2010. június 12., szombat

Szőcs Géza kiverte a biztosítékot

Amit alig egy hónapja pedzegettünk, máris bekövetkezett. A tudomány autonómiáját már nem csupán egy szélsőséges párt, hanem a kétharmados kormányzópárt fenyegeti. Persze azt szinte véletlennek mondhatjuk, hogy éppen a finnugrisztika került a célkeresztbe: hiszen mi másra szolgálna a Julianus-program, mint hogy megoldja azt, amire a finnugrisztika (pontosabban az történeti-összehasonlító nyelvtudomány) – legalábbis a hangadók szerint – nem volt képes megfelelő választ adni? (Félreértés ne essék: semmi baj azzal, ha genetikai kutatásokat támogatnak. Az azonban mégiscsak furcsa, ha egy kormány elsődleges prioritásként az ilyen kutatásokat tekinti, mintha nem lenne éppen elég kutatnivaló.)

Szerencsére, és mintegy váratlanul a nyilatkozat heves reakciókat váltott ki, méghozzá nem finnugrista körökben. A Töriblog órákon belül terjedelmes posztot közölt a kérdésről. (A nagy sietségben a szövegbe jó néhány helyesírási hiba is becsúszott, ezeket remélhetőleg utólag javítják.) Mivel a Töriblog cikke nagyjából elmondta azt, ami Szőcs nyilatkozata után egyébként is elmondandó lenne, sőt, gyakorlatilag lemondásra szólította fel Szőcsöt, a nyilatkozathoz nincs mit hozzátennünk. Annál érdekesebb számunkra, amit a Töriblog arról ír, mi vezethetett oda, hogy az ilyen butaságok már a kormányzati körökig terjedhettek.

A gond egyébként nem ezzel van, mert az UFÓ magazinnak is van piaca, ilyen underground misztikus izéként a dolog elműködhetne, az emberek 95%-a röhögne rajta, 5%-a meg venné, ennyi. A gond az - mint ahogy ezt már írtam - ez az egész túllépett bizonyos határokon. Ennek a politikai okok mellett pedig egy komoly oka van: a tudományos közélet le se szarta az egészet. Csakhogy, ha bemegyünk egy könyvesboltba, ott már egy polcon fogjuk találni a szemetet a komoly könyvekkel. És ez marha nagy baj. Mert egy laikus nem feltétlenül tud különbséget tenni.

Hol vannak a tudósok?


Ettől függetlenül a sötétség terjedése nem törvényszerű. Az a gond, hogy nincs ellensúlyuk, és ezért nem őket kell hibáztatni. Az ellensúly hiánya pedig a tudományos közélet (ebben az esetben konkrétan a nyelvész, és a történész) óriási hibája, akik nem publikálnak a nagyközönség számára. És ez a problémák gyökere. Ezt a blogot is az a törekvés hozta létre, hogy legyen ilyen a magyar weben, mert eddig nem volt (a múlt-kor csak híreket közöl). És nagyjából az egy kézen megszámolható történelemmel foglalkozó komoly oldalak közül mi vagyunk az egyik leglátogatottabb - és ez nem a mi dícséretünk, hanem a szakma óriási szégyene - merthogy a szerzők jelentős része még nem is szakmabeli. Oké, lehet azzal védekezni, hogy ilyen, és olyan problémák miatt nehéz a publikálás, csak hiteltelen. Minden érvre lehet válaszolni. Az áltudományos elméleteket miért éri meg kiadni? Az még szűkebb rétegnek szól. Ráadásul 89 előtt volt színvonalas történeti könyvkiadás, ami ma nincs. Csak néhány fiatal szerző publikál. Magyarán kellene a tömegeknek szóló tudományos igényű publikáció akár weben, akár könyvben, akár tévében (vannak tudományos csatornák ugyebár), a tudományos közéletnek pedig ki kell lépnie az elefántcsonttoronyból. Máskülönben tovább fog terjedni a sok áltudomány. Ez egyébként nem csak a történettudományra igaz, ott van példának a kreacionizmus terjedése pl. És mi a gond ezzel? Az a gond ezzel, hogy a jelenlegi kultúránk, életünk a felvilágosodásra, és a tudományos forradalom eredményeire épül. Ha ezeket (akár csak részleteiben) elkezdjük tagadni, ezzel végső soron a civilizációnkat tagadjuk meg. Nem varázslók, sámánok, vagy boszorkányok voltak a tudományok élharcosai, hanem komoly tudósok. A tudományos közéletnek tehát óriási felelőssége van (vagyis mondjuk az akadémikusoknak nem csak a magas fizetést / nyugdíjat kellene felvenni a nulla tevékenységért - tisztelet a kivételnek) okítani kellene a népet. Oké, manapság Magyarországon ritka az, amikor valaki komoly pozícióban felelősségteljesen viselkedik. De ha a tudományos elit nem publikál, akkor a saját tekintélyét fogja elveszteni, és egy idő után már nem lesz rájuk szükség. Igaz, ezen a ponton az értelmes emberek már nem lesznek az országban. De ebbe az irányba haladni sem lenne jó, pedig most ez történik.

Akkor mit kéne tenni?


Publikálni kellene: érdekesen, érthetően (ahogy pl. ez a blog, vagy a testvérblogok próbálják). Van rá igény, ez lemérhető a mégoly bulváros tudományos TV csatornák népszerűségén is. Amit viszont nem kellene, az az, hogy leáll a tudományos elit vitatkozni az áltudományokkal, mert ez nem vezet sehova: hülyékkel felesleges vitatkozni, mert lehúznak a szintjükre, és megvernek a rutinjukkal. Az áltudományos elméletek kiötlői minden erejükkel azon vannak, hogy magukat egy szintre hozzák az adott tudomány képviselőivel. Nincsenek azon a szinten, ne is kezeljük őket így. Ezért nem látom értelmét pl. a szkeptikusok által végzett mítoszrombolással, mert az nem éri el a kívánt hatást. Az áltudományos elméletek azért népszerűek bizonyos körökben, mert könnyen fogyaszthatóak, azok cáfolata, amely viszont tudományos eszköztárral történik, nem az. Éppen ezért bármennyire is igaza van a szkeptikusoknak, nem érik el amit akarnak, mert akiknek szólnak a magyarázataik, azok nem értik. Publikációk terén kell az áltudományokat kiszorítani, azzal, hogy a szakma publikál sokat, jót, és érthetőt. Emellett nem tudnának labdába rúgni.
Amit a hami álnéven publikáló szerző a Töriblogról elmond, egy az egyben elmondható a Rénhírekről is. Amikor 11 nap híján két éve a Rénhírek elindult, öt állandó szerzőnk volt. Az eredeti tervek szerint tíz állandó szerzőre lett volna szükség, hogy a blog folyamatosan működhessen, de ennyi vállalkozót nem sikerült összeszedni. Végül abban a reményben, hogy ha a blog már sikeresen működik, újabbak csatlakoznak hozzánk, öten vágtunk bele. Ketten nagyon hamar befejezték tevékenységüket, jó ideje hárman írjuk a blogot (időnként alkalmi posztolókkal kisegítve, és szerencsére van egy lelkes önkéntes korrektorunk is, aki a helyesírási, gépelési és fogalmazási hibákra ügyel). Ha valamelyikünk életében olyan fordulat következne be, hogy nem tudná folytatni a munkáját, akár le is húzhatnánk a rolót.

Amikor a Rénhírek elindult, létezett még egy hasonló tematikájú oldal, a finnugor.blog.hu – több mint egy éve már ez sem működik. Új blog azóta sem indult, és nincsen más műfajú internetes ismeretterjesztés sem. A Finnugor Világ továbbra sem jelenik meg a világhálón, igaz, jelenlegi tematikájával, stílusával aligha tarolhatna a nagyközönség körében. De ma a finnugrisztika területén több tucat szakember dolgozik oktatóként vagy kutatóként, a hallgatókról nem is szólva: közülük csak mi hárman vállaljuk a rendszeres ismeretterjesztést. Ha nem tetszik a Rénhírek, nem kell hozzá csatlakozni: a blogíráshoz nincs szükség különösebb technikai háttérismeretekre, bárki elindíthatja a saját blogját, és megmutathatja, hogyan kell ezt csinálni.

Mint a Töriblog írja, nem a dilettáns álnyelvészekkel kell vitatkozni. A mai napig nem készült olyan leírás, mely a nyelvrokonság megállapítása vagy a rekonstrukció módszerét alaposan, annak minden buktatójával (szabálytalan megfelelések, furcsa jelentésváltozások, bizonytalansági tényezők) együtt mutatná be. Az ismeretterjesztő kiadványok általában megelégszenek a kala – hal jellegű egyezések bemutatásával, nem tudok olyan írásról, mely elvinné az egyszerű olvasót az olyan egyezések tárgyalásáig, mint az ydin – velő. Márpedig ezek híján az olvasóban mégiscsak az marad meg, hogy a szavak hasonlósága a fontos, ami viszont nem igaz.

Nem állunk jobban a mai rokon nyelvek tekintetében sem. Hol van az a kiadvány, melyből az egyszerű, de akár a nyelvészeti érdeklődésű olvasó is képet nyerhetne mondjuk legközelebbi rokon nyelvünkről, a manysiról? Vagy mi lenne, ha másért nem, de csak játékból szeretne egy kicsit manysiul tanulni? Hol vannak azok a kiadványok (weblapok), amelyek ebben segítik? Sehol.

A terepen járt kutatók képeiből időnként kiállítás készül. A képeket felnagyítják, és eldugott művelődési házakban, egyetemi folyosókon állítják ki. Ugyanezeket a képeket ingyen fel lehetne tölteni az internetre, mindenki számára bármikor megtekinthetővé tenni. Az egész ingyen lenne (szemben a nagyítások több tízezer forintos költségével), és csupán a feltöltésre szánt időt igényelné. Ugyanakkor a képeket el lehetne látni kommentárokkal, de nem kellene egyszerre, a „megnyitóra”, hanem lehetne folyamatosan is: sőt, az érdeklődők kérdéseire is lehetne válaszolni.

Lehetőség ezernyi lenne. Csak meg kellene mozdulni. Ehelyett persze kényelmesebb akkor sápítozni, amikor mindenféle szőcsgézák kerülnek kormányzati pozíciókba és sületlenségeket beszélnek. Itt az ideje, hogy a szakma képviselői 21. századi felnőttekként kezdjenek viselkedni. Amíg tehetik.

2010. június 11., péntek

Itt jártam (Észt irodalom)

Az elmúlt napokban a könyvhét alkalmából számos helyen találkozhatott az érdeklődő magyar olvasó az észt irodalommal. A Hangolás-kötet bemutatója mellett (amelyről a Rénhírek is beszámolt és a Facebook-on is követhető volt) megjelent Sass Henno Itt jártam (Mina olin siin) című regényének magyar fordítása (Rácz Nóra tolmácsolásában).

A Hangolás természetközeli, átesztetizált világával szemben az Itt jártam a tallinni alvilág kegyetlen valóságát mutatja be egy teljesebb életre vágyódó fiatal fiú, a 17 éves Rass szemén keresztül. Rass az észt főváros egyik elitgimnáziumában tanul, és arról álmodik, hogy orvos lesz, viszont zilált családi háttere miatt rákényszerül, hogy ne a hagyományos módszerekkel teremtse elő a megélhetéshez szükséges pénzt. A kábítószerdílerkedésből az egyetlen kiutat pedig talán csak a börtön jelentheti.

Észtországban a könyv szerzője minden idők legfiatalabban népszerűségre szert tevő alkotója (1982-ben született). 2005-ben elnyerte az év legjobb észt regénye díjat, majd a történetből film is készült 2008-ban Ilmar Raag rendezésében, aki többek között az észt közönséget megosztó Osztály (Klass) című filmet is jegyzi. A filmmel kapcsolatban több magyar ismertetés is megjegyzi, hogy az imdb-n elért magas pontszámával (7,2/10) a legsikeresebb kelet-európai filmek között szerepel.

2010. június 10., csütörtök

Jön az észt euró

Január elsejétől Észtország csatlakozik az euróövezethez. (Az észt euróérmékről már korábban posztoltunk.)

2010. június 9., szerda

Furcsaságok a karjalaiakról

A nyest.hu rendeszeresen jelentet meg nyelvvel kapcsolatos, ám nyelvész szemmel igencsak kifogásolható megfogalmazású híreket. A legutóbb például nyelvrokonainkról, a karjalaiakról eresztett el egy írást Németh Niki. Lássuk, miket „tudhatunk meg”.

Ma három különálló csoportban élnek, egymástól távol, és küzdenek nemzeti értékeik fennmaradásáért.
Majd:

Finnország és Oroszország határán, két külön csoportra szakadva élnek, és a finn területen élő karjalaiakat már nem is tekintik külön népnek: a finntől alig eltérő nyelvükkel beolvadtak, mondhatni elfinnesedtek.
Akkor most három vagy két csoportra szakadva élnek, vagy már csak egy csoportjuk van? A megfejtés az, hogy három csoportjuk van, ebből az egyik csoport tagjai találhatók meg Finnországban, ill. Tver környékén is (ők az északi vagy tulajdonképpeni – és nem tényleges – karjalaiak, a másik kettő (az olonyeci/aunuszi karjalaiak, ill. a lűdök) Karjalán belül él. Ők a többiektől földrajzilag elszakadtak ugyan, de egymás szomszédságában élnek, csupán nyelvileg különböznek. A megoldás tehát: 1. északiak a. Karjalában, b. Finnországban, c. Tver környékén; 2. olonyeciek/aunusziak; 3 lűdök: azaz 3 vagy öt csoportról beszélhetünk nyelvileg. (Földrajzilag viszont inkább másik négyről: 1. finnországiak, 2. észak-karjalaiak, 3. dél-karjalaiak, 4. Tver környékiek.)

Amint említettük, a finnországi karjalaiak az elmúlt évszázadok alatt fokozatosan beleolvadtak a finnségbe, és ma már finn nyelvjárásokat beszélnek.
Mivel a karjalai és a finn nyelvjárások között fokozatos az átmenet, valójában meg sem lehet mondani, hogy hol a határ. Legfeljebb annyit lehet mondani, hogy ezeket a nyelvjárásokat a szakirodalom ma finn nyelvjárásként tárgyalja (és persze az is igaz, hogy közeledtek a finn nyelvjárásokhoz).

Néhány határ menti falu számít csak hagyományosan karjalainak, valamint két finn megye, Dél- Karjala és Észak- Karjala őrzi a valamikor független és egységes nép emlékét.
A „hagyományosan karjalai” falu megfogalmazást már korábban sem értettük, és továbbra is homályosnak tartom. Arról, hogy a karjalaiak valaha „független és egységes” népet alkottak volna, nem tudok.

Sajnálatos tény, hogy néhány finnugor nyelv esetében a kihalás veszélye áll fent, sőt a merját és a muromát ma már senki sem beszéli.
A tájékozatlan olvasó ebből arra következtet, hogy a merja és a muroma is mostanában halt ki: valójában legalább 400–500 éve.

Az 1989-es adatok szerint Karjala lakosságának mindösszesen tíz százaléka vallotta magát karjalainak, belőlük pedig ötven százalék vallotta anyanyelvének a karjalait. Ennek több oka is lehet; például az asszimilációt erőltető szovjet nemzetiségi politika, és emiatt a félelem a diszkriminációtól.
Itt két tény keveredik: hogy valójában mekkora a karjalaiak aránya, ill. hogy a karjalaiak közül sem merik magukat mind karjalainak vallani. Nem világos, miért a szovjet politikáról van szó: ma talán nincs asszimiláció (l. pl. a nemzetiségi oktatás helyzetét, pontosabban hiányát)?

Akárcsak az észt, a karjalai nyelv is igen közeli rokonságban áll a finnel, habár annak 19-20. századi változásait nem nagyon követte.
A karjalai sokkal közelebbi rokona a finnek, mint az észt; ráadásul a mondat azt sugallja, hogy az észt követte a finn változásait, ami nemhogy nem igaz, nem is igazán értelmezhető.

Lassan annak is itt az ideje, hogy újra megteremtsék a karjalai nyelv írott formáját.
A három nagy nyelvjárás közül legalább az északinak van írott formája: közös irodalmi nyelvet viszont ma aligha lehetne létrehozni.

Nem világos, mi a cikk célja, ha a karjalaiakról szóló információkat magának a szerzőnek sem sikerült rendszereznie.

Megjegyzendő továbbá, hogy a szöveg forrásaként blogunk is meg van jelölve, úgy teljes egészében. Mint arról sikerült meggyőződnöm, a cikk szó szerinti idézeteket is átvesz a forrásokból, anélkül, hogy ezt jelölné.

2010. június 8., kedd

Online mari rádió

A Marij El Radio ötödik születésnapja alkalmából lehetővé vált, hogy a rádió műsorát online is hallgassuk. Szemfüles olvasóink talán már észre is vették, hogy ezt vasárnap este óta megtehetjük a Rénhírekről is: a bal oldali oldalsávban megjelent a rádió kis alkalmazása. Egyszerre ezer hallgató hallgathatja a rádió adásait szerte a világban.