Finnugor városok/3: Novgorod

Novgorod a Volhov folyó két partján, az Ilmeny-tó közelében található, Oroszország északnyugati részén. Közigazgatási központ, a Novgorodi Terület székhelye. Lakosainak száma 215 000 fő. A város viharosan változatos történelmi időket átélve sokat megőrzött egykori nagyságából és dicsőségéből. Fénykorában „Nagy Novgorodnak”, „Novgorod Nagyságos Úrnak” emlegették a krónikák. Az óorosz állam Kijevvel majd Moszkvával vetélkedő hatalmi központja volt.

Létrejöttét (természetesen) a finnugoroknak (is) köszönheti.

Az orosz őskrónika (Poveszty vremennih let = Régmúlt idők krónikája) ezt írja a 6370. (= 862.) évnél:
„Azt mondták a ruszoknak a csúdok, a szlovének, a krivicsek meg a veszek: »Földünk nagy és bőven termő, de nincs rajta rend. Gyertek uralkodjatok és birtokoljatok bennünket.« És felkerekedett három testvér a nemzetségével és magukkal hozták valamennyi ruszt, és megérkeztek, és a legidősebb, Rurik Novgorodba ült be, a másik, Szineusz Beloozeróba, a harmadik, Truvor pedig Izborszkba. … A varégek ezekben a városokban jövevények, az őslakosok Novgorodban a szlovének, Polockban a krivicsek, Rosztovban a merják, Beloozeróban a veszek, Muromban a muromák, és mindezek fölött Rurik uralkodott.”

Akárhogy csűrjük-csavarjuk a dolgot, írunk okos tanulmányokat arról, hogy ki volt Rurik, és egyáltalán létezett-e, vagy csak kitalált személy, az bizonyos, hogy a novgorodi fejedelemség megszervezésében a finnugorok vastagon benne voltak. A Rurikot és testvéreit behívó csúdok feltehetőleg a mai észtek elődei, míg a vesz népnév az orosz őskrónikában a karélok és vepszék elődnépességének elnevezése lehet. A keleti szlávok szlovén és krivics törzse a mai orosz népben él tovább.

Amint az idézett híradásból látszik, Novgorod megalapítása ugyan interetnikus akció volt, de a város közvetlen környezete az államalapítás idején a szlovén törzs lakóhelyének számított. Novgorod azonban a kereskedelmi lehetőségek, a balti finn és orosz ősnépesség együttműködése következtében olyan virágzó központtá vált, hogy a városban finnugor lakosság is megtelepedett. Erre vonatkozóan írásos bizonyítékaink is vannak. A város területén folyó régészeti feltárások során eddig kb. ezer nyírfakéregbe rótt kisebb-nagyobb szövegtöredék került elő. Ezek többsége orosz nyelvű, de van köztük karjalai nyelven írt szöveg is.

Novgorod városa a korai időkben három kisebb részre oszlott. Nevük: Nyerevszkij vég, Ljugyin vég és Szlavenszkij vég vagy Szlavno. Később elkülönült a Plotnyickij és a Zagorodszkij vég. A város központját a Kreml uralta. Egyes történészek a Nyerevszkij véget, mások a Ljugyin véget vélték a város finnugor negyedének. Elégséges információ hiányában e nézetek közül nem tudok választani. A karél nyelvű szöveget a Nyerevszkij végen találták, egy olyan udvarház közelében, amely valószínűleg a mindenkori karjalai adószedő hivatala lehetett. Erre a helyszínen talált többi karjalai vonatkozású, de nem karjalai nyelvű nyírfakéreg levél utal (minderről lásd: V. L. Janyin: Nyírfakéreg levelek üzenete. Bp.–Uzsgorod, 1980.).

A karjalai vonatkozású levelek nem feltétlenül bizonyítanak Novgorodban finnugor anyanyelvű lakosságot, de egy karjalai nyelvű ráolvasás már inkább. És a megtalált szöveg ilyen. A már idézett könyv így közli: „Háromsoros feliratot tartalmaz: Jumalanuoli tíz nimizsi nouli sze han oli omo bou jumola szougyni iohovi.” (85. l.)
Fordítása: „Az isten nyila (villáma) a te tíz neved. Az a nyíl istené. Az ítélkező isten küldi.” (uott.) A szöveget tartalmazó kéregdarab a 13. század közepéről származik. Így a karjalai a magyar után a második legrégebbi írásbeliséggel rendelkező finnugor nyelv.

(Mindkét kép V. L. Janyin idézett könyvéből való.)

Novgorodban tehát éltek olyan emberek, akik karjalai nyelven tudtak írni-olvasni. A fennmaradt ráolvasó szövegből következtetve a keresztény hit mellett ősi hiedelmeiket is követték. A városban lehetett valamiféle kultusza a finnugor hagyományoknak. Ezek együttélését valahogy olyanformán képzelem, mint napjaink emberének viszonyát a modern orvostudományhoz – tiszteletre méltók az eredményei, de azért ne feledkezzünk el a hagyományos módszerekről sem: kérdezzük csak meg a természetgyógyász véleményét is. Ezt a feltételezést nem csak erre az egyetlen adatra alapozom. Az orosz őskrónikában a 6538. (= 1071.) évnél ezt olvashatjuk:

„… egy novgorodi ember csúd földre ment egy varázslóhoz, jóslatot kért tőle. Az pedig szokása szerint elkezdte hívogatni az ördögöket a házába. A novgorodi annak a háznak a küszöbén ült, a varázsló dermedten feküdt és hirtelen rávágott az ördög. A varázsló felállt és azt mondta a novgorodinak: »Az istenek nem mernek idejönni, van rajtad valami, amitől ők félnek.« Az embernek eszébe jutott, hogy kereszt van rajta, és elment, és letette a keresztet a házon kívül. A varázsló ismét hívta az ördögöket. Az ördögök meg dobálva őt elmondták, amiért a novgorodi idejött. Azután a novgorodi megkérdezte a varázslótól: »Miért félnek az ördögök attól, akinek a keresztjét magunkon hordjuk?« Az pedig azt mondta: »Ez az égi isten jele, akitől a mi isteneink félnek.« A novgorodi meg azt mondta: »Milyenek a ti isteneitek, hol laknak?« A varázsló meg azt mondta: »A mélyben. Ábrázatuk fekete, szárnyuk, farkuk van; az égig is felszállnak, hogy meghallgassák a ti isteneiteket. Merthogy a ti isteneitek az égben vannak. Ha valaki meghal a ti embereitek közül, azt az égbe viszik, ha meg valaki a mieink közül hal meg, azt a mi isteneinkhez viszik, a mélybe.« Így is van: a bűnösök a pokolban vannak, az örökös kínokat várják, az igazak pedig az égi lakban lakoznak az angyalokkal.”

Persze a krónikaíró szerzetes végül a keresztény hitet hozta ki győztesnek, de álláspontja mit sem változtat azon a tényen, hogy egykor karjalai és csúd sámánok vállán (is) nyugodott a novgorodi nép lelki gondozásának terhe.

Észt receptek angolul

A Rénhírek már egy jó ideje nem közölt receptet, a következő gasztronómiai posztig egy másik blog ajánlásával szeretnénk némi vigaszt nyújtani olvasóinknak.

Pille (ez egy észt keresztnév, nem a magyar pillangó) gasztronómiai blogján főként észt recepteket mutat be. Angol nyelvtudással máris bele lehet vágni az észt konyhával való ismerkedésbe. A blogon nem csupán tradicionális, népi ételek találhatók meg, sőt, az utóbbi időben inkább a saláták és desszertek kerültek többségbe. (A korábbi posztok között azért akadnak levesek, főételek is.)

Érdekes módon az egyetlen magyar receptje egy nem annyira közismert magyar ételt mutat be.

Vízcsepp – kortárs manysi líra magyarul

A Szegedi Egyetemi Kiadó és a Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó gondozásában nem mindennapi könyv látott napvilágot: Szvetlana Gyiniszlamova manysi költőnő Vízcsepp című verseskötete. Több tényező is különlegessé teszi ezt a kiadványt. Először is, örvendetes, hogy beszélhetünk kortárs manysi szépirodalomról, méghozzá olyanról, amely manysi és nem orosz nyelven született, illetve születik. További örömre ad okot az a tény, hogy Gyiniszlamova verseit most már magyar nyelven is olvashatjuk. Ráadásul a szóbanforgó kötet két nyelvű, a magyar fordítások mellett a manysi eredetiket is megtaláljuk benne. A könyv végén a versek szóanyagát tartalmazó manysi–magyar szószedet segíti az eredeti szövegekkel való mélyebb ismerkedést, ami a magyarhoz legközelebbi rokon nyelv iránt érdeklődők (egyetemisták, nyelvészek stb.) számára igazi kinccsé teszi ezt a kötetet. Különleges ez a kiadvány azért is, mert a Nagy Katalin által készített magyar műfordítások – hála a Szegedi Tudományegyetem Finnugor Tanszékének manysiul tanuló hallgatóknak és tanáruknak, Sipőcz Katalinnak – magyar és nem orosz nyersfordítások alapján születtek. Az egyébként igazán tetszetős külsőben megjelentetett kötetet a szerzőnő saját illusztrációi gazdagítják. És még egy igazi érdekesség: a könyvhöz hangos melléklet is készült, amelyben maga a költőnő olvassa fel verseit. Ez a melléklet letölthető az internetről, vagy CD formájában is beszerezhető. A könyv előszavában sajnos tévesen jelent meg annak a honlapnak a címe, ahol a melléklet elérhető – a helyes cím: http://www.kiado.jgypk.u-szeged.hu/letoltesek.htm. E sorok írója nem ismeri a CD-melléklet anyagát, az interneten elérhető fájlokkal kapcsolatban azonban megjegyzendő, hogy nem tartalmazzák a kötet minden versét.

A kötethez Sipőcz Katalin írt előszót, amelyből egyebek közt megtudhatjuk, hogy Szvetlana Gyiniszlamova ápolónőként és hivatalnokként is dolgozott, tanult a szentpétervári Herzen Főiskolán, jelenleg pedig a hanti-maszijszki Jugria Egyetem manysi tanszékének munkatársa. Főleg anyanyelvén, azaz manysiul ír. Vízcsepp című kötetét elhunyt édesanyja, Tatyjana Romanovna Szadomina emlékének szenteli.

Jó anyácskám sok éneket énekelgetett,
Drága anyácskám sok mesét mesélgetett.
Eme bölcs nőre fényes gondolattal gondoljatok,
Ki nem mondott szavaira hallgatva hallgassatok.

A versek tartalmilag olyan témaköröket érintenek, mint például a szülőföld, az otthon, a város, a természet, az élet, vagy akár a szerelem, de a domináns motívumok egyértelműen a költőnő édesanyjához kötődnek. A versek mindegyikében (sokszor hangsúlyos) szerephez jutnak különböző természeti képek – ami egyáltalán nem meglepő, figyelembe véve a manysi irodalom gyökereit, illetve a manysik életterét.

Folyóparton sirály hangoskodik,
Azt kívánom, hogy legyen így mindig,
A folyócska lassan folydogáljon,
Erdőben a szellő fújdogáljon.

Az írások stílusa (is) jobbára az obi-ugor folklórszövegekre emlékeztet, sok bennük a párhuzamos szerkezet és a figura etimologica, valamint számos olyan, az obi-ugor népköltészetből ismerős jelzős szerkezettel találkozhatunk, mint például a táplálékos-halas földem.

Magas házak orosz módra,
Vasas házak orosz módra,
Egykoron, ím megépültek,
Egykoron, ím felépültek.
Az emberek beköltöznek,
Az emberek bennük élnek.

A műköltészet főleg azokban a versekben mutatkozik meg, amelyek nem a költőnő édesanyjáról szólnak. E versek nemcsak szerkezetükben mutatnak bizonyos eltéréseket a jellegzetes obi-ugor népköltészeti formákkal szemben, de az alkalmazott képek és jelzők viszonylagos kötetlensége, szabadsága szintén az egyéni költői hangnemet erősítik. Fontos megemlíteni azonban, hogy mind a versek formavilágát, struktúráját, mind azok tartalmát illetően valamilyen mértékben mindig tettenérhetők a manysi (obi-ugor) folklórirodalom jellegzetességei.

Elszelelt az éjszaka.
Látszik a hajnal pírja.
Felkeltek a szúnyogok is,
Foglyaikat nem engedik.

Szúnyoghad támadt rám,
Futkosok táncolván.
Hűs tóvízben megmosakszom,
Magam miattuk csapkodom.

Ezt támasztja alá bizonyos mértékben a kötet egyetlen szerelmes verse is (81. o.):

Fekete ribizke szemem
Egyre csak téged nézeget,
Ügyes-szorgos két kezem
Téged bizony el nem ereszt.

[...]

Ragyogó fekete szemed
Engemet folyvást hadd nézzen,
Ügyes-szorgos két kezed
Engemet erősen öleljen.

[...]

Másokra jó szemmel néző
Társacskám van bíz énnekem,
Csak engem váró-szerető
Társacskára ráleltem.

Érdekes megjegyezni, hogy a kötetben egyetlen olyan vers szerepel, amely az anyanyelv kérdését érinti. A kötet címadó költeményéről van szó, annak is az első versszakáról.

Én, földdel bíró nő – némán nem élhetek,
Amíg csak élek őrzöm anyanyelvemet.
Vajban úszó gondolatom szövi beszédem
Vajban lakó szívem szövögeti beszédem.

Olyan költeményt nem találunk a kötetben, amely kifejezetten az anyanyelvet magasztalná, noha ez a téma még napjainkban is gyakorinak mondható az oroszországi kis uráli népek költészetében.

Mindenképp szólni kell a műfordításról is. A versek szépen szólnak magyarul, olvasásuk kifejezetten nagy élményt nyújthat bárkinek – hála Nagy Katalin munkájának. A kötet magyar szövegei azonban sok esetben folklorisztikusabb képet mutatnak, mint amilyenek a manysi eredetik valójában. Több esetben ott is párhuzamos szerkezet szerepel a magyarban, ahol eredetileg nem volt (pl. 9. o.: Igrimnek földecskéjén anyja szülte lány, / Mészig falucskában apja nevelte lány; 13. o.: Jó, hogy szoszvai lánynak rendeltek engem, / Jó, hogy ékes-fényes névvel neveztek engem; 37. o.: Lám, dicső lány lett belőled, / Lám, eszes lány lett belőled; 43. o.: Mint a vízcsepp csepeg a mi pénzünk, / Mint a folyó folyik el a pénzünk stb.). Gyakran az eredetitől eltérő szerkezetű párhuzamos szerkezetek olvashatók magyarul, sor eleji pozícióból rímpozízióba helyezve az ismétléseket, ezáltal önrímeket létrehozva és eltolva a sorok hangsúlyát (pl. 9. o.: Anyácskám, jég-szívem kienged közeledben, / Gondolatom Szoszvaként árad közeledben; 27. o.: Posaltit faluban éldegéltünk hajdan, / Szüleink tüzénél üldögéltünk hajdan. stb.). Néhol kényszeredettek a rímek, vagy az imént említett – s az eredetiben nem létező – sorvégi párhuzamos szerkezetek okán (önrímek, pl. 49. o.: énrám – énrám; akartok – akartok), vagy pedig azon okból kifolyólag, hogy mindössze egy magánhangzó egyezésére épülnek (pl. 43. o.: vízcsepp – bennünket; pénzdarabka – ide-oda), de találkozhatunk feleslegesen archaizáló nyelvezettel, helyenként pedig nyelvjárási formákkal is (pl. 55. o.: köszöntöm – szeretöm; 69. o.: boltba’ – mutatna; ígyen – megyen). A fordítók gyakran kényszerülnek a rímképletek megváltoztatására, s erre (természetesen) ebben a könyvben is akad példa: a manysi eredetikre jellemző páros, kereszt-, illetve bokorrímek helyett néha másik rímképlet fordul elő a magyar fordításokban. Ez azonban – tekintve ezen esetek csekély számát a kötetben – semmiképp sem róható fel negatívumként.

A Vízcsepp című kötet fontos könyv, valódi érték. Csak örülhetünk, hogy megjelent!

Az életünk – tiszta vízcsepp
Széles folyó visz bennünket.
Az életünk – pénzdarabka,
Sodortatunk ide-oda.

Kéz-rá-tét

Az észt kesztyű történetéről nyílik 2009. március 26-án (csütörtökön) 16 órakor kiállítás az óbudai Textilmúzeumban (Bp. III. ker, Lajos u. 138.). A kiállítás április 30-ig tekinthető meg.

A megnyitón szereplő Utrapan együttes aznap este 21 órától az Erzsébet téri Gödörben is koncertet ad.

Az uráli helyesírások 4. A mai mari helyesírások

Míg a mordvin esetében azt mondhattuk, hogy hangrendszere és a hangok kapcsolódási módjai az oroszhoz hasonlóak, addig a mari esetében éppen az ellenekzőjét tapasztaljuk. Míg az oroszban szinte minden mássalhangzó „kemény–lágy” párba sorolható, és a mordvin mássalhangzók jelentős része is, addig a mariban (legalábbis az irodalmi nyelvekben) csak két ilyen pár van: az [n] – [ny] és a [l] – [ľ] (régi magyar, palóc [ly]).

Talán ezzel függ össze, hogy a mari helyesírás [i] és [e] előtt nem különbözteti meg a kemény és lágy mássalhangzókat. Így tehát a ни jelölheti a [ni] és a [nyi], a не a [ne] és a [nye] hangkapcsolatokat is jelölheti. (Emlékezzünk, hogy az oroszban [ni] nem fordulhat elő, a [ne] pedig kizárólag idegen szavakban, de ezekben is csak kivételesen jelölik a нэ betűkapcsolattal.) A magánhangzót követő (és szókezdő) е mindig a [je] hangkapcsolatot jelöli, szó elején a mariban sincs [ji] (legalábbis az irodalmi nyelvben), magánhangzót mari szavakban sem [i], sem [ji] nem követhet, így az ilyen kapcsolatok ejlölése nem jelent problémát.

A mari mássalhangzók közel állnak az oroszokhoz, vannak bizonyos eltérések (például az orosz в körülbelül úgy ejtendő, mint a magyarban vagy az angolban v-vel jelölt mássalhangzó, a mariban viszont ehelyett az angol w-vel jelölt mássalhangzó van meg, az oroszban a д a magyarban vagy az angolban d-vel jelölt mássalhangzó jele, a mariban viszont az angol th-é (mint a the névelőben), a г viszont a [γ]-é (azaz a [g]-hez hasonlóan, de nem felpattanó zárral, hanem csak egy részt képezve). A mariban viszont nincs meg a magyarban vagy az angolban v-vel, d-vel vagy g-vel jelölt mássalhangzó. Hasonlóképpen nincs a mariban [ï], azaz hátrébb húzott nyelvvel ejtett [i]. Az ы-t ezért egy olyan hang jelölésére használják, melyre az oroszban nincs külön betű: ez a rendszeres olvasóink számára jól ismert [ə], azaz svá (az angol a 'egy' névelőben vagy az -able '-ható, -hető' képzőben ejtünk ilyet).

Vannak azonban a mariban olyan hangok, mely jelölésére az orosz ábécében meg nem található betűket használnak. A mássalhangzók között csak egy ilyen van, a [ƞ]: ez az [n]-hez hasonló, de annál hátrébb képzett hang (a magyarban a [k] és [g] előtt ejtjük ilyennek az n-t, az angolban ilyen van pl. a folyamatos melléknévi igenév (-ing) végén). Ennek a jele a н egy módosított változata – a betű jobb szára fölül jobbra meg van hosszabbítva: ҥ.

A magánhangzók között mind a mezei, mind a hegyi mari irodalmi nyelvben megvan két olyan magánhangzó, amely a magyarok számára ismerős, de az oroszban nincs meg: az [ü] és az [ö]. Ezeknek a jelük is hasonló: az [u] és az [o] jelére tett két pont: ӱ, ӧ.

A hegyi mariban van még két hang: az [e]-hez hasonló, de annál nyíltabban ejtett [ä], ennek a jele is hasonló a latin írású finnben vagy szlovákban előforduló hasonló hangok jelöléséhez: ӓ. Ezen kívül a hegyi mari kétféle [ə]-t különböztet meg, egy előrébb és egy hátrébb ejtettet. Az előrébb ejtettet ebben az esetben is két ponttal írják: ӹ, a hátrébb ejtett jele pedig az oroszból is ismert ы.

Hogyan ismerhetjük fel egy szövegről, hogy mari, ha nem tudunk mariul? Az ӧ előfordulása önmagában nem sokat mutat, mert mint később látni fogjuk, több bnyelv helyesírásában is előfordul. Az ӱ már jobb támpont, de ilyen betűt használnak a keleti hanti helyesírásban is, ráadásul az ӧ mellett. Jó támpont viszont a ҥ: bár hasonló hangot több cirill ábécében is jelöl az н valamilyen módosított változata, ezek alakja eltér: ӈ, ң, ill. hasonlít rá az egy más hangot jelölő ӊ (az utóbbi kettő közötti különbség észrevételéhez már alaposan fel kell nagyítani a betűket). Ugyanakkor ha más uráli nyelv ábécéjében nem is, a jakutban vagy az altaji ábécében (ráadásul ez utóbbiban van ӱ és ӧ is. Éppen ezért egy szöveg mariként való azonosításához még egy fontos támpontot kell figyelembe venni: a ё hiányát, illetve helyette a йо betűkapcsolat megjelenését.

A hegyi mari szöveget valamivel könnyebben lehet egyértelműen azonosítani: az ӓ eleve kevés nyelvben fordulhat elő (de a keleti hantiban is, bár ezt az orosz wikipédia sem jelöli, hasonlóképpen az ӱ és ӧ ottani meglétét sem), az ӹ viszont kizárólag a hegyi mari ábécében fordul elő. (Az orosz wikipédia itt a hangértékét adja meg tévesen.)

Előfordul, hogy olyan mari szöveggel találkozunk, amelyet e sajátos betűk nélkül írtak. (Ahogy magyarul is szoktunk különböző okokból ékezetek nélkül írni.) A mari nyelvnek és helyesírásnak bizonyos sajátosságai azonban a segítségünkre sietnek, és az ilyen szövegekről is jó eséllyel ismerhetjük fel, hogy mariul vannak. A többesjel ugyanis a mariban meglehetősen terjedelmes, ráadásul kötőjellel kapcsolják a szó(tő)höz. A mezei mariban a -влак és a -шамыч, a hegyiben a -влӓ használatos. Ha a kötőjelet pont ezek a betűk követik, akkor biztosak lehetünk benne, hogy mari szövegről van szó.