Új fejlemények a nyelvrokonság terén

Laikusok gyakran kérdezgetik, hogy ha a magyar finnugor (uráli) nyelv is, kiderülhet-e, hogy mégsem, ill. mi kellene ahhoz, hogy kiderüljön, hogy mégse. Ez utóbbira röviden azt válaszolhatjuk, hogy kb. az, hogy dőljön össze minden, amit a nyelvekről gondolunk. A részletesebb válasz itt található.

Mint arról a belinkelt helyen is szó esik, előfordulhat az, hogy egy új nyelvet sorolnak egy nyelvcsaládba. Ez a poszt is egy ilyen eseményről szól. Az uráli nyelvek családja ugyan nem bővült, de egy olyan, korábban rokontalannak tartott nyelv tűnik megtalálni a rokonságát, mely uráli nyelvekkel is érintkezik. A ket nyelvről van szó, melyet a Jenyiszej felső és középső folyásánál beszélnek. A ket az uráli nyelvek közül a keleti hantival és a szelkuppal érintkezik. Ezek a csoportok néprajzilag annyira hasonlítanak, hogy a korai szakirodalom egyaránt osztjáknak nevezte őket: a keteket a jenyiszeji osztjáknak, a szölkupokat narimi osztjáknak vagy osztják-szamojédnek, a tulajdonképpeni hantikat obi vagy jugriai osztjáknak.

Nos, a ketet sokáig próbálták rokonítani különböző nyelvekkel, sikertelenül. Legutóbb azonban egy Edward Vajda nevű (magyar származású, de magyarul folyékonyan nem beszélő) amerikai nyelvész amellett érvelt, hogy a ket az úgynevezett na-dene nyelvcsaládba tartozik. A na-dene két ágra bomlik, az egyik ága a tlingit nyelv, a másik ágába az ejak nyelv (melynek utolsó beszélője éppen idén húnyt el) és az atapaszka nyelvek (mely így önmagában is Észak-Amerika második legnagyobb nyelvcsaládja, ill. az első, ha Mexikó már nem számítjuk ide), az ide tartozó 31 nyelvet Alaszkában, Kelet-Kanadában, Washington és Oregon állam partjainál, ill. az Egyesült Államok déli részén, a mexikói határ közelében beszélik (néhány közülük ismertebb, mint például a navajo vagy az apacs).

Vajda érvelését a nyelvészek közössége jól fogadta, február végén a lipcsei Max Planck Intézet külön szimpóziumot szervezett a témának. Akit érdekelnek Vajda érvei, itt olvashatja el őket. A felfedezés jelentőségét sokak szemében az adja, hogy először sikerült nyelvi kapcsolatot kimutatni a Bering-szoros két oldalán élő népek között. Már régen köztudott, hogy Amerika a Bering-szoroson keresztül települt be, de ennek nyelvi nyomát eddig nem sikerült kimutatni.

A kép forrása

(Köszönöm Szeverényi Sándornak, hogy e fejleményekre felhívta a figyelmem.)

Finnugor rulett

Az Orosz Kulturális Központban ma kiállítás nyílt Hanti-Manszijszkról és a Finnugor Népek V. Világkongresszusáról. Sajnos az intézet honlapjáról nem derül ki, hogy a kiállítás meddig tart nyitva, és mikor tekinthető meg egyáltalán. Így aztán kedves olvasóinknak csak azt tudjuk tanácsolni, hogy játszanak orosz rulettet: látogassanak el az Andrássy út 120-ba, és aztán vagy meg tudják nézni a kiállítást, vagy nem.

Hány uráli nép van? 6. Udmurtok és beszermánok

Ha ezt a sorozatot húsz éve írtam volna, ezt a részt minden bizonnyal nem írtam volna meg. Az udmurt nyelv ugyanis viszonylag egységes, irodalmi változata is csak egy van. Nyelvjárási különbségek ugyan akadnak, de ezek nem jelentősek: a kommunikációban ugyan teremthetnek vicces félreértéseket, fennakadásokat, de különösebb gyakorlás nélkül is azonnal szóba elegyedhet két udmurt akkor is, ha mindketten csak anyanyelvjárásukat beszélik. Udmurtián belül főképp az északi és déli nyelvjárásokat különböztetik meg, de ezek között széles átmeneti sáv van, és a szomszédos faluk nyelvjárása között mindig csak apró az eltérés. A Kirovi Terület északabbi felében, Kirov városa és az udmurt határ között az északi nyelvjárás egy változatát beszélik. A Kirovi Terület déli részén, továbbá a Mari Köztársaságban, Tatarsztanban és Baskíriában a déli egyes változatait beszélik: ezek viszonylag távol állnak az Udmurtiában beszélt déli nyelvjárásoktól és egymástól is. Legtávolabb a Szverdlovszki Területen, Krasznoufimszk városa környékén beszélt nyelvjárás tér el a többitől. Ezt erős mari hatás érte, és már valóban nehezen lenne érthető a többi udmurt számára (valójában azonban a terület annyira elzárt és annyira távol esik a többbi udmurt területtől, hogy nincs érintkezés közöttük). Az itt élő udmurtok azonban egyértelműen udmurtnak tartják magukat – már ha még van belőlük. Feltehetően mára már nem sokan élhetnek, a fiatalabb generációk elmarisodtak.

Él azonban Észak-Udmurtiában az udmurtoknak egy sajátos csoportja, a beszermánok. 2002-ben kb. háromezren vallották magukat beszermánnak, a huszas években még kb. tízezren. Nevük eredete nem pontosan tisztázott, de a legvalószínűbb, hogy a muzulmán szóból ered, akárcsak a Magyarországon is ismert böszörmény népnév (ez azonban nem jelenti, hogy a beszermánok és böszörmények között valamilyen szorosabb kapcsolat lett volna). Korábban volt olyan feltételezés, hogy a beszermánok eludmurtosodott tatárok, de ezt a feltétlelezést később elvetették. Néprajzi és nyelvi adatok alapján nagy bizonyossággal állíthatjuk, hogy a beszermánok olyan udmurtok utódai, akik délről, a mai Tatarsztan területéről vándoroltak a mai Udmurtia északi részébe. Arról nincsenek rendelkezésünkre álló adatok, hogy a beszermánok valaha is muzulmánok lettek volna (bár ez sem zárható ki): lehet, hogy nevüket mindössze annak köszönhetik, hogy muzulmánok közül, esetleg muzulmánokkal együtt vándoroltak be új lakóhelyükre.

A beszermánok nem lógnak ki különösebben az udmurtok csoportjai közül. Nyelvjárásuk sajátos átmenetet képez a déli és az északi nyelvjárások között, kissé sarkítva azt mondhatjuk, hogy kiejtését tekintve inkább a déli, nyelvtanát tekintve az északi nyelvjárások közé tartozik. Mivel azonban a beszermánok az északi udmurtok között élnek, eltérésük az „udmurt” udmurtoktól feltűnőbb, mint a többi udmurt csoport eltérése egymástól: ez lehet annak az ötletnek az alapja, hogy a beszermánokat önálló népnek tekintsük.

Ez a vélemény azonban nem igazán elterjedt. Az orosz Wikipédia például önálló népnek nevezi a beszermánokat, de azt írja, hogy egy udmurt nyelvjárást beszélnek. Létezik egy A Beszermán Nép Udmurtiai Egyesülete nevű, hivatalosan bejegyzett társaság, de ennek tevékenységéről csak annyit tudunk, hogy beszermán ünnepeket szervez. Egyes moszkvai nyelvészek pedig, akik a beszermánnal kapcsolatban végeztek önálló kutatásokat, de a többi udmurt nyelvjárást nem vagy alig ismerik, szívesen beszélnek beszermán nyelvről.

Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a beszermánt már csak idős emberek beszélik, a fiatalabbak eloroszosodtak, esetleg „eludmurtosodtak”, azaz az északi nyelvjárást beszélik. Beszermén irodalmi nylev sosem volt, és most már nem is lesz.

Vonattal Észtországban

Európában egyre nagyobb divat vonattal utazni. A vasút reneszánszát a zöldturizmusnak köszönheti, mivel az egyik leginkább környezetkímélő közlekedési eszköz. Ez a divat lassanként elérkezik Észtországba is. Luxusvonatok ugyan nincsenek, de egyelőre nincs is igény rájuk.

A fő vasútvonalak a fővárost Tallinnt kötik össze Pärnuval, Viljandival, Tartuval és Narvával. A tervek szerint ismét el lehet majd vonatozni Valgáig is. Sajnos azonban a vonatok utazósebessége meglehetősen alacsony, és nemzetközi vonat egyedül Tallinn és Moszkva között közlekedik. (A Tallinn–Pétervár járatot 2004-ben szüntették meg, 2007-ben ugyan tervezték visszaállítását, de végül ez nem valósult meg. A kilencvenes évek közepén járt még vonat Varsó–Vilnius–Riga–Tallinn útvonalon is.)

A kirándulni vágyóknak azonban előny, hogy még kis falvakban is le lehet szállni a vonatról. Az állomásoktól gyakran indulnak gyalog- és síösvények. A gombagyűjtőknek sem kell messzire sétálniuk. A vonaton van hely a kerékpároknak is, és mindössze 20%-kal kell többet fizetnünk, ha a bicajt is magunkkal visszük. Ha legalább hatan utaznak egy csoportban, akkor a kerékpárok ingyen szállíthatók. Természetesen a vagonokban külön helyet alakítottak ki a kerékpárok számára.

Különösen ajánlott a Kõrvemaa központjába, Aegviiduba tett kiruccanás. Az Észtország Svájcának nevezett, dombos-mocsaras-tavas tájat mintha kifejezetten a terepkerépározásra találták volna ki. A vasútállomától alig öt kilométerre fekszik a hely túra- és síközpont, ahol különböző útvonaljavaslatokkal várják a látogatókat. (Havas időben az útvonalak síutakként használatosak.)

Érdemes ellátogatni Kelet-Virumaa-ba (Ida-Virumaa) is, ahol gyönyörű kastélyok és parkok váltakoznak kihalt ipartelepekkel. Sondában vagy Kiviõliben érdemes leszállni a vonatról.

Nem csak nyáron érdemes ellátogatni Pärnuba, Észtország „nyári főváros”-ába, a népszerű üdülőhelyre. Ha Tallinn felől érkezünk, érdemes már Torinál leszálni a vonatról. Itt a Pärnu folyó partján, a homokkőbe a víz barlangot mosott. A 19. század közepén még többszáz métert lehetett besétálni a barlangba (ekkoriban kapta a Tori põrgu, azaz tori pokol nevet), száz évvel ezelőtt azonban a barlang beomlott. Toriba várják a lovasturizmus kedvelőit is, akár lóháton, akár kocsin is lehet kirándulásokat tenni.

Népszerű útcél Viljandi is. A „népzenei főváros”-nak is becézett település elsősorban kulturális látnivalóival vonzza a látogatókat. A koncertek és színházi előadások mellett Paul Kondas naív festő kiállítótermét érdemes megtekinteni. A város éppen ezeknek köszönheti, hogy elnyerte az Európa egyik legérdekesebb turisztikai célpontjának címét az Európai Bizottságtól. de megéri a város környékén kerékpározni is. Ugyanakkor érdemes kerékpárra ülni és megcsodálni a várost körülvevő tájat is.


(Forrás)

Réntartás a Szinja vidékén

Az északnyugat-szibériai Szinja – az Ob egyik mellékfolyója – mentén élő hantik egy része ma is réntartással foglalkozik. A rénpásztorok és családjaik ún. brigádokba tömörülnek, és saját rénjeik mellett az állami gazdaság, a szovhoz rénszarvasait is őrzik, terelik. Télen a szinjai hantik kicsi, néhány faházból álló településekben laknak, a rénpásztorok pedig a falu közelében tartják réncsordájukat. Nyáron azonban a folyóparti, mocsaras területeken elviselhetetlenül sok a szúnyog, úgyhogy a rénpásztorok felhajtják csordájukat az Urál vonulataira, s velük együtt vándorol – gyerekestül, sátrastul, holmistul – egész családjuk.

Az itt látható felvételek zöme a 4-es számú réntartó brigádnál készült 2005 nyarán. A brigád akkor négy családból állt, akik három kúpsátorban laktak. A családok kíséretéhez tartozott még mintegy fél tucat kutya, akik a „házőrzésen” kívül a mintegy 2000 fős réncsorda terelésében, őrzésében is részt vettek.

A férfiak ún. ügyeleti rendszerben dolgoznak, azaz amíg egyikük a réneket legelteti a hegyekben, a többiek a szállás körüli férfimunkákat látják el (például szánt készítenek); az asszonyok pedig a gyerekekre vigyáznak, tűzifát gyűjtenek, főznek, varrnak, bőrt puhítanak. Az utóbbi egyébként különösen jellemző elfoglaltsága idősebb, fiatalabb nőnek egyaránt: az itteni nők ugyanis – mihelyst szerét ejthetik – kisebb-nagyobb rénbőrdarabokat vesznek a kezükbe s azt puhítgatják, dörzsölgetik, még beszélgetés, pihenés vagy akár hegymászás közben is. A rénszarvas bőrét, prémjét a hantik ugyanis igen széleskörűen felhasználják: bundát, csizmát, táskát, sátorponyvát készítenek belőle. Sokszor még a varráshoz használt cérnát is magának a rénszarvasnak az inaiból állítják elő. A rénszarvas húsát gyakran nyersen fogyasztják a hantik, mivel ezen a kopár vidéken igen kevés a fa, amiből tüzet lehetne rakni (a nyers rénhús felszolgálásának és fogyasztásának módjáról egy korábbi posztomban olvashatnak az érdeklődők).

A bal alsó kép az Urál lejtőin kavargó réncsordát szemlélteti, amint éppen a völgy felé terelik őket, a jobboldali felső fotón pedig azt vehetjük szemügyre, amint a hanti férfiak lasszóval befogják a kiszemelt egyedet az esti rénvacsorához. A jobb alsó felvételen pedig az 5-ös számú réntartó brigád réncsordája és szálláshelye látható.

(Fotók: Sipos Mária, Kováts Zsófia)