Szvetlana Gyiniszlamova a Magyar Írószövetségben

Május 4-én (hétfőn) 17 órakor állítólag a Magyar Írószövetség vendége lesz Szvetlana Gyiniszlamova manysi költőnő, akinek manysi és magyar nyelven megjelent kötetéről már korábban beszámoltunk. Azért állítólag, mert az írószövetség honlapján ez a rendezvény nem szerepel. Ennek viszont azért nem tulajdoníthatunk jelentőséget, mert szeptember óta semmilyen program nincs feltüntetve. Nos, forogjon a manysi rulett...

(A szövetség székházának címe: 1062 Budapest, Bajza u. 18.)

Észt hét

Május 6. és 10. között lesz az idei Észt Hét, melynek keretében észt filmeket, színielőadásokat, kiállításokat láthatunk. A rendezvénysorozat hivatalos honlapja itt látható, de amikor e sorokat írom, gyakorlatilag használhatatlan, minden napra ugyanazokat a programokat ajánlja, nem képes elválasztani a különböző programokat. Reméljük, hamarosan kijavítják.

Finnugor diákkonferencia az ELTÉ-n

Május 7-én az ELTE Finnugor Tanszéke diákkonferenciát rendez. A konferencián finn, észt, finnugor és magyar szakos hallgatók, továbbá az Irodalomtudományi Doktori Iskola Uráli népek folklórja és irodalma programjának PhD hallgatói tartanak előadásokat. A konferencia helyszíne: ELTE Finnugor Tanszék, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4. I. ép. fszt. 029.

A program:

9:00 - 9:10 Megnyitó - Domokos Péter professor emeritus

9:10 - 10:40 I. blokk

• Smida Zsófia Minna Canth. Realista vagy feminista?
• Kemer Andrea A fény motívuma Juhani Ahónál és Maiju Lassilánál
• Raitsits Tivadar A finnség kanonizált helye
• Forgó Marietta Veikko Huovinen: Havukka-ahon ajattelija

10:40 - 11:00 szünet

11:00 - 12:30 II. blokk

• Bába Laura Anorexia és női identitás - Kira Poutanen Ihana meri című regényének tematikai elemzése
• Chemysev Misa Finn irodalom mari nyelven
• Rodionova Aljona A kortárs udmurt és magyar próza tipológiai összevetésének lehetőségei
• Magyar Szilvia A motorsport a finn nép életében

12:30 - 13:30 ebédszünet

13:30 - 15:00 III. blokk

• Balicza Klára A finn intonáció és az autoszegmentális elemzés lehetőségei
• Bence Áron Hógolyók a kora újkori északon és annak antik vonatkozásai
• Gyüre Dániel Az észt korona története
• Márkus Virág Kortárs művészet Észtországban

15:00 - 15:30 szünet

15:30 - 16:45 IV. blokk

• Sziráki Zsófia Betegséggel, halállal kapcsolatos hiedelmek az udmurtoknál
• Shirobokova Larisa Identitás és az udmurt nép
• Paréj Gabbriella Az udmurt identitás kettős tükörben

16:45 - 17:00 szünet

17:00 - 18:15 V. blokk

• Tatiana Efremova A mari-orosz kétnyelvűség
• Nagy Franciska A hanti nyelvi helyzet
• Gyarmati Réka A lappok nyelvpolitikai helyzete

Vappu (orbitalis maialis)

A tavasz közeledtével még a fagyos finnek is megélénkülnek, egyre több mosolygós embert látni, és különböző plakátok lepik el a várost. Bár nem közelednek választások, számos párt emblémáját lehet látni ezeken a hirdetéseken. Majálisünnepségekre hívják ilyenkor ugyanis a választópolgárokat. Ebben talán nincs is semmi szokatlan a magyar ember számára, ugyanakkor ezek mellett a plakátok mellett különböző diákbulik meghívói is feltűnnek. Április 30-a ugyanis a diákok ünnepe Finnországban, finn nevén vappu. Vagyis vappu tulajdonképpen május elseje, és maga a diákünnep vappuaatto-n, vagyis vappu előestéjén zajlik.

Turkuban a diákok fél hatkor gyűlnek össze a városközpontban, a szépművészeti múzeumhoz vezető lejtős úton, ahonnan jól látható a tarka emberek hada. A tarkaság azonban hirtelen fehér tengerré változik, ahogy a finnek egyszerre a magasba hajítják, majd a fejükre teszik a tengerészsapkára hasonlító diákfejfedőt (ylioppilaslakki). (Ezt egyébként mindenki az érettségi letétele után kapja, különböző jelvények lehetnek rajta.) Az ünneplés ekkor indul meg (valakinek folytatódik), az alkalomhoz persze pezsgő dukál, amit némelyek minden kecmec nélkül az üvegből fogyasztanak, vannak viszont olyanok is, akik megadva a módját, pezsgőspoharakat húznak elő overáljuk (haalari) zsebéből. (A farsangi ünneppel kapcsolatban már olvashattunk a haalariról.) Az ünneplés gyakran másnap reggelig folytatódik, grillezéssel, koncertekkel, és különböző bulikkal telik el általában az ünnep előestje, ami nemritkán megszakítás nélkül folyik át a május elseji piknikbe. A piknik elengedhetetlen része a rengeteg lufi, a krumplisaláta és a virsli, a sima (mézsörszerű ital) és a kinézetre agyszerű, ízében viszont leginkább a csörögefánkhoz hasonlító tippaleipä.

Az április 30-ai ünneplés része az is, hogy a turkui Lilja-szobrot a diákok megfürdetik és aztán ráhúzzák a diáksapkát. Helsinkiben Havis Amanda szobra szokott hasonló kezelésen átesni. Lilja (a név finnül liliomot jelent) Turku címervirágát, a liliomot tartja a kezében. A szobrot 1929-ben sapkázták meg először, a mosdatás pedig az 1960-as években kezdődött.

A vappu(aatto) ünnepében gyakorlatilag több hagyomány egyesül: a skandináv-germán tavaszköszöntéstől kezdve, a Valburga/Walpurgis nevű szent napján át egy közép-európai vetésünnepig. Eszünkbe juthat a Walpurgis-éj hagyományos boszorkánytalálkozója is (többek között a Faustból). A finn éjszaka démonikusságát valójában a sok különböző mértékű alkoholos befolyásoltság alatt álló felszabadult diák adja, akik másnap igencsak vappuväsynyt-ek (vappufáradtak) lesznek. Az Észtországban Volbriöö néven létező vappuünnep másnapját a népnyelvben állítólag Kaatripäev-nek (Kaatri-napnak) nevezik, amely a német Kater ’másnaposság’ szóból származik.

Hogy egy kicsit részei lehessünk a vappuhangulatnak, nézzük meg a következő videót, amelyet 2007-ben vett fel valaki a turkui vappuünnepen. A diáksapkák és néhány haalari is jól látható az amúgy nem túl eseménydús felvételen.

Brossúra az észt nyelvről

Az Észt Intézet (Eesti Instituut) egy érdekes kis füzetecskét adott ki az észt nyelvről. Ebben laikusok számára is érthető módon szólnak az észt nyelv történetéről, szerkezetéről, nyelvjárásairól, hangzásáról, szókincséről. Külön kitérnek a võruira és az észt jelnyelvre, szó esik az írásbeliségről és az irodalmi nyelv történetéről is. Angol nyelvű változata a nyelven a netről is letölthető.

Az uráli helyesírások 9. A mai enyec helyesírás

Az enyec helyesírás is az orosz hangjelölési elvekre épül, de csak néhány kemény–lágy pár van: [t] – [ty], [d] – [gy], [n] – [ny], [sz] – [ś], van továbbá egy olyan hang, mint amilyet az angol think szó elején hallunk ([θ]), és ennek is megvan a lágy párja. A [θ]-t a helyesírásban a ҫ jelöli, lágy párját pedig ugyanúgy a magánhangzó-jelek, ill. a lágyságjel, mint a többinél. Az enyecben megvan az angolban szintén th-val jelölt, az előbbihez hasonló, de zöngés hang ([δ] – mint a the névelőben) is, ezt a cirill з-vel jelölik (az enyecben nincs [z]). Ennek a hangnak nincs lágy párja. A nyenyechez hasonlóan az enyecben is van gégezárhang ([ʔ]), és itt is megvan a kétféle váltakozás, de a helyesírás itt nem tesz különbséget, mindegyiket '-vel jelöli. A hátul képzett orrhang jelölésére az enyec helyesírásban is a ӈ-t használják.

A magánhangzók kiejtése az enyecben nem függ a megelőző magánhangzó lágyságától, így a nyenyectől eltérően és az oroszhoz hasonlóan a megelőző mássalhangzó lágyságát is jelölő betűk azonos hangot jelölnek a párjukkal. A magyar [e]-hez és [o]-hoz hasonló hangokból kettő van, egy zártabb és egy nyíltabb, de ezek között a helyesírás nem tesz különbséget. Van egy [ï]-hez (ы) hasonló, de annál nyíltabb hang ([ə]), melynek jele az ԑ. Ez a két hang vagy nem fordul elő lágy mássalhangzók után, vagy nem jelölik a különbséget, vagy olyankor más betűvel jelölik e magánhangzókat – erről biztos forrást nem találtam, mindenesetre дьы, дьԑ stb. betűsort sem. Vannak hosszú magánhangzók is, ezeket betűkettőzéssel jelölik (ha lágy mássalhangzó után áll a hosszú magánhangzó, akkor csak az első magánhangzóbetű lágyító).

100 éves a „Keleti ezüst”

1909-ben jelent meg Ja. I. Szmirnov: Восточное серебро (Vosztocsnoje szerebro = Keleti ezüst) című könyve. Ha e jubileumtól fellelkesülve keresné valaki, a Nemzeti Múzeum könyvtárában megtalálja. Nevezett könyvtár katalógusát böngészve egyéb orosz nyelvű régiségekre is bukkanhatunk. E könyvek és folyóiratok hazai felbukkanása jelzi, hogy az előző századforduló idején már nemcsak a nyelvészek, hanem a régészek figyelme is kelet felé fordult. Együtt kutatták a magyar nyelv és nép őstörténetének kelet felé vezető nyomait.

A „Keleti ezüst” az egykori Perzsiában egykoron uralkodott Szaszanida dinasztia fémművességének emlékeit mutatja be. Hogy mi ebben a finnugor? E tárgyak – korsók, tálak, csészék – többsége finnugor területről került elő. És mi benne a magyar? Az edényeken ábrázolt jelenetek és díszítő motívumok párhuzamai a Kárpát-medencében talált, és a honfoglaló magyarokkal kapcsolatba hozható nagyszentmiklósi kincs edényein láthatók.

Ezüsttál, Anyikovszkoje falu, Cserdini járás, Permi terület

Nagyszentmiklósi kincs, 2. sz. korsó, „égberagadási jelenet”

E jelenségek joggal keltették fel őstörténész elődeink érdeklődését, igyekeztek követni az újabb tudományos eredményeket, így a szaszanida fémművesség további szakirodalma is (az alapvető monográfiák) elérhető Magyarországon.

E művek:
Orbeli, I. A. – Trever, K. V.: Сасанидский металл. (Szaszanidszkij metall) Leningrád, 1935.
Marsak, B. I.: Согдийское серебро (Szogdijszkoje szerebro) Moszkva, 1971.
Darkevics, V. P.: Художественный металл востока. (Hudozsesztvennij metall vosztoka) Moszkva, 1976.
Marsak, B. I.: Silberschätze des Orients. Lipcse, 1986.
Trever, K. V. – Lukonyin, V. G.: Сасанидское серебро (Szaszanidszkoje szerebro) Moszkva, 1987.


Nézzük először a finnugor vonalat:

Trever és Lukonyin könyve az Ermitázs szaszanida ezüstjeit közli. Az 50 darabos gyűjtemény 27 tárgya származik a permi finnugorok – komik, udmurtok – földjéről. További 6 darabról szintén föltehető, hogy finnugor kézben volt: Nyugat-Szibériából és Baskíriából (tehát az egykori Magna Hungaria területéről) származnak. E gyűjteményen kívül további példányok vannak finnugor, sőt szamojéd(!) területekről is a helyi múzeumokban.

A finnugor tájakról származó szaszanida edények lelőkörülményei egységesek: nem települések és nem temetők régészeti feltárása során kerültek elő, hanem véletlenszerűen, kis mélységből, ásó, kapa, eke stb. által kifordítva. Esetenként több tárgyat is találtak együtt, nemcsak szaszanida, de bizánci importból származókat is. Ezek alapján fölmerülhet, hogy a történelem viharai elől elásott kincsekről van szó. Egyéb körülmények – az edényeken látható utólagos bekarcolások (egyelőre értelmezhetetlen vonalrendszerek, mitikus lények) és néprajzi megfigyelések azonban arra engednek következtetni, hogy ezek nem magánszorgalmúlag összegyűjtött, elrejtett és elfeledett kincsek, hanem az egykori szent ligetekben a közösségi szertartások során használt tárgyak, előkerülési helyük pedig az egykori szent ligetek területével azonos. E témakörrel többször foglalkozott Fodor István, legutóbb részletesen, itt: Prémkereskedelem, művészet, hitvilág. Kereskedelem és hatása őseink korában. In: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön. Az Arany János Múzeum Közleményei, XI. Nagykőrös, 2008. 127–192. Megállapításai szerint a finnugorok prémexportjuk ellenértékeként kapták ezeket az edényeket. Sámánszertartásaik során azért használták őket, mert hiedelemrendszerük elemeit látták a szaszanida edényeken ábrázolt mitologikus témájú jelenetekben. Az ősiráni eredetű dualisztikus világszemlélet, a Nap és a Hold tisztelete talán már a bronzkorban beépült a finnugor mitológiába, amikor régészetileg bizonyíthatóan erős kapcsolatok alakultak ki az erdőövezetben élő finnugorok és a sztyeppövezetből a finnugorok közé is betelepülő ősiráni csoportok között.

A szaszanida edények használata a finnugor sámánszertartásokban tehát egy sajátos kulturális adaptációval magyarázható. E jelenség megértése után is maradtak azonban még feltárandó kutatási irányok:

1. Miért nem találtak szaszanida edényeket a mordvinok és cseremiszek földjén? Pedig a későszaszanida–szogd fémművesség hatása náluk is kimutatható (tarsolylemezek, övveretek), és a történeti források szerint (Isztakhrí) a prémkereskedelemben ők is részt vettek.

2. Valamiféle teokratikus közösségi rendszer élhetett az ugoroknál és a permieknél, ha a kereskedelemből eredő javakat kultikus célokra használták. Az egyházi vezetők (sámánok) rendelkeztek a közösség javai fölött? Erre utalhat az a későbbi adat, hogy Permi Szent Istvánnak hittérítő tevékenysége során legfőbb ellensége Pam-szotnyik volt, aki neve alapján (szotnyik = százados) világi funkciót is betöltött, a legendabeli szerepe szerint azonban „varázsló”, tehát sámán is volt (ezekről lásd itt).


A magyar vonal:

A nagyszentmiklósi kincs rendkívüli minőségű és mennyiségű aranytárgy együttese: kb. 20 kg arany több mint 20 edény formájában. Az edények alakja, az ábrázolt motívumok a szaszanida fémművesség felé vezetnek vissza. László Gyula monográfiájában (Nagyszentmiklósi kincs. Bp. 1977.) a kincset a honfoglaló magyarok hagyatékának tartotta.

László Gyula fenti műve előtt pár évvel jelent meg B. I. Marsak könyve a szogd fémművességről. Ebben a szerző az addig egységes egészként tárgyalt szaszanida fémművességről leválasztotta a szogd stílusú tárgyakat. A szogd fémművesség már a Perzsa Birodalom bukása után, az Abbaszida kalifátussal érkező muszlim hatást magába olvasztva fejlődött ki: a mitologikus vadászjelenetek helyett, amelyekben a perzsa uralkodók mint „napkirályok” szerepeltek, az edényeken burjánzó pálmalevelek – palmetták – sorozata jelent meg. Marsak a szogd fémművesség emlékeit három csoportba osztotta, és megállapította, hogy a B csoport tárgyainak egyik motívuma (három pont vagy karika a palmetták körül) a honfoglaló magyarok fémtárgyain (tarsolylemezek, övveretek, korongok, szablyamarkolatok stb.) is jelen van.

A szogd fémművesség termékei tehát fontos szerepet töltöttek be az erdőövezetben élő finnugorok kultikus életében, ugyanakkor szogd motívumok figyelhetők meg a Kárpát-medencébe betelepülő magyarok fémművességében is.

Egy későszaszanida tál (lelőhely: Tomiz falu, Vjatkai kormányzóság) részlete, már a szogd fémművesség felé mutató jegyekkel: az állat farka pálmalevelekben végződik, a szegély mintájában (a szívekben, valójában levelekben) látható a három pont (a levelek tengelyét jelző vonalak fölött)

A tarcali tarsolylemez részlete. A legnagyobb palmettán látható a három karika, míg a kisebbeken csak egy-egy

A nagyszentmiklósi kincs tárgyairól az is feltételezhető, hogy Szogdiában készültek, de ezen leletegyüttessel kapcsolatban fel kell hívni a figyelmet, hogy egy újabb monográfia az avarokhoz kapcsolja (Bálint Csanád: A nagyszentmiklósi kincs: régészeti tanulmányok. Bp. 2004.).

A szogd fémművesség rendkívüli kisugárzása Szogdia helyzetéből következett: e terület a Selyemút fontos állomása volt, a szogd kereskedők továbbították a Kína felől érkező árukat és a helyi termékeket is Európa különböző tájaira és országaiba

És végül: szogd hatású, talán magyar készítésű tárgyak finnugor és szamojéd területeken:

A keleti ezüstök között található néhány gyengébb kidolgozású, de a későszaszanida–szogd ötvösművészet keretébe tartozó tárgy. Ezek: az utyemilszki tál, muzsi tál, kudeszevai csésze, szalehardi tálak. E tárgyakat a később előkerült szalehardi tálak kivételével már László Gyula is magyar készítményeknek vélte. A magyar kapcsolatot B. I. Marsak és V. P. Darkevics is elfogadta. A szalehardi tálakat N. V. Fjodorova mutatta be az 1990-es debreceni finnugor kongresszuson. E tárgyakat a palmettákon látható három pont, illetve a lovas lószerszámjának ábrázolására használt motívum köti a szogd B iskolához és a honfoglalók fémművességéhez.

A kudeszevai csésze rajza: a szegélyen és a palmettává változó oroszlánfarkon is ott látható a három pont. A szegély mintázata elnyújtott változatban megfigyelhető a tarcali tarsolylemez szegélyén is (csak egy ponttal, lásd fent), valamint az utyemilszki tálon a ló farhámján (igen elnagyoltan, lásd lent), és az egyik szalehardi tálon is.

Külön kategóriát képvisel a szintén keleti finnugor területekről származó veszelovi tarsolylemez, amely kidolgozottságát tekintve is teljesen egyenértékű a honfoglaló magyar fémművesség legszebb alkotásaival. E tárgy esetében Fodor István (idézett cikkében) azt feltételezi, hogy talán a Kárpát-medencéből került keletre, míg az említett tálakat és csészéket véleménye szerint még a keleti szállásokon élő magyar mesterek készíthették.

A nganaszanokról az Élet és Tudományban

Az Élet és Tudomány most megjelent, 2009/17-es száma cikket közöl a nganaszanokról (518-521. o.). Wagner-Nagy Beáta és Szeverényi Sándor cikke az általuk a Tajmir-félszigeten végzett terepmunkáról számol be. A nganaszanokról és jelenlegi helyzetükről szóló, pontos és hiteles leírás mellett röviden szó esik a nyelvi anyag gyűjtéséről, annak nehézségeiről is.

Finn–magyar frazeológiai szótár az interneten

Fennizmusok néven új finn–magyar frazeológiai szótár érhető el a világhálón. A szótár szerzője Varga Judit és Sirkka Saarinen. Nem interaktív kiadványról van szó, a szótár pdf-ben tölthető le.

A gyűjteményben tartalmazza a Suomen kielen perussanakirja (A finn nyelv alapszótára, 1990) által közölt kifejezéseket, ezeket a szerzők a sajtóból, és a mindennapi beszédhelyzetekből gyűjtött fordulatokkal egészítették ki. A kötetet célja a nyelvtanulók segítése, illetve a kontrasztív frazeológiai kutatások segítése.

Finn képregény a magyarokról

A híradások szerint Magyarország talán legjelentősebb képregény-kiadója, a Nyitott Könyvműhely jelentette meg Kati Kovács, részben magyar származású finn képzőművész Paprikás rapszódia című képregényét (a kiadó honlapján azonban semmi nem utal erre). A szerzővel interjút olvashatunk az indexen és a Képregényinfón, továbbá bele is tekinthetünk a műbe.

Az uráli helyesírások 8. A mai nyenyec helyesírás

A hanti helyesírás bonyodalmai után már aligha érhet minket meglepetés. Ráadásul a nyenyec helyesírás nem is olyan bonyolult, persze ha az orosz, és nem a magyar szemszögéből nézzük. A nyenyecben, akár az oroszban, szinte minden mássalhangzó kemény–lágy párban áll, így az orosz hangjelölési rendszer kitűnően megfelel a nyenyec írására. Mi több, még jobban is, mint az oroszéra, ugyanis a nyenyecben a magánhangzók hangértéke is függ attól, hogy a mássalhangzó lágy-e. Hasonlóval az oroszban is találkoztunk: a lágy párral rendelkező kemény mássalhangzók után csak [ï] (ы) jelenhet meg, más helyzetben viszont csak [i] (и). Ehhez hasonlóan a nyenyecben minden, az előtte álló mássalhangzó lágyságát jelölő és nem jelölő magánhangzójel különböző hangértékű magánhangzókat jelöl: я: [ä] (nyílt e), а: [a] (kb. rövid magyar [á]), е: [e], э: [ə] (hátrébb húzott nyelvvel ejtett e), ё: a magyar [ö]-re emlékeztető hang, о: [o], ю: a magyar [ü]-re emlékeztető hang, у: [u]. Ezzel gyakorlatilag az összes létező magánhangzót jelöltük is. (Egyes leírások szerint van hosszú [í] és [ú] is, mindenesetre ezeket a helyesírás nem különbözteti meg a rövidektől. Bizonyos leírások igen rövid [ə]-t, azaz svát is számon tartanak, ezt a helyesírás hol nem, hol а-val (ill. я-val) jelöli. Egyes leírások szerint van hosszú nyílt e – [ǟ] – is, ez lágy mássalhangzók után nem fordul elő, ezért mindig э-vel írják.)

A nyenyecben kevés olyan mássalhangzó van, amely ne lenne meg az oroszban. Ezek egyike a [ƞ] ([n]-hez hasonló, de annál hátrébb képzett hang, a magyarban a [k] és [g] előtt fordul elő, az angolban ilyen van pl. a folyamatos melléknévi igenév – -ing – végén), mellyel korábban már találkoztunk. Ennek jelölése is a már ismert módokon történik: korábban a нг betűkapcsolat jelölte, az újabb kiadványokban a ӈ. Ezen kívül van egy hang, amelyet a hangszalagok felpattintásával képeznek (az angol cockney változatában hallhatunk ilyet [t] helyén; a magyarban ritkán fordul elő, pl. ha azt mondjuk, hogy faanyag, akkor a két a között hallhatunk ilyet, különösen, ha a másodikat megnyomjuk). Ennek két jele is van, az ' és az ". A két betű kiejtése ugyanaz (a nemzetközi fonetikai ábécé szerint [ʔ]), a különbség az, hogy az előbbi a ragozásban orrhangokkal ([n], [ny], [ƞ]), ritkán [j]-vel váltakozik, az utóbbi viszont [t]-vel, [d]-vel vagy [sz]-szel.

Az erdei nyenyec helyesírásban a wikipédia szerint van még két betű, az ӆ és az ӭ. Az előbbi bizonyosan [l]-hez hasonló, de zöngétlen hangot jelöl, az utóbbi funkciója azonban nem világos.

Letölthető udmurt (nép)dalok

Az udm-music.izhnet.ru/ oldalról összesen mintegy másfél tucat udmurt zeneszámot tölthetnek le az udmurt zene iránt érdeklődő blogolvasóink. A számok között egyaránt akadnak népdalok, népdalfeldolgozások és műdalok, hangszerrel kísért énekek és szólóprodukciók, hagyományos hangzású dalok és „esztrádosított” műremekek. Kellemes zenehallgatást!

Fenyő nőtt a tüdejében

Meglepő hírt közöl a hvg.hu. Eszerint egy öt centiméteres fenyőágat operáltak ki egy férfi tüdejéből. A hír finnugor vonatkozása, hogy mindez az udmurt fővárosban, Izsevszkben történt. Az eredeti hír itt olvasható.

Finnugor nyalánkságok 2. – A mämmi

Az újszerű kulináris élményekre vágyóknak érdemes ünnepek táján meglátogatni a finn rokonokat. Ha a húsvéti étkezések valamelyikére sikerül a terített asztal mellé csöppennünk, ne döbbenjünk meg, ha édességképpen egy meglehetősen gyanús, nem túl nagy bizalmat ébresztő barna masszát tálalnak fel nekünk.

A nyalánkság neve mämmi és gyakorlatilag különböző rozstermékek képezik az alapját: rozsmaláta és rozsliszt, amelyet melasszal és egy narancsfajta héjával ízesítenek, és vízzel kevernek össze. A mämmit kemencében sütik meg (körülbelül 3 óráig) és néhány napos hűtés (ma már fagyasztás) után tálalják.

Hagyományosan nyírfahéjból készült edényben (tuokkonen) tárolták a mämmit, amelyet egyes cégek a csomagolásban ma is igyekeznek utánozni. A mämmit tejjel vagy vaníliaszósszal szokás feltálalni, azonban vannak, akik kenyérre kenve eszik. A mämmiből ital is készül, az egyik finn sörfőzde mämmisörrel lepte meg húsvétra a vásárlóit.

A mämmirajongók külön társasággal is rendelkeznek. Honlapjukon találhatunk recepteket, például sütemény és marmeládé is készíthető ebből a húsvéti specialitásból.

Az étel a középkori német területekről ered és állítólag a katolikus vallással terjedt el Észak-Európában. Eredetileg böjti étel volt, és nagypénteken is fogyasztották, mivel sokáig elállt, és hashajtó hatása miatt tisztító ételnek is tartották. Ma egész évben kapható, de a finnek is elsősorban húsvétkor fogyasztják.

Pluralica-bemutató a Ráday Könyvesházban

Április 17-én, pénteken, 18.00 órakor a Ráday Könyvesház pincéjében is bemutatkozik az új irodalmi folyóirat, a Pluralica, melynek első száma az észt kultúrát hozza közelebb az olvasóhoz. A folyóirat szerkesztőivel Radics Viktória beszélget.

„[...] itt az új Nyugat, ami valahogy kelet, dél és észak is egyben. A lap két fő elve a nyitottság és a koherencia. Nyitott mindenféle művészeti megmozdulásra, és koherens, mert az egész, összetett világ megértésére, megismertetésére törekszik. Ennek egyik eszköze, hogy a köztudatban kevésbé jelen levő országok, népek – az első számban például az észt – kultúrákat hozza közelebb az olvasóhoz.”

További részletek a Ráday Könyvesház honlapján.

Az uráli helyesírások 7. A mai hanti helyesírások

A mai manysi helyesírások kapcsán el kellett mondanunk, hogy nem ezért kell több mai helyesírással számolnunk, mert több irodalmi nyelv is van (mint a mordvin, a mari vagy a komi esetében). Nos, a hanti esetében találunk csak igazán káoszt: itt több irodalmi nyelv is van, és egyiknek sincsenek kialakult helyesírási normái.

Ma három hanti nyelvjárásnak van irodalmi nyelve, két északinak (a suriskarinak és a kaziminak) és két keletinek (a szurgutinak és a vahinak). Ez az a három változat, amelyiken időnként újságcikkek, könyvek jelennek meg. Ezeken kívül jelentős mennyiségű irodalom jelent meg a negyvenes-ötvenes években az ún. közép-obi (serkáli) nyelvjárásnak. (Ez az északi nyelvjárások közé tartozik. A harmadik nagy nyelvjáráscsoportnak, a délinek sosem volt írásbelisége.) E nyelvjárások hangjai között jelentős különbségek vannak, ezért természetes, hogy különböző betűket használnak. Mivel azonban pontos képet aligha adhatunk, ezúttal csak a legfőbb jellemzőket említjük meg.

A hanti helyesírások általában az orosz hangjelölési módot követik, azaz a mássalhangzók lágyságát a magánhangzójelek mutatják. Minden írásbeliséggel rendelkező hanti nyelvjárásban megvan a [t] – [ty] és a [n] – [ny] pár, az északiakban a [s] – [ś] pár is (ez utóbbi inkább a magyar [s]-re hasonlít, de a legtöbb északi nyelvjárásban, a cirill írásbeliséggel rendelkezők mindegyikében megvan a magyar [s] megfelelője is). Ezen kívül vagy az [l]-nek van lágy párja, vagy ha van egy [l]-hez hasonló hang (erről nemsokára szólunk), akkor annak.

Van a hanti helyesírásnak olyan változata, amely kizárólag az orosz ábécé betűit használja. (Régebben az északiaknál kifejezetten ez volt a jellemző, ma már egyre inkább távolodnak ettől.) Természetesen ez egy sor különböző hangot egyformán jelöl. A hantiban az első szótagban vannak igen rövid, ill. hosszabb hangok. (A rövidek rövidebbek a magyar rövid magánhangzóknál, a hosszabbak hossza változó.) Ezeket ez a helyesírás nem különbözteti meg. Egyébként a sajátos betűket használó helyesírások sem következetesek ezek megkülönböztetésében. A nagyon rövid hangok hangzásukban általában két hosszabb között állnak, így pl. az egyik az [o] és az [u] között: ezt hol о-val, hol у-val jelölik. A nem első szótagban az ы hol [i]-t jelent (olyan kemény mássalhangzó után, melynek van lágy párja), hol [ə]-t, azaz svát (pl. az angol a 'egy' névelőben vagy az -able '-ható, -hető' képzőben van meg). A hantiban, akárcsak a manysiban és a mariban, néhány mássalhangzójel kissé más hangot jelöl, mint az oroszban: a в [w]-t, a г [γ]-t (ahol megvan). (A szurgutiban a [γ]-nek a х vagy – újabban – ӽ a jele, a szurgutiban nincs olyan [h]-szerű hang – vö. doh –, mint az északi nyelvjárásokban.) Az [ƞ]-t ([n]-hez hasonló, de annál hátrébb képzett hang, a magyarban a [k] és [g] előtt, az angolban pl. a folyamatos melléknévi igenév – -ing – végén fordul elő) betűkapcsolat, az нг jelöli.

Azok a helyesírás-változatok, amelyek néhány sajátos, az oroszban meg nem levő betűt is használnak, éppen erre vezetnek be egy új betűt, a már ismert ӈ-t (vagy az ӊ-t – a választás gyakran csak a technikai lehetőségeken múlik). Ezen kívül több írásrendszer használja a ә betűt. A kazimi hantiban ez nem első szótagban a svá jele, első szótagban egy ehhez igen hasonló, de hosszú hangé. A szurguti hantiban, ahol az első szótagban is van svá, mindenhol ezt jelöli. Ahol a svát nem jelöli külön betű, ott vagy az [e]-t jelölő betűket, vagy az ы-t használják a jelölésére.

A szurguti hantiban sokkal többféle magánhangzó van, mint az északi nyelvjárásokban, ezek jelölésére a következő betűket használják: ө (az [u] és az [o] közötti, mások szerint az [o]-hoz hasonlóan hangzó magánhangzó), ӱ (a magyar [ü] és [u] közötti hang), ӧ (a magyar [o] és [ö] közötti hang) és ӓ (a magyar nyelvjárási nyílt [ä]-hez hasonló hang, a köznyelvi hangok közül az [e]-hez áll legközelebb). Ezek mindegyike az igen rövid hangok közé tartozik. Ugyanakkor még így sincs minden szurguti magánhangzónak önálló betűjele, pl. az а egyszerre jelöl egy magyar [á]-hoz hasonló rövid és hosszú hangot, továbbá egy, a magyar [a]-hoz hasonló hosszú hangot.

Az északi helyesírások általában nem tesznek különbséget a nagyon rövid és megnyúltabb magánhangzók között. Ha mégis, akkor a rövidebbeket jelölik: ӑ, ў. Ha azonban ezek lágy mássalhangzó után állnak, akkor ugyanúgy я, ill. ю jelöli őket, mint a közönséges (nyúlásra hajlamos) [a]-t és [u]-t. (Egyes források szerint használják a я̆ és ю̆ betűket is, de ilyenekkel egyik kiadványban sem találkoztam.) De ugyanebben a helyesírásban a rövidke ([u] felé hajló) [o]-t is az у, ill. a ю jelöli; a svát viszont nem az ә, hanem az ӑ, kivéve, ha lágy mássalhangzót követ, mert akkor a я. Az északi nyelvjárásokban is van nyílt [ä], de ez hosszú és є-vel jelölik, ha jelölik.

A szurguti mássalhangzók között is van legalább egy olyan, amelyik az északi nyelvjárásokban nem fordul elő. Ez a [k]-hoz hasonló, de annál hátrébb képzett hang. Betűjele a ӄ.

Van továbbá a szurgutiban egy [l]-hez hasonló hang is, de ezt a kazimiban is megtaláljuk. (Ezt az [l]-hez hasonlóan képezzük, de nem a nyelvünk hegyét, hanem a nyelvünk hátát nyomjuk a szájpadlásunkhoz, és oldalt engedjük ki a levegőt. Hangzásra amolyan [h]-ba fojtott [t]-nek tűnik.) A szurgutiban ezt a hangot egy az л ([l]) után tett aposztróffal jelölik: л’. (A szurgutiban a ч után is használják az aposztrofot (ч’), ami valószínűleg arra utal, hogy a szurguti [cs] keményebb, mint az orosz. Az azonban nem világos, hogy ennek jelölésére miért van szükség.) A kazimiban ezzel szemben, ahol jelölik egyáltalán, az ԓ vagy a ӆ betűt használják (a technikai körülményektől függően). A suriskariban szintén van kétféle [l]-szerű hang, az egyik az oroszéhoz hasonló, a másikat pedig kissé visszahajtott nyelvvel ejtik (ilyesmit hallhatunk egyes Debrecen környéki magyar beszélőknél is). Érdekes módon az oroszhoz közelebb álló hangot jelölik ԓ-lel, és a másikat л-lel (már amikor megkülönböztetik őket).

Ahogy a manysinál is, korábban az [ś]-t mindig с-szel és a megfelelő lágyító betűvel jelölték, de az utóbbi időben néhány változatban helyette önálló betűt, a щ-t használják. Van azonban egy változat, amelyik ennél is tovább megy, és megszünteti az orosz hangjelölés alapelveit: lényegében minden hangra önálló betűt vezet be. A fennmaradó három lágy mássalhangzót a szerbhez hasonlóan önálló, a hasonló kemény mássalhangzót jelölő betű és a lágyságjel kombinációjával álló betűvel jelöli: л – љ, н – њ; a т lágy párját jelölő betű nem szabványos, ezért nem tudjuk megmutatni, de körülbelül úgy néz ki, mintha a keményjel (ъ) tetején található vízszintes vonást a szártól jobbra is meghúznánk. (Az с lágy párja viszont itt is a щ.) Annak érdekében, hogy a hanti olvasó számára ne legyen zavaró, hogy a ни kapcsolatot [ni]-nek, és nem [nyi]-nek kell olvasnia, az и-t törölték az ábécéből, és helyette az і-t vezették be. Az е-t szintén törölték, csak az э-t használják, emellett az є jelöli a nyíltabb [ä]-t. Az ӑ és az ў mellett bevezették az ŏ jelet, de ez hol az igen rövid, [u]-ba hajló [o]-t jelöli, hol a hosszabbfajta [ə]-t. Mivel a lágyságot mindig a mássalhangzó jele jelöli, nincs szükség lágy- és keményjelre, ezért ezek sem szerepelnek az ábécében. A [j]-t minden esetben a й jelöli.

A vahi nyelvjárású kiadványiok írásmódjáról eddig nem szóltunk, ilyen kiadványt ugyanis nem sikerült találnunk. A wikipédián (pontosabban annak angol és orosz verzióján) viszont a hanti ábécék összesített betűkészletében szerepel néhány olyan betű, amelyekkel kiadványokban nem találkoztunk. Ezek némelyikéről a vahi hangok és a vahihoz legközelebb álló szurguti nyelvjárás helyesírásának ismeretében eléggé biztosan megtippelhetjük, hogy milyen hangot jelölnek. (A tévedés lehetősége természetesen nem kizárt.)

Különösen igaz ez a magánhangzójelekre: ӛ – a svának egy előrébb képzett változata (l. a hanti magánhangzó-harmónia leírását), ӫ – a magyar [ü] és [ö] közötti, igen rövid hang. Nem világos viszont, hogy mit jelölhet az є̈. Lehet, hogy ez nem is a vahiban használatos, hanem a kaziminak vagy a suriskarinka van egy olyan változata, amiben ez jelöli a nyílt [ä]-t, ha lágy mássalhangzó áll előtte.

A mássalhangzók közül a ҷ talán ugyanaz, mint a szurguti ч’. A қ és a ҳ minden bizonnyal csupán a ӄ, ill. a ӽ egy alakváltozata.

Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy pusztán az íráskép alapján a gyakorlatban lehetetlen azonosítani a hantit, a rendkívül változatos íráskép ezt egyszerűen nem teszi lehetővé. A legbiztosabb módszer, ha alaposan megismerkedünk legalább az egyik hanti nyelvjárással.

A Marsról jöttünk?

Mi, magyarok bizonyosan. Ezt többrendbeli abszolút hiteles tudományos kutatások igazolják. Na de, mi van akkor a finnugorokkal? Hol alakult ki a finnugor alapnyelv? Hol volt a finnugor őshaza? Nyilván azt is a Marson kell keresnünk. Szenzációs új elméletem három alappilléren mint szilárd bástyákon nyugszik:

1. Amatőr őstörténészek és UFO-kutatók felismerései a magyarság űrbéli, azon belül marsbéli származásáról.

2. Az USA tudományos köreiben a 20. század közepén elterjedt vélemény szerint az emigráns magyar tudósok annyira kiemelkedő intelligenciájúak, hogy nem lehetnek a Földön élő emberi faj leszármazottai, ők a Marsról érkeztek.

3. A magyar finnugor nyelv.

Adataim az Internetről származnak.
Az 1. állításhoz
A magyar űrhajósok érkezéséről Plessa Elek két könyvben számolt be:

a) Pál-Ősü Elek űr-ős tudatása az emberi beszédről. „Az emberi beszéd Isten gravitációs sugallatának a szólása.” New York, 1985.
b) A fajokat a Földre hozó Űr-ősök (Messiások). New York, 1986.

Az a) pontban idézett műből magyar–görög, magyar–szanszkrit és magyar–angol szófejtések találhatók itt: http://axolotl.uw.hu/csabitas.html#je, Rédei Károly pedig a két mű alapvetéséből idéz Őstörténetünk kérdései (Balassi, Bp. 20032) című művében. A minket érdeklő részek elérhetők az interneten. Plessa Elek első könyvében ezt írja: „A Biblia-fordítók szerint: Kürios = Isten. A magyar nyelv tanulsága szerint: Kürios = Giri-ős = Gir-fajok Űr-őse, aki a világűr távoli helyéről magyar fajokat hozott erre a földre.” A másodikban pedig ezt: „Elek Űr-ős első térésekor a kárpáti magyar fajt hozta, űrhajója Erdélyben, Gyulafehérvár térségében ért földet…” Láthatjuk tehát, hogy a magyarok a világűrből érkeztek. Könyveiben azt is bizonyítja a jeles szerző, hogy a magyar volt minden földi nyelvek őse. Na de, honnan érkeztek a magyarok? A végtelen világűr mely szegletében volt őshazájuk? E kérdésre a választ Oláh András UFO-kutató adja meg: Magyarok jártak a Marson! (Lásd: http://iqdepo.hu/dimenzio/28/28-02-04.html) A Mars bolygón négy nagy hegy látható: A hegyek háromszög alakban helyezkednek el. Elhelyezésük mesterséges, építésük valószínűleg antigravitációs technológiával történt. Ezeken a hegyeken (valójában mesterséges vulkánokon) arcok láthatók. Pl. egy oroszláné. Az pedig a magyarság ősi jelképe. Az oroszlán szó etimológiája: orros lány. Mindeddig tévesen török átvételnek gondoltuk, de most végre helyükre kerültek a dolgok. Legalábbis őstörténetünkben. Mert ez a szófejtés azért okoz némi problémát, de az már a zoológusoké: ha minden oroszlán lány, akkor hogyan szaporodnak?
Áttekintve a fenti eszmefuttatásokat, némileg megrendültem. Igen nagy butaságok. Ha viszont figyelmen kívül hagyom őket, hogyan fogom bizonyítani, hogy a magyarok és minden finnugorok a Marsról jöttek?

A 2. állításhoz
A téma hazai feldolgozója Marx György. Angol nyelvű könyve: The Voice of the Martians 1994-ben jelent meg. Magyar nyelven újabb adatokkal kiegészítve 1997-ben, majd 2000-ben jelent meg (A marslakók érkezése. Magyar tudósok, akik nyugaton alakították a 20. század történelmét. Akadémiai Kiadó. Bp. 2000.). A Fizikai Szemle 1997/3. számában Marx György A marslakók legendája címen ismerteti a mítosz születését. Cikkének mottója Isaac Asimovtól származik: „Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a Földön: emberek és magyarok.”
Idézi Enrico Fermi egyik híres kérdését is, amely arra vonatkozott, hogy miért nem találkozunk végre földönkívüliekkel. A választ Szilárd Leó adta meg: ők itt vannak köztünk, de magyaroknak mondják magukat.

E játékos ötletet ragyogó elmék aztán tovább csiszolgatták. Leon Lederman könyvében ezt olvashatjuk: „Nem, most nem egy második űrtanmese következik, a történet igazi marslakókról szól. Azokról, akik a 20. század első felében beszivárogtak a világ legjobb egyetemeire és kutatóintézeteibe; pontosabban arról az előőrsükről, amelyik bolygónkon első bázisukat létrehozta. Azon buktak le, hogy – bármilyen soká gyakorolták is, egyetlen földi nyelvet sem tudtak idegen akcentus nélkül beszélni. Volt egy ügyes trükkjük erre is: magyar emigránsoknak álcázták magukat, hiszen köztudott, hogy a magyarok beszédének van ez a furcsa sajátossága. Olyan fizikusok tartoztak közéjük, mint Eugene Wigner (marsbeli nevén Jenő), Edward Teller (anyanyelvén Ede), Leo Szilárd (eredetileg Leó), vagy a modern matematika géniusza, John von Neumann (a Marson Jancsi).”

A magyar tudósok élvezték tehetségükkel kiérdemelt hírnevüket, a Szilárd Leó által kitalált ötlet hólabdaként görgedt s dagadt tovább. Teller Ede nagyon büszke volt, hogy monogramja (E. T.) is utal földönkívüli származása.

Marx György írásai a magyar marslakókról igazi tudomány- és kultúrtörténeti csemegék. A jelenség társadalomtörténeti előzményeit tovább elemezte Kopátsy Sándor (A magyar marslakók titka. CET Belvárosi Kiadó. Bp. 2002.).

Áttekintve a szakirodalmat, látható, hogy a magyar tudósok marsbéli származása csupán egy játékos parabola. Egy reális jelenség realitásokon túli megragadása. Úgy tűnik, sajnos nem tudom bizonyítani, hogy a magyarok, vagy csak a magyar tudósok a Marsról érkeztek. Habár vannak újabb, igen figyelemre méltó tények: ifjabb Simonyi Károlyt (Charles Simonyit) idézett cikkében (Fizikai Szemle, 1997/3.) Marx György marslakónak nevezi, s lám, Charles Simonyi immár második utazását teszi a világűrben! Vajon miért? Marsi rokonságával kíván kapcsolatot teremteni? Persze ezzel a feltételezéssel is van némi probléma: Charles Simonyinak már az édesapja is rendkívül híres fizikus volt (lásd Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete, több kiadásban is). Akkor hát apa vagy fia jött a Marsról?

Bele kell nyugodnom, hogy szenzációs elméletem egyelőre nem igazolható, mivel a 2. állítást sem tudom bizonyítani.

Maradt a 3. állítás: a magyar finnugor nyelv.

Meghalt az utolsó lív

2009. februárjában elhunyt az 1921-es születésű Viktor Berthold, az utolsó lív anyanyelvi beszélő. Ismereteink szerint ő volt az utolsó, aki még első nyelvként tanulta a lívet, lívül beszélő családban nőtt fel. Lettül csak az iskolában kezdett tanulni. A nála néhány évvel később született gyerekekkel már lettül (is) beszéltek a szüleik.

Viktor Berthold a második világháború alatt bujkált, így elkerülte a besorozást. Élete során volt erdő- és kikötőőr, halász és sofőr. Családjában csak feleségével és bátyjával használhatta a nyelvet. A második világháború után több nyelvésznek is adatközlője volt, a kilencvenes években lív nyelvi táborokban gyerekeket tanított anyanyelvére.

A lív nyelv túlélése most azokon a fiatalokon múlik, akik – szerencsés esetben gyerekként – nagy- vagy dédszüleiktől tanulták a lív nyelvet. Nem lehetnek sokan, és mindössze néhány száz olyan lív származású lehet, aki érdeklődik ősei nyelve, kultúrája iránt. Közülük csak néhányan használják a lívet másra is, mint népdalok éneklésére. Honlapjuk a www.livones.lv címen érhető el.

Előadás a Huutajatról

Április 8-án délután 18 órától a Ludwig Múzeum auditóriumában Petri Sirviö ad elő a Huutajat (Ordítók) férfikórusról. Az angol nyelvű előadásra a Sarkvidéki hisztéria című kiállításhoz kapcsolódóan hangzik el. A kiállítás, melyen részletek láthatók a kórusról készült The Screamnig Men című filmből, április 12-ig tekinthető meg.

Az uráli helyesírások 6. A mai manysi helyesírások

Bár a manysinak is van négy, egymástól igen eltérő nyelvjárása, ebben az esetben nem azért kell helyesírásokról beszélnünk, mert az egyes irodalmi nyelvek helyesírásai térnek el egymástól. Írásbelisége egyedül az északi manysinak van (lényegében ez az egyetlen nyelvjárás a négy közül, melyet még ma is beszélnek, a másik három már száz éve is kihalófélben volt), viszont ennek nincsen szilárdan meghatározott helyesírása, a helyesírás kiadványról kiadványra változik. Tulajdonképpen még az is megkérdőjelezhető, hogy beszélhetünk-e helyesírásról, és nem kellene-e inkább egyzserűen írásszokásról, bevett írásmódról beszélnünk.

A manysiban négy kemény–lágy mássalhangzópár van: [n] – [ny], [t] – [ty], [l] – [ľ] (régi magyar, nyelvjárási [ly]) és [sz] – [ś] (ez utóbbi, akárcsak a permi nyelvekben, inkább a magyar [s]-hez, mint a magyar [sz]-hez áll közel). Ezeket pontosan úgy jelölik, ahogy az orosz helyesírásban (kihasználva az э–е párt is): та [ta], тя [tya], тэ [te], те [tye] stb. Egyedüli jelentős elétérés az [i] jelölésében tapasztalható, ezt [n], [t], [l] és [sz] után ы-vel írják. A manysiban az [ï] (azaz hátrébb képzett [i]) nagyon ritkán, [kh] (olyasmi, mint a magyar doh szó végén) után és [γ] előtt (ez utóbbi egy, a [g]-vel azonos helyen képzett hang, azonban nem felpattan, hanem képzésekor egy résen át távozik a levegő) fordul elő: ezt egyes kiadványok ы-vel, mások и-vel jelölik. Rádásul van van [ə], azaz svá is (az angol a 'egy' névelőből vagy az -able '-ható, -hető' képzőből is ismerős), és ezt szintén ы-vel jelölik, így a ны kapcsolat hol [ni]-nek, hol [nə]-nek olvasandó (hasonló kettős olvasatuk viszont csak a ты, лы, сы betűkapcsolatoknak van, hiszen az ы mindenhol máshol csak [ə]-t jelölhet; ráadásul az [ə] nem fordul elő első szótagban, így ott e kapcsolatok olvasata egyértelműen [ni], [ti], [li] ill. [szi]). A [ji] hangkapcsolatot szó elején mindig a йи betűkapcsolat jelöli, magánhangzó után azonban a jelölés következetlen: hol csak и-t, hol csak йи-t írnak. (Mivel magánhangzó után közvetlenül sosem állhat [i], ez az ingadozás nem okoz különösebb gondot.) Ha a [j] + magánhangzó kapcsolat nem lágy mássalhangzót követ, akkor keményjelet használnak: pl. къя [kja].

A már említett sván kívül a manysiban nincs olyan magánhangzó, melynek ne lenne saját betűje az oroszban – azonban minden magánhangzó lehet hosszú is (legalábbis az első szótagban). A hosszúságot korábban nem is jelölték, a kilencvenes évektől kezdve a betű fölé tett vízszintes vonallal (az úgynevezett makronnal) jelölik. Ezek közül csak az ӣ és az ӯ része a szabványos Unicode készeltnek, de egy további részük megtalálható a latin készletben: ā, ē, ō. A я̄, a ё̄, a ю̄ az э̄ és az ы̄ (ez utóbbi csak a hosszú [i]-t vagy [ï]-t jelölheti) hosszú változata azonban csak külön karakterrel állítható elő, ezért nem is néz ki túl jól. Talán a technikai nehézségekből adódik, hogy bizonyos kiadványok ma is a hosszúság jelölése nélkül jelennek meg. (Az érdekesség kedvéért megjegyezzük, hogy akik a hosszúságot jelölik, jelölik az [e] hosszúságát is, holott ez első szótagban mindig hosszú, a többi szótagban mindig rövid, tehát a két hosszúsági fok jelölésére nincs szükség.)

A mássalhangzóknál körében az orosz és a manysi jelölés között olyasmi különbségeket találunk, mint korábban a mariban: в [w]-t jelöl, г [γ]-t, és szükség van egy saját betűre az [ƞ] ([n]-hez hasonló, de annál hátrébb képzett hang, a magyarban a [k] és [g] előtt fordul elő, az angolban ilyen van pl. a folyamatos melléknévi igenév – -ing – végén) jelölésére: ez a manysiban az ӈ. (Ugyanezt a hangot korábban az нг betűkapcsolattal jelölték, előfordul ma is.)

Van a manysiban még egy említésre méltó mássalhangzó, a [k^w]. Ez olyan, mintha a [k] után (vagy már közben) egy rövid kis [w]-t mondanánk, ez azonban nem hangkapcsolat, hanem egyetlen hang. Ezt a helyesírás betűkapcsolattal (кв) jelöli.

A manysi helyesírással kapcsolatban még egy érdekességet kell megemlítenünk. Mint arra fentebb felhívtuk a figyelmet, a manysi [ś] inkább a magyar [s]-hez, mint a magyar [sz]-hez áll közel. Azt, hogy ezt a cirill с betűvel, ill. a hozzá kapcsolt, lágyságot jelölő betűvel írják (holott az oroszban az ilyen kombinációk a magyar [sz]-hez közel álló hangokat jelölnek), egyszerűen abból fakad, hogy az orosz írás rendszerét igyekeznek utánozni – és persze nem kis szerepet játszik az is, hogy az oroszban így jelölt hangok nincsenek meg a manysiban (sem a permiekben). Csakhogy van az oroszban egy olyan betű, amely kilóg az orosz lágyságjelölés rendszeréből, viszont éppen azt a hangot jelöli, amelyik a permi nyelvekben és a manysiban is megvan: a щ (magyar neve scsá).

(Itt egy pillanatra meg kell állnunk, hiszen Magyarországon széles körben (legalábbis azok körében, akik valaha oroszul tanultak, de sosem volt alkalmuk orosz környezetben legalább a hétköznapi társalgás szintjén megtanulniuk) elterjedt az a nézet, hogy ezt a betűt [scs]-nek kell olvasni. Nos, igaz, hogy valamikor ez a betű valóban egy ilyen hangkapcsolatot jelölt – és az ukránban jelöl még ma is –, ám ez az ejtésmód a 19. század során eltűnt, és helyén egy [s]-hez hasonló lágy hang jelentkezett. Magyarra az orosz nevekben szereplő щ-t a mai napig scs- vel kell átírni, de ez már régen nem felel meg az orosz kiejtésnek.)

Újabban tehát ezt a hangot egyes manysi kiadványokban щ-val írják. Mivel maga jelöli a lágyságot, ezt már nem kell utána külön jelölni, érdekes módon azonban utána hol lágyságot jelölő (е, ё, и), hol lágyságot nem jelölő (а, у) magánhangzójelek állnak. A [szi] hangkapcsolatot azonban továbbra is a сы betűkapcsolat jelöli, pedig így már a си is jelölhetné anélkül, hogy félreértéseket okozna.

Ismeretlen nyelvű szöveget bátran azonosíthatunk manysiként, ha a hosszú magánhangzók fent bemutatott jeleit, illetve az ӈ-t fedezzük fel benne (ez utóbbi bizonyító ereje azonban kicsi, mivel több más nyelv írásában is előfordul). De mi van, ha 1990 előtt megjelent kiadvánnyal van dolgunk, vagy éppen olyannal, amelyik ennek hagyományait követi (pl. a Magyarországon nemrég megjelent verseskötet)?

Ilyenkor jó fogódzó lehet a нг gyakori felbukkanása vagy az, hogy az н mássalhangzók között, illetve mássalhangzó után, szó végén fordul elő. Nem első szótagban a magánhangzók közül csak az а(я), az э (е), az и vagy az ы fordul elő, illetve az у, de kizárólag в vagy м előtt. A szövegben az orosz ábécé betűi közül nem fordul elő a б, a д, a ж, a з, a ф, a ц, a ч és a ш. (Természetesen az utóbbi két szempont akkor használható, ha ki tudjuk szűrni a szövegben felbukkanó orosz jövevényszavakat, amelyekre mindez nem érvényesül.) Ráadásul még ekkor sem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy nem hanti szövegről van szó. Ha azonban a нгкв betűsorral találkozunk, kisebb összeget már feltehetünk arra, hogy manysi szöveggel van dolgunk. (A кв elő nem fordulása azonban nem garantálja, hogy nem manysiról van szó, mert egyes alnyelvjárásokból ez a hang hiányzik, és a manysi szövegek általában tükrözik a szerző – esetleg a szerkesztő – nyelvjárási hátterét.) További jó fogódzó lehet, hogy ha a szövegben nyilvánvalóan orosz jövevényszóban ч vagy ш van, mert ezek (pontosabban a [cs] és [s] hangok) legalább egyike szinte minden hanti nyelvjárásban előfordul, de az északi manysi egyetlen alnyelvjárásában sem: ezek bármelyikének felbukkanása a hant felé tereli a gyanút.

Végezetül pedig egy olyan példát szeretnék bemutatni, amely jól mutatja, milyen bonyolultan játszik egymásba a saját helyesírás és az orosz hatása. Az orosz 'család' szót átvette a manysi is. Ezt a szót oroszul семья-nak írják és [sz'em'ja]-nak ejtik. A manysiba [śémja] alakban került be (az [sz'] helyén, mivel ilyen hang a manysiban nincs, [ś] áll; az [e] első szótagban mindig hosszú; [m'] nincs a manysiban, ezért [m] váltja fel). Ez a szót a щ-t használó kiadvány щēмья-nak írja. A szó írott alakja tehát erősen megváltozik, de az eredeti írásmódból megőrződik a ь használata, holott az adott pozícióban a kötet helyesírása szerint ъ-nek kellene állnia.

Újabb őrületes hamisítványok a Vaterán!

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Vaterán hamis, udmurtnak, ill. kominak mondott bélyegek tűntek fel. Tematikáját tekintve talán egyedül az itt balra látható sor tekinthető autentikusnak (bár a hagyományok és népművészeti foglalatosságok – az eladó szerint mesék – nem tűnnek tipikusan udmurtnak), de a hamisítás nyilvánvaló: nemcsak nem cirill betűket használnak, de Komiföldnek és Udmurtiának nincs is bélyegkibocsátási joga. Hasonlóan elképzelhető tematika lenne a pingvin (jobbra), bár Komiföldön persze nem él.



Teljesen abszurd azonban azt elképzelni, hogy a Mátrix-filmekről adnának ki sorozatot:















Hasonlóan vicces feltételezés, hogy Udmurtiában amerikai filmsztárokról adnának ki bélyegeket:






























Korábban azt mondták, hogy a bélyeggyűjtés azért szép hobbi, mert az ember a bélyegeken keresztül megismerheti a világot. Nos, ezeken a bélyegeken keresztül az ember olyan képet kap a világról, mely köszönő viszonyban sincs a valósággal. További abszurditásokat is láthatunk, ha a Vaterán rákeresünk az Udmurtia vagy a Komi szóra.

Kulináris utazások Udmurtiában

Nem csak az oroszul tudók számára lehetnek érdekesek az alábbi, udmurt falvakban készült videofelvételek. Alekszej Kalacs, akinek a gasztronómia iránti rajongására akár a nevéből is következtethetünk, orosz nyelvű sorozatot indított az udmurt konyha jellegzetes fogásainak elkészítéséről, amelyből négy rész már elérhető a youtube-on. Bár a beszélgetések nagy része és az ételek elkészítésének ismertetése többnyire orosz nyelven zajlik a videókban, azért olykor-olykor udmurt szót – és nem kevés udmurt énekszót – is hallhatunk a felvételeken.
Az első három rész idén februárban készült, s az ún. küsztübej elkészítését mutatják be (amelynek receptjét korábban már mi is közöltük a Rénhíreken). A felvételekből az is kiderül, hogy – a tatár eredetű – küsztübej elnevezés mellett az udmurtosabb kunymam névvel is illetik az udmurtok ezt a finomságot.
Az első videó témája: Alekszej megérkezik a hófödte Sztaraja Igra település egyik portájára, az udmurt asszonyok fogadják, majd együtt hoznak vizet teafőzéshez a falu forrásáról. Közben megcsodálhatjuk a téli udmurt falut, bepillanthatunk az udmurt ház belsejébe, szemrevételezhetjük az udmurt népviseletet és hallgathatunk egy kis harmonikaszót. (Érdemes megfigyelni azt is, hogy egyik-másik nénike udmurtos intonációval beszéli az orosz nyelvet.)



A második részben a nénék és Alekszej kinyújtják a korábban elkészített nyers tésztából a küsztübej- avagy kunymam-lapokat, begyújtják a kemencét, s egyenként, serpenyőben elkezdik kisütni őket. Alekszej megcsodálja az udmurt népviselet ékességét, a jellegzetes pénzberakást, majd a már kisült tésztalalapokat olvasztott zsiradékkal ügyesen átkenegeti:



A harmadik kisfilmben Alekszej kisüti a maradék tésztalapokat, a nénik pedig felteszik főni a kemence elülső részére a küsztübej töltelékéül szolgáló, libaleves-alapú búzakását. A kész kunymamot végül a szobában felszolgálják és elfogyasztják. A terített asztal, az előkerülő udmurt házipálinka és az ének- és harmonikaszó elegyének köszönhetően az is megérezhet valamit az udmurtiai vendégeskedések hangulatából, aki még nem járt Udmurtiában.



A negyedik részben egy másik udmurt faluba kalauzol bennünket Alekszej, ahol a gombás és káposztás perepecs sütésének rejtelmeibe vezet be bennünket háziasszonyai segítségével. Az általánosabb gyakorlattól eltérően az asszonyok itt nem csipkedik ki a perepecsek szélét, az egyébként a töltelék tetejére öntendő tej–tojás-keveréket pedig hozzákeverik magához a töltelékhez. Érdekessége lehet még ennek a felvételnek, hogy, miközben a perepecsek a kemencében sülnek, az egyik háziasszony sebtében fon egy keveset, a kész perepecsek fogyasztása előtt pedig rituálisan többször keresztet vet elhunyt rokonai emlékére.



Alekszej kulináris utazásairól további információkat ezen az oldalon találhatunk (orosz nyelven). Aki pedig a küsztübej vagy a perepecs elkészítéséhez kedvet kapott, a pontos recepteket akár a Rénhírekről is megszerezheti.

Finnugor nyalánkságok 1. – A kama

Ha egy forró nyári napon megszomjazunk Észtországban, és valami frissítő italra vágyunk, érdemes megkóstolni az észt konyha egyik specialitását, a kefírbe vagy aludttejbe kevert kamalisztet. Az italkülönlegesség „liszt” összetevője valójában árpa-, rozs-, zab- és borsóörleményből készül, amelyet azután megpirítanak és legtöbbször valamilyen tejtermékkel és cukorral kevernek össze.

A kamából nemcsak ital készül, különböző édességek is előállíthatók belőle, és az észtek gyerekkorának sportszelete is kakaó híján kamából készült. Felújított formájában ma is kapható Kamatahvel néven. (A hetvenes években hiánycikknek számító kakaót pótolta a Kalev csokoládégyár egyik ötletes „tervezője” a hagyományos észt kamaliszttel.)

A kamát a Finn-öböl másik partján is fogyasztják, Finnországban viszont furcsán néznek, ha a boltban kamát kérünk, mivel a kama szó a finn szlengben kábítószert jelent. A gabonaőrleményt az ezer tó országában talkkunának nevezik. Az egyszerű és tápláló ételt egyébként az udmurtoknál is megtalálhatjuk dzsozson néven.

Megdőlt a finnugor elmélet!

Ma hajnalban váratlanul megdőlt a finnugor elmélet. Jelenleg függőleges tengelye mintegy 10˚-os szöget zár be a függőlegessel, de további dőlése is várható. Idegenforgalmi szakemberek abban reménykednek, hogy a megdőlt finnugor elmélet – hasonlóan a méltán világhírű pisai ferde toronyhoz – turisták tömegeit fogja vonzani, ezzel enyhítve a gazdasági világválság kedvezőtlen hatásait.