regéje (rövid összefoglaló). Ez a rész bemutatja az előzményeket, röviden összefoglalja a nagy kataklizma után történteket, egészen a 24 Hun Törzsszövetség megalakulásának idejéig. A fejezet tartalmaz egy térképet is, amely az ősföldet, a Csendes-óceánban valaha létezett Ataisz szigetét ábrázolja. (Az Arvisurák is számos térképet, táblázatot tartalmaznak, ezekről majd később.) Ez a bevezetés ugyanazt a funkciót tölti be, mint egy számítógépes játék kezdő animációja: átvezet a mese fantáziavilágába.
Az Arvisurákat tartalmazó V. fejezet után még számos olyan kiegészítés található, melyek szintén a mesevilág körvonalait rajzolják meg. Ezért, mielőtt a tulajdonképpeni Arvisurákról írnék valamicskét, egy nagyot lapozva, a végén folytatom a mű ismertetését.
A VI. fejezet címe: Mesék az Arvisurákból. Ezek a mesék a 24 Hun Törzsszövetség történetét, tehát az Arvisurák cselekményfonalát nem viszik előre, viszont önállóan is megállják a helyüket. A 11 meséből az első, A Tundrahalmi Vár meséje (alcíme: Szoszva regéje Kr. e. 4040-ből) a világ teremtéséről, az első emberpár megalkotásáról és Kemi-asszony medvebocsának a földre eresztéséről szól. Igen elegyes történet, több helyről kölcsönzött motívumokkal, de leginkább az obi-ugor mitológia hatását tükrözi.
A VII. fejezet az Arvisura fősámán, rovósámán és aranyasszony rend névsorát tartalmazza. E névsor szerint Szalaváré apó a 346. fősámán volt, unokája, Szalaváré Tura a 347., Igor Szalmi pedig a 348. Ez utóbbi fősámán rovósámánjai: Baraca (Paál Zoltán), a csuvas származású Jugravah és Bölön. Ez a Bölön talán azonos lehet a II. fejezetben emlegetett Pataky Bölön partizánnal. Paál Zoltánnak volt egy Pataky László nevű barátja, akivel az Arvisurákról levelezett, Bölön néven talán őt tette meg partizánnak és rovósámánnak.
A FÉRAN (=FÉR mint férfi és AN mint nő) névadó naptár a mű VIII. fejezete. Ez a gigantikus táblázat 386X24=9264 nevet tartalmaz. A táblázatból kiolvasható, hogy Paál Zoltán saját időszámítást is alkotott, a hónapoknak új nevet adott. Az Arvisura-hónapok a holdtölte utáni napokon kezdődnek. Én például az Istenfiak–Tárkányok (=rovósámánok) Havában születtem (nocsak…), annak is az 5. napján. A táblázat szerint a következő neveket kaphattam volna: Bels, Dudas, Belesaka, Baktra, Miromáj, Kéked, Csobán, Nagy-Karácsony, Bacsa, Szelegárd, Agabali, Ecseg. Mivel szüleim nem tartoztak a beavatottak körébe, így lettem Zegernyei (megjegyzem, ezt a nevet is csak bizonyos beavatottak érthetik).
A FÉRAN-naptár az utolsó, 350. Arvisura része, de a szerkesztő különválasztotta a szövegtől.
A IX. fejezetben a szerkesztő részleteket közöl Paál Zoltán leveleiből. Ezek a részletek különböző történeti események írnak le, illetve kommentálnak. Stílusuk ugyanolyan kinyilatkoztatásszerű, mint az Arvisurák szövege: Paál Zoltán közli velünk a történelmi igazságot.
Az Arvisura 1998-as közlését a Forrásmunkák című X. fejezet zárja (egyébként a 2. kötet elején 1997 szerepel a kiadás éveként). Ebben a szerkesztő összegyűjtötte Paál Zoltán utalásait. A szerző által megnevezett források többsége azonban sohasem létezett. Ide sorolom Szőnyi Márton hadtörténeti jegyzeteit, Kőrösi Csoma Sándor írásait és Szalaváré Tura Arvisuráit. Ezeket a partizánok állítólag magukkal hozták Magyarországra, s tőlük Paál Zoltán birtokába kerültek. Nemcsak ez a történet kelt gyanút, hanem a Szalaváré Tura Arvisuráiban lévő személy- és földrajzi nevek is. E nevek nyilvánvalóan egy olyan szerző fantáziájának szüleményei, aki nem tudott arról, hogy a nyelvek változnak, és nem ismerte a névadását inspiráló földrajzi nevek eredetét. Például a Kr. e. 4040–4000 (1–40. m. t. é.= medvetoros év) időkben Miskolc, Ragyolc, Rohonc és Tiszolc nevű szereplők is részesei az eseményeknek, Kosztroma és Dorozsma városai körül zajlanak az események stb. Mindez jól hangzik, de nyilvánvaló, hogy a manysik által rovásírással lejegyzett szövegekben ilyen nevek nem fordulhattak elő, mivel ilyen nevek 6000 évvel ezelőtt még nem létezhettek.
A legrégebbi, 6010 éves rovásírás, mely Maros fősámán korából származik, érdekes módon már külön jeleket tartalmaz a ’j’ és az ’ly’ jelölésére… Paál Zoltán kidolgozta a tárkány-rovásírás számrendszerét is.
Az V. fejezet tartalmazza a tulajdonképpeni Arvisurákat. Van egy bevezető része is, melynek címe: Palócok Ataisz regéje (rövid összefoglaló). Ez a rész bemutatja az előzményeket, röviden összefoglalja a nagy kataklizma után történteket, egészen a 24 Hun Törzsszövetség megalakulásának idejéig. A fejezet tartalmaz egy térképet is, amely az ősföldet, a Csendes-óceánban valaha létezett Ataisz szigetét ábrázolja. (Az Arvisurák is számos térképet, táblázatot tartalmaznak, ezekről majd később.) Ez a bevezetés ugyanazt a funkciót tölti be, mint egy számítógépes játék kezdő animációja: átvezet a mese fantáziavilágába.
Az Arvisurákat tartalmazó V. fejezet után még számos olyan kiegészítés található, melyek szintén a mesevilág körvonalait rajzolják meg. Ezért, mielőtt a tulajdonképpeni Arvisurákról írnék valamicskét, egy nagyot lapozva, a végén folytatom a mű ismertetését.
A VI. fejezet címe: Mesék az Arvisurákból. Ezek a mesék a 24 Hun Törzsszövetség történetét, tehát az Arvisurák cselekményfonalát nem viszik előre, viszont önállóan is megállják a helyüket. A 11 meséből az első, A Tundrahalmi Vár meséje (alcíme: Szoszva regéje Kr. e. 4040-ből) a világ teremtéséről, az első emberpár megalkotásáról és Kemi-asszony medvebocsának a földre eresztéséről szól. Igen elegyes történet, több helyről kölcsönzött motívumokkal, de leginkább az obi-ugor mitológia hatását tükrözi.
A VII. fejezet az Arvisura fősámán, rovósámán és aranyasszony rend névsorát tartalmazza. E névsor szerint Szalaváré apó a 346. fősámán volt, unokája, Szalaváré Tura a 347., Igor Szalmi pedig a 348. Ez utóbbi fősámán rovósámánjai: Baraca (Paál Zoltán), a csuvas származású Jugravah és Bölön. Ez a Bölön talán azonos lehet a II. fejezetben emlegetett Pataky Bölön partizánnal. Paál Zoltánnak volt egy Pataky László nevű barátja, akivel az Arvisurákról levelezett, Bölön néven talán őt tette meg partizánnak és rovósámánnak.
A FÉRAN (=FÉR mint férfi és AN mint nő) névadó naptár a mű VIII. fejezete. Ez a gigantikus táblázat 386X24=9264 nevet tartalmaz. A táblázatból kiolvasható, hogy Paál Zoltán saját időszámítást is alkotott, a hónapoknak új nevet adott. Az Arvisura-hónapok a holdtölte utáni napokon kezdődnek. Én például az Istenfiak–Tárkányok (=rovósámánok) Havában születtem (nocsak…), annak is az 5. napján. A táblázat szerint a következő neveket kaphattam volna: Bels, Dudas, Belesaka, Baktra, Miromáj, Kéked, Csobán, Nagy-Karácsony, Bacsa, Szelegárd, Agabali, Ecseg. Mivel szüleim nem tartoztak a beavatottak körébe, így lettem Zegernyei (megjegyzem, ezt a nevet is csak bizonyos beavatottak érthetik).
A FÉRAN-naptár az utolsó, 350. Arvisura része, de a szerkesztő különválasztotta a szövegtől.
A IX. fejezetben a szerkesztő részleteket közöl Paál Zoltán leveleiből. Ezek a részletek különböző történeti események írnak le, illetve kommentálnak. Stílusuk ugyanolyan kinyilatkoztatásszerű, mint az Arvisurák szövege: Paál Zoltán közli velünk a történelmi igazságot.
Az Arvisura 1998-as közlését a Forrásmunkák című X. fejezet zárja (egyébként a 2. kötet elején 1997 szerepel a kiadás éveként). Ebben a szerkesztő összegyűjtötte Paál Zoltán utalásait. A szerző által megnevezett források többsége azonban sohasem létezett. Ide sorolom Szőnyi Márton hadtörténeti jegyzeteit, Kőrösi Csoma Sándor írásait és Szalaváré Tura Arvisuráit. Ezeket a partizánok állítólag magukkal hozták Magyarországra, s tőlük Paál Zoltán birtokába kerültek. Nemcsak ez a történet kelt gyanút, hanem a Szalaváré Tura Arvisuráiban lévő személy- és földrajzi nevek is. E nevek nyilvánvalóan egy olyan szerző fantáziájának szüleményei, aki nem tudott arról, hogy a nyelvek változnak, és nem ismerte a névadását inspiráló földrajzi nevek eredetét. Például a Kr. e. 4040–4000 (1–40. m. t. é.= medvetoros év) időkben Miskolc, Ragyolc, Rohonc és Tiszolc nevű szereplők is részesei az eseményeknek, Kosztroma és Dorozsma városai körül zajlanak az események stb. Mindez jól hangzik, de nyilvánvaló, hogy a manysik által rovásírással lejegyzett szövegekben ilyen nevek nem fordulhattak elő, mivel ilyen nevek 6000 évvel ezelőtt még nem létezhettek.
Bejegyzések
8 megjegyzés:
Nahát, én mindig azt hittem, hogy Zegernyei a vezetékneved!
"A legrégebbi, 6010 éves rovásírás, mely Maros fősámán korából származik, érdekes módon már külön jeleket tartalmaz a ’j’ és az ’ly’ jelölésére…"
Ezen egész éjjel gondolkoztam, de akkor sem értem. 6000 éve -- ez az uráli alapnyelv ideje. Azóta folyamatosan megkülönböztetjük a j-t és az ly-t (ľ-t), kb. a 18. századig. Az lenne a furcsa, ha a kettőnek nem lenne külön betűjele.
Ne komolytalankodjunk, kérem!
Nekünk, ufóknak csak egy nevünk van.
Tessék még néhány éjszakát gondolkodni! Paál Zoltán 6010 évvel ezelőttre magyar ábécét rekonstruált, nem pedig alapnyelvit.
Biztos én nem vagyok elég fegyelmezett gondolkodó, de
1. ha PZ magyar ábécét rekonstruál -4000-re, akkor az önmagában vicces, mindegy, milyen fonémák vannak benne;
2. ha mégis cikizzük a fonémákat, biztos van ott elég cikiznivaló, miért pont egy akkor is létező kontraszt meglétét kell kifogásolni;
3. semmiképpen sem értem, miért "már"...
A magyar ábécé rekonstruálása valóban önmagában is vicces. A márt úgy értem, hogy már arra az időre feltételezte a mai ábécét, és semmi elképzelése nem volt arról, hogy esetleg, talán másmilyen is lehetett. A j és az ly elkülönítése pedig azért furcsa számomra, mert bizonyosan egy hangnak gondolta őket (miként a köznyelvben ma ehhez a két betűhöz egy hang kapcsolódik), mégis két betűt gyártott a számára.
Ne haragudj, de mitől vagy olyan biztos benne, h PZ egy hangnak gondolta a j-t és a ly-t? Ha jól értettem, palóc volt, ebből óvatosan azért azt valószínűsíteném, hogy a palóc nyelvjárást beszélte. (Vagy vannak ennek ellentmondó adatok?) A palóc pedig azon kevés nyelvjárásaink egyike, amelyek máig megőrizték a j--ly különbséget.
Arra én is gondoltam, hogy ő palócnak tartotta magát, s a szakirodalom szerint a palócok megkülönböztetik ezt a két hangot. Tapasztalataim szerint azonban az ly-nal jelölt hangot is j-nek ejtik, különösen városi környezetben, márpedig Paál Zoltán Ózdon élt. Ezt a megfigyelésemet összevontam azzal, hogy ráadásul még tökéletesen érzéketlen is volt a nyelvészeti kérdések iránt. E két tényezőből együtt gondoltam azt, hogy maga elé rakta a magyar ábécét, és legyártotta a hozzájuk való rovásjeleket (egyébként igen jó rovásírásos szakirodalmi tájékozottsággal).
A városos érv meggyőzően hangzik, bár nem tudom, mennyi idős vagy, mikor tapasztaltad a jelenséget. Ha ma nincs is meg városi környezetben, fél évszázaddal ezelőtt még meglehetett.
Persze az is igen valózsínű, hogy a mai magyar ábécéből indult, ki, de enenk bizonyítására a j és a ly megkülönböztetése nem túl erős érv. Ha mondjuk ő-t, f-et, zs-t stb. használ, de mondjuk az ë-t és az ä-t nem különbözteti meg, az gyakorlatilag egyértelműen elárulja, hogy hamisítvány.
Megjegyzés küldése