Ezúttal azonban két apró megjegyzést tennénk.
Érthetetlen, hogy miért próbálja Bálint Csanád több helyen is ütköztetni a nyelvi és genetikai tényeket. A genetikai kategóriák ugyanis más jellegűek, mint a nyelvészetiek. A Bálint Csanád által erőltetett „finnugor őshaza” egy nyelvészeti fogalom, így az semmilyen ellentmondásban nem lehet a genetikai alapú kutatásokkal. Természetesen a magyar nyelv lehet finnugor attól, hogy a magyarság néppé alakulásának pillanatában esetleg pont Közép-Ázsiában tartózkodott.Bár az alapgondolattal egyet lehet érteni, azért mégis elgondolkoztató, mi lehetett „a magyarság néppé alakulásának pillanata”. Ha a magyar népet mint a magyar nyelven beszélők közösségét határozzuk meg, akkor ez csak az ugorságból való kiválás „pillanat”-a lehet, és ez természetesen csakis valahol az ugor őshaza közelében mehetett végbe. Ha viszont nem a nyelvhez kötjük, akkor mihez? A kultúra folyamatosan változott, a génállomány folyamatosan keveredett. Mi lehet viszonylag szilárd kapaszkodó?
De ilyen figyelmetlenség során lesz Angela Marcantonioból a magyar-etruszk nyelvi rokonság harcos támogatója. Az olasz nyelvészprofesszor-asszony egy dolgozatában éppenséggel pont azt írta, hogy még a józan ész elemi próbáját sem állja ki az etruszk-magyar nyelvrokonság, nemhogy a tudományosságét. A professzorasszony mégis feketelistára került Bálint Csanádnál, mert a magyar nyelvészeknek nem tetsző kérdéseket tett föl az uráli nyelvcsaládról.Természetesen menthetetlen, ha Bálint Csanád tényleg az etruszk-magyar nyelvrokonság gondolatának támogatójaként emlegeti Marcantonio-t. Az is igaz, hogy Marcantonio sajátos színfolt a finnugorellenesek táborában, képzettségének, tájékozottságának szintje messze meghaladja az átlagot. Ugyanakkor túlzás lenne azt állítani, hogy akár Bálint Csanádnál, akár általában az uralisták körében azért kerülne feketelistára, mert „nem tetsző kérdéseket tett föl az uráli nyelvcsaládról”. A Marcantonio által elkövetett módszertani hibákról bővebben itt olvashatunk.