A nyuszik és az új kenyér ünnepe

Augusztus 20. Magyarországon különböző jelentőséggel bírt a különböző rendszerek alatt. Az észtek számára az 1991-es évben lett ünnep ez a nap, mivel ekkor vált újra függetlenné az észt állam a közel fél évszázados szovjet uralom után. (Bár maga a Szovjetunió csak szeptember 6-án ismerte el volt tagállamának kiszakadását.)

Alább egy gyerekek számára készült ismeretterjesztő rajzfilmet láthatunk, amelyben egy nyuszicsalád felnőtt tagjai azt magyarázzák gyermekeiknek, mit jelent a függetlenség helyreállítása. Elmesélik, hogy a szovjet idők alatt még saját országukon belül sem lehetett szabadon utazni, a másként gondokodókat bebörtönözték és a legáltalánosabb árucikkekből is hiány volt a boltokban. A rajzfilm további epizódjai a lastekas.ee oldalon tekinthetők még, igen hasznosak lehetnek például észtül tanulóknak, mivel legtöbbjük feliratozva van, és az észt kultúra fontos jelenségeivel (őszi gombagyűjtés, füstös szauna stb.) foglalkozik. A filmek egy része oroszul is szerepel az oldalon.

A függetlenség helyreállításának napjáról szóló rajzfilm észt nyelven:


és orosz nyelven:

A mari nyelv népszerűsítése útján

Mariföldön a Mariul beszélek mozgalom keretében igyekeznek népszerűsíteni a nyelvet. Az alábbi riportfilmben először egy tatár férfit mutatnak be, aki amellett, hogy aktívan részt vesz a helyi tatárok kulturális életében, mariul is tanul. Ezután egy rendezvényről láthatunk képeket: az utcán alapvető mari kifejezéseket tartalmazó brossúrákat osztogatnak a járókelőknek. A mozgalom jelképévé az Ö betűt választották, amely alapján Mariföldön egyértelműen azonosíthatók a mari feliratok, tehát jól használható a mari nyelv jelképeként. (Strébereknek házi feladat: milyen más betűket választhattak volna ugyanerre a célra? A válasz a Rénhírekről kideríthető.) Végezetül arról számolnak be a riportban, hogy Joskar-Olában egyre több a mari nyelvű felirat a boltokon.



Rejtvény: milyen más nyelv szorulna még népszerűsítésre Mariföldön? (A válasz természetesen a videóban keresendő.)

Lett Henrik, a Baltikum krónikása

Heinrici Cronicon Lyvoniae, vagyis Henrik livóniai krónikája. Ezt a címet viseli a Baltikum középkori történetének egy morzsáját ránk örökítő írás.

A mű a 12–13. század fordulójának eseményeit rögzíti. Szerzőjéről nem sokat tudunk, illetve életének egy jelentős szakaszáról igen sokat, de arról, ami előtte és utána történt vele, szinte semmit. A történettudomány Lett Henrik néven emlegeti. Valószínűleg német származású volt. Valamikor az 1180-as években születhetett, mivel 1208-ban szentelték pappá. A korabeli egyházi szabályok szerint ekkor legalább 21 éves. Erről az eseményről a krónikából értesülünk, miként életének azon további epizódjairól is, amelyek az 1220-as évekig történtek meg szerzőnkkel. Henrik ugyanis a krónikaírók között igen páratlan módon maga is résztvevője volt az általa leírt eseményeknek. Ezek az események pedig finnugor szempontból is kiemelkedően érdekesek, mivel Henrik aktívan részt vett a pogány lívek, lettek, észtek keresztény hitre térítésében. Ez a folyamat különféle konfliktusokkal – vár- és városostromokkal, lázadásokkal tarkítva zajlott.

Albert livóniai püspök környezetében tevékenykedve Henrik hadjáratokba indult, tolmácsként segítette püspöke tárgyalásait a lettekkel, lívekkel, és Rómában is megfordult egy püspöki konferencián. 1217-től kezdve az észtek körében folytatott missziós tevékenységet. Az egymást követő hadjáratokban legyőzött észt területek lakosságát téríti, kereszteli. Az észtekkel kapcsolatos események leírásában néhány észt szó is található, így a krónika finnugor nyelvészeti szempontból is tanulmányozásra érdemes.

Lett Henrik krónikája három egymást követő püspök, Meynard, Berthold és Albert tevékenysége szerint tagolva, 1186-tól 1226-ig írja le az eseményeket. A krónikában megörökített évtizedek után Lett Henrik valószínűleg átadta a helyét püspöke környezetében a fiataloknak, és talán békésebb évek köszöntöttek rá. A legáltalánosabban elfogadott vélemény szerint az 1259-ben említett, és igen öregként jellemzett Henrik, papendorfi plébános azonos a krónikaíróval. Bereczki Urmas útikönyvében azt találjuk, hogy a kelet-észtországi Mihkli falu egyik első papja Lett Henrik volt (Észtország útikönyv. Bp. 2007. 148.). Forrásait azonban nem nevezi meg, és eddig nem tudtam kideríteni, hogy Mihkli azonos-e Papendorffal.


Lett Henrik életéről és munkásságáról az internet kevés helyén találunk adatokat, azok viszont igen részletesek:

– teljes egészében olvasható egy orosz nyelvű szövegközlés (Генрих Латвийский. Хроника Ливонии. Введение, перевод и комментарии С. А. Аннинского. Москва–Ленинград, 1938), részletes bevezető tanulmánnyal a krónika keletkezéséről és a szerző életéről,

– Leonyid Arbuzov német nyelvű monográfiája (Arbusow, Leonid: Henrichs Livländische Chronik. Hannover, 1955.) a krónika eredeti latin szövegének közlésével is megtalálható a Monumenta Germaniae Historica oldalain,

– a Heinrici Cronicon Lyvoniae lett nyelven is megtalálható az interneten,

– jól használható egy Lett Henrikkel foglalkozó észt bibliográfia,

– a finn, észt, orosz és angol nyelvű életrajzok közül az orosz a leginformatívabb.

Hősi idők visszatérte az Ateneumban

Az Ateneum (a Finn Nemzeti Galéria) a Kalevala 160. évfordulójára ünnepi kiállítást rendezett. (A Kalevala 18 új énekkel bővített második kiadása, az Új Kalevala 1849-ben jelent meg; az első 1835-ben.) A kiállítás a Kalevala-nap előestéjén, február 27-én nyílt meg és egészen augusztus 9-éig várta a látogatókat.

A Kalevala fontos szerepet játszott a finn nemzeti ébredésben, áthatotta a nemzeti romantika nagy alkotásait, és mind a mai napig képes megihletni a művészeket külföldön és Finnországban egyaránt. Szereplőinek hőstettei, tragikus életútja, sorsuknak a természettel való szoros összefonódása volt többek között a témája a helsinki kiállításnak, amelyen nemcsak a finn nemzeti ébredés nagy alkotóinak a képeit és szobrait tekinthették meg a látogatók; a kortárs művészek is kivették a részüket a kiállításból Kalevala-adaptációikkal. Ezenkívül külön termet szenteltek a szervezők a könyvillusztrációknak. A képzőművészeti alkotások mellett mai zeneszerzők darabjait is meghallgathatták az érdeklődők. (A (M)ilyenek a finnek kiállítás is bemutat egyébként néhány, a Kalevalából ihletet merítő metálzenekart.)

Az ateneumi kiállítás tematikusan szerveződött, külön termekben lehetett például a Väinämöinent, Ainót vagy éppen Kullervót ábrázoló alkotásokat megtekinteni. Egymás mellé kerültek itt a különböző korok értelmezései, a Kullervo-ábrázolások közül például Gallen-Kallela híres képétől (fent balra) Sjöstrand szobrán át Kallervo Palsa provokatívabb szándékú alkotásáig (fent jobbra) számos munka szerepelt.

Az egyik legérdekesebb teremben filmet vetítettek, amely azt a vidéket mutatta be, amelyben Lönnrot is járt gyűjtőútja során. A főszereplő néni a falu életének hétköznapjairól karjalai nyelven mesélt, a háttérben tevékenykedő-rosszalkadó unokákra azonban már oroszul szólt rá. A kiállításon két csónak is látható volt, ezek is Karjalából, a Kalevala szülőföldjéről származtak.

A finn múzeumokban az interaktivitás mellett mindig figyelnek külön a gyerekekre is. A Kalevala-kiállításon is volt szoba, amelyben az eposz szereplőinek bábfiguráival játszhattak a gyerekek, míg a felnőttek megismerkedhettek a mű különböző kiadásaival és fordításaival. A magyar változat is fellelhető volt, igaz, egy nem annyira igényes, diákoknak szánt változatban. Az udmurt fordítás pedig teljesen hiányzott.

Alább megtekinthető egy videó, amely a Tenhi nevű finn zenekar Näkin laulu című számának magyar átdolgozása. Az instrumentális zenére a Kalevala egyes részeit olvassák rá a „magyar hangok”.

Mari riport a mari Wikipédiáról

Négy hete beszámoltunk a finnugor wikipédiák helyzetéről, és ott említettük, hogy megindult a mari wikipédia is. Az alábbi videón a REN TV mari nyelvű műsorát láthatjuk, ahol előbb a bemondó magyarázza el a nézőknek, hogy mi is az a wikipédia, majd a mari wikipédia egyik szerkesztője beszél a munkájukról. Elsősorban mariul tanulóknak, tudóknak ajánljuk.