A finnugor divat évszázadai. I. A puloker

Két héttel ezelőtt (ki ne emlékezne rá…) a mordvin női ékszerek hagyományőrző jellegéről értekeztem. E rövid képes bejegyzést olvasva talán lekicsinylően gondolhatunk az ősfinnugor lányokra-asszonyokra: lám, 1000 évig semmi újat nem találtak ki. Láthatóan nem tartottak lépést a nemzetközi trendekkel, fogalmuk sem volt az európai divatról.

Napjainkban azonban már a legnagyobb divatcézárok sem tudnak semmi újat kitalálni, rendszeresen visszanyúlnak ötletekért a letűnt időkbe. Ezt a jelenséget a hajviselet terén is megfigyelhetjük. Már várom, mikor jönnek vissza azok az idők, midőn madárfészekkel s egyéb bonyolult látványossággal kombinált hajköltemények alatt billegtek a divatra s magukra adó hölgyek az utcán. Addig is azonban egy finnugor régészetben jártas divatdiktátor lenyúlta az ősmordvin női hajviselet egyik jellemző darabját, a pulokert.

A puloker úgy készült, hogy a hosszúra növesztett hajból kiválasztottak egy tincset, mellé tettek merevítés gyanánt egy faágat, majd, ahogy fejlődött a technika, inkább egy bronzdrótot, s az egészet körbetekerték lapos bronzhuzallal. Megpillantva egy pulokert viselő mordvin leányzót, a legények bizonyára alig bírtak uralkodni magukon.

Jobb oldalt, a 13-as számú tárgy a puloker
(panovói temető, 21. sír, Kr. u. 8–11. sz.)

És ahogy viselték… A puloker piros nyíllal jelölve a sírrajzon.
(panovói temető, 50. sír, Kr. u. 8–11. sz.)
A képek a Материальная культура средне-цнинской мордвы VIII-XI вв. Szaranszk, 1969. című kötetből valók (85/5. t., 169/48. t.)

Napjainkban ez a viselet úgy éledt föl, hogy a különválasztott hajtincset hosszúra növesztik, a fej többi részén rendszeresen nyírva a hajat, s a hosszúra hagyott tincset önmagában vagy színes pamutfonallal, vékony bőrszíjjal összefogva befonják. Lányok és fiúk egyaránt viselik. (Arról nincs adat – régészetileg nem megfigyelhető –, hogy az ősmordvin leányzók is nyírták-e hajuk többi részét, csak a kiválasztott tincset hagyva megnőni.)

Ilyen egy puloker ma. Aki viseli: Kozsó, a celeb.

Persze, bármennyire is finnugorul dobog a szívünk, ilyen hajviseletet bárhol, bármikor egymástól független kultúrákban többször is feltalálhatott már az emberi faj. De a finnnugorok is kitalálták, már több mint ezer éve!

Ismét A nyelvészek

Korábban már beszámoltunk róla, film készült a kihalófélben levő nyelvekkel foglalkozó nyelvészek munkájáról. Nos, alig tíz nappal utánunk a Google is észbe kapott, és munkatársai számára levetíttette a filmet. A vetítésre meghívta a film alkotóit is, azaz Jeremy Newberger és Daniel Miller rendezőket, illetve Gregory Anderson nyelvészt, a Living Tongues kutatóintézet munkatársát. Az előadás utáni beszélgetés alább lehet megtekinteni. (Ebből és a Living Tongues honlapjáról kiderül, hogy uráli nyelv nem szerepel a kutatottak között.)



Sajnos továbbra sincs tudomásunk arról, hogy a filmet Magyarországon hol és mikor lehet megnézni, de a DVD megrendelhető a film hivatalos honlapján – röpke háromszáz dollárért.

„Jó hírek” komi-permjákul

TG hívta fel a figyelmünket az alábbi videóra. Bár nyelvrokonainkról sokat olvashatunk, a rokon nyelveket csak ritkán hallhatjuk. Szerencsére itt a globalizáció, amit a kezdet kezdetétől meglovagolnak a hittérítők is. Nekik köszönhetően, aki még nem hallott komi-permjákot, bármikor meghallgatjat egy néhány perces szöveget a Youtube-on:



Akit más nyelvek is érdekelnek, az hatalmas választékből böngészhet. Sajnos uráli nyelvekből a komi-permjákon túl csak egy van, ebből viszont megtudhatjuk, miről is van szó (habár a két szöveg némileg különbözik):



Komi-permják anyag egyébként nincs sok a Youtube-on, de idiotaságában figyelemreméltó a Webster online szótár reklámja, mely sajátos módon bíztatja a gyerekeket a komi-permják–angol szótár bővítésére:



Hasonló filmecskék innen érhetők el.

A finn nevekről

A magyarok általában elvárják, hogy a külföldiek helyesen ejtsék a magyar neveket, és időnként igen gúnyosan szoktak megnyilatkozni, ha egy amerika a Kovács nevet kóvaxnak ejti. Ezzel szemben divatos nálunk a külföldi nevek helyes ejtését és írását teljes mértékben ignorálni. Sőt, aki megpróbálkozik a külföldi nevek helyes ejtésével, könnyen válhat a gúny céltáblájává. Közismert a történet, hogy Faragó Richárd sportújságíró egy portugál meccs előtt tisztességesen utánanézett, hogyan is kell ejteni a portugál neveket. Így megtudta azt is, hogy a portugálban a szóvégi o-t [u]-nak kell ejteni, és ezt a szabályt alkalmazta is. Ennek következménye, hogy sokan a mai napig Faragunak gúnyolják.

Persze vannak nyelvek és írások, ahol a helyes kiejtést meglehetősen nehéz kitalálni (francia), vagy ahol igen sok szabályt kell egyszerre fejben tartanunk, hogy eltaláljuk a helyes kiejtést (lengyel: a klasszikus példa, hogy Lodz – pontosabban Łódż – város nevének helyes ejtése kb. [vudzs]). Más nyelveknél viszonylag egyszerűek a szabályok, így a finnben is. Azt gondolnánk, hogy a finn nevek ejtésével nem lehet probléma. A tapasztalat viszont az ellenkezőjét mutatja, elég arra utalnunk, hogy Räikkönen nevét rendszeresen hallhatjuk [rajkönen] formában. Vagy itt van ez a cikk, melynek szerzője éppen a finn sportolók iránti rajongásáról számol be, de ahol lehet, hibásan írja le nevüket. Pedig a finn helyesírás csak néhány, könnyen megjegyezhető ponton tér el a magyartól.

Az pl. nem is kell, hogy különösebb fejtörést okozzon, hogy az s-t [sz]-nek ejtsük, mert sok nyelvben így van (legfeljebb a kivételeket kell megjegyeznünk, mint pl. a portugál szóvég). Aztán van a finnben ä is, de ezt ugyanúgy [e]-nek ejthetjük, mint a német nevekben. Igaz, hogy a finn ä és e nem ugyanaz a két hang (az előbbi nyíltabb, az utóbbi zártabb, mint a köznyelvi magyar e), de mivel a magyar beszélők jelentős része amúgy is csak egy e-t használ, nem is várhatjuk el a két hang megkülönböztetését. Az azonban igen, hogy az ä-t ne [a]-nak vagy [á]-nak ejtsük, és lehetőleg írásban is tegyük ki a két pontot. Ez magyar billentyűzeten sem bonyolult, könnyen elérhető a Ctrl és az a egyidejű lenyomásával. Ezen kívül már tulajdonképpen csak arra kell emlékeznünk, hogy a finnben az y az [ü] jele, és hogy a magánhangzók hosszúságát is betűkettőzés jelöli, a többi megy magától.

Még egy aprósággal azonban számolni kell. A mássalhangzók kettőzése, akárcsak a magyarban, a hosszúságot jelöli. (Igaz, hogy a finnben a hosszú magánhangzók és mássalhangzók is hosszabbak, mint magyar megfelelőik, de ezzel nem kell foglalkozni, mint ahogy azzal sem, hogy a hosszúságot a finn helyesírás néhány kivételes esetben nem jelöli: pl. az 'üdvözlünk / üdvözöljük / isten hozott / isten hozta' jelentésű tervetuloa ejtése [tervettuloa] – az ilyen esetek felismeréséhez már tényleg ismerni kell a nyelvet.) Csakhogy míg a magyarban két vagy több mássalhangzó találkozásakor mindegyik mássalhangzó csak rövid lehet, a finnben nem. Az Antti névben tehát elvben hosszú [tt]-t kellene ejtenünk. Természetes magyar beszédben azonban ez affektálás lenne, ezért teljesen elfogadható az [anti] ejtés is. Hasonló a helyzet akkor, ha a hosszú mássalhangzó előtt i-re végződő diftongus (kettőshangzó: olyan magánhangzó, amelyik másképp kezdődik, mint ahogy végződik) van. A magyar köznyelvben ilyen diftongusok nincsenek, azaz a magyar beszélő választásra kényszerül: vagy két magánhangzóra szedi a diftongust (Räikkönen [re-ik-kö-nen]) vagy, ami sokkal gyakoribb, az i-t j-re cseréli: [rejk-kö-nen]. Csakhogy az utóbbi esetben egy rövid és egy hosszú mássalhangzó kerül egymás mellé (-jkk-), ezért a hosszú mássalhangzó természetes módon lerövidül ([rejkönen]). Az ilyen ejtésmód tehát „bocsánatos bűn”. (Ezzel szemben a h mindig ejtendő, tehát Lahti város neve nem [lati]!)

A SportGéza cikkében előforduló finn nevek tehát helyesen:

• Ari-Pekka Nikkola [ari-pekka nikkola] (nem [nikola]!)
  
• Harri Olli [harri olli] (nem [hari oli]!)
• Matti Nykanen (helyesen: Matti Nykänen) [matti nükenen]
• Kimi Raikkonen (helyesen: Kimi Räikkönen) [kimi reikkönen] vagy [kimi rejkönen]
• Mika Hakkinen (helyesen: Mika Häkkinen) [mika hekkinen] (nem [hakinen] és nem is [hekinen]!)
• Aki Kaurismaki (helyesen: Aki Kaurismäki) [aki kauriszmeki]
• Janne Ahonen [janne ahonen]
• Jari Litmanen [jari litmanen]
• Juha Mieto [juha mieto]
• Marja-Liisa Hamalainen (helyesen: Marja-Liisa Hämäläinen) [marja-lísza hemelejnen]
• a finn baseball pedig nem pesapallo, hanem pesäpallo [peszepallo]

A fentiekből látható, hogy a problémát leginkább az jelenthet, ha a-t írunk ä helyett. De honnan tudjuk, hogy mikor melyiket kell írni? Mivel a finnben is van magánhangzó-harmónia, általában támaszkodhatunk arra, hogy ha a szóban u vagy o van, akkor a-t kell írni, ha viszont y vagy ö, akkor ä-t. Sajnos ez a szabály nem használható kivétel nélkül, pl. Kaurismäki nevében egyszer a-t, egyszer ä-t kell írni. (Ennek az az oka, hogy összetett szó, és az összetett szó tagjai között nem érvényesül a magánhangzó-harmónia. Ha viszont nem tudunk finnül, nem fogjuk tudni, hogy összetett szóval van dolgunk.) Éppen ezért a legegyszerűbb, ha a helyes írásmódot ellenőrizzük az interneten.

A cikkben említett Keke Rosberg, ill. Lasse Viren (helyesen: Lasse Virén) neve viszont svéd, a svéd nevek helyes ejtéséhez azonban sokkal bonyolultabb szabályokat kellene megtanulnunk, ráadásul hagyományosan elterjedt és elfogadott a svéd nevek németes ejtése is, így ezekkel most nem foglalkozunk.

Ha viszont a finn nevekről esik szó, meg kell említeni a nagy klasszikust, miszerint a finn síelőt Porhó Hessinnennek hívják. A vicc alapja többek közt az, hogy a finn nevek valóban sokszor végződnek -nen-re (például a fenti tízből hat!). A vicc azonban több szempontból is sántít. Először is, az ilyen nevekben mindig magánhangzó van a -nen előtt, a -nnen végződés tehát elképzelhetetlen. Másodszor pedig: a finnben nincs [s], csak [sz] (igaz, ez az [sz] nem pontosan a magyar [sz], hanem variálódhat, elcsúszhat a magyar [s] felé is, de sosem tisztán [s]). Tehát finnesen a név maximum Porhó Hesszinen lehetne, de így már nem annyira vicc a vicc.

Február 21: Az anyanyelv napja

Amikor az 1940-es évek végén a britek lemondtak Indiáról, a valamikori gyarmat két részre szakadt: külön államot hoztak létre a hinduk (ennek neve továbbra is India maradt) és a muzulmánok (ennek neve Pakisztán lett). Csakhogy a muzulmánok a gyarmati India két távoli, északkeleti és északnyugati területén voltak többségben. A két terület között körülbelül kétezer kilométer húzódott. Az új állam központja a nagyobbik, keleti területre került, ahol az urdu volt a legtöbbek által beszélt nyelv, így ezt tették meg hivatalossá. A keleti területeken azonban a bengálit beszélték. (Bár a két nyelv rokon, jelentős különbségek vannak közöttük.) A bengáliak fellázadtak, hogy anyanyelvüket is hivatalos nyelvvé emeljék. 1952 február 21-én a rendőrség néhány tiltakozót lelőtt. Végül a mozgalom győzött, és 1956-ban a bengáli is hivatalos nyelvvé vált. 1971-ben azonban Kelet-Pakisztán önálló állammá vált Banglades néven. Február 21-e Bangladesben a mai napig állami ünnep, a nyelvi mozgalom napja.

De mi köze ennek a finnugorokhoz és szamojédokhoz? Az, hogy Banglades kezdeményezésére az ENSZ 2000-ben elfogadta, hogy február 21. legyen az anyanyelv nemzetközi napja. Most tehát be kellene számolni arról, hogy milyen remek programokat találhatunk szerte a finnugoroknál e nagyszerű ünnep alkalmából. Sajnos azonban beszámolni, úgy tűnik, nincs miről...

A finugor.ru egyedül az udmurtoknál számol be a naphoz kötődő eseményről: Nagyezsda Utkina popénekesnő szervezésében írók, költők és egyéb kultúrmunkások tartanak „különórá”-kat az izsevszki nemzetiségi gimnáziumban: a programon kb. 200 gyerek vesz részt.

Ugyan nem az anyanyelv napjához, hanem a komi nyelv évéhez kötődik a Komi Köztársaság Nemzeti Könyvtára által szervezett, „Beszéljen komiul!” című verseny. Ezen némiképpen paradox módon komi nyelvtudás nélkül is részt lehet venni, elég áttannulmányozni a kiállított szakirodalmat. Sajnos a kérdések jellegéről nincs információnk.

Sarkvidéki hisztéria – kortárs finn művészeti kiállítás

„Sarkvidéki hisztéria” címmel kortárs finn művészeti kiállítás nyílt február 6-án a Ludwig Múzeumban (Művészetek Palotája, 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.).

„Miként érvényesülhet a finn visszafogottság – a szerénység, a saját képességek és eredmények lekicsinylése, a kérkedés vádjától való félelem – a kíméletlen szabadpiaci versenyben, ahol az önreklám életfontosságú? És hogyan jelenhet meg mindez a kortárs művészetben?” – ilyen kérdésekre próbál választ adni a kiállítás, ahol képzőművészeti alkotások mellett filmművészeti és zenei produkciókból is csemegézhetnek a látogatók.

Az április 9-ig nyitva tartó kiállítást magyar vagy angol nyelvű tárlatvezetés keretében is megtekinthetik az érdeklődök. A Ludwig Múzeum honlapján tájékozódhatunk a tárlatvezetések időpontjáról, illetve ugyanitt részletesebben is olvashatunk a megtekinthető/meghallgatható műalkotásokról.

Jurij Vella világa

Jurij Vella erdei nyenyec író és aktivista. A kilencvenes években családjával visszaköltözött az erdőbe, réntartásból és vadászatból tartják el magukat. Unokái a szokásos iskolai tanórák mellett a tajgában való túlélést is megtanulják.



Nehéz eldönteni, mi a sokkolóbb számunkra, a mókusvadászat nyersessége, a higiéniai szokások különbözősége vagy a bemutatott tanóra hangulata. Arra érdemes felfigyelni, hogy a filmben kizárólag oroszul beszélnek...

Aki számi

Hogy milyen elemek alkotják egy nép identitását, meglehetősen összetett kérdés. Különösen egy olyan nép esetében, amely nem rendelkezik önálló államisággal, és négy ország területén szétszóródva mindenütt kisebbségi pozícióba kényszerül. A számi zászló, a himnusz vagy a nemzeti ünnep (február 6.) mellett különösen fontos, hogyan határozzák meg magukat a közösséghez tartozók, miben rejlik számukra a „számiság”. (A magyar átlagember számára bizonyára ismerősebben cseng a lapp, mint a számi elnevezés, utalva arra, hogy a külső megnevezések sokszor dominánsabbak a belső, a csoport által használt önelnevezésnél. Ugyanakkor Svédországban az 1960-as évek óta, a számi érdekvédő mozgalom megindulásának hatására, a számi elnevezés egyre inkább háttérbe szorítja a lapp népnevet.)

Ezzel a kérdéssel foglalkozik a stockholmi Nordiska Museet (Északi Múzeum) a Sápmi – Svédországban száminak lenni című kiállításán. (A Sápmi a számik lakta terület számi elnevezése.)

Különösen érdekes vonása a kiállításnak, hogy egymás mellett szólaltatja meg a kisebbségi és többségi közösség tagjait, és nem próbálja meg leplezni a negatív oldalakat, a konfliktusokat sem. Nem titkolja el a 20. század elején folytatott faji kutatásokat, amelyek során lefényképezték és megmérték a számi közösség tagjait, termetük és koponyaformájuk alapján alsóbbrendű fajként kategorizálva őket. A kor lózungja az volt, hogy a „lappok maradjanak lappok”, vagyis nincs szükség arra, hogy integrálják őket a modern társadalomba. A kiállítás anyagai közt meghallgatható Rose-Marie Huuva beszámolója a nagymamáját ért megaláztatásról és a fajkutató intézet által készített ártatlannak látszó családi fénykép hátteréről.

Emellett interjúrészleteket is megtekinthetünk, amelyekben a svédországi számi közösség különböző tagjait kérdezték meg arról, hogyan határoznák meg magukat, hogyan viszonyulnak számi gyökereikhez. A múzeum egyik oldalán két interjú meghallgatható (sajnos csak svéd nyelven). A kiállítás és a hozzá kapcsolódó kiadvány mindössze néhány gondolatot ragad ki ezekből az interjúkból. Van, aki azt hangsúlyozza, hogy svéd az állampolgársága és számi az identitása (Victoria Harnesk). Egy másik megszólaló szerint egyszerre többféleképpen is tudni kell száminak lenni (Lars-Marcus Kuhmunen). Az egyik legelgondolkoztatóbb véleményt Lotta Willborg Stoor fogalmazta meg, miszerint azt jelenti száminak lenni, hogy interjút akarnak készíteni az emberrel.

A kiállítás a személyes élettörténetek mellett bemutatja az anyagi kultúra változását, a számikat ért különböző kulturális hatásokat, és a nemzeti szimbólumok kialakulásának történetét, illetve jelenben való továbbélését. Az egyik legérdekesebb ilyen jellegű tárgy az egyik sportszergyártó cég által tervezett rénbőrből készült sportcipő, amelynek a fűzője számi színekben (piros-sárga-kék) pompázik. A cég az eladási bevételek öt százalékát egy fiatal számikat támogató szervezetnek ajánlotta fel.

Finn dal a második világháborúról

Sorozatunk korábbi részeiben olyan finn dalokat mutattunk be, melyek a háború alatt propagandacélokat szolgáltak, kitartásra bíztatták a megtámadott finneket, ill. harci dicsőségüklet énekelték meg és újabb sikerekről ábrándoztak. Sorozatunk záródarabjában egy ezektől nagyon elütő dalt mutatunk be. Ez jóval a háború után, valószínűleg a hetvenes évek első felében keletkezett, és a korábbiaktól gyökeresen különböző felfogásban írja le a háborús eseményeket.

Finnországban a huszadik század végéig igen erős volt a kommunista mozgalom. Már a köztársaság megszületése is egy Tanácsköztársaság-szerű államalakulat leverésével kezdődik. A világháború után pedig erős szovjet támogatást kapott, a nyolcvanas évek végéig a választásokon 20% körül mozgott a támogatottsága. A finn kommunisták legendásan elvakultak voltak, történetek keringtek arról, hogy ez milyen mértéket öltött. Az egyik szerint egy alkalommal egy csoportjuk egy szovjet építőtáborba ment dolgozni. Valakinek feltűnt, hogy a munkások megfelelő védőfelszerelés nélkül végeznek bizonyos veszélyes műveleteket. Amikor ezt szóvá tette, hamarosan megkapta az ideológiailag megalapozott választ, miszerint a Szovjetunióban megbecsülik a dolgozókat, azaz a munkások nincsenek veszélyben. Ezzel a kérdés a kommunisták számára le volt zárva.

Az alábbi dal szövege is igen sajátosna interpretálja a második világháború történetét. Ami igazán érdekes lehet, hogy Finnország szerepe, története fel sem merül. Az, amit a finnek személyesen megtapasztaltak, azaz hogy a Szovjetunió támadott rájuk, még jóval azelőtt, hogy Hitler a szovjetek ellen fordult volna (éppenséggel éppen bratyizott velük), sehol nem jelenik meg a szövegben.

Monesta murhenäytelmästä kertoo ihmiskunnan historia.
Yksi niistä on tarina Hitleristä, sodasta, fasismista, tuhosta.
Sen me tunnemme, mutta pakko nyt on kysyä,
kenen tuella Hitler hävitti, yhden voima ei terroriin riitä.

Oli monopolivallan kehitys luonut tarpeen yhdentyä.
Yhä lujemmin maailman talous pääoman valtikan alle lyödä.
Lisää uhreja vaativat korppikotkat, yhä enemmän riistettäviä.
Yhä suurempia markkinoita ahnehti imperialismi.

Mutta esteeksi pääoman herruudelle oli syntynyt Neuvostoliitto.
Sen kansa ja neuvostojen valta, kommunismin nouseva mahti.
Eroon esteestä häiritsevästä tahtoivat korppikotkat päästä
ja ase metsästystä varten tehtiin Adolf Hitleristä.

Kimppuun vapaan neuvostomaan, kävi Hitler hirveine joukkoineen.
Ja monopolit, pommit aseinaan, oli tukena valtapyyteilleen.
Suunnitelman mukaan viikossa Leningrad voitaisiin vallata
ja kahden viikon kuluessa Moskovaan jo marssia.

Mutta länsimaailman mahtavat herrat; Saksan, Ranskan, USAn ja Englannin,
pian näkivät ettei vapautta voi murskata murhaajan voimin.
Neuvostoarmeija mahtava iski vastaan vyöryä purkka-armeijan
ja vapaasta maastaan maksuksi kansa uhrasi miljoona sotilasta.

Näin lyötiin hirveä hirmuvalta, sen teki armeija punainen.
Ja armeijan voimana takana sen, seisoi rohkea neuvostokansa.

Sok tragédiáról mesél az emberiség története.
Ezek egyike a történet Hitlerről, háborúról, fasizmusról, pusztulásról.
Ismerjük, de meg kell kérdeznünk, kinek a segítségével pusztított Hitler,
egy ember ereje kevés a terrorhoz.

A monopolium hatalmának fejlődése teremtette meg az egységesülés szükségességét.
A világgazdaságot egyre erősebben a tőke igájába hajtani.
Több áldozatot követeltek a keselyűk, egyre több kizsákmányoltat.
Egyre nagyobb piacok után sóvárgott az imerializmus.

De a tőke uralmának gátjául létrejött a Szovjetunió.
A népének és a tanácsainak hatalma, a kommunizmus növekvő ereje.
A zavaró gáttól meg akartak szabadulni a keselyűk,
és Adolf Hitlerből csináltak fegyvert a vadászathoz.

A szabad szovjet föld ellen vonult Hitler rémisztő csapataival.
És a monopóliumok, bombákkal felfegyverkezve, hatalomvágyuktól fűtve.
Terveik szerint egy hét alatt el tudták volna foglalni Leningrádot
és két hét műlva bevonulni Moszkvába.

De a nyugati világ hatalmas urai, Németország, Franciaország, az USA és Anglia
hamarosan megláthattál hogy a szabadságot nem lehet gyilkos erővel összezúzni.
A hatalmas szovjet hadsereg visszaverte a rágógumi-hadsereg görgetegét
és a szabad földért cserébe a nép millió katonát áldozott.

Így verték meg a szörnyű rémuralmat, ezt tette a vörös hadsereg.
És e hadsereg mögött erőként ott állt a bátor szovjet nép.

Stílusát tekintve a dal szövege sajátos keveréke az ideológiai szakirodalom szóhasználatának, illetve valamiféle allegórikus, de igen egyszerű szóhasználatnak. Dominálnak az „erős szavak”, mint hatalom, erő, rémisztő, bomba fegyver, gyilkos, összezúz, szörnyű rémuralom stb. Emellett szitokszóként jelenik meg a keselyű. Figyelemreméltó, hogy a szöveg a német hadsereget rágógumi-hadseregnek nevezi, miközben a rágógumi közismerten az amerikaiak jelképe. Úgy tűnik, a szövegíró célja a negyvenes és a hetvenes évek összemosása volt.

A szöveg, de még inkább a hozzá kapcsolódó zenei megformálás könnyen felkeltheti a gyanút, hogy talán nem is komolyan vehető dalról, hanem paródiáról van szó. Sajnos ezzel kapcsoaltban kevés támpontot találunk az interneten, de az biztos, hogy a szövegíró Raija Laroma neve a Taisto Sinisalohoz kötődő ultrakonzervatív, sztálinista irányvonal képviselői irodalmi támogatói között bukkan fel. Arra kell tehát következtetnünk, hogy ezt a dalt véresen komoylan gondolták a szerzők.

Csőrösi Koma

Új ismeretterjesztő blog jelent meg a magyar webtérben. Bár ez mindennapos esemény, beszámolunk róla, mivel témája némiképpen kapcsolódik a mi témánkhoz: keletkutatás. Azt ugyan nem tudjuk, hogy a Csőrösi Koma mennyi teret kíván szentelni a nyelvrokonainkhoz, a nyelvrokonításhoz kapcsolódó vagy egyáltalán nyelvészeti kérdéseknek, de az biztos, hogy rögtön a bemtatkozást követő első bejegyzés egy olyan témát érint, melyel korábban mi is foglalkoztunk.

Szibéria lelke, 2009. március 6. 17h

A Yenisei együttes koncertje, Vándor Anna fotói. Moderátor: Sipőcz Katalin.
Bibliotéka, Szeged, Kálvária sugárút 14.

Megint Pallas

Két héttel ezelőtt nem tudtam bemutatni, hogyan is kapcsolják össze a Pallas-féle rajzok a finnugor divat évszázadait (lásd a Peter Simon Pallas a mordvinokról című írást). Én itt, a könyv a rajzokkal pedig másutt. Most viszont minden együtt van.

Íme a két ábra Pallastól – erza és moksa nő a 18. századból:

Erza nő

Moksa nő

Nagyítsunk ki néhány részletet!
Először az erza melldíszt látjuk: egy csatfibuláról (mordvin neve szjulgam) sugarasan szétágaznak a láncokra fűzött kisebb-nagyobb gyöngyök. Egyébként az is megfigyelhető, hogy ugyanolyan, csak kisebb „szjulgam a láncokkal” típusú diszt visel a nyakában is. Utána lássuk ugyanezt az ékszertípust a 8–11. századi Jelizavet-mihajlovói temetőből: a csatfibuláról láncok lógnak le, mindegyik végén kacsatalp alakú dísszel. Szjulgamok láncos csüngőkkel láthatók még melldíszként a moksa nő oldalnézeti képén is (fent).

Megfigyelendők a következő képpáron:
A moksa nő szalagokra függesztve szjulgamokat visel a ruháján. A szjulgam már a 3-4. századi ősmordvin régészeti leletegyüttesekben is megtalálható, nők és férfiak egyaránt hordták. Később kialakult a láncokkal-csüngőkkel díszített változata, de a lánc nélküli, egyszerű típusokat is tovább hordták. A második képen néhány darab Sztaroje Bagyikovo 7–9. századi temetőjéből.

Párhuzamba állítható a régészeti leletekkel a nyakon átvetett, és kétoldalt a mellkasra lelógó bőr- vagy textilszalag a végein csüngőkkel, amit szintén a moksák viseltek Pallas ábrái szerint. Ugyanilyen rendszerű az a lelet, ami a Jelizavet-mihajlovói (egyébként moksa) temető 116. sírjából került elő, csak az ősi ruhadíszen hosszabb láncokról lógtak lefelé a csüngők, mint ahogy az a 18. században divatban volt. (A képen a sírba eltemetett nő összes ékszere látható: pártája, nyakperece és az oldalszalagjai is.)

A női viselet ilyen archaizmusa igen ritka jelenség. A finnugor őstörténet kutatói számára megkönnyíti az egyes népek etnogenezisének nyomon követését.

Mindenféle nyelvekről – finnül

A finn rádió újságírója, Hannu Reime hosszú műsorsorozatokat készített a világ nyelveiről. Ezeket meghallgathatjuk a finn rádió honlapján. Egy-egy adás hossza mindössze nyolc perc, így ideális szövegértési gyakorlat finnül tanulóknak. Az adások során meghallgathatunk egy-egy szövegmintát a tárgyalt nyelvből, így képet nyerhetünk az adott nyelv hangzásáról.

Az Urálig és azon túl...

Sorozatunk korábbi részeiben olyan dalokat mutattunk be, melyek Finnország védelmét, ill. a finnségi népek lakta területek „felszabadítás”-át helyezik a középpontba. A mai dalunk azonban egyértelműen egy hódító ábrándjait mutatja be, utolag is látszólagos alapot adva azoknak a szovjet fantazmagóriáknak, hogy Finnország az Urálig szeretne terjeszkedni. (A valóságban Finnország a folytatólagos háborúban is viszonylag hamar leállította az erőlenyomulást, és pl. nem vett részt Leningrád ostromában sem.)

Uraliin, taakse sen, juokseen vanjat
kuuluu vinha läiske tossujen.
Miksi niin, Englantiin, uskoi Stalin
huokaa hiuksiansa repien:
"Miksi Suomi kuunnellut ei Tiltua ja Äikiää,
vaikka juttu oli sota sekä tarpeeks' räikiä?"
Uraliin, Uraliin,
nyt on kimpussa jo itse Suomikin.

Auttakaa Iivanaa,
Suomen hirmut kohta sotkee koko kaalimaan.
Eipä vaan, auttavan, näy
vaikka jenkit tarjoo myötätuntoaan.
Sillä japsit pistää länteen asti minkä ennättää,
Saksa liittolaisten tonnistoja ilmaan lennättää.
Uraliin, siin on työ,
vanjat juoksee, että tossut tulta lyö.

Az Urálig és azon túl futó Ványáék
szapora papucscsapkodása hallik.
Miért hitt annyira Angliának Sztálin,
most haját tépve nyög:
„Miért nem hallgatott Finnország Tiltura és az Äikiäre,
habár háborúról és recsegésről volt szó.
Az Urálig, az Urálig,
most már maga Finnország is támad.

Segítsetek Ivánon,
Mindjárt Finnország szörnyei tapossák az egész káposztaföldet.
Azonban nem jön senki segíteni,
csak a jenkik ajánlják fel együttérzésüket.
Hiszen a japcsik nyugatra tartanak,
Németország a szövetségesek rakományait a levegőbe repíti.
Az Urálig, ott van dolgunk,
Ványáék futnak, hogy szikrázik a papucsuk.

A szöveg maró gúnnyal ecseteli a háborúban éppen vesztésre álló oroszok menekülését. Előkerülnek az ismert sztereotípiák, az orosz keresztnevek, a káposztaföldek. A szövegben emlegetett Tiltu és Äikiä a szovjet rádió finn nyelvű propagandaadásainak műsorvezetői voltak. Utóbbi neve rímelt a finn räkiä (tkp. 'recsegés') szóra, így ez vált a gúnynevévé. (Egyébként 1940-ben a Karjalai-Finn Socialistan Szovjet Köztársaság Legfelső Tanácsának is tagja volt, ő írta ennek himnuszát.) Ebben a dalban egyedül az ő említésük utal arra, hogy Finnország egy agresszió áldozataként sodródott a háborúba. Hozzátehetjük: Finnországban nem tiltották a szovjet propagandarádiók hallgatását, joggal építettek arra, hogy polgárik nem fognak felülni az agitációnak.

Mivel az önálló Finnországot létezése során egy állam fenyegette, de az létében is, ez pedig a Szovjetunió volt, nem csoda, ha a finnek örömmel fogadták ezen állam megsemmisülésének lehetőségét. Bár a szöveg meglehetősen kíméletlen és a dallam is lendületes, az előadásba mégis valamilyen szomorúság vegyül...

Hány uráli nép van? 10. A szamojédok

Természetesen azonnal le kell szögeznünk, hogy a cím is provokatív, hiszen a szamojédokat senki nem tartja egy népnek. Teljesen mégsem jogtalan őket így tárgyalni, hiszen a mai napig olvashatunk általánosító megállapításokat a szamojéd népekről. Ennek az lehet az eredete, hogy korábban valóban nagyon kevés információ állt róluk a rendelkezésünkre, így természetes volt az általánosítás. Később azonban rossz szokásként megmaradt, hogy az egy-egy szamojéd népre (általában a legnagyobb létszámú és leginkább ismert tundrai nyenyecekre) vonatkozó ismeretekről úgy beszéltek, mintha azok az összes szamojéd népre vonatkoznának.

Korábban több szamojéd nép élt a Szaján-hegységben, de nyelveik a 20. század elején kihaltak. Az utolsó kamassz, Klavgyija Plotnyikova beszélő 1989-ben halt meg. Tőle Ago Künnap észt nyelvész gyűjtött nyelvi anyagot a hatvanas-hetvenes években, de mivel nyelvét akkor már évtizedek óta nem használta, így őt inkább a beszélő és az „emlékező” közötti átmenetnek kell tekintenünk. (A szakirodalomban azt hívják „emlékező”-nek, aki (általában gyermekkorában) még valamennyire elsajátította a nyelvet, de később elfelejtette, és csak szavakat, kifejezéseket tud felidézni, az adott nyelven beszélni már nem tud. Klavgyija Plotnyikova azonban képes volt viszonylag gazdag anyaggal szolgálni.)

A szamojéd nyelveket északi és déli csoportra szokás osztani: az északiak közül még három él (nyenyec, enyec, nganaszan), a déliek közül egy (szölkup).

E négy nyelv beszélői közül egyedül a nganaszanok azok, akiket ma egyértelműen egy népnek kell tekintenünk. Ma kb. 500 beszélnek még nganaszanul, és nyelvük viszonylag egységes. (Szokás ugyan két nyelvjárást megkülönböztetni, de a különbségek nem jelentősek.) A Tajmír-félszigeten három faluban, ill. a „közeli” Dugyinka városában laknak.

Kevésbé egyértelmű az egységesség a szölkupok esetében. Náluk három fő nyelvjárásról, déliről, középsőről és északiról beszélhetünk. Ezek között vannak számottevő különbségek is, mégsem mondhatjuk őket egyértelműen külön nyelveknek. Az előbbi kettőt a Tomszki Területen, az utóbbit a Krasznojarszki Kraj és a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzet határán beszélik. Bár az uráli népek lakóhelyeit ábrázoló térképek szeretik a szölkupok lakta területet egybefüggőnek ábrázolni, valójában az északiak messze elszakadtak a többiektől, és néhány száz éve nincs rendszeres érintkezés a csoportok között. Arról, hogy mennyire tekintik magukat egységes népnek, nincsenek adatok.

A fennmaradó két nyelvről korábban is tudtuk, hogy két-két nyelvjárásra oszlik, ezeket annak alapján nevezzük el, hogy melyik övezetben beszélik őket: tundrainak vagy erdeinek. Korábban a Jenyiszej torkolatánál élő enyecről nagyon keveset tudtunk, az erdei nyelvjárásról alaposabb ismereteket csak a 21. század elején, Florian Siegl munkáiból szerezhettünk. (A két enyec nyelvet egyébként ma már talán százan sem beszélik összesen, de ezek többsége is a tundrai változatot ismeri.) A tundrai és erdei nyenyec közötti jelentős különbségekről már korábban is tudtunk, a szakirodalom mégsem mint külön nyelvekről beszélt róluk. Az erdei nyenyecről egyébként jóval kevesebbet tudunk, mint a tundrairól, és ha egyszerűen nyenyeceket emlegetnek, akkor szinte biztosan a tundraiakról van szó. Ez nem véletlen, hiszen az erdeiek néhány százan, a tundraiak azonban több, mint huszonötezren vannak. A tundrai nyenyecek nemcsak a legerősebb szamojéd nép, de elszigeteltségének és hagyományos életmódjának köszönhetően a kisebb az uráli népek közül is az egyik legesélyesebb a túlélésre. (Lakóhelyük a Jenyiszej torkolatától a Kola-félszigetig, több ezer kilométeren át húzódik.)

Mai ismereteink alapján bátran nevezhetjük önálló nyelveknek, és mivel a tundrai és az erdei életmód radikálisan különböző életmódot takar, beszélhetünk különböző népekről is. Bár a szamojéd népek kultúrájában vannak közös (szibériai) vonások is, valójában erősen különböző kultúrákról van szó. Legyen elég azt említeni, hogy bár mindegyikőjük életformájában fontos szerepet játszik a rén, egészen különbözőképpen: az erdőövezetben csak kisebb (húsz-harminc fős) csordákat tartanak, és megélhetésüket emellett főleg a vadászat biztosítja; a tundrán leginkább hatalmas, többezres csordákat legeltetnek, és ez gazdaságuk legfőbb alapja; kivételt képeznek a nganaszanok, akik ugyan szintén használtak házirént szánhúzásra, de az étkezés céljából nem ezeket vágták le, hanem vadrénekre vadásztak.

Obi-ugor videók a Youtube-on

A Youtube-on sajnos viszonylag kevés anyag kapcsolatos a kisebb finnugor népekkel, de azért akad egy-két csemege. Az alábbi videón nem csupán egy hanti dalt hallgatunk meg (sajnos a hanganyag és a képek forrásáról semmi nem derül ki), hanem belehallgathatunk a számnevekbe is (ne csodálkozzunk, ha ismerősnek tűnnek).



A következő videó hanganyagának forrását viszont pontosan ismerjük, a képek forrása azonban itt is ismeretlen.



A következő videó egy tipikus oroszországi jelenséget illusztrál. A helyi őshonos népek kultúráját gyakran próbálják úgy népszerűsíteni, hogy dobgéppel némi „modern ritmust” kevernek az eredeti hangfelvételek alá. Az alábbi dal az előbbiekkel szemben manysi.



Persze nem biztos, hogy ez a megfelelő út a modern hangzás felé. Az obi-ugor doromb hangja ugyanis eleve könnyen összetéveszthető egy elektronikus effekttel.



Találhatunk még egy ígéretes filmelőzetest is egy, a hantikról szóló dokumentumfilmből.

Az udmurt Svájc

„A Sarkani járást udmurt Svájcként is emlegetik” – mondta nekem egyszer büszkén egy udmurt lány, és rögtön elmagyarázta, honnan az elnevezés: Udmurtia egyik legkeletibb járásáról van szó, az Urál nyúlványai egészen idáig terjeszkednek, s itt bizony a dombok magassága akár a 307 m-t is eléri. A dombok látványát tömött, mélyzöld fenyvesfoltok és legelésző szarvasmarhacsordák, birkanyájak üdítik fel. A domborzati viszonyokat a helyiek megfelelően ki is használják: a Sarkani járás gyakorta szolgál kisebb és rangosabb sí- és sífutóversenyek helyszínéül, és – ahogy a járásközpont múzeumában megtudtuk – nem egy híresebb síbajnokot „nevelt már ki” az udmurt Svájc.

Az alábbiakban következzék néhány kép az udmurt Svájcról – mintegy ízelítőül, hogy milyen is Udmurtiának ez a szeglete.

A sarkani vidék valóban megkapó látványt nyújt – aki esetleg Udmurtiában jár, érdemes autóbusszal vagy akár gyalog feltérképeznie ezt a vidéket is:











Az agyagos talaj vöröse érdekes kontrasztot alkot a zöld növénytakaróval:

A járásközpont, Sarkan ún. templomosfalu, saját templomokkal, iskolákkal és múzeummal. Az utcákon és az üzletekben viszonylag sok udmurt szót hallani, a helytörténeti múzeumban pedig komplett udmurt nyelvű idegenvezetést kaphat az erre igényt tartó látogató. A múzeumban a szokásos néprajzi és helytörténeti kiállítás mellett külön részleget szenteltek a járás sportéletének.

Szocializmus-korabeli emlékművet is találhatunk Sarkanban (a virágokból formázott évszám „Udmurtiának az orosz birodalomhoz való önkéntes csatlakozásának” évfordulójára emlékeztet):

A járás nyugati szélén fekvő, mintegy ötszáz lelket számláló Muvyr falu kapcsán több poszt is született már a Rénhíreken (Udmurt paneltömb; Alangaszar árnyéka; Alangaszar árnyékának árnyéka; Így épül az udmurt faház), de talán érdemes néhány további fotót közölni a szép fekvésű falucskáról. Muvyr meglehetősen zegzugos felépítésű falunak hat, hiszen egy szerteágazó mesterséges tó köré szerveződik, a terep pedig dimbesdombos (maga a település elnevezése is 'domb'-ot, 'magaslat'-ot jelent).

Szárnyast szinte minden család tart – a muvyri tó így hemzseg a falubeliek kacsáitól-libáitól, akiket tulajdonosaik a nyakukra festett színes foltokról ismernek fel. (Udmurtiában egyébként is jellemző, hogy a falubeliek szárnyasai szabadon járnak-kelnek az utcán.)











A mezőgazdaság mellett a helyi fakitermelő üzem biztosít megélhetést a helyieknek.

Muvyrnek saját, 12 osztályos iskolája van, az iskola mellett pedig a Nagy Honvédő Háború emlékművét vehetjük szemügyre:

Az udmurt Svájc ideális úticél mindazoknak, akik lankás terepen, idilli környezetben nyári barangolásokra vagy téli sítúrákra vágynak, s eközben még udmurt nyelvtudásukat is csiszolni szeretnék.

Az új pátriárka is finnugor?

Nemrég számolt be Zegernyei kollégám arról, hogy az orosz sajtót és internetet bejárták a Putyin finnugor származásáról való pletykák. A legújabb hírek szerint azonban keleti nyelvrokonaink nem elégszenek meg azzal, hogy a világi hatalmat a magukénak álmodják, az orosz ortodox egyházra is rátennék a kezüket. Még el sem szállt a töményfüst az új pátriárka beiktatása óta, máris azt rebesgetik, hogy ő is finnugor, pontosabban mordvin.

A Mari Uver (Mari Hír) szerint Minden Oroszok Pátriárkája sosem titkolta, hogy a valamikori Nyizsnij Novgrod-i Kormányzóság Lukojanovói járásából származik. Ezen a területen erzák laknak, és ma Mordóvia része.

A portál szerint a pátriárka polgári neve, a Gungyajev is mordvin eredetű: a gungyaj eredetileg 'helyi lakos'-t, 'földi'-t jelent. (Ennek a rendelkezésemre álló mordvin szótárakban nem találtam nyomát, de a cikk sem állítja, hogy ma élő szó lenne. Na, majd a kommentelők. Mindenesetre ha a cikk gyanús etimologizálását komolyan vesszük, akkor felteheteően arra a szótőre gondolnak, ami a magyar had, ill. a hanti népnév megfelelője.)

A portál szerint a pátriárka apjának és nagyapjának személyes tulajdonságai is eloroszosodott erzára vallanak: leleményes, szeret és képes tanulni, és a végsőkig kitart meggyőződése mellett. Ezután részletesen elbeszéli, miként küzdöttek a vallás megmaradásáért a szovjet időkben.

A Mari Uver egy másik híre szintén olyasmit emleget, ami Putyint és Kirillt összeköti. A lap a román Cotidianul című lapra hivatkozva azt állítja, hogy a pátriárka a KGB ügynöke volt. Mielőtt azonban valaki arra gondolna, hogy a pátriárka ennek köszönheti választási sikerét, gyorsan leszögezzük, hogy a lap szerint a másik két jelölt is KGB-ügynök volt...

Borda oldal erza módra

A kis nyelvek nyelvmegőrzési törekvéseiben nagy szerepet játszik az internet. Ahogy ezt az erza (a moksa mellett a másik mordvin nyelv) közösség tagjai is kezdik felismerni, egyre nagyobb helyet igyekeznek a földrajzilag is szétszóródott erzák a virtuális térben elfoglalni. Egyre több alkotónak lesz saját honlapja, emellett elindult az erza wikipédia szerkesztése.

Ezenkívül létezik erza internetes fórum is, Borda néven, amely biztosítja, hogy még a távoli falvakban vagy diaszpórában (nem a Mordvin Köztársaságban) élő erzák is tudják tartani a kapcsolatot egymással.

Az egyik finnugor információs portálon olvastam a fórumról Erjush Vezhaj írását. A posztoló részletesen bemutatja a fórum témáit és céljait, hosszasan vázolja az internet fontosságát. Posztja 2008. december 29-én készült, ekkor a fórum témái közül a leglátogatottabbak az erza ábécéről, az erza családnevekről és az erza nyelv elérhető tananyagairól szóló bejegyzések voltak.

A fórumon az erza mellett az orosz is fő nyelvként van jelen, különösen azokban az esetekben, amelyekben erzául kevéssé vagy egyáltalán nem tudók is bekapcsolódnak a beszélgetésbe. A felhívások általában kétnyelvűek, a 2010-es Nemzeti/Népi imádkozás (Raskenj ozks) rendezvényre kiírt ruhaszépségverseny hirdetésén az erza változat még latin betűs átírásban is szerepel.

Az aktuális eseményeket tárgyaló és a nyelvtanulást elősegítő bejegyzések mellett viccek, találós kérdések is szerepelnek az oldalon. A nyelvi segédanyagok között találhatunk például hasznos linkekeket (szótárak, mondattan erzául). Emellett a kapcsolattartásban is fontos szerepe van a fórumnak, apróhirdetés rovat is előfordul a témák közt.

Ízelítőül álljon itt egy vicc, amely bár nem feltétlenül fogja megnevettetni a viccínyenceket, de a nyelvi játék miatt mégis érdekes lehet:

— Тынк нись важоди?
— Важоди. Ютавтыцякс.
— Косо?
— Лавкасо.
— Кода чарькодемс "лавкасо"?
— Истя чарькодемскак: якси лавкатнева ды ютавтни монь ярмактнень.

— A felesége dolgozik?
— Dolgozik. Költőként.
— Hol?
— A boltban.
— Ezt meg hogy értsem, hogyhogy a boltban?
— Hát úgy, hogy járja a boltokat és költi a pénzem.

(Az erza eredetiben a fordító szerepel, mert a fordít jelentésű ige fejezi ki a pénzköltést is.)

Hány uráli nép van? 9. A hantik

A hantikról mint egy népről, a hanti nyelvről mint egy nyelvről szokás beszélni. Ugyanakkor a hantik rendkívül szétszórtan élnek az Ob alsó és középső folyása mentén. Ha a legészakibb hanti településektől el szeretnénk hajózni a legkeletibb településeikig, akkor legalább 1500 kilométert kell megtennünk. A hantik azonban nem közvetlenül az Ob mentén élnek (a korábban itt álló településeikről szinte mindenhol kiszorították őket), hanem sokkal inkább a mellékfolyói mentén. A mocsaras területen nyáron csak a folyókon, csónakkal lehet közlekedni. (Télen a szán jobb közlekedési lehetőséget biztosít, a modern időkben pedig a helikopterek segítségével lehet viszonylag gyorsan távolabbra is eljutni.) Ráadásul a hagyományos életmód nagy területet igényel, ezért a népsűrűség alacsony, a kisebb, néhány házból vagy sátorból álló települések tucatnyi kilométerekre állnak egymástól. Mindennek az a következménye, hogy a hanti települések lakossága viszonylag ritkán érintkezett más településekkel, akkor is inkább csak a szomszédosakkal. Ennek következménye, hogy a hatalmas hanti területen dialektuskontinuum alakult ki: a szomszédos falvak nyelve között nem volt jelentős különbség, ám az egymástól néhány száz kilométerre élő hantik már nehezen értették meg egymást.

A hanti nyelvjárásokat három nagy csoportra oszthatjuk: északira, délire és keletire. Az lényegében azt mutatja, hogy az Irtis torkolatától milyen irányban helyezkednek el. Valójában az Irtis torkolata és Hanti-Manszijszk környékén a déli nyelvjárást beszélték, így az északi és a keleti nyelvjárások beszélői igen ritkán érintkezhettek. (Habár az Obtól távolabb, attól északra ez is előfordult.)

Az déli és az északi, ill. a déli és a keleti nyelvjárások között folyamatos volt az átmenet, voltak olyan nyelvjárások is, amelyeket átmenetinek nevezünk: ezekben a tipikus északi és déli, ill. keleti és déli vonások keveredtek. Ennek ellenére a tiszta északi, déli és keleti nyelvjárások között olyan jelentősek voltak a különbségek, hogy akár három külön nyelvről is beszélhetnénk. Azonban a 20. század során fokozatosan kihaltak a déli nyelvjárások. Ez azt jelenti, hogy eltűntek azok a nyelvjárások, amelyek az átmenetet képviselték. Eközben az északi és a keleti alnyelvjárásai közül is több eltűnt, az északiak közül éppen a déli felé átmenetet képezők. Mára tehát csak északi és keleti nyelvjárások maradtak, ezek pedig igencsak különböznek egymástól, teljes joggal tekinthetnénk őket két nyelvnek. Sőt, egyes ma is beszélt északi nyelvjárások között is van akkora különbség, hogy akár különböző nyelveknek is tartsuk őket.

Itt kell megemlíteni, hogy a hantik számára sosem hoztak létre egységes irodalmi nyelvet, inkább különböző nyelvjárásokra építve olyan irodalmi normát próbáltak kialakítani, mely érthető és könnyen elsajátítható a szomszédos nyelvjárások beszélőinek is. A gyakori változások azonban arra utalnak, hogy ezek a próbálkozások nem voltak sikeresek. Később az anyanyelvi iskoláztatás teljes felszámolásának és a nagyfokú oroszosításnak köszönhetően erre nem is volt szükség. Ma, amikor szórványosan jelennek meg hanti könyvek, illetve helyi újságok vagy orosz nyelvű újságok hanti nyelvű rovatai, általában mindenki a saját anyanyelvjárását használja. A helyesírás sehol sem szilárdult meg, de az egyes területeken a hangjelölésben vannak bizonyos hagyományok, amelyekhez mindenki igyekszik alkalmazkodni.

Kérdés azonban, hogy egy népnek látják-e magukat a hantik. Három adminisztratív körzetben élnek: a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben, a Hanti-Manysi Autonóm Körzetben és a Tomszki Területen. A jamali és a hanti-manysi körzet határán egymáshoz viszonylag közel élnek, nem érzik magukat nagyon különbözőnek egymástól. A keleti hantik tomszki területi csoportja, a vaszjugáni hantik viszont kevésbé érintkeznek a hanti-manysi körzetbeliekkel, ráadásul nyelvjárásuk is jelentékenyen különbözött a tőlük északnyugatra élőkétől. Erről a problémáról olvashatunk Nagy Zoltán olvasmányos cikkében. Sok érdekes adalékkal szolgálhat Sipos Mária összefoglalója egy, az obi-ugor népek helyzetével foglalkozó konferencián elhangzott beszélgetésről.

Az Onyega hullámai

Sorozatunk előző két részében olyan finn háborús dalokkal ismerkedhettünk meg, melyek hevesek, harciasak, szatírikusak és politikai mondanivalóval átitatottak. Mai darabunk ezzel szemben inkább melankolikus.

Lyö aallot Äänisen aavan,
ne keinuu näin kertoen:
on uuden huomenen saava
maa Vienan ja Aunuksen.
Ne kuuli sorean soiton
min' taiston temmellys toi.
Nyt joukko horjumaton
sen rantoja taas vartioi.
Hiljaa tuutii Ääninen aaltojaan,
uupuu rantaan
satujen saarelmaan.
Sua kaukaa, armain,
täällä muistelen -
kerran noudan
onnemme venheeseen.

Lyö aallot Äänisen aavan,
ne keinuu näin kertoen:
toi heimo Karjalan maahan
nyt uuden jo kanteleen.
He kulki voitosta voittoon
ja löivät vihuripäin,
siks' kunnes koskematon
ja ihana maa tänne jäi.

Hiljaa tuutii Ääninen aaltojaan, ...

Hullámok csapkodnak az Onyega vizén,
ezt mesélve hintáznak:
új reggelre ébred
az Fehér-tenger és Olonyec földje.
Kecses dallamot hallottak,
melyet a harci zaj hozott.
Most a rettenthetetlenek csapata
őrizte megint partjait.

Csendesen ringatja az Onyega a hullámait,
a partra rogy
a mesék szigetecskéjén.
Rád, távoli, legkedvesb,
gondolok itt -
egyszer majd elhozom
boldogságunkat a csónakba.

Hullámok csapkodnak az Onyega vizén,
ezt mesélve hintáznak:
a rokonság Karjala földjére
most új Kantelét hozott.
Győzelmet győzelemre halmoztak
és szembeszálltak a viharral,
mígnem ezért érintetlen
és csodálatos föld maradt itt.

Csendesen ringatja az Onyega a hullámait ...

A szöveg arra utal, hogy a finn hadsereg a folytatólagos háború során elfoglalta Karjalát, így az Onyega (finnül Ääninen) tó északnyugati partjait és Olonyec (finnül Aunus) városát is (de a Fehér-tengerig nem jutottak el). A korábban látott szövegekhez hasonlóan itt is sztereotípiák állnak a szöveg középpontjában, a földrajzi nevek mellett ilyennek tekinthetjük a kantele említését is. Miközben a fő versszakok inkább propagandajellegűek és optimisták, a refrén a szerelmi bánkódás kliséit mutatja, ebben a jövőbeli boldogság inkább tűnik vágyálomnak, mint megvalósulandó állapotnak.