2010. augusztus 2., hétfő

NRVV 56. Vanzevat: a temető

Vanzevat igazi látványossága a temető, itt ugyanis szinte lépésről lépésre követhetjük végig, hogyan változnak meg a hanti sírok orosz sírokká, azaz hogyan szaporodnak el az orosz temetkezésre jellemző elemek.




A temető első pillantásra jellegzetes oroszországi temető, elkerített sírokkal. Talán az szokatlan kissé, hogy egyenesen az erdőbe épült, a területet sosem tarolták le.



A sírok elkerítésének szokása láthatóan évtizedes hagyományokkal bír már, teljesen elhanyagolt körbekerített sírhelyeket is találunk. (A hantik egyébként csak néhény évig látogatják az elhunyt sírját, utána „illik” túlesni a gyászon.)



A hagyományos hanti sír körbekerítetlen, és alacsony, néhány deszka magasságú házat formál. A ház végében gyakran ablak is van, ezen keresztül nyújtják be a halottnak a falatokat, amikor meglátogatják. A holttestet általában nem ássák mélyre.



Ennek tudatában kissé kísérteties látványt nyújtanak a széthullófélben levő régi sírok.



Az igazi hagyományos hanti temetőben csak néhény sír szokott állni, a kolhozosítás során összevont hanti települések nagyobb temetőiben viszont igen sűrűn is állhatnak.



Egyes sírok felett megjelenik a kereszt. Az esetek többségében valószínűleg csak dekorációs elem, mivel a hantik megkeresztelése (különösen ezen az északi vidéken) mindig is inkább csak formális volt, a szovjet évtizedekben pedig aligha gyakorolhatták vallásukat. Természetesen nem zárható ki, hogy néhányan valóban megtértek az orosz ortodox egyház kebelére, de ez inkább kivételnek tekinthető.


Az idegen elemek, mint a kereszt, már együtt járhatnak körbekerítéssel is.



Egy másik jellegzetes oroszországi sírkellék a tetején szűkölő emlékoszlop. (Ennek a fémrudakból összeheggesztett változattípusát egy korábbi posztunk képein lehet megfigyelni.) Ez a fából ácsolt példány anyagában és arányaiban is szépen illeszkedik a házikóhoz.


Vannak azonban anyagikban is különböző, ráadásul képekkel ellátott oszlopok is.


Sőt, „igazi sírkövek”-et is találhatunk a házikók mellé biggyesztve.


Szintén orosz hatást tükröz, ha a sírt lefestik (általában kékre). Lehet ez maga a kereszt...


...vagy az oszlop...


... sőt, maga a házikó is. Amint ezen a képen látható, a sírnál tartják az ott használatos főzőedényeket. A sírnál való falatozás, a halott jelképes megvendégelése az orosz és a hanti hagyományokra is jellemző, így nehéz eldönteni, a szertartások mely eleme hanti, mely orosz. A hantiknál nem ritka, az oroszokra kevésbé jellemző, hogy az ételt is a sírnál készítsék el. Vanzevatban a temetőben külön van tűzrakóhely, ahol az ételt el lehet készíteni, ha nem is közvetlenül a sírnál, de legalább a temetőn beül. (Egy igazán hagyományos, néhány síros temetőben ilyen különbség nem is tehető.)


A festés mellett ma a művirág használata is igen elterjedt. A hantik egyébként sosem tettek virágot a sírra, az orosz szokásokból egyenesen a művirágot vették át.


A hanti és az orosz elemek teljesen összefolynak...



Igen ritka eset azonban a márvány emlékmű állítása. Maga a házikó azonban minden sírnak szerves része, szemben a belogorjei temetővel, ahol ilyen hagyományos elemet már sehol nem találtunk.