NRVV 32. – Medvetánc

Hanti-Manszijszk köztéri szobrászatának talán legérdekesebb darabja a medvével táncoló őslakos szobra. A körvonalra feszülő két alak izgalmas kompozíciót alkot, remekül megoldott a figurális és a non-figurális közötti átmenet, ezzel a szobor minden didaxis nélkül érzékelteti a valós és a mitikus közötti átmenetet.


A medvefigura tulajdonképpen egy medvebőr, amely alól „hiányzik” a táncos. A medve arcvonásai is inkább stilizáltak, elnagyoltak.


Az emberarc szintén rejtve van, mintha legalábbis visszahúzódna a pillanatnyi történéstől. (Viszont az arcvonások, a hajviselet nem helyi lakosra utal, inkább jóval keletebbire.)


Mint egy korábbi posztunkhoz írt kommentből kiderült, rendszeres olvasóink sincsenek mindig tisztában a medveünnep fogalmával, ezért szólunk róla néhány szót.

A medveünnep világnézeti hátterében az áll, hogy az obi-ugor népek a medvét szentnek tekintik. A medve Numi-Tórem, a felső isten fia, aki az égben lakott, de unatkozott, és a földi történéseket figyelte. Megtetszett neki a földi élet, és addig könyörgött apjának, míg az egy kosárban le nem eresztette. Ugyanakkor meghagyta neki, hogy rendesen viselkedjen, az embereket ne bántsa. A medve azonban nem hallgatott apjára, önfejű volt, az embereket bosszantotta, lábaskamráikat feldúlta, a bogyószedő asszonyokat ijesztgette stb. Ellentmondásos helyzet alakult ki: a medve isteni eredetű, ezért nem vadászható, ugyanakkor szembefordult apja parancsával, tehát büntethető.

Kompromisszumos megoldás, hogy a medve elvben nem, a gyakorlatban azonban vadászható: a megölt medvét azonban ki kell engesztelni, hogy újjászületve ne bosszulja meg halálát gyilkosain. A medveünnep lényegében tehát engesztelő szertartás. A vadászok már a medve körül igyekeznek eljátszani, hogy nem ők ejtették el, hanem baleset történt, vagy mások (pl. az oroszok) tették. Ezután a medvét nagy tisztességadás közepette a faluba szállítják, egy házban felállítják, feldíszítik, mintegy megvendégelik, étellel, itallal kínálják. A medveünnep általában öt napig tart, ha az állat hím, négyig, ha nőstény, háromig, ha bocs. A medveünnep idején műsort szerveznek, hősénekeket énekelnek, jeleneteket adnak elő a medve, és persze saját maguk szórakoztatására. A medveünnephez kötődik az ún. medveműnyelv: amikor a medvéről beszélnek, más értelemben használják a szavakat, hogy a medve ne értse, miről beszélnek. Így pl. a medvéről nem mondják, hogy megnyúzzák, hanem azt, hogy kigombolják a bundáját. Magát a medvét sem nevezik meg, hanem mindig körülírják, erdei öregnek, apónak stb. hívják. A medve testrészeinek is megvan a maga titkos neve. A szertartás végén a medvét kiviszik, nagy tisztességgel kikészítik. Koponyáját gyakran egy félreeső helyen növő fára akasztják, máskor bundájával együtt a lábaskamrában tartják és továbbra is nagy tisztelet övezi.

Nos, igen, valóban: a medvével nem táncolnak. De ha egy alkotás eleve nem realista, nehéz rajta számonkérni a néprajzi hitelességet...