Az alábbi videó egy évtizedekkel ezelőtti orosz dokumentumfilmre épül. A felvételeken megfigyelhetjük a munkafolyamatokat, munkaeszközöket, népviseleteket vagy akár a hagyományos gerendaház jellegzetes falát. A felvétel elején egy rövid udmurt népdalrészletet is hallhatunk, de a felvétel hangsávját modern, elektronikus zene uralja. A „klip” készítője nyilván ily módon szeretné közelíteni a hagyományost a maihoz. Erre azért van szükség, mert a modern kultúra elemei az udmurtokhoz az orosz kultúrán, az orosz médián keresztül jutnak el az udmurtokhoz, míg az udmurt kultúrából inkább csak korszerűtlennek, elavultnak, avíttnak, és ezért szégyellnivalónak tűnő hagyományos elemeket kapnak. A kétféle elem sikeres vegyítése viszont azt mutatja, hogy a hagyományos kultúra elemei a modern körülmények között is helyt tudnak állni, így büszkék lehetnek rájuk. Hogy a hasonló próbálkozások mennyire érnek célt, azt innen nehéz megítélni, de az ilyen művek mindenesetre sajátos színfoltjai egy kihalófélben levő kultúrának.
2009. július 27., hétfő
Az udmurt veme
A textilfeldolgozás a falusi társadalmakban általában közösségi munkát jelentett. A magyar fonóhoz hasonlóan az udmurt asszonyok is összejártak textilmunkát végezni: ezt vemének hívták, de ez a szó nem kizárólag a textillel kapcsolatos tevékenységeket jelöli, hanem mindenféle kalákában végzett munkát. A textil feldolgozására főleg fiatal lányokat hívtak, és közösen fontak a lenből és kenderből fonalat, s szőttek belőle vásznat, melyből szőnyeg, törülköző vagy ruhaszövet lett, melyet varrtak és hímeztek. A közös munkát itt is dalolás, mesemondás, játékos tréfálkozás kísérte.
Az alábbi videó egy évtizedekkel ezelőtti orosz dokumentumfilmre épül. A felvételeken megfigyelhetjük a munkafolyamatokat, munkaeszközöket, népviseleteket vagy akár a hagyományos gerendaház jellegzetes falát. A felvétel elején egy rövid udmurt népdalrészletet is hallhatunk, de a felvétel hangsávját modern, elektronikus zene uralja. A „klip” készítője nyilván ily módon szeretné közelíteni a hagyományost a maihoz. Erre azért van szükség, mert a modern kultúra elemei az udmurtokhoz az orosz kultúrán, az orosz médián keresztül jutnak el az udmurtokhoz, míg az udmurt kultúrából inkább csak korszerűtlennek, elavultnak, avíttnak, és ezért szégyellnivalónak tűnő hagyományos elemeket kapnak. A kétféle elem sikeres vegyítése viszont azt mutatja, hogy a hagyományos kultúra elemei a modern körülmények között is helyt tudnak állni, így büszkék lehetnek rájuk. Hogy a hasonló próbálkozások mennyire érnek célt, azt innen nehéz megítélni, de az ilyen művek mindenesetre sajátos színfoltjai egy kihalófélben levő kultúrának.
Az alábbi videó egy évtizedekkel ezelőtti orosz dokumentumfilmre épül. A felvételeken megfigyelhetjük a munkafolyamatokat, munkaeszközöket, népviseleteket vagy akár a hagyományos gerendaház jellegzetes falát. A felvétel elején egy rövid udmurt népdalrészletet is hallhatunk, de a felvétel hangsávját modern, elektronikus zene uralja. A „klip” készítője nyilván ily módon szeretné közelíteni a hagyományost a maihoz. Erre azért van szükség, mert a modern kultúra elemei az udmurtokhoz az orosz kultúrán, az orosz médián keresztül jutnak el az udmurtokhoz, míg az udmurt kultúrából inkább csak korszerűtlennek, elavultnak, avíttnak, és ezért szégyellnivalónak tűnő hagyományos elemeket kapnak. A kétféle elem sikeres vegyítése viszont azt mutatja, hogy a hagyományos kultúra elemei a modern körülmények között is helyt tudnak állni, így büszkék lehetnek rájuk. Hogy a hasonló próbálkozások mennyire érnek célt, azt innen nehéz megítélni, de az ilyen művek mindenesetre sajátos színfoltjai egy kihalófélben levő kultúrának.
2009. július 25., szombat
A szlovákiai államnyelvtörvényről
Bár a blogon viszonylag ritkán foglalkozunk a magyarul olvasók körében (legalábbis a többi urálihoz képest) jól ismert magyar nyelvvel és kultúrával, esetenként mégis kivételt teszünk. Egy ilyen kivétel ez a mostani is. A szlovákiai államnyelvtörvény nem csak a szlovákiai magyarok, hanem a szlovákok nyelvhasználati jogait is korlátozza. A nyelvi jogokra pedig, mivel főleg veszélyeztetett nyelvekkel és ezek beszélőivel foglalkozunk, fokozottan érzékenyek vagyunk.
Sajnos a kellemetlen helyzetet többen kihasználják nacionalista hangulatkeltésre, és jópár olyan petíció születik és olyan nyilatkozat hangzik el, amely csak növeli a feszültséget. Pedig a megoldás érdekében higgadt, szakszerű és elfogulatlan hozzáállásra van szükség. Azoknak, akik tiltakozásukat korrekt módon szeretnék kifejezni, ajánljuk az MTA Nyelvtudományi Intézetének petícióját, mely indulatoktól mentesen, szakmai érvek alapján kifogásolja a törvényt.
Sajnos a kellemetlen helyzetet többen kihasználják nacionalista hangulatkeltésre, és jópár olyan petíció születik és olyan nyilatkozat hangzik el, amely csak növeli a feszültséget. Pedig a megoldás érdekében higgadt, szakszerű és elfogulatlan hozzáállásra van szükség. Azoknak, akik tiltakozásukat korrekt módon szeretnék kifejezni, ajánljuk az MTA Nyelvtudományi Intézetének petícióját, mely indulatoktól mentesen, szakmai érvek alapján kifogásolja a törvényt.
2009. július 22., szerda
Finnugorok a határon I.
A határvárosok hangulatában mindig van valami izgalmas dinamizmus és kulturális sokszínűség, ugyanakkor, különösen a kettészelt települések esetében, ebbe a légkörbe szomorúság és régmúlt idők szenvedése is vegyül. A dél-lappföldi Tornio–Haparanda ikervárosok közt a hetvenes évek óta szabad az átjárás. A mai lakók számára ez már olyan természetes, mintha két városrészről és nem két városról, pláne nem két országról lenne szó. A boltok bezárnak kilenc órakor a finnországi városkában, így akik nem szerezték még be a vacsorára valót, kénytelenek átmenni az utca túloldalára, ahol még 
csak nyolc óra van és az üzletek tárt kapukkal várják az eurót-koronát költeni vágyókat. Mindkét városban elfogadják mindkét pénzeszközt, de a helyi pénznemben adnak vissza. Már korábban is élénk kereskedelmi kapcsolatok kötötték össze a két várost, amelybe a csempészés is beletartozott, és amelyet a határ mentén élők előjogának tartottak. A cselekvést magát pedig nem az irodalmi finnben használatos salakuljettaa igével nevezik meg, hanem a svédből átvett jobbata (a svédben ’dolgozni, kétes ügyekkel foglalkozni jelentésű’) szót alkalmazzák.
A határt valóban egy út jelöli és az épülő közös városközpont, amelyet 2010-ben fognak befejezni, így a szabad határátlépést egyelőre még megnehezítik a sóderhegyek és a meglepő helyeken felbukkanó gödrök, bár a kerékpárutak és járdák annak rendje és módja szerint már a határ mindkét oldalán biztonságos átkelést tesznek lehetővé a szabályosan közlekedőknek.
Az épülő közös sétálóutca mellett már készen áll a Rajalla/På gränsen (’Határon’) pláza és a két város közös turistainformációja, amelyben a kedves kiszolgáló személyzet mindkét nyelven teljeskörű felvilágosítást tud nyújtani, és a kagylót felvéve is azon a nyelven szólnak a hívóhoz, amelyt a körzetszám alapján az anyanyelvének sejtenek. Bár ez csalóka is lehet, hiszen a két várost elválasztó Tornio folyó völgyében sok finn is lakik. (Akik látták/olvasták a Popzene Vittulából című, Magyarországon is forgalmazott filmet/könyvet, azok bizonyára emlékeznek a főszereplők nyelvi és egyéb viszontagságaira. A magyarra Picsamocsárként fordított Vittula gúnynév mögött Pajala településen ma múzeumot is nyitottak a Mikael Niemi regényében megörökített Tornio-völgyi finnek emlékére. Pajala másik nevezetessége a Laestadius a laestadianizmus konzervatív vallási mozgalmat elindító lelkész múzeuma. A puritanizmusáról ismert mozgalom még ma is nagyon népszerű különösen Észak-Finnországban.) A Tornio völgyében beszélt ún. meän kieli (szó szerint ’a mi nyelvünk’) nyelvjárás-nyelv státuszáról sok vita folyik. (Svédországban kisebbségi nyelvnek számít.)
A haparandai oldalon emlékmű örökíti meg a két város párhuzamos, ugyanakkor eltérő fejlődését. Míg a svéd oldal történetét meglehetős nyugalom és állandóság jellemezte (legalábbis a 20. században), addig a finneknek számos viszontagságot kellett átélniük. Az első világháborúban innen is indultak ún. jääkärik Svédországon át Németországba, hogy a megfelelő kiképzést megkapva, képesek legyenek harcolni szükség esetén Finnország függetlenségének kivívásáért. A hadműveletet titokban kellett elvégezni, kisebb tengeri csatornákon átcsempészve a katonákat a svéd oldalra. Az ekkor még orosz uralom alatt álló Finnország végül harc nélkül nyerte el a függetlenségét, amely részben Leninnek köszönhető, aki sokáig bujdosott a cári hatalom elől különböző finn városokban, és úgy kívánta a finneknek a sok segítséget meghálálni, hogy aláírta a függetlenségi nyilatkozatukat. (Érdekes adalék, hogy sok finn városban van emléktábla, így Tornióban és a svéd Haparandában is azt megörökítendő, hogy Lenin megfordult azon a településen, sőt Tamperében egész múzeumot szenteltek a forradalmi vezérnek.)
Más nyomai is maradtak annak, hogy Tornio egykor az orosz birodalom része volt. A központban szépen felújított ortodox fatemplom várja a mintegy százfőnyi pravoszláv közösség tagjait. A vasúti hídon döbbenten láthatjuk, hogy Finnországban ugyanaz a széles nyomtáva van a síneknek, mint Oroszországban. (Aki már vállalkozott Budapest és Moszkva között a két és fél napos vonatútra, az tudja, hogy Csop környékén egyszer csak az égbe emelkedik a vonat. Ennek az a magyarázata, hogy át kell állítani a kerekek távolságát, mert míg nálunk a nyugat-európai szabvány érvényesül, Ukrajnában viszont már az egykori orosz birodalom szélesebb nyomtávú síneire huppannak vissza a vagonok.) A Tornio és Alatornio közötti vasúti hídon mindkét sín megtalálható. A komplikált közlekedés miatt a hidat nem használják, vonattal nem tudunk átjutni a határon. A haparandai vasútállomást pedig szállodává alakították.
csak nyolc óra van és az üzletek tárt kapukkal várják az eurót-koronát költeni vágyókat. Mindkét városban elfogadják mindkét pénzeszközt, de a helyi pénznemben adnak vissza. Már korábban is élénk kereskedelmi kapcsolatok kötötték össze a két várost, amelybe a csempészés is beletartozott, és amelyet a határ mentén élők előjogának tartottak. A cselekvést magát pedig nem az irodalmi finnben használatos salakuljettaa igével nevezik meg, hanem a svédből átvett jobbata (a svédben ’dolgozni, kétes ügyekkel foglalkozni jelentésű’) szót alkalmazzák.A határt valóban egy út jelöli és az épülő közös városközpont, amelyet 2010-ben fognak befejezni, így a szabad határátlépést egyelőre még megnehezítik a sóderhegyek és a meglepő helyeken felbukkanó gödrök, bár a kerékpárutak és járdák annak rendje és módja szerint már a határ mindkét oldalán biztonságos átkelést tesznek lehetővé a szabályosan közlekedőknek.
Az épülő közös sétálóutca mellett már készen áll a Rajalla/På gränsen (’Határon’) pláza és a két város közös turistainformációja, amelyben a kedves kiszolgáló személyzet mindkét nyelven teljeskörű felvilágosítást tud nyújtani, és a kagylót felvéve is azon a nyelven szólnak a hívóhoz, amelyt a körzetszám alapján az anyanyelvének sejtenek. Bár ez csalóka is lehet, hiszen a két várost elválasztó Tornio folyó völgyében sok finn is lakik. (Akik látták/olvasták a Popzene Vittulából című, Magyarországon is forgalmazott filmet/könyvet, azok bizonyára emlékeznek a főszereplők nyelvi és egyéb viszontagságaira. A magyarra Picsamocsárként fordított Vittula gúnynév mögött Pajala településen ma múzeumot is nyitottak a Mikael Niemi regényében megörökített Tornio-völgyi finnek emlékére. Pajala másik nevezetessége a Laestadius a laestadianizmus konzervatív vallási mozgalmat elindító lelkész múzeuma. A puritanizmusáról ismert mozgalom még ma is nagyon népszerű különösen Észak-Finnországban.) A Tornio völgyében beszélt ún. meän kieli (szó szerint ’a mi nyelvünk’) nyelvjárás-nyelv státuszáról sok vita folyik. (Svédországban kisebbségi nyelvnek számít.)
A haparandai oldalon emlékmű örökíti meg a két város párhuzamos, ugyanakkor eltérő fejlődését. Míg a svéd oldal történetét meglehetős nyugalom és állandóság jellemezte (legalábbis a 20. században), addig a finneknek számos viszontagságot kellett átélniük. Az első világháborúban innen is indultak ún. jääkärik Svédországon át Németországba, hogy a megfelelő kiképzést megkapva, képesek legyenek harcolni szükség esetén Finnország függetlenségének kivívásáért. A hadműveletet titokban kellett elvégezni, kisebb tengeri csatornákon átcsempészve a katonákat a svéd oldalra. Az ekkor még orosz uralom alatt álló Finnország végül harc nélkül nyerte el a függetlenségét, amely részben Leninnek köszönhető, aki sokáig bujdosott a cári hatalom elől különböző finn városokban, és úgy kívánta a finneknek a sok segítséget meghálálni, hogy aláírta a függetlenségi nyilatkozatukat. (Érdekes adalék, hogy sok finn városban van emléktábla, így Tornióban és a svéd Haparandában is azt megörökítendő, hogy Lenin megfordult azon a településen, sőt Tamperében egész múzeumot szenteltek a forradalmi vezérnek.)
Más nyomai is maradtak annak, hogy Tornio egykor az orosz birodalom része volt. A központban szépen felújított ortodox fatemplom várja a mintegy százfőnyi pravoszláv közösség tagjait. A vasúti hídon döbbenten láthatjuk, hogy Finnországban ugyanaz a széles nyomtáva van a síneknek, mint Oroszországban. (Aki már vállalkozott Budapest és Moszkva között a két és fél napos vonatútra, az tudja, hogy Csop környékén egyszer csak az égbe emelkedik a vonat. Ennek az a magyarázata, hogy át kell állítani a kerekek távolságát, mert míg nálunk a nyugat-európai szabvány érvényesül, Ukrajnában viszont már az egykori orosz birodalom szélesebb nyomtávú síneire huppannak vissza a vagonok.) A Tornio és Alatornio közötti vasúti hídon mindkét sín megtalálható. A komplikált közlekedés miatt a hidat nem használják, vonattal nem tudunk átjutni a határon. A haparandai vasútállomást pedig szállodává alakították.
A második háborúban is sokat szenvedett a finn oldal. A háború elől sok finn gyereket menekítettek át svéd családokhoz. Ezekről a megrázó eseményekről szól az Äideistä parhain (’Az anyák legjobbika’) című film. A lappföldi háborúban, amelynek során a német csapatokat igyekeztek a finnek hazájukból kiszorítani Torniótól nem messze szálltak partra a finn csapatok. Haparandában magyar nyelvű emlékművet is találhatunk. Svédország befogadott török, magyar és más monarchiás katonákat, akik az első világháborúban nyomorodtak meg. A haparandai temetőben a négynyelvű (svéd, német, török, magyar) síremlék a Svédországban elhunyt sérülteknek állít emléket.A városok kapcsolata, legalábbis mai formájában, példaértékű. Érdekes lenne a közös városközpont elkészülte után meglátogatni az immár teljesen összenőtt Tornio-Haparandát.
2009. július 20., hétfő
Uráli nyelvek a wikipédián – mi változott egy év alatt?
Majdnem egy éve posztoltam arról, hogy milyen finnugor nyelvek és milyen szócikkekkel vannak jelen a Wikipédián. Akkor az uráli nyelvek a következő szócikkszámokkal képviseltették magukat, és ezzel a következő helyezést érték el:
Korábban nem vizsgáltuk a szócikkek színvonalát. A wikipédia tartalmaz egy igen összetett mutatót: ezt úgy állítják össze, hogy megvizsgálnak ezer olyan szócikket, amelyet szerintük minden wikipédiának tartalmaznia kellene: annak alapján, hogy ezekből hány van meg, ill. milyen hosszúságúak, összeállítanak egy mutatót. Bár a lista igyekszik kiegyensúlyozott lenni, kétségtelen, hogy erősen nyugatcentrikus (pl. négy színészt vár el, három nyugat-európai és egy amerikai, mind a négyen felléptek az Egyesült Államokban). A komi vagy a számi wikipédia minőségét pedig aligha elsősorban az határozza meg, hogy milyen szócikk van benne Velázquezről, Felliniről vagy a tamil nyelvről. Arról nem is szólva, hogy a nyelv és az írásrendszer mennyire erősen meghatározhatja a cikk szószámát. Ráadásul könnyű úgy dolgozni, hogy elsősorban ezt az 1000 cikket fejlesztjük, míg a többit hanyagoljuk. Ez a mutató annyiban mégis kedves lehet nekünk, hogy a magyar (12.) megelőzi a finnt (14.). Megjegyzendő, hogy mindkét hely igen előkelő, a katalánon kívül csak a magyarnál és a finnél jóval több beszélővel rendelkező, főképp világnyelvek előznek meg minket. A további uráli nyelvek vannak még jelen: észt (47.), võrui (111.), komi (155.), számi (157.), erza (202.), moksa (212.), udmurt (213.). Mindez azt mutatja, hogy egyes nyelvek jobb, mások rosszabb helyezést érnek el, mint a szócikkek alapján, de ez a sorrendet lényegileg nem befolyásolja: egyedül a komi előzi meg egy kevéssel a szócikkek számában csaknem harminc hellyel előtte járó számit.
Ahhoz, hogy valamivel árnyaltabb képet nyerjünk, találomra három olyan szócikket választottam, amely minden nyelven egyforma eséllyel fordulhat elő: 1. egy földrajzi hely (Moszkva), 2. egy történelmi személyiség (Lenin), 3. egy természeti jelenség (csuka). Mind a három releváns az összes uráli nép kultúrájában, ezért alkalmas arra, hogy mérce legyen.
1. Egyértelműen a magyar a legterjedelmesebb, ennél kevesebbet nyújt a finn, és az észten már alig kell görgetni. A többi nyelven csak néhány sor szerepel, általában annyi, hogy Oroszország fővárosa, politikai, gazdasági, kulturális (a sor ízlés szerint folytatható) központ, és hogy hány lakosa van. A komi legfeljebb a képeknek köszönhetően ugrik ki a többi közül. A mari és a számi wikipédián nem szerepel.
2. Ezúttal az észt viszi a pálmát, de a magyar és a finn szócikk is elég tisztességes hosszúságú, sőt, a võrui is csaknem kitölti a képernyőt. Ezzel szemben a számi, erza, moksa, mari, udmurt és komi wikipédiában egyáltalán nincs ilyen szócikk. (Ezzel szemben az erza és a komi wikipédiában van Lenin utca/út, ami annyira nem meglepő, hiszen minden oroszországi városban van ilyen. Az erza esetében a Szaranszkiról olvashatunk egy sort, a komiban viszont a baskortosztáni Sztyerlitamak főutcájának hosszát (3,4 km) adja meg.)
3. Ezúttal a finn a győztes, de a magyar és az észt is jónak mondható. Az erza változatban csak a képe, latin neve és rendszertani besorolása van meg, a számiban csak képe és latin neve. A többiben nem sikerült nyomára bukkanni.
Összefoglalva: egyedül a magyar, a finn és az észt wikipédia tűnik használhatónak, a többiben alig van esélyünk információt találni, és ha szerencsénk van, az információ akkor is semmitmondó. A komi jelentős fejlődéséről kialakult képünket árnyalhatja, hogy az 1500 szócikk között van az év 366 napja, ill. rengeteg évszám, amelyhez egy esemény sincs bejegyezve. (Ez a 366 nap szerepel a mari 500 szócikk között is.) A szócikkeket véletlenül váltogatva alig találunk olyat, ahol 2–3 sornál több információ szerepelne. Az erza wikipédiában sikerült olyan, nem igazán enciklopédiába illő adatokat találni, mint a szaranszki trolik számozása, ill. hogy a 24 a 23 és a 25 közötti természetes szám. A moksát hasonló módon böngészve pl. megtalálhatjuk a számítógép szócikket, mely teljesen üres. A võrui szócikkek számát pl. a legfelsőbb domainek szócikkei szaporítják. A nem sok udmurt szócikk között híreket is találunk (viszont azt is megtudhatjuk, hogy Balassi Bálint írt először magyarul erotikus verseket). Bár ezeken a nyelveken a keretek építése folyik, a valódi szócikkírás igazán meg sem kezdődött.
- finn (kb. 170.000, 14. hely)
- magyar (kb. 100.000, 22. hely)
- észt (kb. 50.000, 33. hely)
- számi (lapp; kb. 2500, 122. hely)
- võrui (dél-észt; kb. 1800 szócikk, 140. hely)
- erza (kb. 500 szócikk, 170. hely)
- udmurt (kb. 300 szócikk, 190. hely)
- moksa (kb. 100 szócikk, 216. hely)
- komi (kb. 100 szócikk, 220. hely)
- finn (kb. 210.000 szócikk, 14. hely)
- magyar (kb. 130.000 szócikk, 19. hely)
- észt (kb. 65.000 szócikk, 34. hely)
- võrui (dél-észt; kb. 3500 szócikk, 126. hely)
- számi (lapp; kb. 2800 szócikk, 136. hely)
- komi (kb. 1500 szócikk, 163. hely)
- erza (kb. 670 szócikk, 186. hely)
- mari (kb. 536 szócikk, nem hivatalosan 193. hely)
- udmurt (kb. 380 szócikk, 201. hely)
- moksa (kb. 325 szócikk, 211. hely)
Korábban nem vizsgáltuk a szócikkek színvonalát. A wikipédia tartalmaz egy igen összetett mutatót: ezt úgy állítják össze, hogy megvizsgálnak ezer olyan szócikket, amelyet szerintük minden wikipédiának tartalmaznia kellene: annak alapján, hogy ezekből hány van meg, ill. milyen hosszúságúak, összeállítanak egy mutatót. Bár a lista igyekszik kiegyensúlyozott lenni, kétségtelen, hogy erősen nyugatcentrikus (pl. négy színészt vár el, három nyugat-európai és egy amerikai, mind a négyen felléptek az Egyesült Államokban). A komi vagy a számi wikipédia minőségét pedig aligha elsősorban az határozza meg, hogy milyen szócikk van benne Velázquezről, Felliniről vagy a tamil nyelvről. Arról nem is szólva, hogy a nyelv és az írásrendszer mennyire erősen meghatározhatja a cikk szószámát. Ráadásul könnyű úgy dolgozni, hogy elsősorban ezt az 1000 cikket fejlesztjük, míg a többit hanyagoljuk. Ez a mutató annyiban mégis kedves lehet nekünk, hogy a magyar (12.) megelőzi a finnt (14.). Megjegyzendő, hogy mindkét hely igen előkelő, a katalánon kívül csak a magyarnál és a finnél jóval több beszélővel rendelkező, főképp világnyelvek előznek meg minket. A további uráli nyelvek vannak még jelen: észt (47.), võrui (111.), komi (155.), számi (157.), erza (202.), moksa (212.), udmurt (213.). Mindez azt mutatja, hogy egyes nyelvek jobb, mások rosszabb helyezést érnek el, mint a szócikkek alapján, de ez a sorrendet lényegileg nem befolyásolja: egyedül a komi előzi meg egy kevéssel a szócikkek számában csaknem harminc hellyel előtte járó számit.
Ahhoz, hogy valamivel árnyaltabb képet nyerjünk, találomra három olyan szócikket választottam, amely minden nyelven egyforma eséllyel fordulhat elő: 1. egy földrajzi hely (Moszkva), 2. egy történelmi személyiség (Lenin), 3. egy természeti jelenség (csuka). Mind a három releváns az összes uráli nép kultúrájában, ezért alkalmas arra, hogy mérce legyen.
1. Egyértelműen a magyar a legterjedelmesebb, ennél kevesebbet nyújt a finn, és az észten már alig kell görgetni. A többi nyelven csak néhány sor szerepel, általában annyi, hogy Oroszország fővárosa, politikai, gazdasági, kulturális (a sor ízlés szerint folytatható) központ, és hogy hány lakosa van. A komi legfeljebb a képeknek köszönhetően ugrik ki a többi közül. A mari és a számi wikipédián nem szerepel.
2. Ezúttal az észt viszi a pálmát, de a magyar és a finn szócikk is elég tisztességes hosszúságú, sőt, a võrui is csaknem kitölti a képernyőt. Ezzel szemben a számi, erza, moksa, mari, udmurt és komi wikipédiában egyáltalán nincs ilyen szócikk. (Ezzel szemben az erza és a komi wikipédiában van Lenin utca/út, ami annyira nem meglepő, hiszen minden oroszországi városban van ilyen. Az erza esetében a Szaranszkiról olvashatunk egy sort, a komiban viszont a baskortosztáni Sztyerlitamak főutcájának hosszát (3,4 km) adja meg.)
3. Ezúttal a finn a győztes, de a magyar és az észt is jónak mondható. Az erza változatban csak a képe, latin neve és rendszertani besorolása van meg, a számiban csak képe és latin neve. A többiben nem sikerült nyomára bukkanni.
Összefoglalva: egyedül a magyar, a finn és az észt wikipédia tűnik használhatónak, a többiben alig van esélyünk információt találni, és ha szerencsénk van, az információ akkor is semmitmondó. A komi jelentős fejlődéséről kialakult képünket árnyalhatja, hogy az 1500 szócikk között van az év 366 napja, ill. rengeteg évszám, amelyhez egy esemény sincs bejegyezve. (Ez a 366 nap szerepel a mari 500 szócikk között is.) A szócikkeket véletlenül váltogatva alig találunk olyat, ahol 2–3 sornál több információ szerepelne. Az erza wikipédiában sikerült olyan, nem igazán enciklopédiába illő adatokat találni, mint a szaranszki trolik számozása, ill. hogy a 24 a 23 és a 25 közötti természetes szám. A moksát hasonló módon böngészve pl. megtalálhatjuk a számítógép szócikket, mely teljesen üres. A võrui szócikkek számát pl. a legfelsőbb domainek szócikkei szaporítják. A nem sok udmurt szócikk között híreket is találunk (viszont azt is megtudhatjuk, hogy Balassi Bálint írt először magyarul erotikus verseket). Bár ezeken a nyelveken a keretek építése folyik, a valódi szócikkírás igazán meg sem kezdődött.
2009. július 17., péntek
Dugonics András: Etelka
Minden finnugrisztikai tan- és kézikönyv alaptétele, hogy Dugonics Andrásra nagy hatást gyakorolt Sajnovics János lappföldi utazása és a könyvében kifejtett finnugor rokonság teóriája. A kézikönyvek arról tájékoztatnak, hogy Dugonics őstörténeti témájú trilógiájába (Etelka, Etelka Karjelben, Jólánka, Etelkának leánya) finnugor motívumokat is beépített. De hogyan s miként – arról nem írnak e művek. Talán azért, mert e kézikönyvek írása idején még elképzelhetetlen volt, hogy bárki is magyar irodalmi és nyelvészeti ismeretek nélkül kezdjen finnugor szakos tanulmányokat valamely egyetemen, s magyar irodalmi stúdiumai során részletesebben megismerkedett a szépséges Etelkával, e vaskos (több száz oldal!) teremtménnyel, kinek becses személyében az első magyar regényt tisztelhetjük. E regényes tényből fakadóan Etelkát sok irodalmár tanulmányozta, mi pedig okos irományaikat böngészve találunk hivatkozásokat a regény finnugor vonatkozásaira is. Ezen művek felsorolása előtt azonban említsük meg Domokos Péter: Szkítiától Lappóniáig című munkáját (Bp. 1982), amely a finnugor kézikönyvek közül egyedüliként tér ki Dugonics András trilógiájának finnugor vonatkozásaira (61–62.), lévén ez a szerző érdeklődésébe vágó, és így általa tanulmányozott kérdés. Idézzünk tőle: [Dugonics András] „»Etelka« című 1788-as regényénél – számunkra – többet mond az »Etelka Karjelben« című »szomorkás történet« (1794) s az 1803-as folytatás, a »Jólánka, Etelkának leánya« című két, közel 800 lapos regénykötet.” (61.)
Most nézzük a – számunkra – legkevesebbet mondót, az Etelkát! Három változata ismert, 1788-ból, 1791-ből és 1805-ből. Az első kettő eltérései jelzik az író koncepciójának kisebb változásait, a stiláris finomításokkal is hangsúlyosabbá tett mondanivalót. A harmadik változat abban különbözik az előző kettőtől, hogy szögedi nyelvjárásban szólal meg. Az Etelka számtalan különlegessége közül elsőként ötlik szemünkbe a Honnyaim! című előszó. Ebben Dugonics jellemzi főhősét, Etelkát, dicsőíti eleink dicső tetteit, majd magyarságát, haza- és nyelvszeretetét hangsúlyozza, felsorolja művének forrásait, és utalást tesz a könyvben található jegyzetekre is. Az előszó hatásosan vezeti be a könyv rendkívüli újdonságait. Újdonság a műfaja – regény, az újdonság erejével hatnak felhasznált forrásai – Anonymus, Bölcs Leó, Bíborbanszületett Konstantín művei mind a 18. században bukkantak föl a feledés homályából, valamint újdonságszámba megy az is, hogy a szerző a legújabb történeti és nyelvészeti szakirodalmat használja – többek közt Pray György, Bél Mátyás nevét és művét idézi. Teszi mindezt meghökkentően eredeti, ugyanakkor archaizáló, ékes és míves magyar nyelven. A regény mint új műfaj Dugonicsnál meglepő módon tudományos igényű jegyzetekkel párosul, így alkotván egy rendkívül eredeti irodalmi műfajt. Valahogy így kellene most is tudós hölgyek és urak: ha már telerakjuk műveinket jegyzetekkel, legalább a köztes részek legyenek olvasmányosak!
A mű a honfoglalás és államalapítás közötti időben játszódik, de a hun–magyar őstörténet korábbi szakaszaiba is visszanyúlik. Dugonics András célja az volt, hogy megmutathassa „Régi Magyarainknak Nap-keleti eredeteket…” Csakhogy az első könyv harmadik szakaszának negyedik részében Etelka szerelme, Etele lelepleződik: ő egy valóságos karjeli herceg. Pecsétjén „ki-vala ott meczve egy pánczélos Kar és marokba szorított Scithiai nyíl, a’ Karjeli fejedelmek’ czímere”. Hogy ez mi lenne, s hogyan képzeli az Etelka írója őstörténetünket, elgondolkoztatott sok jó atyafit, s egyikük, Jármy Pál kapitány levelet intézvén a szerzőhöz, ezt kérdezte: „A’-mint-hogy arra-is vagyok némelly atyám fiai’, ’s-jó Barátaimtól kérettetve: hogy a’ Zeeri Pusztán Árpád Fejedelem által kiadatott Törvények miből állhattak? Nem-külömben a’ Karjeli Fejedelemség (melly a’ Csoma’-fejedelem’ jobb karja’ el-vesztésétől neveztetik) ez-előtt való időkben hogy neveztetett, és most minémő nevezet alatt találtatik, Fő-tisztelendőségedtől meg-tudnám.”
Dugonics András kimerítő részletességgel válaszolt. Mondandóját majd belefogalmazza az Etelka 1791-es második változatának 55. jegyzetébe is. E jegyzet révén értesült az ország közvéleménye a finnugor nyelvrokonság elméletéről. A jegyzet tartalma röviden:
Most nézzük a – számunkra – legkevesebbet mondót, az Etelkát! Három változata ismert, 1788-ból, 1791-ből és 1805-ből. Az első kettő eltérései jelzik az író koncepciójának kisebb változásait, a stiláris finomításokkal is hangsúlyosabbá tett mondanivalót. A harmadik változat abban különbözik az előző kettőtől, hogy szögedi nyelvjárásban szólal meg. Az Etelka számtalan különlegessége közül elsőként ötlik szemünkbe a Honnyaim! című előszó. Ebben Dugonics jellemzi főhősét, Etelkát, dicsőíti eleink dicső tetteit, majd magyarságát, haza- és nyelvszeretetét hangsúlyozza, felsorolja művének forrásait, és utalást tesz a könyvben található jegyzetekre is. Az előszó hatásosan vezeti be a könyv rendkívüli újdonságait. Újdonság a műfaja – regény, az újdonság erejével hatnak felhasznált forrásai – Anonymus, Bölcs Leó, Bíborbanszületett Konstantín művei mind a 18. században bukkantak föl a feledés homályából, valamint újdonságszámba megy az is, hogy a szerző a legújabb történeti és nyelvészeti szakirodalmat használja – többek közt Pray György, Bél Mátyás nevét és művét idézi. Teszi mindezt meghökkentően eredeti, ugyanakkor archaizáló, ékes és míves magyar nyelven. A regény mint új műfaj Dugonicsnál meglepő módon tudományos igényű jegyzetekkel párosul, így alkotván egy rendkívül eredeti irodalmi műfajt. Valahogy így kellene most is tudós hölgyek és urak: ha már telerakjuk műveinket jegyzetekkel, legalább a köztes részek legyenek olvasmányosak!
A mű a honfoglalás és államalapítás közötti időben játszódik, de a hun–magyar őstörténet korábbi szakaszaiba is visszanyúlik. Dugonics András célja az volt, hogy megmutathassa „Régi Magyarainknak Nap-keleti eredeteket…” Csakhogy az első könyv harmadik szakaszának negyedik részében Etelka szerelme, Etele lelepleződik: ő egy valóságos karjeli herceg. Pecsétjén „ki-vala ott meczve egy pánczélos Kar és marokba szorított Scithiai nyíl, a’ Karjeli fejedelmek’ czímere”. Hogy ez mi lenne, s hogyan képzeli az Etelka írója őstörténetünket, elgondolkoztatott sok jó atyafit, s egyikük, Jármy Pál kapitány levelet intézvén a szerzőhöz, ezt kérdezte: „A’-mint-hogy arra-is vagyok némelly atyám fiai’, ’s-jó Barátaimtól kérettetve: hogy a’ Zeeri Pusztán Árpád Fejedelem által kiadatott Törvények miből állhattak? Nem-külömben a’ Karjeli Fejedelemség (melly a’ Csoma’-fejedelem’ jobb karja’ el-vesztésétől neveztetik) ez-előtt való időkben hogy neveztetett, és most minémő nevezet alatt találtatik, Fő-tisztelendőségedtől meg-tudnám.”
Dugonics András kimerítő részletességgel válaszolt. Mondandóját majd belefogalmazza az Etelka 1791-es második változatának 55. jegyzetébe is. E jegyzet révén értesült az ország közvéleménye a finnugor nyelvrokonság elméletéről. A jegyzet tartalma röviden:
Finnország egyik része Karjel, ahol régen a magyarok is éltek, ezt bizonyítja, hogy Karjelt Ungermanniának vagy Ingermanlandnak is nevezik. Az, hogy Karjelbe valamikor Attila leszármazottai (tehát magyarok) költöztek, bizonyítja, hogy a finneknél gyakori keresztnév az Attila (lásd Saxo Grammaticusnál). A hun–magyarokat valamikor királyi szkítáknak is nevezték, a királyi jelzőből származik Karjel, vagyis Karélia neve. A finnek és a magyarok közös eredetét állítják a következő szerzők: Olaus Rudbeck, Ihre, Leibnitz, Egenolf, Velin, Strahlenberg, Büsching, Fischer. A magyarok a 13. században katonai segítséget küldtek a „Valdemar, Svecziai király” ellen harcoló finneknek. A segítség ellenére a finnek vereséget szenvedtek, egy részük lápos helyekre, vagyis Lappföldre költözött. Ezt mind jól tudta Hell Miksa, s a messzi északra vezetett csillagászati expedíciójára magával vitte Sajnovicsot, hogy a lappoknak „nyelveket a’ mi nyelvünkkel egyenlőnek lenni tapasztalhatná”. Erről Sajnovics könyvet is írt, amely Nagyszombatban is megjelent, 1770-ben. Sajnovics idézett könyvében sok „FIN szavakat hoz-elő, mellyek igen szépen meg-egyeznek a’ Magyar értelemmel”. És a jegyzet végén további felhasznált források: Herodotus, Schlötzer, Saxo, Sajnovics, Pray.
Hát ennyi az Etelka finnugor vonatkozása.
A mű kritikai kiadása Debrecenben jelent meg, a Csokonai Könyvtár 8. köteteként, 2002-ben. A szöveget sajtó alá rendező Penke Olga véleménye szerint az 55-ös jegyzet szövegében felsorolt szerzők műveit Dugonics valószínűleg nem olvasta, csak Sajnovics nyomán hivatkozik rájuk (455–456.). Sajnovics Demonstratiójának nagyszombati kiadása egyébként Dugonics András birtokában volt.
És végül, a finnugor vonatkozásokat is említő egy-két szakirodalom:
Szauder József: Dugonics András. Tiszatáj, 1968/7. 626–633.
Margócsy István: A tiszta magyar. Nemzetkarakterológia és nemzeti történelem összefüggései Bessenyei és kortársai nyelvrokonság-felfogásában. In: A szétszórt rendszer. Szerk. Csorba Csaba és Margócsy Klára. Nyíregyháza, 1998. 131–140.
Hát ennyi az Etelka finnugor vonatkozása.
A mű kritikai kiadása Debrecenben jelent meg, a Csokonai Könyvtár 8. köteteként, 2002-ben. A szöveget sajtó alá rendező Penke Olga véleménye szerint az 55-ös jegyzet szövegében felsorolt szerzők műveit Dugonics valószínűleg nem olvasta, csak Sajnovics nyomán hivatkozik rájuk (455–456.). Sajnovics Demonstratiójának nagyszombati kiadása egyébként Dugonics András birtokában volt.
És végül, a finnugor vonatkozásokat is említő egy-két szakirodalom:
Szauder József: Dugonics András. Tiszatáj, 1968/7. 626–633.
Margócsy István: A tiszta magyar. Nemzetkarakterológia és nemzeti történelem összefüggései Bessenyei és kortársai nyelvrokonság-felfogásában. In: A szétszórt rendszer. Szerk. Csorba Csaba és Margócsy Klára. Nyíregyháza, 1998. 131–140.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
