Az izsevszki és votkinszki munkások felkelése a kommunisták ellen – 1918. augusztus 9.

Az orosz fegyvergyártás egyik hagyományos központja Udmurtiában található. Ezen a területen a 18. század végén hozták létre az első üzemeket. Izsevszk és Votkinszk a nehézipari termelés céljaira alapított tervezett városok. A kohászat nagy vízigénye miatt gátakat emeltek, víztárolókat létesítettek. Ezek a mérnöki műtárgyak ma is állnak és műemléki védettséget élveznek. A városok nevüket is azon folyókról kapták, amelyek mellé telepítették őket. Izsevszk az Izs, Votkinszk a Votka partján terül el. E városokban az orosz származású betelepített ipari munkásság alkotta a lakosság többségét, de minden bizonnyal udmurt munkások is dolgoztak a különböző ipari üzemekben.

1918 nyarán az izsevszki és votkinszki munkásság már forrongott a pár hónapja hatalomra jutott bolsevikok túlkapásai, kegyetlenkedései miatt és szervezkedésbe kezdett a hatalom ellen. Az elégedetlenség az egész Urál–Káma vidékre átterjedt. 1918. augusztus 9-én Izsevszk a felkelők kezére került. A harcban mindenki részt vett: férfiak, asszonyok, gyerekek. A felkelők munkás és paraszt néphadseregnek nevezték magukat, vörös karszalagot viseltek és vörös zászlók alatt vonultak a bolsevikok ellen. A parancsokat a parancsnokok kollektívája hozta és a munkásküldöttek tanácsa hagyta jóvá. Az egyszerű harcosoktól a parancsnokokig mindenki egyforma zsoldot kapott.

A bolsevikok nehéz harcok árán november 8-án visszafoglalták Izsevszket. A várható kegyetlen megtorlástól tartva a munkások tömegesen és családostul menekültek. Pontonhidat építettek a Kámán, amelyen mintegy 16–30 000 izsevszki és 45 000 votkinszki lakos menekült a túlsó partra. Az új helyzetben a felkelők csatlakoztak Kolcsak fehérgárdistáihoz, de együttműködésük nem volt zavartalan. A menekült munkásokból szervezett egység élére a Káma mellékéről származó Viktorin Mihajlovics Molcsanovot állították. Az egység az ő vezetése alatt, szervezetten hagyta el Oroszország területét, mikor helyzetük már reménytelenné vált. A felkelők közül később sokan visszatértek Votkinszkba és Izsevszkbe, többségük a megtorlás áldozatává vált.

A külföldre távozottak egy darabig biztonságban éltek Kínában, Harbin városában, az oroszországi menekültek mintegy 150 000 fős kolóniájában. A 2. világháború utójátékaként azonban a Szovjetunió Mandzsúriában megtámadta a megszálló japán csapatokat, s győzelme után a harbini kolóniát felszámolta, a menekülteket a GULAG táboraiba szállították. Azok jártak szerencsésen, akik Kínából még időben tovább emigráltak az USA-ba. Az 1970-es években San-Franciscóban még működött az izsevszkiek és votkinszkiak társasága.