Fényképek az Arktikumból: uráli népek

Bryan és Cherry Alexander honlapjukon a két sarkvidéken készült fotókat gyűjtenek (bár egyértelműen nincs jelölve, feltételezhető, hogy főként saját fotóikról van szó, és csak néhány esetben más fotográfusok felvételeiről). Mivel a sarkvidék fogalmát viszonylag tágan értelmezik, néhány uráli néppel kapcsolatban is szép gyűjteményük van:

• számik (lappok: Skandináviából és Oroszországból)
• komik (a Jamal-félszigetről; érthetetlen módon Komy név alatt)
• hantik (főként a Jamal-félszigetről)
  
• nyenyecek (télen és nyáron)
• nganaszanok.
  

Ezen kívül több más, nem uráli népről is vannak néprajzi fotóik. A képeket csak igen sovány információval látják el, csak néhány esetben bőbeszédűbbek. Sajnos az oldal elősorban kereskedelmi célú, így a képeket feliratok csúfítják, ennek ellenére kellemes esztétikai élményt nyújt.

Jó szórakozást!

Moksa színdarab az anyanyelv napjának alkalmából

A Mordvin Köztársaságban ápr. 16-án tartott anyanyelv napi ünnepségekhez, mint utóbb kiderült, kapcsolódott egy színdarab premierje is, de itt (Szaranszkban, a fővárosban) elég nehéz bármilyen programról tudomást szerezni, a nemzeti(ségi) színházon egyszer csak megjelenik egy plakát, és a szemfülesebbje vesz rá jegyet. Ez persze maga után vonja az alacsony nézőszámot. Én is csak úgy tudtam meg, hogy lesz az előadás, hogy a Mordvin Állami Egyetem Finnugor Tanszéke ingyenjegyeket kapott.

A másik probléma, hogy nem fordítanak nagy figyelmet a két mordvin nyelv, a moksa és az erza különbségekre, talán azokra a véleményekre támaszkodva, amelyek szerint (legalábbis bizonyos fokú) kölcsönös érthetőség van ezek között a nyelvek között. Ha nem a nyelvészeti szempontokat vesszük figyelembe, hanem a beszélők önmeghatározását nézzük, meglehetősen vegyes képet kapunk. Az erzák és a moksák közül is sokan vallják azt, hogy mesterségesen választották ketté a két nyelvváltozatot két irodalmi nyelv kialakításával. Vannak törekvések a két nyelv egyesítésére, a két irodalmi változat egyfajta egybegyúrására. Emellett azonban sok olyan emberrel is találkoztam, akik kategorikusan elutasítják ezt az álláspontot, mondván, hogy semmit nem értenek abból, amit a másik nyelv beszélői mondanak. Az első vélemény képviselői szerint viszont a kölcsönös érthetőség akadálya pusztán a beszélgetésben résztevők lustasága lehet, a meg-nem-érteni akarás. A nyelv(ek) továbbélésének szempontjából rossz jel, hogy ilyen esetben a teljes megértést biztosító oroszra váltanak át...

A színdarab címét kideríteni lehetetlen volt, a jegyen nem szerepelt, bemondani nem mondták be, a színház falán található egyetlen plakát pedig egy másik, erza nyelvű előadás premierjére hívta fel a figyelmet.

A ruhatárban lehetett fülhallgatót kérni, amivel orosz szinkronfordításban volt hallható a darab, és moksa származású barátnőm kért is, mivel attól tartott, nem érti előadást, amiről akkor még úgy hittük, erza nyelven lesz.

Nagy vonalakban leírom, miről szólt a darab, mert több érdekes kérdést felvetett, amelyek igen csak aktuálisak a "mordvin valóságot" tekintve:
A darab egy faluban játszódik, ahol a helyi vezetés egyik alacsonyabb beosztású tagja, egy nő, új széket kap a főnöktől, aki férfi. Olyan igazi forgós, kényelmes főnökszéket. De ennek ára is van, mert a főnök fia bajban van, csak úgy menekül meg a börtöntől, ha megnősül, és nevet változtat. Az említett nőmozgássérült lányát venné el, aki a falu bolondjával barátkozik, mert a bolond érzi a lány jóságát, mindig szép dalokat énekel róla. Az a konfliktus lényege, hogy az anya nem mondja el a lányának, hogy az esküvő csak szemfényvesztés, és a lány azt hiszi, a főnök fia valóban beleszeretett. Közben illusztris vendég érkezik a faluba, ezért bezárják a bolond fiút, hogy a politikus ne láthassa, és a fiú ne fedje fel énekében, milyen is valójában ez a híres ember. A darab utolsó jelenete azon a napon játszódik, amikor a politikus megérkezik, és már minden és mindenki készen áll a házasságkötésre. A ház, ahova a bolondot zárták, kigyullad, és a fiú bennég. A lány pedig ráébred, hogy szemfényvesztés volt az egész esküvő.

A darab mélyebb rétegeit feltárni vágyóknak nehéz dolguk lenne, a cselekmény aktualitásokra és helyi problémákra összpontosul. Azt azonban tudni kell, hogyha a helyi közönséget az ő életükből vett témákkal lehet becsalogatni erza vagy moksa mordvin nyelvű darabokra, akkor filozófiai kérdéseket boncolgató művek csak az anyanyelvi kultúrától való eltávolítást szolgálnák.

Az egyik ilyen kérdés, amely a darabban megjelenik, a kiürülő falu problematikája, amiről sok vita folyik Mordvinföldön (is) mostanában. Sokan a városokba költöznek (nagyrészt a köztársaság fővárosába, Szaranszkba, illetve a többség Moszkvába), mert a faluban nincs pénz modernizálásra, például a gáz bevezetésére, és a fiatalok már nem választják a meglehetős nehézségekkel járó vidéki életet. Az urbanizáció olyan mértékű, mint Magyarországon az ötvenes-hatvanas évekeben. Itt az egyetemen is több hallgató úgy nyilatkozott, hogy még hatszoros fizetésért sem menne el faluba tanítani. Azonban a városba költözés itt nemcsak az életkörülmények megváltozását hozza, hanem nagyon sok esetben a nyelvi asszimilációt is...

Később beszélgettem néhány nézővel (moksák, erzák vegyesen). Az erzák is értették a darabot, sőt felhívták a figyelmem az egyik szereplőre, aki erza származású volt, és akcentussal beszélt moksául, valamint elharapta a végződéseket. Én éppen őt értettem a legjobban, most már világos lett, hogy miért :).

Álljon itt egy részlet az előadásból. A felvétel minősége nem túl jó, de remélem, a moksául tudók számára érthető lesz a szöveg, és talán a bátrabb erzások is belevágnak.

Komi bélyegek a Vaterán?

Blogunk létrehozásakol eszünk ágában nem volt filatéliai kérdésekkel foglalkozni, ám a sors, pontosabban a tomtom3 névre hallgató Vatera-felhasználó úgy hozta, hogy már másodszorra is ilyen kérdéssel kell foglalkoznunk.

Korábban az azóta a kínálatból eltűnt állítólagos udmurt bélyegek kapcsán említettünk néhány okot, hogy a felkínált bélyegek miért nem lehetnek eredetiek. Ezek egy része a jelen esetben is évényes, bár a Республика Коми felirat és a kevésbé valószerűtlen tematika kevésbé teszi feltűnővé a hamisítást. (Várjuk azon ornitológusok jelentkését, akik a bemutatott bagolyfajok alapján ez ügyben tudnak mondani valamit.) Az azonban, hogy a pénzegység továbbra sincs feltüntetve, ill. hogy ez csakis a jelenleg 7 forint körül mozgó rubel lehet (azaz a legkisebb címlet kb. 6000 forintot ér, míg a teljes postatiszta blokk ára 700 forint).

Elvben persze nem zárható ki, hogy az 1998-as nagy nullatörlés előtt adták ki őket, de döntse el mindenki, hogy lehettek-e akkor ilyen jellegű bélyegek Oroszországban...

Mindenesetre kíváncsian várjuk a nyenyec, nganaszan, kamassz bélyegek felbukkanását...

A hanti-manysi körzet a National Geographicban

A National Geographic 2008 júniusi száma cikket közöl a hanti-manysi körzetben folyó kőolaj- és földgázbányászatról. A 21 oldalas, képekkel gazdagon illusztrált cikk elsősorban gazdasági és politikai szempontból vizsgálja a kérdést, az őslakosok helyzetére alig tér ki. Érdekes módon a magyar kiadás sem említi, hogy a magyarok legközelebbi rokonainak földjéről van szó. Ennek ellenére a cikk érdekes lehet azok számára is, akik nyelvrokonaink helyzete iránt érdeklődnek.

A cikk angolul a neten is olvasható, a cikket fotógaléria egészíti ki.

A csecsen–finnugor kapcsolatokról

Ez még a múlt században történt: Moszkvába érkezvén, midőn elfoglaltam kollégiumi szálláshelyemet, a szobával együtt két lakótársat is kaptam. Egyikük grúz, a másik csecsen volt. Utóbbiról ekkor még nem tudtam, hogy szegről-végről rokon. Ádám (a csecsen) azonban hamarosan felvilágosított: ők úgy tanulták az iskolában, hogy a csecsen és a magyar nép rokonságban áll egymással.

Vajon él-e még Ádám? S vajon mi az igazság a magyarok kaukázusi őshazájáról? Turkolly Sámuel 1725-ben tényleg találkozott magyarokkal a Kuma folyó partján? Madzsar városában vajon magyarul beszéltek? Kik voltak azok a kaukázusi magyarok, akik papokat kértek a pápától? Őseink tényleg együtt éltek a csecsenekkel? Lehet-e valami alapja annak, amit Ádám állít? Erről a témáról egyszer talán még fogok írni.

A csecsenek a történelem folyamán a 20. században ismét kapcsolatba kerültek finnugorokkal: 2000 nyarán Tartu belvárosában sétálgatva felfigyeltem egy emléktáblára. A tábla Dzsohar Dudajevnek állított emléket. (A fotót Merili Metsvahinak köszönjük.) A csecsenek első elnöke egykor Tartu városában szolgált: a szovjet hadsereg tábornokaként a Baltikumba telepített stratégiai bombázó hadosztály parancsnoka volt. Az emléktábla a hadosztály-parancsnokság épületén áll. A házban ma a Barclay de Tollyról elnevezett szálloda üzemel. Az észtek maguk is többször elszenvedve az orosz megszállást, mélyen szimpatizálnak a csecsen függetlenségi törekvésekkel, ezért a megemlékezés Dudajevről. A csecsen államfő vesztét mobiltelefonja okozta: egy „intelligens” rakéta megtalálta az éppen műholdas kapcsolatban álló telefont, és az embert, kezében a telefonnal. (Oszama bin Laden tanult az esetből: embereivel csak cédulákra írt parancsok révén érintkezik.)

A csecsenek mindig is kiváló harcosok hírében álltak. Kitűntek a 19. századi kaukázusi harcokban is. E háború kegyetlenségéről orosz képzőművészeti és irodalmi alkotások számolnak be. A szovjet időkben nemcsak Dudajev, hanem más tehetséges csecsen katonák is magas rangot értek el a hadseregben. Egy másik csecsen elnök, a később szintén megölt Aszlan Maszhadov például ezredesként szolgált. Egy tüzérezred parancsnoka volt. Hogy hol? Magyarországon, a Tata közelében található Baj községben. Ő is kap majd emléktáblát?