A házak már a 2002-es felvételeken is feltűnően elhanyagolt, romos állapotban vannak. Az itt látható, 2008 júliusában készült fotók arról tanúskodnak, hogy az egyébként festői környezetben található épületek állapota – ahogy az sajnos sejthető volt – azóta csak romlott.
Több ház tetejét jócskán megtépázták az időjárási viszonyok, sőt az egyik háznak egyáltalán nincs már teteje – feltehetően elhordták az emberek, mint használható faanyagot.
Máshol a tető meglévő szarufáiból arra következtethetünk, hogy a filmben a házak teteje alighanem gallyakkal volt befedve – ma viszont már csak a málladozó bitumenlemezek látszanak ki a szarufák mögül.
Az itt látható épület belsejét – amely az Alangaszar árnyékában az áldozóház feladatát látta el – egészen benőtte a gaz. A 2002-es felvételek egyikén látható bálványoszlopnak mára csak hűlt helyét találjuk.
A környékbeliek nem tudnak mit kezdeni az épületekkel, a díszletfalu elhagyatottan áll: sajnos csak megerősíteni lehet azt a feltételezést, hogy az épületek hamarosan el fognak pusztulni.