2009. február 15., vasárnap
Csőrösi Koma
2009. február 14., szombat
Szibéria lelke, 2009. március 6. 17h

A Yenisei együttes koncertje, Vándor Anna fotói. Moderátor: Sipőcz Katalin.
Bibliotéka, Szeged, Kálvária sugárút 14.
2009. február 13., péntek
Megint Pallas
Íme a két ábra Pallastól – erza és moksa nő a 18. századból:
Erza nő
Moksa nő
Nagyítsunk ki néhány részletet!
Először az erza melldíszt látjuk: egy csatfibuláról (mordvin neve szjulgam) sugarasan szétágaznak a láncokra fűzött kisebb-nagyobb gyöngyök. Egyébként az is megfigyelhető, hogy ugyanolyan, csak kisebb „szjulgam a láncokkal” típusú diszt visel a nyakában is. Utána lássuk ugyanezt az ékszertípust a 8–11. századi Jelizavet-mihajlovói temetőből: a csatfibuláról láncok lógnak le, mindegyik végén kacsatalp alakú dísszel. Szjulgamok láncos csüngőkkel láthatók még melldíszként a moksa nő oldalnézeti képén is (fent).


Megfigyelendők a következő képpáron:
A moksa nő szalagokra függesztve szjulgamokat visel a ruháján. A szjulgam már a 3-4. századi ősmordvin régészeti leletegyüttesekben is megtalálható, nők és férfiak egyaránt hordták. Később kialakult a láncokkal-csüngőkkel díszített változata, de a lánc nélküli, egyszerű típusokat is tovább hordták. A második képen néhány darab Sztaroje Bagyikovo 7–9. századi temetőjéből.


Párhuzamba állítható a régészeti leletekkel a nyakon átvetett, és kétoldalt a mellkasra lelógó bőr- vagy textilszalag a végein csüngőkkel, amit szintén a moksák viseltek Pallas ábrái szerint. Ugyanilyen rendszerű az a lelet, ami a Jelizavet-mihajlovói (egyébként moksa) temető 116. sírjából került elő, csak az ősi ruhadíszen hosszabb láncokról lógtak lefelé a csüngők, mint ahogy az a 18. században divatban volt. (A képen a sírba eltemetett nő összes ékszere látható: pártája, nyakperece és az oldalszalagjai is.)


A női viselet ilyen archaizmusa igen ritka jelenség. A finnugor őstörténet kutatói számára megkönnyíti az egyes népek etnogenezisének nyomon követését.
2009. február 12., csütörtök
Mindenféle nyelvekről – finnül
2009. február 10., kedd
Az Urálig és azon túl...
Uraliin, taakse sen, juokseen vanjat
kuuluu vinha läiske tossujen.
Miksi niin, Englantiin, uskoi Stalin
huokaa hiuksiansa repien:
"Miksi Suomi kuunnellut ei Tiltua ja Äikiää,
vaikka juttu oli sota sekä tarpeeks' räikiä?"
Uraliin, Uraliin,
nyt on kimpussa jo itse Suomikin.
Auttakaa Iivanaa,
Suomen hirmut kohta sotkee koko kaalimaan.
Eipä vaan, auttavan, näy
vaikka jenkit tarjoo myötätuntoaan.
Sillä japsit pistää länteen asti minkä ennättää,
Saksa liittolaisten tonnistoja ilmaan lennättää.
Uraliin, siin on työ,
vanjat juoksee, että tossut tulta lyö.
Az Urálig és azon túl futó Ványáék
szapora papucscsapkodása hallik.
Miért hitt annyira Angliának Sztálin,
most haját tépve nyög:
Miért nem hallgatott Finnország Tiltura és az Äikiäre,
habár háborúról és recsegésről volt szó.
Az Urálig, az Urálig,
most már maga Finnország is támad.
Segítsetek Ivánon,
Mindjárt Finnország szörnyei tapossák az egész káposztaföldet.
Azonban nem jön senki segíteni,
csak a jenkik ajánlják fel együttérzésüket.
Hiszen a japcsik nyugatra tartanak,
Németország a szövetségesek rakományait a levegőbe repíti.
Az Urálig, ott van dolgunk,
Ványáék futnak, hogy szikrázik a papucsuk.
A szöveg maró gúnnyal ecseteli a háborúban éppen vesztésre álló oroszok menekülését. Előkerülnek az ismert sztereotípiák, az orosz keresztnevek, a káposztaföldek. A szövegben emlegetett Tiltu és Äikiä a szovjet rádió finn nyelvű propagandaadásainak műsorvezetői voltak. Utóbbi neve rímelt a finn räkiä (tkp. 'recsegés') szóra, így ez vált a gúnynevévé. (Egyébként 1940-ben a Karjalai-Finn Socialistan Szovjet Köztársaság Legfelső Tanácsának is tagja volt, ő írta ennek himnuszát.) Ebben a dalban egyedül az ő említésük utal arra, hogy Finnország egy agresszió áldozataként sodródott a háborúba. Hozzátehetjük: Finnországban nem tiltották a szovjet propagandarádiók hallgatását, joggal építettek arra, hogy polgárik nem fognak felülni az agitációnak.
Mivel az önálló Finnországot létezése során egy állam fenyegette, de az létében is, ez pedig a Szovjetunió volt, nem csoda, ha a finnek örömmel fogadták ezen állam megsemmisülésének lehetőségét. Bár a szöveg meglehetősen kíméletlen és a dallam is lendületes, az előadásba mégis valamilyen szomorúság vegyül...