Lett Henrik, a Baltikum krónikása

Heinrici Cronicon Lyvoniae, vagyis Henrik livóniai krónikája. Ezt a címet viseli a Baltikum középkori történetének egy morzsáját ránk örökítő írás.

A mű a 12–13. század fordulójának eseményeit rögzíti. Szerzőjéről nem sokat tudunk, illetve életének egy jelentős szakaszáról igen sokat, de arról, ami előtte és utána történt vele, szinte semmit. A történettudomány Lett Henrik néven emlegeti. Valószínűleg német származású volt. Valamikor az 1180-as években születhetett, mivel 1208-ban szentelték pappá. A korabeli egyházi szabályok szerint ekkor legalább 21 éves. Erről az eseményről a krónikából értesülünk, miként életének azon további epizódjairól is, amelyek az 1220-as évekig történtek meg szerzőnkkel. Henrik ugyanis a krónikaírók között igen páratlan módon maga is résztvevője volt az általa leírt eseményeknek. Ezek az események pedig finnugor szempontból is kiemelkedően érdekesek, mivel Henrik aktívan részt vett a pogány lívek, lettek, észtek keresztény hitre térítésében. Ez a folyamat különféle konfliktusokkal – vár- és városostromokkal, lázadásokkal tarkítva zajlott.

Albert livóniai püspök környezetében tevékenykedve Henrik hadjáratokba indult, tolmácsként segítette püspöke tárgyalásait a lettekkel, lívekkel, és Rómában is megfordult egy püspöki konferencián. 1217-től kezdve az észtek körében folytatott missziós tevékenységet. Az egymást követő hadjáratokban legyőzött észt területek lakosságát téríti, kereszteli. Az észtekkel kapcsolatos események leírásában néhány észt szó is található, így a krónika finnugor nyelvészeti szempontból is tanulmányozásra érdemes.

Lett Henrik krónikája három egymást követő püspök, Meynard, Berthold és Albert tevékenysége szerint tagolva, 1186-tól 1226-ig írja le az eseményeket. A krónikában megörökített évtizedek után Lett Henrik valószínűleg átadta a helyét püspöke környezetében a fiataloknak, és talán békésebb évek köszöntöttek rá. A legáltalánosabban elfogadott vélemény szerint az 1259-ben említett, és igen öregként jellemzett Henrik, papendorfi plébános azonos a krónikaíróval. Bereczki Urmas útikönyvében azt találjuk, hogy a kelet-észtországi Mihkli falu egyik első papja Lett Henrik volt (Észtország útikönyv. Bp. 2007. 148.). Forrásait azonban nem nevezi meg, és eddig nem tudtam kideríteni, hogy Mihkli azonos-e Papendorffal.


Lett Henrik életéről és munkásságáról az internet kevés helyén találunk adatokat, azok viszont igen részletesek:

– teljes egészében olvasható egy orosz nyelvű szövegközlés (Генрих Латвийский. Хроника Ливонии. Введение, перевод и комментарии С. А. Аннинского. Москва–Ленинград, 1938), részletes bevezető tanulmánnyal a krónika keletkezéséről és a szerző életéről,

– Leonyid Arbuzov német nyelvű monográfiája (Arbusow, Leonid: Henrichs Livländische Chronik. Hannover, 1955.) a krónika eredeti latin szövegének közlésével is megtalálható a Monumenta Germaniae Historica oldalain,

– a Heinrici Cronicon Lyvoniae lett nyelven is megtalálható az interneten,

– jól használható egy Lett Henrikkel foglalkozó észt bibliográfia,

– a finn, észt, orosz és angol nyelvű életrajzok közül az orosz a leginformatívabb.

Hősi idők visszatérte az Ateneumban

Az Ateneum (a Finn Nemzeti Galéria) a Kalevala 160. évfordulójára ünnepi kiállítást rendezett. (A Kalevala 18 új énekkel bővített második kiadása, az Új Kalevala 1849-ben jelent meg; az első 1835-ben.) A kiállítás a Kalevala-nap előestéjén, február 27-én nyílt meg és egészen augusztus 9-éig várta a látogatókat.

A Kalevala fontos szerepet játszott a finn nemzeti ébredésben, áthatotta a nemzeti romantika nagy alkotásait, és mind a mai napig képes megihletni a művészeket külföldön és Finnországban egyaránt. Szereplőinek hőstettei, tragikus életútja, sorsuknak a természettel való szoros összefonódása volt többek között a témája a helsinki kiállításnak, amelyen nemcsak a finn nemzeti ébredés nagy alkotóinak a képeit és szobrait tekinthették meg a látogatók; a kortárs művészek is kivették a részüket a kiállításból Kalevala-adaptációikkal. Ezenkívül külön termet szenteltek a szervezők a könyvillusztrációknak. A képzőművészeti alkotások mellett mai zeneszerzők darabjait is meghallgathatták az érdeklődők. (A (M)ilyenek a finnek kiállítás is bemutat egyébként néhány, a Kalevalából ihletet merítő metálzenekart.)

Az ateneumi kiállítás tematikusan szerveződött, külön termekben lehetett például a Väinämöinent, Ainót vagy éppen Kullervót ábrázoló alkotásokat megtekinteni. Egymás mellé kerültek itt a különböző korok értelmezései, a Kullervo-ábrázolások közül például Gallen-Kallela híres képétől (fent balra) Sjöstrand szobrán át Kallervo Palsa provokatívabb szándékú alkotásáig (fent jobbra) számos munka szerepelt.

Az egyik legérdekesebb teremben filmet vetítettek, amely azt a vidéket mutatta be, amelyben Lönnrot is járt gyűjtőútja során. A főszereplő néni a falu életének hétköznapjairól karjalai nyelven mesélt, a háttérben tevékenykedő-rosszalkadó unokákra azonban már oroszul szólt rá. A kiállításon két csónak is látható volt, ezek is Karjalából, a Kalevala szülőföldjéről származtak.

A finn múzeumokban az interaktivitás mellett mindig figyelnek külön a gyerekekre is. A Kalevala-kiállításon is volt szoba, amelyben az eposz szereplőinek bábfiguráival játszhattak a gyerekek, míg a felnőttek megismerkedhettek a mű különböző kiadásaival és fordításaival. A magyar változat is fellelhető volt, igaz, egy nem annyira igényes, diákoknak szánt változatban. Az udmurt fordítás pedig teljesen hiányzott.

Alább megtekinthető egy videó, amely a Tenhi nevű finn zenekar Näkin laulu című számának magyar átdolgozása. Az instrumentális zenére a Kalevala egyes részeit olvassák rá a „magyar hangok”.

Mari riport a mari Wikipédiáról

Négy hete beszámoltunk a finnugor wikipédiák helyzetéről, és ott említettük, hogy megindult a mari wikipédia is. Az alábbi videón a REN TV mari nyelvű műsorát láthatjuk, ahol előbb a bemondó magyarázza el a nézőknek, hogy mi is az a wikipédia, majd a mari wikipédia egyik szerkesztője beszél a munkájukról. Elsősorban mariul tanulóknak, tudóknak ajánljuk.

Egy rénhírterjesztő Hantiföldön

Hétfői bejegyzésében Fejes László ismerteti Jaanus Piirsalu észt újságíró beszámolóját hantiföldi utazásáról. Piirsalu eljutott a Hanti-Manszijszktól mintegy 80 km-re lévő faluba, Kisikbe is. A helybeliek nem voltak túl közlékenyek, Fejes László zárójelbe tett megjegyzése szerint talán azért, mert már unják a turistákat. Kisik ugyanis a hanti mintafalu, minden fontos vendégnek megmutatják. Hát ebben lehet valami, mert én is láttam… Íme, egy múlt századi látogatás fotói Kisik faluról:

A finnugor folklórfesztivál résztvevőit szállító hajók a Nazim folyón haladnak Kisik felé 1993 augusztusában. A Nazim az Ob és az Irtis találkozása előtt torkollik az Ob folyóba. E kis vízen ritkán járnak ilyen nagy hajók, ezért egy kalauzhajó mutatja elöl az utat.

A Nazim

Megérkeztünk Kisikbe

A falu a hajóról kikötés közben

Nagy hajó, kis falu

Egy rendezett porta a faluban. 16 évvel ezelőtt a falu iskolájában egy kis hanti néprajzi gyűjtemény volt látható. Vajon megvan-e még?

A háttérben boronafalas technikával épülő ház

Nagyüzemi halszárító épület

Legelésző lovacskák. Tudjuk, már az ugor korban is… Lásd másodfű ló, nyereg, fék stb.

Mintha a jobbszélső csikó a zsiráffal való keresztezés eredménye lenne…

A hajók kikötése után a különböző helyekről érkezett finnugor kórusok, tánc- és zenekarok koncertet adtak a helyiek tiszteletére. Majd a nevezetes esemény miatt áruval feltöltött élelmiszerboltban kartonszámra vásárolták a magyar zöldborsókonzervet, hogy hazavigyék Mari-, Mordvin-, Komiföldre, Karéliába stb. Magyar zöldborsókonzerv ugyan már itthon sincs, de Oroszországban azóta minden mást lehet kapni. Jó drágán…

Táncház a viharban

Észtországba menni kell. Legyen vérfagyasztó tél vagy szeles-esős nyár, Észtország mindig vonzza (magyar) rajongóit. A Viljandiban minden év július végén megrendezett népzenei, vagy szó szerint fordítva örökségzenei (pärimusmuusika) fesztivál még a Baltikumban élő nyelvrokonaink iránt kevésbé érdeklődőket is a kellemes hangulatú dél-észt kisvárosba csalhatja.

Viljandiban egyébként is megvan minden, amiről egy turista álmodozhat. Magas hegyoromra épült romantikus várrom, hívogatóan csillogó vizű tavak és kacskaringós utcák tele érdekes építészeti megoldásokkal felcicomázott faházakkal.

Július végén mindez kiegészül érdekes hangszereket cipelő muzsikusokkal, akik lehetnek országos vagy nemzetközi hírű sztárok, akik teltházak előtt koncerteznek amúgy, a fesztiválon hajlandók összeállni hazai és külföldi zenésztársakkal egy rögtönzött utcai fellépésre. Így nem is csoda, hogy a várhegyet csak lépésben lehet ilyenkor megközelíteni. De nem is érdemes sietni, mert a koncertek szünetében is számos érdekes látnivaló akad. A fesztivál ugyanis mindenkit odacsalogat, punkok, éltes nagypapák és értetlenül vigyorgó turisták egyaránt felbukkannak az emberkavalkádban. A koncerteken szinte mindenki táncol, még akkor is, ha bokáig ér a pocsolya vagy a sár.

Az idei fesztivál egyik legsikeresebb, nagy közönségsikert kiváltó fellépője az udmurt Ekton Korka (szó szerint Táncház) nevű együttes volt, amely nemcsak a szabad színpad előtt táncoltatta meg az odasereglett érdeklődőket, hanem hivatalos koncertjükön, a szakadó eső ellenére is sikerült megtartani a nézőközönséget, akik aztán bőrig ázva hálásan kapcsolódtak be a sistergő lábú udmurt táncosok vezetésével a táncos népi játékokba.

Az Ekton Korka együttest 1997-ben hozta létre Andrej Prokopjev és Natalia Csirkova, a magyar táncházmozgalom törekvésein fellelkesülve és azokat követve, a hagyományos udmurt táncok propagálását tűzték ki célul. Az udmurt fővárosban, Izsevszkben megrendendezett „táncházak” idővel olyan népszerűek lettek, hogy az Ekton Korkából hagyományos táncokat előadó tánccsoport, stúdió lett.

(Érdekes adalék, hogy a 2008-as olimpiára a We are the champions című számot udmurtul az Ekton Korka adta elő. A különböző oroszországi népek ugyanis saját nyelvükön kívánták biztatni nem (csak) orosz anyanyelvű sportolóikat. A videó a Youtube-on megtekinthető.)

A viljandi folkon adott koncertből itt megtekinthetünk egy részletet: