Finnugor Nevető Lexikon

A múlt század 70-es éveiben Tímár György rendszeresen jelentkezett a Rádiókabaréban egy általa kitalált műfajjal. Ez volt a Nevető Lexikon. A szócikkek adásról adásra szaporodtak-sokasodtak, majd az összeállt nagy mű könyv alakjában is megjelent. Második, javított kiadását 1983-ban bocsátotta közre a szerző „nemzete épülésére, szellemi gyarapodására”. Ebből idézzük most a nyaraló finnugristák és szimpatizánsok szórakoztatására a finnugor vonatkozású szócikkeket. Előtte azonban emlékezzünk meg a szerzőről is:

Tímár György (1929–2003) költő, kritikus, műfordító a magyar nyelv kiváló művelője volt. Rendkívüli nyelvi leleményét nemcsak műfordításaiban, hanem irodalmi paródiáiban és a már említett Nevető Lexikonban kamatoztatta. A humorral és a Rádiókabaréval való kapcsolata a Nehéz nyelv a magyar című jelenetével kezdődött, amelyet Brachfeld Siegfrieddel adtak elő (itt olvasható és hallgatható). Különböző kancsal- és kínrímekkel alkotott bökverseit a Lúdas Matyi is rendszeresen közölte.

És akkor most következzenek a Nevető Lexikon finnugor szócikkei. Szerintem a legjobbak a koholt finn személynevek és a hozzájuk költött legendák. Néhány finnugor szócikk erőltetett, mindenesetre bizonyítja a szerző szakmai jártasságát:

Fauna Erdei szatírok számára létesített finn gőzfürdő, melyben csak Flóra-szappan használható (49.)

Finnyás Válogatós finny, aki az istennek sem ugor (52.).

Harmadfű Többször átfőzött kamillatea. Rendszerint beteg lovakkal itatják (65.).

Manysi (és Mári). Csere-misszek a „Koldus és királylány” című vogul regényből (101.).

Menjen innen (eredeti írásmód szerint: Mänjeninnen, Paavo). A helsinki közlekedésrendészet kapitánya (103.).

Oltári Mälle Oltaari, finn szépségkirálynő. Hazája legutóbbi szépségversenyén magát a híres Huusika Risaalót (lásd ott) is legyőzte mellbedobással. A világszépségversenyt is megnyerte, pedig a legyőzöttek közt olyan nevek voltak, mint a holland Schayna Van Lookehem, az ugandai Dadamell Amin Didi, a közép-afrikai Mimi N’Dene, az osztrák Heidi Dimischwan és a japán Szukacse Csekicsi. A zsűri elnöke, a brit Sir Mawk szerint a világsztár később a szállodaszobában még őt is maga mögé utasította. (Lásd a Téboly c. magazin „Jó volt együtt a hálás Mälle Oltaarival” című fényképes cikkét.) (115.)

Pingvinek Az északon élő mordvinok déli-sarki rokonai. Népviseletük a frakk (124.).

Riszáló Huusika Risaalo, finn szépségkirálynő. Helsinki egyik külvárosában, Garnisaalóban él (134.).

Ural-Altáj A házasság neve vogul nyelven (161.).

Ennyi. Nem magyar anyanyelvű olvasóinknak talán nehézséget okozhat a szócikkek minden nyelvi furfangjának megértése. Számukra különösen ajánlott az egész lexikon elolvasása.

Főhajtás és hódolat

1983. augusztusában járunk, túl a Kádár-korszak csúcspontján, egyre nő az államadósság, a gazdasági problémák. A Szovjetunió Kommunista Pártjának éppen az az Andropov a főtitkára, aki 1956-ban a budapesti szovjet nagyköveti posztot töltötte be. Halála után még türelemmel ki kell várni Csernyenko agóniáját, hogy a Szovjetunió élére másfél évvel később az a Gorbacsov kerülhessen, aki meghirdeti a peresztrojkát és a glasznosztyot. Leggyorsabban akkor kerülhetnénk elmegyógyintézetbe, ha elmesélnénk valakinek, milyen helyzet fog kialakulni az évtized végére.

Két nappal huszadika, akkoriban az új kenyér és az alkotmány ünnepe előtt mutatják be az István, a király című rockoperát.

Ha a történetet a vázáig csupaszítjuk, a következőről van szó. Adott egy politikailag megosztott ország két vezérrel. Az egyik ragaszkodik az ország ősi törvényeihez, szokásaihoz, és bár hajlandó a kompromisszumokra, csak annyit enged, amennyi nem megy az ország függetlenségének rovására („pogánynak tartanak, pedig Bizánc jelét magamra vettem, csak az volt a cél, hogy szabadságunk megőrizzem [...] Pogánynak tartanak, mert szembeszállok a hóditókkal [...]” stb.). Ezzel szemben a másik fél tisztában van azzal, hogy a békét csak úgy őrizheti meg, ha mindenben enged egy külső, az országot fenyegető hatalomnak: saját uralmának egyetlen célja a béke megőrzése, és ennek érdekében a hatalmat is kész átadni: „Fogadd el Rómát és holnap már tiéd az ország”.

Ha feltételezzük a mű befogadójáról, hogy nem egy süket tuskó, hanem egy intelligens ember, aki értelmet keres a dolgokban, és feltételezi, hogy a mű szerzői a valóság egy szeletéről szeretnének valamit elmondani, akkor arra jutunk, hogy akkor és ott az illető valószínűleg csak egyféleképpen értelmezheti a fent vázolt konstellációt. Az ország történetében közel 27 évvel korábban olyan események zajlottak le, amelyek kísértetiesen emlékeztetnek a fent vázolt eseményekre. 1956 sok mindenről szólt, de elsősorban arról, hogy az ország önállóan dönthet-e sorsáról, vagy sem. A különbségek ellenére Koppány könnyen azonosítható Nagy Imrével, aki kommunista volt (azaz Bizánc jelét magára vette), de az ország függetlensége mellett állt ki. Ezzel szemben Kádár felismerte, hogy a Szovjetunióval nem lehet szembeszállni, és hűen követni kell a szovjet utasításokat: ha kell, személyesen számol le ennek ellenzőivel. A darabbeli kereszténység, ill. a korabeli szocialista-kommunista ideológia közötti párhuzamot aligha kell külön magyaráznunk. Ezek a párhuzamok arra szolgálnak, hogy a néző megértse, miről is van szó. Ami ezen túl van, az a helyzet interpretációja.

Ne felejtsük el, hogy 1956 1956 óta (egészen a nyolcvanas évek végéig) nem közbeszéd tárgya. Az átlagos magyar állampolgár alig tud valamit a valódi eseményekről. A szemtanúk is csak az események egy-egy részletét látták, a valódi dokumentumokhoz nem lehet hozzáférni. Az István, a király interpretációja tehát légüres térbe tör be.

El kell ismerni, Nagy Imre (Koppány) nem ördögként van lefestve és nem egyértelműen negatív figura, mint a korabeli hivatalos álláspont szerint. Sőt, a néző sokkal inkább tud azonosulni az ő álláspontjával. A dinamikus, őszinte Koppánnyal szemben a bizonytalan, tépelődő és lényegében személyiség nélküli István áll. (Míg Koppány személyiségjegyeit aligha lehet Nagy Imre valós személyiségével összevetni, addig István szerény természete erős összhangban van a korabeli propaganda Kádár-képével.) A darabból azok a dalok váltak igazán népszerűvé, amelyek Koppány és tábora énekel. Ugyanakkor a darab végső kicsengése Kádárt igazolja: a történelmi szükségszerűség felülírja a pillanatnyi szimpátiákat, hiába áll ki valaki a maga igazáért, ha ezzel veszélybe sodor másokat – ezzel szemben az igazán nagy vezér akár saját népével is szembefordul, hogy megmentse azt. Lám, ezer év alatt a kereszténységhez is hozzá tudtunk szokni, megszeretjük majd a kommunizmust is. Mindez persze még meg van spékelve a jó vezér unalomig ismert toposzával is: vannak persze bajok, de azoknak a haszonlesű, elvtelen, számító lovagok, és nem a rendíthetetlen vezérek az okai. Persze a legfelső vezető nem korrumpálható, nincsenek személyes ambíciói, megelégszik a sakk-készlettel és a krumplilevessel.

Nos, ez az a darab, amelynek részleteit jobboldali tüntetésekről hazatérő fiatalok (akik a darab bemutatójának idején születtek) még ma is torkuk szakadtából üvöltik a közterületeken. Ebben a darabban az ősi magyar kultúra magvát, a magyar ősvallást a következő sorok hivatottak reprezentálni:

REF: Nap fénye világosságot
Hold fénye teljességet
Víz színe tisztaságot
Csillagok fényességet
Adjatok, adjatok, adjatok
Adjatok, adjatok, adjatok

Kegyes Földanya
Kegyes Napanya
Kegyes Holdanya
Kegyes Vízanya
Kegyes Ősapák
Kegyes Ősanyák
Kegyes Istenek
Kegyes Szellemek
Áldozatunk fogadjátok
Amit kérünk, megadjátok
Előttetek fejet hajtunk
Fogadjátok hódolatunk

(REF)

Kegyes Földanya
Kegyes Napanya
Kegyes Holdanya
Kegyes Vízanya
Kegyes Ősapák
Kegyes Ősanyák
Kegyes Istenek
Kegyes Szellemek
Áldozunk most elôttetek
Tisztejük az ôsi rendet
Halgassátok könyörgésünk
Vigyázzátok nemzetségünk

(REF)

E dalt a bizáncjelétmagamravettem Koppány kérésére énekli el Torda, a fősámán (az ősbemutató idején Deák Bill Gyula, 3:05-től)




Na jó, de miért érdekes mindez uralisztikai szempontból? Azért, mert az „ősmagyar sámánszertartás” szövege valójában egy mari imádság parafrázisa. A szöveg eredetije az Európa Kiadónál 1979-ben megjelent Hozott isten, holdacska! című kötetből származik, és Tandori Dezső fordította magyarra.

Kegyes Nagy Isten,
kegyes Teremtő Isten,
kegyes Mennydörgésisten,
kegyes Fiúteremtő Isten,
kegyes Erőisten, kegyes Világisten,
kegyes Istenanya,
kegyes ég istene,
kegyes próféta,
kegyes angyalok kara,
kegyes szelleme a háznak,
kegyes angyala pénteknapnak,
kegyes Földanya,
kegyes Napanya,
kegyes Holdanya, Szélanya,
kegyes Fagyanyó, Fagyapó,
kegyes Vízanya,
kegyes Családgyarapító,
[...]
Kegyes nagy Isten,
Teremtő Isten, Mennydörgésisten,
Fiúteremtő, Erőisten,
Világisten, Istenanya,
ég istene, próféta,
kegyes angyalok kara;
teljes, új kenyér illatát,
nagy serpenyő illatát,
nagy edény friss mézillatát
itt e nagy asztalról fogadjátok,
háznál készült lakománk
bőséges illatát örvendezve vegyétek;
füst illatába lépve, füstben állva
tűzparázs-széppé,
füst-könnyűvé,
tisztává tegyetek minket;
tűzzel-füsttel a gonoszt kerítve
tűzhelyünktől elűzzétek.
[...]
Ha kérésünkre hajlotok,
hálánk fogadjátok!
Szegetlen új kenyérrel
kérünk tőletek áldást,
kegyes istenek.
[...]
Nap fénye világosságot,
hold fénye teljességet,
föld színe tisztaságot,
termékeny meleget adjatok,
[...]
Ezt kérjük könyörögve,
tőletek,
kegyes istenek, ámen!
Rajtunk könyörüljetek!
Ha jósággal jártok,
hálánk kél érte.

És ez így kb. hatszáz soron át. Valójában a Bródy által kiválasztott soroknál sokkal költőibb képek vannak az imádságban, de ezek egy részét tematikailag is nehezen lehetett volna beilleszteni a darabba, hiszen az imában eredetileg nem hadi szerencséért, hanem jó termésért könyörögnek.

A darabban nemcsak az ima célja, hanem környezete is megváltozott. Koltaynál a szertartás vad ugrándozás, de már Szörényi zenéje is extázisos állapotot sugall. Az eredeti imát azonban nyugodtan, csöndesen, legfeljebb visszafogott fennhangon olvassák, ahogyan az alábbi, egy pogány mari szertartást bemutató videón láthatjuk.




Azt persze nem tudhatjuk, hogy a ősmagyar szertartások olyanok voltak-e, mint a 19.–21. századi marik, vagy inkább a szibériai sámánszertartásokhoz hasonlítottak-e. Az egészen biztos, hogy már a fenti mari szövegben is jól látható a keresztény és a muzulmán hatás, de ezek a 9.–10. századi magyar pogány szertartási szövegekben is jelen lehettek. Az azonban biztos, hogy az István, a király pogány szertartásképe körülbelül annyira hiteles, mint az egész darab eszmeisége.

A nyuszik és az új kenyér ünnepe

Augusztus 20. Magyarországon különböző jelentőséggel bírt a különböző rendszerek alatt. Az észtek számára az 1991-es évben lett ünnep ez a nap, mivel ekkor vált újra függetlenné az észt állam a közel fél évszázados szovjet uralom után. (Bár maga a Szovjetunió csak szeptember 6-án ismerte el volt tagállamának kiszakadását.)

Alább egy gyerekek számára készült ismeretterjesztő rajzfilmet láthatunk, amelyben egy nyuszicsalád felnőtt tagjai azt magyarázzák gyermekeiknek, mit jelent a függetlenség helyreállítása. Elmesélik, hogy a szovjet idők alatt még saját országukon belül sem lehetett szabadon utazni, a másként gondokodókat bebörtönözték és a legáltalánosabb árucikkekből is hiány volt a boltokban. A rajzfilm további epizódjai a lastekas.ee oldalon tekinthetők még, igen hasznosak lehetnek például észtül tanulóknak, mivel legtöbbjük feliratozva van, és az észt kultúra fontos jelenségeivel (őszi gombagyűjtés, füstös szauna stb.) foglalkozik. A filmek egy része oroszul is szerepel az oldalon.

A függetlenség helyreállításának napjáról szóló rajzfilm észt nyelven:


és orosz nyelven:

A mari nyelv népszerűsítése útján

Mariföldön a Mariul beszélek mozgalom keretében igyekeznek népszerűsíteni a nyelvet. Az alábbi riportfilmben először egy tatár férfit mutatnak be, aki amellett, hogy aktívan részt vesz a helyi tatárok kulturális életében, mariul is tanul. Ezután egy rendezvényről láthatunk képeket: az utcán alapvető mari kifejezéseket tartalmazó brossúrákat osztogatnak a járókelőknek. A mozgalom jelképévé az Ö betűt választották, amely alapján Mariföldön egyértelműen azonosíthatók a mari feliratok, tehát jól használható a mari nyelv jelképeként. (Strébereknek házi feladat: milyen más betűket választhattak volna ugyanerre a célra? A válasz a Rénhírekről kideríthető.) Végezetül arról számolnak be a riportban, hogy Joskar-Olában egyre több a mari nyelvű felirat a boltokon.



Rejtvény: milyen más nyelv szorulna még népszerűsítésre Mariföldön? (A válasz természetesen a videóban keresendő.)

Lett Henrik, a Baltikum krónikása

Heinrici Cronicon Lyvoniae, vagyis Henrik livóniai krónikája. Ezt a címet viseli a Baltikum középkori történetének egy morzsáját ránk örökítő írás.

A mű a 12–13. század fordulójának eseményeit rögzíti. Szerzőjéről nem sokat tudunk, illetve életének egy jelentős szakaszáról igen sokat, de arról, ami előtte és utána történt vele, szinte semmit. A történettudomány Lett Henrik néven emlegeti. Valószínűleg német származású volt. Valamikor az 1180-as években születhetett, mivel 1208-ban szentelték pappá. A korabeli egyházi szabályok szerint ekkor legalább 21 éves. Erről az eseményről a krónikából értesülünk, miként életének azon további epizódjairól is, amelyek az 1220-as évekig történtek meg szerzőnkkel. Henrik ugyanis a krónikaírók között igen páratlan módon maga is résztvevője volt az általa leírt eseményeknek. Ezek az események pedig finnugor szempontból is kiemelkedően érdekesek, mivel Henrik aktívan részt vett a pogány lívek, lettek, észtek keresztény hitre térítésében. Ez a folyamat különféle konfliktusokkal – vár- és városostromokkal, lázadásokkal tarkítva zajlott.

Albert livóniai püspök környezetében tevékenykedve Henrik hadjáratokba indult, tolmácsként segítette püspöke tárgyalásait a lettekkel, lívekkel, és Rómában is megfordult egy püspöki konferencián. 1217-től kezdve az észtek körében folytatott missziós tevékenységet. Az egymást követő hadjáratokban legyőzött észt területek lakosságát téríti, kereszteli. Az észtekkel kapcsolatos események leírásában néhány észt szó is található, így a krónika finnugor nyelvészeti szempontból is tanulmányozásra érdemes.

Lett Henrik krónikája három egymást követő püspök, Meynard, Berthold és Albert tevékenysége szerint tagolva, 1186-tól 1226-ig írja le az eseményeket. A krónikában megörökített évtizedek után Lett Henrik valószínűleg átadta a helyét püspöke környezetében a fiataloknak, és talán békésebb évek köszöntöttek rá. A legáltalánosabban elfogadott vélemény szerint az 1259-ben említett, és igen öregként jellemzett Henrik, papendorfi plébános azonos a krónikaíróval. Bereczki Urmas útikönyvében azt találjuk, hogy a kelet-észtországi Mihkli falu egyik első papja Lett Henrik volt (Észtország útikönyv. Bp. 2007. 148.). Forrásait azonban nem nevezi meg, és eddig nem tudtam kideríteni, hogy Mihkli azonos-e Papendorffal.


Lett Henrik életéről és munkásságáról az internet kevés helyén találunk adatokat, azok viszont igen részletesek:

– teljes egészében olvasható egy orosz nyelvű szövegközlés (Генрих Латвийский. Хроника Ливонии. Введение, перевод и комментарии С. А. Аннинского. Москва–Ленинград, 1938), részletes bevezető tanulmánnyal a krónika keletkezéséről és a szerző életéről,

– Leonyid Arbuzov német nyelvű monográfiája (Arbusow, Leonid: Henrichs Livländische Chronik. Hannover, 1955.) a krónika eredeti latin szövegének közlésével is megtalálható a Monumenta Germaniae Historica oldalain,

– a Heinrici Cronicon Lyvoniae lett nyelven is megtalálható az interneten,

– jól használható egy Lett Henrikkel foglalkozó észt bibliográfia,

– a finn, észt, orosz és angol nyelvű életrajzok közül az orosz a leginformatívabb.