A magyarok általában elvárják, hogy a külföldiek helyesen ejtsék a magyar neveket, és időnként igen gúnyosan szoktak megnyilatkozni, ha egy amerika a
Kovács nevet
kóvaxnak ejti. Ezzel szemben divatos nálunk a külföldi nevek helyes ejtését és írását teljes mértékben ignorálni. Sőt, aki megpróbálkozik a külföldi nevek helyes ejtésével, könnyen válhat a gúny céltáblájává. Közismert a történet, hogy Faragó Richárd sportújságíró egy portugál meccs előtt tisztességesen utánanézett, hogyan is kell ejteni a portugál neveket. Így megtudta azt is, hogy a portugálban a szóvégi
o-t [u]-nak kell ejteni, és ezt a szabályt alkalmazta is. Ennek következménye, hogy sokan a mai napig
Faragunak gúnyolják.
Persze vannak nyelvek és írások, ahol a helyes kiejtést meglehetősen nehéz kitalálni (francia), vagy ahol igen sok szabályt kell egyszerre fejben tartanunk, hogy eltaláljuk a helyes kiejtést (lengyel: a klasszikus példa, hogy Lodz – pontosabban Łódż – város nevének helyes ejtése kb. [vudzs]). Más nyelveknél viszonylag egyszerűek a szabályok, így a finnben is. Azt gondolnánk, hogy a finn nevek ejtésével nem lehet probléma. A tapasztalat viszont az ellenkezőjét mutatja, elég arra utalnunk, hogy
Räikkönen nevét rendszeresen hallhatjuk [rajkönen] formában. Vagy itt van
ez a cikk, melynek szerzője éppen a finn sportolók iránti rajongásáról számol be, de ahol lehet, hibásan írja le nevüket. Pedig a finn helyesírás csak néhány, könnyen megjegyezhető ponton tér el a magyartól.
Az pl. nem is kell, hogy különösebb fejtörést okozzon, hogy az
s-t [sz]-nek ejtsük, mert sok nyelvben így van (legfeljebb a kivételeket kell megjegyeznünk, mint pl. a portugál szóvég). Aztán van a finnben
ä is, de ezt ugyanúgy [e]-nek ejthetjük, mint a német nevekben. Igaz, hogy a finn
ä és
e nem ugyanaz a két hang (az előbbi nyíltabb, az utóbbi zártabb, mint a köznyelvi magyar
e), de mivel a magyar beszélők jelentős része amúgy is csak egy
e-t használ, nem is várhatjuk el a két hang megkülönböztetését. Az azonban igen, hogy az
ä-t ne [a]-nak vagy [á]-nak ejtsük, és lehetőleg írásban is tegyük ki a két pontot. Ez magyar billentyűzeten sem bonyolult, könnyen elérhető a
Ctrl és az
a egyidejű lenyomásával. Ezen kívül már tulajdonképpen csak arra kell emlékeznünk, hogy a finnben az
y az [ü] jele, és hogy a magánhangzók hosszúságát is betűkettőzés jelöli, a többi megy magától.
Még egy aprósággal azonban számolni kell. A mássalhangzók kettőzése, akárcsak a magyarban, a hosszúságot jelöli. (Igaz, hogy a finnben a hosszú magánhangzók és mássalhangzók is hosszabbak, mint magyar megfelelőik, de ezzel nem kell foglalkozni, mint ahogy azzal sem, hogy a hosszúságot a finn helyesírás néhány kivételes esetben nem jelöli: pl. az 'üdvözlünk / üdvözöljük / isten hozott / isten hozta' jelentésű
tervetuloa ejtése [terve
ttuloa] – az ilyen esetek felismeréséhez már tényleg ismerni kell a nyelvet.) Csakhogy míg a magyarban két vagy több mássalhangzó találkozásakor mindegyik mássalhangzó csak rövid lehet, a finnben nem. Az
Antti névben tehát elvben hosszú [tt]-t kellene ejtenünk. Természetes magyar beszédben azonban ez affektálás lenne, ezért teljesen elfogadható az [anti] ejtés is. Hasonló a helyzet akkor, ha a hosszú mássalhangzó előtt
i-re végződő diftongus (kettőshangzó: olyan magánhangzó, amelyik másképp kezdődik, mint ahogy végződik) van. A magyar köznyelvben ilyen diftongusok nincsenek, azaz a magyar beszélő választásra kényszerül: vagy két magánhangzóra szedi a diftongust (
Räikkönen [re-ik-kö-nen]) vagy, ami sokkal gyakoribb, az
i-t
j-re cseréli: [rejk-kö-nen]. Csakhogy az utóbbi esetben egy rövid és egy hosszú mássalhangzó kerül egymás mellé (
-jkk-), ezért a hosszú mássalhangzó természetes módon lerövidül ([rejkönen]). Az ilyen ejtésmód tehát „bocsánatos bűn”. (Ezzel szemben a
h mindig ejtendő, tehát
Lahti város neve nem [lati]!)
A SportGéza cikkében előforduló finn nevek tehát helyesen:
A fentiekből látható, hogy a problémát leginkább az jelenthet, ha
a-t írunk
ä helyett. De honnan tudjuk, hogy mikor melyiket kell írni? Mivel a finnben is van
magánhangzó-harmónia, általában támaszkodhatunk arra, hogy ha a szóban
u vagy
o van, akkor
a-t kell írni, ha viszont
y vagy
ö, akkor
ä-t. Sajnos ez a szabály nem használható kivétel nélkül, pl. Kaurismäki nevében egyszer
a-t, egyszer
ä-t kell írni. (Ennek az az oka, hogy összetett szó, és az összetett szó tagjai között nem érvényesül a magánhangzó-harmónia. Ha viszont nem tudunk finnül, nem fogjuk tudni, hogy összetett szóval van dolgunk.) Éppen ezért a legegyszerűbb, ha a helyes írásmódot ellenőrizzük az interneten.
A cikkben említett
Keke Rosberg, ill. Lasse Viren (helyesen:
Lasse Virén) neve viszont svéd, a svéd nevek helyes ejtéséhez azonban sokkal bonyolultabb szabályokat kellene megtanulnunk, ráadásul hagyományosan elterjedt és elfogadott a svéd nevek németes ejtése is, így ezekkel most nem foglalkozunk.
Ha viszont a finn nevekről esik szó, meg kell említeni a nagy klasszikust, miszerint a finn síelőt
Porhó Hessinnennek hívják. A vicc alapja többek közt az, hogy a finn nevek valóban sokszor végződnek -
nen-re (például a fenti tízből hat!). A vicc azonban több szempontból is sántít. Először is, az ilyen nevekben mindig magánhangzó van a -
nen előtt, a
-nnen végződés tehát elképzelhetetlen. Másodszor pedig: a finnben nincs [s], csak [sz] (igaz, ez az [sz] nem pontosan a magyar [sz], hanem variálódhat, elcsúszhat a magyar [s] felé is, de sosem tisztán [s]). Tehát finnesen a név maximum
Porhó Hesszinen lehetne, de így már nem annyira vicc a vicc.
És ahogy viselték… A puloker piros nyíllal jelölve a sírrajzon.
Bejegyzések
