NRVV 28. – Hanti-Manszijszk, őslényszoborpark

Oroszországban nincs szükség Hankiss Elemérre, hogy valaki szóljon, hogy ki kéne találni Oroszországot. Oroszországban annyira nincs látnivaló, hogy mindenki érzi, hogy valamit ki kellene találni. Természetesen vannak kivételek, Moszkva vagy Pétervár nyilvánvalóan tele van látnivalókkal, és vannak az országnak olyan részei, ahol a természet gondoskodott turisztikai csemegékről (Kaukázus, Bajkál-tó stb.), ugyanakkor az ország nagy része egyszerűen unalmas. Nem mintha nem lenne szép a táj, de amit az ország egy pontján láthatunk, nagyjából ugyanazt láthatjuk még kismilliárd pontján is. A legtöbb város vagy új, vagy régi része elpusztult, így építészeti látnivalókban nem igazán bővelkedhetnek.

Az olyan területek, mint a Hanti-Manysi Nemzetiségi Körzet, még viszonylag szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen a helyben élő kis népek mindig érdekes színfoltot jelentenek. Erre azonban vegyes érzelmekkel tekintenek, mivel egyfelől e népek mai képviselőinek már alig van köze e kultúrához (nem kevéssé az oroszok aktív közreműködésének köszönhetően), másfelől az őslakosok kultúráját is hajlamosak inkább egzotikus barbárságnak tekinteni, ami persze érdekes, de jó, hogy túl vagyunk rajta... Persze a vendégeket kötelességtudóan elviszik a helyi múzeumba, skanzenbe, de érzik, hogy nem ez az igazi, valamit mégiscsak ki kell találni.

A nagy ötlet: az őskor. Először is, Szibériának valóban van köze az őskorhoz, hiszen rengeteg őskori lelettel szolgál. A mocsarakban, jégben jól megőrződnek a fosszíliák, időnként akár egész mamuttetemek kerülnek elő.

A mamutra vadászó ősember közel áll az oroszok szívéhez, hiszen nem zavarja meg világképüket, mely szerint Moszkvától keletre ők terjesztették el a civilizációt. Ezt a képet viszont zavarják a hantik és a manysik, akiknek erődítményeik voltak, gazdag tárgyi és szóbeli kultúrájuk stb. Az oroszok erőfölénye miatt viszont legyőzésükkel nem igazán lehet haditettként dicsekedni, azzal meg nehezen lehet, hogy „ezt is mi pusztítottuk el”. Akkor már jobb az ősember.

Az őskor-tematika másik nagy előnye az oroszok szemében, hogy kiélhetik gigantomániájukat. Az oroszok mindent úgy szeretnek, ha nagy. A moszkvai Kremlben őrzik a világ legnagyobb harangját és a világ legnagyobb ágyúját (pontosabban tarackját). A harangot egyszer sem kongatták meg, a tarackot egyszer sem sütötték el, de ez nem zavarja az oroszokat abban, hogy dicsekedjenek velük, hiszen a legfontosabb: nagyok.

Hanti-Manszijszkban a turisták (és persze a helyiek) szórakoztatására őslényszoborparkot hoztak létre. Ebben a Szibériában is élt ősi emlősöket mutatják be. Az ábrázolás csak mérsékelten mondható realisztikusnak.

A domboldalon vonuló mamutcsorda lenyűgözi a sétálókat.

A nagy sosem elég nagy: az ősbölény marmagassága
a tájékoztató tábla szerint két méter körüli volt,
a szobrok marmagassága a három métert is meghaladja.

Lehet a barlangi medve fenyegetésétől borzongani...

...ugyanakkor a családosok az édes kis boccsal is fényképezhetik gyermeküket.

Az orosz lélektől csöppet sem idegen a teatralitás:
az ősfarkascsorda azt lesi,
hogyan szakíthatna le egy zsenge borjút a mamutcsapatból.

A rideg jelen: az ősgím mellett külön tábbla figyelmeztet,
hogy szemetet lerakni tilos.

Hivatalos státuszt kapott a karjalai nyelv Finnországban

A nyelv hivatalos státusza nem azt jelenti, hogy a karjalai státusza azonos lenne a két nemzeti nyelvvel, a finnel és a svéddel, ellenben a státusz lehetőséget biztosít arra, hogy a nyelv megmaradását, felélesztését célzó programok pénzt nyerhessenek. Finnországban hasonló státuszt élvez a romani (cigány) és a számi (lapp) nyelv. Karjalaiul Finnországban jelenleg kb. 5000 ember beszél, és további 15000 ért. Az Oroszországhoz tartozó Karjalai Köztársaságban öt évvel ezelőtt kapott hasonló státuszt.

Forrás

Ördöngös idők avagy a kísértetjárta november

Már csak pár napot kell aludnunk, hogy véget érjen november, amely misztikus lényekkel, kísértetetekkel teli, rejtelmes időszak volt. Legalábbis Észtországban, valamikor a messzi korokban, amelyről többek között Andrus Kivirähk is „beszámol” Ördöngös idők (Rehepapp ehk november) című regényében, amely egy november történetét meséli el, felvonultatva az észt néphagyomány mindenféle szerzetét.

A mai Észtországban már csak egy napra redukálódott a maszkos-ijesztgetős falujárás: Márton-nap előestéjére, vagyis november 9-re (Mardipäev). Az ünnep az észt népi kalendárium fontos napja volt, a november 2-ai mindenszentek napjával (Hingedepäev) együtt. A „lelkek ideje” (hingedeaeg) november 10-én zárul le a Márton-napi ünneppel (amelynek időpontját az eredeti november 11-éről Luther Márton születésnapjára, 10-ére tették át), és megkezdődnek a benti kézműves munkák. Korábban talán az év végét is jelenthette. A lelkek ideje alatt nem szabad zajongani, és az elhunyt rokonoknak ételt kell kikészíteni és begyújtani a szaunát, mivel ilyenkor az eltávozott lelkek köztünk járnak, és illik őket megvendégelni. Mardipäev ellentéte, ugyanakkor hozzá sok elemében hasonlító Katalin-nap előestéje, november 24., vagyis Kadripäev (ld. alul).

Mardipäev az ősz végét jelenti, a novembert a régi észt nyelvben talvekuu-nak, azaz téli hónapnak nevezték, de ma már az észt nyelv is az idegen eredetű hónapnevet használja. Márton-nap előestéjén sötét ruhákba és gyakran állati maszkokba öltözött gyerekek és fiatalok járják a házakat (eredetileg csak fiúk, a megnevezésük: mardisant, többes száma: mardisandid, egyébként családot alkotnak Mardi pere ’Mart-család’ néven). Valamilyen dalért vagy színjátékért cserébe a háziak megajándékozzák őket, ma leginkább édességgel, korábban bármilyen étellel. A látogatásnak egész forgatókönyve alakult ki, külön dalokkal az egyes cselekményelemekre, például a bebocsátás kérésére, a háziak megáldására vagy a búcsúzásra. Mivel termékenységvarázsló szerepe is van az ünnepnek, és elsősorban a gabonatermés kiadósságát szeretnék befolyásolni, a mardisantik gyakran szalmából készítik valamelyik ruhadarabjukat, és valamilyen gabonamagvat szórnak a ház közepére. A nem egyszer jó néhány kilométeres „előadókörút” után a koldusok nagy ünneplést csapnak, ez akár valamelyik felkeresett háznál is elkezdődhet.

A keresztény hagyomány Márton-ünnepe összekapcsolódhatott, vagyis inkább ráépülhetett a pogány szokásokra, amelyekben például a zajongásnak, a mardisantik (szó szerint Márton-koldusok) által csapott lármának a gonosz szellemek elűzése volt a célja, valamint termékenységet is hozott a ház népére. Azt, hogy a halottakról való megemlékezés a novemberi időszakot jellemezte, a mardus szó etimológiája is mutathatja. A mardus szó hangalakjában nagyon hasonlít az „elésztesített” Márton név Mardi formájára (a Mart név genitivusi alakja), ugyanakkor az észt néphagyományban mardus haláltündér volt, aki bajt és szerencsétlenséget hozott (talán a finn marraskuu ’november’ szó előtagjával is összevethető és egy indoiráni tőre vezethető vissza). A mardisantik megszemélyesített természeti erők, akik a haláltündérnek gyűjtenek adományokat. A háziak azt köszönik meg, hogy a természeti erők és a lelkek segítették őket abban, hogy felkészüljenek a télre, begyűjthessenek minden szükségeset az elkövetkező télre.

Egyébként akinek az észt nyelv a szájában van (keel on suus) vagyis jelen esetben inkább a fülében, az itt meghallgathat egy rádióadást a Márton-napi szokásokról. Ha könnyebb műfajra vágyunk, érdemes meglátogatni a korábban már megismert nyuszicsalád honlapját, ahol megtanulhatjuk, milyen szavak fontosak egy Márton-napi szituációban, és hogy mi is a látogatás menete.

Ennek a fekete, gabonavarázsló férfi ünnepnek az ellenpólusa az elsősorban női ünneppé formálódott Kadripäev, vagyis Katalin napja, amelyen immár a fiatal lányok (kadrisant, többes száma: kadrisandid) járják, fehér ruhába szépen felöltözve a tanyákat, hasonló céllal, mint azt a fiúk tették Mart-napon. Az viszont fontos volt, hogy az arcuk ne legyen felismerhető. A háziak azonban mindent megtesznek annak érdekében, hogy felismerhessék a látogatókat. Ehhez az ünnephez a jószágok, elsősorban a birkák termékenységének előmozdítása kapcsolódik, a lányok gyapjút (vagy lent) is kaphattak ajándékba a háziaktól. (A keresztény hagyomány szerint Katalin-napon alexandriai Katalinra emlékezünk, aki mártírhalált halt a 4. században.)

Mindkét ünnephez speciális menü dukál, Márton-napon több húsétel is az asztalra került, ekkor kezdték meg ugyanis a levágott disznó húsát (disznónapnak is nevezik amúgy ezt az ünnepet). Szárnyasokat, kakast és csirkét is ettek, a Márton-napi lúd fogyasztása később terjedt el Észtország területén. Jellegzetes Márton-napi ételek a disznófejjel együtt megfőzött kerekrépa és krumpli, árpagyöngyös és lisztes hurkák, véres lepények és kenyerek, valamint a füstölt bárányhús. Sört is főztek ilyenkor és káposzta-, csicseriborsó- vagy krumplilevest.

Kadri-napon bárányhúst és a kihagyhatatlan árpagyöngyös kását illik készíteni, sós vízben főtt csicseriborsóval, babbal kiegészítve, hozzá egy kis kamát vagy kamagolyókat fogyasztottak, mindezt a Kadri-napi sörrel leöblítve. Tyúkot azonban nem volt szabad enni, mivel az megeszi a káposztát.

Ma a mardisantik nemcsak magánházakba, hanem például iskolákba és kávézókba is bemennek, a kadrisantik pedig lehetnek nagyon furcsa leányzók is, ahogy a következő videón láthatjuk például.

NRVV 27. – Kisik 5. Programok turistáknak

Eddig a pontig csak azzal foglalkoztunk, mit láthat Kisikben a magánúton odalátogató turista. Kisikbe azonban szervezett turistaként is ellátogathatunk, ráadásul ezt néhány honfitársunknak köszönhetjük. Ők, ugyanis, szenvedélyes sporthorgászok, csukázni indultak a Nazimra, és sikerült ott annyi pénzt elverniük, hogy a helyiek ráébredtek: a turizmus üzlet. A horgászok útjáról film is készült. Ebben Kisik környékének érintetlen természetéről beszélnek (a környék tele van olajfúrótornyokkal) megpróbálják kietlen, elhagyatott vidéknek leírni (holott Zegernyei leírásából is nyilvánvaló, hogy jóval előttük is turisták tömegei jártak ott), farkastámadástól rettegnek ott, ahol nincs több farkas, mint a Mátrában meg a Mecsekben (helyieket kértek fel a farkasüvöltés imitálására), egy helyi vadász véletlenül akkor ejt el egy medvét, amikor ott járnak, így láthatnak egy medveünnepet (valójában ugyanazt a medvefejkelléket láthatjuk, amellyel imitálni szokták a medveünnepeket), továbbá tuvai zenét kevernek a képek alá (ami kb. olyan, mintha kínai turisták számára forgatott filmen a hortobágyi lovasparádé alatt portugál fado-t hallgathatnánk, hiszen mindegy, az is európai zene). Mindezek ellenére elvitathatatlan érdemük, hogy immár nem csupán hátizsákos turistaként látogathatunk Kisikbe. (Nagylelkű költekezésüket többek között a Malév és a MOL támogatta – nem tudok olyanról, hogy ezek a nagybecsű nemzetiségi társaságok az oroszországi uráli népek kutatását valaha támogatták volna, egy horgászkirándulás viszont bizonyára sokkal fontosabb kultúránk szempontjából.)



А ВАР (ez cirill betűkkel van, úgyhogy ejtése [var]) nemzetségi közösség különböző kulturális programokat kínál, melynek során megismerkedetünk a hagyományos hanti életmóddal, akár a réntartással is (persze nem magában Kisikben, hanem ehhez elvisznek minket a távolba a folyón). Pénzért mindent megkaphatunk, pl. magunk vadászhatjuk le a rént, ami, mivel a rének háziállatok, kb. olyan, mintha az öcsödi disznótor programjában benne lenne szegény Dezső kilövése is. Az árakról fogalmat alkothatunk a megjelölt honlapon is, így pl. 5 fő részére egy öt napos program, melyben csónakázás, túra, fürdőzés, sátrazás, étkezés stb. is benne van, 81 500 rubel. Minden fenntartásunk ellenére azt kell mondanunk, hogy aki megteheti, és akit valóban érdekel a dolog, az nyugodtan szánja rá a pénzt, az élmény garantált. Az viszont kérdés, hogy miként veszi fel a kapcsolatot a szervezőkkel, mivel internetük egyébként nincs. (És persze aki nem tud oroszul, szerződtessen tolmácsot is.)

NRVV 26. – Kisik 4. Medveünnep az asztalon

A medveünnep jelentős (és kevésbé szakrális) részét teszi ki a rövid színpadi jelenetek sora. Ezeknek részben nevelő, részben problémamegoldó funkciójuk van, a fellépők a közösség tagjait (egymást is) parodizálják: megsértődni nem szabad, mert ezzel a medve haragját vonjuk magunkra. A medveünnepen egyes figurák rendszeresen megjelennek, ezeket készítették el a kisiki kézművesház látogatói.


A halász és a tolvaj: jelenet morális tanulságokkal. Mögöttük három vadászfigura körülüli a tüzet, és dicsekszenek, versengenek, ki ölt meg több vadat: ironizáló jelenet.



Táncosok.


A zsáktestű, hosszú nyakú figura a daru. Mellette az égi lovas, aki azért ereszkedett le, hogy megtekintse, hogyan folyik a medveünnep. Az előtérben a róka szürke posztóba öltöztetve, farka szalmából van. A nézőkre mászik, megpróbálja őket megharapni, jelenete azzal ér véget, hogy farkát meggyújtják és kimenekül. A kép szélén szankvaltapon játszó férfi.


A barna ruhás, nyírkéregcsíkokból készített szárnyakkal ellátott figura a kakas, mögötte a fehér bundás alak a bagoly. Szerepe szerint mindkettő „megerősítette” a ház sarkait, azaz szakrális értelemben megtisztította őket.


Balra a hét nyilas szent táncot járó ember. Hátára csengő volt kötve, mely akkor szólalt meg, amikor tánc közben előrehajolt. Mellette a barna bundás, csőrös alak a szalonka. Jó madárnak tartották, az őt játszó szereplő ugrándozott. A háttérben a prémszegélyes sapkájú figura az énekes. Általában egyszerre három-kilenc (de mindig páratlan számú) énekes is énekelt, ezek kisujjukat egymásba fűzték, és lassan előre-hátra ringatózva énekeltek. Az énekek több órán át is tarthattak. Mellette kétarcú, négykezű férfi.

(A fenti leírás azt tükrözi, hogy a kisiki kézművesházban mit mondtak a figurákról, ill. szerepükről. A medveünnep részletei, a fellépők alakjai térben és időben különbözőek is lehettek. A mai kisiki felfogásban feltehetően erősen keverednek és új értelmezést nyertek a helyi hagyományok és a szakirodalomban olvasottak.)

NRVV 25. – Kisik 3. Eszmetörténeti kitérő

Valljuk be őszintén, van valami zavarbaejtő abban, ahogy az oroszok a szimbólumaikhoz viszonyulnak. Nálunk a Kádár-rendszer bukásával eltűntek annak jelképei is, Oroszországban azonban ma is állnak. Bár a sarló és a kalapács alatt legalább annyian kerültek koncentrációs táborokba vagy végezték golyóval a tarkójukban a legkülönbözőbb helyeken, mint a horogkereszt alatt, a sarló és a kalapács alatt valóban világbirodalom jött létre, melyre a lakói igencsak büszkék lehettek, miközben kenyérért álltak sorba. Ennek köszönhető, hogy e jelképeket nemcsak elfogadottnak tartják, de teljes mértékben a magukénak is érzik, sőt, nosztalgiával gondolnak rájuk: elképzelhetetlen, hogy a Kremlről levegyék a vörös csillagot, hiszen milyen lenne már nélküle (mintha egy német azt mondaná, hogy azért a Bundestag svasztika nélkül nem az igazi), a szovjet himnuszt meg egyenesen visszaállították. Éppen ezért meglepő, amikor homlokegyenest ellenkező folyamatoknak lehetünk tanúi, és a hatalom központilag új jelképeket vezet be, melyek a régieket kiszorítják a helyükről.

Ilyen lépésnek értékelhettük november hetedike november negyedikére való áttolását, de ez legalább annyiban nem jelent meglepetést, hogy a lakosság nagy része elutasította, és a mai napig nem érzi sajátjának az új ünnepet. Ezzel szemben fantasztikusnak mondható a György-szalag karrierje.

A György-szalagot a cári hadsereg használta kitüntetéseken, konkrétan a György-renden. Bár a második világháborútól kezdve a szovjetek is használták bizonyos katonai kitüntetéseken, mint szimbólum gyakorlatilag ismeretlen maradt, és végképp nem illeszkedett a háborús filmek, emlékművek, megemlékezések stb. jelképrendszerébe. 2005-ben, a győzelem 60. évfordulójára vezették be a győzelem jeleként be egy akció keretében, de személy szerint 2007-ben semmi jelét nem láttam a használatának. 2009-ben azonban még ősszel is mindenhol látni lehetett: autók antennáira, bútorokra, monitorokra kötve mindenhol ezek a szalagocskák függenek, melyekről öt évvel ezelőtt valószínűleg kevesen tudták volna megmondani, hogy micsoda, és a második világháborús szimbólumok között aligha nevezte volna meg akárki. (Elterjedését minden bizonnyal az is jócskán segítette, hogy május kilencedike környékén a vodkát is ilyen szalagokkal díszített üvegekben árulták.)

Mindez úgy kapcsolódik Kisikhez, hogy itt még a második világháborús emlékművet is átfestették:


Az új festés alól már kikandikál a régi vörös réteg, mintegy figyelmeztetve arra, hogy Oroszországban alapvetően nem változik semmi, csupán az emlékezet.

ZENgő Café

A borongós őszi-tél napokon érdemes a talvimasennusban (’téli lehangoltság’) és gyógyításában jártas finnekhez fordulni kellemes zenei élményekért. Például a Turkuban alapított Zen Café együttes kínálta menü igazán felfrissítő lehet a komor, szürke reggelekhez. A zenekar 1992-ben jött létre, nevét Robert M. Pirsig A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete (Zen and the Art of Motorcycle Maintenance) című könyvéről kapta, amire nem biztos, hogy asszociálunk, ha először finnek szájából hallunk a ZENészekről. (Ugyanis a z helyett inkább c hangot ejtenek a hazai rajongók, ahogy a fényképezőgépek is cúmokkal vannak felszerelve ott északon.)

Az együttes felállása többet változott történetük során, eredetileg Kari Nylander (basszusgitár), Samuli Putro (gitár, ének), Mikko Oesch (gitár) és Tuomo Mäkipaavola (dob) tagokkal indult, ma Kari Nylander és Samuli Putro mellett a dobos, Pete Parkkonen fontos alkotórészei a zenes kávénak.

8 albumuk készült eddig el: Romuna (1997) (Romként), Idiootti (1998) (Idióta), Ua ua (1999),
Helvetisti järkeä (2001) (Pokolian ésszerű), Vuokralainen (2002) (Bérlő), Jättiläinen (2003, dupla album és antológia) (Óriás), Laiska, tyhmä ja saamaton (2005) (Lusta, buta és szerencsétlen) és a Stop (2006).

Talán zeneileg nem annyira összetett ez a Zen Café-életmű, mégis a számok elgondolkoztató mondanivalójukkal és fülbemászó dallamukkal hosszú távon elkísérhetnek minket. A következő dal duruzsolásának monotonságával talán kizökkenthet minket a „kullast hambaga sihverplaat” (’aranyfogú óralap’; Svjata Vatra Revolutsioon) diktálta egyhangúságból.

Zen Café: Ihminen

tunkkaisia vaatteita

lattialta keräät ja

nyt on kiire

5x kello käy

aamukahvi ruuhkassa

autot, bussit, tungosta

nyt on kiire 5x

kello käy

sinä olet ihminen muistatko

sinä olet aava ja rannikko

sinä olet tuulia latvoissa

natiseva silta ja nauloja

sinä olet ihminen muistatko

työpaikan käytävä

katseet tuntuu selässä

nyt on lujaa mentävä

5x kello käy

sinä olet ihminen muistatko

sinä olet aava ja rannikko

sinä olet tuulia latvoissa

natiseva silta ja nauloja

sinä olet ihminen muistatko

sinä olet ihminen muistatko

sinä olet aava ja rannikko

sinä olet jälkiä hangessa

nariseva haipakka pellolla

sinä olet tihkua ilmassa

ratiseva hiekka saappaissa

sinä olet syystä ja varmasta

sinä olet varjoja puistossa

pimeällä penkillä kastetta

lähikauppa palvelee

iltaan asti myöhäiseen

maksat leivän hiluilla

8x kello käy

sinä olet ihminen muistatko

sinä olet aava ja rannikko

sinä olet tuulia latvoissa

natiseva silta ja nauloja

sinä olet ihminen muistatko

sinä olet ihminen muistatko

sinä olet aava ja rannikko

sinä olet jälkiä hangessa

nariseva haipakka pellolla

Zen Café: Ember

a dohos ruhákat
összeszeded a padlóról és
most sietni kell
az óra ketyeg
reggeli kávé a dugóban
autók, buszok, tolongás
most sietni kell
az óra ketyeg
ember vagy, emlékszel
nyílt tenger és partvidék
szél a fakoronákban
nyikorgó híd és szögek
ember vagy, emlékszel
munkahelyi folyosó
tekinteteket érzel a hátadon
nagyon menni kell
az óra ketyeg
ember vagy, emlékszel
nyílt tenger és partvidék
szél a fakoronákban
nyikorgó híd és szögek
ember vagy, emlékszel
ember vagy, emlékszel
nyílt tenger és partvidék
nyomok a hóban
ropogó fagyott fű a mezőn
permetező eső vagy a levegőben
csikorgó homok a csizmában
okból és bizonyosságból vagy
árnyékok a parkban
harmat a sötét padon
a közeli bolt nyitva
késő estig
apróval fizeted a kenyeret
az óra ketyeg
ember vagy, emlékszel
nyílt tenger és partvidék
szél a fakoronákban
nyikorgó híd és szögek
ember vagy, emlékszel
ember vagy, emlékszel
nyílt tenger és partvidék
nyomok a hóban
ropogó fagyott fű a mezőn

Hajóval a Balti-tengeren

Októberben a Via Balticán autózva Tartuig jutottam. Erről beszámoltam a Rénhírek olvasóinak is. A Via Baltica túlsó vége azonban Helsinkiben van.

Tartutól 200 km-t sem kell autózni, s máris a Balti-tenger habjai nyaldossák autónk kerekeit. Hogyan tovább Helsinkibe? Amennyiben ügyesek voltunk, úgy a tengert Tallinnban kell megpillantanunk. Elhaladva az óváros mellett, féljobbra nagy hajók felső fedélzetei látszanak a háztetők fölött. Jó helyen járunk, ezek a hajók viszik tovább az autókat és utasaikat.

Hajók a háztetők felett

Beszállás! A Silja Simphony autókat eszik.

Természetesen lehet előre tájékozódni az interneten az árak és a menetrend felől, és jegy is rendelhető elővételben. A hajójáratok azonban oly sűrűek, hogy ez a mozzanat akár ki is hagyható az úti előkészületekből. A tallinni kikötő honlapja szerint három hajótársaság indít hajókat Helsinkibe. Ezek a kabinnal is rendelkező, személyautókat és kamionokat is szállító hajók kb. 2 óránként indulnak, menetidejük 2-2 és fél óra. Ilyen rövid időre nyilván az utasok többsége nem költözik be egy kabinba, hiszen a hajó vendéglátó egységeiben sörözgetve is gyorsan telik az idő. Ha azonban Tallinnból Stockholmba megyünk, akkor van időnk kipróbálni hajónk különböző szolgáltatásait (szauna, mozi, éttermek, vámmentes boltok stb.). A nagy hajókban több emelet magasságú zárt tér, átrium található. A boltok és bárok előtt távol-keleti zöldségfaragó művész mutatja be tudományát, a légtérben pedig artisták szárnyalnak.

A belső promenád esti díszkivilágításban. Fent dolgoznak a légtornászok.

Tallinnból indulnak kisebb, gyorsjáratú hajók is Helsinkibe. Választhatjuk a Dunáról ismert, nálunk Sólyom néven úszkáló szovjet szárnyashajót (ha ugyan jár még), de a gyorsabb hajók többsége katamarán. Ezek azonban igen érzékenyek az időjárásra. Mivel szinte a víz fölött szárnyalnak, a szelek keltette hullámok annyira dobálják őket, hogy ilyenkor lassabban kell haladniuk. Egy alkalommal én is úgy jártam, hogy az 50 perces menetidő az erős szél miatt másfél órásra nőtt. A nagyobb gyorshajók személyautókat is tudnak szállítani.

A tallinni kikötő előtt

Ha az autónkat Tallinnban hagyva csak egy napra ruccanunk át Helsinkibe, jól válasszuk meg a parkolóhelyet, mert a kikötő közelében elképzelhető, hogy idegenek kitanulmányozzák a csomagtartónk tartalmát. Elég macerás ilyenkor a rendőrségre menni, jegyzőkönyvet felvetetni stb., hogy hazatérve a biztosításunkra azért kapjunk valamennyi kártérítést.
Helsinkiből nemcsak Tallinn, hanem Stockholm felé is igen élénk a komphajóforgalom. Ha reggel érkezünk Tallinn felől, egy gyors város- és múzeumnézés után este már tovább is indulhatunk Stockholmba. Hajónk Ahvenanmaa/Åland szigetének érintésével reggel érkezik a svéd fővárosba. A Tallinn–Helsinki–Stockholm háromszögben járó hajók mellett, a fővárosokból indulnak járatok Hamburg felé is, valamint a kisebb városok, például Turku is összeköttetésben állnak a nagyobbakkal.

A Finnjet Hamburgba közlekedik. Ezeket a hajókat a jégzajlás sem zavarja.

Helsinki és Stockholm között irdatlan méretű komphajók közlekednek, ezek finn hajógyárak termékei. Finnországban készült a világ legnagyobb hajója is. Az Oasis of the Seas a Karib-tengeren szolgál, így nem sok remény van rá, hogy finnugorközi utazásainkon kipróbálhassuk.

A hajófedélzeten. Alattunk tizenegy emelet.

A Balti-tengeri személyhajózást két nagy társaság uralja, a Silja és a Viking Line. A Silja Line érdekeltsége a Tallinn–Helsinki között hajózó Tallink is. Az észt és finn főváros között nagy hajókat közlekedtető harmadik társaság, az Eckerö olcsóságával tűnik ki. (Nevezhetnénk fapadosnak, ha ez a hajók világában nem bírna konkrét értelemmel is – gondoljunk csak a fapadokhoz láncolt gályarabokra.)

A hajókázással egybekötött lerészegedés a viking idők óta kedvelt szórakozás a Balti-tengeren. E tevékenységi forma a 2. világháború után új értelmet nyert: a skandináv szárazföldön állami politikává érett alkoholellenes küzdelem a tengereken zátonyra futott, mivel a hajók vámmentes boltjaiban sok és olcsó alkohol volt vásárolható. Nem tudom, hogy napjaink egységes Európájában még mindig olcsóbb-e a hajókon vásárolni, mint a svéd és finn alkoholárusító boltokban, de feltételezem. Megfigyelésem szerint előrelátó svéd vagy finn turista nem száll tengerre kerekes bevásárló kocsi nélkül, melyben a teli sörösrekeszeket szállítja haza. (Persze az is lehet, hogy az olcsó alkoholt már nem a hajón, hanem a tallinni kikötő üzleteiben szerzik be.)

A viking hajó a Stockholm előtti szigeteket kerülgeti

Aki persze autóval utazik, az nem ihat. Így hát mégis csak azt tanácsolom, hagyjuk az autónkat Tallinnban, és Helsinkiben vagy Stockholmban partra szállva fizessünk be egy autóbuszos városnézésre. Visszatérve a hajókirándulásról, amennyiben Tallinnban autónkat is megtaláljuk, ismét nekivághatunk a Via Balticának, immár hazafelé.

NRVV 24. – Kisik 2. A skanzen

A kisiki skanzen hasonló épületeket és eszközöket mutat be, mint a Torum Maa, csak jóval kisebb helyen, jóval szorosabban, illetve néprajzilag is kisebb helyet fed le. Az egész skanzen két-három teleknyi területet foglal el. Kisikhez a hantik három csoportja kötődik.

Száz évvel ezelőtt még nazimi hantik éltek itt. Ők akkor tárgyi-gazdasági kultúrájukat tekintve már egészen eloroszosodtak (azaz a nyugat-szibériai oroszokhoz hasonlóan éltek), de nyelvüket még tökéletesen őrizték. Később, a kolhozosítás során délebbre telepítették őket, mára nyomuk sem maradt, nyelvjárásukról pedig olyan keveset tudunk, hogy az osztjakológia nem is tartja számon a nazimi nyelvjárást.

Kisikben jelenleg elsősorban kazimi hantik élnek, ők a Nazim mentén északról folyamatosan szorították ki először az erdei nyenyeceket, később a nazimi hantikat. Akik ma még beszélnek hantiul, a kazimi nyelvjárást beszélik.

Éltek még Kisikben narimi hantik is. Ők a hantik legkeletibb csoportjához tartoznak, a negyvenes években a Tomszki területről vándoroltak át a Nazimra. Közülük azok, akik még beszéltek hantiul, mind meghaltak, utódaik csak oroszul tudnak.

A múzeum a Nazim menti kazimiak kultúráját mutatja be. Ők réntartók voltak, de a rének mára teljesen eltűntek, csak több mint száz kilométerre északra maradtak meg.

A múzeumot a rénkarámoknál használt kerítés veszi körül.

A múzeum két rönkházat mutat be, az egyik ablakát beverték, ennek köszönhetően akkor is be lehet kukkantani, ha a múzeum zárva van.

A másik ablakát bedeszkázták, kárpótlásul megvan a kéményzáró fedél.

Az elmaradhatatlan kültéri agyagkemence,...

...a nem kevésbé elmaradhatatlan csapda...

... és a végképp elmaradhatatlan lábasház...

...a lépcsővel...

...alatta az egy rönkből készített csónakkal...

... és szánokkal.

A múzeumba érkező csoportokat meg is tudják vendégelni a faasztalok mellett.

A medve fejének tárolására szolgáló állvány, ahol medveünnepet szoktak imitálni külön erre a célra preparált medvefejjel.

Szép időben a hely nagyon kellemes. Ha jobb dolgunk nincs, olvasgatással, eszegetéssel is elüthetjük itt az időt, amíg a hajó visszaérkezését várjuk.

NRVV 23. – Kisik 1. Az utazás

Kisik, mint arra korábban többször utaltunk, turistalátványosságként szolgál (erről még a továbbiakban is lesz szó), a Hanti-Manszijszki járásban található egyetlen ún. nemzetiségi falu. Ha igazi hanti falut keresünk, mindenki azt tanácsolja, látogassunk el Kisikbe. A keserű valóság azonban az, hogy csak néhány idősebb ember beszél hantiul, de ma már ez is elég ahhoz, hogy egy település nemzetiségi státuszt kapjon. Ha viszont már elutaztunk Hanti-Manszijszkig, ne sajnáljunk még egy kis pénzt arra költeni, hogy eljussunk Kisikbe, hiszen már az utazás is kaland.

Kisikbe ugyanis Mars(z) típusú légpárnás hajó jár (a szokással ellentétben azonban nem a típus nevét viseli, hanem Jugorszkijnak, azaz Jugrainak hívják), de az igazi kaland nem ez, hanem a feljutás. A hajó egyszerre kb. másfél tucat utast tud szállítani, és csak hétfőn, szerdán és pénteken jár, akkor is naponta egyszer: Hanti-Manszijszkból reggel fél hétkor indul, kb. két és fél óra múlva érkezik meg Kisikbe, ahonnan azonnal visszafordul. Tavaly tett még egy kört, idén azonban a délutáni járatot megszüntették. (Annak ellenére, hogy a heti hat járat is kevés volt, amint az Jaanus Piirsalu írásából is kiderült.) Az izgalmat fokozandó, a járatra nem lehet elővételben venni jegyet. Ennek az a következménye, hogy a reménybeli utas hajnalban taxival kénytelen kimenni a kikötőbe (aki biztosra akar menni, kb. reggel négykor), ahol aztán sorban áll. A pénztár ötkor nyit, de a kisiki járatra hivatalosan hatkor kezdik árulni a jegyet, azaz tulajdonképpen két sor áll, hiszen a kisiki utasok kénytelenek másokat maguk elé engedni, és ezek a mások gyakran önálló sort alkotnak. (A kevésbé tapasztalt utasok udvariasan beállnak a kisiki sor végére, s így lekésik jártukat.) Valójában a jegyet hatkor sem kezdik árulni, csak kb. negyed hétkor, amikor a hajó valóban beáll a beszállóhelyre. Egy helyi szerint azért ez az eljárás, mert ha már lenne jegyük, és a hajó mégsem tudna elindulni, akkor a hajótársaságnak gondoskodnia kellene az utasokról, adott esetben élelmeznie, sőt, szállást biztosítania. Ez azonban naiv elképzelés, hiszen ezt a társaság más járatok esetében sem teszi meg. Aki nem jut fel a hajóra, az két-három nap elteltével újra próbálkozhat.



Az út az Irtis torkolatáig vezet, ott a hajó átvág az Obon, majd az Ob túloldalán felúszik a Nazimon. Sajnos a hajó zárt, így a kilátásban nem igazán gyönyörködhetünk. (Ha a partközeli oldalon ülünk, igazán azt sem könnyű eldönteni, hogy hogy mikor értünk át egyik folyóról a másikra.) Az út maga legfeljebb viharos időben izgalmas. Ezen kívül sajátos élményben lehet részünk, ha ősszel utazunk. Ilyenkor ugyanis a Nazim, sőt, az Irtis és az Ob is jelentősen apad, rengeteg homokzátony jelenik meg rajta. Ez azonban egy légpárnás hajó számára nem akadály, a kisebbeken akár át is mászik. Ez azonban csak idővel tudatosul az utasban, az első néhány alkalommal rémisztő látvány, ahogy centiméterekre halad el a hajó a máskor végzetes homoktorlaszok mellett.



A hajó Kisikbe érkezésekor bátran felfut a partra. Az érkezők lekecmeregnek. Ki- és berakják postát (a világ többi részével valóegyetlen rendszeres összeköttetést jelenti a hajó), majd megindul a verseny a feljutásért. (Pénztár nincs, az útért Hanti-Manszijszkban, a leszállásnál kell fizetni.) Érthető, ha ilyen helyzetben a lakosság nem értékeli, ha a turista csak hajókázni akar, ezért a lincselés elkerülése végett eszünkbe se jusson azonnal visszafordulni, töltsünk legalább két napot Kisikben. Alapjában csendes kis falu (a távolodó hajó hangját még eltűnése után is percekig jól hallhtjuk), szép helyen fekszik, nyugalmas kikapcsolódásra éppen megfelelő. Ráadásul látnivaló is akad majd.

NRVV 22. – Szamarovo 3. A kikötő

Hanti-Manszijszk fontos közlekedési központ, legalábbis nyáron. Hajók indulnak innen fel az Irtisen, ill. a közeli Irtis-torkolaton át fel és le az Obon. Egyes hajók csak a közeli településekre járnak, másokkal – a szárnyashajókkal – egy nap alatt elérhetjük Tobolszkot, Kondát, Szurgutot vagy Berjozovót.

A helyiek pontosan számon tartják, hogy hova milyen típusú hajó jár, ez ugyanis alapvetően meghatározza, hogy milyen sebességgel és milyen körülmények között juthatunk el a célpontunkhoz.




A kikötő főépülete maga is hajóra emlékeztet, és viszonylag modern. Meglehetősen kulturált körülmények között lehett várni a hajók indulását. Egyes járatokra elővételben is meg lehet venni a jegyet, bár rejtélyes okokból csak hajnali öt és délután két óra között. (A helyiek emlékei szerint egy időben viszont csak délután és este lehetett elővételben jegyet venni.) Fontos tudni, hogy beszállás előtt le kell mérni a poggyászt, és a 20 kg feletti kilókért pótdíjat kell fizetnünk. A pótdíj kilónként a jegyár 1%-a. Pótdíjat azonban kizárólag a nagyobb kikötőkben kell fizetni, így aki nehéz poggyásszal utazik és módja van rá, leszállhat az első megállóban, és amikor újra felszáll, már nem kell pótdíjat fizetnie. (Lehet, hogy le sem kell szállni, csak új jegyet venni az első megálló után: a legtöbb állomáson nem árulnak jegyet, a hajón kell kifizetni a viteldíjat.) A szamarovói kikötőben nagy elektronikus táblák jelzik az induló hajókat, pontosabban azt, hogy a menetrend szerint mikor indulnak. Az a hajó, amelyik késik, az indulása időpontjában ugyanúgy eltűnik a tábláról, mintha már valóban a távolban járna.

A kikötő környéke viszonylag rendezett, de unalmas. Az unalom megtörésére szolgál ez a sajátos virágtartó is, mely olyan hajót ábrázol, amilyen nem jár és sosem járt ezen a környéken. Ha már elértünk a kikötőbe, óhatatlanul hatalmába kerít minket a vágy, hogy útra keljünk a folyón. Éppen ezért sorozatunk következő részében elhagyjuk Hanti-Manszijszkot, egyelőre csak rövid időre. Utána még visszatérünk, hogy megismerkedjünk néhány további látnivalóval, mielőtt nekivágnánk a nagy útnak...

Zsurlót az asztalra!

Ettek-e már önök mezei zsurlót? Eszükbe jutna-e, hogy kását főzzenek belőle? A komi-permjákoknak eszükbe jutott, sőt. Az enyhén brokkolira emlékeztető ízű mezei zsurló (Equisetum arvense, oroszul hvos vagy pisztyik) a komi-permják konyha egyik kedvenc alapanyaga: töltenek vele pirogot, pelnyanyt, és készítenek belőle kását (ami valójában inkább omlettre, mintsem kására hasonlít). Mindehhez a zsurló zsenge nyári hajtásait használják fel (valójában a pisztyik elnevezés is ezeket a zsenge hajtásokat takarja). Ezeket egyébként sózással tartósítani is szokták, így egész évben kéznél lesz számukra a konyhában egy kis zsurlóalapanyag.

A szóban forgó növény egyébként hazánkban is megterem, így az alábbi recept alapján akár ki is próbálhatjuk, milyen is a komi-permják zsurlókása. A mezei zsurló nálunk egyébként inkább gyógynövényként ismert: a belőle készült főzetnek vizelethajtó, vesetisztító, vérzéscsillapító hatása van, valamint ízületi gyulladások kezelésére is alkalmas. De vigyázat: könnyen összetéveszthető más, mérgező zsurlófajokkal, például a mocsári vagy az ágas zsurlóval – így kellő szakértelem, gyógynövényismeret nélkül senkinek sem javasolt, hogy felelőtlenül zsurlót szedegessen a mezőn. Ha viszont bízunk hozzáértésünkben, vagy van zsurlóértő ismerősünk, aki azonosítani tudja az összegyűjtött hajtásokat, jövő nyáron akár magunk is szedhetünk egy kására való zsenge mezeizsurló-hajtást. A herbáriákban kapható szárított mezei zsurlóval inkább ne próbálkozzunk: ez egy egész napos áztatás ellenére is túl száraz marad, és sütés közben egy rétegben összegyűlik a massza tetejére – ahogy az a jobb oldali képen is látható.

Két személy részére 3,5 dl tejet keverjünk össze 1 tojással, kis sóval és 30 g friss, zsenge, aprított mezeizsurló-hajtással, majd töltsük a masszát egy jénai edénybe. Forró sütőben süssük addig, amíg a tetején pirosas kéreg képződik. Melegen és hidegen egyaránt fogyasztható.

Annyi bizonyos, hogy olcsó, egyszerű és nem sablonos ételt teszünk az asztalra, ha megpróbálkozunk a pisztyikkásával – de hogy a végeredmény ízletes lesz-e, arról eléggé megoszlanak a vélemények.

NRVV 21. – Szamarovo 2. A habcsókbálvány

Már korábban is utaltam rá, hogy az oroszországi köztéri szobrok vagy teljesen egyértelműek, ikonikusak (gondoljunk csak az olyan emlékművekre, melyeket az elesett katonák emlékére állítottak, és egy éppen eleső katonát ábrázolnak, vagy éppen a könyvtár előtt a könyveken álló baglyokra), vagy teljes mértékben értelmezhetetlenek. Itt van például a fenti szobor, mely a felfedezők emlékművéhez tartozó parkoló sarkában áll.

A betonból öntött, lapos, felállított mézeskalácsra emlékeztető alakzat egy télapószerű férfialakot formáz, aki a hétágra szóló napsütésben is sapkát és vastag bundát hord, halászathoz és horgászathoz sem igazán célszerű viselet. Igaz, nem is úgy tűnik, hogy a halat most rántotta ki a vízből, sokkal inkább úgy, mintha éppen áldozatként mutatná be, felajánlaná – de kinek? Inkább maga van úgy felállítva, mint egy bálvány, akinek áldozatot illene bemutatni. A rózsaszín festése viszont inkább profán, mintha arra utalna, hogy a szobor valójában egy habcsókból készült figurát ábrázolna, mintegy a térbe átültetve a regény a regényben koncepcióját.

NRVV 20. – Szamarovo 1. Látnivalók

Szamarovó a mai Hanti-Manszijszk legrégibb része, már jóval az oroszok idejötte előtt fontos település, szakrális központ volt. Persze ebből az időből már semmi nem maradt, és egyáltalán: a korábbi időkből igen kevés. Ezek egyike a Szentséges Istenanya tiszteletére emelt templom, ez is 1815-ben készült el, a korábbi fatemplom mellé épült. Mivel a templomokat amúgy is szerették egymás közelébe emelni, a keresztény egyházaknak pedig egyébként is szokásuk más vallások szent helyeinek kisajátítása, jó okkal feltételezhetjük, hogy valahol a közelében volt a hantik szent helye is. Még a 19. században is feljegyezték, hogy a Szamarovóba érkező hantik a templommal szemben a folyón vagy a túlsó parton áldozatot mutattak be. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy hasonló terepen a hantik szent helyei inkább a hegytetőn állnak. A Szamarovo és a városközpont közötti hegyeket, melyek ma Szamarovszkij csugasz néven parkerdőt képeznek, a hantik egyébként is szent területnek tekintették, nők nem is mászhattak fel rájuk.

A hegytetőn ma Jugra felfedezőinek emlékműve áll. Az orosz felfogás szerint ugyanis Szibéria a megérkezésükig lakatlan terület volt, ill. ha voltak is őslakosok, azok nem számítanak, mivel úgysem tudtak mihez kezdeni. Ma már kissé nyugatabbra (ill. Szibériától keletre is) úgy gondoljuk, hogy Amerika, ill. Ausztrália felfedezéséről sem túl píszí beszélni, hiszen korábban is éltek ott emberek – ebben az esetben viszont legalább az indokolja a kifejezést, hogy az emberiség többi része mit sem tudott arról, hogy ezek a helyek léteznek. Szibéria létéről azonban Európában és Ázsiában mindig is tudtak, időnként utazók is éreztek a közelebbi vagy távolabbi területekről, éles határa sohasem volt.

Az emlékmű nyolcvan méter magasan áll a város szintje felett, magassága 63 méter. Formája háromoldalú piramis, oldalait domborművek díszítik, melyek a vidék töreténetének „három fő korszakát” mutatják be: az oroszok előtti időket, a terület orosz meghódítását és a kőolaj- és gázkitermelés idejét. Az emlékmű földszintjén étterem, a felsőbb szinteken kilátó nem működik. Az épületnek állítólag speciális színes díszkivilágítása is van, működés közben azonban nem sikerült megfigyelni. A Hanti-Manszijszk látnivalóit ismertető honlap szerint az emlékmű high-tech (háj-tek) stílusban épült, az épület díszítőelemeit azonban a stílusirányzatokban járatlan együgyű finnugrista inkább szocreálnak vélné: