Amikor a finnugorok átgázoltak Európán

„A magyarok nyilaitól ments meg uram, minket…” („De sagittis hungarorum libera nos, Domine…”) – fohászkodtak németföldi templomokban a magyar kalandozások idején. Keletről jött lovas portyázók fenyegették Európa békéjét – dicső eleink.

„A hakkapeliták borzalmas seregétől ments meg uram, minket…” („A horribile Haccapaelitorum agmine libera nos, Domine…”) – fohászkodtak németföldi templomokban a harmincéves háború idején. Északról jött lovas csapatok harcoltak svéd kötelékben – dicső finn nyelvrokonaink.

Ezek a finnugorok ilyen vademberek lennének? Csak annyira, mint mások. A történelmi körülmények hozták létre azt a zavaros helyzetet, melyben a magyar és finn könnyűlovasság oly sikeresen tevékenykedhetett.

A magyar kalandozások szakirodalma tengernyi. A témát szépirodalmi és ismeretterjesztő művek is feldolgozták. Nemzeti tudatunkba a kalandozások kora dicsőséges hadjáratok sorozataként épült be, melynek végét, a csúfos bukást az ember tragédiájához hasonlóan igyekszünk elfelejteni.

A történeti művek természetesen kimerítően tárgyalják a kalandozások minden mozzanatát. Mondandójukból most azokat emelem ki, amelyek talán összekötik a kalandozó magyarok és a hakkapeliták hadi cselekedeteit:

1. A könnyűlovas harcmodor

A magyarok és a finnek egyaránt könnyűlovasok voltak. E fegyvernem ereje a gyorsaságában rejlik. Kiválóan alkalmas a portyázásra, védtelen falvak lerohanására, kirablására. Ez volt a kalandozók elsődleges szándéka, ezért indították hadjárataikat.

A finnek az 1618-tól 1638-ig tartó harmincéves háborúba a svédek oldalán keveredtek bele. Könnyűlovas harcmodoruk felszereltségükből adódott: a svéd hadvezetés nem tudta vagy talán nem is akarta segédcsapatait nehézpáncélzattal ellátni. A kalandozó magyarok és a finn hakkapeliták karcmodora nagyon hasonló volt (a finnek harcmodoráról lásd lejjebb).

A könnyűlovasság sikeres alkalmazása csak bizonyos körülmények között lehetséges. A harmincéves háború bebizonyította, hogy e harcmodor zárt tömbben felállt nehézlovasság ellen nem vethető harcba, különösen akkor, ha a nehézlovasságot tüzérség is támogatja. A harmincéves háború a hadművészet nagy fejlődésének korszaka volt. Legkiemelkedőbb hadvezérének a német Wallenstein bizonyult. A beavatkozó országok tábornokai számos újítással gazdagították a háborúskodás tudományát. A svéd parancsnokok sikeresen alkalmazták a finn könnyűlovasságot.

2. A körülmények

A zsákmányszerzés mint gazdasági tevékenység szervesen beépült a sztyeppi népek életmódjába. A nomád legeltetés és az időről-időre továbbköltöző pásztortanyák mellett kiegészítő tevékenységként űzött földművelés nem eredményezett olyan mennyiségű és minőségű exportcikkeket, melyekkel a kereskedelembe tartósan be lehetett volna kapcsolódni. A mások által termelt és olyannyira áhított javak ezért csak erőszakkal voltak beszerezhetők. A Kárpát-medencébe betelepült magyarság zsákmányszerző akciókat indított Európa különböző égtájai felé. Ekkor meglepve tapasztalták, hogy még annál is erősebbek, mint amilyennek gondolták magukat: fegyverzetük és a színlelt megfutamodáson alapuló ravasz keleti harcmodoruk ismeretlen volt e tájakon. A kalandozók fényes sikereket arattak. Még inkább meglepődtek Európa megosztottságán: a különböző kisebb-nagyobb királyok és fejedelmek szívesen szerződtették a magyarokat – felfegyverzett, kiképzett magyar vitézeket lízingelhettek, fizetségük az volt, amit raboltak. A kalandozók tehát meglepték Európát, s a politikai viszonyokat ügyesen kihasználva ideig-óráig még fenn tudták tartani sztyeppi jellegű életmódjukat.

A finn hakkapeliták sikerei hasonló okokra vezethetők vissza: akkor alkalmazták a könnyűlovas harcmodort, mikor Európa ismét kezdte elfelejteni azt. A finnek erős és igénytelen lovai kiválóan megfeleltek a könnyűlovasság céljainak. A harmincéves háború idejére már feledésbe merültek a kalandozók rémtettei, sőt a tatárjárás is. (Mely egyébként Magyarországnál nyugatabbra nem jutott, de nálunk is azért okozott olyan pusztítást, mert már mi is elfeledtük a könnyűlovasság alkalmazásának és támadása elhárításának fortélyait.)

A kalandozások korához hasonlóan megosztott volt Európa a 17, század első felében is: gazdasági és politikai csatározások közepette Európa belsejéből fokozatosan az Atlanti-óceán partjaira tevődtek át a kereskedelmi központok, a német egység tűnőben volt, a háborút kezdeményező felek sikeresen vonták be a szomszéd országokat is csetepatéikba (lásd Bethlen Gábor, I. Rákóczi György és Erdély). A harmincéves háborúba II. Gusztáv Adolf svéd király a lutheránus német választófejedelmek oldalán avatkozott be, de valójában Svédország nagyhatalmi pozícióit kívánta megerősíteni.

Ha netán elfeledtük, amit az iskolában tanultunk a kalandozásokról, akkor föllapozhatjuk az enciklopédiák, kézikönyvek megfelelő helyeit. A hakkapelitákról azonban igen csekély a magyar nyelvű szakirodalom, ezért tekintsük át az alapvető tudnivalókat:

A hakkapeliták neve csatakiáltásukból ered. A Hakkaa Päälle! jelentését és hangulatát talán a Vágd kupán! fordítás adja vissza legjobban.

Az 1500-as évek végén, a lengyel–svéd háborúban jelennek meg először a csatamezőkön, majd az 1600-as évek elején már az oroszok ellen is hadba küldik őket. A svéd hadrendbe három finn lovassági ezred tartozott:

1. Uusimaai és Hämei Lovassági Ezred (svédül: Nylands och Tavastehus läns kavalleriregemente)

2. Turkui és Pori Lovassági Ezred (Åbo och Björneborgs läns kavalleriregemente)

3. Viipuri és Savonlinnai Lovassági Ezred (Viborgs och Nyslotts läns kavalleriregemente)

A harmincéves háború idején Gustav Horn marsall parancsnoksága alatt értek el sikereket.

Nevezetes ütközeteik:

1631 – Breitenfeld

1632 – Lech és Lützen (utóbbi helyen Wallenstein legyőzi a svédeket, a csatában Gusztáv Adolf is életét veszti)

1634 – Nördlingen

1642 – Lipcse

1645 – Jankau

1648 – Lens

A hakkapeliták mesterien alkalmazták a váratlan roham és gyors visszavonulás módszereit. Fegyverzetüket sisak, mellpáncél, kard és pisztoly alkotta. Lovaikat is kiképezték a gyalogság elleni harcra: a paripák rúgták, taposták az ellenséget. Vágtában rohamoztak, először az ellenségtől húsz lépésnyire sütötték el pisztolyaikat, a második lövést pedig öt lépésről adták le, majd kardot rántottak, és kézitusát kezdeményeztek.

Új fejlemények a nyelvrokonság terén

Laikusok gyakran kérdezgetik, hogy ha a magyar finnugor (uráli) nyelv is, kiderülhet-e, hogy mégsem, ill. mi kellene ahhoz, hogy kiderüljön, hogy mégse. Ez utóbbira röviden azt válaszolhatjuk, hogy kb. az, hogy dőljön össze minden, amit a nyelvekről gondolunk. A részletesebb válasz itt található.

Mint arról a belinkelt helyen is szó esik, előfordulhat az, hogy egy új nyelvet sorolnak egy nyelvcsaládba. Ez a poszt is egy ilyen eseményről szól. Az uráli nyelvek családja ugyan nem bővült, de egy olyan, korábban rokontalannak tartott nyelv tűnik megtalálni a rokonságát, mely uráli nyelvekkel is érintkezik. A ket nyelvről van szó, melyet a Jenyiszej felső és középső folyásánál beszélnek. A ket az uráli nyelvek közül a keleti hantival és a szelkuppal érintkezik. Ezek a csoportok néprajzilag annyira hasonlítanak, hogy a korai szakirodalom egyaránt osztjáknak nevezte őket: a keteket a jenyiszeji osztjáknak, a szölkupokat narimi osztjáknak vagy osztják-szamojédnek, a tulajdonképpeni hantikat obi vagy jugriai osztjáknak.

Nos, a ketet sokáig próbálták rokonítani különböző nyelvekkel, sikertelenül. Legutóbb azonban egy Edward Vajda nevű (magyar származású, de magyarul folyékonyan nem beszélő) amerikai nyelvész amellett érvelt, hogy a ket az úgynevezett na-dene nyelvcsaládba tartozik. A na-dene két ágra bomlik, az egyik ága a tlingit nyelv, a másik ágába az ejak nyelv (melynek utolsó beszélője éppen idén húnyt el) és az atapaszka nyelvek (mely így önmagában is Észak-Amerika második legnagyobb nyelvcsaládja, ill. az első, ha Mexikó már nem számítjuk ide), az ide tartozó 31 nyelvet Alaszkában, Kelet-Kanadában, Washington és Oregon állam partjainál, ill. az Egyesült Államok déli részén, a mexikói határ közelében beszélik (néhány közülük ismertebb, mint például a navajo vagy az apacs).

Vajda érvelését a nyelvészek közössége jól fogadta, február végén a lipcsei Max Planck Intézet külön szimpóziumot szervezett a témának. Akit érdekelnek Vajda érvei, itt olvashatja el őket. A felfedezés jelentőségét sokak szemében az adja, hogy először sikerült nyelvi kapcsolatot kimutatni a Bering-szoros két oldalán élő népek között. Már régen köztudott, hogy Amerika a Bering-szoroson keresztül települt be, de ennek nyelvi nyomát eddig nem sikerült kimutatni.

A kép forrása

(Köszönöm Szeverényi Sándornak, hogy e fejleményekre felhívta a figyelmem.)

Finnugor rulett

Az Orosz Kulturális Központban ma kiállítás nyílt Hanti-Manszijszkról és a Finnugor Népek V. Világkongresszusáról. Sajnos az intézet honlapjáról nem derül ki, hogy a kiállítás meddig tart nyitva, és mikor tekinthető meg egyáltalán. Így aztán kedves olvasóinknak csak azt tudjuk tanácsolni, hogy játszanak orosz rulettet: látogassanak el az Andrássy út 120-ba, és aztán vagy meg tudják nézni a kiállítást, vagy nem.

Hány uráli nép van? 6. Udmurtok és beszermánok

Ha ezt a sorozatot húsz éve írtam volna, ezt a részt minden bizonnyal nem írtam volna meg. Az udmurt nyelv ugyanis viszonylag egységes, irodalmi változata is csak egy van. Nyelvjárási különbségek ugyan akadnak, de ezek nem jelentősek: a kommunikációban ugyan teremthetnek vicces félreértéseket, fennakadásokat, de különösebb gyakorlás nélkül is azonnal szóba elegyedhet két udmurt akkor is, ha mindketten csak anyanyelvjárásukat beszélik. Udmurtián belül főképp az északi és déli nyelvjárásokat különböztetik meg, de ezek között széles átmeneti sáv van, és a szomszédos faluk nyelvjárása között mindig csak apró az eltérés. A Kirovi Terület északabbi felében, Kirov városa és az udmurt határ között az északi nyelvjárás egy változatát beszélik. A Kirovi Terület déli részén, továbbá a Mari Köztársaságban, Tatarsztanban és Baskíriában a déli egyes változatait beszélik: ezek viszonylag távol állnak az Udmurtiában beszélt déli nyelvjárásoktól és egymástól is. Legtávolabb a Szverdlovszki Területen, Krasznoufimszk városa környékén beszélt nyelvjárás tér el a többitől. Ezt erős mari hatás érte, és már valóban nehezen lenne érthető a többi udmurt számára (valójában azonban a terület annyira elzárt és annyira távol esik a többbi udmurt területtől, hogy nincs érintkezés közöttük). Az itt élő udmurtok azonban egyértelműen udmurtnak tartják magukat – már ha még van belőlük. Feltehetően mára már nem sokan élhetnek, a fiatalabb generációk elmarisodtak.

Él azonban Észak-Udmurtiában az udmurtoknak egy sajátos csoportja, a beszermánok. 2002-ben kb. háromezren vallották magukat beszermánnak, a huszas években még kb. tízezren. Nevük eredete nem pontosan tisztázott, de a legvalószínűbb, hogy a muzulmán szóból ered, akárcsak a Magyarországon is ismert böszörmény népnév (ez azonban nem jelenti, hogy a beszermánok és böszörmények között valamilyen szorosabb kapcsolat lett volna). Korábban volt olyan feltételezés, hogy a beszermánok eludmurtosodott tatárok, de ezt a feltétlelezést később elvetették. Néprajzi és nyelvi adatok alapján nagy bizonyossággal állíthatjuk, hogy a beszermánok olyan udmurtok utódai, akik délről, a mai Tatarsztan területéről vándoroltak a mai Udmurtia északi részébe. Arról nincsenek rendelkezésünkre álló adatok, hogy a beszermánok valaha is muzulmánok lettek volna (bár ez sem zárható ki): lehet, hogy nevüket mindössze annak köszönhetik, hogy muzulmánok közül, esetleg muzulmánokkal együtt vándoroltak be új lakóhelyükre.

A beszermánok nem lógnak ki különösebben az udmurtok csoportjai közül. Nyelvjárásuk sajátos átmenetet képez a déli és az északi nyelvjárások között, kissé sarkítva azt mondhatjuk, hogy kiejtését tekintve inkább a déli, nyelvtanát tekintve az északi nyelvjárások közé tartozik. Mivel azonban a beszermánok az északi udmurtok között élnek, eltérésük az „udmurt” udmurtoktól feltűnőbb, mint a többi udmurt csoport eltérése egymástól: ez lehet annak az ötletnek az alapja, hogy a beszermánokat önálló népnek tekintsük.

Ez a vélemény azonban nem igazán elterjedt. Az orosz Wikipédia például önálló népnek nevezi a beszermánokat, de azt írja, hogy egy udmurt nyelvjárást beszélnek. Létezik egy A Beszermán Nép Udmurtiai Egyesülete nevű, hivatalosan bejegyzett társaság, de ennek tevékenységéről csak annyit tudunk, hogy beszermán ünnepeket szervez. Egyes moszkvai nyelvészek pedig, akik a beszermánnal kapcsolatban végeztek önálló kutatásokat, de a többi udmurt nyelvjárást nem vagy alig ismerik, szívesen beszélnek beszermán nyelvről.

Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a beszermánt már csak idős emberek beszélik, a fiatalabbak eloroszosodtak, esetleg „eludmurtosodtak”, azaz az északi nyelvjárást beszélik. Beszermén irodalmi nylev sosem volt, és most már nem is lesz.

Vonattal Észtországban

Európában egyre nagyobb divat vonattal utazni. A vasút reneszánszát a zöldturizmusnak köszönheti, mivel az egyik leginkább környezetkímélő közlekedési eszköz. Ez a divat lassanként elérkezik Észtországba is. Luxusvonatok ugyan nincsenek, de egyelőre nincs is igény rájuk.

A fő vasútvonalak a fővárost Tallinnt kötik össze Pärnuval, Viljandival, Tartuval és Narvával. A tervek szerint ismét el lehet majd vonatozni Valgáig is. Sajnos azonban a vonatok utazósebessége meglehetősen alacsony, és nemzetközi vonat egyedül Tallinn és Moszkva között közlekedik. (A Tallinn–Pétervár járatot 2004-ben szüntették meg, 2007-ben ugyan tervezték visszaállítását, de végül ez nem valósult meg. A kilencvenes évek közepén járt még vonat Varsó–Vilnius–Riga–Tallinn útvonalon is.)

A kirándulni vágyóknak azonban előny, hogy még kis falvakban is le lehet szállni a vonatról. Az állomásoktól gyakran indulnak gyalog- és síösvények. A gombagyűjtőknek sem kell messzire sétálniuk. A vonaton van hely a kerékpároknak is, és mindössze 20%-kal kell többet fizetnünk, ha a bicajt is magunkkal visszük. Ha legalább hatan utaznak egy csoportban, akkor a kerékpárok ingyen szállíthatók. Természetesen a vagonokban külön helyet alakítottak ki a kerékpárok számára.

Különösen ajánlott a Kõrvemaa központjába, Aegviiduba tett kiruccanás. Az Észtország Svájcának nevezett, dombos-mocsaras-tavas tájat mintha kifejezetten a terepkerépározásra találták volna ki. A vasútállomától alig öt kilométerre fekszik a hely túra- és síközpont, ahol különböző útvonaljavaslatokkal várják a látogatókat. (Havas időben az útvonalak síutakként használatosak.)

Érdemes ellátogatni Kelet-Virumaa-ba (Ida-Virumaa) is, ahol gyönyörű kastélyok és parkok váltakoznak kihalt ipartelepekkel. Sondában vagy Kiviõliben érdemes leszállni a vonatról.

Nem csak nyáron érdemes ellátogatni Pärnuba, Észtország „nyári főváros”-ába, a népszerű üdülőhelyre. Ha Tallinn felől érkezünk, érdemes már Torinál leszálni a vonatról. Itt a Pärnu folyó partján, a homokkőbe a víz barlangot mosott. A 19. század közepén még többszáz métert lehetett besétálni a barlangba (ekkoriban kapta a Tori põrgu, azaz tori pokol nevet), száz évvel ezelőtt azonban a barlang beomlott. Toriba várják a lovasturizmus kedvelőit is, akár lóháton, akár kocsin is lehet kirándulásokat tenni.

Népszerű útcél Viljandi is. A „népzenei főváros”-nak is becézett település elsősorban kulturális látnivalóival vonzza a látogatókat. A koncertek és színházi előadások mellett Paul Kondas naív festő kiállítótermét érdemes megtekinteni. A város éppen ezeknek köszönheti, hogy elnyerte az Európa egyik legérdekesebb turisztikai célpontjának címét az Európai Bizottságtól. de megéri a város környékén kerékpározni is. Ugyanakkor érdemes kerékpárra ülni és megcsodálni a várost körülvevő tájat is.


(Forrás)