Helyesírás szempontjából a mordvin, elsősorban az erza kissé kilóg a finnugor nyelvek közül, mivel hangtanában néhány dolog az oroszra emlékeztet, ezért a cirill írásra az oroszban is alkalmazott szabályok valamivel jobban megfelelnek a mordvin szavak leírására, mint a többi finnugor nyelvére.
A mordvinban igen sok mássalhangzónak van lágy párja – ha nem is olyan soknak, mint az oroszban, de az összes foghangnak (azaz olyan mássalhangzónak, amelyek képzésénél a nyelv közvetlenül a fogak mögött található): [t], [d], [sz], [z], [c], [n], [l], [r] (ahol a lágy hangnak nincs y-nal írt magyar megfelelője, ott a lágyság jelölésére a vesszőt (hivatalos nevén az aposztrófot) fogjuk használni: [ty], [gy], [ś] – lágy [sz], nem [s]! –, [ź], [ć], [ny] , [ľ], [ŕ]). Ezen kívül, az oroszhoz hasonlóan, a lágy párral rendelkező nem lágy mássalhangzók után nem fordulhat elő [i], csak [ï], az [i] viszont csak ezek lágy párja után, ill. olyan mássalhangzók után állhat, amelyeknek nincs párjuk.
A mordvinban azonban, eltérően az orosztól, az [i]/[ï] párhoz hasonlóan viselkedik az [e] is, azaz ha olyan nem lágy mássalhangzó után áll, amelyiknek van lágy párja, akkor hátrébb képződik. Ilyenkor э-vel írják. Azonban ugyanez az э jelöli a szó elején álló, elöl képzett [e]-t is: az orosszal szemben a mordvinban előfordul szó eleji [e] eredeti szavakban is, viszont az oroszhoz hasonlóan [ji] nem.
Szó belsejében viszont magánhangzó után közvetlenül nem állhat [i] vagy [e], ezért a helyesírás a [ji], [je] kapcsolatot ilyen esetben egyszerűen и-vel, ill. е-vel jelöli: туи [tuji] 'hoz', туемс [tujemsz] 'hozni'.
Az új erza helyesírás eltér az oroszos jelöléstől akkor, amikor összetett szavak határáról van szó. Például az 'erdei szellem' jelentésű [viŕ] 'erdő' + [ava] 'nő, asszony' jelentés [viŕava] összetételt korábban oroszosan вирява-nak írták, ma már a вирьава írásmód is használatos.
A keményjelet a mordvinban szinte nem is használják, hiszen nem lágy mássalhangzót nem követhet [j] (és lágyat is csak idegen szavakban, ilyenkor a lágyságjelet használják). Kivételt képeznek azok az orosz jövevényszavak, amelyekben olyan lágy mássalhangzó van, melynek az erzában nincs megfelelője, pl. [pamjaty] (orosz [pam'aty]) 'emlékezet, memória'. Ilyenkor azonban megőrzik az orosz helyesírású alakot: память.
Újabban azonban van az erzában a keményjelnek egy sajátos használata. Míg ez az oroszban kizárólag е, ё, и, ю és я előtt fordulhat elő, az erzában azonban használják akkor is, ha az összetett szó előtagja nem lágy, de lágy párral rendelkező mássalhangzóra végződik, az utótag pedig bármilyen lágy mássalhangzóval (tehát nem csak [j]-vel) kezdődik. Erre azért van szükség, mert a lágy mássalhangzó előtt álló lágyítható mássalhangzó egyébként mindig lágyan olvasandó, pl. менстемс [menyśtyemsz] 'megment'. Ezt elkerülendő használják a keményjelet: кераз [keŕaz] 'lép' + тикше [tyikse] 'fű' = керазътикше [keŕazgyikse] 'lóhere' – a keményjel teszi egyértelművé, hogy nem [keraźtyikse] olvasandó. Ezt a szabályt azonban nem alkalmazzák következetesen.
Az erzában ugyanazok a magánhangzók vannak meg, mint az oroszban, és a mássalhangzó-rendszer sem tér el lényegesen. Az egyetlen erza mássalhangzó, mely nincs meg az oroszban, a [ć]. Ennek jelölése azonban az orosz rendszerben nem probléma, legfeljebb olyan betűkapcsolatokat kell felhasználni, melyek orosz szemmel szokatlanok: цёра [ćora] 'férfi, vkinek a fia', цюцька [ćućka] 'fürt, barka', цяд [ćad] 'széngáz, füstszag'. Hasonlóan szokatlan lehet orosz szemmel, hogy a ч [cs] után о-t, és nem ё-t kell írni.
A moksával már nem ilyen szerencsés a helyzet: a magánhangzók és a mássalhangzók között is van olyan, amelyik az orosz helyesírásban nem szerepel. Ezek közül a mássalhangzók a szerencsésebbek, ezeket viszonylag konzekvens módon jelölik. Az oroszban nem szereplő, de az moksában meglevő mássalhangzók: [J], [L], [Ľ], [R], [Ŕ] (ezek a [j], [l], [ľ], [r], ill. [ŕ] zöngétlen párjai). Jelölésük a х betűvel alkotott kombinációk segítségével történik: йх, лх, льх, рх, рьх. Mivel ezek kizárólag mássalhangzók előtt fordulnak elő, a [Ja], [Je] stb. kapcsolatok jelölésének gondja fel sem merül.
Kevésbé szerencsés a helyzet a magánhangzóknál. A moksában két magánhangzó van, mely az oroszból hiányzik: [ä] (nyílt e) és [ə] (az úgynevezett svá, redukált, mormolt hang, mint az angol a 'egy' névelő az esetek többségében, vagy az -able '-ható, -hető' képzőben kétszer is).
Az [ä]-t a я-val vagy э-vel jelölik (az utóbbival szó elején). A tehát я jelölheti a lágy mássalhangzó + [a] hangkapcsolat mellett a lágy mássalhangzó + [ä] kapcsolatot is. Mivel azonban az [ä] nem szókezdő helyzetben csak akkor fordulhat elő, ha előtte lágy vagy lágy párral nem rendelkező mássalhangzó, utána lágy mássalhangzó vagy semmi sem áll, viszonylag könnyű eldönteni, hogy a я mikor ejtendő [a]-nak, mikor [e]-nek. Ezzel szemben csak a szó ismeretében dönthetjük el, hogy a szó elején álló э [e]-t vagy [ä]-t jelöl-e.
A [ə] jelölése, ha lehet, még sajátosabb. Ha a szó első szótagjában áll, nem jelölik. A probléma, hogy akkor honnan tudjuk, hogy ott van, csak látszólagos, hiszen ilyenkor a szó elején olyan mássalhangzó-kapcsolat látszik, amely a nyelvben nem lehetséges, tehát sejthető, hogy a szóban van egy jelöletlen magánhangzó, azaz [ə]: pl. кда [kəda] 'ha', рьвя [əŕvä] 'asszony'. Az, hogy az [ə] a szó elejére vagy a mássalhangzók közé kerül-e, bizonyos szabályok szerint megjósolható, de ezekre most nem térünk ki. A további szótagokban az [ə]-t о-val vagy е-vel jelölik, attól függően, hogy az előtte álló mássalhangzó lágy-e: pl. улемс [uľəmsz] 'lenni', удомс [udəmsz] 'aludni'. Mivel nem első szótagban a moksában sem [o], sem [e] nem fordul elő (vagy csak nagyon kivételes esetben), ez a jelölési mód sem okoz különösebb zavart.
Láthatjuk tehát, hogy a moksa helyesírás a bonyolultsága ellenére az esetek többségében egyértelműen jelöli a hangokat.
Az erza és a moksa helyesírási hagyomány között fontos eltérés, hogy míg az erzában inkább a szóelemzés elve, addig a moksában a kiejtés elve érvényesül. Így például a 'lucfenyő' mindkét mordvin nyelven [kuz], ezt mindkét helyesírás szerint куз-nak kell írni. Ennek többes száma mindkét nyelven [kuszt] (a [t] a többes szám jele, előtte ugyanúgy zöngétlenedés következik be, mint a magyar tobozt [toboszt] szóban): az erzául ezt úgy írják, hogy кузт (azaz nem jelzik a zöngétlenedést), a moksául viszont úgy, hogy куст. A korábbi erza helyesírás a moksához hasonlóan a kiejtést követte, ha a képzett vagy összetett szavak helyesírásáról volt szó: pl. куземс [kuźemsz] 'felmenni', de кустемс [kuśtyemsz] 'felvinni', hasonlóképpen a már említett керазътикше [keŕazgyikse] korábbi írásmódja керазъдикше volt. Az új erza helyesírás ezt is a szóelemzés elve alapján jelöli (кузтемс). Az új moksa helyesírás többnyire szintén a szóelemzés elvét követi.
Nincs olyan szervezet, amely központilag szabályozná a mordvin helyesírásokat. Ennek az a következménye, hogy a nyelvészek által a kilencvenes években javasolt változtatásokat egyesek figyelembe veszik, mások nem. A nyelvészeti kiadványok általában az új helyesírással jelennek meg, de az újságok, folyóiratok, szépirodalmi kötetek csak különböző mértékben, és gyakran következetlenül követik őket.
(Köszönöm Mészáros Editnek a konzultációt.)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése