A magánhangzó-harmónia 6. A hanti

A hanti három nagy nyelvjárási csoportja (északi, a kihalt déli, keleti) közül csak a keletiben van magánhangzó-harmónia, itt sem mindenhol: a nyugatabbra eső (Szurgut környéki) nyelvjárásokból kihalt. A legkeletibb (vahi–vaszjugáni) nyelvjárások viszont, ahol a magánhangzó-harmónia a legstabilabb volt, teljes egészükben haltak ki, meghagyva a tudománynak azt a lehetőséget, hogy mindörökké úgy beszélhessen róluk, mint magánhangzó-harmóniát ismerő nyelvjárásokról.

A vahi–vaszjugáni hanti magánhangzó-rendszere

A vahi–vaszjugáni hantiban a magánhangzók két csoportját különböztetjük meg: a teljeseket és a redukáltakat. Ezek bizonyos szempontból emlékeztetnek a hosszú és rövid magánhanguzók különbségére: a teljes magánhangzók helyzetüktől függően megnyúlhatnak, igaz, lehetnek éppen olyan rövidek is, mint pl. a magyar rövid magánhangzók. Ezzel szemben a redukáltnak nevezett magánhangzók mindig igen rövidek, rövidebbek, mint hasonló beszédtempónál pl. a magyar rövid magánhangzói. A teljes magánhangzók rendszere viszonylag gazdag: i, y, ü, u, e, ö, o, ä, a. Ezek többségének ejtése megegyezik a hasonló írásmódú magyar hangok ejtésével, a kivételek a következők: y (valójában mellékjeles i-vel írják, itt tipográfiai okokból y) – az i-hez hasonló, de annál hátrébb ejtett hang (vö. román î, lengyel y, orosz ы); ä – igen nyílt (az a-hoz hasonló nyílásfokú) e; a – a magyar á-hoz hasonló hang. Redukált magánhangzóból viszont csak négy van: ŏ – az u és az o közötti, igen rövid hang; o̐ – az ü és az ö közötti, igen rövid hang; ə^P és ə^V – a hegyi mariban találhatóhoz hasonlóak, olyasféleképpen ejtendőek, mint az angol a 'egy' névelőben vagy az -able '-ható, -hető' képzőben, a németben a hangsúlytalan szótagban e-vel írt hang (pl. a bitte) hangok: az ə^P elöl, a ə^V hátul képzett. (Ezt a jelölési módot kizárólag tipográfiai okokból választottuk. A ə^V-t első szótagban ă-val, nem első szótagban mellékjeles ə-vel szokás jelölni; az ə^P jele az egyszerű ə.)

A vahi–vaszjugáni magánhangzó-harmónia

A vahi–vaszjugáni magánhangzó-harmónia nem szolgál különösebb meglepetésekkel. A palatális magánhangzók (i, ü, e, ö, ä, o̐, ə^P) után palatális, a veláris magánhangzók után (y, u, o, a, ŏ, ə^V) veláris magánhangzók következnek. Érdekes kérés lenne, hogy toldalékokban hogyan viselkedik az e, hiszen ennek nincs hátul képzett párja. Sorozatunk olvasóit nyilván az is izgatja, hogy tövek nem első szótagjában „átlátszó”-ként, vagy következetesen palatálisként viselkedik-e. Sajnos a válasz kiábrándító: nem első szótagban (s így toldalékokban) e egyszerűen nem fordul elő. Egyébként a toldalékokban a következő váltakozó párok fordulnak elő: i/y, ä/a, ə^P/ə^V ill. jóval ritkábban ü/u, ö/o, ŏ/o̐.

Egyetlen toldalék van, amely nem vesz részt a magánhangzó-harmóniában, a passzívum jele: -uj-. Ezt követően mindig a toldalékok veláris változata jelenik meg, függetlenül attól, hogy előtte elöl vagy hátul képzett magánhangzók vannak-e.