2009. október 30., péntek

Őstörténeti kérdések a Heti Válaszban

Mozgalmas őszünk van. Jövőre parlamenti választások lesznek, melynek egyes ütközeteit az őstörténet „kísértő ingoványában” (© Benyhe János) vívják a harcoló felek. Már most.
Kezdődött egy felhívással. Feltörekvő politikai párt jelentette be tiltakozását a finnugor „rokonság” ellen. Majd a katolikus egyház jelentkezett egy körlevéllel, melyben az új pogányság veszélyeire, s ennek kapcsán az őstörténeti eltévelyedésekre hívta fel a figyelmet. Mindezek nyomán a Heti Válaszban egymás után jelennek meg a témával foglalkozó írások.

Szeptember 29-én jelent meg Benyhe János cikke Hungária helyett finngária? címmel. A címben szereplő szójátékot állítólag egy politikus szellemtette, mindenesetre igényes folyóiratban eltekinthettek volna az idézésétől. Az altesti humort hagyjuk meg Fábry Sándornak.
A cikk szerint az ugor–török háborúban a „bécsi-birodalmi támogatást élvező Hunfalvy, Budenz és Trefort Ágoston egyoldalú uráli-finnugor eredetfelfogása győzött Kőrösi Csoma és Vámbéry Ármin turáni-altaji-törökös felfogása ellenében”. Majd az urál–altaji nyelvcsaládról olvashatjuk, hogy az mégis létezik, melyet a magyar mint keveréknyelv bizonyít, s a magyarság keverékjellegére a DNS-minták is bizonyítékul szolgálnak.
Na, erre mondják a kabaréban, hogy ez így, ebben a formában nem igaz. Talán hagyjuk is. Hiányolom viszont a német és a lengyel vonalat: sejtésem szerint a magyar nyelvben több a német, mint a török eredetű szó, Szabó István Mihály mikrobiológusnál pedig azt olvastam (A magyar nép eredete. Az uráli népek eurázsiai-amerikai őstörténete. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó. Bp. 2004.), hogy a magyarok a lengyelek és az ukránok rokonai…

Október 10-én Ablonczy Bálint jelentkezett A táltosok már a spájzban vannak című írásával. A cikk a püspöki kar körlevelére való reagálással indul, a „nemzeti ezotéria” terjedését tárgyalja, név szerint említi Pörzse Sándort, akinek Pörzsölő című tévéműsora bőven foglalkozik „eltitkolt múltunk”-kal.
Az újmagyar pogánykodás alapjául szolgáló nézeteket a szerző sületlenségeknek nevezi, és idézi Molnár Ádám turkológust, aki szerint „az »igazságot« hirdetők többsége monomániás megszállott. Legtöbbjük olyasmivel hadakozik, amit soha senki nem mondott.” Ablonczy Bálint visszautasítja azt a nézetet is, hogy a 19. században a Habsburg-dinasztia ármánykodása következtében vált kötelezővé a finnugor származás tana. És lássuk csak ezt a mondatot: „Az viszont tény, hogy a magyar nyelv legősibb rétege, szerkezete és szókincse finnugor - a nyelvek származása azonban nem feltétlenül esik egybe egy-egy népesség származásával.”
Csupa helyén való gondolat. Vitatkozni csak a szerző egyetlen állításával kell, ezzel: „Egyre több jel mutat arra, hogy az őstörténeti viták politikai síkra kerülnek át.” Az őstörténeti viták ugyanis a kezdetektől fogva politikai síkon is zajlottak. Már Orczy Lőrinc szláv ügynöknek tartotta a magyar–lapp nyelvrokonságról értekező Sajnovics Jánost. („Tudom, meg örültél az Atyafiságnak,│’S ilyly Nemes Nemzettel való rokonságnak, │Nagy híre volt mindég híres lapponságnak, │Valamint most köztünk a’ jeles tótságnak, ││E népnek lehetnél vala Vezére”)
Ablonczy Bálint név szerint említi és minősíti a Jobbik finnugorellenes felhívásának aláíróit, derék hozzá nem értőknek és feketeöves dilettánsoknak nevezve őket. A cikk végén adattárat találunk, Szubkultúra top 5 – a legnépszerűbb szerzők és Az alternatív történelemmagyarázók öt alapállítása címmel.

Sümegi Noémi október 15-én megjelent, Menekülés az őstörténetbe című írása így kezdődik: „Sosem látott levélözön árasztotta el szerkesztőségünket A táltosok már a spájzban vannak című írásunkra reagálva. A Heti Válasz ezzel olyan területre merészkedett, ahol nehéz észérvekkel szembehelyezkedni az egyre terjedő tanokkal, ám a jelenség társadalom-lélektani mozgatórugóit érdemes számba venni.” Vagyis bátor Ablonczy Bálint és a Heti Válasz kapott szépen a fejére.
Sümegi Noémi az ezotéria iránti igény mozgatórugóit keresi cikkében, de áttekinti hazai fejlődését is, kezdve a rendszerváltás előtti időkben kiadott könyvekkel, népszerű tévé- és rádióműsorokkal. Az őstörténeti eltévelyedésekkel ez a cikk csak egy bekezdésben foglalkozott. A szerző szerint az ezotérikus tanok hívei számára a természettudományok s azon belül különösen az orvostudomány eredményei elfogadhatatlanok, s ezen nézetrendszerben a történelem szintén megkérdőjelezhető tudomány.

Szintén október 15-ei A. B. írása, az Akadémikus vita. Ebben a szerző áttekinti a püspöki kar körlevelére és A táltosok már a spájzban vannak című írására érkezett reakciókat.
Papp Lajos szívsebész és Somogyi István az Arvisura Színházi Társulás vezetője a pogány nézetek védelmében emeltek szót.
A Heti Válaszhoz beérkezett levelek írói viszont az Ablonczy Bálint által bírált nézeteket védelmezik. Ezért a szerző részletesebben kitér a Trefort Ágoston-féle finnugorpárti politikus mondatokra, s ennek kapcsán az alternatív elméletek híveinek hivatkozási módszereire, a nem létező források és intézmények kérdésére.
Az ezotérikus nyelvészek a mai magyar köznyelvet vetítik vissza évezredekkel korábbi időkbe – ezt Ablonczy képtelenségnek nevezi. Az olvasók által a Heti Válasz és a szerző figyelmébe ajánlott Varga Géza, Götz László és Padányi Viktor kapcsán megemlíti, hogy a nevezett szerzők nem veszik figyelembe a nyelvtudomány szabályait. Az Akadémikus vita kijózanító írás.

Ismertetésem elején az őstörténet harcmezején vívott politikai küzdelmekre utaltam. Nos, ez leginkább az interneten zajló vitákban jelenik meg. A Heti Válasz cikkeihez hozzászólók nagyon hamar eljutnak egymás politikai táborának szidalmazásához, az őstörténeti nézetek tárgyalása villámgyorsan átvezet a „Ki mennyit és mit lop?” kérdésköréhez. A vitázó felek egymást nagy kedvvel nevezik az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) vagy az NBH (Nemzetbiztonsági Hivatal) ügynökeinek.

A Heti Válasz cikkei a Jobbik felhívása és a katolikus körlevél nyomán születtek meg, közgondolkodásunk alakulását elemzik. Ennek során érintették a magyar őstörténet és a finnugor nyelvrokonság témakörét is. A folyóirat mai számában várható Jelenits István megszólalása (Bálványrombolás, 24. oldal). Kövessük figyelemmel.

2009. október 29., csütörtök

NRVV 15. – Még egyszer a neoklasszicizmusról (megint főtér)

A hét elején meggondolatlanul elejtettem egy mondatot, hogy a kormány épülete (mely egyben a duma és sok más intézmény épülete is) némi fenntartásokkal ugyan, de esetleg a neo-neo-neoklasszicista épületek vonulatába sorolható. Egy idő után azonban kételkedni kezdtem, hogy igazam lehet-e, ezért visszatértem az épülethez. Kétségtelen, hogy a timpanon, ill. az alatta levő áloszlopzat, ill. az oldalszárnyakon megjelenő oszlop-imitációk klasszicista elemek. A klasszicista jelleget erősíti az épület előtt álló (a korábbi Lenin-szobrot felváltó) obeliszk is. Ám a klasszicizmustól nem csak az épület arányai idegenek (ezek inkább a sztálini klasszicizmust idézik), de az alul megfigyelhető boltívek is. A klasszicizmustól távol állnak az épület szögletesre kerekített sarkai is. Ha pedig a főbejáratot oldalról szemléljük meg, a megvilágításnak egészen furcsa, minden arányosságot nélkülöző módját figyelhetjük meg.Kétségtelen, hogy maga az épület régebbi, mint a rajta megfigyelhető stílusjegyek. Összességében tehát azt állapíthatjuk meg, hogy eredetileg egy sztálinista klasszicista épületről lehetett szó, melyet aztán „modernizáltak”. Stílusát ma talán eklektikusnak mondhatnánk, ha nagyon udvariasak szeretnénk lenni az építésszel.

2009. október 27., kedd

Finnugor vers szleme

A hétvégén (október 24-én) különleges rendezvénynek lehettek tanúi a helsinki kocsmalátogatók. A Castrén Társaság szervezésében ugyanis finnugor poetry slam-estet (finnül runopuulaaki) tekinthettek meg a Villi Wäinö sörözőben. A poetry slam vagy slam poetry Amerikából indult a nyolcvanas években, gyakorlatilag a posztmodern költészet egyik formájának tekinthetjük, amelyben összefonódnak a hagyományos költészet és az előadóművészet elemei, egyfajta performansznak is tekinthető az előadás. A költők saját verseiket olvassák fel, erre általában mindössze három percük van, ezért mind a mondadónak, mind az előadásmódnak hatásosnak kell lennie. A bírókat a közönség sorai közül jelölik ki, ők döntik el pontozással, ki lesz a verseny győztese.

A finnugor slamesten a hatáskeltést az is nehezítette, hogy mindenki a maga anyanyelvén olvasott fel. A résztvevők a három önálló államisággal rendelkező finnugor népből kerültek ki, a hazaikat Ville Hytönen, Heli Laaksonen, az észteket Jan Kaus, Jürgen Rooste, míg a magyarokat Kettős Tamás és Szkárosi Endre képviselte. A közönség a versek felolvasása előtt megkapta a szövegek finn fordítását, illetve a hallgatóság számára nagy vonalakban ismertették az egyes országok kortárs irodalmát.

A versenyt Jürgen Rooste, észt költő nyerte. (De szégyenkeznünk nem kell, mert a magyarok is jól szerepelnek a nemzetközi grand :) slam-versenyeken, az első ilyen jellegű európai megmérettetésen, Berlinben szept. 30. és okt. 4. között negyedik helyet ért el az egyik magyar versenyző, Matits István.) Másrészről az országok közötti versenyt Magyarország Észtországgal holtversenyben megnyerte.

A Castrén Társaság szervezte verseny az előfutára volt a 2010-es Ugripuulaakinak, amelyen az ugor nyelvek (hanti, manysi és a magyar) költői közti szópárbajra kerül majd sor.

2009. október 26., hétfő

NRVV 14. – Hanti-Manszijszk neoklasszicista negyede

Érthető módon Hanti-Manszijszban nem találhatjuk meg a klasszikus ókor emlékeit, sem az azokat utánzó klasszicista stílus eredeti építményeit. Mi több, a város teljesen lekéste a neoklasszicizmust is, és pechére még a sztálini klasszicizmus sem ajándékozta meg egyetlen építménnyel sem. (Hacsak nem számítjuk ide a kormány épületét, amely csak erős fenntartásokkal sorolható a klasszicista vonulathoz: ez látható sorozatunk 11. részében, a rondella hátterében.)


A 21. századig kellett várni, hogy Hanti-Manszijszk végre megkapja első (neoneoneo)klasszicista épületeit, nevezetesen a Képzőművészeti Galériát és a Körzeti Könyvtárat. (Utóbbi szintén finnugristanyálat csorgattató gyűjteménnyel rendelkezik.) Természetesen ez a klasszicizmus már nem az a klasszicizmus. Klasszicista elemként elsősorban a timpanonokat és oszlopsorokat tarthatjuk számon. Az épületek azonban merészen szakítanak a klasszicizmus olyan elavult kulcsfogalmaival, mint az arányosság, a szabályosság vagy az egyensúly.

Különösen figyelemre méltó a galéria főtér felé néző homlokzata, melyen az oszlopsor és a mögötte futó falfelület egymástól elválik, és igen hegyes szöget zár be.
A falfelületen gondosan kiválogatva különböző méretű ablakok vannak, az alsókat az előfal gondosan védi a felesleges napsugaraktól.

Ugyancsak említésre érdemes a könyvtár lépcsőházának külső kiképzése. Az egy méteres magasságban kiugró perem pontos funkciója ismeretlen, mindenesetre még egy ponton megtöri a sehová sem vezető boltív az oszloppal és a lépcsőház függőleges határának vonalával amúgy is megtört ívét. Azok, akik frusztrálva érzik magukat az építészeti megoldások megfejthetetlensége miatt, a szellemi szorongásuk enyhítésére megszemlélhetik a könyvtár épülete előtt található, üzenetét konvencionális eszközökkel kifejező szobrot. (Azonban az ínyencek figyelmébe ajánlom a háttérben látható boltívbe feszítővassal beszorított anyagidegen ajtókeretet, illetve a lépcsőkorlátról a díszmárványra diszkréten lecsurgó rozsdacsíkot.)



Orosz nemzeti elem a nemzetietlen klasszicista környezetben.

2009. október 25., vasárnap

Via Baltica

Reggelente egy fáradt, kialvatlan álarc mered rád a tükörből? Unod magad és unod a helyedet, ahol éppen vagy? Találkoznál boldog finnugorokkal is? Semmi akadálya! Vezess 1600 kilométert, és máris Észtországban vagy! Ha ott sem érzed jól magad, az a te hibád. De ne tagadd, hogy utazni azért jó volt.

Autóval Észtországig elmenni ma már nem nagy kaland. Korábban azért másként volt. Például, a szocialista világban meg sem próbálhattuk. A nagy Szovjetunióba magántulajdonú géperejű járművel lényegében lehetetlen volt bejutni. Ma sem lehet, merthogy nincs Szovjetunió. Az utódállamok azonban megörökölték a határőr elvtársakat, akiknek mogorvasága, rosszindulata rendszerfüggetlen volt. A proletár internacionalizmus, népek barátsága és egyéb magasztos eszmék náluk nem jöttek be: egyszerűen nem szerették a turistákat, és különösen nem a magyar turistákat. A rendszerváltás után távolabbi tájakra eljutva, fölfedezhettük, hogy egymást sem szeretik. Például a litvánok a lengyeleket. Ugyanúgy, mint a szlovákok a magyarokat. Hja, az egykor volt birodalmakra, a közös történelmi múltra másként emlékeznek hódítók és meghódítottak. A litvánok mellett említsük meg a letteket is: e két nép a bürokráciában verhetetlen. A német bürokráciából visszakövetkeztetve ilyenek lehettek a poroszok is – a lettek és a litvánok legközelebbi nyelvrokonai…

A schengeni egyezménynek köszönhetően már határőrök sincsenek (sajnos, egy részük rendőr lett). Az utazókra azonban egy újabb, még nagyobb veszély leselkedik: a globalizáció. Melynek eredményeként Varsó fejlődése döbbenetes. Melynek eredményeként a lengyel fővároson autóval átkelni döbbenetesen borzalmas. Ember, kerüld Varsót!


A Via Balticán

A Via Baltica útvonalát Varsótól számítják Tallinnig (vagy Helsinkiig), de találkoztam már olyan tájékoztató prospektussal is, amely az útvonal vilniusi leágazását is így nevezte. Nekünk magyaroknak tehát még igen hosszan kell autóznunk, hogy Varsóban rákanyarodhassunk a Baltikum felé vezető útvonalra. (Hazaúton azonban feltétlenül el fogom kerülni Varsót!)
Szlovákián át számtalan alternatív lehetőség kínálkozik Lengyelország felé, sajnos közös jellemzőjük, hogy egyik sem jó. Mind lassú és zötyögős. Ha nem kerülünk Pozsony irányába (de minek kerülnénk?), autópályán legfeljebb egy órányit tudunk haladni. Szlovákia felől akárhonnan is jutunk be Lengyelországba, Katowicze vagy Krakkó környékén több útvonal közül is választhatunk, hogy eme városok mellett lendületesen haladhassunk a Via Baltica starthelye, vagyis Varsó felé.

Utunk során rengeteg magyar vonatkozású látnivaló mellett haladunk el, hiszen Szvatopluk nevezetes átverésétől majd ezer évig maga Szlovákia is egy nagy magyar látnivaló volt. A magyar vonatkozásoknak finnugor vonatkozásai is vannak: megtehetjük, például, hogy Nagyszalókon, Hunfalvy Pál szülőhelyén keresztül haladva célozzuk meg Észtországot.
Ha először járunk ezen az úton, Krakkót feltétlenül meg kell tekintenünk. A sok másodlagos nevezetesség futólagos megszemlélése során gondoljunk arra, hogy a Wawelben nyugvó Báthori István lengyel király egykor szintén megjárta a Via Balticát. Krakkó legfőbb finnugor nevezetessége azonban nem ő, hanem Mathias de Miechów, vagyis ahogy Zsirai Miklós könyvéből ismerjük: Miechowi Mátyás.
Mátyás testvérünk a krakkói egyetem rektoraként (1501–1519) több magyar diákkal kapcsolatba került, de baráti viszonyt ápolt a felvidéki Thurzó családdal is. 1504-ben, Budán II. Ulászló királyt (1490−1516) részesítette orvosi kezelésben.
Fő műve, a „Tractatus” finnugor vonatkozásai miatt jelentős a számunkra. Habár a Rénhírek nem soronként fizeti szerzőit, de azért beszúrom a teljes címet: Tractatus de duabus Sarmatijs Asiana: et Europiana et de contentis in eis; Finis descriptio[n]is utriusq[ue] Sarmatie, Mathie de Myechow, arciu[m] et Medicine doctoris. Impressum Cracouie opera et impensis prouidi d[omi]ni Ioannis Haller, cuius Cracouie[n]sis. Anno Christi 17 supra millsimu[m]quingentesimu[m]. In vigilai omniu[m] sanctorum. (Krakkó, 1517.)
Mathias de Miechów a Moszkovia fejedelme által leigázott népek és országok között említi a finnugor Permet, Cziremisszát, Iuhrát és Corelát. Ezt az információt valószínűleg litvániai utazása során szerezte. Kortársa, Siegmund Herberstein nemcsak Litvániáig, hanem egészen Moszkváig jutott diplomáciai útjai során. Ő még többet tudott meg a finnugor népekről. Művében több helyen korrigálta is Mathias de Miechów tévedéseit. Ennek is szép, hosszú címe van: Moscovia, der Haupstat in Reissen durch Herrn Sigmunden, Freyherrn zu Herberstain, Neyperg und Guettenhag, Obristen Erbcamrer und öbristen Erbtruckhsessen in Kärntn, Römischer zu Hungern und Behaim Khü[niglichen] May[estät] etc. Ratcamrer und Presidenten der Niederösterreichen Camer zusamen getragen. Sambt des Moscoviter gepiet und seiner anrainer beschreibung und anzaigung, in wen sy emphangen und gehalten werden, sambt zwayen underschidlichen Raisen in die Mosqua. Getruckht zu Wienn in Osterreich durch Michael Zimmermann in S. Anna Hof. 1557.
E két szerző leszámolt több ókori eredetű földrajzi-történelmi tévedéssel: tőlük tudták meg az európai udvarokban és egyéb udvarházakban, hogy keleten is emberek élnek, nem pedig kecskelábú, egyszemű rémségek, ahogy az ókori szerzők írták. Az oroszokról nemcsak azt tudták meg, hogy emberek, hanem azt is, hogy (indo)európai nyelvet beszélnek. Moszkovia őslakos népeinek felsorolása, néprajzi megfigyelése Miechów és Herberstein által pedig izgalmas lehetőség volt a tudós uraknak: ugyan miféle nyelveken beszélnek ezek az emberek? S lám, kiderült: rokon nyelveken…

Varsóban megcélozva a Baltikumot, szintén több útvonal közül választhatunk. A 61-es út viszonylag döcögős, de egyszer kibírható. Ha a 8-as utat választjuk, akkor az elmúlt években felújított és szélesített, itt-ott autópályává nyilvánított, jó minőségű aszfalton haladhatunk Zambrówig. Onnan egy rövid átkötő úton juthatunk Lomzsába. Ott rátérhetünk a 61-esre, s irány Litvánia. Innen a 61-es végig kiváló aszfalton vezet, az elmúlt két évtizedben szinte az egész útpályát felújították. Ahol még dolgoznak, ott mindenhol láthatjuk az európai projektre, a Via Baltica építésére utaló tájékoztató táblákat.


Az a sok kamion szemből – és éppen egy keskenyebb útszakaszon…

Lomzsát elhagyva nemsokára érintjük Swidry falut. E hely adta nevét a szvidéri régészeti kultúrának. László Gyula szerint ez a mezolitikus népesség az őse a neolitikus fésűs-gödrös kerámia népének, vagyis a finnugoroknak. Ő ugyanis úgy vélte, hogy a finnugor őshaza Északkelet-Lengyelországtól a Baltikumon át az Okáig tartott. Napjainkban finn kutatók származtatják a finnugorokat nyugat felől. Vérmes vita folyik róla. Gyula bácsi nagy sámán volt, sok mindent sejtett, csak még nem tudta pontosan, hogy mit. Másik ötlete, a kettős honfoglalás elmélete fölött pedig a magyar őstörténet kutatói vitáznak.

Budapestről indulva váltott vezetéssel kb. 23–26 óra alatt érhetünk Tartuba vagy Tallinnba. Egyébként célszerű megaludni útközben. Számtalan útmenti motel közül választhatunk. Lehet egy alvással is teljesíteni az utat, de egyedül vezetve autónkat ez is igen fárasztó. A legkellemesebb két-három helyen megszállva utazni. Ekkor néhány város megtekintése is beiktatható. Krakkó, Riga, visszafelé Vilnius ajánlott.



Az új Tartu

A Via Baltica rövid ismertetése olvasható az interneten is. Ugyanott nyomon követhető a vita az út vonalvezetéséről is: Augustów után ugyanis egy mocsáron akarták átvezetni az új nyomvonalat, ami a környezetvédők és az EU projektmenedzsereinek ellenállása miatt szerencsére nem valósult meg. Találunk terveket a Baltikum felé vezető vasútvonalra is, ez lenne a Rail Baltica. A következő 50 évben ne nagyon számítsunk rá (utána meg már minek…).

A szomszéd utca

Tartuban jelenleg 5 fok van, a csípős szélben ronda varjak és sirályok keringenek a folyó és a belváros fölött. Hogy minek jöttem ide?