Vagdalt nyelv – feliratcsemegék és csemegefeliratok Szaranszkban

A Mordvin Köztársaság fővárosának, Szaranszknak az utcáit járva számos helyen felfigyelhetünk moksa- vagy erza-mordvin díszítőelemekre a házak falán. Ezek nyelvi társai azonban sokkal ritkábban ötlenek a szemünkbe. Bár az is igaz, hogy a közigazgatási és más állami épületeken kötelező feltüntetni az orosz mellett a köztársaság két másik hivatalos nyelvén, az erza- és a moksa-mordvin nyelveken is az intézmény nevét, az utcanevek pedig egyre inkább háromnyelvűsödnek (ld. jobbra a ’Munkás utca’ orosz, moksa és erza nyelvű változatát).

Ezeken kívül azonban csak elvétve lehet erza–moksa feliratokat találni, és ha elő is fordulnak, egy-egy üzlet vagy cég inkább csak az „egzotikum” kedvéért használja őket. A csalogató Sovado ’Térjen(ek) be’ feliratú boltocskában az anyanyelvi felirat láttán megörvendő egynyelvű (ha lenne ilyen) végül igencsak elszomorodna, mivel az eladókkal egyik mordvin nyelven sem tudna kommunikálni, és az anyanyelvén nagy valószínűséggel csak Csapamo lovcot kérhetne, mivel ez az aludtejszerű mordvin különlegesség az egyetlen (erza)-mordvin feliratot is tartalmazó termék az élelmiszerüzletekben.

A mordvin népi ételek széles választékát kínáló Nacionaljnij restoran ’Nemzeti étterem’ a mordvinokra jellemző piros színnel és a köztársaság zászlajában is megtalálható napszimbólummal hirdeti magát (ld. jobbra), ugyanakkor a Szaranszk város napjára elővarázsolt ételektől roskadozó asztalaikon csupán a vagdalt hús neve volt egy kis táblácskán erzául feltüntetve.

Az erza–moksa feliratok hiánya akkor igazán megdöbbentő, ha ellátogatunk a szomszédos Csuvas Köztársaságba, ahol még az újságosbódén található kiírás is kétnyelvű. Szaranszkban probléma a feliratok alacsony száma mellett az is, hogy olykor hibás alakban használják az erza vagy moksa eredetű szót, mint például a Liszma villamosenergetikai cég, amely az eredeti erza liszjma ’kút’ jelentésű szóból kihagyta a lágyjelet.

A magánhangzó-harmónia 7. A manysi

A manysi négy fő nyelvjárása közül (északi, nyugati, keleti, déli) egyedül az északit ismerjük alaposabban, magánhangzó-harmónia viszont kizárólag a déliben (tavdaiban) van – pontosabban volt, hiszen ez a nyelvjárás már a 20. század közepe táján kihalt.

Erről a nyelvjárásról nagyon kevés adat áll a rendelkezésünkre: a 19. század végén Munkácsi Bernát kb. 30, a 20. század elején pedig Artturi Kannisto kb. 60 oldalnyi szöveget gyűjtött. Kannisto külön cikket is szentelt a magánhangzó-harmóniának, ismertetésünket erre építjük.

A tavdai magánhangzók leírására olyan bonyolult, mellékjeles betűket (ezeket a nyelvészek maguk is „karácsonyfák”-nak csúfolják, mivel a betű köré mindenféle mellékjel van aggatva) is használnak, melyeknek reprodukálására itt esélyünk sincs. Éppen ezért egyszerűbbnek látszik, ha a szokásos részletes ismertetés helyett csak annyit mondunk, hogy a tavdai magánhangzó-rendszer igen gazdag, hat elöl és hat hátul képzett magánhangzó van benne, továbbá a svá (ə – l. a mariról és a hantiról szóló korábbi írásainkban). Az elöl képzett magánhangzókat csak elöl képzettek követhetik, a hátul képzetteket pedig csak hátul képzettek. Kivételt képez egy középső nyelvállású, hátul képzett, de kerekítetlen magánhangzó, melyet egyes szavakban elöl, másokban hátul képzett magánhangzók követnek. Ha az ə az első szótagban áll, akkor csak elöl képzett magánhangzók követhetik, de nem első szótagban akár elöl, akár hátul képzett magánhangzó után is állhat, és ilyenkor tlátszóan viselkedik: ha elöl képzett magánhangzók állnak előtte, mögötte is azok lesznek, ha viszont hátul képzettek előzik meg, hátul képzettek fogják követni is.

Kannisto áttekinti azt is, hogy a toldalékok milyen alakjai váltakoznak. Ebből az derül ki, hogy váltakozhatnak egymással alsó nyelvállású magánhangzók (á-szerű magánhangzó nyílt e-szerű (ä-szerű) magánhangzóval. Ha azonban az elöl képzett változat nem alsó nyelvállású, akkor felső nyelvállású elöl képzett magánhangzó váltakozik középső nyelvállású hátul képzett magánhangzóval, méghozzá ajakkerekítés szempontjából azonos minőségűvel (tehát i-szerű magánhangzó hátul képzett e-szerű magánhangzóval, ill. ü-szerű magánhangzó o-szerű magánhangzóval), ill. középső nyelvállású váltakozik alacsony nyelvállásúval (tehát e-szerű magánhangzó á-szerű magánhangzóval – igaz, nem ugyanazzal, mint amelyik az első párban szerepel, hanem annál hátrébb képzettel). A toldalékokban az ə sosem váltakozik.

Pelmenyi, pelnyany

Ki gondolná, hogy a szerte Oroszországban oly népszerű, és a világ más tájain is ismert pelmenyi nem orosz, hanem – a legelfogadottabb elmélet szerint – finnugor, pontosabban komi eredetű étel? A derelyére vagy raviolira emlékeztető, általában darált hússal töltött és vízben kifőzött tésztatáskákat a komik és az udmurtok pelnyanynak, azaz „fülkenyér”-nek nevezik (ez a szó a magyar fül szóval rokon és azzal megegyező jelentésű pel, illetve az iráni eredetű nyany 'kenyér' szavak összevonódásával keletkezett, és a kis tésztatáskák fülre emlékeztető formájára utal).

Az elmélet regényes változata szerint valaha az északi területeken élő komi vadászok közkedvelt és praktikus eledele volt a pelnyany, akik gyakran vittek magukkal a téli vadászatokra ilyen típusú fagyasztott, nyers tésztatáskákat. Ezeket forró vízben megfőzve pillanatok alatt tápláló, meleg ételhez juthattak. A pelnyany később az oroszok között is népszerű lett. Elnevezése az orosz nyelvbe kerülve némi hangváltozáson ment keresztül, így lett belőle pelmeny, ami jobbára többes számban, pelmenyi alakban használatos az oroszban.

Egy másik feltevés szerint a pelmenyi Északnyugat-Kínából származik, hasonló tésztaféléjük ugyanis a kínaiknak is van. Az étel elkészítésének elve azután a mongolok közvetítésével került volna Kínából nyugatra, az orosz területekre, sőt, egészen Kelet-Európába. Eszerint az elmélet szerint még az ukránok és a lengyelek hasonló tésztaféléi, sőt, az olasz ravioli és tortellini is végső soron kínai eredetűek.

Véleményem szerint a darált hússal töltött, vízben kifőzött tésztatáskák elkészítésének elve elég egyszerű ahhoz, hogy azt is feltételezhessük, hogy a világ különböző pontjain egymástól függetlenül alakultak ki a szóban forgó tésztafélék. Az mindenesetre kétségtelen, hogy az orosz pelmenyi elnevezés a komi és udmurt pelnyany szóból származik, és ez a tény valószínűvé teszi azt a feltételezést, hogy az oroszok a permi népektől vették át magát az ételspecialitást is.

A különféle ízesítésű pelmenyi-, pelnyany-fajták közül a darált hússal töltött változat a legismertebb. A komik és az udmurtok ehhez hagyományosan háromféle húsból – marha-, disznó- és birkahús keverékéből – készítették, készítik a tölteléket. Darált húson kívül sós túróval, gombával és káposztával is töltik az udmurtok és a komik a pelnyanyt. A következőkben a darált húsos pelnyany elkészítésének módját ismertetem.

Két bögre finomlisztet összegyúrunk két tojással és annyi meleg vízzel, amennyit a tészta felvesz. Konyharuhával letakarva fél órig pihentetjük. Közben elkészítjük a tölteléket: 40 dkg darált sertéshúst (vagy – a hagyományokat követve – vegyesen marha-, sertés- és birkahúst) összedolgozunk két fej apróra vágott vöröshagymával, fél kiskanál őrölt feketeborssal és kb. fél kiskanál sóval. (Noha az eredeti recept szerint a tölteléket nyersen kell a tésztatáskákba tölteni, tapasztalatom szerint mégis érdemes a hagymával és a fűszerekkel együtt kevés olajon, kis vízzel néhány percig párolni a húst, mielőtt megtöltenénk vele a tésztadarabokat). Lisztezett gyúródeszkán 2-3 mm vastagságúra nyújtjuk a tésztát, majd közepes méretű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. (Egy másik változat szerint 3-4 cm átmérőjű hurkát formázunk a tésztából, amit aztán késsel 2-3 mm vastagságú körökre vágunk.) A tésztakörök közepére 1-1 púpozott kiskanálnyi tölteléket halmozunk, félbehajtjuk őket, az így keletkezett félkörök széleit óvatosan összenyomkodjuk (szükség esetén kicsit bevizezhetjük a széleket, hogy jobban tapadjanak egymáshoz), végül a táskák csücskeit egymáshoz illesztjük, hogy kis gyűrűket kapjunk. A főzéshez egy-két kiskanál só, egy-két evőkanál olaj és/vagy ízlés szerint egy-két húsleveskocka hozzáadásával bő vizet forralunk, a tésztadarabokat a forrásban lévő vízbe óvatosan beledobjuk. Mintegy negyed órányi főzés után a pelnyany-darabokat tésztaszűrővel óvatosan kihalásszuk a vízből, és tetszés szerint tejföllel, majonézzel, vagy akár ketchuppal ízesitve tálaljuk őket.

Hagyományok és modernség: etnofuturizmus

Az etnofuturizmus fogalma az 1980-as években jött létre Észtországban, majd hamarosan elterjedt más, oroszországi finnugor népeknél is. Az elnevezés jól mutatja, miről is van szó valójában: olyan, képzőművészetben, zenében, irodalomban jelentkező irányzatról, amely a hagyományos népi kultúrát (poszt)modern, új elképzelésekkel ötvözi. A lényeg az eredetileg vidéki kultúra olyan módon történő megújítása, hogy közel kerüljön a városi, fiatal rétegekhez, illetve tulajdonképpen a fiatal, városi értelmiségiek formálják a maguk képére népük ősi kultúráját. Tehát az etnofuturizmus elsősorban gondolkodásmódot, világszemléletet jelent.

Ezt szemlélteti a mellékelt két fotó. Az elsőn Zoja Lebegyeva udmurt textilművész, babakészítő látható, különféle, általa készített apró dísztárgyakkal. A második fotón a kezében tartott alkotás látható: az anyaga háncs és pamut, a színek az udmurt zászló színei: fekete, piros és fehér (a Föld, a Nap valamint a Fény, a Világmindenség színei). A középső emberke arcán a nyolcágú Sudo Kizsili, azaz a boldogságot jelentő mágikus jelkép.

Talán többféle értelmezési lehetőség is elképzelhető arra, hogy mit ábrázol ez a tárgy, mi az eszmei mondanivalója. Vagy teljesen egyértelmű? Erre vonatkozóan várom a hozzászólásokat. Később én is megírom majd a művész saját magyarázatát.

A magánhangzó-harmónia 6. A hanti

A hanti három nagy nyelvjárási csoportja (északi, a kihalt déli, keleti) közül csak a keletiben van magánhangzó-harmónia, itt sem mindenhol: a nyugatabbra eső (Szurgut környéki) nyelvjárásokból kihalt. A legkeletibb (vahi–vaszjugáni) nyelvjárások viszont, ahol a magánhangzó-harmónia a legstabilabb volt, teljes egészükben haltak ki, meghagyva a tudománynak azt a lehetőséget, hogy mindörökké úgy beszélhessen róluk, mint magánhangzó-harmóniát ismerő nyelvjárásokról.

A vahi–vaszjugáni hanti magánhangzó-rendszere

A vahi–vaszjugáni hantiban a magánhangzók két csoportját különböztetjük meg: a teljeseket és a redukáltakat. Ezek bizonyos szempontból emlékeztetnek a hosszú és rövid magánhanguzók különbségére: a teljes magánhangzók helyzetüktől függően megnyúlhatnak, igaz, lehetnek éppen olyan rövidek is, mint pl. a magyar rövid magánhangzók. Ezzel szemben a redukáltnak nevezett magánhangzók mindig igen rövidek, rövidebbek, mint hasonló beszédtempónál pl. a magyar rövid magánhangzói. A teljes magánhangzók rendszere viszonylag gazdag: i, y, ü, u, e, ö, o, ä, a. Ezek többségének ejtése megegyezik a hasonló írásmódú magyar hangok ejtésével, a kivételek a következők: y (valójában mellékjeles i-vel írják, itt tipográfiai okokból y) – az i-hez hasonló, de annál hátrébb ejtett hang (vö. román î, lengyel y, orosz ы); ä – igen nyílt (az a-hoz hasonló nyílásfokú) e; a – a magyar á-hoz hasonló hang. Redukált magánhangzóból viszont csak négy van: ŏ – az u és az o közötti, igen rövid hang; o̐ – az ü és az ö közötti, igen rövid hang; ə^P és ə^V – a hegyi mariban találhatóhoz hasonlóak, olyasféleképpen ejtendőek, mint az angol a 'egy' névelőben vagy az -able '-ható, -hető' képzőben, a németben a hangsúlytalan szótagban e-vel írt hang (pl. a bitte) hangok: az ə^P elöl, a ə^V hátul képzett. (Ezt a jelölési módot kizárólag tipográfiai okokból választottuk. A ə^V-t első szótagban ă-val, nem első szótagban mellékjeles ə-vel szokás jelölni; az ə^P jele az egyszerű ə.)

A vahi–vaszjugáni magánhangzó-harmónia

A vahi–vaszjugáni magánhangzó-harmónia nem szolgál különösebb meglepetésekkel. A palatális magánhangzók (i, ü, e, ö, ä, o̐, ə^P) után palatális, a veláris magánhangzók után (y, u, o, a, ŏ, ə^V) veláris magánhangzók következnek. Érdekes kérés lenne, hogy toldalékokban hogyan viselkedik az e, hiszen ennek nincs hátul képzett párja. Sorozatunk olvasóit nyilván az is izgatja, hogy tövek nem első szótagjában „átlátszó”-ként, vagy következetesen palatálisként viselkedik-e. Sajnos a válasz kiábrándító: nem első szótagban (s így toldalékokban) e egyszerűen nem fordul elő. Egyébként a toldalékokban a következő váltakozó párok fordulnak elő: i/y, ä/a, ə^P/ə^V ill. jóval ritkábban ü/u, ö/o, ŏ/o̐.

Egyetlen toldalék van, amely nem vesz részt a magánhangzó-harmóniában, a passzívum jele: -uj-. Ezt követően mindig a toldalékok veláris változata jelenik meg, függetlenül attól, hogy előtte elöl vagy hátul képzett magánhangzók vannak-e.