Finnugor városok/3: Novgorod

Novgorod a Volhov folyó két partján, az Ilmeny-tó közelében található, Oroszország északnyugati részén. Közigazgatási központ, a Novgorodi Terület székhelye. Lakosainak száma 215 000 fő. A város viharosan változatos történelmi időket átélve sokat megőrzött egykori nagyságából és dicsőségéből. Fénykorában „Nagy Novgorodnak”, „Novgorod Nagyságos Úrnak” emlegették a krónikák. Az óorosz állam Kijevvel majd Moszkvával vetélkedő hatalmi központja volt.

Létrejöttét (természetesen) a finnugoroknak (is) köszönheti.

Az orosz őskrónika (Poveszty vremennih let = Régmúlt idők krónikája) ezt írja a 6370. (= 862.) évnél:
„Azt mondták a ruszoknak a csúdok, a szlovének, a krivicsek meg a veszek: »Földünk nagy és bőven termő, de nincs rajta rend. Gyertek uralkodjatok és birtokoljatok bennünket.« És felkerekedett három testvér a nemzetségével és magukkal hozták valamennyi ruszt, és megérkeztek, és a legidősebb, Rurik Novgorodba ült be, a másik, Szineusz Beloozeróba, a harmadik, Truvor pedig Izborszkba. … A varégek ezekben a városokban jövevények, az őslakosok Novgorodban a szlovének, Polockban a krivicsek, Rosztovban a merják, Beloozeróban a veszek, Muromban a muromák, és mindezek fölött Rurik uralkodott.”

Akárhogy csűrjük-csavarjuk a dolgot, írunk okos tanulmányokat arról, hogy ki volt Rurik, és egyáltalán létezett-e, vagy csak kitalált személy, az bizonyos, hogy a novgorodi fejedelemség megszervezésében a finnugorok vastagon benne voltak. A Rurikot és testvéreit behívó csúdok feltehetőleg a mai észtek elődei, míg a vesz népnév az orosz őskrónikában a karélok és vepszék elődnépességének elnevezése lehet. A keleti szlávok szlovén és krivics törzse a mai orosz népben él tovább.

Amint az idézett híradásból látszik, Novgorod megalapítása ugyan interetnikus akció volt, de a város közvetlen környezete az államalapítás idején a szlovén törzs lakóhelyének számított. Novgorod azonban a kereskedelmi lehetőségek, a balti finn és orosz ősnépesség együttműködése következtében olyan virágzó központtá vált, hogy a városban finnugor lakosság is megtelepedett. Erre vonatkozóan írásos bizonyítékaink is vannak. A város területén folyó régészeti feltárások során eddig kb. ezer nyírfakéregbe rótt kisebb-nagyobb szövegtöredék került elő. Ezek többsége orosz nyelvű, de van köztük karjalai nyelven írt szöveg is.

Novgorod városa a korai időkben három kisebb részre oszlott. Nevük: Nyerevszkij vég, Ljugyin vég és Szlavenszkij vég vagy Szlavno. Később elkülönült a Plotnyickij és a Zagorodszkij vég. A város központját a Kreml uralta. Egyes történészek a Nyerevszkij véget, mások a Ljugyin véget vélték a város finnugor negyedének. Elégséges információ hiányában e nézetek közül nem tudok választani. A karél nyelvű szöveget a Nyerevszkij végen találták, egy olyan udvarház közelében, amely valószínűleg a mindenkori karjalai adószedő hivatala lehetett. Erre a helyszínen talált többi karjalai vonatkozású, de nem karjalai nyelvű nyírfakéreg levél utal (minderről lásd: V. L. Janyin: Nyírfakéreg levelek üzenete. Bp.–Uzsgorod, 1980.).

A karjalai vonatkozású levelek nem feltétlenül bizonyítanak Novgorodban finnugor anyanyelvű lakosságot, de egy karjalai nyelvű ráolvasás már inkább. És a megtalált szöveg ilyen. A már idézett könyv így közli: „Háromsoros feliratot tartalmaz: Jumalanuoli tíz nimizsi nouli sze han oli omo bou jumola szougyni iohovi.” (85. l.)
Fordítása: „Az isten nyila (villáma) a te tíz neved. Az a nyíl istené. Az ítélkező isten küldi.” (uott.) A szöveget tartalmazó kéregdarab a 13. század közepéről származik. Így a karjalai a magyar után a második legrégebbi írásbeliséggel rendelkező finnugor nyelv.

(Mindkét kép V. L. Janyin idézett könyvéből való.)

Novgorodban tehát éltek olyan emberek, akik karjalai nyelven tudtak írni-olvasni. A fennmaradt ráolvasó szövegből következtetve a keresztény hit mellett ősi hiedelmeiket is követték. A városban lehetett valamiféle kultusza a finnugor hagyományoknak. Ezek együttélését valahogy olyanformán képzelem, mint napjaink emberének viszonyát a modern orvostudományhoz – tiszteletre méltók az eredményei, de azért ne feledkezzünk el a hagyományos módszerekről sem: kérdezzük csak meg a természetgyógyász véleményét is. Ezt a feltételezést nem csak erre az egyetlen adatra alapozom. Az orosz őskrónikában a 6538. (= 1071.) évnél ezt olvashatjuk:

„… egy novgorodi ember csúd földre ment egy varázslóhoz, jóslatot kért tőle. Az pedig szokása szerint elkezdte hívogatni az ördögöket a házába. A novgorodi annak a háznak a küszöbén ült, a varázsló dermedten feküdt és hirtelen rávágott az ördög. A varázsló felállt és azt mondta a novgorodinak: »Az istenek nem mernek idejönni, van rajtad valami, amitől ők félnek.« Az embernek eszébe jutott, hogy kereszt van rajta, és elment, és letette a keresztet a házon kívül. A varázsló ismét hívta az ördögöket. Az ördögök meg dobálva őt elmondták, amiért a novgorodi idejött. Azután a novgorodi megkérdezte a varázslótól: »Miért félnek az ördögök attól, akinek a keresztjét magunkon hordjuk?« Az pedig azt mondta: »Ez az égi isten jele, akitől a mi isteneink félnek.« A novgorodi meg azt mondta: »Milyenek a ti isteneitek, hol laknak?« A varázsló meg azt mondta: »A mélyben. Ábrázatuk fekete, szárnyuk, farkuk van; az égig is felszállnak, hogy meghallgassák a ti isteneiteket. Merthogy a ti isteneitek az égben vannak. Ha valaki meghal a ti embereitek közül, azt az égbe viszik, ha meg valaki a mieink közül hal meg, azt a mi isteneinkhez viszik, a mélybe.« Így is van: a bűnösök a pokolban vannak, az örökös kínokat várják, az igazak pedig az égi lakban lakoznak az angyalokkal.”

Persze a krónikaíró szerzetes végül a keresztény hitet hozta ki győztesnek, de álláspontja mit sem változtat azon a tényen, hogy egykor karjalai és csúd sámánok vállán (is) nyugodott a novgorodi nép lelki gondozásának terhe.