NRVV 51. Hanti babák Tugijaniból

Tugijaniban Palaska néni, Schmidt Éva egyik legfontosabb adatközlője készít hagyományos hanti babákat.


A babákon hagyományos hanti rávarrásokat találunk. Mivel ezek eleve igen aprók, a babákon nem méretarányosan jelennek meg, hanem az eredeti méretükben. A babáknak nincs arcuk: ha lenne, már nem babák, hanem bálványok lennének, gondoskodni kellene róluk, etetni kellene őket stb.



A babák kb. ujjra húzható méretűek.


Nem hátsó szándékkal nézünk be a babák szoknyája alá, hanem azért, hogy megmutassuk szerkezetüket. A több rétegnyi textil biztosítja, hogy a babának tartása legyen.

Georgi képei a finnugorokról és szamojédokról

Johann Gottlieb Georgi az 1768–1774 közötti Akadémiai vagy más néven Természettudományos Expedíció tagjaként dolgozott Oroszország különböző tájain a hirtelen nagyra nőtt birodalom megismerésén munkálkodva.

A német származású Georgi az uppsalai egyetemen tanult orvostudományt, majd az orosz akadémia meghívására érkezett Szentpétervárra. Bekapcsolódván az Akadémiai Expedíció munkájába, Georgi először a Johann Peter Falck svéd botanikus vezette 2. asztrahanyi részleghez csatlakozott, majd Falck halála után átvette a részleg vezetését, és közreműködött a svéd tudós hagyatékának feldolgozásában is.

Az expedíció különböző részlegei a természettudományos megfigyelések közben tanulmányozták Oroszország őslakos népeinek életét, szokásait is. A néprajzi megfigyelések publikálásához az adta az ötletet, hogy 1774-ben Christoph Melchior Roth rézmetsző művész 96 füzetből álló sorozatot adott ki. A képek a birodalom népeinek jellegzetes viseletét, ruházatát mutatták be. Georgi a sorozathoz néprajzi leírásokat készített. A mű első, német nyelvű kiadása (Beschreibung aller Nationen des Russischen Reichs, ihrer Lebensart, Religion, Gebräuche, Wohnungen, Kleidung und übrigen Merkwürdigkeiten) 1776–1780 között jelent meg Szentpétervárott, ezt követte a francia (Description de toutes les nations de l’Empire de Russie, où l’on expose leurs moeurs, religions, usages, habitations, habillements et autres particularités remarquables) és az első orosz nyelvű változat (Описание всех в Российском государстве обитающих народов, также их житейских обрядов, вер, обыкновений, жилищ, одежд и прочих достопамятностей). 1799-ben Georgi kibővített orosz változatot jelentetett meg, amely a külföldi érdeklődés miatt már az orosz nép leírását is magában foglalta. (A német és az első orosz változat elérhető az interneten is, lásd a Wikipédiában, Georginál. Az 1799-es orosz kiadás 2005-ben újra megjelent, én azt használtam.)

A mű első fejezete a finnugor népek leírását tartalmazza. Georgi ebbe a csoportba sorolta a letteket, csuvasokat és tyeptyereket is. A kelet-szibériai és mandzsúriai népek között, a harmadik fejezetben olvashatunk a szamojédokról. A népek leírása általában azonos rendszert követ: tartalmazza a lakóhely, a lélekszám, a gazdálkodási mód, a viselet, a vallás és a hiedelmek, valamint a néplélek adatait és jellemzőit.

Georgi műve több szempontból is korszakos jelentőségű – egyrészt ez az első ilyen típusú néprajzi összefoglalás, másrészt a szerző akkoriban még szokatlan módon megnevezi forrásait: Müller, J. F. Gmelin, Krasenyinnyikov, Steller, Fischer, N. P. Ricskov, Lepjohin, Falck és Pallas nevét említi. A felsorolt szerzők a különböző oroszországi expedíciók résztvevői voltak. Műveik felhasználása révén Georgi munkája az orosz expedíciók néprajzi jellegű megfigyeléseinek esszenciájává vált: ha elolvassuk, az őslakos népekre vonatkozó minden korabeli tudás birtokába jutunk. Minket persze leginkább a finnugor és szamojéd népek érdekelnek…

Könyve számára Georgi a rézmetsző C. M Rothtal új ábrákat is készíttetett. Egy részük a szentpétervári Kunsztkamerában őrzött ruhák alapján készült, de a grafikus fölhasználta Pallas és Müller rajzait is.

Ezt a hosszúra nyúlt bevezetést csupán csatolmányként írtam a finnugor és szamojéd embereket megörökítő alant következő rajzokhoz. Íme a lényeg:

Finn paraszt és parasztasszony

Észt asszony két nézetben

Moksa-mordvin nő két nézetben

És a Pallas-féle eredeti rajz

Mordvin (erza) nő két nézetben

És a Pallas-féle eredeti erza nő

Cseremisz nő elölnézetben - jobbra a Müller-féle eredeti rajz

Cseremisz nő hátulnézetben - jobbra a Müller-féle eredeti rajz

Osztják nő két nézetben - a szúnyogháló mögött fölsejlenek az arcvonások

Osztják férfi az Ob mellől és egy votják nő

Szamojéd férfi és nő

Georgi műve 100 színes tablót tartalmaz, valamint minden fejezet elején és végén egy-egy fekete-fehér rajzot is - általában valamilyen zsánerképet. Közöttük is találunk finnugor és szamojéd témájúakat.

NRVV 50. Glugijani, avagy filológiai nyomozás

1978-ban Honti László Északi osztják szövegek szójegyzékkel címen cikket jelentetett meg a Nyelvtudományi Közlemények 80. számában. Mint már korábban említettük, ebben az időben magyar kutató Szibériába nem juthatott el, anyagát Honti is Leningrádban gyűjtötte. Egyik adatközlőjéről azt állítja, hogy Glugijani faluból származik. Ilyen falut azonban a megjelölt környéken nem lehet azonosítani. Honnan származhat hát ez az adat?

Ahhoz, hogy megértsük a hiba természetét, ismernünk kell az orosz kézírást. Nézzük meg, hogy néz ki a G, ill. a g!


Nézzük meg, milyen lesz az utána álló l!



Látható, hogy ha a Gl kapcsolatot leírjuk, akkor az l becsúszhat a G kalapja alá. Ilyenkor úgy tűnhet, mintha a kalap három száron állna. Van hasonló betű? Van bizony, méghozzá a T!


Természetesen a dolog fordítva is működik: ha a T szárait kicsit slendrián módon írjuk, úgy tűnhet, mintha azok nem a szárak lennének, hanem egy külön betű, pl. egy l.

Valójában a következő történhetett. Honti biztos akart lenni abban, hogy nem felejti el a falu nevét, és nem is szerette volna rosszul lejegyezni. Minden valószínűség szerint az adatközlőt kérte meg, hogy írja le valahova. Az adatközlő persze az oroszországi szokás szerint hanyagul írt, Honti meg idővel, amikor a feljegyzéshez fordult, már elfelejthette, hogy hogyan is hangzott a falu neve. A felírt szó T-jét pedig Gl-nek silabizálta ki, így lett Tugijaniból Glugijani.

Hogy mindez nem a valóságtól elrugaszkodott okoskodás, arra meggyőző bizonyítékunk van. Az alábbi kézírást tavaly rögzítettük Tugijaniban.

NRVV 49. Tugijani

Tugijani rendkívül fontos hely a magyar ob-ugrisztika számára, mivel ez „Schmidt Éva faluja”. Az első világháború és a Szovjetunió felbomlása között magyar kutató gyakorlatilag nem juthatott el Szibériába. Schmidt Éva azonban a hetvenes években Leningrádban tanult, és ott kérvényezte, hogy a téli szünidőre hanti barátnőjéhez látogatóba mehessen. Máig sem érthető, miként kapta meg az engedélyt, vélhetően egyszerű figyelmetlenségből. Szibériában pedig, mivel oroszul és hantiul is kiválóan beszélt, ill. társnőjétől kapott meleg ruhát, már nem tűnt fel a hatóság embereinek, hogy külföldi.

A kilencvenes években, amikor a belojarszkiji archívumban dolgozott, Tugijaniba is visszajárt és jelentős mennyiségű anyagot gyűjtött. Ezek egy részét azóta kiadták, de sok zárolva van (legalábbis a magyar kutatók előtt). Sokat azonban ne várjunk a településtől. A korábban gazdag kolhozzal rendelkező településen mára főképp idősek élnek, a nyugdíjkorhatár előtt állók nagy része is munkanélküli. Igaz, a városba költözöttek visszajárnak régi házaikba, hogy halásszanak, esetleg vadásszanak. A falu lényegében egyetlen, a parttal párhuzamos, attól kb. ötven méterre húzódó utcából áll.


A település annyira érdektelen, hogy fő látványosságaként ezt a (már legalább egy évtizede nem működő) művelődési házat lehet kiemelni. Az oldalában működik (de tényleg!) a posta, mögötte valamilyen távközlési célokat szolgáló antenna látható. Schmidt Éva ittjártakor még élénk klubélet folyt, felvételeket is készített itt. Egykori adatközlői, ha életben is vannak, ma már nem lennének képesek elmondani azt a folklóranyagot, melyet Schmidt Éva még felgyűjtött.


A gerendaház előtt egy klasszikus szovjet iparművészeti alkotást, egy vasrudakból összeeszkábált feliratot láthatunk. (Kino: azaz mozi.)

NRVV 48. Útban Tugijani felé

Nem sokkal Serkalitól északra, Peregrobnojénél kettéágazik az Ob: nyugaton a Kis-Ob, keleten a Nagy-Ob halad. (Valójában a folyó sok-sok ágra szakad, és a két fő meder között is rengeteg kisebb ágon lehet közlekedni.) A szárnyashajó a Kis-Obon közlekedik, míg Priobjéből (többek között Serkalin, Tugijanin és Polnovaton át) Kazimba közlekedik egy újabb típus, a Zarja (hajnalpír).


Bár látszólag tömpe orráról azt gondolhatnánk, hogy csak igen lassan halad, sebessége meghaladhatja a negyven kilométert.


Külső fedélzete nincs, csak a a szűkre szabott belső térben lehet utazni. A hajók időnként (különösen hétvégén) túlzsúfoltak, esetenként fel sem veszik az utasokat. Megszokott az is, hogy a poggyászt be sem lehet hozni az utastérbe, hanem a fedélzeten kötik ki,: ha nem áztatja el az eső, eláztatják a felcsapó hullámok.


Egy szerencsés család vagy társaság azonban asztalhoz is juthat. Mi kétszer utaztunk a Zarján, egyszer Serkali és Tugijani között, egyszer pedig Tugijaniból Polnovatba. Az első alkalommal fel sem merülhetett, hogy elővegyük a fényképezőgépet, akkora volt a zsúfoltság. A második alkalommal azonban szinte üres volt a jármű.


A Zarja sem túl kényes a kikötőkre, egyszerűen felfut a homokpadra, egy pallót eresztenek le a fövenyre, és az utasok máris szaladgálhatnak föl-le.