„A magyarok nyilaitól ments meg uram, minket…” („De sagittis hungarorum libera nos, Domine…”) – fohászkodtak németföldi templomokban a magyar kalandozások idején. Keletről jött lovas portyázók fenyegették Európa békéjét – dicső eleink.
„A hakkapeliták borzalmas seregétől ments meg uram, minket…” („A horribile Haccapaelitorum agmine libera nos, Domine…”) – fohászkodtak németföldi templomokban a harmincéves háború idején. Északról jött lovas csapatok harcoltak svéd kötelékben – dicső finn nyelvrokonaink.
Ezek a finnugorok ilyen vademberek lennének? Csak annyira, mint mások. A történelmi körülmények hozták létre azt a zavaros helyzetet, melyben a magyar és finn könnyűlovasság oly sikeresen tevékenykedhetett.
A magyar kalandozások szakirodalma tengernyi. A témát szépirodalmi és ismeretterjesztő művek is feldolgozták. Nemzeti tudatunkba a kalandozások kora dicsőséges hadjáratok sorozataként épült be, melynek végét, a csúfos bukást az ember tragédiájához hasonlóan igyekszünk elfelejteni.
A történeti művek természetesen kimerítően tárgyalják a kalandozások minden mozzanatát. Mondandójukból most azokat emelem ki, amelyek talán összekötik a kalandozó magyarok és a hakkapeliták hadi cselekedeteit:
1. A könnyűlovas harcmodor
A magyarok és a finnek egyaránt könnyűlovasok voltak. E fegyvernem ereje a gyorsaságában rejlik. Kiválóan alkalmas a portyázásra, védtelen falvak lerohanására, kirablására. Ez volt a kalandozók elsődleges szándéka, ezért indították hadjárataikat.
A finnek az 1618-tól 1638-ig tartó harmincéves háborúba a svédek oldalán keveredtek bele. Könnyűlovas harcmodoruk felszereltségükből adódott: a svéd hadvezetés nem tudta vagy talán nem is akarta segédcsapatait nehézpáncélzattal ellátni. A kalandozó magyarok és a finn hakkapeliták karcmodora nagyon hasonló volt (a finnek harcmodoráról lásd lejjebb).
A könnyűlovasság sikeres alkalmazása csak bizonyos körülmények között lehetséges. A harmincéves háború bebizonyította, hogy e harcmodor zárt tömbben felállt nehézlovasság ellen nem vethető harcba, különösen akkor, ha a nehézlovasságot tüzérség is támogatja. A harmincéves háború a hadművészet nagy fejlődésének korszaka volt. Legkiemelkedőbb hadvezérének a német Wallenstein bizonyult. A beavatkozó országok tábornokai számos újítással gazdagították a háborúskodás tudományát. A svéd parancsnokok sikeresen alkalmazták a finn könnyűlovasságot.
2. A körülmények
A zsákmányszerzés mint gazdasági tevékenység szervesen beépült a sztyeppi népek életmódjába. A nomád legeltetés és az időről-időre továbbköltöző pásztortanyák mellett kiegészítő tevékenységként űzött földművelés nem eredményezett olyan mennyiségű és minőségű exportcikkeket, melyekkel a kereskedelembe tartósan be lehetett volna kapcsolódni. A mások által termelt és olyannyira áhított javak ezért csak erőszakkal voltak beszerezhetők. A Kárpát-medencébe betelepült magyarság zsákmányszerző akciókat indított Európa különböző égtájai felé. Ekkor meglepve tapasztalták, hogy még annál is erősebbek, mint amilyennek gondolták magukat: fegyverzetük és a színlelt megfutamodáson alapuló ravasz keleti harcmodoruk ismeretlen volt e tájakon. A kalandozók fényes sikereket arattak. Még inkább meglepődtek Európa megosztottságán: a különböző kisebb-nagyobb királyok és fejedelmek szívesen szerződtették a magyarokat – felfegyverzett, kiképzett magyar vitézeket lízingelhettek, fizetségük az volt, amit raboltak. A kalandozók tehát meglepték Európát, s a politikai viszonyokat ügyesen kihasználva ideig-óráig még fenn tudták tartani sztyeppi jellegű életmódjukat.
A finn hakkapeliták sikerei hasonló okokra vezethetők vissza: akkor alkalmazták a könnyűlovas harcmodort, mikor Európa ismét kezdte elfelejteni azt. A finnek erős és igénytelen lovai kiválóan megfeleltek a könnyűlovasság céljainak. A harmincéves háború idejére már feledésbe merültek a kalandozók rémtettei, sőt a tatárjárás is. (Mely egyébként Magyarországnál nyugatabbra nem jutott, de nálunk is azért okozott olyan pusztítást, mert már mi is elfeledtük a könnyűlovasság alkalmazásának és támadása elhárításának fortélyait.)
A kalandozások korához hasonlóan megosztott volt Európa a 17, század első felében is: gazdasági és politikai csatározások közepette Európa belsejéből fokozatosan az Atlanti-óceán partjaira tevődtek át a kereskedelmi központok, a német egység tűnőben volt, a háborút kezdeményező felek sikeresen vonták be a szomszéd országokat is csetepatéikba (lásd Bethlen Gábor, I. Rákóczi György és Erdély). A harmincéves háborúba II. Gusztáv Adolf svéd király a lutheránus német választófejedelmek oldalán avatkozott be, de valójában Svédország nagyhatalmi pozícióit kívánta megerősíteni.
Ha netán elfeledtük, amit az iskolában tanultunk a kalandozásokról, akkor föllapozhatjuk az enciklopédiák, kézikönyvek megfelelő helyeit. A hakkapelitákról azonban igen csekély a magyar nyelvű szakirodalom, ezért tekintsük át az alapvető tudnivalókat:
A hakkapeliták neve csatakiáltásukból ered. A Hakkaa Päälle! jelentését és hangulatát talán a Vágd kupán! fordítás adja vissza legjobban.
Az 1500-as évek végén, a lengyel–svéd háborúban jelennek meg először a csatamezőkön, majd az 1600-as évek elején már az oroszok ellen is hadba küldik őket. A svéd hadrendbe három finn lovassági ezred tartozott:
1. Uusimaai és Hämei Lovassági Ezred (svédül: Nylands och Tavastehus läns kavalleriregemente)
2. Turkui és Pori Lovassági Ezred (Åbo och Björneborgs läns kavalleriregemente)
3. Viipuri és Savonlinnai Lovassági Ezred (Viborgs och Nyslotts läns kavalleriregemente)
A harmincéves háború idején Gustav Horn marsall parancsnoksága alatt értek el sikereket.
Nevezetes ütközeteik:
1631 – Breitenfeld
1632 – Lech és Lützen (utóbbi helyen Wallenstein legyőzi a svédeket, a csatában Gusztáv Adolf is életét veszti)
1634 – Nördlingen
1642 – Lipcse
1645 – Jankau
1648 – Lens
A hakkapeliták mesterien alkalmazták a váratlan roham és gyors visszavonulás módszereit. Fegyverzetüket sisak, mellpáncél, kard és pisztoly alkotta. Lovaikat is kiképezték a gyalogság elleni harcra: a paripák rúgták, taposták az ellenséget. Vágtában rohamoztak, először az ellenségtől húsz lépésnyire sütötték el pisztolyaikat, a második lövést pedig öt lépésről adták le, majd kardot rántottak, és kézitusát kezdeményeztek.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése