Az est házigazdája L. Simon László költő, az Országgyűlés Kulturális- és Sajtóbizottságának
elnöke. A beszélgetésben részt vesz: Nagy Katalin, a kötet műfordítója és az Utószó írója,
Szőke-Bolotova Natalia, a nyersfordítások készítője és Iancu Laura költő, az Előszó írója.
Nikolai Abramov (1961) vepsze költő, műfordító, színész, újságíró és fotográfus. Első verseskötete, a Koumekümne koume (Harminchárom – 1994, Petroskoi) világirodalomtörténeti jelentőségű, hiszen a vepsze irodalom első írott, vepsze nyelvű verseskötete. Második kötete, a Kurgiden aig (A darvak ideje – 1999, Petroskoi) a saját versein kívül műfordításait is tartalmazza. (Például lefordította a perzsa Omar Khajjám, az indiai Rabindranath Tagore, az orosz Puskin, Jeszenyin, Paszternak, Rubcov, Jevtusenko verseit; Viszockij, a Beatles, a Queen együttes dalait és így tovább. Harmadik kötete, a Pagiškam, vel’l’ – Поговорим, брат (Beszélgessünk, barátom – 2005, Petroskoi) már kétnyelvű: egyrészt vepsze nyelvű verseinek orosz fordítását, másrészt az eredendően oroszul írt verseit tartalmazza. E három kötetből való válogatás a Budapesten megjelent Kétszer harminchárom – Kahišti koumekümne koume c. kétnyelvű kötet (Finnugor Népek Világkongresszusa Magyar Nemzeti Szervezete, 2010).
Költészetéről így ír Iancu Laura: „Nikolai Abramov soknyelvű környezetből érkezik az irodalomba, ahová a költészeten túl nyelvet hoz, és ez a nyelv nem a művészi önkifejezés nyelve, hanem a vepsze nyelv alfabetizációs útjának az alapköve. Abramov írásba önti az élő nyelvet. Költészetében láthatjuk, hogy a nyelvteremtés közege eredendően a költészet, hogy a költészet teremti a nyelvet. A születő írás valamiképpen mindig élő marad, a szavakat a gondolattársítások, a képek minduntalan a végtelenbe sodorják vissza. Realisztikus líra, amolyan tájköltészet, ahol a természet nem eszköz, hanem cél, és ahol „A hegycsúcsra csak kevesen jutnak”. Utoljára Assisi Szent Ferenc tekintett így a teremtett világra: „Folyóm, hogyan tudtál folyni nélkülem? / Erdőm, hogy tudtál nőni nélkülem?” Ebben a költészetben számtalan folyó folyik, megszámlálhatatlan a darumadár és a hal, a parton a berkenye és az áfonya, a nyírfaerdő, s az erdőben a medve, a farkas, a jávorszarvas és a nyúl. És mégis, éppen ezért: messianisztikus
világ.” (Részlet a kötet Előszavából)
A költőről így vall Nagy Katalin: „Nikolai Abramov (…) verseit szeretettel és fájdalommal fordítottam. (…) Szeretettel, mert a versei által megszerettem az élet dzsungelében tévelygő, másnaposan botladozó, ereit felvágni készülő, a városban fuldokló, zöld mesében járó-kelő, a darvak nyelvén tudó, a fajdénekből erőt merítő, a nyírfák zöldszín kacsójára csókot adó, szerelme mosolyában a szamóca báját felfedezni tudó, önmagát-házát-otthonát szüntelenül kereső, Istent folyton hiányoló, falufia-erdőfia-tófia-folyófia, tavaszifenyők-fivére, tavaszifajd-bátyja, kakukkmadár-lánytestvére Kolja barátomat. Megszerettem, mert olyan világban akar élni, amelyben adatik hegy-sír-víz-fa-élet-nyelv mindenkinek. Mert hirdeti, hogy „a holnap a tegnapnál csak jobb lehet”. Mert szomjúhozza a szeretetet. Mert vágyja a haranghangú ünnepeket és hétköznapokat. Mert rongyos ruhában földön heverve sem téveszti szem elől a csillagok magasát. Mert ismeri a tékozló fiú ethoszát. Mert érzi a templom méltóságát. Mert érti a kereszt értelmét. Mert mércéje az Isten.” (Részlet a kötet Utószavából)