2008. szeptember 29., hétfő

Törvény a réntartásról

Az ősszel az Oroszországi Föderáció Állami Dumája Az északi réntenyésztésről című törvénycsomagot fogja tárgyalni. Erre azért van szükség, mert miközben Oroszország a világ legjelentősebb réntenyésztő állama, jelenleg nincsen törvény, mely egységesen kezelné a réntartással kapcsolatos ügyeket.

Oroszország északi területein legeltetik a világ rénállományának kb. 70%-át. A réntenyésztés nem csak a mezőgazdaság egy jelentős ágazata, hanem az őshonos népek életformájjának és kultúrájának szerves része is. E népek életszínvonalának emeléséhez is elengedhetetlen a réntenyésztés színvonalának emelése. Az északi őshonos népek tagjainak átlagéletkora 10--12 évvel alacsonyabb az átlagos oroszországgi polgárénál.

Valentyin Pivnyenko, a duma az Északi és Távol-Keleti Területek Ügyeninek Bizottságának elnöke szerint, habár az új törvény meghateremti a réntartás jogi, gazdasági, természetvédelmi és szociális alapjait, hasonló törvény elfogadására már jóval korábban szükség lett volna. A törvény hiányával hozza összefüggésbe, hogy a házirének száma folyamatosan csökken.

A törvénytervezetet egyébként már 2002-ben benyújtották, de csak hat évvel később kezdték tárgyalni.

Forrás: Госдума России рассмотрит закон "О северном оленеводстве"

2008. szeptember 28., vasárnap

Rövid hírek a finugor.ru-ról

Izsevszkben megünnepelték Udmurtia Oroszországhoz való „önkéntes csatlakozás”-ának 450. évfordulóját. A köztársaság egész évben erre készült, építkezésekkel, a köztársaság történetéről szóló könyvek kiadásával ünnepeltek. A központi ünnepségen (feltehetően szeptember 18-án, erről a hír nem szól) 18.000 néző előtt, 6.000 résztvevővel Mindörökké Oroszországgal címen „sport-kulturális” bemutatót tartottak az izsevszki központi stadionban. Ez Udmurtia történelmét és jelenlegi büszkeségeit mutatta be. (Forrás)

Az előbbi eseményhez kapcsolódik az izsevszkben megrendezett 2. Finnugor Ökölvívó Fesztivál. (Forrás)

A Finnugor Írókongresszus kísérő rendezvényeként fotókiállítás nyílt Joskar-Olában. A hivatásos és amatőr fotográfusok képein elsősorban tájakat, a népi kézművesek alkotásait és népviseleteket csodálhatnak meg a látogatók. (Forrás)

Mesepárna címen új gyerekkönyv jelent meg komi-permják nyelven. A projektet Moszkva városának régióközi kapcsolatokkal és nemzeti kisebbségekkel foglalkozó bizottsága kezdeményezte. A könyv célja elsősorban az olvasás megkedveltetése, ill. az önálló olvasásra való nevelés. A kötet mindössze 230 példányban jelenik meg. (Forrás)

A Tyumenyi Körzethez tartozó Uvat községben bemutatják a Legenda Szornyi Najról című etno-rockoperát. A Szornyi Naj jelentése: Arany Asszony. Az előadás manysi és hanti mítikus elemekre, medveünnepi rítusokra épül. (Forrás)

Az Udmurt Köztársaság Családi, Demográfiai és Gyermekjogvédelmi Elnöki és Kormánybizottsága támogatásával szeptember 19-én rendezvényt szerveztek a ludorvaji szabadtéri múzeumban. A rendezvény során udmurt és orosz esküvői szokásokkal ismerkedhettek meg a látogatók. (Forrás)

2008. szeptember 27., szombat

Udmurtok/udmurtiaiak az olimpián

Fejes László a múlt héten egy posztban beszámolt arról, hogy a pekingi olimpián az orosz aranyak közül kettőt erza sportoló nyert meg. Az Udmurt dunnye című lap 2008. július 30-i számának Udmurtok az olimpián című cikke, illetve a 2008. augusztus 8-i szám pedig néhány Udmurtiában született sportolót említ meg, akik szintén részt vettek az idei olimpián, ám az egyelőre sajnos sem az újságcikkek, sem a további internetes böngészés során nem derült ki egyértelműen, hogy udmurt, avagy udmurtiai, de orosz (esetleg egyéb nemzetiségű) olimpikonokról van-e szó.

Okszana Pavlovna Udmurtova távolugrónő 1982-ben született a dél-udmurtiai Grahi járásban. Sportolói karrierje Udmurtiában kezdődött, a jobb edzési feltételek biztosítása végett azonban kénytelen volt Volgogradba költözni. Első nemzetközi sikerét a 2005-ös világbajnokságon érte el, ahol hatodik lett. Az idei olimpián 6,70 méter hosszú ugrásával szintén hatodik helyezést ért el.

Andrej Kirilenko az oroszországi olimpiai küldöttség zászlóvivőjeként már az olimpiai megnyitóünnepségen feltűnhetett a nézőknek. Kirilenko az Udmurt Köztársaság fővárosában, Izsevszkben született 1981-ben, ahonnan Szentpéterváron át egészen Amerikáig vezetett az útja. Az orosz válogatott tagja, de jelenleg Amerikában él és edz. Az idei olimpián kívül a 2000-es olimpián is indult Sydneyben.

Jurij Trofimov crosscountry-kerékpárversenyző 1984-ben született a közép-udmurtiai Igrai járásban. Ő is Udmurtiában kezdett el sportolni, majd egyre nyugatabbra volt kénytelen költözni: sokáig Moszkvában edzett, most azonban Franciaországban él. Korábbi olimpiai múltja neki is van: 2004-ben ott volt Athénban. Idén Pekingben 41. helyezést ért el.

A sportesemények nagyközönsége egy-egy oroszországi sportolót általában orosz sportolóként könyvel el, az orosz színekben induló versenyző sikere pedig – a nemzetközi versenyek szintjén – orosz sikerként lesz ismert: az, hogy valaki orosz állampolgársága mellett mordvin vagy udmurt nemzetiségű, nemzetközi viszonylatban sokaknak semmit sem mond. Talán ezért sem egyszerű egy-egy „mordvin-” vagy „udmurt-gyanús” sportoló tényleges származását kinyomozni (a mordvin bajnokokról, Valerij Borcsinról és Olga Kanyiszkináról is – ahogy az Fejes László posztjából kiderül – több helyütt azt olvashatjuk, hogy oroszok). Mindenesetre izgalmas volna egyszer utánanézni annak, hogy például az idei olimpia többszáz fős oroszországi küldöttségében valójában hányféle kis nép képviseltette magát: valószínűleg Valerij Borcsinon és Olga Kanyiszkinán kívül is akadt közöttük jónéhány finnugor „képviselő”. Egy ilyen számvetés azonban a puszta érdekességén kívül nem biztos, hogy különösebb jelentőséggel bírna: korántsem biztos, hogy minden „finnugor sportoló” feltétlen szükségét érzi az oroszon kívül egy kisebb néphez való tartozásának hangsúlyozását. Mindenesetre várom a nálam jobban informált olvasók reagálását Udmurtova, Kirilenko és Trofimov etnikai hovatartozásának kérdésében.

2008. szeptember 26., péntek

Szeptember 26.: A nyelvek európai napja

Az Európai Unió 2001 óta ünnepli szeptember 26-án a Nyelvek Európai Napját. A program célja az európai nyelvi sokszínűség megőrzése: a nyelvtanulás és a többnyelvűség népszerűsítése. Emellett 2008-ban külön megemlékeznek a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája (erről magyarul itt) aláírásának tizedik évfordulójáról. Idén a Facebookon is csoportot hoztak létre az információcsere megkönnyítése céljából. (Úgy tűnik, az Oktatási Minisztérium idén nem túlé aktív az ügyben, addig is olvasható a tavalyi tájékoztató.)

Magyarországon az Országos Idegennyelvű Könyvtár szervez programot ez alkalomra. A tájékoztatás szerint valamivbel készül a szegedi Somogyi Könyvtár, illetve közösen a kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola és az oberpullendorfi (felsőpulyai) népiskola is, de ezek honlapján nem találunk részletesebb információkat.

A magyarországi készülődés meglehetősen lagymatagnak tűnik. Sajnos kifejezetten uráli nyelvekre vonatkozó hírt nem találtunk...

2008. szeptember 25., csütörtök

Komi-permjákul a komi-permják fővárosban

Szeptember elsején Kudimkarban, a komi-permjákok fővárosában Баитам комиöн (Komiul beszélünk) címmel sajátos projektet szerveztek, melynek célja a komi-permják nyelv használatának meghonosítása a városban. Ezen a napon a város legforgalmasabb intézményeiben a személyzet kom-permjákul beszélt az ügyfelekkel. A tervek szerint felmérést végeznek a város lakóinak körében az anyanyelvhasználatukról. A permjákul tudó fiataloknak Ме тöда коми кыв (Én ismerem a komi nyelvet) feliratú jelvényeket osztogatnak. Tervezik egy mini társalgási zsebkönyv kiadását is.

Forrás: Жителям Кудымкара предоставится возможность целый день общаться на коми-пермяцком языке

2008. szeptember 24., szerda

Szeptember 26. Kutatók éjszakája

Szeptember 26-án rendezik meg a Kutatók éjszakáját. Ennek célja, hogy betekintést nyújtson a különböző tudományágak kutatóinak munkájába. Az ELTE BTK kutatóit ezúttal a Finnugor tanszék képviseli, az alábbi programokkal:


18.00 - 18.45
22.00- 22.45
Finnugor nyelvek és kultúrák jövője - Kis nyelvek mini nyelvleckéi (Észt nyelv)
18.00 - 18.45
19.00 - 19.45
Finnugor nyelvek és kultúrák jövője - Kis nyelvek mini nyelvleckéi (Finn nyelv)
18.00 - 18.45
23.00 - 23.45
Finnugor nyelvek és kultúrák jövője - A finnugor népek hagyományos és mai kultúrája (Hõissassaa Muzsikusok)
18.00 - 20.00 Finnugor nyelvek és kultúrák jövője - A finnugor népek hagyományos és mai kultúrája (Észt népi játszóház)
19.00 - 19.45 Finnugor nyelvek és kultúrák jövője - Kis nyelvek mini nyelvleckéi (Komi-permják nyelv)
19.00 - 19.45
21.00 - 21.45
Finnugor nyelvek és kultúrák jövője - Nyelvrokonság és rokon nyelvek
20.00 - 20.45 Finnugor nyelvek és kultúrák jövője - A finnugor népek hagyományos és mai kultúrája (Filmvetítés, Észtország-ismertető)
20.00 - 20.45 Finnugor nyelvek és kultúrák jövője - Kis nyelvek mini nyelvleckéi (Hanti nyelv)
20.00 - 20.45
21.00 - 21.45
22.00-22.45
Finnugor nyelvek és kultúrák jövője - Finnugor konyhaművészet (finn, észt, udmurt konyha) [REGISZTRÁCIÓ]
21.00 - 21.45 Finnugor nyelvek és kultúrák jövője - Kis nyelvek mini nyelvleckéi (Udmurt nyelv)
21.00 - 21.45 Finnugor nyelvek és kultúrák jövője - Terepmunka napjainkban (Nyelvi helyzet az Ob-vidéken)
22.00 - 22.45 Finnugor nyelvek és kultúrák jövője - Terepmunka napjainkban (Hantik az olaj és gáz árnyékában)
23.00 - 23.45 Finnugor nyelvek és kultúrák jövője - Terepmunka napjainkban (A Volga-vidéken, udmurtok között)
folyamatosan délutántól Finnugor nyelvek és kultúrák jövője - Fotókiállítás
folyamatosan délutántól Finnugor nyelvek és kultúrák jövője - Nonstop videó nyelvrokonainkról
folyamatosan délutántól Finnugor nyelvek és kultúrák jövője - Infopont, könyvvásár


A rendezvényeket az ELTE BTK (1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A) I épületében tartják.

2008. szeptember 23., kedd

A bíróság felmentette a mari papot

A joskar-olai városi bíróság felmentette Valerij Tanakov mari papot, akit a városi ügyészség szélsőséges nézetek terjesztésévle vádolt. A pogány pap az ügyészség álláspontja szerint Onajen ojla (A pap mondja) című művében gyűlöletre és gyilkosságra uszít, más népekről lealacsonyítóan nyilatkozik. A Mari Állami Egyetem nyelvész és pszichológus szakértői szerint azonban ilyennek a szövegben nyoma sincs, Tanakov mindössze amellett érvel, hogy a tradicionális mari vallás az emberiség „meggyógyítója”, „megmentője”, „tökéletesítője” lehet. További szakértők is megerősítették, hogy Tanakov szövege semmilyen törvényellenes cselekedetre nem buzdít. (Ugyanakkor megjegyezték, hogy a szöveg stílusát tekintve eklektikus, tartalmát tekintve pedig zavaros, gondolatai gyakran követhetetlenek.)

A bírósági meghallgatások végén az ügyész új, ezúttal Moszkvában elvégzendő szakértői vizsgálatot kért a bíróságtól, mely ezt a kérést elutasította. Korábban a szakértőket maga az ügyészség kérvényezte, hogy a vizsgálatot a joskar-olai szakértők végezzék el, akik azonban számára nem kedvező eredményekkel szolgáltak.

A Tanakovot képviselő Ember és Törvény nevű társaság társelnöke, Szergej Poduzov szerint Tanaköv ügye jelzésértékű. Szerinte az állam az ügyésségen keresztül be kíván avatkozni az egyén szabadságába. Szerinte az ügyész húzni akarja a pert, egy moszkvai vizsgálat újabb egy-három évet jelentene. Véleménye szerint az ügyészségnek el kellene fogadnia a szakértők véleményét és visszavonni a vádat, ahelyett, hogy a mundér becsületét védve újabb költségekbe verné az államot.

Mivel az ügyészség már harmadszor kísérelte meg eredménytelenül Tanakovot elmarasztaltatni, az Ember és Törvény az Európai Emberi Jogi Bírósághoz fordult.



Forrás: Суд отказался признать брошюру марийского жреца экстремистской литературой

2008. szeptember 22., hétfő

Tudományos ülésszak Lakó György születésének 100. és Reguly Antal halálának 150. évfordulója alkalmából

Szeptember 29-én hétfőn a MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya megemlékezést szervez Lakó György születésének 100. és Reguly Antal halálának 150. évfordulója alkalmából. A részletes programról az akadémia honlapján lehet tájékozódni.

A magánhangzó-harmónia 8. A nganaszan

A szamojéd nyelvek közül kizárólag a nganaszanban találunk magánhangzó-harmóniát, az is meglehetősen szűk körben érvényesül.

A nganaszan magánhangzó-rendszer

A nganaszanban a következő magánhangzókat találjuk: i, y, ü, u, e, ə, o, a. Ezek többségének ejtése megegyezik a hasonló írásmódú magyar hangok ejtésével, a kivételek a következők: y (valójában mellékjeles i, itt tipográfiai okokból y) – az i-hez hasonló, de annál hátrébb ejtett hang (vö. román î, lengyel y, orosz ы); ə – az e-hez hasonló, de hátul ejtett hang (tehát nem „mormolt” svá, mint a mariban, a hantiban vagy a manysiban; vö. román ă, észt õ); a – a magyar á-hoz hasonló hang. Ezek megjelenhetnek hosszú magánhangzókként is, ilyenkor kettőzött betűkkel írjuk őket: ii, aa stb. Ezeken kívül van két diftongus is: az ia és az ua.

A nganaszan magánhangzó-harmónia

A nganaszan tövekben tendenciaszerűen sem jelentkezik, hogy akár csak az eredeti tövekben csak palatális vagy csak veláris magánhangzók legyenek. A magánhangzó-harmónia egyedül a toldalékolásban jelentkezik, és ott is csak a felső nyelvállású magánhangzók körében. Bizonyos toldalékok i/y vagy ü/u váltakozásban vesznek részt: ezeknek elöl képzett változata kizárólag akkor jelenik meg, ha az előttük levő szótagban i vagy ü áll. Ugyanakkor nem minden toldalék vesz részt ilyen váltakozásban: vannak olyan toldalékok is, amelyekben mindig i, y, ü vagy u van.

A nganaszanban korábban volt egy másik harmónia is. Ennek nyoma, hogy ma is van két tőosztály: az egyik után egyes váltakozó toldalékok különböző változatai járulnak. A töveket így U-osztályba és Y-osztályba szokás sorolni: annak alapján, hogy ma milyen magánhangzók állnak bennük, nem lehet megjósolni, hogy melyik szó melyik tőosztályba kerül. A tőosztályok szerint a toldalékmagánhangzókban a következő váltakozó párokat figyelhetjük meg: u/y, ü/i, a/y, a/i, a/ia. Az első két pár esetében a toldalékok a kerekítettség szerint változnak, a maradék háromban a nyelvállás, ill. a nyelvállás és elöl-hátul képzettség szerint van különbség. Vannak toldalékok, ahol a tőtípusok kiváltotta váltakozás keveredik a magánhangzó-harmóniával, így a toldalék magánhangzója négyféle is lehet: i/y/ü/u.

A kutatók szerint az U- és Y-osztályok megléte egy korábbi palatoveláris harmónia nyomát őrzik. Az azonban, hogy a jelenleg is aktív palatoveláris harmónia és a korábbi platoveláris harmónia milyen viszonyban van egymással, még nem sikerült tisztázni.

2008. szeptember 21., vasárnap

Kulturális hírek Udmurtiából

Izsevszkben szeptember másodikán az Udmurtia Oroszországhoz való „önkéntes csatlakozás”-ának 450. évfordulójára rendezett események keretében újra megnyílt az Udmurt Nemzeti Színház. Állítólag a felújítást a legmodernebb technológiával végezték, a színpadot a legjobb világító és hangosító berendezésekkel látták el. Mint a tudósítások kiemelik, a színház új, 11 méter széles és 7 méter magas függönyt is kapott: ez nem éghető szövetből készült, és kézzel hímzett népi motívumok díszítik. Nem kevésbé fontos, hogy felújították és korszerűsítették a mellékhelységeket. (E sorok írója tanusíthatja, hogy erre feltétlenül szükség volt.)

A színház megnyitóján maga az Udmurt Köztársaság elnöke, Alekszandr Volkov is részt vett. Ő külön köszönetet mondott az építőknek, akik szavai szerint „a megnyitó előtti napokban szó szerint az építkezésen éltek”. Bár a színházi szezon csak októberben kezdődik, az épület megnyitóját díszelőadással kötötték egybe, mely rövidke koncertből és a színház repertoárjából vett jelenetekből állt.

Szeptember negyedikétől Mert címen új udmurt nyelvű műsor indul az Én Udmurtám tévécsatornán. A műsor szerkesztői kemény kérdéseket, egyenes válaszokat, heves vitákat ígérnek. A 24 perces műsor elsősorban aktuális problémákkal fog foglalkozni, de a műsor egy részét regionális és nemzetközi hírek fogják kitölteni. A műsor az udmurt médiában újszerű, korábban ilyen jellegű hírműsorok nem voltak.

Részletek:

Сегодня в Ижевске откроется Национальный театр

В Ижевске открыли обновленный Национальный театр
Выль сезонэ - выль программаен

2008. szeptember 20., szombat

A Komi Köztársaság mint finnugor oktatási centrum?

Miközben a Rénhírek a tudás napja kapcsán az oroszországi uráli népek és nyelvek helyzetén merengett, Vlagyimir Torlopov, a Komi Köztársaság elnöke a Sziktivkari Egyetem bölcsészkarára látogatott, számol be a finugor.ru.

A köztársasági elnök szerint Komiföld vezető szerepet tölt be a finnugor mozgalomban, különösen a szakemberképzésben. Bejelentette, hogy az elnök alá rendelt Művészeti Gimnázium hamarosan régióközi státuszt kap, és nem csupán az oroszországi finnugorok tehetséges fiataljai, hanem finn, észt és magyar diákok is tanulhatnak majd ott. Terveik szerint az oroszországi finnugor területek és a finnugor államok egyetemeinek és főiskoláinak rektorai számára kerekasztalt szerveznek, hogy egy finnugor rektori tanácsot hozzanak létre. Ezen kívül lehetőséget szeretnének biztosítani arra, hogy a finnugor államok diákjai a komiföldi egyetemeken tanulhassanak.

A hír néhány nappal később publikált komi nyelvű változata máshova helyezi a hangsúlyokat és rövidebb terjedelme ellenére néhány új adattal szolgál. Ezek szerint az elnök bejelentette, hogy a köztársaságban 2009-et a komi nyelvnek szentelik. (Sajnos nem derül ki, hogy ez mit jelent.) A tudósítás szerint Torlopov a diákok kérdéseire válaszolt: a kérdések leginkább a külföldi részképzési lehetőségeket érintették.

2008. szeptember 19., péntek

Ki a rokon?

Mindannyian rokonnak születünk. Rokonok és idegenek kapcsolati hálójában élünk (vagy vergődünk). Életünk folyamán idegen emberek rokonává is válhatunk. Lássuk ezt egy kicsit tudományosabban is: a Magyar Néprajzi Lexikon megkülönböztet vérrokonságot, házassági rokonságot és műrokonságot (lásd a Wikipédiában:
A vérrokonság a leszármazás útján létrejövő rokoni kapcsolat.

Ez a rokonságtípus az, amelyre gondolva a rokonság fogalmát metaforikus jelentésben átvette a történeti nyelvtudomány. Róna-Tas András: A nyelvrokonság című művében (Bp. 1978.) azt olvashatjuk, hogy nyelvészeti szövegekben August Schleicher használta először a rokonság, nyelvcsalád, nyelvi leszármazás kifejezéseket.

A 19. század 2. felének nyelvészei úgy gondolták, hogy ha egyes nyelvek között létezhet vérrokonságszerű kapcsolat (vagyis a rokon nyelvek közös ősnyelvtől származnak), akkor az adott nyelveket beszélő népek is feltétlenül rokonságban (vagyis az adott népek fiai és leányai igen távolról, de mégis csak vérrokonságban) állnak egymással. Ezt a nézetet idézte a Rénhírek Hunfalvy Páltól július 11-én. Ugyanott olvashattuk, hogy Vámbéry Ármin viszont józanul gondolkodott nyelvrokonság és néprokonság viszonyáról. Vagyis tagadta a nyelvrokonság és néprokonság feltétlen egybeesését. Vámbéry annak idején a nyelvét elvesztő bolgár népet hozta fel példaként. A bolgárokat azóta is rendre felemlegetik, ha nyelv és nép eredetének különbözőségére akarnak utalni.

Nehogy azt higgyük azonban, hogy ez az egyetlen példa! Vegyük, mondjuk, a magyarokat: A mai magyarok nyelve finnugor eredetű nyelv. A legkorábbi magyar nyelvű történeti források, nyelvemlékek majdnem egy évezredesek. Általuk bizonyítható, hogy az önmagát magyarnak nevező, Kárpát-medencei nép államalapítása óta ezt a nyelvet beszéli. A történeti forrásokból azonban azt is tudjuk, hogy ez a magyar nép már honfoglalása idején etnikailag igen vegyes volt. A kabarokkal, kálizokkal keveredve érkezett új hazájába. Az új hazaként választott Kárpát-medence egyáltalán nem volt lakatlan: avarok, szlávok és talán még germán néptöredékek is lakták. A keveredés oly mértékű volt, hogy a hagyományos antropológiai, majd az újabb genetikai vizsgálatok egyaránt azt bizonyították, hogy az Árpád-kori magyarság túlnyomórészt a 9. századi Kárpát-medencei őslakosok vér szerinti leszármazottja. Miközben nyelve bizonyíthatóan a finnugor nyelvcsaládba tartozó magyar nyelv volt. (Ezt néhány kutató azzal magyarázta, hogy már a 895-ös honfoglalás előtt is éltek magyarok a Kárpát-medencében. E feltételezést itt most nem tárgyaljuk, egyébként eddig nem sikerült igazolni.) A magyarság etnikai összetétele tovább bonyolódott a kelet felől menekülő besenyő, kun és jász csoportokkal, valamint az Itália, Németalföld és különböző német területek felől érkező telepesekkel. E bevándorlók a királyi udvar és a földbirtokosok hívására érkeztek. Később jöttek a törökök elől menekülő rácok (szerbek), majd a magyarság vérveszteségének kompenzálására a török uralom után ismét csak tudatos telepítő politika keretében behívott tótok (szlovákok) és svábok (németek). Ennek következtében a mai magyarok genetikailag már az Árpád-kori magyarsággal sem mutatnak jelentős kapcsolatokat, annál inkább a Kárpát-medencében és környékén élő, indoeurópai nyelvű népekkel. Tehát a vérrokonság vagy genetikai rokonság lényegében megszakadt a honfoglalás előtti magyarsággal, miközben a magyar nyelv nem vesztette el finnugor jellegét.

A genetikai vizsgálatokból egyes természettudósok messzemenő következtetésekre jutottak a magyarság eredetével kapcsolatban: Szabó István Mihály mikrobiológus arról értekezett, hogy „a magyarok, a lengyelek és az ukránok genetikailag rokonok, tehát (!) ez utóbbiak elszlávosodott ugorok (… az elméletileg szintén lehetséges fordított magyarázat fel sem vetődik nála). … Szabó szerint a mezolitikumban bekövetkező éghajlatváltozás következtében a visszaszoruló mamutokat követő – immáron – ugor vadászok eljutnak Szibériába is (ahonnan mint magyarok egyszer majd visszatérnek), sőt egy csoportjuk átkel Amerikába, mert Szabó azt olvasta egy helyütt, hogy a kaliforniai indián penuti nyelvcsalád – ugor. Az Európában maradt uráliak pedig fokozatosan indogermanizálódnak, s így jönnek majd létre a germán, balti és szláv csoportok (köztük a fentebb említett lengyelek és ukránok, akik egyébként »tudat alatt« magyarok …)” (nézeteinek összefoglalását Simon Zsolt bírálatából idéztem, a Magyar Tudomány hasábjain folytatott vitát lásd: http://www.matud.iif.hu/05sze/11.html, http://www.matud.iif.hu/05dec/25.html, http://www.matud.iif.hu/05dec/26.html, http://www.matud.iif.hu/05dec/27.html).

A fentiekhez hasonló nézeteket másoktól is lehetne idézni. Lényegük, hogy egy adott tudományágból egy másik tudományág területére kiterjedő következtetésekre jutnak, s ez így már tudománytalan. Még azt a módszertani hibát is fölfedezhetjük, hogy Szabó István Mihály nyelv és nép történetét azonosnak veszi (semmi alapja sincs arra, hogy egy régészetileg és antropológiailag valamennyire ismert középső kőkori [mezolitikus] közösséget ugornak nevezzen, hiszen e népességnek csak kultúrájáról és genetikai kapcsolatairól rendelkezünk némi információval, nyelvükről viszont semmilyennel [ellenben nyelvi adatokból következtetve az ugor alapnyelv kialakulását a mezolitnál jóval későbbre datáljuk]).

Azt már láttuk, hogy a nyelvrokonság és a genetikai/vérrokonság egymástól külön vizsgálandó. A népek kialakulására, fejlődésére jelentős hatást gyakorolnak a kulturális kapcsolatok. Ennek kapcsán előfordul a kulturális rokonság kifejezés használata is. A kulturális rokonság szinte kivétel nélkül felvett, vagyis műrokonság. Csak egészen különleges esetekben (pl. idegenektől elszigetelt, de egymással kapcsolatot tartó népeknél) fordulhat elő, hogy a rokonnépeket kulturális, nyelvi és genetikai rokonságuk is összeköti.

A Kárpát-medencei magyarság szeretne közép-kelet-európainak látszani, ugyanakkor, kultúrájának keleti eredetét bizonyítani. A kelet-európai jelzőt mégis sértőnek találjuk. Göncz Árpád véleménye szerint a magyarok gondolkodása, életmódja és életfelfogása a szlovákokéhoz áll legközelebb. Mégis Magyarországnak Szlovákiával a legrosszabbak a politikai kapcsolatai. A kulturális hatások könnyen jönnek és mennek a lakóhelyén évezredek, évszázadok óta élő népek esetében is. A vándorlásra kényszerített népek esetében a kultúraváltás még gyorsabb lehetett. A honfoglaló magyarok, midőn „csatlakoztak a sztyeppi unióhoz”, átvették a sztyeppövezetben többségben lévő török népek kultúráját, szokásait (és az ehhez kapcsolódó szókincset is). Közép-Európa keleti peremén megtelepedve nyugatról és keletről is befogadtak kultúrájukba jót és rosszat. Ezer év után csatlakozva az Európai Unióhoz, lehet, hogy kultúránk a török hatáshoz hasonló gyorsasággal fogadja majd be a nyugat-európai kultúrkör elemeit (már érkezik az ehhez kapcsolódó, zömmel angol eredetű szókincs is). A népek története kapcsán tárgyalható rokonságtípusok közül tehát a kulturális rokonság árul el legkevesebbet egy nép kialakulásának koráról és származási helyéről.

A fentiek alapján megpróbálhatjuk eldönteni, rokonaink-e a múltkori írásomban (szeptember 5.) tárgyalt keleti magyar (madijar és mazsar) töredékek?

1. kérdés: nyelvrokonaink-e? A kérdés értelmezhetetlen. Valamikor magyarul beszélhettek, de ma már nem beszélik ezt a nyelvet. A keleti magyarok, mikor még magyarul beszéltek, nem nyelvrokonaink voltak, hanem ők voltak mi, vagyis ugyanúgy magyarok voltak, mint a Kárpát-medencében élő magyarság.

2. kérdés: vérrokonaink-e? Ha hihetünk Bíró András Zsoltnak, akkor a honfoglalóknak igen (kutatásairól a napisajtóban számolt be, lásd: http://www.mno.hu/portal/417223?searchtext=). Mi azonban már alig-alig vagyunk genetikai kapcsolatban honfoglaló elődeinkkel. Tehát a Kárpát-medencében ma élő magyar emberek többsége nincs vérrokonságban a keleti magyar töredékekkel.

3. kérdés: kultúráinkban van-e valami rokonság? Ma semmi, de a keleti magyarok lényegében azt a nomád állattartó életmódot folytatják, amelyet a sztyeppövezetbe költözött ősmagyarság különböző török csoportoktól átvett (majd aztán a Kárpát-medencébe érve egy másikra cserélte).

A keleti magyar emberek a Kárpát-medencei magyar emberek kis hányadával állhatnak csak vérrokonságban Mégis, valami összeköt minket: A magyarság nemzeti tudata őrzi a keletről származás emlékét. Habár a krónikáinkban megőrződött hun–magyar rokonság tudományosan kulturális rokonságként értékelhető, a magyar nemzeti tudatban mégis megkülönböztetett helyet foglal el. Ugyanígy nemzeti tudatunk részévé vált Magna Hungaria létezése is. A krónikákban leírtakat követve Julianus a 13. században megtalálta az őshazában maradt magyarokat.

A keleti magyarok mai leszármazottai ugyanúgy az egykori magyarság utódai, mint mi. Az idők folyamán azonban mi mást őriztünk meg magyarságunkból, mint ők. Minket, mai magyarokat népnevünk és nyelvünk köt össze a honfoglaló magyarokkal, míg a keleti töredékeket népnevük (népnevünk) és ősi kultúrájuk (kultúránk).

2008. szeptember 18., csütörtök

Kinek az aranya?

Mint arról korábban már a finnugor.blog.hu beszámolt, a pekingi orosz aranyak közül kettőt mordóviai sportoló nyert meg. Az észt Delfi portálon nyilatkozatot adó Jaak Prozes, a rokon népeket támogató Fennougria társaság elnöke szerint mordvin sportolókról van szó.

Prozes arra hívja fel a figyelmet, hogy Valerij Borcsin és Olga Kanyiszkina nem oroszok, ahogy az észt sajtóban megjelent, hanem erzák. (Az angol nyelvű wikipédia szócikkei ezt nem említik, de a megfelelő orosz nyelvűek Borcsinról igen. Mindkettőjükről van szócikk az erza wikipédiában is, de nemzetiségükről itt sem esik szó, csupán az szerepel, hogy a mordóviai sportot képviselik.) Prozes szerint az önálló állammal nem rendelkező kis népek számára sokkal nehezebb kijutni az olimpiára. Prozes felhívja a figyelmet arra, hogy míg a rokkantak számára van paralimpia, addig a nemzeti kisebbségeknek nincs olimpiájuk. Éppen ezért ilyen olimpia megrendezését ajánlja. Prozes sajnálja, hogy a jelenlegi helyzetben a sportolók nemzeti hovatartozásáról semmit sem tudni, időnként azt rejtegetniük kell. Prozes szerint azért is fontos lenne tudatosítani a sportolók nemzeti hovatartozását, mert ez is segítené az adott nép presztizsének növelését, s ezzel a kultúra és a nyelv megőrzését. Az erzák több aranyat szereztek, mint a finnek vagy az észtek, emlékeztet Prozes.

Jaak Prozes véleményének megértéséhez tudnunk kell, hogy egy észt mondja. A szovjet időkben az észt sportolók hiába nyertek olimpiai érmeket, azok a Szovjetunió eredményét növelték. Egyéniben elért győzelmeket még csak-csak ünnepelhettek az észtek (legalábbis maguknak érezhették a győzelmet), de csapatsportokban erre esélyük sem volt: ha egy-egy csapatba be is került egy-két észt játékos, a többi más nemuzetiségű (persze elsősorban orosz) volt. Az észtek sorsát méginkább átérezhetjük, ha belegondolunk, hogy lényegében csak a szovjetek szeszélyén múlt, hogy Magyarország formálisan önálló állam maradhatott: ha ez nem így lett volna, Arancsapatról nem is álmodozhattunk volna, legfeljebb arra lehettünk volna büszkék, ha Puskás Öcsi bekerül a szovjet válogatottba.

Prozes azonban nyilvánvalóan több dologban téved.

Először is téved abban, hogy a nemzeti kisebbségek elképzelt olimpiáját a paralimpiához hasonlítja. A paralimpián induló sportolók általában egyéni lehetőségeik, s így teljesítményük miatt nem mérhetők össze az egészséges sportolókkal, ezért nem indulhatnak az olimpián. A nemzeti kisebbségek tagjai azonban egyénileg éppen annyit nyújthatnak, mint a nagy és államalkotó nemzetek tagjai. Természetesen világos, hogy egy független Mordóvia minden sportágban képviseltethetné magát az olimpián, míg jelenleg csak azok a sportolói jutnak ki, akik az Oroszországi Föderáció szintjén is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Arra azonban, hogy érmet is szerezzenek, nyilvánvalóan csak nekik van esélyük. Ha tehát egy nemzeti kisebbséghez tartozó sportoló világszínvonalú teljesítményt nyújt, éppen akkora esélye van az éremszerzésre, mintha nemzete önálló állammal rendelkezne. Igaz, ezt az érmet nem nemzetállamuknak szerzik, de megszerzik.

A második tévedése az, hogy a nemzeti kisebbségek viszonya államukhoz különböző. Az észtek sosem érezték magukat szovjeteknek, pláne oroszoknak, sőt, mindig kifejezetten elhatárolódtak az oroszoktól, a Szovjetuniótól (Oroszországtól). Az oroszországi finnugorok többsége azonban nem így érez, hanem szívesen azonosul az orosz állammal, ünnepli ünnepeit, gyakran büszkén szolgál az orosz hadseregben, bármely oroszországi sportoló győzelmét a sajátjának érzi. Érdekes lenne tudni, mit gondolnak maguk az említett sportolók, de igen valószínű, hogy fel sem merül bennük, hogy az érmeket inkább nyerték volna Mordóviának (vagy egy erza államnak), mint Oroszországnak.

Prozes elfelejtkezik arról is, hogy egy, a nemzeti kisebbségek olimpiáján nyert érem nyilván sosem lenne olyan jelentőségű, mint a valódi olimpián szerzett érem.

Minden ember sok közösséghez tartozik. Természetesen vitatható, hogy egy egyén által elért siker a sok közössége számára miért éppen az állama számára jelent különös sikert. (Miért nem számolja senki, hogy pl. Magyarország érmei közül melyik megye hányat szerzett? Vagy ha a paralimpián Magyarország számára a vakok vagy a siketek nyernek sok érmet, miért nem jelent ez külön dicsőséget a vakoknak vagy a siketeknek?) Ez azonban így alakult. A rendszer olyan, hogy a sportolók az államukat képviselik. De az államon belüli kisebb közösségek nyilván tudatában vannak annak, hogy a sikeres egyének közülük kerültek ki. Az erzák nyilván tudják, hogy Valerij Borcsin és Olga Kanyiszkina erza. A presztízs hatása tehát érvényesülhet. Az azonban. hogy ez hogyan hat a nyelv és a kultúra megőrzésére, aligha befolyásolható, és ha valaki befolyásolhatja, azok a spotolók maguk. Kérdés azonban, hogy ők maguk fontosnak érzik-e ezt a kérdést egyáltalán.

2008. szeptember 17., szerda

X. Finnugor Írókongresszus Joskar-Olában

A Mari Köztársaság fővárosában, Joskar-Olában szeptember 10. és 13. között ülésezett a X. Finnugor Írókongresszus. Hasonló találkozóra először 1989-ben, szintén Joskar-Olában került sor. Ekkor határozták el, hogy kétévente hasonló találkozókat szerveznek. Az idei kongresszus témája a finnugor irodalmak jövője és a fiatal szerzők művei voltak. A következő találkozó 2010-ben, Helsinkiben lesz, témája a műfordítás.

Idén a kongresszuson mintegy 200 író, költő, irodalomtudós, fordító, könyvkiadó és újságíró vesz részt. Különböző szekciók (próza, költészet, dramaturgia, műfordítás, könyvkiadás, gyermekirodalom) működtek. A résztvevők környékbeli mari falvakat is meglátogattak és megtekintették az Aldiar c. mari operát.

A kongresszus kéréssel fordult a Komi Köztársaság kormányához, hogy vagy indítsák újra a Komi Könyvkiadót, amely korábban komi nyelvű könyveket jelentett meg, vagy a piacon működő könyvkiadókat bátorítsák valamilyen eszközzel komi nyelvű könyvek kiadására.

Forrás: Участники X Конгресса финно-угорских писателей предложили возродить Коми книжное издательство. Ismereteink szerint a magyar nyelvű internetes sajtó nem számolt be a kongresszusról.

Vagdalt nyelv – feliratcsemegék és csemegefeliratok Szaranszkban

A Mordvin Köztársaság fővárosának, Szaranszknak az utcáit járva számos helyen felfigyelhetünk moksa- vagy erza-mordvin díszítőelemekre a házak falán. Ezek nyelvi társai azonban sokkal ritkábban ötlenek a szemünkbe. Bár az is igaz, hogy a közigazgatási és más állami épületeken kötelező feltüntetni az orosz mellett a köztársaság két másik hivatalos nyelvén, az erza- és a moksa-mordvin nyelveken is az intézmény nevét, az utcanevek pedig egyre inkább háromnyelvűsödnek (ld. jobbra a ’Munkás utca’ orosz, moksa és erza nyelvű változatát).


Ezeken kívül azonban csak elvétve lehet erza–moksa feliratokat találni, és ha elő is fordulnak, egy-egy üzlet vagy cég inkább csak az „egzotikum” kedvéért használja őket. A csalogató Sovado ’Térjen(ek) be’ feliratú boltocskában az anyanyelvi felirat láttán megörvendő egynyelvű (ha lenne ilyen) végül igencsak elszomorodna, mivel az eladókkal egyik mordvin nyelven sem tudna kommunikálni, és az anyanyelvén nagy valószínűséggel csak Csapamo lovcot kérhetne, mivel ez az aludtejszerű mordvin különlegesség az egyetlen (erza)-mordvin feliratot is tartalmazó termék az élelmiszerüzletekben.

A mordvin népi ételek széles választékát kínáló Nacionaljnij restoran ’Nemzeti étterem’ a mordvinokra jellemző piros színnel és a köztársaság zászlajában is megtalálható napszimbólummal hirdeti magát (ld. jobbra), ugyanakkor a Szaranszk város napjára elővarázsolt ételektől roskadozó asztalaikon csupán a vagdalt hús neve volt egy kis táblácskán erzául feltüntetve.


Az erza–moksa feliratok hiánya akkor igazán megdöbbentő, ha ellátogatunk a szomszédos Csuvas Köztársaságba, ahol még az újságosbódén található kiírás is kétnyelvű. Szaranszkban probléma a feliratok alacsony száma mellett az is, hogy olykor hibás alakban használják az erza vagy moksa eredetű szót, mint például a Liszma villamosenergetikai cég, amely az eredeti erza liszjma ’kút’ jelentésű szóból kihagyta a lágyjelet.

2008. szeptember 15., hétfő

A magánhangzó-harmónia 7. A manysi

A manysi négy fő nyelvjárása közül (északi, nyugati, keleti, déli) egyedül az északit ismerjük alaposabban, magánhangzó-harmónia viszont kizárólag a déliben (tavdaiban) van – pontosabban volt, hiszen ez a nyelvjárás már a 20. század közepe táján kihalt.

Erről a nyelvjárásról nagyon kevés adat áll a rendelkezésünkre: a 19. század végén Munkácsi Bernát kb. 30, a 20. század elején pedig Artturi Kannisto kb. 60 oldalnyi szöveget gyűjtött. Kannisto külön cikket is szentelt a magánhangzó-harmóniának, ismertetésünket erre építjük.

A tavdai magánhangzók leírására olyan bonyolult, mellékjeles betűket (ezeket a nyelvészek maguk is „karácsonyfák”-nak csúfolják, mivel a betű köré mindenféle mellékjel van aggatva) is használnak, melyeknek reprodukálására itt esélyünk sincs. Éppen ezért egyszerűbbnek látszik, ha a szokásos részletes ismertetés helyett csak annyit mondunk, hogy a tavdai magánhangzó-rendszer igen gazdag, hat elöl és hat hátul képzett magánhangzó van benne, továbbá a svá (ə – l. a mariról és a hantiról szóló korábbi írásainkban). Az elöl képzett magánhangzókat csak elöl képzettek követhetik, a hátul képzetteket pedig csak hátul képzettek. Kivételt képez egy középső nyelvállású, hátul képzett, de kerekítetlen magánhangzó, melyet egyes szavakban elöl, másokban hátul képzett magánhangzók követnek. Ha az ə az első szótagban áll, akkor csak elöl képzett magánhangzók követhetik, de nem első szótagban akár elöl, akár hátul képzett magánhangzó után is állhat, és ilyenkor tlátszóan viselkedik: ha elöl képzett magánhangzók állnak előtte, mögötte is azok lesznek, ha viszont hátul képzettek előzik meg, hátul képzettek fogják követni is.

Kannisto áttekinti azt is, hogy a toldalékok milyen alakjai váltakoznak. Ebből az derül ki, hogy váltakozhatnak egymással alsó nyelvállású magánhangzók (á-szerű magánhangzó nyílt e-szerű (ä-szerű) magánhangzóval. Ha azonban az elöl képzett változat nem alsó nyelvállású, akkor felső nyelvállású elöl képzett magánhangzó váltakozik középső nyelvállású hátul képzett magánhangzóval, méghozzá ajakkerekítés szempontjából azonos minőségűvel (tehát i-szerű magánhangzó hátul képzett e-szerű magánhangzóval, ill. ü-szerű magánhangzó o-szerű magánhangzóval), ill. középső nyelvállású váltakozik alacsony nyelvállásúval (tehát e-szerű magánhangzó á-szerű magánhangzóval
– igaz, nem ugyanazzal, mint amelyik az első párban szerepel, hanem annál hátrébb képzettel). A toldalékokban az ə sosem váltakozik.

2008. szeptember 12., péntek

Pelmenyi, pelnyany

Ki gondolná, hogy a szerte Oroszországban oly népszerű, és a világ más tájain is ismert pelmenyi nem orosz, hanem – a legelfogadottabb elmélet szerint – finnugor, pontosabban komi eredetű étel? A derelyére vagy raviolira emlékeztető, általában darált hússal töltött és vízben kifőzött tésztatáskákat a komik és az udmurtok pelnyanynak, azaz „fülkenyér”-nek nevezik (ez a szó a magyar fül szóval rokon és azzal megegyező jelentésű pel, illetve az iráni eredetű nyany 'kenyér' szavak összevonódásával keletkezett, és a kis tésztatáskák fülre emlékeztető formájára utal).

Az elmélet regényes változata szerint valaha az északi területeken élő komi vadászok közkedvelt és praktikus eledele volt a pelnyany, akik gyakran vittek magukkal a téli vadászatokra ilyen típusú fagyasztott, nyers tésztatáskákat. Ezeket forró vízben megfőzve pillanatok alatt tápláló, meleg ételhez juthattak. A pelnyany később az oroszok között is népszerű lett. Elnevezése az orosz nyelvbe kerülve némi hangváltozáson ment keresztül, így lett belőle pelmeny, ami jobbára többes számban, pelmenyi alakban használatos az oroszban.

Egy másik feltevés szerint a pelmenyi Északnyugat-Kínából származik, hasonló tésztaféléjük ugyanis a kínaiknak is van. Az étel elkészítésének elve azután a mongolok közvetítésével került volna Kínából nyugatra, az orosz területekre, sőt, egészen Kelet-Európába. Eszerint az elmélet szerint még az ukránok és a lengyelek hasonló tésztaféléi, sőt, az olasz ravioli és tortellini is végső soron kínai eredetűek.

Véleményem szerint a darált hússal töltött, vízben kifőzött tésztatáskák elkészítésének elve elég egyszerű ahhoz, hogy azt is feltételezhessük, hogy a világ különböző pontjain egymástól függetlenül alakultak ki a szóban forgó tésztafélék. Az mindenesetre kétségtelen, hogy az orosz pelmenyi elnevezés a komi és udmurt pelnyany szóból származik, és ez a tény valószínűvé teszi azt a feltételezést, hogy az oroszok a permi népektől vették át magát az ételspecialitást is.

A különféle ízesítésű pelmenyi-, pelnyany-fajták közül a darált hússal töltött változat a legismertebb. A komik és az udmurtok ehhez hagyományosan háromféle húsból – marha-, disznó- és birkahús keverékéből – készítették, készítik a tölteléket. Darált húson kívül sós túróval, gombával és káposztával is töltik az udmurtok és a komik a pelnyanyt. A következőkben a darált húsos pelnyany elkészítésének módját ismertetem.

Két bögre finomlisztet összegyúrunk két tojással és annyi meleg vízzel, amennyit a tészta felvesz. Konyharuhával letakarva fél órig pihentetjük. Közben elkészítjük a tölteléket: 40 dkg darált sertéshúst (vagy – a hagyományokat követve – vegyesen marha-, sertés- és birkahúst) összedolgozunk két fej apróra vágott vöröshagymával, fél kiskanál őrölt feketeborssal és kb. fél kiskanál sóval. (Noha az eredeti recept szerint a tölteléket nyersen kell a tésztatáskákba tölteni, tapasztalatom szerint mégis érdemes a hagymával és a fűszerekkel együtt kevés olajon, kis vízzel néhány percig párolni a húst, mielőtt megtöltenénk vele a tésztadarabokat). Lisztezett gyúródeszkán 2-3 mm vastagságúra nyújtjuk a tésztát, majd közepes méretű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. (Egy másik változat szerint 3-4 cm átmérőjű hurkát formázunk a tésztából, amit aztán késsel 2-3 mm vastagságú körökre vágunk.) A tésztakörök közepére 1-1 púpozott kiskanálnyi tölteléket halmozunk, félbehajtjuk őket, az így keletkezett félkörök széleit óvatosan összenyomkodjuk (szükség esetén kicsit bevizezhetjük a széleket, hogy jobban tapadjanak egymáshoz), végül a táskák csücskeit egymáshoz illesztjük, hogy kis gyűrűket kapjunk. A főzéshez egy-két kiskanál só, egy-két evőkanál olaj és/vagy ízlés szerint egy-két húsleveskocka hozzáadásával bő vizet forralunk, a tésztadarabokat a forrásban lévő vízbe óvatosan beledobjuk. Mintegy negyed órányi főzés után a pelnyany-darabokat tésztaszűrővel óvatosan kihalásszuk a vízből, és tetszés szerint tejföllel, majonézzel, vagy akár ketchuppal ízesitve tálaljuk őket.

2008. szeptember 10., szerda

Hagyományok és modernség: etnofuturizmus


Az etnofuturizmus fogalma az 1980-as években jött létre Észtországban, majd hamarosan elterjedt más, oroszországi finnugor népeknél is. Az elnevezés jól mutatja, miről is van szó valójában: olyan, képzőművészetben, zenében, irodalomban jelentkező irányzatról, amely a hagyományos népi kultúrát (poszt)modern, új elképzelésekkel ötvözi. A lényeg az eredetileg vidéki kultúra olyan módon történő megújítása, hogy közel kerüljön a városi, fiatal rétegekhez, illetve tulajdonképpen a fiatal, városi értelmiségiek formálják a maguk képére népük ősi kultúráját. Tehát az etnofuturizmus elsősorban gondolkodásmódot, világszemléletet jelent.
Ezt szemlélteti a mellékelt két fotó. Az elsőn Zoja Lebegyeva udmurt textilművész, babakészítő látható, különféle, általa készített apró dísztárgyakkal. A második fotón a kezében tartott alkotás látható: az anyaga háncs és pamut, a színek az udmurt zászló színei: fekete, piros és fehér (a Föld, a Nap valamint a Fény, a Világmindenség színei). A középső emberke arcán a nyolcágú Sudo Kizsili, azaz a boldogságot jelentő mágikus jelkép.
Talán többféle értelmezési lehetőség is elképzelhető arra, hogy mit ábrázol ez a tárgy, mi az eszmei mondanivalója. Vagy teljesen egyértelmű? Erre vonatkozóan várom a hozzászólásokat. Később én is megírom majd a művész saját magyarázatát.

2008. szeptember 8., hétfő

A magánhangzó-harmónia 6. A hanti

A hanti három nagy nyelvjárási csoportja (északi, a kihalt déli, keleti) közül csak a keletiben van magánhangzó-harmónia, itt sem mindenhol: a nyugatabbra eső (Szurgut környéki) nyelvjárásokból kihalt. A legkeletibb (vahi–vaszjugáni) nyelvjárások viszont, ahol a magánhangzó-harmónia a legstabilabb volt, teljes egészükben haltak ki, meghagyva a tudománynak azt a lehetőséget, hogy mindörökké úgy beszélhessen róluk, mint magánhangzó-harmóniát ismerő nyelvjárásokról.

A vahi–vaszjugáni hanti magánhangzó-rendszere

A vahi–vaszjugáni hantiban a magánhangzók két csoportját különböztetjük meg: a teljeseket és a redukáltakat. Ezek bizonyos szempontból emlékeztetnek a hosszú és rövid magánhanguzók különbségére: a teljes magánhangzók helyzetüktől függően megnyúlhatnak, igaz, lehetnek éppen olyan rövidek is, mint pl. a magyar rövid magánhangzók. Ezzel szemben a redukáltnak nevezett magánhangzók mindig igen rövidek, rövidebbek, mint hasonló beszédtempónál pl. a magyar rövid magánhangzói. A teljes magánhangzók rendszere viszonylag gazdag: i, y, ü, u, e, ö, o, ä, a. Ezek többségének ejtése megegyezik a hasonló írásmódú magyar hangok ejtésével, a kivételek a következők: y (valójában mellékjeles i-vel írják, itt tipográfiai okokból y) – az i-hez hasonló, de annál hátrébb ejtett hang (vö. román î, lengyel y, orosz ы); ä – igen nyílt (az a-hoz hasonló nyílásfokú) e; a – a magyar á-hoz hasonló hang. Redukált magánhangzóból viszont csak négy van: ŏ – az u és az o közötti, igen rövid hang; – az ü és az ö közötti, igen rövid hang; əP és əV – a hegyi mariban találhatóhoz hasonlóak, olyasféleképpen ejtendőek, mint az angol a 'egy' névelőben vagy az -able '-ható, -hető' képzőben, a németben a hangsúlytalan szótagban e-vel írt hang (pl. a bitte) hangok: az əP elöl, a əV hátul képzett. (Ezt a jelölési módot kizárólag tipográfiai okokból választottuk. A əV-t első szótagban ă-val, nem első szótagban mellékjeles ə-vel szokás jelölni; az əP jele az egyszerű ə.)

A
vahi–vaszjugáni magánhangzó-harmónia

A vahi–vaszjugáni magánhangzó-harmónia nem szolgál különösebb meglepetésekkel. A palatális magánhangzók (i, ü, e, ö, ä, , əP) után palatális, a veláris magánhangzók után (y, u, o, a, ŏ, əV) veláris magánhangzók következnek. Érdekes kérés lenne, hogy toldalékokban hogyan viselkedik az e, hiszen ennek nincs hátul képzett párja. Sorozatunk olvasóit nyilván az is izgatja, hogy tövek nem első szótagjában „átlátszó”-ként, vagy következetesen palatálisként viselkedik-e. Sajnos a válasz kiábrándító: nem első szótagban (s így toldalékokban) e egyszerűen nem fordul elő. Egyébként a toldalékokban a következő váltakozó párok fordulnak elő: i/y, ä/a, əP/əV ill. jóval ritkábban ü/u, ö/o, ŏ/.

Egyetlen toldalék van, amely nem vesz részt a magánhangzó-harmóniában, a passzívum jele: -uj-. Ezt követően mindig a toldalékok veláris változata jelenik meg, függetlenül attól, hogy előtte elöl vagy hátul képzett magánhangzók vannak-e.

2008. szeptember 5., péntek

A keleti magyarok nyomában – politika és tudomány

Augusztus 17-én közölt rénhírünk szerint (Fejes László: Káp isten népe) Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke a szövetség kongresszusának megnyitóján „kiemelte, hogy az előző, 2004-ben tartott világkongresszus óta tekintetüket Kelet felé fordították, »ahonnan származunk«”. E hír az MTV híradójának honlapjáról származik (a linket lásd az aug. 17-ei posztban).
Lássuk (és olvassuk), mit írt a világkongresszus eseményeiről az Élet és Irodalom! Szira Péter riportja Gyere, madzsar (Árpád-medence végállomás) címmel jelent meg a 2008. augusztus 22-ei szám 12. oldalán.
(http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=RIPORT0834)
Szira Péter riportjának középpontjában a magyarok 7. világkongresszusának keretében megrendezett 2. madjar–magyar találkozó áll. Az esemény a Kunszentmiklós melletti Bösztörpusztán zajlott. Az írás célja, hogy gúnyolódjon a hamis és ostoba magyarkodáson, valamint bemutassa a madjar–magyar találkozó vásári jellegét. Ezzel nem is foglalkozunk tovább, a megadott helyen a cikket mindenki elolvashatja. Ellenben nézzük, kik is azok a madjarok, és hogy kerültek ide, a kiskunsági magyar pusztába!
A riport első bekezdésében azt olvassuk, hogy Kazakisztánból (a térképeken Kazahsztánnak nevezett országból, de az orientalisták szerint Kazakisztán a helyes elnevezés) érkeztek, küldöttségüket Kurmangazi Sokpituli, a Torgaj-vidéki elektromos művek vezérigazgatója vezette. A Kazakisztánban élő magyarokra Bíró András Zsolt antropológus bukkant rá, akitől Szira Péter a következőt idézi: „genetikai vizsgálatok igazolták, hogy a végtelen kazakisztáni síkságon szétszórtan élő madjar törzsek a Kárpát-medencében élő magyarok hátramaradt csoportjainak kései leszármazottai.”

Természetesen – sajnos természetesen – az újságíró félinformációkat közöl. A következőkkel kell kiegészítenünk: a kb. két Magyarországnyi területű torgaji sztyepp Észak-Kazakisztánban található, a torgaji madjaroknál először Tóth Tibor antropológus járt 1965-ben, másodszor Benkő Mihály keletkutató 2002-ben. Bíró András Zsolt pedig csak harmadikként, 2006-ban. Benkő Mihály utazása kapott némi publicitást, de jelentős visszhangot csak Bíró András Zsolt kutatásai keltettek. Ha az interneten rákeresünk a nevére, akkor láthatjuk, hogy a sajtóvisszhang a szélsőjobboldali politikai mozgalmak körében erős (lásd Budaházy és Bíró András Zsolt beszélgetését a Szent Korona Rádióban:
(http://szentkoronaradio.com/letoltes/budahazy/2008_06_04_20080604-budahazy-vendeg-biro-andras-zsolt).
Ez a sajtóvisszhang nyilvánvalóan összefügg a finnugor nyelvrokonság szélsőjobboldali elutasításával (amely meghökkentő módon már-már gyűlölködő háborúba kezd fordulni). A torgaji madjarokról már a Wikipédia is ír (a témakörhöz vezető linkekkel,



A mély érzésű, ámde a tudományos eredményeket meg nem értő magyarok – így világszövetségük elnöke is – magyarkodási céljaik szerint hallották félre a tudományos hírt. Ugyanis nem arról van szó, hogy a Kárpát-medencei magyarok a Torgaj-vidékiek leszármazottai lennének, s ezáltal a finnugor rokonságnak annyi, hanem arról, hogy a Volga-vidéki őshazában maradt magyarok egyik csoportja a nálunk tatárjárásnak nevezett mongol támadás utáni időkben a kazak sztyeppre vetődött!

A keleti magyarokkal napjainkban Benkő Mihály foglalkozik. A fenti, kissé hosszadalmas, ámde szükséges bevezetés után végre rátérhetünk az ismeretterjesztésre, Benkő Mihály munkásságának bemutatására. Eddig három, nagyon szép kiállítású, rendkívüli fotóanyaggal kísért könyvet jelentetett meg a keleti magyarokról.

Benkő Mihály orientalista a belső-ázsiai nomádok életét tanulmányozva (erről lásd Nomád világ Belső-Ázsiában című fotóalbumát, Bp. 1998.), lassacskán elnyervén a helyiek bizalmát, hetedik mongóliai expedícióján megtudta, hogy a Mongol-Altajban a kazakok között él a mazsarok csoportja. Korábban már járt köztük, fényképezte is őket, de vendéglátói titkolták mazsarságukat. Julianus nyomdokain Ázsiában (Fényképezőgépes barangolások Mongóliában, Bp. 2001.) című albumában számol be a mazsarok szokásairól, titkolt történetéről. A körükben élő legenda szerint ők a szarvasok népe: egy szarvast űzve indultak el nyugat felé ezer évvel ezelőtt, de Európa és Ázsia határán harcba keveredtek egy nagyon erős néppel. A csata túlélői tovább vándoroltak nyugatra. Voltak azonban olyanok, akik nem vállalták a harcot, és elbújtak, majd visszatértek Ázsiába. Tőlük származnak az Északnyugat-Mongóliában élő mazsarok. Őseik gyávasága örök bélyeg rajtuk, ezért titkolják mazsarságukat (Benkő Mihály: Julianus…. i. m. 33.). A mazsar csodaszarvas-legenda egy másik változatából hiányzik a gyávaság motívuma, az csak egyszerűen arról szól, hogy néhányan elunták a szarvas követését, és visszatértek Ázsiába (Benkő Mihály: Julianus…. i. m. 38.). Amennyiben van valami valóságmagva gyávaságuk történetének, akkor ez az ősmagyar csoport talán az első magyar–besenyő háború után szakadt el testvéreitől, kb. 1300–1100 évvel ezelőtt. Az is elképzelhető azonban, hogy folklórjukban keveredik a csodaszarvas-eredetmonda és Magna Hungariában a tatároktól elszenvedett vereség emléke, s a mongóliai kazak-mazsarok csak a tatárjárás után vetődtek keletre.

Benkő Mihály második könyve a keleti magyarságról A torgaji madiarok (Keleti magyar néptöredék Kazakisztánban, Bp. 2003.) címen jelent meg. A kötetben először Tóth Tibor 1964–65-ös expedíciójáról olvashatunk. A magyar antropológus a szovjet bürokrácia hanyagsága folytán juthatott csak el erre a szigorúan zárt területre. A Torgaj-vidéki kazakok – és köztük a madijarok is (a kötetben így írva szerepel nevük) – már a cári időkben is ellenálltak az orosz terjeszkedésnek, és állítólag az 1950-es években is voltak még zavargások ezen a vidéken. Az 1910-es években kibontakozó kazak függetlenségi mozgalom, az Alas vezetője a Torgaj-vidékről származó Mirzsakip Dulatov költő, matematikus és újságíró volt, aki cikkeit gyakran csak Madijar álnéven jegyezte. Petőfihez hasonló nemzeti hős volt, csak nem a Kárpát-medencei, hanem a kazakisztáni magyarság szülötte. 1935-ben, Karéliában vesztette életét, ahol az Északi-tengeri csatorna építésén dolgozott (természetesen nem önszántából).
A torgaji sztyeppen élő magyarok ezt mesélték Benkő Mihálynak: „…van egy mesénk, amely szerint két testvér, Madijar és Khudijar, akik a Volga mentén éltek, elindultak Nyugat felé. Madijar el is jutott oda, ahová indult, Hudiart útközben elfogták, megölték és kettőbe vágták…” (Benkő Mihály: A torgaji… i. m. 74.) E történet talán a Hunor–Magyar monda ázsiai változata lehet. Ha ezt a feltételezést sikerülne igazolni, akkor megdőlhet a tudományos publikációkban élő nézet arról, hogy a két vadásztestvér meséjét 13. századi krónikásunk, Kézai Simon ötlötte ki Jordanes, gót történetíró nyomán. A torgaji magyarok több évszázadra visszamenő geneológiai hagyománya, valamint 18. századi történeti munkák alapján kazak történészek úgy vélik, hogy a madijarok a Batu leszármazottai közé tartozó Abulhair kánnal (1412–1468) kerültek Közép-Ázsiába, az egykori Arany Horda területéről. Mai lakóhelyükre, a torgaji sztyeppre a 18. század elején költöztek délebbi szállásterületeikről (Benkő Mihály: A torgaji… i. m. 92–93.)
A kötet végén azt is megtudjuk Orazak Iszmagulov antropológustól, hogy Kazakisztán más területein is élnek madijarok.

A keleti magyarok után folytatott további nyomozásairól Benkő Mihály a Magyar-kipcsakok című könyvében számol be (Bp. 2008. – Benkő Mihály idézett műveit a Timp Kiadó jelentette meg).
A magyar-kipcsakok (a Kazakisztánban szétszóródott néhány családot kivéve) a kazak sztyepp északi részén élnek. Lakóhelyük a Szovjetunió belső területi felosztása után nem a Kazah, hanem az Orosz SzSzK része lett, így napjainkban is Oroszországhoz tartozik, az Omszki Terület Russzkaja Poljana nevű járásában található. Útjai során Benkő Mihály megható kapcsolatokra tett szert, mint távoli rokont fogadták, megismerkedhetett életükkel, és kötetében publikálhatta is e madijarok geneológiai táblázatait, vagyis sezseréit. Míg a fentiekben ismertetett két kötet inkább képeskönyv jellegű, kevés szöveggel, e harmadik már tudományos kíváncsiságunkat is kielégíti, a jegyzetekben utalásokat találhatunk Benkő Mihály és kazak kollégáinak tudományos publikációira is.

(Benkő Mihály életrajza és munkásságjegyzéke: http://www.terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/benko.html)

E kötet idézi Ajbolat Köskimbajev véleményét is, amely szerint a Volga vidéki őshazában maradt magyarok a 14. században tagozódtak be a mongol (tatár) sereg hadrendjébe, és ennek következtében a sztyeppi törzsek rendszerébe is (Benkő Mihály: Magyar… i. m. 43.). Így vettek részt a kipcsakok Bultun-féle ága, a kara-kipcsakok egyik törzseként a 15. századi kazak honfoglalásban (a kipcsakok a kazakokhoz tartoznak).

A mongóliai mazsarok és kazakisztáni madijarok természetesen már nem tudnak magyarul, ugyanúgy, ahogy a Kárpát-medencei kunok és jászok sem beszélik őseik nyelvét. Ők kazakok, ahogy a mi jászaink és kunjaink pedig magyarok. Történetük kapcsán eszünkbe juthat Illyés Gyula kérdése: Ki a magyar? A válasz persze bonyolult.
A mai felbolydult magyar közéletben, ahol félművelt, handabandázó egyedek egymást tagadják ki a magyarságból, és keresnek távoli, mesebeli rokonokat, feltehetjük azt a kérdést is, hogy: Ki a rokon? Ez sem egyszerű probléma. Legközelebb talán ezzel foglalkozom.

2008. szeptember 3., szerda

Észt-ukrán „Forradalom”

Az észtországi Viljandiban immár 16 éve megrendezett folkfesztiválon minden koncertjén nagy sikert arat az ukrán-észt Szvjata Vatra (Szent Tűz) együttes. A zenekar 2005 óta létezik, Ruszlan Trocsinszkij harsonaművész (a fenti képen) hívta életre, aki a Hajdamaki nevű ukrán csapat tagjaként érkezett először a folkfesztiválra, ami aztán meghatározta későbbi sorsát, mivel az északi országban barátokra, feleségre és zenésztársakra talált.

Az együttes különlegessége, hogy egyesíti az ukrán népzene és az észt hagyományok, többek között a rúnóénekek hangzásvilágát. Az együttesnek két cd-je jelent meg eddig, Szvjata Vatra és Kalina címen. Alább a Revolutsioon „Forradalom” című számuk eredeti szövege és annak megközelítő magyar fordítása található. A számot a koncerteken a közönség mindig együtt énekli a zenekarral, sőt gyakran túl is harsogják őket.

Az együttes tagjai:
Ruszlan Trocsinszkij - harsona, duduk, ének
Kulno Malva - harmonika, duda, ének
Juhan Suits - duda, síp, tülök, szájharmonika
Silver Sepp - ütős hangszerek, darbuka, buhalo, ének
Kalle Kindel - djembe

Revolutsioon

Ma tean üht meest üle suure vee,
Kelle lugu ma jutustan.
Ta tahtis minna üle kolme maa,
Mille taga ta vabaks saab.

Ta astus õue pimedal ööl,
Kui aeg oli küpseks saanud.
Jalad murul süda rinnas,
Oma teed tema teretas.

Igaühe hinges on revolutsioon,
Lase südamel rääkida.
Igaühe hinges on revolutsioon,
Lase hingel hingata.

Esimene maa oli mättaid täis,
Nende taha ta koperdas.
Mineviku hõng ja hingus
Teda maha materdas.

Üles astuda murede mäest,
Kui tuul on veel vastu ka,
Pole lihtne, kui liialt mõelda,
Ta sihti ei unustand.

Igaühe hinges on revolutsioon,
Lase südamel rääkida.
Igaühe hinges on revolutsioon,
Lase hingel hingata.

Teine maa oli joonitud,
Ja juppideks jaotatud.
Kullast hambaga sihverplaat
Ainust aega kuulutas.

Välimine pind ja ühine joon,
Teda hakkasid käänama.
Ta nägi läbi, ta kõndis mööda,
See maa teda muuta ei saand.

Igaühe hinges on revolutsioon,
Lase südamel rääkida.
Igaühe hinges on revolutsioon,
Lase hingel hingata.

No mis head seal on kui väsinud meel.
Ja vägi hakkab raugema.
Üle ootuste tuldud kuid teadmatu ees
Tahe lihtsalt seisatas.

Unes võib rännata lõpu teil,
Kuid ükskord peab ärkama.
Ta leidis laulu, ta leidis enda,
Kolm maad olid üheks saand.

Igaühe hinges on revolutsioon,
Lase südamel rääkida.
Igaühe hinges on revolutsioon,
Lase hingel hingata.









Forradalom

Ismerek egy férfit a nagy vízen túlról,
akinek elmesélem a történetét,
három országon akart átvágni,
amelyeken túl majd szabad lesz.

Sötét éjjel kelt útnak,
Amikor megérett rá az idő.
Lába a füvön, szíve a helyén,
Üdvözölte az útját.

Mindenki lelkében forradalom van,
hagyd, hogy a szíved beszéljen.
Mindenki lelkében forradalom van,
hagyd, hogy a lelked lélegezzen.

Az első ország tele volt rögökkel,
átvergődött rajtuk,
a múlt lehelete és lélegzete
a földbe sulykolták.

Felmászni a bánatok hegyére,
ha a szél még szembe is fúj,
nem könnyű, ha túl sokat gondolkodsz,
nem felejtette el a célját.

Mindenki lelkében forradalom van,
hagyd, hogy a szíved beszéljen.
Mindenki lelkében forradalom van,
hagyd, hogy a lelked lélegezzen.

A másik országot bevonalazták,

és részekre osztották.
Az aranyfogú óraarc
az egyetlen időt hirdette.

A külső felszín és az együttes vonal
kezdték körbefonni őt.
Átlátta ezt, kikerülte őket,
ez az ország nem tudta megváltoztatni őt.

Mindenki lelkében forradalom van,
hagyd, hogy a szíved beszéljen.
Mindenki lelkében forradalom van,
hagyd, hogy a lelked lélegezzen.

Mi jó van ott, ha elfárad az elme,
és az erő lankadni kezd.
A várakozáson felül ment, de az ismeretlen előtt
az akarat egyszerűen elfogyott.

Álomban lehet vándorolni az utak végezetéig,
de egyszer fel kell ébredni.
Megtalálta a dalt, megtalálta önmagát,
a három ország egyesült.

Mindenki lelkében forradalom van,
hagyd, hogy a szíved beszéljen.
Mindenki lelkében forradalom van,
hagyd, hogy a lelked lélegezzen.

2008. szeptember 1., hétfő

Szeptember 1.: a tudás napja

Szeptember elseje a tudás napja (День знаний) néven állami ünnep Oroszországban. Természetesen azért, mert ekkor kezdődik a tanítás. Különösen jelentős nap ez az első osztályosoknak, akik az első csengetés ünnepe (праздник Первого звонка) néven ünneplik. Az ünnepélyes tanévnyitókon a tanárok a szülőktől virágokat kapnak, mint nálunk a pedagógusnapon.

Mit jelenthet ez egy első osztályba menő, valamely uráli néphez (vagy más nemzeti kisebbséghez) oroszországi tanuló számára? A helyzetétől függően nagyon sokat. A hatvanas években Oroszországban felszámolták az anyanyelvi oktatást a nemzetiségek számára. Ez azonban területenként különböző mértékben történt. A finnugor köztársaságokban a Mari ASZSZK (ma Marij El vagy Mari Köztársaság) kivételével sehol nem maradt meg a nemzetiségi nyelvű oktatás (Mariföldön is csak az első négy osztályban). Más régiókban azonban igen, így állhat elő az a paradox helyzet, hogy míg az udmurt gyerekek Udmurtiában csak oroszul tanulhatnak, Tatárföldön udmurtul tanulnak (természetesen, különösen felsőbb osztályokban, bizonyos tantárgyakat oroszul oktatnak, és tanulniuk kell tatárul is). (Meg kell jegyeznünk, hogy az orosz statisztikákban feltűntetett „nemzetiségi iskola” gyakran csupán annyit jelent, hogy az iskolában van lehetőség különóra keretében a nemzetiségi nyelvet is tanulni.)

Ha egy gyerek egy tiszta nemzetiségi faluban nő fel, akkor az iskola kapuján belépve már oroszul kell beszélnie a vele egy faluban élő nemzetiségi tanítójával is. Helye válogatja, hogy ezt hol mennyire veszik szigorúan. A városokban, ahol a nemzetiségiek száma alacsony, a tanulók csak oroszul beszélhetnek.

Ha a szülők a gyerekkel iskolába kerülése előtt csak anyanyelvükön beszélnek, a gyerekek az iskolában nehéz helyzetbe kerülnek. Sok történet kering arról, hogy az iskolába került gyereket folyamatosan gúnyolták azért, mert nem tudott rendesen oroszul, s amikor végre megtanult, szégyellt és nem volt hajlandó többé anyanyelvén megszólalni. Az ilyen esetek azonban egyre ritkábbak, mivel a szülők „a gyerek érdekében” már kiskorától oroszul beszélnek hozzá, anyanyelvüket nem adják tovább. Egyes területeken (pl. Észak-Udmurtiában) ez a jelenség olyan tömeges, hogy tisztán nemzetiségi falvak soraiban a húsz éven aluli korosztály már nem tud a nemzetiségi nyelven beszélni.

Különösen nagy törés az iskolakötelezettség kezdete a sarkvidéken túli vagy szibériai nomád nép gyermekének. A ritkán lakott területeken a gyermekeket elszakítják családjuktól és internátusokba viszik őket. Az oktatás természetesen itt is orosz nyelvű. A gyerekek szüleikkel, rokonaikkal sem használhatják anyanyelvüket, és ha az internátus vegyes nemzetiségű területről fogad be gyerekeket, akkor társaikkal is csak oroszul tudnak érintkezni. Még nagyobb probléma, hogy az internátusban nem tudják elsajátítani a hagyományos életforma (halászat, vadászat, rénpásztorkodás stb.) fortélyait, így később képtelenek visszailleszkedni eredeti környezetükbe. Tipikus szibériai nemzetiségi sors, hogy a hagyományos életformát folytatni képtelen fiatalok a falvakba költöznek, ahol munkanélküliek lesznek, az alkoholizmusba menekülnek és fiatalon meghalnak.

Az orosz föderációban használatos központi tanterv tartalmaz egy úgynevezett nemzetiségi–regionális komponenst. Ez azt jelenti, hogy a tanterven belül néhány órát a helyi viszonyoknak megfelelő tantárgyakra (pl. helytörténeti órákra) lehet fordítani. A komponens tartalmáról a helyi szervek döntenek. Az egyik lehetőség, hogy ezt a komponenst az anyanyelvi oktatásra fordítják. A rendelkezésre álló keret heti két, maximum három óra. Ennyi az, amennyit a tanulók anyanyelvükön, anyanyelvükről, saját hagyományaikról, irodalmukról, történelműkről tanulhatnak. Oroszországban a tanulók éppúgy túlterheltek, mint Magyarországon: nem csoda hát, ha a gyerekek és a szülők e terheken könnyíteni szeretnének. Természetesen leginkább a „legkevésbé fontos” nemzetiségi tantárgyakkal kapcsolatban szeretnék elérni, hogy fakultatívok legyenek, ha pedig céljukat elérik, a gyerekek többsége ezeket az órákat nem látogatja.

Végezetül egy képet szeretnék bemutatni, melyet egy nyugat-udmurtiai iskolában készítettem. A felirat abban a teremben található, amelyben az orosz- és udmurtórákat szokták tartani:


A felirat jelentése: Az orosz nyelv különösen gazdag és folyamatosan, meglepő sebességgel gazdagodik. Az udmurt nyelvet dícsérő szavaknak már nem jutott hely a falon...

Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy az orosz iskolarendszer a russzifikáció egyik leghatékonyabb eszköze. Az anyanyelvi oktatás helyreállítása nélkül a kisebbségi nyelvek sorsa meg van pecsételve, és olyan nyelvek is eltűnnek egy-két generáció alatt, melyet ma még százezrek beszélnek.