A cseremiszföldi tarsolylemez magyar kapcsolatairól
2008-ban bő termés volt a jubiláns finnugristák tiszteletére összeállított tanulmánygyűjteményekből:
1. Ünnepi írások Havas Ferenc tiszteletére. Urálisztikai Tanulmányok 18. Bp.
2. Ünnepi írások Bereczki Gábor tiszteletére. Urálisztikai Tanulmányok 19. Bp.
3. Navigare humanum est… Pusztay János hatvanadik születésnapjára. Bp.
1. Ünnepi írások Havas Ferenc tiszteletére. Urálisztikai Tanulmányok 18. Bp.
2. Ünnepi írások Bereczki Gábor tiszteletére. Urálisztikai Tanulmányok 19. Bp.
3. Navigare humanum est… Pusztay János hatvanadik születésnapjára. Bp.
E művek megjelenése igen vegyes: van köztük CD, van köztük könyv, van amelyik megjelent, van amelyik meg sem. Az ünnepeltek kaptak egy-egy példányt, így a hazai finnugristák közül hárman biztosan ismerik legalább az egyik kiadványt.
A homályt némiképp oszlatandó, a legkevésbé ismert, még CD-változatban sem létező Bereczki-emlékkönyvből tallózva említem itt Fodor István tanulmányát. Címe: Az őscseremisz tarsolylemez.
A cseremiszföldi veszelovói tarsolylemez a honfoglaló magyarság régészeti hagyatékának egyik legközelebbi párhuzama. A leletet Erdélyi István ismertette az Archaeológiai Értesítő 88. kötetének I. számában (Újabb adatok a tarsolylemezek stílusának elterjedéséhez Kelet-Európában. 1961. 95–100. l.). A tarsolylemezt Dienes Ö. István rajza nyomán ismerik a régészek, finnugristák és minden egyéb emberfajtához tartozó érdeklődők, leginkább Fodor István: Verecke híres útján (Bp. 1975.) című kötetének 215. oldaláról, de a rajz megjelent más publikációkban is.
A veszelovói tarsolylemez legközelebbi párhuzama a tiszabezdédi. Ezt már Erdélyi István is megállapította idézett cikkében (95.). A hasonló jegyeket Fodor István így foglalja össze: „A két lemez alakja ugyan eltérő, felületük kidolgozásában azonban több egyezést is találunk. A mintáktól szabadon hagyott felületet (a hátteret) mindkettőn kerek poncokkal töltötték ki. Közel áll az állatalakok megmintázása is. A veszelovói lemez oroszlánjain az említett spirálvonal és a bordák jelölése igen közeli a bezdédi lemezen az életfa két oldalán lévő állatalak (szenmurv) megmintázásához.” (A szenmurv az iráni mitológia egyik szereplője, félig madár, félig nagymacskaszerű ragadozó, magyarul pávasárkányként is említi a szakirodalom.)
A veszelovói tarsolylemez legközelebbi párhuzama a tiszabezdédi. Ezt már Erdélyi István is megállapította idézett cikkében (95.). A hasonló jegyeket Fodor István így foglalja össze: „A két lemez alakja ugyan eltérő, felületük kidolgozásában azonban több egyezést is találunk. A mintáktól szabadon hagyott felületet (a hátteret) mindkettőn kerek poncokkal töltötték ki. Közel áll az állatalakok megmintázása is. A veszelovói lemez oroszlánjain az említett spirálvonal és a bordák jelölése igen közeli a bezdédi lemezen az életfa két oldalán lévő állatalak (szenmurv) megmintázásához.” (A szenmurv az iráni mitológia egyik szereplője, félig madár, félig nagymacskaszerű ragadozó, magyarul pávasárkányként is említi a szakirodalom.)
Tanulmányában Fodor István ezután azt a kérdést tárgyalja, hogyan került a cseremiszekhez a veszelovói tarsolylemez:
1. Talán ott készült? (Erre gondolt Erdélyi István 1961-ben, 95.)
2. Talán a Kárpát-medencébe betelepült magyaroktól került a cseremiszekhez? (Erre gondolt V. P. Darkevics 1976-ban – Hudozsesztvennij metall vosztoka, 173. Moszkva.)
3. Talán az etelközi magyaroktól került a cseremiszekhez? (Erre gondolt Fodor István 1979-ben – Einige Beiträge zur Entfaltung der ungarischen Kunst der Landnahmezeit. Alba Regia XVII. 69.)
1. Talán ott készült? (Erre gondolt Erdélyi István 1961-ben, 95.)
2. Talán a Kárpát-medencébe betelepült magyaroktól került a cseremiszekhez? (Erre gondolt V. P. Darkevics 1976-ban – Hudozsesztvennij metall vosztoka, 173. Moszkva.)
3. Talán az etelközi magyaroktól került a cseremiszekhez? (Erre gondolt Fodor István 1979-ben – Einige Beiträge zur Entfaltung der ungarischen Kunst der Landnahmezeit. Alba Regia XVII. 69.)
Korábban megfogalmazott véleményét Fodor István itt úgy módosítja, hogy – az etelközi készítést nem kizárva – valószínűbbnek tartja: a veszelovói tarsolylemezt már a Kárpát-medencében készítették ügyes kezű elődeink.
Úgy tűnik, a kutatók alaposan körüljárták a témát. Legalább is régészeti-művészettörténeti aspektusait. Engem azonban jobban izgat, hogy az ördögbe került az a tarsolylemez oda, ahova? A cseremiszektől mi igen távol élünk, és Etelköz sincs sokkal közelebb hozzájuk. Hogy is van ez? Valaki egyszer csak gondol egyet, és elindul, hogy ezt a tarsolylemezt márpedig elviszem a cseremiszekhez?
A történeti forrásokat olvasva a távolsági kereskedelem veszélyes, de igen kifizetődő eseményeiről értesülhetünk. Egy kereskedelmi expedíció megszervezése, útnak indítása és mozgatása nagy logisztikai erőfeszítéseket kívánt. A beszámolók több száz fős karavánokról tudósítanak. Azt is jól át kellett gondolni, hogy milyen termékekkel induljon útnak a csapat. A teherhordók (lovak, tevék, de emberek is) szállítási kapacitása ugyanis igen korlátozott volt. Nem véletlen, hogy igazán csak ott tudott fellendülni a kereskedelem, ahol könnyű és kis terjedelmű árukat (pl. fűszerek, selyem stb.) szállítottak, adtak és vettek. E szemszögből nézve elképzelhető, hogy valaki kisméretű ötvöstárgyakkal (tarsolylemezek, csészék, övveretek, ékszerek stb.) csatlakozzon egy expedícióhoz.
A beszámolókból az is kirajzolódik előttünk, hogy a távoli tájakról érkező kereskedők egyben országuk nem hivatalos diplomatái is voltak: királyi, fejedelmi udvarokban fogadták őket, üzeneteket hoztak-vittek. Természetesen a diplomáciai célú expedíciók is szolgálhatták a kereskedelem kiépítését, fenntartását. E tevékenységek összefonódása napjainkban is megfigyelhető, a sajtóban nyomon követhető: az országok közti hivatalos kapcsolatfelvételt megelőzik a kereskedelmi kapcsolatok, a már kiépült árucserét pedig a protokolláris látogatáson lévő politikusok építgetik tovább.
A beszámolókból az is kirajzolódik előttünk, hogy a távoli tájakról érkező kereskedők egyben országuk nem hivatalos diplomatái is voltak: királyi, fejedelmi udvarokban fogadták őket, üzeneteket hoztak-vittek. Természetesen a diplomáciai célú expedíciók is szolgálhatták a kereskedelem kiépítését, fenntartását. E tevékenységek összefonódása napjainkban is megfigyelhető, a sajtóban nyomon követhető: az országok közti hivatalos kapcsolatfelvételt megelőzik a kereskedelmi kapcsolatok, a már kiépült árucserét pedig a protokolláris látogatáson lévő politikusok építgetik tovább.
Abu-Hámid személyében ismerünk olyan világcsavargót, aki a 12. században járt Magyarországon és megfordult a volgai bolgároknál is. Az általa bejárt utakat, kereskedelmi ösvényeket már a honfoglalók is használhatták. Elvben tehát nem zárható ki, hogy a veszelovói tarsolylemez egy kereskedő tarsolyában érkezett a Kárpát-medencei magyaroktól a cseremiszekhez. Itt azonban végre elértem oda, hogy fölvessek egy másik lehetőséget, melynek kedvéért ezt az egész bejegyzést írtam, s melyhez az eddigiek mintegy csak bevezetőként szolgáltak: Mi van, ha nem az áru, hanem az ötvös utazott innen oda?
Erre a lehetőségre leginkább néprajzi párhuzamok utalnak: vándoriparosok szinte mindenhol működtek: különböző tájakról, különböző korokból tudjuk adatolni tevékenységüket. E tevékenységi forma akkor jöhet létre, ha az iparos kisméretű szerszámokkal dolgozik, és tevékenységéhez nincs szüksége műhelyre. Ilyen lehetett a korabeli ötvös/ékszerész. Azt is el tudom képzelni, hogy a kettős haszon reményében egy-egy kereskedő kitanulhatta az ötvösmesterséget, vagy más jövedelmező tevékenységet, pl. a gyógyítást, fogorvoslást stb. Esetleg előbb volt ötvös, és csak aztán lett kereskedő is. Avagy valamely kereskedő kíséretében lévő teherhordók között voltak különböző mesterségekhez értő emberek is. Szóval, elképzelhető, hogy nem a veszelovói tarsolylemez, hanem csak az ötvösmester tette meg a hosszú utat a Dunától a Volgáig.
Erre a lehetőségre leginkább néprajzi párhuzamok utalnak: vándoriparosok szinte mindenhol működtek: különböző tájakról, különböző korokból tudjuk adatolni tevékenységüket. E tevékenységi forma akkor jöhet létre, ha az iparos kisméretű szerszámokkal dolgozik, és tevékenységéhez nincs szüksége műhelyre. Ilyen lehetett a korabeli ötvös/ékszerész. Azt is el tudom képzelni, hogy a kettős haszon reményében egy-egy kereskedő kitanulhatta az ötvösmesterséget, vagy más jövedelmező tevékenységet, pl. a gyógyítást, fogorvoslást stb. Esetleg előbb volt ötvös, és csak aztán lett kereskedő is. Avagy valamely kereskedő kíséretében lévő teherhordók között voltak különböző mesterségekhez értő emberek is. Szóval, elképzelhető, hogy nem a veszelovói tarsolylemez, hanem csak az ötvösmester tette meg a hosszú utat a Dunától a Volgáig.