A Mordvin Köztársaságban ápr. 16-án tartott anyanyelv napi ünnepségekhez, mint utóbb kiderült, kapcsolódott egy színdarab premierje is, de itt (Szaranszkban, a fővárosban) elég nehéz bármilyen programról tudomást szerezni, a nemzeti(ségi) színházon egyszer csak megjelenik egy plakát, és a szemfülesebbje vesz rá jegyet. Ez persze maga után vonja az alacsony nézőszámot. Én is csak úgy tudtam meg, hogy lesz az előadás, hogy a Mordvin Állami Egyetem Finnugor Tanszéke ingyenjegyeket kapott.
A másik probléma, hogy nem fordítanak nagy figyelmet a két mordvin nyelv, a moksa és az erza különbségekre, talán azokra a véleményekre támaszkodva, amelyek szerint (legalábbis bizonyos fokú) kölcsönös érthetőség van ezek között a nyelvek között. Ha nem a nyelvészeti szempontokat vesszük figyelembe, hanem a beszélők önmeghatározását nézzük, meglehetősen vegyes képet kapunk. Az erzák és a moksák közül is sokan vallják azt, hogy mesterségesen választották ketté a két nyelvváltozatot két irodalmi nyelv kialakításával. Vannak törekvések a két nyelv egyesítésére, a két irodalmi változat egyfajta egybegyúrására. Emellett azonban sok olyan emberrel is találkoztam, akik kategorikusan elutasítják ezt az álláspontot, mondván, hogy semmit nem értenek abból, amit a másik nyelv beszélői mondanak. Az első vélemény képviselői szerint viszont a kölcsönös érthetőség akadálya pusztán a beszélgetésben résztevők lustasága lehet, a meg-nem-érteni akarás. A nyelv(ek) továbbélésének szempontjából rossz jel, hogy ilyen esetben a teljes megértést biztosító oroszra váltanak át...
A színdarab címét kideríteni lehetetlen volt, a jegyen nem szerepelt, bemondani nem mondták be, a színház falán található egyetlen plakát pedig egy másik, erza nyelvű előadás premierjére hívta fel a figyelmet.
A ruhatárban lehetett fülhallgatót kérni, amivel orosz szinkronfordításban volt hallható a darab, és moksa származású barátnőm kért is, mivel attól tartott, nem érti előadást, amiről akkor még úgy hittük, erza nyelven lesz.
Nagy vonalakban leírom, miről szólt a darab, mert több érdekes kérdést felvetett, amelyek igen csak aktuálisak a "mordvin valóságot" tekintve:
A darab egy faluban játszódik, ahol a helyi vezetés egyik alacsonyabb beosztású tagja, egy nő, új széket kap a főnöktől, aki férfi. Olyan igazi forgós, kényelmes főnökszéket. De ennek ára is van, mert a főnök fia bajban van, csak úgy menekül meg a börtöntől, ha megnősül, és nevet változtat. Az említett nőmozgássérült lányát venné el, aki a falu bolondjával barátkozik, mert a bolond érzi a lány jóságát, mindig szép dalokat énekel róla. Az a konfliktus lényege, hogy az anya nem mondja el a lányának, hogy az esküvő csak szemfényvesztés, és a lány azt hiszi, a főnök fia valóban beleszeretett. Közben illusztris vendég érkezik a faluba, ezért bezárják a bolond fiút, hogy a politikus ne láthassa, és a fiú ne fedje fel énekében, milyen is valójában ez a híres ember. A darab utolsó jelenete azon a napon játszódik, amikor a politikus megérkezik, és már minden és mindenki készen áll a házasságkötésre. A ház, ahova a bolondot zárták, kigyullad, és a fiú bennég. A lány pedig ráébred, hogy szemfényvesztés volt az egész esküvő.
A darab mélyebb rétegeit feltárni vágyóknak nehéz dolguk lenne, a cselekmény aktualitásokra és helyi problémákra összpontosul. Azt azonban tudni kell, hogyha a helyi közönséget az ő életükből vett témákkal lehet becsalogatni erza vagy moksa mordvin nyelvű darabokra, akkor filozófiai kérdéseket boncolgató művek csak az anyanyelvi kultúrától való eltávolítást szolgálnák.
Az egyik ilyen kérdés, amely a darabban megjelenik, a kiürülő falu problematikája, amiről sok vita folyik Mordvinföldön (is) mostanában. Sokan a városokba költöznek (nagyrészt a köztársaság fővárosába, Szaranszkba, illetve a többség Moszkvába), mert a faluban nincs pénz modernizálásra, például a gáz bevezetésére, és a fiatalok már nem választják a meglehetős nehézségekkel járó vidéki életet. Az urbanizáció olyan mértékű, mint Magyarországon az ötvenes-hatvanas évekeben. Itt az egyetemen is több hallgató úgy nyilatkozott, hogy még hatszoros fizetésért sem menne el faluba tanítani. Azonban a városba költözés itt nemcsak az életkörülmények megváltozását hozza, hanem nagyon sok esetben a nyelvi asszimilációt is...
Később beszélgettem néhány nézővel (moksák, erzák vegyesen). Az erzák is értették a darabot, sőt felhívták a figyelmem az egyik szereplőre, aki erza származású volt, és akcentussal beszélt moksául, valamint elharapta a végződéseket. Én éppen őt értettem a legjobban, most már világos lett, hogy miért :).
Álljon itt egy részlet az előadásból. A felvétel minősége nem túl jó, de remélem, a moksául tudók számára érthető lesz a szöveg, és talán a bátrabb erzások is belevágnak.
A modernitás és a hagyomány találkozása néha nem várt eredménnyel jár. Az itt látható fénykép Észak-Udmurtiában, a Balezinói járásban készült. A néni a kezében egy fonott kosarat tart, melynek alapanyaga pillepalack. A néni a kiürült pillepalackot csíkokra vágja, és a hagyományos (eredetileg hánccsal, nyírkéreggel alkalmazott) technológiával kosarakat fon belőle, eladásukból egészíti ki nyugdíját. Az eljárás kétségtelenül praktikus és környezetvédelmi szempontból sem haszontalan, de a termék a hagyományos anyagokból készült társaihoz képest esztétikailag kevéssé értékelhető.
Bejegyzések
