Mélymagyarok és mélyfinnugorok

Mai témánkhoz egy politikai botrány kínálta az ötletet. Mint ismeretes, a Jobbik nevű politikai szerveződés oktatási és kulturális kabinetje tiltakozott a középszintű magyar érettségi egyik szövegalkotási feladata ellen. A diákoknak Spiró György gondolataihoz kapcsolódva kellett kifejteni véleményüket.
Hát ez kiverte Jobbikéknál a biztosítékot. Honlapjukon ez olvasható: „A Jobbik Magyarországért Mozgalom követeli az írásbeli érettségi feladatsort összeállítók felelősségre vonását a magyar irodalom megcsúfolása miatt. Emellett felhívjuk az illetékesek figyelmét irodalmunk olyan hivatalosan elhallgatott, ámde kiváló íróira, mint Wass Albert, Szabó Dezső, Németh László vagy éppen Csengey Dénes, akinek nevét viseli a Jobbik által alapított könyvtár is.”
Spiró Györgyre 1984 óta haragszanak egyes magyarok, amikor egy Ady Endre stílusában írt versében kölcsönvette Németh László egyik szóalkotását, a „mélymagyarok”-at.

Rémes lenne a Rénhírekben politizálni, nem is tesszük, a vázolt tényállásra csak mint előzményre volt szükségünk. Találjunk inkább itt is némi finnugor vonatkozást, vizsgáljuk meg a következő tételt:

1. A magyarok finnugorok

2. A mélymagyarok tehát mélyfinnugorok

Az 1. állítást helyből meg kell cáfolnunk: nem tudjuk, hogy a magyarok mennyire finnugorok, a genetikai vizsgálatok éppen csak megindultak, egyelőre úgy néz ki, hogy a honfoglaló és Árpád-kori magyarságban a helyi, Kárpát-medencei génállomány dominál. Az viszont igaz, hogy a magyar nyelv finnugor eredetű. Megjegyzem, egyes antifinnugristák is belátják ezt, csak éppen nem tudják, hogy ezzel ugyanazt állítják, mint a finnugristák. Példaként idézhetem Kiszely István honlapjáról a következő megállapítást: „A finnugrizmusnak alapvető hibája, hogy ahelyett, hogy a magyar nyelvben valóban előforduló finnugor szavakkal és nyelvi fordulatokkal foglalkozna, a magyarságot tudománytalanul és teljesen indokolatlanul a finnugor népektől származtatja. Márpedig a nyelvtudomány tárgya a nyelv, és nem annak a népnek a története, amely ezt a nyelvet beszéli.”
Ezt most részletesebben nem kommentáljuk, csupán örömünket fejezzük ki, hogy Kiszely István az utolsóként idézett mondatában olvasható felismerésre jutott. A finnugrisztikai szakirodalmat tanulmányozva egyszer talán belátja, hogy erre a finnugristák nála hamarabb rájöttek.

A 2. állítással kapcsolatban először tisztázzuk, hogy kik azok a mélymagyarok. Erre vonatkozóan eligazít a Jobbik közleménye nyomán kialakult sajtóvita több hozzászólója. Részletes definíciót adott Fábri Ferenc az Élet és Irodalom május 22. számában (2. oldal, Visszhang rovat). Számunkra a következő gondolata szembeötlő: „Mélymagyar az, akinek a finnugor nyelvcsalád nem elég előkelő, aki a sumér–magyar rokonsággal, Jézus pártus-magyar voltával és hasonló délibábos fantazmagóriákkal traktálja honfitársait.” Ebből az következik, hogy a 2. állításunk sem igaz. Aki mélymagyar, az feltétlenül finnugorellenes, tehát nem lehet mélyfinnugor. Na jó, de ki a mélyfinnugor? Ezt a szóösszetételt Németh László nyomán én alkottam, tehát nekem is kell definiálnom. Röviden: mélyfinnugor az, aki a finnugor nyelvrokonság nyelvi tényeiből nem nyelvi következtetéseket is levon, tehát történeti, néprajzi és antropológiai érvek nélkül a finnugor népek történeti-kulturális és genetikai kapcsolatairól értekezik. A 19. század 2. felében és a 20. század elején több finnugrista gondolkodott mélyfinnugorul, míg aztán a tudományos vita tisztázta a módszertani és elvi kérdéseket.

A mélymagyarok Fábri Ferenc-féle meghatározásához még hozzáteendő, hogy ezen embertípus az által képviselt nézetekhez érzelmi alapon közelít, tudományos érvekkel nézeteitől el nem tántorítható. A mélyfinnugorok esetében is látok valami érzelmi töltést: a 19. század 2. felében azok a kutatók, akik felismerték a finnugor nyelvrokonság tényét, ezt valami katarzisszerű élményként élték át – úgy érezték, ismeretlen, elhanyagolt rokonaik bukkantak föl az évszázadok homályából. (Ez a fellobbanó érzelem jelentkezett és jelentkezik ma is a magyar, finn stb. finnugristák egymás közti, avagy finnugorközi párválasztásában – ezek a kutatástörténeti szempontból érdekes házasságok is megérdemelnének egy önálló írást.)

És végre térjünk rá a mai fő mondanivalónkra! Miután oly szépen kifejtettem, hogy aki mélymagyar érzelmű, az nem lehet mélyfinnugor is, bemutatok egy kutatót, aki mégis. Neve Belitzky János, 1909–1989 között élt. Tudományos pályafutását a Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdte. Történelem szakos hallgatóként Mályusz Elemér tanítványa volt, ahhoz az iskolához tartozott, amely több kiemelkedő történészt adott az országnak (pl. H. Balázs Éva). Népiségtörténeti koncepciójától indíttatva Mályusz Elemér szakdolgozati témaként diákjaira egy-egy vármegye történeti feldolgozását osztotta ki. Így született meg Belitzky János műve is Sopron vármegye történetéről (1938-ban, a könyv elérhető, antikváriumok most is hirdetik az interneten). Már ebből az időből datálható azonban őstörténeti érdeklődése és mélymagyar nézetrendszere. Megint Kiszely István honlapjáról idézek: „Belitzky János és Pálfi Károly (1941) a Biblia alapján a magyarság turáni, szíriai és egyiptomi származását vallotta.” Sajnos azonban a pontos hivatkozás hiányában eddig ezt az idézett Belitzky-művet nem találtam meg. Az 1960-as években, midőn Belitzky János elismert Nógrád megyei helytörténészként a salgótarjáni múzeumot igazgatta, a Palócföld című, helyi kulturális folyóiratban sorra jelentek meg különös őstörténeti vonatkozású művei. Szerzőnk elkezdte a szótárakat és térképeket forgatni, s megdöbbenve tapasztalta, hogy Európa tele van finnugor eredetű helynevekkel. Persze a történeti nyelvészetről nem hallott, módszereit nem ismerte, a helyneveket teljesen önkényesen kapcsolta a szótárakban talált szavakhoz. Mentségére csak annyit hozhatunk föl, hogy abban az időben figyelt föl a magyar történettudomány a helynevekben rejlő adatok kiaknázásának lehetőségére. Heckenast Gusztáv nagy hatású könyvet publikált az Árpád-kori szolgáló népekre utaló helynevekről (Fejedelmi (királyi) szolgálónépek a korai Árpád-korban. Bp. 1970), Györffy György pedig a vezérneveket tartalmazó helynevek alapján formálta meg koncepcióját a honfoglalás kori vezető réteg folyók menti nomadizálásáról (összefoglalóan lásd: István király és műve. Bp. 1977).

Belitzky János mélyfinnugor tevékenységére Rédei Károly is utalt: „…pánfinnugor nézetet képvisel Belitzky János is (Beszámoló egy készülő tanulmányról. Palócföld 1965:76–103). Belitzky úgy vélekedik, hogy Európa őslakói a jégkorszak végén finnugorok voltak, akik Észak-Afrikából költöztek be az északra fekvő kontinensre.” (Rédei Károly: Őstörténetünk kérdései. A nyelvészeti dilettantizmus kritikája. Magyar Őstörténeti Könyvtár 11. Bp. 1998. 52.)
Ezek szerint Kalevi Wiik előtt már egy magyar kutató gründolta a finnugorok számára egész Európát! Csakhogy a Rédei-féle hivatkozással van egy kis probléma: A Palócföld 1965-ös kötetében (legalább is az Akadémiai Könyvtárban olvasható példányban) nem található a hivatkozott Belitzky-tanulmány, van helyette azonban egy másik, melynek címe: Válasz néhány kérdésre. (59–79.) Ebből kikövetkeztethető, hogy létezik a Rédei által hivatkozott tanulmány, a Palócföldben jelent meg, eddig viszont nem bukkantam rá, sem az 1964-es, sem az 1963-as kötet nem tartalmazza.
Az általam olvasott 1965-ös közlemény is rejt azonban néhány gyöngyszemet. Megtudjuk, hogy Belitzky János Európában elkülönített NSU (neosuomi), ASU (anticosuomi) és PSU (paleosuomi) nyelvi és helynévadási változatokat, térképet közöl Málta és Gozo szigetének (!) hun-avar településbokorból származó helyneveiről (61.), megállapítja, hogy az etruszk területeken paleoszamojéd és paleojapán helynevek fordulnak elő (63.), Maconka település nevét (ma Bátonyterenye része) paleojapán (64.) eredetűnek véli, és számos térképen mutatja be Franciaország, Svájc és Nagy-Britannia (London) finnugor helyneveit. Hogy miként kerültek Londonba és környékére finnugorok? Belitzky János szerint a hódító angolszász királyok valamelyike telepített oda avarokat, akik között lehettek magyar, szuómi (!), mordvin, török, illír-kelta emberek is (77.). Ez utóbbi nézetében már benne rejlik, hogy magyarok és egyéb finnugorok már a 895-ös honfoglalás előtt is éltek a Kárpát-medencében.

Az avar–magyar kontinuitással és a palócok származásával kapcsolatos mélyfinnugor nézeteit Belitzky János a Palócföld további számaiban fejti ki. 1968-as rövid tanulmányában (A palóc nép és a palóc népnév eredetéről. Palócföld. 1968/3. 55–60.) azt olvashatjuk, hogy a palócok a hun–avarkorban idekerült szamojédok. E nézete mellett a kibontakozó vitában is kitart (A palócok eredetéről. Válasz Bartha László észrevételeire. Palócföld 1969/3. 71–75.), majd egy későbbi tanulmányában is megerősíti azt (A palóc név és a palóc néprajzi csoport eredetéhez. Palócföld. 1977/6. 22–24.).

Mélyfinnugor tévelygéseire a Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyvében teszi fel a koronát (Észrevételek és feltételezések a Palócföld koraközépkori településföldrajzához és történetéhez. Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve. IV. évf. 1978. 73–114.). Kiinduló pontja Anonymus azon állítása, hogy a magyarok „az ugyanazon vidékről való szövetséges népek nagy sokaságával” jöttek a Kárpát-medencébe. Ennek bizonyítékait személy- és helynevekben is megtalálja. A következőt írja: „A Gesta 7. fejezetében elmondottak alapján feltételezhető, hogy a magyarokhoz már az uráli őshazában nyelvrokon hanti, manysi, komi, udmurt, valamint nyenyec és enyec-szamojéd töredékek csatlakoztak. Az 1. fejezet alapján pedig az, hogy a Doni-Magyarországban is bővültek soraik moksa- és erze-mordvin, mari, meri, azaz merja, muroma, észt és egyéb balti-finn nyelvrokonokkal és nem nyelvrokon oroszokkal.” (75.)

Két fejezetcím művéből:
1. Moksa-mordvinok a Karancs és a Cserhát vidékén
2. Szamojéd eredetű népcsoport őshazabeli csatlakozása az új hazát kereső magyarsághoz

És a „bizonyító erejű” állítások:
1. Karancslapujtőn olyan honfoglalás kori övet találtak, amelynek veretei azonosak a mordvinföldi, krjukovo-kuzsnojei öv vereteivel. 16-17. századi oklevelek szerint a Palócföldön Mokso, Moksa és Moxa nevű emberek éltek. „A Hont megyei Százd és a vele határos – az egyik idekerült finnugor néptöredék nyelvén ugyancsak ’száz’-at jelentő – Szete falu mellett emelkedik a Kis- és Nagy-Morda hegy.” (78-79.)

2. Nyene falu neve a nyenyec népnévből származik (90.), Léhi falu neve a tundrai nyenyecek Lehe nemzetségnevéből, Vály falu neve pedig a nyenyec Vaj nemzetség nevéből (91.)

A moksa-mordvinokon és a szamojédokon kívül Belitzky az obi-ugorok, komik és udmurtok nyomait is megtalálta a Palócföldön és szomszédságában:
a) Obi-ugor csatlakozott néptöredékekre utal az Ugra és Ugora földrajzi név, valamint a Kér törzs neve (eredeti jelentése ’csődör, mén’, de Belitzky nem közli, hogy mely nyelv mely nyelvjárásában).
b) Udmurt névadás lehet a szamojédot jelentő jura szavukat feltüntető Ung vármegyei Jóra, másképpen Őr falu neve.
c) „Komik jelenlétét sejtem az ő nyelvükön szamojédot jelentő jaran népnevüknek a bihari Gyaran elnevezésével kapcsolatban.”

Belitzky János egy dilettáns finnugrista a 20. századból. Igazi kuriózum.