Uráli nyelvek a wikipédián – mi változott egy év alatt?

Majdnem egy éve posztoltam arról, hogy milyen finnugor nyelvek és milyen szócikkekkel vannak jelen a Wikipédián. Akkor az uráli nyelvek a következő szócikkszámokkal képviseltették magukat, és ezzel a következő helyezést érték el:

1. finn (kb. 170.000, 14. hely)
2. magyar (kb. 100.000, 22. hely)
3. észt (kb. 50.000, 33. hely)
4. számi (lapp; kb. 2500, 122. hely)
5. võrui (dél-észt; kb. 1800 szócikk, 140. hely)
6. erza (kb. 500 szócikk, 170. hely)
7. udmurt (kb. 300 szócikk, 190. hely)
8. moksa (kb. 100 szócikk, 216. hely)
9. komi (kb. 100 szócikk, 220. hely)

A jelenlegi állás a következő:

1. finn (kb. 210.000 szócikk, 14. hely)
2. magyar (kb. 130.000 szócikk, 19. hely)
3. észt (kb. 65.000 szócikk, 34. hely)
4. võrui (dél-észt; kb. 3500 szócikk, 126. hely)
5. számi (lapp; kb. 2800 szócikk, 136. hely)
6. komi (kb. 1500 szócikk, 163. hely)
7. erza (kb. 670 szócikk, 186. hely)
8. mari (kb. 536 szócikk, nem hivatalosan 193. hely)
9. udmurt (kb. 380 szócikk, 201. hely)
10. moksa (kb. 325 szócikk, 211. hely)
    

Mint látható, egyedül a mari új, és megjelenésével rögtön meg is előzte az udmurtot és a moksát. (A többi nyelvhez vezető linkeket l. az előző posztban.) Jelentős fejlődést láthatunk még a kominál, ahol megtizenötszöröződött a szócikkek száma, s ezzel majdnem hatvan helyet sikerült előrelépni. A moksa fejlődés is figyelemre méltó, a szócikkek száma megháromszorozódott, de ez csak öt helynyi javításra volt elég, sőt, a kb. 25%-os fejlődést felmutatni tudó udmurtot sem sikerült utolérni. Egyébként az udmurthoz hasonló fejlődést mutat a finn, a magyar, az észt és az erza is. Míg ez az ütem a rangsor élén kb. a hely megtartására elég (a magyar két helyet lépett előre, az észt egyet vissza), addig az erza számára már 16 hely visszaesést jelent. Ettől is elmarad a számi (kb. 12%), ami korábbi viszonylagos jó helyezésének köszönhetően „csak” 14 helyet esett vissza. (Korábban a magyarok helyezését a csehekével és a szlovákokéval vetettük össze: a csehek továbbra is előrébb járnak, bár előnyük fogy – ezzel szemben a szlovák szócikkek száma jóval lassabban növekszik, és egy helyet vissza is estek. Az oroszországi finnugorokat nézve összehasonlításként a többmilliós tatárokat említhetjük, akiknek most alig több, mint 4000 szócikkük van – a számihoz hasonló arányban fejlődnek –, az egymilliós csuvasoknak viszont kb. 10000 szócikkük van – ők a magyarhoz hasonló ütemben fejlődtek. A másfél milliós baskírok viszont alig több mint 400 szócikkükkel a leggyengébben teljesítő finnugorok között állnak, és az utóbbi évben gyakorlatilag nem születtek új szócikkeik.) A szamojéd népeknek továbbra sincsenek wikipédiáik.

Korábban nem vizsgáltuk a szócikkek színvonalát. A wikipédia tartalmaz egy igen összetett mutatót: ezt úgy állítják össze, hogy megvizsgálnak ezer olyan szócikket, amelyet szerintük minden wikipédiának tartalmaznia kellene: annak alapján, hogy ezekből hány van meg, ill. milyen hosszúságúak, összeállítanak egy mutatót. Bár a lista igyekszik kiegyensúlyozott lenni, kétségtelen, hogy erősen nyugatcentrikus (pl. négy színészt vár el, három nyugat-európai és egy amerikai, mind a négyen felléptek az Egyesült Államokban). A komi vagy a számi wikipédia minőségét pedig aligha elsősorban az határozza meg, hogy milyen szócikk van benne Velázquezről, Felliniről vagy a tamil nyelvről. Arról nem is szólva, hogy a nyelv és az írásrendszer mennyire erősen meghatározhatja a cikk szószámát. Ráadásul könnyű úgy dolgozni, hogy elsősorban ezt az 1000 cikket fejlesztjük, míg a többit hanyagoljuk. Ez a mutató annyiban mégis kedves lehet nekünk, hogy a magyar (12.) megelőzi a finnt (14.). Megjegyzendő, hogy mindkét hely igen előkelő, a katalánon kívül csak a magyarnál és a finnél jóval több beszélővel rendelkező, főképp világnyelvek előznek meg minket. A további uráli nyelvek vannak még jelen: észt (47.), võrui (111.), komi (155.), számi (157.), erza (202.), moksa (212.), udmurt (213.). Mindez azt mutatja, hogy egyes nyelvek jobb, mások rosszabb helyezést érnek el, mint a szócikkek alapján, de ez a sorrendet lényegileg nem befolyásolja: egyedül a komi előzi meg egy kevéssel a szócikkek számában csaknem harminc hellyel előtte járó számit.

Ahhoz, hogy valamivel árnyaltabb képet nyerjünk, találomra három olyan szócikket választottam, amely minden nyelven egyforma eséllyel fordulhat elő: 1. egy földrajzi hely (Moszkva), 2. egy történelmi személyiség (Lenin), 3. egy természeti jelenség (csuka). Mind a három releváns az összes uráli nép kultúrájában, ezért alkalmas arra, hogy mérce legyen.

1. Egyértelműen a magyar a legterjedelmesebb, ennél kevesebbet nyújt a finn, és az észten már alig kell görgetni. A többi nyelven csak néhány sor szerepel, általában annyi, hogy Oroszország fővárosa, politikai, gazdasági, kulturális (a sor ízlés szerint folytatható) központ, és hogy hány lakosa van. A komi legfeljebb a képeknek köszönhetően ugrik ki a többi közül. A mari és a számi wikipédián nem szerepel.

2. Ezúttal az észt viszi a pálmát, de a magyar és a finn szócikk is elég tisztességes hosszúságú, sőt, a võrui is csaknem kitölti a képernyőt. Ezzel szemben a számi, erza, moksa, mari, udmurt és komi wikipédiában egyáltalán nincs ilyen szócikk. (Ezzel szemben az erza és a komi wikipédiában van Lenin utca/út, ami annyira nem meglepő, hiszen minden oroszországi városban van ilyen. Az erza esetében a Szaranszkiról olvashatunk egy sort, a komiban viszont a baskortosztáni Sztyerlitamak főutcájának hosszát (3,4 km) adja meg.)

3. Ezúttal a finn a győztes, de a magyar és az észt is jónak mondható. Az erza változatban csak a képe, latin neve és rendszertani besorolása van meg, a számiban csak képe és latin neve. A többiben nem sikerült nyomára bukkanni.

Összefoglalva: egyedül a magyar, a finn és az észt wikipédia tűnik használhatónak, a többiben alig van esélyünk információt találni, és ha szerencsénk van, az információ akkor is semmitmondó. A komi jelentős fejlődéséről kialakult képünket árnyalhatja, hogy az 1500 szócikk között van az év 366 napja, ill. rengeteg évszám, amelyhez egy esemény sincs bejegyezve. (Ez a 366 nap szerepel a mari 500 szócikk között is.) A szócikkeket véletlenül váltogatva alig találunk olyat, ahol 2–3 sornál több információ szerepelne. Az erza wikipédiában sikerült olyan, nem igazán enciklopédiába illő adatokat találni, mint a szaranszki trolik számozása, ill. hogy a 24 a 23 és a 25 közötti természetes szám. A moksát hasonló módon böngészve pl. megtalálhatjuk a számítógép szócikket, mely teljesen üres. A võrui szócikkek számát pl. a legfelsőbb domainek szócikkei szaporítják. A nem sok udmurt szócikk között híreket is találunk (viszont azt is megtudhatjuk, hogy Balassi Bálint írt először magyarul erotikus verseket). Bár ezeken a nyelveken a keretek építése folyik, a valódi szócikkírás igazán meg sem kezdődött.

Dugonics András: Etelka

Minden finnugrisztikai tan- és kézikönyv alaptétele, hogy Dugonics Andrásra nagy hatást gyakorolt Sajnovics János lappföldi utazása és a könyvében kifejtett finnugor rokonság teóriája. A kézikönyvek arról tájékoztatnak, hogy Dugonics őstörténeti témájú trilógiájába (Etelka, Etelka Karjelben, Jólánka, Etelkának leánya) finnugor motívumokat is beépített. De hogyan s miként – arról nem írnak e művek. Talán azért, mert e kézikönyvek írása idején még elképzelhetetlen volt, hogy bárki is magyar irodalmi és nyelvészeti ismeretek nélkül kezdjen finnugor szakos tanulmányokat valamely egyetemen, s magyar irodalmi stúdiumai során részletesebben megismerkedett a szépséges Etelkával, e vaskos (több száz oldal!) teremtménnyel, kinek becses személyében az első magyar regényt tisztelhetjük. E regényes tényből fakadóan Etelkát sok irodalmár tanulmányozta, mi pedig okos irományaikat böngészve találunk hivatkozásokat a regény finnugor vonatkozásaira is. Ezen művek felsorolása előtt azonban említsük meg Domokos Péter: Szkítiától Lappóniáig című munkáját (Bp. 1982), amely a finnugor kézikönyvek közül egyedüliként tér ki Dugonics András trilógiájának finnugor vonatkozásaira (61–62.), lévén ez a szerző érdeklődésébe vágó, és így általa tanulmányozott kérdés. Idézzünk tőle: [Dugonics András] „»Etelka« című 1788-as regényénél – számunkra – többet mond az »Etelka Karjelben« című »szomorkás történet« (1794) s az 1803-as folytatás, a »Jólánka, Etelkának leánya« című két, közel 800 lapos regénykötet.” (61.)

Most nézzük a – számunkra – legkevesebbet mondót, az Etelkát! Három változata ismert, 1788-ból, 1791-ből és 1805-ből. Az első kettő eltérései jelzik az író koncepciójának kisebb változásait, a stiláris finomításokkal is hangsúlyosabbá tett mondanivalót. A harmadik változat abban különbözik az előző kettőtől, hogy szögedi nyelvjárásban szólal meg. Az Etelka számtalan különlegessége közül elsőként ötlik szemünkbe a Honnyaim! című előszó. Ebben Dugonics jellemzi főhősét, Etelkát, dicsőíti eleink dicső tetteit, majd magyarságát, haza- és nyelvszeretetét hangsúlyozza, felsorolja művének forrásait, és utalást tesz a könyvben található jegyzetekre is. Az előszó hatásosan vezeti be a könyv rendkívüli újdonságait. Újdonság a műfaja – regény, az újdonság erejével hatnak felhasznált forrásai – Anonymus, Bölcs Leó, Bíborbanszületett Konstantín művei mind a 18. században bukkantak föl a feledés homályából, valamint újdonságszámba megy az is, hogy a szerző a legújabb történeti és nyelvészeti szakirodalmat használja – többek közt Pray György, Bél Mátyás nevét és művét idézi. Teszi mindezt meghökkentően eredeti, ugyanakkor archaizáló, ékes és míves magyar nyelven. A regény mint új műfaj Dugonicsnál meglepő módon tudományos igényű jegyzetekkel párosul, így alkotván egy rendkívül eredeti irodalmi műfajt. Valahogy így kellene most is tudós hölgyek és urak: ha már telerakjuk műveinket jegyzetekkel, legalább a köztes részek legyenek olvasmányosak!

A mű a honfoglalás és államalapítás közötti időben játszódik, de a hun–magyar őstörténet korábbi szakaszaiba is visszanyúlik. Dugonics András célja az volt, hogy megmutathassa „Régi Magyarainknak Nap-keleti eredeteket…” Csakhogy az első könyv harmadik szakaszának negyedik részében Etelka szerelme, Etele lelepleződik: ő egy valóságos karjeli herceg. Pecsétjén „ki-vala ott meczve egy pánczélos Kar és marokba szorított Scithiai nyíl, a’ Karjeli fejedelmek’ czímere”. Hogy ez mi lenne, s hogyan képzeli az Etelka írója őstörténetünket, elgondolkoztatott sok jó atyafit, s egyikük, Jármy Pál kapitány levelet intézvén a szerzőhöz, ezt kérdezte: „A’-mint-hogy arra-is vagyok némelly atyám fiai’, ’s-jó Barátaimtól kérettetve: hogy a’ Zeeri Pusztán Árpád Fejedelem által kiadatott Törvények miből állhattak? Nem-külömben a’ Karjeli Fejedelemség (melly a’ Csoma’-fejedelem’ jobb karja’ el-vesztésétől neveztetik) ez-előtt való időkben hogy neveztetett, és most minémő nevezet alatt találtatik, Fő-tisztelendőségedtől meg-tudnám.”

Dugonics András kimerítő részletességgel válaszolt. Mondandóját majd belefogalmazza az Etelka 1791-es második változatának 55. jegyzetébe is. E jegyzet révén értesült az ország közvéleménye a finnugor nyelvrokonság elméletéről. A jegyzet tartalma röviden:

Finnország egyik része Karjel, ahol régen a magyarok is éltek, ezt bizonyítja, hogy Karjelt Ungermanniának vagy Ingermanlandnak is nevezik. Az, hogy Karjelbe valamikor Attila leszármazottai (tehát magyarok) költöztek, bizonyítja, hogy a finneknél gyakori keresztnév az Attila (lásd Saxo Grammaticusnál). A hun–magyarokat valamikor királyi szkítáknak is nevezték, a királyi jelzőből származik Karjel, vagyis Karélia neve. A finnek és a magyarok közös eredetét állítják a következő szerzők: Olaus Rudbeck, Ihre, Leibnitz, Egenolf, Velin, Strahlenberg, Büsching, Fischer. A magyarok a 13. században katonai segítséget küldtek a „Valdemar, Svecziai király” ellen harcoló finneknek. A segítség ellenére a finnek vereséget szenvedtek, egy részük lápos helyekre, vagyis Lappföldre költözött. Ezt mind jól tudta Hell Miksa, s a messzi északra vezetett csillagászati expedíciójára magával vitte Sajnovicsot, hogy a lappoknak „nyelveket a’ mi nyelvünkkel egyenlőnek lenni tapasztalhatná”. Erről Sajnovics könyvet is írt, amely Nagyszombatban is megjelent, 1770-ben. Sajnovics idézett könyvében sok „FIN szavakat hoz-elő, mellyek igen szépen meg-egyeznek a’ Magyar értelemmel”. És a jegyzet végén további felhasznált források: Herodotus, Schlötzer, Saxo, Sajnovics, Pray.
Hát ennyi az Etelka finnugor vonatkozása.

A mű kritikai kiadása Debrecenben jelent meg, a Csokonai Könyvtár 8. köteteként, 2002-ben. A szöveget sajtó alá rendező Penke Olga véleménye szerint az 55-ös jegyzet szövegében felsorolt szerzők műveit Dugonics valószínűleg nem olvasta, csak Sajnovics nyomán hivatkozik rájuk (455–456.). Sajnovics Demonstratiójának nagyszombati kiadása egyébként Dugonics András birtokában volt.

És végül, a finnugor vonatkozásokat is említő egy-két szakirodalom:
Szauder József: Dugonics András. Tiszatáj, 1968/7. 626–633.
Margócsy István: A tiszta magyar. Nemzetkarakterológia és nemzeti történelem összefüggései Bessenyei és kortársai nyelvrokonság-felfogásában. In: A szétszórt rendszer. Szerk. Csorba Csaba és Margócsy Klára. Nyíregyháza, 1998. 131–140.

Egy állatorvosi ló 2.

Egy héttel ezelőtt a WikiSzótárról, illetve egyik kiemelt (a főoldalról elérhető) cikkéről szóltam. Emlékeztetőül: Bár a WikiSzótár értelmező szótárnak hirdeti magát, a bevezető lapokon elsősorban a szavak eredetével foglalkoznak, e témáról külön szócikket nyitottak, ám e szócikk a szavak eredetéről hamarosan a magyar nyelv eredetére tér rá, és azt hangsúlyozza, hogy önkényesen, politikai okokból avatkoztak be e kérdés vizsgálatába, és hamis adatok alapján állapították meg a magyar nyelv finnugorságát – ennek ellenére a szótár névtelen szerkesztői azt hangsúlyozzák, hogy ők nem állítják, hogy a finnek, észtek stb. nem rokonaink.

Ennek azonban az is ellentmond, hogy külön szócikket szentelnek a finnugor szónak (ez a címlapról közvetlenül elérhető másik szócikk). Ez a szócikk aligha értelmezhető másképp, mint a magyar nyelvnek a finnugor nyelvcsaládba való besorolásának elutasítása.

A cikk rögtön azzal indít, hogy a „a finnugor egy kitalált nyelvészeti kategória”. Ebben kétségtelenül igaza van: a tudományos kategóriák, sőt, általában a kategóriák – kitaláltak. Vegyünk pl. egy olyan hátköznapi kategóriát, mint a gömbölyű tárgyak fogalma. A gömbölyű tárgyak jellemzője az, hogy felszínük pontjai nagyjából egyenlő távolságra van a középpontjuktól. De oka-e ez annak, hogy a görögdinnyét és a focilabdát, meg mondjuk a Napot egy kategóriába soroljuk? Hiszen ezek teljesen különböző dolgok! Ráadásul miféle elméleti okoskodás, hogy a dolgok középpontjáról beszélünk? Hiszen ha ezekre a dolgokra ránézünk, esetleg ha szét is szedjük őket, akkor sem találunk bennük semmiféle megfogható középpontot! Egyáltalán, milyen ötlet az, hogy egy tárgy különböző pontjairól beszéljünk? Ráadásul tökéletesen gömbölyű dolog amúgy sincs, és nehéz megmondani, hogy mennyire térhet el egy tárgy a tökéletes gömbölyűségtől, hogy még mindig gömbölyűnek nevezhessük.

Annak ellenére, hogy bizonyára mindenki elismeri, hogy ezek a felvetések valamennyire ésszerűek, azt is rögtön tudja, hogy mégsem jogosak. Ebben az is közrejátszhat, hogy az emberiségnek a gömbölyűségről van valami intuitív fogalma is: ha néhány gömbölyű tárgyat mutatunk egy gyereknek, nemsokára meg tudja mondani, hogy mi gömbölyű, mi nem. A tudományos kategóriák pedig természetes módon vitathatók. Pl. milyen alapon választjuk el Európát Ázsiától vagy az Óceánokat egymástól? Milyen alapon nevezzük ugyanannak a folyónak a csörgedező patakot és a kilométerekre kiszélesedő torkolatot? Bolygó-e a Plútó? Miért nevezünk bizonyos anyagokat fémeknek (ráadásul ezek nem is követik egymást a periódusos rendszerben!)?

A nyelvekről kevésbé van intuitív fogalmunk: a több nyelven beszélők sem feltétlenül veszik észre maguktól az általuk beszélt nyelvek szerkezeti hasonlóságait és különbségeit, a nyelvek rokonságának megállapításához pedig az ilyen ismereteknél jóval többre van szükség. A nyelvek rokonsága, egy nyelvcsaládba sorolásuk azt jelenti, hogy úgy gondoljuk: egyetlen nyelvből származnak. Mivel azonban a nyelvek az idők folyamán változnak, és rendkívüli módon megváltozhatnak, egyáltalán nem biztos, hogy hasonlítani fognak egymásra. A nyelvek nyelvcsaládokba sorolása tehát önmagában rendkívül mesterkélt ötlet, a rokon nyelvek egyáltalán nem alkotnak természetes kategóriákat.

Nézzük meg, mi célból is alakult ki e kategória a WikiSzótár szerzői szerint? „... az uráli nyelvcsaládon belül több különböző kelet-európai és nyugat-szibériai nyelv csoportosítására, többek közt: finn, észt, lapp.” Az tény, hogy a finnugor nyelveket az uráli nyelveken belül tartjuk számon. Ebből a magyarázatból azonban aligha érthetjük meg, hogy miként csoportosítjuk e nyelveket a finnugor kategória segítségével. (A megoldás: úgy, hogy egy uráli nyelv vagy a finnugor, vagy a szamojéd ágba tartozik.) Érdekes módon azonban az uráli nyelvcsaládot a szócikk nem nevezi „kitalált” kategóriának, pedig éppen azokkal a módszerekkel állították fel, mint a finnugort. Lejjebb, a térképekhez fűzött szövegben a finnugor szót idézőjelbe teszi, az urálit nem.

Ugorjunk is előre a térképekhez! Az egyik térkép az uráli népek területét mutatja, meglehetősen pontatlanul, de hunyjunk szemet e felett. Az már érdekesebb, hogy a magyar nem szerepel e térképen. Márpedig ha a finnugor rokonság hazugság lenne is, a magyar akkor is benne lenne, ha tehát azt szeretnénk megmutatni, hogy mit hazudnak, a magyart nem hagyhatnánk ki. A térkép inkább azt sugallja, hogy finnugor, ill. uráli nyelvcsalád van, csak a magyar nem tartozik bele. Ezzel szemben a szöveg magának a finnugor nyelvcsaládnak a létét tagadja. Ez pedig két, gyökeresen különböző dolog. A másik térkép azt mutatja, hogy a magyarok mely területet népesítették be a honfoglalás idején. Első pillantásra úgy tűnik, mintha e területek a Kárpát-medencétől Délnyugat-Szibériáig terjednének. Remélhetőleg ezt a szerzők sem gondolják komolyan, és csak a piros vonallal körülkerített vonalra gondolnak. Még ez is erősen túlzó, hiszen a magyarok ekkor sem lakták be a Kárpát-medencét (viszont még jelölni illene a baskíriai magyarokat). Mit mutat a két térkép együtt? Azt, hogy a magyarok nem ugyanott laktak, mint a többi uráli nép? És ez mit bizonyítana?

Térjünk vissza a második bekezdésre! Ez azt a közismert toposzt hangoztatja, hogy a finnugor rokonságra vonatkozó elképzeléseket a szabadságharc leverése után, „politikai célokból vezették be nálunk”. Ezt az állítást könnyű cáfolni, elég, ha Sajnovics, Gyarmathi és Reguly munkásságára utalunk. Aligha hihető, hogy aki csak a legalapvetőbb finnugrisztikai ismeretterjesztő irodalmat olvasta, ne találkozott volna a nevükkel. Az ilyen állítások vagy nagyfokú tudatlanságra, vagy szándékos hazugságra utalnak.

„Sem ilyen nevű ország, sem ilyen nyelv nem létezett soha.” Ez az állítás igen értelmetlen. Soha senki nem állította, hogy létezett finnugor állam. De ha létezett volna, abból sem következne, hogy van ilyen nyelvcsalád. Más a helyzet a nyelvvel. Finnugor nyelvcsaládról azért beszélhetünk, mert volt valaha egy nyelv, amely a finnugor nyelvek őse. (Persze azt nem tudjuk, hogy e nyelvet hogy hívták a beszélői.) Arra, hogy ilyen nyelv volt, éppen a finnugor nyelvek vizsgálatából következtetünk. Természetesen a tudományos eredmények elvben megcáfolhatók, de ennek hiányában értelmetlen tagadni őket.

Úgy tűnik, a szöveg megalkotójának fogalma sincs arról, hogy mi alapján következtetünk erre a nyelvre. A térképekre vonatkozó szöveg után azt írja: „E nyelvek nyelvtana, szókészlete és betűkészlete lényegesen eltér egymástól, csak jelentéktelen hasonlóságokat mutat.” A hozzá nem értés fokát mutatja, hogy a nyelv vonásai közé keveri a betűkészletet is. Az írás a nyelvtől független, bármelyik nyelvre teljesen új írást lehet kitalálni (ráadásul a betűkészlet az írásnak csak egy összetevője – s nem is kötelező, gondoljunk a kínai írásra!). Természetesen lehet, hogy a szerző a nyelv hang- vagy fonémakészletére gondol, de ha ezt nevezi betűkészletnek, az csak a még súlyosabb dilettantizmusáról árulkodik. Eleve elhibázott az, hogy a nyelvek hasonlóságáról beszél, hiszen a finnugrisztika érvei nem erre épülnek. Ha pedig azt állítja, hogy a hasonlóságok „jelentéktelenek”, akkor illene valamit arról is mondani, hogy milyen mértékű hasonlóság lenne már „jelentős”.

Az az állítása pedig, hogy „ezen nyelvek összetartozását [...] sem sikerült hitelt érdemlően bizonyítani”, egyszerűen nem igaz: a kérdéssel foglalkozó szakkönyvek egyértelműen az egyik legjobban megalapozott rokonításnak tartják az uráli nyelvekét. Ezt komolyan soha nem vitatták, pláne nem „tudományos érvekkel”. Az, hogy a tudományosságot a cikk külön kiemeli, éppen komolytalanságát bizonyítja: tudományos körökben kizárólag tudományos érveket szokás számon tartani.

Összefoglalóan tehát megállapíthatjuk, hogy a szerző az összehasonlító nyelvtudomány alapjaival, a finnugrisztika (ill. uralisztika) legalapvetőbb állításaival, történetével sincs tisztában. Mivel nem tudja, mit cáfoljon, a levegőbe lövöldözik, értelmetlen állításokat tesz, még egységes gondolatmenetet sem képes felépíteni.

(Azt meg csak találgathatjuk, mi lehet oly vonzó e szócikkben, hogy egy marketingszótárba is fel kellett venni...)

Megjelent a Finnugor Világ 2009. júniusi száma

A Finnugor Világ továbbra is aktívan részt vesz a finnugorok számára egyébként oly sokat jelentő erdők pusztításában, és nekünk sem teszi meg azt a szívességet, hogy az új számra csupán egy link segítségével hívhassuk fel a figyelmet. Lássuk tehát a részletesebb tartalmi ismertetőt!

A címlapon Szvetlana Gyiniszlamova egy grafikáját láthatjuk nemrég magyarul megjelent kötetéből – ez a hátoldalról, a tartalomjegyzék és az impresszum közé elhelyezett sorból derül ki.

A címlap belső oldalán Csúcs Sándor felelős szerkesztő köszönti az olvasót néhány apró hírrel. Ezek közül a leginkább figyelemreméltó az lenne, hogy a komi rádió adásait immár az interneten is foghatjuk a www.krtk.ru címen. A fontos hírről már én is be szerettem volna számolni a Rénhírekben, de a tapasztalataim szerint nem működik. Remélve, hogy a Finnugor Világ szerkesztői maguk is kipróbálták, most fontosnak tartom közzétenni a címet. Ezen kívül Csúcs Sándor felhívja arra a figyelmet, hogy a finn állam évi 353 000 euróval támogatja a Reguly Társaság finn megfelelőjét a Castrén Társaságot. A pénzt oktatási és tudományos együttműködésre fordítják.

Az első nagyobb lélegzetű cikk (8 oldal) ismét Csúcs Sándor tollából származik, címe Gondolatok az alternatív nyelvrokonításról. Csúcs a finnugorellenes megnyilvánulásokat nevezi „alternatív elmélet”-eknek. Tény, hogy ez egy felkapott elnevezés, de ha jobb híján alkalmazzuk is, mindig hangsúlyozni kellene, hogy ezek „alternatív”-nak csak a szó egy igen specifikus értelmében nevezhetők, „elmélet”-eknek pedig egyáltalán nem. Csúcs a cikk bevezetőjében azt a véleményét fejti ki, hogy az ilyen „téves nézetek” részletes cáfolatával nem kell foglalkozni, helyette inkább pozitív propagandát kell folytatni. A Rénhírek rendszeres olvasói bizonyára meglepve olvassák, hogy „számos, eddig kellően ki nem használt lehetőség kínálkozik [...] [f]okozni kellene az internetes ismeretterjesztést”. Mi innen sok sikert szeretnénk ehhez kívánni, mint ahogy üdvözöljük Csúcs Sándor tanszékvezető azon ötletét is, hogy az egyetemi hallgatókat, különösen a magyar szakosokat kell jobban felkészíteni. Remek! Személy szerint már alig várom Csúcs Sándor új, a most érő generációk gondolkodásmódjához közelebb álló, színes, izgalmas, de a korábbinál mégis mélyebb tudást adó tankönyvét. (És persze várom a nagy leleplezést: ki akadályozta meg, hogy a hazai finnugrisztikaoktatásban dolgozók legjobb tudásuk szerint tegyék a dolgukat?) Ezt követően Csúcs a finnugrisztikát ért rágalmakra ad választ, ill. ismétli a korábban elhangzott válaszokat. Annak ellenére, hogy ő is tudja, hogy a finnugor nyelvrokonságnak semmi köze a genetikai kutatások eredményeihez, kitér a genetikai kutatásokra és hosszasan idézi azok eredményeit. A cikknek további érdekes vonásai is vannak, pl. Marcantonio-nak hivatkozik két előadására, de nem hivatkozik sem könyvére (pedig ez magyar fordításban is megjelent), sem annak kritikájára (melyek között szintén van színvonalas magyar nyelvű). Említésre méltó az is, hogy Csúcs szerint az Uralisches Etymologisches Wörterbuch létezik adatbázis formájában is – kár, hogy sehol nem férhető hozzá.

A következő négy oldalon Zaicz Gábor emlékezik meg Décsy Gyuláról. A visszaemlékezés nagy részében Décsy fő műveit veszi sorba, hosszan idéz azok recenzióiból. Ezt követően másfél oldalon Csúcs Sándor Anatolij Rakin komi nyelvész hatvanadik születésnapjáról emlékezik meg egy rövid életrajzzal.

Ezután Margarita Kuznetsova Két mai mari költő és elődeik című 13 oldalas cikke következik. Mielőtt két mai költőt mutatna be, áttekinti a mari költészet történetét, mely szerinte négy szakaszra bomlik:

1. „professzionalisták, valódi szóalkotók”
   


2. műfaji sokszínűség, népköltészeti tradíciók
   


3. Miklaj Kazakov költő országos sikert ér el
   


4. Valentin Kolumb „továbbfejlesztette a tradíciókat”
   

Mint látható, a szempontok nem egységesek, nem érthető, hogy a Kazakovval egy csoportba kerülő költők miért tartoznak egy csoportba, Kolumb pedig egyedül alkot csoportot. (Ráadásul Kuznetsova az utóbbi két csoportot már generációnak nevezi.) A példák sem sikeresek, pl. az idézett Csavajn-versből nem derül ki, mi mutatná a szóalkotási képességet (a magyar olvasó amúgy is magyarázatot igényelne), a második csoportnál idézett vers nem tűnik igazán népiesnek, egymagában pedig pláne nem demonstrálja a műfaji sokszínűséget. A bemutatott mai költőnő kapcsán Kuznetsova a bánat motívumát és néhány formai sajátosságot emel ki. Jóval hosszabban idéz Anatolij Timirkajev baskíriai mari költő műveiből, akinél elsősorban a két „szülőföldhöz” (Baskortosztánhoz és a Marij Elhez) való kötődés motívumát hangsúlyozza. A verseket a cikk mari születésű szerzője fordította magyarra, ez még akkor is elismerésre méltó, ha csak szabadfordításokról is van szó.

Ezt követi Somogyi Katalin négy és fél oldalas Az etnofuturizmus Oleg Csetkarjov novellájában című írása. A cikk tulajdonképpen tartalmi ismertető, bőven megrakva idézetekkel – csak az első és az utolsó két bekezdés lép ezen túl. A szerző az etnofuturizmus következő elemeit ismeri fel: „a falusi és a városi élet találkozása, a főhős nem találja a helyét a világban, egyes szám első személyben meséli el a történetet, sőt mitológiai elemek és az erotika is jelen van benne” [sic]. A cikk színvonaláról az utolsó mondata éppen eleget mond: „A hős a végén rádöbben, hogy gonosz a világ, kihasználták az olcsó munkaerőt, hogy tudtukon kívül rakéták alkatrészeit gyártassák velük.”

A következő két oldalt Csúcs Sándor másfél oldalas beszámolója tölti ki Szvetlana Gyiniszlamova magyarországi látogatásáról, pontosabban inkább az Írószövetségben május 4-én elhangzott beszélgetésről. (A Vízcsepp bemutatását Csúcs a következő számra igéri – mi körülbelül akkor fogjuk ünnepelni bemutatásának féléves fordulóját.) A cikk tartalmazza Gyiniszlamova vázlatos életrajzát és néhány adatot a manysi nyelv helyzetéről.

A következő három és fél oldalon Keresztes László ismerteti Kalevi Wiik Az európai népek eredete című könyvét. Az ismertetésben találunk jópár figyelemreméltó észrevételt és némi humort is megcsillogtat, de nem minden állításával lehet egyetérteni. Wiik szerint a 'jég' és a 'hal' finnugor jövevényszavak az ősgermánban. Keresztes szerint a 'jég' átvétele „úgy-ahogy hihetőnek tűnik”. Nem világos, miért lenne hihető. Ugyanakkor Keresztes szerint a 'hal' (mely Wiik szerint pl. az angol whale-ben lenne meg) esetében a feltételezés „abszurdum, hiszen egy halász–fókavadász közösség számára nyilvánvaló, hogy a bálna nem hal!” Ez az érv azt feltétlezi, hogy a halász–fókavadász közösségek tagjai biológusok, akik rendszertani besorolásuk alapján osztályozzák az élőlényeket, ami mindenképpen abszurd. Az viszont, hogy egy 'hal' jelentésű szót egyáltalán miért vesznek át, ill. ez miért éppen a 'bálna' jelentést kapná (akár az átvétel idején, akár később), jogos kérdés lehetne.

Ismét egy három és fél oldalas cikk következik, Szőke Natália mutat be egy, a vepsze nemzetiségi mozgalmakról szóló oroszországi kiadványt. A cikk a vepszék autonómiatörekvéseiről néhány olyan adatot is tartalmaz, melyek Magyarországon eddig aligha voltak ismeretesek, így pl. a Vepsze Nemzetiségi Voloszty (ennek járásként való fordítása nem igazán szerencsés) 1994 és 2001 közötti fennállása.

A következőkben Csúcs Sándor ismerteti két és fél oldalon Hannu Mäkelä finn író magyarul Anya címen megjelent regényét. A cikk terjedelméből közel egy oldalt két idézet vesz el, a személyes hangnemet sem nélkülöző írásnak csupán a végén olvashatunk néhány furcsa gondolatot a regény „végső mondanivaló”-járól, illetve arról, hogy „a mai posztmodern világban nem lehet eldönteni, hogy egy életrajzi indíttatású (vagy annak tűnő) műben mennyi a valóság és mennyi a fikció, de ez talán nem is fontos.” Zavarba ejtő a cikk zárómondata is: „Fehérvári Győző fordítása tökéletesen megfelel a regény mondanivalójának és stílusának.”

Ezután ismét Csúcs Sándor ismertet, ezúttal a Pluralica első számát. Szerinte a bevezető ígérete ellenére nem a kultúra egészével, csupán az irodalommal foglalkoznak, a képzőművészet is csak illusztrációként van jelen. Ugyanakkor képzőművészeti művekről eleve nem szól, mivel azok ízlésvilágától távol állnak, ill. értelmezésüket problémásnak tartja. Ugyanakkor Csúcs azt ígéri, hogy csak egy-két szerzőt és művet említ, „teljesen szubjektív kritériumok alapján”. Sajnos e kritériumokat nem sorolja fel, és a megjelent művekről sem mond semmit, csupán a cikk végén találunk két szemelvényt (nem világos, miért pont ezeket). Fő kifogásai: egyes szerzőket továbbá a bekerült szerzők életrajzi adatait hiányolja, ill. egy „kifejezetten magyaroknak szánt átfogó tanulmányt a mai Észtország társadalmi és kulturális életéről, szociális viszonyairól”. Ugyanakkor – kifogásai mellett – hangsúlyozza a folyóirat magas színvonalát.

Alig több mint egy oldalon számol be Szeverényi Sándor a májusban Helsinkiben tartott Az identitás etnikai és nyelvi kontextusa: finnugor kisebbségek című konferenciáról, majd majdnem két oldalon Gulyás Nikolett és Németh Szilvia számol be a XXV. IFUSCO-ról (finngor diákkonferenciáról), melyet a Karjalai Köztársaság fővárosában, Petrozavodszkban rendeztek meg. Márkus Virág egy oldalon számol be az észt VAT társulat Pál utcai fiúk-előadásáról. A néhány hír (Falk Nóra összeállításában) és egy Gyiniszlamova-rajz zárja.

Sajnos ismét meg kell említenem, hogy a kiadványban még mindig túl sok a helyesírási, különösen a központozási hiba, ráadásul címben olvasható az „identitás konferencia”. Az már inkább csak egy kínos gépelési hiba, hogy Olonyec finn neve hibásan szerepel, így a diákkonferencia résztvevői Aunus helyett Anusba mennek kirándulni...

Szírjén szótár

Az alábbiakban hazánk nagy könyvkereskedője reklámozza Fokos-Fuchs Dávid klasszikus komi (zürjén) szótárát – szír szótárként.



(Köszönjük Mártonfi Attilának, hogy megosztotta velünk felfedezését.)