Hogy is állunk?

Több, mint egy hónapja fut a blog, és több, mint két hete mérjük, hogy hányan olvassák. A mért időszakban napi 15-25 olvasónk volt, ez a szám az utóbbi napokban a 15 környékén látszik stabilizálódni. A látogatások 40%-át adják az egyszeri látogatások, másik 40%-át az olyanok látogatásai, akik az utóbbi két és fél hétben legalább kilencszer felkeresték a blogot. 135 olyan látogatónk volt, aki legalább kétszer megnézte a blogot, tehát visszatérő látogatónak tekinthető.

(Az érdekesség kedvéért említhetjük, hogy a megtekintések közel 60%-a Firefoxról, több mint 10%-a Operáról történik, és alig 30% az IE aránya. )

A számok interpretálására inkább nem vállalkoznék. Ahhoz képest, hogy nem nagyon reklámozzuk a blogot, talán nem rossz. Ahhoz képest, hogy csak a szakmabeliek jóval nagyobb forgalmat tudnának produkálni, nem jó. De egyelőre nyár van, és még talán nincs fenn elég érdekes anyag. Továbbra is várjuk tehát azok jelentkezését, akik szívesen posztolnának és emelnék a blog színvonalát. Várjuk továbbá a kritikákat, javaslatokat, kérdéseket minden kedves olvasónktól...

Udmurt utcakép

A Volga-vidéki Izsevszkben, az Udmurt Köztársaság fővárosában valamivel több mint 600 ezer ember él. Körülbelül egyharmaduk udmurt nemzetiségű, bár ez korántsem jelenti azt, hogy valamennyien beszélnek is udmurtul. Különösen a fiatalok körében gyakori, hogy nem is értik szüleik, nagyszüleik anyanyelvét, hanem kizárólag oroszul tudnak.

A köztársaságban 2001 óta az orosz mellett az udmurt is hivatalos államnyelv. Ennek köszönhetően pár éve a hivatalok, állami intézmények bejárata mellett kétnyelvű táblák olvashatók. Az utcán olvasható különféle feliratok, reklámok azonban szokásosan orosz nyelvűek. Az utóbbi egy-két évben azonban megszaporodtak az udmurt nyelvű cégtáblák is. Talán ez arra utal, hogy az udmurt nyelv nem túl magas presztizse emelkedőben van? Vagy annyira megnőtt a városban lakó udmurtok száma (hagyományosan ugyanis vidéki, mezőgazdasággal foglalkozó nép), hogy érdemes őket anyanyelvi feliratokkal bombázni?

Az első képen egy tipikusnak mondható udmurt nyelvű felirat olvasható, ugyanis a márkanév udmurt. Ilyen jellegű üzlet- és árunevek mindig előfordultak. Ebben az esetben az autósiskolát hívják ÚT-nak, udmurtul.


A másik képen a divatáruüzlet neve talán orosz, talán egyéb: ATO. A nyitvatartás is oroszul van kiírva, azonban a bolt bejárata, pontosabban lejárata fölött kizárólag udmurtul van kiírva, hogy SZÍVESEN LÁTJUK (szó szerint: tisztelettel hívjuk). Ilyesféle kiírások többfelé megjelentek a városban. Sajnos nem volt időm bemenni és megkérdezni, hogy vajon miért írták ki udmurtul és miért csak udmurtul az invitáló feliratot. Vajon miféle kereskedelmi előnyt remélnek tőle? Vagy esetleg a tulajdonos/cégvezető udmurt? Ha valaki arra jár, esetleg ugorjon be és kérdezze meg (ulica Szovjetszkaja, azaz Szovjet utca)!

Sörleves tejjel (Õllesupp piimaga)

Meleg napokon igazán jól esik a hideg leves. Miután azonban meguntuk (ha ez egyáltalán lehetséges) a gyümölcsleveseket és a gazpacho-t sem tartjuk már elég egzotikusnak, ideje új ízek után nézni. Ekkor kerülhet a képbe a tejjel készült észt sörleves. Észt sörlevesnek mondom, mert egy észt népi recepteket tartalmazó könyvből származik, valójában azonban nem találkoztam még egyetlen észttel sem, aki ismerte volna. A magyarokban viszont igen szélsőséges reakciókat szokott kelteni, a heves rajongástól a méla undorig.

Hozzávalók: 6 pohár tej, fél liter sör, 6 evőkanál méz (vagy cukor), 4 tojás, 10 dkg szárított kenyérkocka.

Elkészítése: A kenyérkockákat fehér kenyérből szárítjuk, egy levesestál aljába tesszük. A tejet feltesszük forralni, közben a tojásokat felverjük és elkeverjük a mézzel (cukorral), felöntjük a sörrel, ismét elkeverjük. Mikor a tej már forró, lassan belekeverjük a tojásos-mézes-sörös keveréket, majd folyamatos keverés mellett hevítjük, nem forraljuk. Ha már forró, ráöntjük a kenyérkockákra és hűlni hagyjuk. Hűtve tálaljuk.

(Forrás: Silvia Kalvik: Eesti rahvatoite. Teine, parandatud ja täiendatud trükk. Valgus, Tallinn, 1981.)

A magánhangzó-harmónia 3. A finn

A magánhangzó-rendszer

A finn magánhangzó-rendszer sokkal szimmetrikusabb, mint a magyar. Nyolc alapmagánhangzó van: i, e, ä, y, ö, u, o, a. Az ä ejtése kissé nyíltabb, mint a magyar köznyelvi e-é (de egyes dunántúli nyelvjárásokban hasonlót ejtenek), az e ejtése valahol a magyar köznyelvi e és é között van, az y-t úgy kell ejteni, mint a magyar ü-t, az a pedig a magyar á-hoz hasonlóan hangzik, csak rövid. Mindegyik magánhangzónak megvan a hosszú párja, ezek a hosszúságuktól eltekintve ugyanúgy hangzanak mint a rövidek (tehát nincsenek olyan különbségek, mint a magyar e és é vagy a és között). Ezeket a finn helyesírás kettőzött betűkkel írja: ii, ee, ää, yy, öö, uu, oo, aa.

Ezeken kívül vannak a finnben diftongusok (kettőshangzók). Diftongusnak azokat a magánhangzókat hívjuk, amelyek képzése az elején és a végén különbözik. Közismert, hogy Finnország neve finnül Suomi: ebben az uo egy kettőshangzó, egy olyan magánhangzó, amelyet zártan kezdünk képezni, de középső nyelvállással fejezünk be. Itt nem két magánhangzó kapcsolatáról van szó, hanem egy magánhangzóról, melyet nem lehet felbontani: szótagolni is csak úgy lehet, hogy Suo-mi, úgy nem, hogy Su-o-mi. Diftongusok vannak egyes magyar nyelvjárásokban, de olyan ismertebb nyelvekben is, mint az angol vagy a német.

A harmónia szabályai

A finnben a magánhangzókat három csoportra lehet osztani: hátul képzettek (u, o, a), elöl képzettek (y, ö, ä), ill. semlegesek (i, e). A semlegesek artikulációs (képzési) természetesen elöl képzettek, csupán a harmónia szempontjából tekinthetők semlegesnek. A besorolás vonatkozik a hosszú változatokra is. Nincs olyan diftongus, amelynek két eleme közül az egyik az elöl, a másik a hátul képzettekhez tartozna, de ezek kombinálódhatnak egymással és a semleges magánhangzókkal is. Ugyanez igaz az eredeti finn és a régebbi jövevényszavakra is, de a magyarhoz hasonlóan az újabb jövevényszavakban keveredhetnek: olympia 'olimpia', amatööri 'amatőr'. Ilyen esetekben mindkét toldalékváltozat használható: hieroglyf-ei-lla ~ hieroglyf-ei-llä 'hieroglifákkal' . Mivel azonban a finnben az e mindig semleges, míg a magyar e nem mindig „átlátszó”, látszólag hasonló szavaink különbözőképpen viselkednek: magyarul kódex-ben (nem *kódex-ban), finnül koodeksi-ssa (nem *koodeksi-ssä). Ha a tőben a semleges magánhangzó előtt a van, időnként mindkét változat elfogadható: karamelli-a ~ karamelli-ä 'karamellt'.

Az i(i) és az e(e) semlegesen viselkedik a toldalékokban is: az ezek valamelyikét tartalmazó toldalékok nem vesznek részt a harmóniában. A maradék hat magánhangzó azonban párba rendeződik: u–y, o(o)–ö(ö), a(a)–ä(ä). (Toldalékban nem fordul elő uu vagy yy, és diftongus sem.)

A magyarról szólva említettük, hogy vannak olyan tövek, amelyek, bár csak i-t, í-t, é-t (ill. egy esetben e-t) tartalmaznak, mégis a toldalékok hátul képzett változatást veszik fel: ír-ok, hid-ak, cél-ok, derek-ak. A finnben ilyenre nincs példa. Van viszont két szó, a veri 'vér' és a meri 'tenger'. melynek ún. partitivusi alakjában a toldalék hátul képzett változata jelenik meg: ver-ta (*ver-tä) 'vért', mer-ta (*mer-tä) 'tengert'. Ugyanezen szavak más alakjaiban azonban a toldalék elöl képzett változata jelenik meg: vere-ssä 'vérben', mere-ssä 'tengerben'.

Azonban egyes képzők, melyekben ajakkerekítéses magánhangzó van, mindig hátul képzett változatukban kapcsolódnak a semleges tövekhez: keitt-ää 'főzni' : keitt-o 'leves' (de: keitt-iö 'konyha'), kiitt-ää 'megköszönni' : kiit-os 'köszönet', itkeä 'sírni' : itk-u 'sírás' stb. A harmónia szempontjából elöl képzettnek minősülő magánhangzót tartalmazó tövek után ezeknek is az elöl képzett változatuk jelentkezik: jättää 'hagy' : jätös 'széklet'.

A magyarral szemben a finnben nincs labiális harmónia, azaz a toldalék alakja sosem függ attól, hogy a tőben kerekített magánhangzó van-e, vagy sem.

Láthattuk tehát, hogy a finn magánhangzó-harmónia sok vonásában megegyezik a magyarral, de bizonyos részletekben el is tér tőle. Legközelebb az erza-mordvin magánhangzó-harmóniáról lesz szó, ami viszont már jelentősen különbözik a magyartól.

Eppu Normaali: Poliisi pamputtaa taas

Az Eppu Normaali nevű finn együttes a hetvenes évek új hullámának terméke, 1976-ban alakult, kezdetben punkzenét játszott, de a nyolcvanas évektől inkább a dallamosabb pop felé fordult. Finnország egyik legnépszerűbb együttese, eddig 14 stúdióalbumuk jelent meg.

Az együttes neve szójáték, Az ifjú Frankenstein című filmből származó Abby Normal (< abnormal) név finnesített változata. Az eppu jelentése 'elsős' a beszélt nyelvben, itt azonban összecseng a finn epuu 'megtagadás, letiltás' szóval is. A normaali jelentése – nem nagy meglepetés – 'normális'.

Az együttesre kezdettől fogva a szarkasztikus stílus jellemző. Az itt bemutatott Poliisi pamputtaa taas (A rendőrség megint botoz) az Eppu Normaali első kislemeze, a szám később felkerült az Aknepop (Miteszerpop) című albumukra is. A videón először a kislemezen, majd a nagylemezen szereplő verziót hallhatjuk.



A szám szövege:

Poliisi ajaa sinisellä autolla, uaa, sinisellä autolla
Poliisilla on pillit katolla, uaa, pillit katolla
Poliisi pamputtaa kumisella pampulla, uaa, kumisella pampulla
Poliisi uhkaa ihmisi putkalla, uaa, ihmisi putkalla

On mukavaa ajaa sinisellä autolla, uaa, sinisellä autolla
Mukavaa pamputtaa kumisella pampulla, uaa, kumisella pampulla

Systeemin vartija se poliisin on työ
Poliisi hippej pampulla lyö

On mukavaa ajaa sinisellä autolla, uaa, sinisellä autolla
Mukavaa pamputtaa kumisella pampulla, uaa, kumisella pampulla

Poliisi ajaa sinisellä autolla, uaa, sinisellä autolla
Poliisilla on pillit katolla, uaa, pillit katolla
Poliisi pamputtaa kumisella pampulla, uaa, kumisella pampulla
Poliisi uhkaa ihmisi putkalla, uaa, ihmisi putkalla

Közel szó szerinti fordítása:

A rendőrség kék autóval jár, úúú, kék autóval
A rendőrségnek szirénája van a tetején, úúú, szirénája a tetején
A rendőrség gumibottal botoz, úúú, gumibottal
A rendőrség börtönnel fenyegeti az embereket, úúú, börtönnel az embereket

Kellemes kék autóval járni, úúú, kék autóval
Kellemes botozni a gumibottal, úúú, a gumibottal

A rendszert védeni, ez a rendőrség munkája
A rendőrség gumibottal üti a hippiket

Kellemes kék autóval járni, úúú, kék autóval
Kellemes botozni a gumibottal, úúú, a gumibottal

A rendőrség kék autóval jár, úúú, kék autóval
A rendőrségnek szirénája van a tetején, úúú, szirénája a tetején
A rendőrség bottal gumibotoz, úúú, gumibottal
A rendőrség börtönnel fenyegeti az embereket, úúú, börtönnel az embereket

Uráli nyelvek a wikipédián

Mint arról a finnugor.blog.hu is beszámol, a közelmúltban indul el az erza és a moksa nyelvű wikipédia. A magyar wikipédia nemrég érte el a százezres szócikkszámot, és szintén magyar vonatkozású hír, hogy a teljes wikipédia tízmilliomodik cikke is magyar nyelvű. Érdemes tehát megnéznünk, a többi finnugor nyelv hogy áll a wikipédián.

A különböző nyelvű wikipédiák fejlettségét elsősorban a szócikkek számával mérhetjük. Természetesen nem ez az egyetlen lehetséges kritérium, hiszen nem mindegy, milyenek ezek a szócikkek, milyen témákra terjednek ki, a minőségükről nem is szólva.

A lista élén a finnek állnak (14. hely az összes nyelv között), több, mint 170.000 szócikkel, őket a magyarok követik (22.), alig több mint 100.000-rel. Ha ehhez hozzátesszük, hogy finnül kb. ötmillióan beszélhetnek, míg magyarul több, mint tízmillióan, ez az eredmény nem túl hízelgő ránk nézve. (Természetesen ez a magyar beszélőközösséget minősíti, nem pedig a magyar wikipédia szerzőit, akiket munkájukért köszönet illet.) Igaz, figyelembe kell venni a technikai körülményeket is, és ha a magyarokhoz lélekszámban és lehetőségeikben hasonló adottságokkal rendelkező csehekkel (20.) vetjük össze magunkat (akik alig 2000 szócikkel járnak előttünk), már nem olyan kedvezőtlen a kép – habár a jóval kevesebben levő szlovákok már a 98.000-dik szócikken túl járnak (23.). Elismerésre méltó viszont, hogy az alig egymillió beszélőt számláló észtek már az ötvenezredik szócikket is elhagyták (33.).

Ezután azonban hatalmas szakadék következik. Ezer felett csak két további uráli nyelvnek, a száminak (lapp: a wikipédián csak a legtöbb beszélővel rendelkező északi vagy norvég-lappnak, valamivel több, mint 2500 szócikkel, 122.) és a võruinak (dél.észt nyelvjárás, melyet az utóbbi évtizedetkben ismét önálló nylevnek kezdenek tekinteni, közel 1800 szócikk, 140.) van önálló enciklopédiája.

Az oroszországi finnugor nyelvek közül egyedül a most indult erza enciklopédiában van több, mint 500 szócikk (170.). Ezt követi az udmurt, több, mint háromszáz szócikkel (190.), a sereghajtó pedig a most indult moksa (216) és a komi (220), alig több mint száz szócikkel. A komiban még a kezelőfelület fordítása sem történt meg, a szerkesztésre és a navigációra vonatkozó feliratok mind oroszul szerepelnek. Ezeken a nyelveken többszázezren beszélnek, akárcsak mariul, amelynek egyáltalán nincs enciklopédiája. A komi-permják beszélők száma is eléri a százezret, wikipédiájuk azonban nincs. A többi nyelvnek még ennyi beszélője sincs, így nem csodálkozhatunk, ha nincs wikipédiájuk sem. Vagy mégis? Egyáltalán: mit várhatunk?

750.000-en beszélnek velsziül, a 17.000-dik szócikk felett járnak. A 600.000 beszélővel rendelkező baszk nyelven több, mint 27.000 szócikket olvashatunk. Hasonló a bretonul, ill. vallonul beszélők száma, ezeken a nyelven is több, mint 20.000, ill. 10.000 szócikk olvasható. Nagyjából félmillióan beszélnek asztúriaiul, szócikkeik száma meghaladja a 11.000-t. A kb. 350.000 írül beszélő közel 7000 szócikket olvashat anyanyelvén. A luxemburgit 300.000-en beszélik, több, mint 23.000 szócikkük van. De vannak meglepőbb esetek is, pl. a kb. 55.000 beszélőt számláló felsőszorb nyelven közel 5000, 10.000-30.000-es aragóniai nyelven közel 10.000 szócikk olvasható. Ezek a nyelvek tehát, melyek beszélőik számát tekintve igen közel állnak a két mordvin, a mari, az udmurt és a komi nyelvhez, sokkal erősebben jelen vannak a wikipőédián, mint ez utóbbiak. Az oroszországi kisebbségi nyelvek esetében erős hátrányként szokták emlegetni, hogy beszélőik kétnyelvűek, és oroszul minden információhoz hozzáférnek, ezért hanyagolják anyanyelvüket. Az itt felsorolt nyelvek beszélői azonban szintén kétnyelvűek, és második nyelvük legalább annyira, sőt még inkább világnyelv, mint az orosz: angol, spanyol, francia, német. Önmagában tehát az, hogy a kis finnugor népeknek azért nincsenek vagy elhanyagolhatóak a wikipédiáik, mert nincs rá szükségük, nem magyarázat.

A képet tovább árnyalja, hogy vannak olyan nyugat-európai nyelvek és nyelvjárások, melyek beszélőinek száma milliós nagyságrendű, mégis 10.000 és 30.000 között van szócikkeik száma: ilyenek a piemonti, az okcitán, a nápolyi, az alnémet, a szicíliai, vagy a vallon. Sőt, vannak olyan államnyelvek is, amelyek ebben a sávban mozognak. igen meglepő például, hogy lettül csak alig több, mint 16.000 szócikk olvasható, de macedónul is csak alig több, mint 18.000 szócikket találunk, az albánok pedig alig 20.000 felett járnak, beloruszul pedig két változat is létezik, mindkettő szócikkeinek száma 12.000 körül mozog.

Ez utóbbi annak is következménye lehet, hogy a posztszovjet térség nagy része igencsak le van maradva. A Kaukázusban grúzul mindössze 22.000, azeriül közel 19.000, örményül még 4000 szócikk sem olvasható. Még rosszabb a helyzet Közép-Ázsiában: a tadzsik verzióban közel 9000, az üzbégben közel 7000, a kazahban 2500, a türkménben pedig alig több, mint 1000 szócikk található. (E nyelvek mindegyikét több millióan beszélik.)

Azonban nem mindenhol ennyire lehangoló a helyzet. Az Oroszországban (igaz, milliók által) beszélt tatárnak több, mint 3500 szócikke van, de ezt jócskán felülmúlja a csuvas a maga több, mint 8000 szócikkével (beszélőinek száma egymillió felett jár). A kb. 700.000 ember által beszélt oszét nyelven alig több, mint kétezer szócikket írtak, a közel másfél millió ember által beszélt baskír nyelven pedig alig több, mint 400 szócikk van! Az oroszországban beszélt finnugor nyelvek tehát sajnos nem lógnak a régióból, így aligha várható, hogy a szócikkek száma rohamosan fog emelkedni. (Meg kell jegyeznünk, hogy a wikipédia európai népszerűsége nem jellemző más terültekre. Pl. az indiában beszélt nyelvek közül a telugu büszkélkedhet a legtöbb szócikkel: alig több, mint negyvenezerrel. E nyelven több, mint 70 millióan beszélnek.)

A wikipédia igazi meglepetése azonban a volapük. Ez egy mesterséges nyelv, melyről az eszperantista propagandaanyagokban olvashatunk úgy, mint az eszperantó időközben hamvába holt előfutáráról. Ennek ellenére szócikkeinek száma a 117.000 felett jár, és ezzel a 17. helyet foglalja el. Ezzel szemben az eszperantó le van maradva, alig több, mint 101.000 szócikkével a(z egyébként igen tiszteletreméltó) 20. helyet foglalja el.

Álomutazás a Volgán

A Deluxe.hu életmódmagazin híre szerint elkészült az első luxuskategóriás orosz folyami hajó. Külleme alapján nem tűnik újnak, inkább átépítettnek. Szerintem legalább 30 éve bocsátották vízre. Azért készségesen elhisszük, hogy belülről pazarul néz ki. A fotón bemutatott terem méretű kabinja valóban impozáns látvány.

A hajó Moszkva és Szentpétervár között közlekedik. És ez az, ami lázba hoz minket: a 11 napos hajókázás finnugor vizeken! Moszkva környékén a gyjakovói régészeti kultúra leletei tartoznak a finnugor emlékek közé. A gyjakovóiak a kihalt merja vagy csúd néphez tartoztak. A Moszkva-csatornán a Volgába jutva, amint a folyó felső szakaszára érünk, ismét merja tájakban gyönyörködhetünk. Tovább a Fehér-tó, az Onyega és a Ladoga-tó közötti, szintén részben csatornákból álló vízrendszert használva juthatunk a Néva folyóba, hogy aztán hajónk kiköthessen Szentpétervárott, valahol a Téli Palota és a Péter-Pál erőd környékén. A tavak vidéke a vepszék máig élő finnugor népének ősi otthona (meg nem erősített hírek szerint Putyin orosz miniszterelnök is rendelkezik vepsze ősökkel – ennek majd utánajárok). A Néva pedig az inkerik (oroszul izsórok) egykori területén folyik keresztül. E nép éppen a Néva egyik mellékvizéről (Inkere, oroszul Izsóra) kapta nevét. Maga Szentpétervár is inkeri falvak helyén épült fel (ez is megér egy posztot).

Ez az útvonal már több mint ezer éve igen forgalmas. Egykoron része volt a vikingektől a görögökig vezető kereskedelmi útvonalnak. Persze akkoriban még más volt a folyami utazás. A vikingek (varégek, ruszok, normannok) még nem fizettek annyit, mint a Volgai Álom nevű luxushajó utasai. Sőt, semmit sem fizettek: Ibn Fadlán, 10. századi utazó szerint egyik néptől a másikig hajókázva, amit raboltak itt, azt eladták ott. Főleg emberekkel kereskedtek: rabszolgának adták el őket. Hazájuktól évekig távol voltak, s igen messzire jutottak el ily módon (történetüknek számos ide nem tartozó mellékszála van: pl. ők a névadói Normandiának, megszállták Nagy-Britanniát, Szicíliában királyságot alapítottak, s minden bizonnyal döntő szerepük volt az óorosz állam kialakulásában is). Cserébe az ingyen hajókázásért azonban el kellett viselniük némi kellemetlenséget: a folyókat akkoriban még nem kötötték össze csatornák, ezért néha maguk vonszolták át hajóikat a vízválasztókon egyik folyóról a másikra.

A 11 napos volgai álom ára kb. 700 000 Ft. Kicsit sok, habár a hajót már nem az utasok tolják át a szárazulatokon. Mindenesetre, finnugorbarátoknak kötelező. (És valaki fizessen be engem is!)

A magánhangzó-harmónia: kitérő

A hétfői posztban esett arról szó, hogy a magyarban bizonyos ragok önálló szavakból, névutókból fejlődtek. De honnan tudjuk, hogy mely ragok ezek? És honnan tudjuk, hogy pl. a -ról és a -ről között melyik az eredeti?

A megoldásban a mai névutók segítenek. A személyes névmások (én, te, ő, mi, ti, ők) a névutóval alkotott szerkezetekben nem úgy viselkednek, mint más névszók esetében (a ház mellett, ki helyett?, aki után, négy előtt): nem *én mellett, *te helyett, *ő után, *mi előtt stb., hanem mellettem, helyetted, utána, előttünk. A személyes névmások ragozott alakjai is rendhagyóak: nem *énről, hanem rólam, nem *tetől, hanem tőled, nem *őhöz, hanem hozzá stb. Ez azért van, mert ezek a ragok névutóból fejlődtek. Azonban nem mindegyik. Ugyan nem mondjuk azt, hogy *ént, *tet (*tét?), *mit, *tit, hanem ehelyett engem, téged, minket, titeket, de ezekben nem találunk olyan töveket, mint az előző példákban, ráadásul harmadik személyben a többi névszóhoz hasonló alakok állnak: őt, őket. A tárgyeset ragja tehát nem névutóból fejlődött. Az -on/-en/-ön szintén nem névutóból fejlődött: a személyes névmásokkal alkotott szerkezet helyén ugyan egy névutóhoz hasonló forma áll (rajtam, rajtad stb.), de ennek történetileg semmi köze a raghoz: nem n van benne, hanem r, és a -ra/-re raghoz (ill. a személyes névmásoknál a rám, rád stb. formákhoz) kapcsolódik. Az -ig, a -vá/-vé és a -ként szintén nem névutóból keletkezett, és nem csak szabályos (*igem, *vám/*vém, *kéntem stb.) alakja nincs, hanem semmilyen más. (Az -ig és a személyes névmás kapcsolatának pótlására néha egyesek használnak olyan furcsa szerkezeteket, mint a hozzámig, de ezen látszik, hogy a hozzám-ból keletkezett.) Ahol tehát a személyes névmás ragozott alakja a névutókéhoz hasonló, és a tő alakja hasonlít a rag alakjához, ott a rag névutóból fejlődött.

A személyes névmás és névutót kapcsolatát helyettesítő alakok között vannak olyanok, amelyekben a magánhangzó elöl képzett (velem, nekem), és vannak olyanok, amelyekben hátul képzett (rólam, hozzám). Ezek a mindig az eredeti alakot tükrözik. Ha tehát azt szeretnénk megtudni, hogy a -tól és a -től alakváltozatok közül melyik az eredeti, meg kell nézni, hogy melyik van a személyes névmásoknál: tőlem, tőled, tőle stb.: tehát a -től az eredeti alak. A -nál/-nél esetében viszont nálam, nálad a megfelelő alak, ebből tudjuk, hogy a -nál az eredeti.

Észt néptánccsoportok Csongrád megyében

A magyaroknak általában viszonylag hiányos ismeretei vannak az észtekről, az észt néptáncokról már nem is beszélve. Valószínűleg azt is kevesen tudják, hogy az ELTÉ-n működik egy észt néptáncokat (is) táncoló csoport (Hõissassaa néven).

Csongrád megyében viszont már az egyes falvakban is ismerős vendégekként lépnek fel észt néptáncegyüttesek az évről évre megrendezendő megyejáró néptáncfesztivál keretében. A kezdeményezés azért is érdekes, mert a magyar falvak lakóinak lehetőségük nyílik arra, hogy megtekintsék, más országokban hogyan törekednek a régi szokások, énekek, táncok megőrzésére, a hagyományok ápolására.

Az észt fellépők általában amatőr együttesek Észtország különböző falvaiból. Az elmúlt évben Puhja és Rannu csoportja szerepelt többek között Mórahalmon és a Szegeden megrendezett tiszai halászléfesztiválon. Mindkét együttes (Opsal néven Puhjából és Kolumats néven Rannuból) a dél-észtországi Vőrtsjärv mellől érkezett, vidékük falusi hagyományainak folytatói és ápolói. Dél-Észtország falvaiban (különösen Viljandi környékén és a Võrtsjärv mellett) viszonylag gazdagabb kereskedőréteg lakott, öltözetük is díszesebb, városiasabb, a férfiak kalapot és zakószerű hosszabb kabátot viselnek, a nők pedig csíkos hosszú szoknyát, ahogy ez a Kolumats együttesről készült fényképen látható. Az együttes tagjai a táncokat nem csak ropják, de gyűjtik is, valamint az Opsal együttes gyerekeknek is szervez tánctanítást.

A lelkes csoportokat nemcsak a népzene és a falu hagyományainak szeretete, megőrzési szándéka köti össze, hanem több szempontból is összetartó közösséget alkotnak. A Kolumats tagjai például elmesélték, hogy az élelmiszerhiány idején, amikor a kilencvenes évek elején jegyrendszer volt Észtországban, a falu együttes erővel ültetett cukorrépát, mert a befőzést nem lehet egyik évben sem kihagyni. A Kolumats együttest a csoport nevére (kb. 'tökfilkó')

utaló, a nőtagok által varrott babák egész családja kíséri, ahogy ez a honlapjukon is látható. Fesztivál ebben az évben is lesz, nyár folyamán számos észt népzenei együttes és néptánccsoport fog fellépni Csongrád megyében. A program a következő honlapon tekinthető meg: http://www.countywandering.gerisoft.hu/countywandering/index_e.php?modul=2008groups.

A magánhangzó-harmónia 2. A magyar

Harmónia a tőben

Az egyszerűsített szabály szerint egy szótőben a magyarban vagy csak elöl képzett (az iskolai nyelvtanokban: magas hangrendű, a szaknyelvben palatális), vagy csak hátul képzett (mély hangrendű, veláris) magánhangzók lehetnek. Valójában inkább az az igaz, hogy ősi eredetű szavaink többségében vannak vagy csak elöl, vagy csak hátul képzett magánhangzók, illetve hogy a jövevényszavak jelentős részében ment végbe olyan változás, mely a magánhangzókat vagy mind palatálissá, vagy mind velárissá változtatta.

Tudjuk azonban, hogy e „szabály” alól számos kivétel van (dia, sofőr), ám e kivételek többségéhez is csak egyfajta toldalék járulhat (diával – *diável, sofőrrel – *sofőrral). (A csillaggal jelölt alakok nem léteznek.)

Ha azonban a szó utolsó szótagjaiban i, í, e és/vagy é van, előtte viszont veláris magánhangzó áll, több lehetőség is előfordulhat. Lehetséges, hogy a toldalékok palatális változata járul hozzájuk (kódex-ek), de előfordulhat, hogy a veláris (papír-ok) – sőt, az is lehet, hogy mindkettő (oxigénnal ~ oxigénnel). Vannak olyan szavak, amelyekben e négy elöl képzett magánhangzó valamelyike (esetleg közülük több) fordul elő, mégis a toldalékok hátul képzett változatát veszik fel (híd-ról, cél-ra, derék-kal). Pusztán abból, hogy milyen magánhangzók vannak a tőben, nem mindig lehet megállapítani, hogy melyik toldalékváltozat fog hozzá járulni. Úgy tűnik, hogy nem egyszerűen a magánhangzók szabályozzák a toldalékválasztást, hanem – legalábbis az esetek egy részében – a tőnek van egy olyan tulajdonsága, amely megmutatja, hogy melyik toldalékváltozat járul hozzá. Néhány szónál azonban a különböző toldalákok különbözőképpen viselkednek: pl. férfival ~ férfivel, de férfiak – *férfiek.

Mielőtt megnéznénk, milyen váltakozások vannak a toldalékokban, meg kell vizsgálnunk, mi is különbözteti meg a magyar magánhangzókat egymástól.

A magyar magánhangzók

Mint korábban láttuk, a magyar magánhangzók többek között abban különbözhetnek egymástól, hogy elöl képzettek-e (i, í, e , é, ü, ű, ö, ő) vagy hátul (u, ú, o, ó, a, á). Ezek egy része olyan párt alkot, melyek mindenben tökéletesen megfelelnek egymásnak, csak a képzés helye különbözik: u–ü, ú–ű, o–ö, ó–ő. Ha ezeket felváltva ejtjük ki, érezzük, hogy a szánk mozdulatlan marad, csak a nyelvünk csúszkál előre-hátra.

A megkülönböztetés egy másik módja a nyelvállás, avagy a száj zártsága. Egyes magánhangzók képzésekor a szánk egészen zárt, nyelvünk a szájpadlás közelében van (i, í, u, ú, ü, ű). Ezt hívjuk felső nyelvállású vagy zárt képzésnek. Más magánhangzóknál a száj nyíltabb, a nyelv távolabb esik a szájpadlástól (e, é, o, ó, ö, ő). Ez a középső nyelvállású vagy középzárt képzés. Vannak olyan magánhangzók, melyek képzésekor a száj egészen nyitott, a nyelv távol van a szájpadlástól (e, a, á). Ez az alsó nyelvállású vagy nyílt képzés. (Az á képzése kissé nyíltabb az a és az e képzésénél, de ez most számunkra nem érdekes). A magánhangzók nyelvállás szerint is sorokat alkotnak: az i (í) – é – e, u (ú) – o (ó), ü (ű) – ö (ő) magánhangzókat felváltva ejtve megfigyelhetjük, hogy egyedül az állkapcsunk nyílásszöge változik.

A megkülönböztetés egy további módja az, hogy a magánhangzó képzésekor mit csinálunk az ajkunkkal: kerekítjük vagy széthúzzuk. A kerekített ajakkal ejtett magánhangzókat (u, ú, ü, ű, o, ó, ö, ő, a) kerekítettnek vagy ajakkerekítésesnek, a széthúzott ajakkal ejtetteket (i, í, é, e, á) kerekítetlennek vagy ajakrésesnek hívjuk. (Használatos még a labiális / labializált, ill. illabiális / labializálatlan terminus is.) Megint találunk olyan párokat, amelyek csak az ajakkerekítésben különböznek egymástól: i – ü, í – ű, é – ő. Ezeket felváltva ejtve érezhetjük, hogy sem az állkapcsunk, sem a nyelvünk nem mozog, csak az ajkaink.

Végül pedig a magánhangzókat megkülönböztetjük hosszúság szerint: ez talán a legjobban ismert megkülönböztetési mód, hiszen a helyesírás ezt igen egységesen vesszővel jelöli: amelyik magánhangzó jelén van vessző, az hosszú, amelyikén nincs, az rövid. Hosszúság szerint a következők alkotnak tökéletes párt: i – í, u – ú, ü – ű, o – ó, ö – ő. Látszólag párt alkot az e –é és az a – á is. Valójában az e és az é nyelvállásfoka különbözik (az e nyílt, az é középzárt), az a és az á (kismértékű nyelvállásfok-különbségükön kívül) ajakkerekítés szempontjából különböznek: az a kerekített, az á kerekítetlen. Ezeket felváltva ejtve érezzük, hogy az állkapcsunk, ill. az ajkaink mozognak: ejtésmódjuk tehát nem azonos. Mégis van okunk arra, hogy ezeket valamilyen értelemben összetartozónak tekintsük: egyiküknek sincs azonos ejtésű, de rövid, ill. hosszú párja, másfelől bizonyos esetekben hasonlóan viselkednek. Az a, ill. e végű szavakhoz toldalékot tapasztva a magánhangzók megnyúlnak és á-vá, é-vé válnak: alma : almát, kecske : kecskét. Mivel a kétféle váltakozás mindig ugyanazon toldalékok előtt megy végbe, és nyúlással jár, arra kell gondolnunk, hogy az a és az á, ill. az e és az é ejtésbeli különbsége valamilyen értelemben másodlagos.

Más esetekben is úgy viselkedik ez a két pár, mint a rövid–hosszú párok általában: híd : hidas, tűz : tüzes, kéz : kezes, sár : saras. Igaz, ezek a váltakozások csak egyes szavakban működnek, ott se mindig (sár : sáros).

A toldalékok illesztése

Minden magyar beszélő tanulta az iskolában (ha hamarabb nem vette észre), hogy sok magyar toldaléknak két alakja van: egy palatális, ill. egy veláris magánhangzós. Az azonban valószínűleg kevesekben tudatosul, hogy a két magánhangzó nem lehet akármilyen: nincs olyan toldalék, melynek palatális változatában ü, veláris változatában a van stb. Valójában az elképzelhető variációknak csak egy igen szűk köre fordulhat elő, mégpedig a következők:

u ~ ü: takar-unk ~ teker-ünk, láb-uk ~ fej-ük
ú ~ ű: láb-ú ~ fej-ű
o ~ ö ~ e: karikáz-ott ~ köröz-ött ~ kerekezett, láb-hoz ~ fül-höz ~ fej-hez
ó ~ ő: ad-ó ~ vev-ő, láb-tól ~ fej-től
a ~ e: takar-nak ~ teker-nek, láb-ra ~ fej-re
á ~ é: takar-nák ~ teker-nék, láb-nál ~ fejnél

A hat esetben háromnál (u ~ ü, ú ~ ű, ó ~ ő) igen egyszerű dologról van szó: a két magánhangzó csak abban különbözik, hogy elöl, ill. hátul képzett-e. A másik három eset azonban bonyolultabb.

Az a és az e abban is különböznek, hogy az a kerekített, az e kerekítetlen. Mivel azonban csak két alsó nyelvállású rövid magánhangzó van, az a és az e, mégsem tarthatjuk olyan meglepőnek, hogy ezek a magánhangzó-harmóniában párt alkotnak.

Az á és az é abban különböznek, hogy az á alsó, az é középső nyelvállású. Ebben eltér a korábban vizsgált pároktól, hiszen azokban mindig azonos nyelvállású magánhangzók szerepeltek. Feljebb azonban megállapítottuk, hogy a középső nyelvállású é az alsó nyelvállású e hosszú párja: gondolhatjuk azt, hogy az é, bár középső nyelvállású, valójában alsó nyelvállásúként viselkedik.

De hogy ne legyen ilyen egyszerű a dolgunk, itt van az o ~ ö ~ e „pár” – azaz hármas. Arra, hogy miért hármas, alább visszatérünk, de pillanatnyilag érdekesebb az a kérdés, hogy miért van két középső nyelvállású magánhangzó (o, ö) mellett egy alsó nyelvállású (e). Ráadásul, mint korábban láttuk, az e előfordul az a ~ e párban is, így ez az egyetlen magánhangzó, amely több váltakozásban is részt vesz. E kettős szerepre valamilyen magyarázatot nyújt, hogy korábban a magyarban volt egy középzárt e (jele ë), mely körülbelül úgy hangzott, mint az é, csak röviden. (Sok nyelvjárásban még ma is megvan.) Ez az ë szerepelt az o ~ ö ~ ë sorban, míg az a ~ e párban az az e, amit a köznyelvben ma ismerünk. (De azt ne higgye valaki, hogy egyszerűbb a helyzet azokban a nyelvjárásokban, amelyekben megvan az ë! Bár ezekben úgy tűnik, hogy az é az ë hosszú párja – hiszen mindkettő elöl képzett, középső nyelvállású, kerekítetlen – valójában az é ezekben a nyelvjárásokban is alsó nyelvállásúként viselkedik: a kecske-típusú szavak végén mindig e áll, sosem ë, tehát a középzárt é nyílt e-vel váltakozik; továbbá megvan az á ~ é váltakozás, ami megint azt mutatja, hogy az é alsó nyelvállásúként viselkedik.)

Térjünk vissza arra a kérdésre, hogy miért van három magánhangzó az o ~ ö ~ e (ë) sorban. Az egyszerű magyarázat az, hogy a magánhangzó-harmóniának van még egy típusa, amelyről eddig nem beszéltünk. Eddig csak arról szóltunk, hogy elöl képzett magánhangzókat tartalmazó tövekhez elöl képzett magánhangzókat tartalmazó toldalékok kapcsolódnak, hátul képzetteket tartalmazókhoz pedig hátul képzetteket tartalmazók. Az iskolában azonban azt is tanultuk, hogy a kerekített magánhangzót tartalmazó tövekhez kerekített magánhangzót tartalmazó toldalékot kell kapcsolni: láb-hoz ~ fül-höz ~ fej-hez. Csakhogy a szabály aszimmetrikus, hiszen csak az elöl képzett magánhangzóknál működik: az á nem kerekített, ha a szabály ott is érvényesülne, a toldalékban kerekítetlen magánhangzónak kellene lennie. (Kerekítetlen hátul képzett magánhangzó viszont csak egy van, az á – ez viszont hosszú!) Ráadásul azt is észre kell vennünk, hogy itt nem azért jelenik meg az ö, mert a tőben elöl képzett labiális magánhangzó van! A kerekített ö magától értetődően párja a kerekített o-nak (l. ó ~ ő)! A különlegesség éppen az, hogy ha a tő utolsó magánhangzója elöl képzett, de nem kerekített, akkor
a kerekítetlen e (ë) jelenik meg.

Szólni kell még azokról a toldalékokról is, amelyek nem vesznek részt a magánhangzó-harmóniában, hanem mindig ugyanazzal a magánhangzóval jelennek meg. Néhány kivételtől eltekintve (öt-kor, hat-kor, hét-kor) ezekben mindig i, í, é van: pest-i ~ buda-i, vad-ít ~ zöld-ít, Pest-é ~ Budá-é. Az i és az í nem is vesz részt semmilyen váltakozásban, de mint láttuk, az é igen. Ha tehát egy toldalékban é van, annak vagy van á-s változata, vagy nincs... Ez a sor ismerős lehet. Már korábban megjegyeztük, hogy ha a szó utolsó szótagjaiban i, í, e és/vagy é van, előtte viszont veláris magánhangzó áll, a tő sajátossága, hogy palatális vagy veláris magánhangzót tartalmazó toldalékot kapcsolhatunk-e hozzá, vagy esetleg mindkettőt. Azt is említettük, hogy egyes tövek, amelyekben e négy magánhangzó valamelyike (esetleg közülük több) fordul elő, a várttal ellentétben a toldalékok hátul képzett változatát veszik fel (híd-ról, cél-ra, derék-kal). Most már elárulhatjuk, hogy az egyetlen ilyen szóban az e helyén ë van azokban a nyelvjárásokban, melyek ismerik az ë-t: dërék. Ebben az esetben tehát az é a középső nyelvállású ë-hez hasonlóan viselkedik. De nincs olyan toldalékunk, amelyben e van, de nincs veláris változata (olyan viszont van, amelyben i, í, é van, és nincs veláris változata. Nincs azonban olyan toldalékunk, amelyben ë lett volna: ezért nincs toldalékunk, amelynek csak e-s változata lenne. (Talán az egyetlen kivétel az -e? (-ë?) kérdőszócska, de ezt nem kell feltétlenül toldaléknak tekinteni.)

Az i-t, í-t vagy é-t tartalmazó toldalékok azért is sajátosak, mert bár e magánhangzók elöl képzettek, toldalékokban nem befolyásolják a magánhangzó-harmóniát (legalábbis az elöl és hátul képzett magánhangzók tekintetében: a kerekítettség szerinti harmónia szempontjából egyértelműen kerekítetlenként viselkednek) – „átlátszóak”. Pl: ter-ít-ő, de tan-ít-ó (nem *tan-ít-ő); kez-ei-nk-et, de láb-ai-nk-at (nem *láb-ai-nk-et) stb. Emiatt, ill. az i, í, é, illetve az e korábban tárgyalt viselkedése miatt e magánhangzókat a harmónia szempontjából inkább semlegesnek, mint palatálisnak tartjuk.

Ha valakinek ez még mindig nem elég, megemlíthetünk néhány toldalékot, amely még ezeket a szabályokat is áthágja. Itt van pl. a -nok ~ -nök, melynek nincs *-nek alakja (mérnök, nem *mérnek). Vannak toldalékok, amelyekben négy különböző magánhangzó fordulhat elő: vár-ak, kár-ok, tőr-ök, zöld-ek: ebben az esetben két szabály akad össze: az egyik a magánhangzó-harmónia szabálya, a másik egy olyan szabály, ami eldönti, hogy az adott tőhöz az o ~ ö ~ e vagy az a ~ e magánhangzókat tartalmazó toldalékváltozat kapcsolódjon-e. (Ebből ki lehet találni, hogy az ë-t ismerő nyelvjárásokban van egy ötödik toldalékváltozat, -ëk is.) Még rendkívülibb a -ja ~ -i (ad-ja ~ vesz-i). A váltakozást egyértelműen a magánhangzó-harmónia szabályozza, hiszen a -ja változat azon tövek után jelenik meg, melyek után a veláris magánhangzós toldalékok szoktak, az -i alakváltozat pedig azok után, melyek után a palatális magánhangzósak. Ugyanakkor nem elég, hogy ez a két magánhangzó sehol máshol nem váltakozik, sőt, az i egyáltalán nem szokott váltakozásban részt venni, itt a két toldalékváltozat
nem csak magánhangzójában különbözik, hanem a j meglétében vagy hiányában is.

Ha valaki már úgy érzi, hogy elvesztette a fonalat és nem érti, hogyan is működik a magyar magánhangzó-harmónia, ne ijedjen meg. Célunk éppen annak bemutatása volt, hogy ezek a szabályok nem olyan egyszerűek, mint az iskolában megtanult „egy szóban vagy csak magas, vagy csak mély hangrendű hangok lehetnek” szabálya.

A magánhangzó-harmónia 1. Bevezetés

Amikor laikusokat az uráli nyelvek jellemzőiről kérdezünk, akkor iskolai tanulmányaikból elsősorban olyan jelenségeket tudnak felidézni, melyek inkább a magyart különböztetik meg a környező, ill. a jobban ismert európai nyelvektől. Ezek a sajátosnak tűnő (a világ nyelveiben azonban gyakran előforduló) vonások azonban nem jellemzik általánosan a finnugor nyelveket. A későbbiekben több ilyen jelenséggel szeretnénk foglalkozni, ezek közül a magánhangzó-harmónia az első.

A magánhangzó-harmóniáról elvben mindenki hallott, aki magyar iskolában végezte tanulmányait (bár ott inkább hangrendi illeszkedés néven emlegetik). Ha példát kérnénk a magánhangzó-harmónia jelenségére, feltehetően olyan válaszokat kapnánk, mint kecskéről, de macskáról, házban, de kertben stb. Több finnugor nyelvben vannak hasonló jelenségek, de sokban nincsenek. Az érdekesség az, hogy bár a magyart és más ismertebb nyelveket szembeállítva nagyon élesnek tűnik a különbség, hogy van-e egy nyelvben magánhangzó-harmónia vagy nincs, az igazság az, hogy a magánhangzó-harmónia eltűnhet, de újból ki is alakulhat. Ezt bizonyítja, hogy egymáshoz nagyon közel álló nyelvek, nyelvváltozatok is különbözhetnek a magánhangzó-harmónia meglétének vagy hiányának szempontjából.

A magánhangzó-harmónia a magyarban sem volt mindig olyan erős, mint ma. Az ómagyar korban bizonyos névutókból (azaz önálló szavakból) ragok (azaz toldalékok) fejlődtek. A Tihanyi Apátság alapítólevelében még ezt olvashatjuk: Feheruaru rea meneh hodu utu rea, azaz '(a) Fehérvárra menő hadi útra'. A rea névutóból lett a -ra rag, aminek ma már van -re alakváltozata is. A 12. századi Halotti beszédben az újonnan keletkezett toldalékok még nem illeszkednek: halalnec 'halálnak', vilagbele 'világba'. Ezeknek csak a 16. századra alakult ki a maihoz hasonló változatuk. Természetesen a régebbi ragok ebben az időben is részt vettek a magánhangzó-harmóniában.

A finnségi nyelvek közül például a finnben vagy a karjalaiban van magánhangzó-harmónia, az irodalmi észtben, mely az északi nyelvjárásokon alapul, nincs. A dél-észtben viszont, melyet az utóbbi időben önálló nyelvnek tekintenek, szintén van. A vepsze különböző nyelvjárásaiban is vannak eltérések, van olyan változat, ahol a magánhangzó-harmónia csak a szó első két szótagjában érvényesül.

A mordvinban a magánhangzó-harmónia igen szűk területre terjed ki, az erzában valamivel szélesebb körű, mint a moksában. Mindkét mari irodalmi nyelvben van magánhangzó-harmónia, de szabályaik különböznek. Vannak viszont olyan nyelvjárások, ahol teljesen hiányzik, akárcsak a permi nyelvekből (az udmurtból és a komiból) – kivéve néhány udmurt nyelvjárást, ahol (feltehetően tatár hatásra) kialakulóban van. Az obi-ugor nyelvek körében mind a hanti, mind a manysi nyelvjárások között van olyan, amelyik ismeri a magánhangzó-harmóniát, és van olyan, amelyik nem. A szamojéd nyelvek közül csak a nganaszanban fordul elő.

Mielőtt rátérnénk arra, hogy milyen lehet a magánhangzó-harmónia a különböző uráli nyelvekben, holnap azt idézzük fel, hogy miként működik a magyarban.

Mari felirat Joskar-Olában

A bemutatott felvétel 2005 augusztusában, a 10. Nemzetközi Finnugor Kongresszus idején készült Joskar-Olában. A képen a Kis Kogsagán átívelő egyik híd látható (a térképen a legdélebbi). Számunkra azonban nem is a híd érdekes, hanem előtte a tábla, mely két nyelven is jelzi: Park-híd. Az igazi különlegesség nem az, hogy a felirat mariul is szerepel, hanem hogy mariul szerepel először, és alatta van az orosz felirat. Gyanakodhatnánk, hogy a tábla csak a kongresszus látogatói kedvéért került ki, de egyrészt a tábla állapota sem erre utal, másrészt a helyszín a kongresszus fő rendezvényeitől viszonylag távol esett, és propagandacélból aligha éppen itt helyeztek volna el egy ilyen táblát.

Joskar-Oláról szólva meg kell említenünk, hogy a neve mari, és 'vörös város'-t jelent. Nevét csak 1927 után kapta, előtte (oroszul) Krasznokoksajszknak hívták (a kraszno- jelentése szintén 'vörös', a -koksajszk oroszul a Koksaga folyó nevéből képzett elem: magyarra kissé erőltetve Vöröskoksagavárosnak fordíthatnánk), 1919-ig pedig Carjovokoksajszk (carjovo-: cári, cáré). Ebből világos, hogy a város nevében a 'vörös' nem talajára vagy hasonló természeti jelenségre utal. A város elnevezésének különlegessége, hogy azon kevés orosz szavak közé tartozik, melyekben a jo hangkapcsolatot az orosz helyesírás nem a ё betűvel, hanem a йо betűkapcsolattal jelöli. Mi több, azon igen-igen ritka orosz szavak közé tartozik, melyek й betűvel kezdődnek.

Harry Potter az űrben

És vannak azok a csodálatos pillanatok, amikor az emberiség különböző helyről származó kultúrjavai összeforrnak, és valami új minőségként törnek elő. Maguk a Harry Potter-regények is ilyenek: a különböző mitológiák, mesék motívumanyaga egyesül a modern világ jelenségeivel. Mindez azonban tovább fokozható, tágítható, mint ezt a 2007 tavaszán Udmurtia fővárosában, Izsevszkben megjelent plakát is mutatja:

Nagy kozmikus SHOW
felnőtteknek és gyerekeknek

HARRY POTTER
új kalandjai a világűrben

• a medvék bolygója
• a teletubbyk bolygója
• a szörnyek bolygója
• a robotok bolygója

A sokszínűség kedvéért a plakáton még Yoda mester is megvív egy felismerhetetlen fekete ruhás alakkal (sajnos a plakátot rögzítő madzag éppen a rejtélyes lovag fején halad keresztül). Ezek után nem mondhatja senki, hogy a modern kultúrjavak nem jutnak el Udmurtiába...

Hanti rénlakoma

A képeken látható véres lakoma a rénszarvas elfogyasztásának ha nem is mindennapi, de teljesen természetes módja a hantiknál. A fotók néhány hanti rénpásztor család szállásán készültek egy észak-uráli néprajzi expedíció során. A 2000–2500-as példányszámú réncsordából a hanti rénpásztorok kiszemelték a leendő áldozatot, lasszóval befogták, leütötték, kissé elvéreztették, az asszonyok pedig megnyúzták, belsőségeitől, végtagjaitól, fejétől megszabadították, feldarabolták a szegény párát, majd azon nyomban, nyersen, véresen egy kiterített ponyván feltálalták. Az egyéves kisgyermektől az idősebb férfiakig a család összes tagja, illetve az expedíció minden résztvevője egykettőre odasereglett és hozzálátott a rénlakomához, amihez köretként csak kenyeret és sót ettünk, evőeszközként pedig egy-egy késen kívül csupán saját kezünket használtuk. Inni víz és langyos, friss rénvér járt, a helyi férfiak bátran kortyolták is. A vérből tunkolni is bőven lehetett a kenyérdarabkákkal, mivel a szarvast a férfiak befelé véreztették el, s így a vér összegyűlt a bordák között. (A nyers vér fogyasztása azért is fontos a hantik számára, hogy C-vitaminszükségletüket fedezzék, ami nem könnyű a kopár északi vidéken.) De a legfinomabb csemegének mégis a szarvas mája számított, amiből az expedíciósoknak is bőkezűen vágtak a vendéglátók.

A nyers hús fogyasztása főleg ott gyakori, ahol kevés a fa, amiből tüzet lehetne rakni (így van ez az Észak-Urálban is). A hantik és gyomruk számára tehát nincs abban semmi furcsa, hogy nyersen fogyasztják a húst: csupán az eltérő szokások következménye az, hogy az európai gusztus esetleg ránézésre elutasítaná a nyers hús fogyasztását.

A nyersen, véresen való fogyasztás egyébként nem kizárólagos: sütve és főzve is fogyasztják a húst, illetve sózva, szárítva tartósítják. Az elpusztított rénszarvas emberi fogyasztásra alkalmatlan részeit pedig a legkülönfélébb célokra használják fel: belsőségeit a kutyáknak adják, inaiból cérnát sodornak, bőréből sátorponyvát, prémjéből bundát, csizmát, takarót varrnak.

(A felvételeket Sipos Mária készítette)

Mari nyelvű reklámtábla

Mariföldön meglehetősen ritka, hogy az ember mari feliratba ütközik, különösen ha nem állami vagy önkormányzati intézmények feliratairól van szó. („Természetesen” ilyen intézményeken sincs mindig mari felirat.) Az azonban kifejezetten ritka, hogy kereskedelmi célű mari szövegekkel találkozzunk, mint ezen a Joskar-Ola-i reklámtáblán (közel szó szerinti fordításban):

Dallam, kép mobiltelefonra
játékok telepítése
kisebb javítás

Udmurt népművészet a hagyományokat követve

Ezt a képet Izsevszkben (Udmurtia, Oroszország) fotóztam, egy kiállítóteremben, ahol mai udmurt népművészeti tárgyakat lehet vásárolni, illetve egyszerűen jót nézelődni. Az üzlet mellett műhelyek is vannak, ahol népi iparművészek készítik a különféle használati- és dísztárgyakat, fából, agyagból, nyírkéregből. A leglátványosabb és a legudmurtabb talán a babakollekció. Van közöttük fából, kéregből, rongyból készült baba, többé vagy kevésbé stilizált ünnepi ruhában. Azért talán a babák a legudmurtabbak, mert nyírkéregből font vagy hajtogatott, fából faragott tárgyakat, nemezcsizmákat nem csak az udmurtok és nem csak Udmurtiában, hanem Oroszország-szerte készítik és készítették hagyományosan. Igaz, a motívumok lehetnek jellegzetesen udmurtok, oroszok vagy egyebek. Néhány további fotó ide kattintva tekinthető meg.

Milyen magasan élnek a hegyi marik?

A hegyi marikról vagy hegyi cseremiszekről bizonyára sokan hallottak, ha más összefüggésben nem is, de a pentaton mari népdalokkal kapcsolatban könnyen beleütközhetünk ebbe a kifejezésbe. Lelki szemeink előtt megjelenhetnek az öszvéreikkel veszélyes hágókon átkelő marik, ám ha a térképre tekintünk, a Volga középső folyása mentén sehol nem találunk olyan magas hegyeket, amelyek ezen elképzelésünknek megfelelnének. A valóság kiábrándító: a hegyi marik nem hegyekben, hanem síkságon, de legjobb esetben is dombságon élnek. (Angol elnevezésük nem is Mountain Mari, hanem Hill Mari.) A nevüket onnan kapták, hogy a Volga bal partja lapos, míg a jobb partja, ahol ők élnek, meredek. Ám a magassága ott sem vészes, kb. akkora, mint a fenti képen, melyen a hegyi marik fővárosa, Kozmodemjanszk látképét csodálhatjuk meg.

Kozmodemjanszk igazi jelentőségét nem a hegyi marikkal kapcsolatos tényező, hanem az orosz irodalomban elfoglalt helye adja. Ilf és Petrov regényének, a Tizenkét széknek az egyik jelentős helyszíne. A regényben ugyan nem saját nevén, hanem Vaszjuki néven szerepel, de az útvonalból és a város leírásából Kozmodemjanszk azonosítható (habár e kétes dicsőségre a közeli Vaszilszurszk is pályázik). A regény egy legendás epizódja, a „bolygóközi sakk-kongresszus” zajlik itt. 1995 óta a városban a regény főhősének, a szélhámos Osztap Bendernek a tiszteletére Benderiana néven minden évben humorfesztivált tartanak. A helyi múzeum a hegyi mari kulturális hagyományok mellett éppen az Osztap Bender-tematikának szenteli a legnagyobb teret, a mellékelt ábra a Sört csak szakszervezeti tagok számára csapolunk legendás feliratot mutatja. (Igaz, ez nem Tizenkét székben, hanem az Aranyborjúban szerepel.)

A mariknak két irodalmi nyelvük van, a hegyi mari és a mezei mari. Azonban a köztársaság nyugati felén, de a Volga bal partján beszélt nyelvjárások közelebb állnak a hegyi marihoz, mint a mezeihez (az itt élőket egyébként erdei mariknak nevezik, habár erdő más mari területeken is jócskán akad). A két irodalmi nyelv egyébként kölcsönösen érthető, különbségük nem nagyobb, mint például a cseh és a szlovák közötti különbség.

A világ legkisebb Ikeája

A mellékelt fénykép 2004-ben készült Izsevszkben, az Udmurt Köztársaság fővárosában, és veltehetően a világ legkisebb Ikea „áruház”-át ábrázolja. A bolt egy aprócska földszinti lakásból lett kialakítva. (Csak a jobb oldali boltról van szó, a bal ajtó már egy másik boltba vezet!)

Izsevszkben, mint sok más vidéki orosz városban, a piacgazdaság megjelenésekor nem volt tér, ahova az új vállalkozások, boltok betelepedhettek volna. A legkézenfekvőbb megoldásnak az látszott, ha (magas)földszinti lakásokat alakítanak át boltoknak. A kereskedők megvették a lakásokat és az utca felé bejáratot vágattak, lépcsőt készítettek. Mint az a képen is jól látszik, a rossz állapotban levő falakat kívülről is bevakolták, lefestették, de csupán boltjuk vonaláig. Az újfajta keresletnek köszönhetően a földszinti lakások ára jelentősen megemelkedett: történetek keringenek szerencsés emberekről, akik földszinti lakásukat eladták, és az árából vettek két emeletit, amelyeket ugyanabból a pénzből még fel is újítottak. Az új boltok a városképet is jelentősen formálták, az egyszerű lakókerületekből helyenként valóságos bevásárlóutcák lettek.

A fenti bolt természetesen nem tagja az Ikea áruházláncnak, csupán sajátos igényeket elégít ki. A legközelebbi igazi Ikea áruház többszáz kilométerre, Kazanyban van. (Más vállalkozók autóbuszos kirándulásokat hirdetnek ide: ahogy a Budapestiek a nyolcvanas években bevásárolni jártak a bécs Shopping City Südbe, úgy járnak az izsevszkiek a kazanyi Ikeába.) A bolt tulajdonosai elsősorban apró lakberendezési tárgyakat, dekorációs elemeket vásárolnak, majd Izsevszkben eladják őket. Ugyanakkor a boltban található katalógusokból meg lehet rendelni nagyobb méretű bútorokat is. Az üzlet bizonyára jól megy, hiszen azóta a bolt bővült: felvásárolták a szomszédos lakást és egybe nyitották az eredetivel. Ez azonban aligha veszélyezteti a címben jelzett dicsőséges titulusukat.

Velünk élő népművészet

A modernitás és a hagyomány találkozása néha nem várt eredménnyel jár. Az itt látható fénykép Észak-Udmurtiában, a Balezinói járásban készült. A néni a kezében egy fonott kosarat tart, melynek alapanyaga pillepalack. A néni a kiürült pillepalackot csíkokra vágja, és a hagyományos (eredetileg hánccsal, nyírkéreggel alkalmazott) technológiával kosarakat fon belőle, eladásukból egészíti ki nyugdíját. Az eljárás kétségtelenül praktikus és környezetvédelmi szempontból sem haszontalan, de a termék a hagyományos anyagokból készült társaihoz képest esztétikailag kevéssé értékelhető.

Bár a kép egy hagyományos rönkházban készült, a háttérben megfigyelhető berendezések a városi kultúra hatását mutatják. A laminált bútorlapokból összeállított szekrény és az Oroszországszerte elterjedt, faliszőnyegként használt gépi perzsa mellett a szobanövény is az urbánus kultúra hatását tükrözi. Az olcsó gyári szövetből feltehetőleg házilag varrt egyszerű szabású hétköznapi házi viselet a falusi és városi kultúra sajátos, újszerű ötvözetét reprezentálja. (Ebből a szempontból érdemes felidézni a magyar otthonka műfaját – az itt bemutatott ruhadarab legalább nem nejlonból van.)

Vásáry István: Magyar őshazák és magyar őstörténészek

A Balassi Kiadónál jelent meg Vásáry István: Magyar őshazák és magyar őstörténészek című gyűjteményes kötete. A könyv 13, korábban már megjelent tanulmány frissített, esetenként kiegészített változatát tartalmazza. Az eredeti közlések adatait a Könyvészeti tájékoztatás című fejezet tartalmazza (197–198.). A tanulmánygyűjtemény a kiadó Magyar őstörténeti könyvtár című sorozatának 24. köteteként jelent meg. (A megjelent kötetek felsorolását lásd a 199–200. oldalon.)

Vásáry István könyve igazi bestseller: az Élet és Irodalom 2008. május 16-ai számában (LII. évf./20.) közli a Balassi Könyvesbolt tízes sikerlistáját, ahol a kötet a 2. helyen található, csak Esterházy Péter: Semmi művészet című könyve előzi meg.

Két finnugor vonatkozás a kötetből:

1. Jugria/Jugra és a jugorok neve.
A Jugria-kérdés: „Ceterum censeo Iugriam esse delendam” (73–87.) című tanulmányában (80.) Vásáry István nem fogadja el Zsirai Miklós magyarázat, hogy a Jugra alak az onogur népnévből származna (lásd Zsirai: Jugria. 121–122.). Akár igaza is lehet...

Akkor honnan ered a Jugria/Jugra, jugor hely- és népnév? Olvassuk tovább a tanulmányt: „…a Jugra név *yugr, *yugur elemének … a yugur népnévből való eredeztetés[e] teljesen problémamentes.” (83.) A yugur népnév pedig az ujgur változata. Igen ám, de hogy kerülnek az ujgurok az Urál két oldalára, ahol az orosz krónikák szerint Jugra országa található, a jugor nép hazája?

Vásáry István szerint Kr. u. 840-ben, mikor a kirgizek megdöntötték az Ujgur Birodalmat, az ujgurok szétvándoroltak, s az egyik csoport az Aral-tótól északkeletre található Arali Kara-kum sivatag vidékére vándorolt (ezt Minorsky alapján feltételezi). Népnevük innen került északra, az erdőövezetbe (83–87.) Hát, mit mondjak? – merész… Lennének ellenérveim.

2. Nyelvrokonság ≠ néprokonság
A finnugristák szeretik hangsúlyozni a fenti címben szereplő tételt, arra hivatkozva, hogy ezt már Szinnyei József is felismerte. Ugyanakkor tudják, hogy nem minden finnugrista gondolkodott/gondolkodik hasonlóan. A Vámbéry és a magyar őstörténet (191–196.) című tanulmányában Vásáry István kiemeli Vámbéry józan őstörténeti meglátásait nyelvrokonság és néprokonság kapcsolatáról, a török nyelvi hatás másodlagosságáról, ugyanakkor a török kulturális hatás jelentőségéről. (Vásáry István más fórumokon is hangsúlyozza, hogy a magyar őstörténetnek a magyar nyelv finnugorsága csak egy apró részproblémája.)

Vásáry idézi Hunfalvy Pált 1883-ból: „…a nemzetek ethnikai eredetét az illető nyelv eredetével kell egynek tartani. Ugyde a nyelv támadására egy helyet kell elfogadni, a hol idegen hatásoktól menten és csak rokon hatásoktól környezve, határozott, többé el nem mosódható jellemre fejlődhetett.” (194–195., lásd Hunfalvy P.: Ugor vagy török-tatár eredetű-e a magyar nemzet? Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből XI/I [1882], Budapest, 1883. 35.)
Ugyan fogalmam sincs, hogy a második mondat mit jelent, de elég az első is, hogy egyetértsek Vásáryval: „Vaskos tévedés!” (195.) Mindenkinek jobb, ha ezt a Hunfalvy-szösszenetet a továbbiakban nem idézgetjük…

Fényképek az Arktikumból: uráli népek

Bryan és Cherry Alexander honlapjukon a két sarkvidéken készült fotókat gyűjtenek (bár egyértelműen nincs jelölve, feltételezhető, hogy főként saját fotóikról van szó, és csak néhány esetben más fotográfusok felvételeiről). Mivel a sarkvidék fogalmát viszonylag tágan értelmezik, néhány uráli néppel kapcsolatban is szép gyűjteményük van:

• számik (lappok: Skandináviából és Oroszországból)
• komik (a Jamal-félszigetről; érthetetlen módon Komy név alatt)
• hantik (főként a Jamal-félszigetről)
  
• nyenyecek (télen és nyáron)
• nganaszanok.
  

Ezen kívül több más, nem uráli népről is vannak néprajzi fotóik. A képeket csak igen sovány információval látják el, csak néhány esetben bőbeszédűbbek. Sajnos az oldal elősorban kereskedelmi célú, így a képeket feliratok csúfítják, ennek ellenére kellemes esztétikai élményt nyújt.

Jó szórakozást!

Moksa színdarab az anyanyelv napjának alkalmából

A Mordvin Köztársaságban ápr. 16-án tartott anyanyelv napi ünnepségekhez, mint utóbb kiderült, kapcsolódott egy színdarab premierje is, de itt (Szaranszkban, a fővárosban) elég nehéz bármilyen programról tudomást szerezni, a nemzeti(ségi) színházon egyszer csak megjelenik egy plakát, és a szemfülesebbje vesz rá jegyet. Ez persze maga után vonja az alacsony nézőszámot. Én is csak úgy tudtam meg, hogy lesz az előadás, hogy a Mordvin Állami Egyetem Finnugor Tanszéke ingyenjegyeket kapott.

A másik probléma, hogy nem fordítanak nagy figyelmet a két mordvin nyelv, a moksa és az erza különbségekre, talán azokra a véleményekre támaszkodva, amelyek szerint (legalábbis bizonyos fokú) kölcsönös érthetőség van ezek között a nyelvek között. Ha nem a nyelvészeti szempontokat vesszük figyelembe, hanem a beszélők önmeghatározását nézzük, meglehetősen vegyes képet kapunk. Az erzák és a moksák közül is sokan vallják azt, hogy mesterségesen választották ketté a két nyelvváltozatot két irodalmi nyelv kialakításával. Vannak törekvések a két nyelv egyesítésére, a két irodalmi változat egyfajta egybegyúrására. Emellett azonban sok olyan emberrel is találkoztam, akik kategorikusan elutasítják ezt az álláspontot, mondván, hogy semmit nem értenek abból, amit a másik nyelv beszélői mondanak. Az első vélemény képviselői szerint viszont a kölcsönös érthetőség akadálya pusztán a beszélgetésben résztevők lustasága lehet, a meg-nem-érteni akarás. A nyelv(ek) továbbélésének szempontjából rossz jel, hogy ilyen esetben a teljes megértést biztosító oroszra váltanak át...

A színdarab címét kideríteni lehetetlen volt, a jegyen nem szerepelt, bemondani nem mondták be, a színház falán található egyetlen plakát pedig egy másik, erza nyelvű előadás premierjére hívta fel a figyelmet.

A ruhatárban lehetett fülhallgatót kérni, amivel orosz szinkronfordításban volt hallható a darab, és moksa származású barátnőm kért is, mivel attól tartott, nem érti előadást, amiről akkor még úgy hittük, erza nyelven lesz.

Nagy vonalakban leírom, miről szólt a darab, mert több érdekes kérdést felvetett, amelyek igen csak aktuálisak a "mordvin valóságot" tekintve:
A darab egy faluban játszódik, ahol a helyi vezetés egyik alacsonyabb beosztású tagja, egy nő, új széket kap a főnöktől, aki férfi. Olyan igazi forgós, kényelmes főnökszéket. De ennek ára is van, mert a főnök fia bajban van, csak úgy menekül meg a börtöntől, ha megnősül, és nevet változtat. Az említett nőmozgássérült lányát venné el, aki a falu bolondjával barátkozik, mert a bolond érzi a lány jóságát, mindig szép dalokat énekel róla. Az a konfliktus lényege, hogy az anya nem mondja el a lányának, hogy az esküvő csak szemfényvesztés, és a lány azt hiszi, a főnök fia valóban beleszeretett. Közben illusztris vendég érkezik a faluba, ezért bezárják a bolond fiút, hogy a politikus ne láthassa, és a fiú ne fedje fel énekében, milyen is valójában ez a híres ember. A darab utolsó jelenete azon a napon játszódik, amikor a politikus megérkezik, és már minden és mindenki készen áll a házasságkötésre. A ház, ahova a bolondot zárták, kigyullad, és a fiú bennég. A lány pedig ráébred, hogy szemfényvesztés volt az egész esküvő.

A darab mélyebb rétegeit feltárni vágyóknak nehéz dolguk lenne, a cselekmény aktualitásokra és helyi problémákra összpontosul. Azt azonban tudni kell, hogyha a helyi közönséget az ő életükből vett témákkal lehet becsalogatni erza vagy moksa mordvin nyelvű darabokra, akkor filozófiai kérdéseket boncolgató művek csak az anyanyelvi kultúrától való eltávolítást szolgálnák.

Az egyik ilyen kérdés, amely a darabban megjelenik, a kiürülő falu problematikája, amiről sok vita folyik Mordvinföldön (is) mostanában. Sokan a városokba költöznek (nagyrészt a köztársaság fővárosába, Szaranszkba, illetve a többség Moszkvába), mert a faluban nincs pénz modernizálásra, például a gáz bevezetésére, és a fiatalok már nem választják a meglehetős nehézségekkel járó vidéki életet. Az urbanizáció olyan mértékű, mint Magyarországon az ötvenes-hatvanas évekeben. Itt az egyetemen is több hallgató úgy nyilatkozott, hogy még hatszoros fizetésért sem menne el faluba tanítani. Azonban a városba költözés itt nemcsak az életkörülmények megváltozását hozza, hanem nagyon sok esetben a nyelvi asszimilációt is...

Később beszélgettem néhány nézővel (moksák, erzák vegyesen). Az erzák is értették a darabot, sőt felhívták a figyelmem az egyik szereplőre, aki erza származású volt, és akcentussal beszélt moksául, valamint elharapta a végződéseket. Én éppen őt értettem a legjobban, most már világos lett, hogy miért :).

Álljon itt egy részlet az előadásból. A felvétel minősége nem túl jó, de remélem, a moksául tudók számára érthető lesz a szöveg, és talán a bátrabb erzások is belevágnak.

Komi bélyegek a Vaterán?

Blogunk létrehozásakol eszünk ágában nem volt filatéliai kérdésekkel foglalkozni, ám a sors, pontosabban a tomtom3 névre hallgató Vatera-felhasználó úgy hozta, hogy már másodszorra is ilyen kérdéssel kell foglalkoznunk.

Korábban az azóta a kínálatból eltűnt állítólagos udmurt bélyegek kapcsán említettünk néhány okot, hogy a felkínált bélyegek miért nem lehetnek eredetiek. Ezek egy része a jelen esetben is évényes, bár a Республика Коми felirat és a kevésbé valószerűtlen tematika kevésbé teszi feltűnővé a hamisítást. (Várjuk azon ornitológusok jelentkését, akik a bemutatott bagolyfajok alapján ez ügyben tudnak mondani valamit.) Az azonban, hogy a pénzegység továbbra sincs feltüntetve, ill. hogy ez csakis a jelenleg 7 forint körül mozgó rubel lehet (azaz a legkisebb címlet kb. 6000 forintot ér, míg a teljes postatiszta blokk ára 700 forint).

Elvben persze nem zárható ki, hogy az 1998-as nagy nullatörlés előtt adták ki őket, de döntse el mindenki, hogy lehettek-e akkor ilyen jellegű bélyegek Oroszországban...

Mindenesetre kíváncsian várjuk a nyenyec, nganaszan, kamassz bélyegek felbukkanását...

A hanti-manysi körzet a National Geographicban

A National Geographic 2008 júniusi száma cikket közöl a hanti-manysi körzetben folyó kőolaj- és földgázbányászatról. A 21 oldalas, képekkel gazdagon illusztrált cikk elsősorban gazdasági és politikai szempontból vizsgálja a kérdést, az őslakosok helyzetére alig tér ki. Érdekes módon a magyar kiadás sem említi, hogy a magyarok legközelebbi rokonainak földjéről van szó. Ennek ellenére a cikk érdekes lehet azok számára is, akik nyelvrokonaink helyzete iránt érdeklődnek.

A cikk angolul a neten is olvasható, a cikket fotógaléria egészíti ki.

A csecsen–finnugor kapcsolatokról

Ez még a múlt században történt: Moszkvába érkezvén, midőn elfoglaltam kollégiumi szálláshelyemet, a szobával együtt két lakótársat is kaptam. Egyikük grúz, a másik csecsen volt. Utóbbiról ekkor még nem tudtam, hogy szegről-végről rokon. Ádám (a csecsen) azonban hamarosan felvilágosított: ők úgy tanulták az iskolában, hogy a csecsen és a magyar nép rokonságban áll egymással.

Vajon él-e még Ádám? S vajon mi az igazság a magyarok kaukázusi őshazájáról? Turkolly Sámuel 1725-ben tényleg találkozott magyarokkal a Kuma folyó partján? Madzsar városában vajon magyarul beszéltek? Kik voltak azok a kaukázusi magyarok, akik papokat kértek a pápától? Őseink tényleg együtt éltek a csecsenekkel? Lehet-e valami alapja annak, amit Ádám állít? Erről a témáról egyszer talán még fogok írni.

A csecsenek a történelem folyamán a 20. században ismét kapcsolatba kerültek finnugorokkal: 2000 nyarán Tartu belvárosában sétálgatva felfigyeltem egy emléktáblára. A tábla Dzsohar Dudajevnek állított emléket. (A fotót Merili Metsvahinak köszönjük.) A csecsenek első elnöke egykor Tartu városában szolgált: a szovjet hadsereg tábornokaként a Baltikumba telepített stratégiai bombázó hadosztály parancsnoka volt. Az emléktábla a hadosztály-parancsnokság épületén áll. A házban ma a Barclay de Tollyról elnevezett szálloda üzemel. Az észtek maguk is többször elszenvedve az orosz megszállást, mélyen szimpatizálnak a csecsen függetlenségi törekvésekkel, ezért a megemlékezés Dudajevről. A csecsen államfő vesztét mobiltelefonja okozta: egy „intelligens” rakéta megtalálta az éppen műholdas kapcsolatban álló telefont, és az embert, kezében a telefonnal. (Oszama bin Laden tanult az esetből: embereivel csak cédulákra írt parancsok révén érintkezik.)

A csecsenek mindig is kiváló harcosok hírében álltak. Kitűntek a 19. századi kaukázusi harcokban is. E háború kegyetlenségéről orosz képzőművészeti és irodalmi alkotások számolnak be. A szovjet időkben nemcsak Dudajev, hanem más tehetséges csecsen katonák is magas rangot értek el a hadseregben. Egy másik csecsen elnök, a később szintén megölt Aszlan Maszhadov például ezredesként szolgált. Egy tüzérezred parancsnoka volt. Hogy hol? Magyarországon, a Tata közelében található Baj községben. Ő is kap majd emléktáblát?

Hanti „kempingszauna”

A hanti férfiak bámulatos sebességgel képesek fürdőházat építeni. 2005 nyarán egy szibériai néprajzi expedíció során saját szememmel láthattam, amint a vadon kellős közepén fél-egy óra leforgása alatt csinos kis fürdőházat húz fel néhány szinjai hanti férfi.

Míg az asszonyok a készülő fürdőház befűtéséhez szükséges köveket hordták össze és kezdték hevíteni, a férfiak sebtében kivágtak néhány szál vörösfenyőt, lekopasztott törzsüket egyik végüknél összekötözték és a kövek köré kúpot formázva összetolták, az így keletkezett vázat pedig sátorponyvával borították be. Mintegy két méter magas, három-négy fő fürdőzéséhez kellően tágas sátor lett az eredmény. Az izzó kövektől hamarosan jó meleg lett a sátorban, kezdődhetett az izzasztással egybekötött fürdőzés. Külön fürödtek a nők, külön a férfiak. A mosdáshoz mind hideg, mind a köveken hevített meleg víz rendelkezésre állt, ki-ki maga keverhette ki fürdővizét a saját kis lavórjában. Az izzasztással egybekötött fürdőzésnek többféle funkciója van: egyrészt felmelegíti a testet (az északi népeknél évezredek óta elterjedtek a szaunára emlékeztető izzasztó- és/vagy fürdőházak), másrészt az izzadással a test ellazul és nemcsak kívülről, de belülről is megtisztul. A hideg és a meleg víz váltogatott használatától az ember vérkeringése felpezsdül, úgyhogy a fürdőház végül is a testi-lelki regenerálódás, felfrissülés helyszíne.

A falvakban élő hantik egyébként fából építenek maguknak az Oroszországszerte elterjedt "banja"-hoz hasonló fürdőházat. A fent ismertetett "kempingfürdőház" azonban talán szokatlanabbnak, különlegesebbnek vagy éppenséggel leleményesebbnek tűnhet az európai ember számára: lám, a vadon kellős közepén fél óra alatt is lehet a finn szaunára vagy az orosz "banja"-ra emlékeztető, azzal egyező funkciójú épületet építeni.

Az EU három finnugor tagállamának elképzelései eltérnek

A Népszabadság a következő hírt közölte június 28-án:

Hanti-Manszijszk mától az V. finnugor világkongresszusnak ad otthont, amelyen Magyarországot az Interparlamentáris Unió magyar nemzeti tagozata képviseli, és jelen lesz Sólyom László köztársasági elnök is. - Fő célunk az oroszországi finnugor népek aszszimilációjának lelassítása - mondta a delegációt vezető Hárs Gábor. Az MSZP képviselője elismerte, hogy az EU három finnugor tagállamának elképzelései eltérnek: Budapest Oroszország aktívabb bevonását támogatja a kis létszámú finnugor népek megőrzésébe, míg Észtország és Finnország ettől elzárkózik. (Ny. G.)

Az utolsó mondat igencsak elgondolkodtató. Hogy képzelheti Észtország és Finnország, hogy Oroszország bevonása nélkül képzelje az oroszországi finnugor népek támogatását? A jelenlegi geopolitikai helyzetben ez aligha lenne elképzelhető. Észtország és Finnország igen jelentős támogatást nyújt a kisebb uráli népeknek, Magyarország ebben jelentősen elmarad. A hír hátterében feltehetően az áll, hogy Magyarország megpróbálja a központi orosz szerveket
meggyőzni arról, hogy nyúljanak a zsebükbe, és így neki ne kelljen. Észtország és Finnország pedig belátja, hogy az oroszoktól nem várhatunk semmi érdemlegeset: ők tehát maguk cselekszenek. Mindenesetre érdeklődéssel várjuk a részleteket, konkrétan milyen programokba szeretné Moszkvát bevonni Budapest, és mekkora sikerrel...

udmurt fotók: legújabb divat és hagyományos viselet

A címre kattintva néhány érdekes fotót lehet látni: hagyományos udmurt viseletet öltött modellek pózolnak egy új izsevszki (Oroszország, Udmurt Köztársaság) plázában, illetve márkás ruhákban (Robert Cavalli, Gucci stb) hagyományos környezetben, egy régi faházban, illetve igazából egy múzeumban lévő épületben. A fotók egy része a Leonardo című, izsevszki kiadású divatlap-életmódmagazin májusi számában jelent meg. Vicces, hogy a lapban a népviseletet is hasonlóképpen mutatják be, ahogy a márkás ruhákat, tehát szerepel az anyag, a ruhadarab neve udmurtul és oroszul is. Csak éppen ár nincs mellettük, mert készen ilyen ruhákat nem lehet kapni. Rendelésre persze készítenek, az ár pedig megegyezés kérdése.

Az egész pedig szerintem poén: ami udmurt, az is lehet divat. És egyébként, aki ezt az újságot veszi, valószínű soha nem megy el egy olyan helyre, ahol udmurt ruhákat és tárgyakat lehet látni.
Az udmurt kultúrának ugyanis, az orosszal ellentétben, nincs a nagyközönség körében presztizse, hagyományosan a szegénység, elmaradottság fogalma társul hozzá. Ezen a felfogáson egyre többen próbálnak változtatni. Ennek jegyében, néhány fiatal városi udmurt kezdeményezésére készült ez a fotósorozat is.