Néhány tény 3.

Korábbi posztjainkban megismerkedtünk a Szent István Szövetség be-nem-adványának indítványával, ill. annak első „indok”-ával. Ebben a posztban a másodikkal folytatjuk.

2.A mai vezető nyelvészek, mint Dr. Marácz László, J. Pokorny, Prof Richard Kayne, H. Krahe, G. Solta, N. S. Trubetzkoy, és a római, valamint a londoni egyetemi professzora, Angela Marcantonio is azon az állásponton vannak és ezt a tudományos médiumokban közölték is, hogy a finnugor elmélet immár tarthatatlan és a bizonyítása lehetetlen. Bizonyítékaink vannak rá, hogy a finnugorizmust politikai, hatalmi érdekekből erőltették rá a magyar tudományra, annak ellenére, hogy a magyarság írott és íratlan kútfői, és a régészeti leletek is, belső ázsiai, hun-szkíta származást, és a török népekkel való rokonságot bizonyítanak. Napóleon 1805-ben, amikor Bécsbe érkezett, megkérdezte tanácsadójától, Talleyrand-tól: - Mit tegyek a magyarokkal?

A magyarok becsülik nagyjaikat, és büszkék a múltjukra. Vedd el múltjukat, és azt teszel velük, amit csak akarsz!

Nos, nem egészen világos, hogy a második „indok” hol ér véget. Az ugyanis, hogy a mai „vezető nyelvészek” mit gondolnak, ill. hogy a „finnugorizmus”-t „ráerőltették”-e a magyar tudományra, két külön szempont. Nézzük először az állítás alapjait.

Mindjárt le kell szögeznünk, hogy akármit is gondolnak a felsorolt „mai vezető nyelvészek”, az, hogy ők ezt gondolják, nem érv egy tudományos vitában. Az ilyen álérveket tekintélyérvnek szokás mondani: „X azt mondja, tehát úgy is van”. Pont ez az, ami a tudományban nem működik. Egyébként meg hosszan lehetne sorolni azokat a „mai vezető nyelvészek”-et, akik éppen az ellenkezőjét gondolják: de nem biztos, hogy azoknak van igazuk, akik több nevet tudnak felsorolni.

Kiket nevez a beadvány „mai vezető nyelvészek”-nek?

• Dr. Marácz László Az Amszterdami Egyetem tanára, a kilencvenes évekig generatív mondattannal foglalkozott. Nyelvtörténészi munkásságát 1998-ban azonnal „a finnugor-elmélet tarthatatlanságá”-val kezdi. Ilyen tárgyú írásait nem nyelvészeti folyóiratokban, hanem elsősorban szélsőjobboldali folyóiratokban publikálta. Három magánhonlapja is van.
  
• J. Pokorny A legvalószínűbb, aki szóba jöhet, Julius Pokorny, indoeurópai nyelvekkel (elsősorban keltával) foglalkozott, és 1970-ben halt meg.
  
• Prof Richard Kayne Generatív mondattannal foglalkozik, elsősorban olasszal és franciával: a magyarra és rokonításaira nem terjed ki a munkássága.
• H. Krahe Valószínűleg Hans Krahe, indoeurópai (főként illír) nyelvészettel foglalkozott, 1965-ben halt meg.
  
• G. Solta Feltehetően Georg Renatus Solta, szintén indoeurópai nyelvész, főleg a balkáni és a kaukázusi térséggel foglalkozott, a magyarral nem.
  
• N. S. Trubetzkoy Fonológus, a magyarral szintén nem foglalkozott, 1938-ban hunyt el!!!
  
• Angela Marcantonio Eredetileg valóban a római La Sapienzia egyetemen tanított, de onnan a 2005/06-os tanévre szabadságra távozott, és úgy tűnik, azóta vissza se tért. Annak nincs nyoma, hogy valaha Londonban tanított volna, és csupán egy adat utal arra, hogy esetleg kötődik a cambridge-i egyetemhez (2003-ból!) – az egyetem honlapján azonban munkatársként nem szerepel.
  

A felsorolt hét „mai vezető nyelvész” közül tehát három már rég elhúnyt (38, 43, ill. 70 éve), és egyikük sem foglalkozott a magyar rokonítási kérdéseivel. További két személy él, ill. a közelmúltban hunyt el, de szakterületük szintén távol esik a szóban forgó kérdésektől. Marad tehát Marácz és Marcantonio, akik valóban vitatják, hogy a magyar uráli/finnugor nyelv lenne.

Marácz és Marcantino azonban szerepel a beadvány aláírói között. Kicsit furcsa lenne elképzelni, hogy beadvánnyal fordulnak az akadémiához:„Tisztelt Elnök Úr! Én mint mai vezető nyelvész fontos tudományos felfedezéseket tettem, melyet kollégáim nem hajlandóak elismerni. Várom azonnali intézkedését.”

Gondolhatunk bármit Marácz vagy Marcantonio szakmai kvalitásairól, azt azért nehéz lenne feltételezni róluk, hogy nem tudják, kicsoda Trubetzkoy. Ha pedig tudják, akkor nyilván nem fognak aláírni egy olyan beadványt, amely Trubetzkoyt „mai vezető nyelvész”-nek nevezi.

Mindemellett aligha feltételezhetőm, hogy Marcantonio ne tudná, hogy nem Londonban, hanem Cambridge-ben tanított (ha egyáltalán).

A második „indok”-ról, tehát elmondhatjuk, hogy tekintélyérvként sem állja meg a helyét, sőt, felveti azt a gyanút, hogy Marcantonio (és valamivel kisebb, de még mindig meglehetősen nagy valószínűséggel Marácz) nem írta alá ezt a szöveget. Márpedig ha egy aláírás hamis, akkor több is az lehet. (Bár természetesen nem sokat nyom a latban, hogy hányan adják a nevüket egy ilyen szöveghez.)

(Következő posztunkban a be-nem-adványnak a finnugrisztika történetére vonatkozó állításait vizsgáljuk meg közelebbről.)

Néhány tény 2.

Korábbi posztunkban foglalkoztunk a Szent István Szövetség be-nem-adványával, most tovább folyatjuk a szöveg vizsgálatát.

Indokaink:

1.Véget ért az a nemzetközi genetikai kutatás, amelyet egymillió-négyszázezer emberen végeztek el. A kutatás vezetői, a méltán világhírű antropológusunk, Kiszely István professzor, valamint az Utrechti-, a Varsói Orvostudományi Egyetem rektorai és a Német Tudományos Akadémia elnöke a Világhálóra tették, és közölték a Science, és Nature tudományos lapokban is: A mitokondriális DNS-vizsgálat bizonyította: a magyarságnak genetikailag semmi köze a finnekhez, hogy genetikailag legközelebbi rokonaink a belső-ázsiai török népek. A finnek ennek ismeretében és az újabb nyelvészeti kutatásoknak köszönhetően már 2003-ban átírták a tankönyveiket.

Ez a bekezdés egy tipikus félreértésre épül. Az uráli (finnugor) rokonság nyelvrokonság, amelyet semmilyen genetikai vizsgálat nem cáfolhat (és nem is erősíthet) meg. Az emberek nyelve és génállománya igen különböző eredetű lehet. Barack Obama és John McCain ugyanazt az észak-amerikai angolt beszélik (természetesen apróbb nyelvhasználati eltérések lehetnek köztük, de ez a lényegen nem változtat), genetikailag azonban nyilvánvalóan erősen különböznek.

De járjunk utána, igaz-e mindaz, amit a bekezdés állít. Kiszely István professzor honlapján nyomát sem találtam DNS-vizsgálatnak, pláne ilyen kiterjedtnek. Nem tud róla a Science magazin internetes keresője sem, sőt, Kiszely publikációs jegyzékében sem szerepel Science-ben megjelent cikk (ahogy a DNS, DNA, mito... szavak sem). Nem sikerült hasonló tartalmú cikket fellelni sem lengyel, sem német oldalakon. Kiszely egyébként a barguzini Petőfi-expedíciója nyomán vált hírhedté, és 1990 óta nem is dolgozik kutatóként.

Magyarul az első „indok” a) nem releváns, b) feltehetően nem létező kutatásra hivatkozik, c) ráadásul egy olyan ember kutatására, aki egyébként sem éppen tudományos kvalitásairól híres.

Semmi alapja nincs annak az állításnak, hogy a finnek átírták volna a tankönyveket. (Igaz, az interneten ez a mítosz rendkívül elterjedt, de eredete felderítésének nálunk gyakorlottabb szakértői is vannak.) Sajnos ezt nehéz igazolni (nyilván nincs tele a sajtó olyan hírekkel, hogy Idén sem változnak a tankönyvek), inkább az ellenkezőjét illene alátámasztani.

(Sorozatunk folytatásában a második „indok”-ot vizsgáljuk meg.)

Oroszország felfedezése

18. századi expedíciók a finnugor és szamojéd népek megismerésére

A 18. század elejére Oroszország tekintélyes méretű birodalommá vált. Maguk az orosz uralkodók sem tudták, miféle országban is uralkodnak ők. Birodalmuk megismerése érdekében egymás után indították a tudományos expedíciókat. E feladat elvégzésére Nagy Péter cár megalapította a tudományos akadémiát, és külföldi tudósokat hívott országába. Utódai a trónon folytatták az általa elindított munkát, hívásukra újabb szakemberek is érkeztek. A jobbára természettudományos képzettségű kutatók leírták (és lerajzolták) az orosz flórát és faunát, ásványkincsek után kutattak, és igyekeztek megismerni a meghódított őslakos népeket is. Tanulmányozták életmódjukat, kultúrájukat, hitvilágukat és nyelvüket is.

Lássuk az alapvető adatokat:

Az első expedíció Szibéria túlsó végének felderítésére indult. A hajósok keresték az amerikai kontinenst és egy nagy kiterjedésű szigetet, melynek létezésére Vasco da Gama beszámolójából következtettek. Ez az expedíció 1719-ben indult, de eredménytelenül végződött.

Az első finnugor és szamojéd vonatkozású expedíciót Daniel Gottlieb Messerschmidt vezette. Őt 1717-ben Nagy Péter cár hívta Oroszországba. Messerschmidt 1700–1727 között járt Szibériában. Több kisebb szamojéd és paleoszibériai csoportot is leírt. Útja során Tobolszkban találkozott a száműzetését töltő svéd Strahlenberggel, aki csatlakozott hozzá, és hazatéréséig expedíciójának titkáraként működött. Messerschmidt úti naplója – Forschungreise dirch Sibirien, 1720–1727. (a Széchényi Könyvtárban megtekinthető) – Berlinben jelent meg, 1962–1977 között.

A távol-keleti határok felderítésére 1725–1728 között megszervezték az I. Kamcsatkai Expedíciót, melyet az orosz haditengerészet dán származású kapitánya, Vitus Jonassen Bering vezetett. A ködben azonban nem pillanthatták meg Amerika partjait.

Újabb expedíció indult hát, melyet a történettudomány a Nagy Északi vagy II. Kamcsatkai Expedíció néven emleget. Ez a világtörténet egyik legnagyobb vállalkozása, több mint 3000 ember dolgozott sikeres megvalósulásán. Mondhatnánk, hogy napjainkban vannak ennél nagyobb tudományos projektek is. A II. Kamcsatkai Expedíció azonban költségeinek arányát tekintve napjainkig páratlan: egy év összes állami bevételének 1/6-át vitte el, számszerűen mintegy másfél millió rubelt. Az expedíció tengerészei bejárták az Ázsia és Amerika közti tengerszorost, több szigetet is felfedeztek, és átjutottak az amerikai kontinensre. A felfedezésnek nagy ára volt: 1741-ben, skorbutban meghalt maga Bering, az expedíció vezetője is.

A Nagy Északi vagy II. Kamcsatkai Expedíció keretében több kisebb csoport tevékenykedett, a tengerészek csak az egyik csoportot alkották. A szárazföldi részleghez tartoztak azok a tudósok, akik finnugor vonatkozású adatokat is gyűjtöttek.

Az egyik szárazföldi csoport Kamcsatkát járta be, a másik pedig délkelet felé, a déli Elő-Urál irányába indult el. E csoportot először I. I. Kirilov, majd V. N. Tatyiscsev vezette. Ez volt az orenburgi csoport, melyet a szakirodalom, némi zavart keltve néha Orenburgi Expedíciónak is nevez. E csoport tagja volt Gerhard Friedrich Müller.

Müllerék hajóval indultak lefelé a Volgán, 1733 őszén érkeztek Kazanyba, ahol a téli fagyra vártak, hogy szárazföldön folytathassák útjukat. Kazanyban felkutatták a városban vagy környékén élő különböző nemzetiségű finnugorokat, akiktől néprajzi és nyelvi adatokat gyűjtöttek. A gyűjtőmunkát összefoglaló orosz publikáció csak 1791-ben jelent meg. (A mű letölthető az internetről.)

Továbbhaladva Szibéria felé, útközben Müller 20 településen végzett levéltári kutatásokat. Eredményeit a Sammlung Russische Geschichte című munkájában foglalta össze. (A mű letölthető az internetről.) 1738-ban betegsége miatt Müller visszatért Szentpétervárra.

Munkáját Johann Eberhard Fischer folytatta. A Müller által Szibériából hozott dokumentumok felhasználásával 1757-ben fejezte be Sibirische Geschichte című munkáját. Ez 1768-ban jelent meg Szentpétervárott, majd 1770-ben Göttingenben Schlözer is kiadta Quaestiones Petropolitanae címen (mindkét kiadás elérhető a Széchényi Könyvtárban).

Finnugor szempontból nagyon értékes munkát végzett az orenburgi kormányzóság adminisztrációján dolgozó P. I. Ricskov. Részletesen beszámol a mordvinokról, mitológiájuk néhány szereplőjét is megnevezi, és megállapítja, hogy a mordvinok és cseremiszek nyelvükben és kultúrájukban is jelentősen különböznek egymástól.

1768–1774 között tevékenykedett az Akadémiai vagy Természettudományos Expedíció. Ez is több részlegre oszlott, e részlegeket is szokás expedíciónak nevezni. A tudománytörténet 3 Orenburgi és 2 Asztrahanyi Részleget (vagy Expedíciót) nevez meg.

Az expedíció és egyben az I. Orenburgi Részleg vezetője Peter Simon Pallas volt. 1768–1769 között folyón és szárazföldön átkeltek a mordvin területeken, majd Orenburgon át Ufába érkeztek. Pallas kiemelkedő természettudós volt, de néprajzi, folklorisztikai megfigyelései is jelentősek. (A Széchényi Könyvtárban az expedíció eredményeiről két műve érhető el: 1) Merkwürdigkeiten der Morduanen, Kazaken, Kalmücken, Kirgisen, Baschkiren etc. Nebst Auszug aus – Reisen. Frankfurt–Lipcse, 1773. 2) Betrachtungen über die Beschaffenheit der Gebürge und Veränderungen der Erdkugel, besonders in Beziehung auf des Russische Reich. Frankfurt–Lipcse, 1778.)

A II. Orenburgi Részleget I. I. Lepjohin vezette. Ők szintén 1768-ban indulva a mordvinföldön át Szaratov, majd Caricin városába érkeztek. Visszafelé Lepjohin a Vicsegda és onnan az Északi-Dvina mellékére ment. Elérte Arhangelszk városát, ahonnan az Olonyec vidékre utazott tovább. 4 év kutatómunkája után 1772 december 24-én ért haza, Szentpétervárra. Útja során igen sok finnugor népet keresett fel. Naplószerű feljegyzései négy kötetben jelentek meg. 1771–1805 között oroszul, majd 1818–1825 között németül is.

A III. Orenburgi Részleget Johan Peter Falck vezette. Útjuk a mordvinföldön át Kazanyba vezetett, ahol 1774-ben Falck elhunyt. A részleg vezetését útitársa, Johann Gottlieb Georgi vette át. Falck feljegyzéseit használva több kötetben publikálta megfigyeléseiket. (A Széchényi Könyvtár a Szentpétervárott megjelent francia kiadást birtokolja.)

A három csoportban dolgozó tudósok azt a módszert követték, hogy egy-egy érdekesebbnek tűnő helyen hosszabb időre megálltak, és ezekről a bázisaikról kisebb felderítő utakra indultak. A három részleg útjai esetenként találkoztak: néhány mordvin települést két-három csoport is fölkeresett.

A Mordvinföldről kitelepült mordvinok által lakott tájakon járt N. P. Ricskov (a II. Kamcsatkai Expedícióban részt vevő P. I. Ricskov fia), akinek tevékenységét nem sorolják be egyik részleg alá sem.

Az I. Asztrahanyi Részleget Johann Georg Gmelin vezette, a II-at pedig Johann Anton Gildenstedt. Utóbbi a Kaukázusban járván meglátogatta Madzsar városának romjait, ily módon tevékenysége a magyar őstörténet kutatóit is érdekelheti.

A tudós utazók tevékenységének eredményeképpen értékes néprajzi leírások is születtek. A több kötetes német vagy francia nyelvű művekből ismerhette meg Európa a finnugor és szamojéd népeket. Az utazók által összeállított kis szótárak elemzésével pedig fejlődésnek indulhatott a nyelvhasonlítás tudománya is. E publikációkra támaszkodva minőségi ugrás következett be az uráli népek és nyelvek kutatásában.

Elo-Mall Toomet (Észtország) és Chronik (Görögország) Budapesten a Bardroom irodalmi rendezvénysorozaton

(Az Észt Intézet programajánlata.)

November 29-én Elo-Mall Toomet, észt költőnő és Chronik, görög zenész együtt lépnek színpadra Budapesten a „Bardroom” elnevezésű, angol „spoken word” és költészeti rendezvénysorozaton. Elo-Mall verseket olvas angol nyelvű a „The Pain in the Beautiful Answer” című kötetéből Chronik elektromos zenei improvizációjinak kíséretében. Az amerikai költő és író Thaddeus Rutowski is színre lép majd az eseményen. Időpont és helyszín: 19.00 – 21.00, Budapest, Lázár utca 16. VI kerület. Belépődíj: 500 Ft

Elo-Mall Tartuban, Észtország szellemi fellegvárában született és ma is itt él lányával. Munkáin főként az évszakok változásának, a fájdalomnak és szoros emberi kötelékeknek nyomát érezhetjük. A szerzőnő írásaival a belső, lelki tájakat igyekszik feltérképezni és leírást adni a körülöttünk zajló, velünk történő eseményekről. Mindezt tökéletes őszinteséggel teszi. A versíráson kívül mesekönyvek és gyermekkönyvek illusztrációjával foglalkozik. A közelmúltban Elo-Mall több zenésszel együttműködve lépett fel mind Észtországban, mind külföldön, így Párizsban és Londonban.

További információ, versek és felvételek: http://www.v6lur.ee/ellom/

Chronik Athénban született 1974-ben. A 90-es évek elején a JazzFm rádió producereként valamint különböző zenei magazinok rovatvezetőjeként került kapcsolatba a zenével. Hozzávetőlegesen 5 évvel ezelőtt kezdett el alkotni. Zenéje ma a zongorán alapszik és a filmek világából vett elemek, melankólia, szórványos hangjegyek, hosszú, lágy dallamok jellemzik a lehető legkifejezőbb előadásmód jegyében. Az együttműködésből nyer motivációt, ez ösztönzi alkotásra. Az elmúlt két évben Chronik Roger Döringgel (azaz Dictaphone-nal) dolgozott együtt. Színpadra léptek Berlinben és Athénban, jelenleg pedig új albumukon munkálkodnak. Chronik készítette a new yorki „Inside a Change” c. film eredeti zenéjét és Channel Three 21 alkotásokat, melyek a jövő év elején kerülnek bemutatásra. „Speechless” c. új lemeze egy évvel ezelőtt jelent meg a független belga Vu-Us társaság gondozásában.

További infromációk: http://www.myspace.com/chronikath

A „Bardroom” angol nyelvű „spoken word” és költészeti rendezvény Budapesten 2001 óta. A fellépők ezidáig többek között Benjamin Zephaniah, Dave „Tinky Winky” Thompson, Robert Creely, Fischer Tibor és Palya Bea voltak.

További infromációk: http://www.bardroom.com/

Néhány tény 1.

Amikor ez a blog létrejött, kifejezetten azt szerettük volna, hogy ne a magyar nyelv „alternatív rokonítási kísérletei”-vel foglalkozzon. Ugyanakkor semmi okunk sincs rá, hogy szándékosan hallgassunk akkor, ha ezen a fronton történik valami: már csak azért se, mert ezek kapcsán sok érdekes, valós információt is el lehet mondani.

Az interneten több helyen is olvasható a Szent István Szövetség beadványa. Sajnos dátum nem szerepel rajta, így nem tudhatjuk, mikor és hol keletkezett. Úgy tűnik, a Szent István Szövetség saját honlappal nem rendelkezik, érdemi információt nem sikerült róla kideríteni.

A beadványt állítólag az MTA elnökéhez, ill. az MTA Nyelvtudományi Intézetének igazgatójához nyújtották be. Értesülésünk szerint sem az elnök, sem az igazgató nem kapta meg ezt az iratot. Mindenesetre bizonyára meg lehetnek lepve, hiszen akik ilyen beadvánnyal élnek, azoknak biztosan nincs fogalmuk arról, hogy miként működik a tudomány intézményrendszere. Tudományos kérdések ugyanis nem egyszemélyes döntéseken múlnak, hanem a szakma művelőinek konszenzusán. A viták gyakran évtizedekig, időnként évszázadokig elhúzódhatnak, és ellentétes vélemények élhetnek egymás mellett akár a tudományon belül is. (A magyar nyev rokonításával kapcsolatban azonban a nyelvtudományon belül teljes a konszenzus.)

Nézzük tehát, hogy mit tartalmaz a szöveg...

A magyarság keresztyén-nemzeti azonosságtudatának megújításáért szolgáló Szent István Szövetség és ezen beadvány aláírói tisztelettel kérjük Önt és munkatársait, hogy az újabb tudományos eredmények ismeretében vizsgálják felül a magyar nyelv finnugor származásának elméletét, és kezdeményezzék az Oktatási Minisztériummal karöltve az új magyar nyelvtan- és történelemkönyvek kidolgozását.

Ez a szakasz több tévedést is tartalmaz. A legfőbb tévedés az, hogy létezik „a magyar nyelv finnugor származásának elmélete”. Ilyen elmélet ugyanis nincs. A nyelvtudományban vannak különböző elméletek, ezek egy része azzal foglalkozik, hogy miképpen modellezhető a nyelvek változása. Ezekre az elméletekre aztán épülnek módszerek, amelyek alapján meg lehet állapítani, hogy két (vagy több) nyelv egymással rokon (azaz egy ősnyelvből származik). A magyar nyelvről kimutatható, hogy mely nyelvekkel rokon: ezeket a nyelveket nevezzük uráli nyelveknek. (Ezeken belül egyesekkel a magyar közelebbről is rokon, ezeket hívjuk finnugor nyelveknek – ezek egy részével még közelebbi rokonságban áll, ezeket hívjuk ugor nyelveknek.) Természetesen az elméleteket és a módszereket felül lehet vizsgálni, de ha a magyar nyelv rokonításának eredményei megdőlnek, az azt jelenti, hogy a mögötte levő elméleti és módszertani apparátus is megdől, ami nem jelent kevesebbet, mint hogy a nyelvrokonság fogalmát is el kell vetnünk.

Mivel a magyar nyelv rokonításának kérdése lezárt, ezzel ma már nem foglalkoznak a kutatók (legfeljebb a nyelvtörténeti változások mikéntjével). Az utolsó komoly kérdés a nyolcvanas-kilencvenes években merült fel, ekkor azt vizsgálták, hogy vajon a jukagír nyelv az uráli nyelvcsaládba tartozik-e. A vizsgálat negatív eredménnyel zárult. Nincsenek tehát olyan „újabb tudományos eredmények”, amelyek az eddigi megállapítások felülvizsgálatát igényelnék.

A harmadik tévedés az, hogy az MTA-nak bármi köze van a tankönyvkiadáshoz. Először is: ma már Magyarországon nincsenek központilag kiadott tankönyvek, tankönyvet bárki kiadhat, és ha az átesik a minőségellenőrzésen, az iskolák választhatják, használhatják. Másodszor: az MTA munkatársainak nem feladata, hogy iskolai tankönyveket írjanak. Azon kívül, hogy kiadók, alapítványok stb. az MTA munkatársait is felkérhetik tankönyvek írására (ahogy bármely más intézmény alkalmazottait is), semmi közük nincs a tankönyvíráshoz. (Az már csak hab a tortán, hogy a magyar nyelv eredete legfeljebb néhány óra témája, ha lenne is mit változtatni, legfeljebb néhány leckét kellene: ezért felesleges új könyvet írni.)

(A folytatásban megvizsgáljuk azokat az „indokok”-at, melyekkel az aláírók kérésüket alá kívánják támasztani.)