2009. augusztus 28., péntek

Finnugor városok/4: Sztaraja Ladoga

Éppen fél éve írtam Novgorodról, a Finnugor városok című sorozatomban. Folytatni másként e sorozatot nem is lehet, mint Ladoga városával. A két település ugyanis verseng a „legősibb orosz város”, illetve „az orosz állam bölcsője” címért. Novgoroddal kapcsolatban az orosz őskrónika (Poveszty vremennih let = Régmúlt idők krónikája) 6370. évi (= Kr. u. 862) bejegyzését idéztem, amely arról szól, hogy a csúdok, a szlovének, a krivicsek meg a vepszék behívták a ruszokat, hogy uralkodjanak rajtuk. A ruszokat vezető három testvér közül a rangidős Rurik Novgorodban kezdett el uralkodni.

Csakhogy… Csakhogy az orosz őskrónika két változatban maradt fenn. Az egyik a Lavrentyij (Laurentius)-, a másik pedig az Ipatyev (Hypatius)-kódexben olvasható. A Lavrentyij-kódex változata szerint Rurik Novgorodba ment, míg az Ipatyev-kódex szerint Ladogába. Ily módon tehát Ladoga is nevezhető az első orosz állam fővárosának.



A mai Novgorod jelentős település, több mint 200 000 lakossal, míg az egykori Ladoga maradványain egy kicsiny falu vegetál, Sztaraja (= öreg, régi) Ladoga néven. Hajdani nagyságára utal azonban, hogy területén egy vár és mintegy féltucatnyi templom és kolostor található. Ily módon Sztaraja Ladoga Szentpétervár körzetének egyik kiemelkedő turisztikai látványossága.
Sztaraja Ladoga 120 km-re található Szentpétervártól, a legközelebbi nagyobb település, a 12 km-re lévő Volhov városa. A falu a Volhov folyó két partján terül el, a Ladoga-tó közelében.


Sztaraja Ladoga térképe a település határában


2003-ban Sztaraja Ladogában nagy hajcihővel ünnepelték meg az orosz államiság 1250 éves évfordulóját. Ezek szerint itt 753-ban már város, sőt főváros volt. Honnan tudni ezt ilyen pontosan? A régészeti feltárások során különböző faépítmények (lakóházak, gazdasági épületek, utak, járdák stb.) maradványai is napvilágra kerültek. Az egyik fadarab dendrokronológiai meghatározásra is alkalmas volt. Ennek alapján a fa kivágásának dátuma: Kr. u. 753. Ebből természetesen csak az következik, hogy a településen 753-ban építési munkálatok folytak. Hogy Ladoga fejedelmi székhely lett volna, az már csak a történeti forrásokra alapozott kombináció. Mindenesetre elképzelhető, hogy Rurikot (amennyiben létezett) egy működő fejedelmi központba hívták be uralkodni.


A vár a folyó felől

Novgoroddal kapcsolatban említettem, hogy a város és a hozzátartozó területek állammá szervezésében együttműködtek a keleti szlávok, finnugorok és vikingek. Ugyanez igaz Ladogára is. Viking sagák többször emlegetik a települést Aldeigjuborg néven. A vikingek és a balti finn őslakók használati tárgyait, ékszereit is megtalálták a ladogai ásatásokon.

Azt nem állíthatjuk teljes bizonyossággal, hogy Ladoga volt az orosz államiság bölcsője, az viszont valószínű, hogy a finnugor–keleti szláv–viking együttélés Ladogában hamarabb kezdődött, mint Novgorodban.

Sztaraja Ladoga a Wikipédián angolul itt található, a település orosz honlapja pedig itt. Egy panorámaképen megtekinthető a vár is.






2009. augusztus 24., hétfő

Mari varázsló a Rettegett Iván c. sorozatban

2009-ben mutatta be a Rosszija televíziós csatorna a Rettegett Iván című sorozatot. Uralisztikai szempontból mindenképpen érdekes az uralkodó, hiszen ő foglalta el Kazanyt, melynek következtében az összes mari és udmurt terület orosz uralom alá került, sőt, megnyílt az út Szibéria felé. A sorozatnak további uralisztikai vonatkozása, hogy egy jelenetben Rettegett Iván felkeres egy mari javasembert, hogy segítsen neki fiúutódot nemzeni. A varázsló megnyugtatja, hogy lesz két fia is, de a második gyengeelméjű lesz. Ritka alkalom, amikor az orosz állami televízió országos adásában mari szót hallani.




A csodaszámbamenő jelenségre némi magyarázatot nyújt, hogy a rendező Andrej Espaj édesapja, a szintén Andrej Espajnak nevezett (bár míg a a fiú értelemszerűen Andrejevics, az apja Jakovlevics) a Mari Köztársaságban található Kozmogyemjanszkban született. Igaz, három éves korában a család Moszkvába költözött, de az ő édesapja, a szintén zeneszerző Jakov Espaj (hogy a kör bezáruljon, Andrejevics) már igazi mari volt. Ő volt egyébként az első mari klasszikus zenei szerző.

2009. augusztus 21., péntek

Finnugor Nevető Lexikon

A múlt század 70-es éveiben Tímár György rendszeresen jelentkezett a Rádiókabaréban egy általa kitalált műfajjal. Ez volt a Nevető Lexikon. A szócikkek adásról adásra szaporodtak-sokasodtak, majd az összeállt nagy mű könyv alakjában is megjelent. Második, javított kiadását 1983-ban bocsátotta közre a szerző „nemzete épülésére, szellemi gyarapodására”. Ebből idézzük most a nyaraló finnugristák és szimpatizánsok szórakoztatására a finnugor vonatkozású szócikkeket. Előtte azonban emlékezzünk meg a szerzőről is:

Tímár György (1929–2003) költő, kritikus, műfordító a magyar nyelv kiváló művelője volt. Rendkívüli nyelvi leleményét nemcsak műfordításaiban, hanem irodalmi paródiáiban és a már említett Nevető Lexikonban kamatoztatta. A humorral és a Rádiókabaréval való kapcsolata a Nehéz nyelv a magyar című jelenetével kezdődött, amelyet Brachfeld Siegfrieddel adtak elő (itt olvasható és hallgatható). Különböző kancsal- és kínrímekkel alkotott bökverseit a Lúdas Matyi is rendszeresen közölte.

És akkor most következzenek a Nevető Lexikon finnugor szócikkei. Szerintem a legjobbak a koholt finn személynevek és a hozzájuk költött legendák. Néhány finnugor szócikk erőltetett, mindenesetre bizonyítja a szerző szakmai jártasságát:

Fauna Erdei szatírok számára létesített finn gőzfürdő, melyben csak Flóra-szappan használható (49.)

Finnyás Válogatós finny, aki az istennek sem ugor (52.).

Harmadfű Többször átfőzött kamillatea. Rendszerint beteg lovakkal itatják (65.).

Manysi (és Mári). Csere-misszek a „Koldus és királylány” című vogul regényből (101.).

Menjen innen (eredeti írásmód szerint: Mänjeninnen, Paavo). A helsinki közlekedésrendészet kapitánya (103.).

Oltári Mälle Oltaari, finn szépségkirálynő. Hazája legutóbbi szépségversenyén magát a híres Huusika Risaalót (lásd ott) is legyőzte mellbedobással. A világszépségversenyt is megnyerte, pedig a legyőzöttek közt olyan nevek voltak, mint a holland Schayna Van Lookehem, az ugandai Dadamell Amin Didi, a közép-afrikai Mimi N’Dene, az osztrák Heidi Dimischwan és a japán Szukacse Csekicsi. A zsűri elnöke, a brit Sir Mawk szerint a világsztár később a szállodaszobában még őt is maga mögé utasította. (Lásd a Téboly c. magazin „Jó volt együtt a hálás Mälle Oltaarival” című fényképes cikkét.) (115.)

Pingvinek Az északon élő mordvinok déli-sarki rokonai. Népviseletük a frakk (124.).

Riszáló Huusika Risaalo, finn szépségkirálynő. Helsinki egyik külvárosában, Garnisaalóban él (134.).


Ural-Altáj A házasság neve vogul nyelven (161.).

Ennyi. Nem magyar anyanyelvű olvasóinknak talán nehézséget okozhat a szócikkek minden nyelvi furfangjának megértése. Számukra különösen ajánlott az egész lexikon elolvasása.


2009. augusztus 20., csütörtök

Főhajtás és hódolat

1983. augusztusában járunk, túl a Kádár-korszak csúcspontján, egyre nő az államadósság, a gazdasági problémák. A Szovjetunió Kommunista Pártjának éppen az az Andropov a főtitkára, aki 1956-ban a budapesti szovjet nagyköveti posztot töltötte be. Halála után még türelemmel ki kell várni Csernyenko agóniáját, hogy a Szovjetunió élére másfél évvel később az a Gorbacsov kerülhessen, aki meghirdeti a peresztrojkát és a glasznosztyot. Leggyorsabban akkor kerülhetnénk elmegyógyintézetbe, ha elmesélnénk valakinek, milyen helyzet fog kialakulni az évtized végére.

Két nappal huszadika, akkoriban az új kenyér és az alkotmány ünnepe előtt mutatják be az István, a király című rockoperát.

Ha a történetet a vázáig csupaszítjuk, a következőről van szó. Adott egy politikailag megosztott ország két vezérrel. Az egyik ragaszkodik az ország ősi törvényeihez, szokásaihoz, és bár hajlandó a kompromisszumokra, csak annyit enged, amennyi nem megy az ország függetlenségének rovására („pogánynak tartanak, pedig Bizánc jelét magamra vettem, csak az volt a cél, hogy szabadságunk megőrizzem [...] Pogánynak tartanak, mert szembeszállok a hóditókkal [...]” stb.). Ezzel szemben a másik fél tisztában van azzal, hogy a békét csak úgy őrizheti meg, ha mindenben enged egy külső, az országot fenyegető hatalomnak: saját uralmának egyetlen célja a béke megőrzése, és ennek érdekében a hatalmat is kész átadni: „Fogadd el Rómát és holnap már tiéd az ország”.

Ha feltételezzük a mű befogadójáról, hogy nem egy süket tuskó, hanem egy intelligens ember, aki értelmet keres a dolgokban, és feltételezi, hogy a mű szerzői a valóság egy szeletéről szeretnének valamit elmondani, akkor arra jutunk, hogy akkor és ott az illető valószínűleg csak egyféleképpen értelmezheti a fent vázolt konstellációt. Az ország történetében közel 27 évvel korábban olyan események zajlottak le, amelyek kísértetiesen emlékeztetnek a fent vázolt eseményekre. 1956 sok mindenről szólt, de elsősorban arról, hogy az ország önállóan dönthet-e sorsáról, vagy sem. A különbségek ellenére Koppány könnyen azonosítható Nagy Imrével, aki kommunista volt (azaz Bizánc jelét magára vette), de az ország függetlensége mellett állt ki. Ezzel szemben Kádár felismerte, hogy a Szovjetunióval nem lehet szembeszállni, és hűen követni kell a szovjet utasításokat: ha kell, személyesen számol le ennek ellenzőivel. A darabbeli kereszténység, ill. a korabeli szocialista-kommunista ideológia közötti párhuzamot aligha kell külön magyaráznunk. Ezek a párhuzamok arra szolgálnak, hogy a néző megértse, miről is van szó. Ami ezen túl van, az a helyzet interpretációja.

Ne felejtsük el, hogy 1956 1956 óta (egészen a nyolcvanas évek végéig) nem közbeszéd tárgya. Az átlagos magyar állampolgár alig tud valamit a valódi eseményekről. A szemtanúk is csak az események egy-egy részletét látták, a valódi dokumentumokhoz nem lehet hozzáférni. Az István, a király interpretációja tehát légüres térbe tör be.

El kell ismerni, Nagy Imre (Koppány) nem ördögként van lefestve és nem egyértelműen negatív figura, mint a korabeli hivatalos álláspont szerint. Sőt, a néző sokkal inkább tud azonosulni az ő álláspontjával. A dinamikus, őszinte Koppánnyal szemben a bizonytalan, tépelődő és lényegében személyiség nélküli István áll. (Míg Koppány személyiségjegyeit aligha lehet Nagy Imre valós személyiségével összevetni, addig István szerény természete erős összhangban van a korabeli propaganda Kádár-képével.) A darabból azok a dalok váltak igazán népszerűvé, amelyek Koppány és tábora énekel. Ugyanakkor a darab végső kicsengése Kádárt igazolja: a történelmi szükségszerűség felülírja a pillanatnyi szimpátiákat, hiába áll ki valaki a maga igazáért, ha ezzel veszélybe sodor másokat – ezzel szemben az igazán nagy vezér akár saját népével is szembefordul, hogy megmentse azt. Lám, ezer év alatt a kereszténységhez is hozzá tudtunk szokni, megszeretjük majd a kommunizmust is. Mindez persze még meg van spékelve a jó vezér unalomig ismert toposzával is: vannak persze bajok, de azoknak a haszonlesű, elvtelen, számító lovagok, és nem a rendíthetetlen vezérek az okai. Persze a legfelső vezető nem korrumpálható, nincsenek személyes ambíciói, megelégszik a sakk-készlettel és a krumplilevessel.

Nos, ez az a darab, amelynek részleteit jobboldali tüntetésekről hazatérő fiatalok (akik a darab bemutatójának idején születtek) még ma is torkuk szakadtából üvöltik a közterületeken. Ebben a darabban az ősi magyar kultúra magvát, a magyar ősvallást a következő sorok hivatottak reprezentálni:


REF: Nap fénye világosságot
Hold fénye teljességet
Víz színe tisztaságot
Csillagok fényességet
Adjatok, adjatok, adjatok
Adjatok, adjatok, adjatok

Kegyes Földanya
Kegyes Napanya
Kegyes Holdanya
Kegyes Vízanya
Kegyes Ősapák
Kegyes Ősanyák
Kegyes Istenek
Kegyes Szellemek
Áldozatunk fogadjátok
Amit kérünk, megadjátok
Előttetek fejet hajtunk
Fogadjátok hódolatunk

(REF)

Kegyes Földanya
Kegyes Napanya
Kegyes Holdanya
Kegyes Vízanya
Kegyes Ősapák
Kegyes Ősanyák
Kegyes Istenek
Kegyes Szellemek
Áldozunk most elôttetek
Tisztejük az ôsi rendet
Halgassátok könyörgésünk
Vigyázzátok nemzetségünk

(REF)


E dalt a bizáncjelétmagamravettem Koppány kérésére énekli el Torda, a fősámán (az ősbemutató idején Deák Bill Gyula, 3:05-től)




Na jó, de miért érdekes mindez uralisztikai szempontból? Azért, mert az „ősmagyar sámánszertartás” szövege valójában egy mari imádság parafrázisa. A szöveg eredetije az Európa Kiadónál 1979-ben megjelent Hozott isten, holdacska! című kötetből származik, és Tandori Dezső fordította magyarra.


Kegyes Nagy Isten,
kegyes Teremtő Isten,
kegyes Mennydörgésisten,
kegyes Fiúteremtő Isten,
kegyes Erőisten, kegyes Világisten,
kegyes Istenanya,
kegyes ég istene,
kegyes próféta,
kegyes angyalok kara,
kegyes szelleme a háznak,
kegyes angyala pénteknapnak,
kegyes Földanya,
kegyes Napanya,
kegyes Holdanya, Szélanya,
kegyes Fagyanyó, Fagyapó,
kegyes Vízanya,
kegyes Családgyarapító,
[...]
Kegyes nagy Isten,
Teremtő Isten, Mennydörgésisten,
Fiúteremtő, Erőisten,
Világisten, Istenanya,
ég istene, próféta,
kegyes angyalok kara;
teljes, új kenyér illatát,
nagy serpenyő illatát,
nagy edény friss mézillatát
itt e nagy asztalról fogadjátok,
háznál készült lakománk
bőséges illatát örvendezve vegyétek;
füst illatába lépve, füstben állva
tűzparázs-széppé,
füst-könnyűvé,
tisztává tegyetek minket;
tűzzel-füsttel a gonoszt kerítve
tűzhelyünktől elűzzétek.
[...]
Ha kérésünkre hajlotok,
hálánk fogadjátok!
Szegetlen új kenyérrel
kérünk tőletek áldást,
kegyes istenek.
[...]
Nap fénye világosságot,
hold fénye teljességet,
föld színe tisztaságot,
termékeny meleget adjatok,
[...]
Ezt kérjük könyörögve,
tőletek,
kegyes istenek, ámen!
Rajtunk könyörüljetek!
Ha jósággal jártok,
hálánk kél érte.


És ez így kb. hatszáz soron át. Valójában a Bródy által kiválasztott soroknál sokkal költőibb képek vannak az imádságban, de ezek egy részét tematikailag is nehezen lehetett volna beilleszteni a darabba, hiszen az imában eredetileg nem hadi szerencséért, hanem jó termésért könyörögnek.

A darabban nemcsak az ima célja, hanem környezete is megváltozott. Koltaynál a szertartás vad ugrándozás, de már Szörényi zenéje is extázisos állapotot sugall. Az eredeti imát azonban nyugodtan, csöndesen, legfeljebb visszafogott fennhangon olvassák, ahogyan az alábbi, egy pogány mari szertartást bemutató videón láthatjuk.




Azt persze nem tudhatjuk, hogy a ősmagyar szertartások olyanok voltak-e, mint a 19.–21. századi marik, vagy inkább a szibériai sámánszertartásokhoz hasonlítottak-e. Az egészen biztos, hogy már a fenti mari szövegben is jól látható a keresztény és a muzulmán hatás, de ezek a 9.–10. századi magyar pogány szertartási szövegekben is jelen lehettek. Az azonban biztos, hogy az István, a király pogány szertartásképe körülbelül annyira hiteles, mint az egész darab eszmeisége.

2009. augusztus 18., kedd

A nyuszik és az új kenyér ünnepe

Augusztus 20. Magyarországon különböző jelentőséggel bírt a különböző rendszerek alatt. Az észtek számára az 1991-es évben lett ünnep ez a nap, mivel ekkor vált újra függetlenné az észt állam a közel fél évszázados szovjet uralom után. (Bár maga a Szovjetunió csak szeptember 6-án ismerte el volt tagállamának kiszakadását.)


Alább egy gyerekek számára készült ismeretterjesztő rajzfilmet láthatunk, amelyben egy nyuszicsalád felnőtt tagjai azt magyarázzák gyermekeiknek, mit jelent a függetlenség helyreállítása. Elmesélik, hogy a szovjet idők alatt még saját országukon belül sem lehetett szabadon utazni, a másként gondokodókat bebörtönözték és a legáltalánosabb árucikkekből is hiány volt a boltokban. A rajzfilm további epizódjai a lastekas.ee oldalon tekinthetők még, igen hasznosak lehetnek például észtül tanulóknak, mivel legtöbbjük feliratozva van, és az észt kultúra fontos jelenségeivel (őszi gombagyűjtés, füstös szauna stb.) foglalkozik. A filmek egy része oroszul is szerepel az oldalon.

A függetlenség helyreállításának napjáról szóló rajzfilm észt nyelven:


és orosz nyelven:

2009. augusztus 17., hétfő

A mari nyelv népszerűsítése útján

Mariföldön a Mariul beszélek mozgalom keretében igyekeznek népszerűsíteni a nyelvet. Az alábbi riportfilmben először egy tatár férfit mutatnak be, aki amellett, hogy aktívan részt vesz a helyi tatárok kulturális életében, mariul is tanul. Ezután egy rendezvényről láthatunk képeket: az utcán alapvető mari kifejezéseket tartalmazó brossúrákat osztogatnak a járókelőknek. A mozgalom jelképévé az Ö betűt választották, amely alapján Mariföldön egyértelműen azonosíthatók a mari feliratok, tehát jól használható a mari nyelv jelképeként. (Strébereknek házi feladat: milyen más betűket választhattak volna ugyanerre a célra? A válasz a Rénhírekről kideríthető.) Végezetül arról számolnak be a riportban, hogy Joskar-Olában egyre több a mari nyelvű felirat a boltokon.



Rejtvény: milyen más nyelv szorulna még népszerűsítésre Mariföldön? (A válasz természetesen a videóban keresendő.)

2009. augusztus 14., péntek

Lett Henrik, a Baltikum krónikása

Heinrici Cronicon Lyvoniae, vagyis Henrik livóniai krónikája. Ezt a címet viseli a Baltikum középkori történetének egy morzsáját ránk örökítő írás.

A mű a 12–13. század fordulójának eseményeit rögzíti. Szerzőjéről nem sokat tudunk, illetve életének egy jelentős szakaszáról igen sokat, de arról, ami előtte és utána történt vele, szinte semmit. A történettudomány Lett Henrik néven emlegeti. Valószínűleg német származású volt. Valamikor az 1180-as években születhetett, mivel 1208-ban szentelték pappá. A korabeli egyházi szabályok szerint ekkor legalább 21 éves. Erről az eseményről a krónikából értesülünk, miként életének azon további epizódjairól is, amelyek az 1220-as évekig történtek meg szerzőnkkel. Henrik ugyanis a krónikaírók között igen páratlan módon maga is résztvevője volt az általa leírt eseményeknek. Ezek az események pedig finnugor szempontból is kiemelkedően érdekesek, mivel Henrik aktívan részt vett a pogány lívek, lettek, észtek keresztény hitre térítésében. Ez a folyamat különféle konfliktusokkal – vár- és városostromokkal, lázadásokkal tarkítva zajlott.

Albert livóniai püspök környezetében tevékenykedve Henrik hadjáratokba indult, tolmácsként segítette püspöke tárgyalásait a lettekkel, lívekkel, és Rómában is megfordult egy püspöki konferencián. 1217-től kezdve az észtek körében folytatott missziós tevékenységet. Az egymást követő hadjáratokban legyőzött észt területek lakosságát téríti, kereszteli. Az észtekkel kapcsolatos események leírásában néhány észt szó is található, így a krónika finnugor nyelvészeti szempontból is tanulmányozásra érdemes.

Lett Henrik krónikája három egymást követő püspök, Meynard, Berthold és Albert tevékenysége szerint tagolva, 1186-tól 1226-ig írja le az eseményeket. A krónikában megörökített évtizedek után Lett Henrik valószínűleg átadta a helyét püspöke környezetében a fiataloknak, és talán békésebb évek köszöntöttek rá. A legáltalánosabban elfogadott vélemény szerint az 1259-ben említett, és igen öregként jellemzett Henrik, papendorfi plébános azonos a krónikaíróval. Bereczki Urmas útikönyvében azt találjuk, hogy a kelet-észtországi Mihkli falu egyik első papja Lett Henrik volt (Észtország útikönyv. Bp. 2007. 148.). Forrásait azonban nem nevezi meg, és eddig nem tudtam kideríteni, hogy Mihkli azonos-e Papendorffal.


Lett Henrik életéről és munkásságáról az internet kevés helyén találunk adatokat, azok viszont igen részletesek:

– teljes egészében olvasható egy orosz nyelvű szövegközlés (Генрих Латвийский. Хроника Ливонии. Введение, перевод и комментарии С. А. Аннинского. Москва–Ленинград, 1938), részletes bevezető tanulmánnyal a krónika keletkezéséről és a szerző életéről,

– Leonyid Arbuzov német nyelvű monográfiája (Arbusow, Leonid: Henrichs Livländische Chronik. Hannover, 1955.) a krónika eredeti latin szövegének közlésével is megtalálható a Monumenta Germaniae Historica oldalain,

– a Heinrici Cronicon Lyvoniae lett nyelven is megtalálható az interneten,

– jól használható egy Lett Henrikkel foglalkozó észt bibliográfia,

– a finn, észt, orosz és angol nyelvű életrajzok közül az orosz a leginformatívabb.

2009. augusztus 11., kedd

Hősi idők visszatérte az Ateneumban

Az Ateneum (a Finn Nemzeti Galéria) a Kalevala 160. évfordulójára ünnepi kiállítást rendezett. (A Kalevala 18 új énekkel bővített második kiadása, az Új Kalevala 1849-ben jelent meg; az első 1835-ben.) A kiállítás a Kalevala-nap előestéjén, február 27-én nyílt meg és egészen augusztus 9-éig várta a látogatókat.

A Kalevala fontos szerepet játszott a finn nemzeti ébredésben, áthatotta a nemzeti romantika nagy alkotásait, és mind a mai napig képes megihletni a művészeket külföldön és Finnországban egyaránt. Szereplőinek hőstettei, tragikus életútja, sorsuknak a természettel való szoros összefonódása volt többek között a témája a helsinki kiállításnak, amelyen nemcsak a finn nemzeti ébredés nagy alkotóinak a képeit és szobrait tekinthették meg a látogatók; a kortárs művészek is kivették a részüket a kiállításból Kalevala-adaptációikkal. Ezenkívül külön termet szenteltek a szervezők a könyvillusztrációknak. A képzőművészeti alkotások mellett mai zeneszerzők darabjait is meghallgathatták az érdeklődők. (A (M)ilyenek a finnek kiállítás is bemutat egyébként néhány, a Kalevalából ihletet merítő metálzenekart.)

Az ateneumi kiállítás tematikusan szerveződött, külön termekben lehetett például a Väinämöinent, Ainót vagy éppen Kullervót ábrázoló alkotásokat megtekinteni. Egymás mellé kerültek itt a különböző korok értelmezései, a Kullervo-ábrázolások közül például Gallen-Kallela híres képétől (fent balra) Sjöstrand szobrán át Kallervo Palsa provokatívabb szándékú alkotásáig (fent jobbra) számos munka szerepelt.

Az egyik legérdekesebb teremben filmet vetítettek, amely azt a vidéket mutatta be, amelyben Lönnrot is járt gyűjtőútja során. A főszereplő néni a falu életének hétköznapjairól karjalai nyelven mesélt, a háttérben tevékenykedő-rosszalkadó unokákra azonban már oroszul szólt rá. A kiállításon két csónak is látható volt, ezek is Karjalából, a Kalevala szülőföldjéről származtak.

A finn múzeumokban az interaktivitás mellett mindig figyelnek külön a gyerekekre is. A Kalevala-kiállításon is volt szoba, amelyben az eposz szereplőinek bábfiguráival játszhattak a gyerekek, míg a felnőttek megismerkedhettek a mű különböző kiadásaival és fordításaival. A magyar változat is fellelhető volt, igaz, egy nem annyira igényes, diákoknak szánt változatban. Az udmurt fordítás pedig teljesen hiányzott.

Alább megtekinthető egy videó, amely a Tenhi nevű finn zenekar Näkin laulu című számának magyar átdolgozása. Az instrumentális zenére a Kalevala egyes részeit olvassák rá a „magyar hangok”.

2009. augusztus 10., hétfő

Mari riport a mari Wikipédiáról

Négy hete beszámoltunk a finnugor wikipédiák helyzetéről, és ott említettük, hogy megindult a mari wikipédia is. Az alábbi videón a REN TV mari nyelvű műsorát láthatjuk, ahol előbb a bemondó magyarázza el a nézőknek, hogy mi is az a wikipédia, majd a mari wikipédia egyik szerkesztője beszél a munkájukról. Elsősorban mariul tanulóknak, tudóknak ajánljuk.


2009. augusztus 7., péntek

Egy rénhírterjesztő Hantiföldön

Hétfői bejegyzésében Fejes László ismerteti Jaanus Piirsalu észt újságíró beszámolóját hantiföldi utazásáról. Piirsalu eljutott a Hanti-Manszijszktól mintegy 80 km-re lévő faluba, Kisikbe is. A helybeliek nem voltak túl közlékenyek, Fejes László zárójelbe tett megjegyzése szerint talán azért, mert már unják a turistákat. Kisik ugyanis a hanti mintafalu, minden fontos vendégnek megmutatják. Hát ebben lehet valami, mert én is láttam… Íme, egy múlt századi látogatás fotói Kisik faluról:


A finnugor folklórfesztivál résztvevőit szállító hajók a Nazim folyón haladnak Kisik felé 1993 augusztusában. A Nazim az Ob és az Irtis találkozása előtt torkollik az Ob folyóba. E kis vízen ritkán járnak ilyen nagy hajók, ezért egy kalauzhajó mutatja elöl az utat.

A Nazim


Megérkeztünk Kisikbe




A falu a hajóról kikötés közben


Nagy hajó, kis falu




Egy rendezett porta a faluban. 16 évvel ezelőtt a falu iskolájában egy kis hanti néprajzi gyűjtemény volt látható. Vajon megvan-e még?




A háttérben boronafalas technikával épülő ház

Nagyüzemi halszárító épület



Legelésző lovacskák. Tudjuk, már az ugor korban is… Lásd másodfű ló, nyereg, fék stb.



Mintha a jobbszélső csikó a zsiráffal való keresztezés eredménye lenne…


A hajók kikötése után a különböző helyekről érkezett finnugor kórusok, tánc- és zenekarok koncertet adtak a helyiek tiszteletére. Majd a nevezetes esemény miatt áruval feltöltött élelmiszerboltban kartonszámra vásárolták a magyar zöldborsókonzervet, hogy hazavigyék Mari-, Mordvin-, Komiföldre, Karéliába stb. Magyar zöldborsókonzerv ugyan már itthon sincs, de Oroszországban azóta minden mást lehet kapni. Jó drágán…

2009. augusztus 4., kedd

Táncház a viharban

Észtországba menni kell. Legyen vérfagyasztó tél vagy szeles-esős nyár, Észtország mindig vonzza (magyar) rajongóit. A Viljandiban minden év július végén megrendezett népzenei, vagy szó szerint fordítva örökségzenei (pärimusmuusika) fesztivál még a Baltikumban élő nyelvrokonaink iránt kevésbé érdeklődőket is a kellemes hangulatú dél-észt kisvárosba csalhatja.

Viljandiban egyébként is megvan minden, amiről egy turista álmodozhat. Magas hegyoromra épült romantikus várrom, hívogatóan csillogó vizű tavak és kacskaringós utcák tele érdekes építészeti megoldásokkal felcicomázott faházakkal.

Július végén mindez kiegészül érdekes hangszereket cipelő muzsikusokkal, akik lehetnek országos vagy nemzetközi hírű sztárok, akik teltházak előtt koncerteznek amúgy, a fesztiválon hajlandók összeállni hazai és külföldi zenésztársakkal egy rögtönzött utcai fellépésre. Így nem is csoda, hogy a várhegyet csak lépésben lehet ilyenkor megközelíteni. De nem is érdemes sietni, mert a koncertek szünetében is számos érdekes látnivaló akad. A fesztivál ugyanis mindenkit odacsalogat, punkok, éltes nagypapák és értetlenül vigyorgó turisták egyaránt felbukkannak az emberkavalkádban. A koncerteken szinte mindenki táncol, még akkor is, ha bokáig ér a pocsolya vagy a sár.

Az idei fesztivál egyik legsikeresebb, nagy közönségsikert kiváltó fellépője az udmurt Ekton Korka (szó szerint Táncház) nevű együttes volt, amely nemcsak a szabad színpad előtt táncoltatta meg az odasereglett érdeklődőket, hanem hivatalos koncertjükön, a szakadó eső ellenére is sikerült megtartani a nézőközönséget, akik aztán bőrig ázva hálásan kapcsolódtak be a sistergő lábú udmurt táncosok vezetésével a táncos népi játékokba.

Az Ekton Korka együttest 1997-ben hozta létre Andrej Prokopjev és Natalia Csirkova, a magyar táncházmozgalom törekvésein fellelkesülve és azokat követve, a hagyományos udmurt táncok propagálását tűzték ki célul. Az udmurt fővárosban, Izsevszkben megrendendezett „táncházak” idővel olyan népszerűek lettek, hogy az Ekton Korkából hagyományos táncokat előadó tánccsoport, stúdió lett.

(Érdekes adalék, hogy a 2008-as olimpiára a We are the champions című számot udmurtul az Ekton Korka adta elő. A különböző oroszországi népek ugyanis saját nyelvükön kívánták biztatni nem (csak) orosz anyanyelvű sportolóikat. A videó a Youtube-on megtekinthető.)

A viljandi folkon adott koncertből itt megtekinthetünk egy részletet:

2009. augusztus 3., hétfő

Egy észt Hantiföldön

Jaanus Piirsalu észt újságíró, az Eesti Päevaleht moszkvai tudósítója blogjában 14 hónapja tette közzé néhány nappal korábbi hantiföldi élményeit. Utazásának apropója a június végi hanti-manszijszki finnugor világkongresszus volt, célja a hantik helyzetének felmérése, ill. ellátogatni an nagyrészt észtek által épített Kogalim városába.

Kogalim mocsaras vidéken fekszik (kép!), közel hatvanezer lakosa az olajbányászatból él. A városba Piirsalu egy észt vállalkozó kíséretében érkezett: már 1981-ben a városban dolgozott egy építkezésen. Helyben egy olyan építő kalauzolta, aki 1980 óta Kogalimban él, és ma már az egyedüli észt származású építőmunkás. Észt rendszámú kocsival jár, egy évben 3-4 alkalommal hazaautózik. A távolság 4500 kilométer és három napig tart megtenni.

A városban a hantiknak vendégházuk van, ahol ide látogatva megszállhatnak. Állítólag azonban ott nem érdemes felkeresni őket, nincsenek olyan állapotban, hogy beszélgetni tudjanak. (Piirsalu tanul egy új orosz kifejezést: Bics, azaz БИЧ – бывший интелигентьный человек (valaha intelligens ember), azaz lecsúszott alkoholista.) Egy hanti asszonnyal mégis találkoznak: ő úgy véli, ha az olaj elfogy, az olajbányászok elmennek, és csak a tönkretett természet marad. Az olaj még kb. 50 évig fog kitartani, s mivel minden az olaj körül forog, könnyen lehet, hogy akkor a város tényleg az enyészeté lesz...

Másnap Piirsaluék egy helikoptert béreltek, hogy környékbeli hanti táborokat keressenek. (A helikopter egy órára – mai árfolyamon számolva – valamivel több, mint százötvenezer forint.) A teljesen kihalt tájon azonban semmit nem találtak. A tájkép megtekinthető a videófelvételen.n (Később Piirsalu megjegyzi, hogy a mocsári tavak az év nagy részében jég alatt állnak. A nyár lényegében júniusra és júliusra korlátozódik, a tavak már szeptemberben kezdenek befagyni. Viszont kitűnő horgászterepek, az öt kilós csuka mindennapos fogás, de a tíz kilós sem számít csodának.)

A városban ortodox apácakolostor és mecset is van. A mecsetbe elsősorban kaukázusiak járnak: ők még a szovjet időkben érkeztek a jó munkalehetőség reményében, és ma már többen vannak, mint a hantik. Az ortodox templomot a LUKOIL olajvállalat építtette, de muzulmán törökökkel, ezért az ortodox egyház először el sem akarta fogadni.

Piirsaluék a Tallinnszkaja (Tallinni) utcában éjszakáznak. Annak idején 4-6 észt építőmunkás élt egy ilyen lakásban. Egy két szobás lakás most másfél millió rubelbe kerül – mai árfolyamon számítva közel tízmillió forint. A viszonylag magas ár annak köszönhető, hogy a városban viszonylag magasak a fizetések. Egy olajfúró fizetése havi százötvenezer rubel, azaz kb. egymillió forint is lehet.

A harmadik nap reggelén az észt építők egy új, kilenc emeletes, hetvenkét lakásos házat adtak át. Kilenc hónap alatt építették. Míg Moszkvában és Péterváron az a szokás, hogy szerkezetkészen adják át a házakat, itt már a konyha, a fürdőszoba és a wc is be van építve.

Ezután Piirsalu azon mereng, hogy a vidéki Oroszországba alig jutnak el a színvonalasabb moszkvai sajtótermékek, ezért is könnyű a tv-n át manipulálni a nézőket.

A negyedik napon Piirsalu Szurgutba utazott (mint megjegyzi, a benzin ára éppen annyi, mint Moszkvában, hiába helyi termés), ahonnan a mutatós reptérről egy An-24-essel 50 perc alatt Hanti-Manszijszkba repült. (Megjegyzendő, hogy Kogalimnak is van nemzetközi repülőtere.


Délben a Hanti jaszang című hanti és a Luima Szériposz című manysi újság szerkesztőivel találkozott, ők kikérdezték, szinte meginterjúvolták legfeljebb 1000 példányban megjelenő lapjaik számára. Beszámolnak a hantik helyzetéről, a kép igen szomorú: a kultúra elvesztése mellett a munkanélküliség is nyomasztó.

Piirsalunak hirtelen lehetősége nyílt, hogy hajóval ellátogasson egy közeli (80 kilométerre fekvő) hanti faluba, Kisikbe. A hajóra húsz ember fér (l. a képet). A faluban végül egy öregek otthonában talált szállást: erről reggel kiderült, hogy tulajdonképpen inkább hajléktalanszálló, mint öregek otthona. Piirsalu szerint az épület szépen fel van újítva, de nem tartják tisztán.

Másnap reggel találkozott a falu hantitanítónőjével. Korábban a tantervben szerepelt hanti kultúra is, ma már csak hanti nyelv van: heti két óra. A tanítónő is elismeri, hogy így semmit nem lehet megtanulni. A fiatal falusi hantik már egyáltalán nem beszélik a nyelvet, az erdőben élők még igen. Elmondása szerint már csak a lelkiismerete megnyugtatása érdekében szervez folklórprogramokat és más rendezvényeket, maga is úgy véli, hogy ezeknek már nincs értelmük...

Piirsalu megjegyzi, hogy a faluban nem kelt nagy érdeklődést az idegen jelenléte, és a szibériai szokással szemben a helyiek nem igazán beszédesek. (Erre némi magyarázatot ad, hogy állítólag Kisik az a falu, amelyet a külföldi vendégeknek megmutatnak... Úgy tűnik, erről Piirsalu nem tudott.) Mint a videón látszik, Kisik átlagos oroszországi falu, se nem jobb, se nem rosszabb... Hanti-Manszijszkkal nyáron a folyó köti össze, télen fagyos téli úton (az úgynevezett zimnyiken) lehet megközelíteni. A faluban van hanti „szabadtéri múzeum” is, egy hússzor húsz méteres elkerített rész, amelyen egy ház, egy istálló és egy rénkarám áll. A fotón egy tipikus hanti agyagkemencét látni. Egy hatvanéves néni elmeséli, hogy az ő generációja volt a faluban az első, amelyik megtanult oroszul, de az ő gyerekeik már csak oroszul beszélnek. Este Piirsalu fürdőházba megy, és persze jó észtként azonnal az észt szaunával hasonlítja össze a hanti fürdőházat. A következő különbségeket állapítja emg: a) a hantik cédrusfenyő ágát vagy más tűlevelű fa ágát használják szaunavirgácsnak (a finnek és az észtek általában nyírfaágat), b) a szaunapad egy szekrényben található, melynek ajtaja zárható, c) a fürdőhelységben melegebb van, mint a szaunapadon.

Az utolsó nap reggelén kiderül, hogy a hajóval valami baj van, ki tudja, mikor érkezik. Piirsalu előző nap hallott egy történetet, mely szerint legutóbb egy hétig tartott a javítás. Addig is ellátogat a helyi kultúrházba, ahol fiatalok igyekeznek a színpadon reprodukálni a tv-ben látottakat (kép). Hirtelen érkezett a hír, hogy a hajót rendbehozták és azonnal indul Hanti-Manszijszkba. A kikötőben azonban nagy tömeg tolongott és Piirsalu végül csak egy rendőr segítségével jutott fel a hajóra. (Enélkül lekéste volna a másnapi repülőgépét.) Hanti-Manszijszkban Piirsalu lát egy fiatalembert, akinek mobilján a háttérkép Putyint ábrázolja.

Bár Hanti-Manszijszk 450 éves, azaz idősebb, mint Szentpétervár, ennek semmi nyoma. Az utolsó fényképen a központban álló új áruház látszik. A város háromcsillagos hotelében a szoba egy éjszakára 2666 rubelbe, mai áron több, mint tizenhétezer forintba kerül.