A lelkes, de annál zavarosabb bevezető összekeveri a finnugor alapú tervezett nyelv fogalmát az alapnyelv fogalmával, de sebaj. Lássuk, milyen maga a tervezet!
A nyelv hangrendszere sajnos nem rajzolódik ki, mivel egyedül abc van, és ez nem egyértelműen határozza meg, milyen hangok/fonémák vannak a nyelvben. A j betű ugyanis jelölheti az előtte álló mássalhangzó lágyságát is, az azonban nem világos, hogy mely mássalhangzók után állhat. A példákban azonban előfordul k, p, sh után is! A bemutatott hangrendszer így is inkább emlékeztet az oroszra, mint a finnugor nyelvekre: csak olyan hangokat tartalmaz, amelyek az oroszban is megvannak, viszont egy halom olyat, amelyek a finnugor nyelvek többségében nincsenek. Magánhangzó-harmónia nincs.
Az eszperantóhoz hasonlóan a tő végződése jelöli a szófajt. A budinosban a főnév -a-ra, a melléknév -o-ra végződik (éppen fordítva, mint az eszperantóban), az ige -i-re (az eszperantóban ez a főnévi igenév végződése, a határozószó -e-re (mint az eszperantóban), a számnév u-ra (az eszperantóban nincs szabályos végződés). A végződések a természetes nyelvekben sosem jelölnek szófajt.
A többes szám jele a -da, ilyen egyetlen finnugor nyelvben sincs, bár a finnségi nyelvekben bizonyos pozíciókban előfordul hasonló többesjel (-de). A birtokos személyragok: első személy: -m, második személy: -d, harmadik személy: -s. Ez közel áll az alapnyelvi alakokhoz, és több mai nyelvi alakhoz is. A birtokos többességét az -nXi- jelöli, ahol az X az egyes számú alakkal azonos. Az egyes száméhoz hasonló szegmentum előtt a komi-zürjénben van -n-, az udmurtban utána -y (veláris i). Ilyen cirkumflexum, mint az -n- -i azonban egy uráli nyelvre sem jellemző. (Ráadásul az -i az igei tő végződése, tehát elvész a szóvég szófajjelölő szerepe.)
A budinoszban 15 eset van, ezek leginkább a finnségi esetekre emlékeztetnek, de van olyan eset is, amely egyébként kizárólag az udmurtban van meg. (A tárgyeset -t ragja magyar hatásnak is betudható, de magyarázható a finnségi partitivusból is, mely az esetek jelentős részében a tárgyon jelenik meg.) Két eset is van, amely a 'kitől? honnan? miből?' jelentést hordozza, a -les és a -ste végződésű. Az előbbi a permi, az utóbbi a finnségi nyelvekkel mutat párhuzamot. Az előbbi azt fejezi ki, hogy valami honnan van, miből készült, vagy egy eseménynek mi az oka, az utóbbi azt, hogy egy mozgás honnan indult. Nem világos, ehhez miért van szükség feltétlenül két külön esetre.
A melléknév középfokát a -mpo elem jelöli, ez megfelel a mai finnségi nyelvek jelölőjének, a felsőfok azonban oroszos szerkezet (bár előfordul orosz hatásra finnugor nyelvekben is).
Az igék személyjelölői eltérnek a birtokos személyjelölőktől: egyes szám: -n, -d, -b, többes szám: -me, -te, -o. Mindezek leginkább a balti-finn végződésekre emlékeztetnek, kivéve az utolsót. A többes számú elemek a permi nyelvek megfelelő végződéseire emlékeztetnek (különösen az udmurtra).
A szemtanúsági múlt időt a -ksi- jelöli, hasonló csak az észtben van, de ott sem a múlt idő, hanem a feltételes mód jele. A nem szemtanúsági múlt időt a -j- jelöli, hasonló múltidőjel (-i-) van több finnugor nyelvben is (a magyarban az elbeszélő múlt őrizte a nyomát). A szemtanúsági és nem szemtanúsági múlt időt azonban csak a permi nyelvek különböztetik meg. Ezeknek van a voliks szóval alkotott összetett formájuk is, de használatukról nem esik szó. A jövő időt a muli segédige (a szószedet szerint 'eltel' jelentésű – ???) és az infinitivus kapcsolata fejezi ki.
A felszólító mód végződése egyes szám mások személyben az -e, harmadikban a -s, a többes szám második személyben a -de, harmadikban a -nsi. Mint a példák mutatják, ebben nincs sok rendszerszerűség.
A jelen idejű melléknévi igenév végződése -jo, a múlt idejűé -mo, a jövő idejűé -no. Utóbbi kettő egyértelműen udmurt ihletésű, akárcsak két határozói igenévé: -sa '-vA', -ku 'amikor ...'. Van egy harmadik, -v-re végződő is (kb. 'miután ...'), mely alakilag is, jelentésében is egy orosz formának felel meg.
A többszöri cselekvést a -l-, a visszahatósságot a -z- képző fejezi ki. Ezek egyértelműen permi ihletésű elemek. A műveltetést a -t-, a feltételes módot a -n- jelöli. Az előbbi több finnugor nyelvben is előfordul, az utóbbi ebben a funkciójában egyedül a magyarban és a manysiban.
A személyes névmások: mina, tina, so, mi, ti, soda – az egyes szám ismét finnségi, a többes udmurt ihletésű.
A nyelvtan ezzel lezárul, következik a szókincs (a testrészek közt a pina azonban fogat jelent, a magyar tanulók nagy örömére). Nem esik szó pl. a mutató névmásokról, pedig példamondatban előfordul a tad 'ez', sad 'az' névmás (11. o.). Kérdő névmások egyáltalán nincsenek, a tagadás kifejezéséről nem esik szó. A számneveket megtalálhatjuk a 47. oldalon, ezek lényegében a finn számnevek oroszos átírására emlékeztetnek, u-ra változtatott tővéggel. Kivétel a '100' (udmurt), ill. az '1000' (magyar). A tizesek képzésének eredete nem világos.
A szókincsről elmondhatjuk, hogy eléggé vegyes eredetű. Feltűnő, hogy ismétlődnek a szinonimák: ada, vecha 'ész', jogo, jomo, paro 'jó', riso, libo 'gyenge'. A szókincsről bárki kialakíthatja saját véleményét a budinosz–magyar szójegyzék alapján (132–163). (Örülnék, ha valaki elmagyarázná, hogyan lesz a virimo 'foglalt' és az usa 'újság, hír' összetételéből virimusa 'óra'.)
Összességében elmondhatjuk, hogy a budinosz egy meglehetősen átgondolatlan, koncepciótlan nyelvtervezet, mely nem veszi figyelembe sem a finnugor nyelvek, sem az emberi nyelvek általános vonásait, morfológiai elemeit szinte kizárólag a permi (főként udmurt) és a finnségi nyelvekből veszi. Mindehhez következetlenül rendeli hozzá az eszperantó néhány elemét. A fonológiára és a szintaxisra semmilyen figyelmet nem fordít. Szókincse annyira diffúz, hogy még a több finnugor nyelven beszélőt sem segíti a tanulásban.
Ha a finnugorok közötti érintkezésre egy tervezett nyelvet kellene használni, még mindig sokkal inkább ajánlhatnánk a finnugoros vonásokkal is rendelkező eszperantót vagy a szintén
finnugor alapú quenyát.
Bejegyzések
