Földrajzilag a marik két nagy tömbben élnek: a mai Mari Köztársaság (Marij El) területén, attól északra és keletre a Nyizsnij Novgorodi és a Kirovi Területen, illetve Baskíriában (nagyobb tömbben annak északnyugati csücskében). Az utóbbi tömb létrejötte az orosz hadseregnek, hittérítőknek és adószedőknek köszönhető: előlük menekültek keletre a mai baskíriai marik utódai.
A marik néprajzilag négy csoportra oszthatók: hegyire (a Mari Köztársaság délnyugati csücske), erdeire (a Mari Köztársaság nyugati, északnyugati része és az attól északra eső területek), mezeire (a Mari köztársaság középső és keleti része) és keletire (a Mari Köztársaság legkeletibb csücske és az attól keletre, északkeletre eső területek, ill. a basíkíriai mari területek). A nyelvjárási megoszlás hasonlít a néprajzihoz, de két nagy nyelvjárási tömböt lehet megkülönböztetni: nyugatit és keletit. A nyugatiba tartozik a hegyi és az erdei (ezek a nyugati nyelvjárás két alnyelvjárását képezik), a keletibe tartozik a mezei és a keleti (de a Marij El középső részén, Joskar-Ola környékén beszélt alnyelvjárását a keleti és a nyugati közötti átmenetnek kell tekinteni). A marinak két irodalmi változata van: a nyugati dialektusra épülő hegyi, ill. a keleti dialekusra épülő mezei (ezt használják az átmeneti nyelvjárási zónában is).
Mindebből jól játszik, hogy bizonyos megnevezések kétértelműek. A hegyi mari egyfelől jelenti a marik egy szűkebb néprajzi-nyelvjárási csoportját, másfelől jelenti az általuk és az erdei marik által közösen használt irodalmi nyelvet is. A mezei mari szintén jelenti a marik egy szűkebb néprajzi-nyelvjárási csoportját, de jelentheti az általuk és a keletiek által használt közös irodalmi nyelvet is. A keleti mari utalhat a Marij Elen kívül, attól keletre élő marik (de időnként kizárólag a baskíriai marik) csoportját, de máskor rajtuk kívül utalhat a Marij El keleti részén élő népességre is. Sajnos nem mindig derül ki, pontosan melyik jelentésben használják ezeket a fogalmakat.
Bár a mari nyelvjárások között jelentős eltérések vannak, és gyakorlás nélkül a távoli nyelvjárások beszélői csak igen nehezen értik meg egymást, nem volt mindig egyértelmű, hogy két irodalmi nyelvre van szükség. A huszas évek első felében inkább azon folyt a vita, hogy a mezei vagy a keleti legyen-e az irodalmi nyelv alapja. Az utóbbi mellett szólt volna az, hogy több régies vonást őriz. Volt olyan javaslat is, mely egy, az összes nyelvjárás alapján teremtett, kompromisszumos változatot kívánt irodalmi mváltozattá emelni. Végül azonban a mari kultúrmunkások 1926-os konferenciáján úgy döntöttek, hogy két irodalmi nyelvet hoznak létre.
A marik tehát egy népnek tartják magukat, de két irodalmi nyelvet használnak. Ennek ellenére nem szoktak mari nyelvekről beszélni (habár előfordul, hogy mezei vagy hegyi mari nyelvről beszélnek Mindebből következik, hogy nincsenek statisztikáink arra vonatkozólag, hogy hányan vallják magukat hegyi, erdei, mezei vagy keleti marinak. Az egyes nyelvjárások beszélőinek számára csak területen élők számából lehet következtetni. Az biztos, hogy a hegyi irodalmi változatot, ill. az ehhez közelebb álló nyelvjárásokat jóval kevesebben beszélik, mint a mezei változatot, ill. az ehhez közelebb álló nyelvjárásokat.
Mindennek ellenére nem lehet azt mondani, hogy az egyes mari csoportok között ne lennének különbségek, sőt, feszültségek is. A hegyi marik jóval közelebb élnek a korai orosz területekkel, hamarabb kerültek érintkezésbe az oroszokkal. Az orosz–tatár háborúskodások idején (már Kazany eleste előtt), míg a mezeiek a tatárok kitartó szövetségesei voltak, és még Kazany eleste után is folytatták partizánakcióikat. (A bosszú elől pedig kénytelen voltak a mai Baskíria területére menekülni.) Egyes mezei marik még ma is felróják a hegyikenek „árulás”-ukat.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése