Beszélgetés ma este az Írók Boltjában

Ma a poszt helyett élőben jelentkezünk.

Kálmán László a nyelvrokonság bizonyításáról

Kálmán László nyelvész Szőcs Géza nyilatkozata kapcsán adott pénteken telefonos interjút a Klubrádióban. A nyilatkozatot mindenképpen érdemes meghallgatni. Kálmán László azonban nem finnugrista és feltehetően nem is tudott készülni az interjúra: bár amit általánosságban elmond, tökéletesen megállja a helyét, ha már itt idézzük az interjút, néhány helyen pontosítanunk kell.

A magyar szókészlet finnugor elemei című szótár szerint magyar habnak megfelelő főnév a finnben nem maradt fenn, a megfelelés gyanújába keveredik viszont a kumpua- 'bugyog, buzog' ige, amit talán a habnak megfelelő tőből képeztek. Az Uralisches etymologisches Wörterbuch viszint ugyanezt az igét már biztos megfelelésnek mondja, sőt, szerinte főnévi megfelelés is van: kumpu 'domb' (de ebben az -u képző). Megvan viszont a szó a hantiban és a manysiban (különböző nyelvjárásokban hump, kump-szerű alakokban) 'hullám' jelentésben, és valószínűleg ez volt az eredeti jelentés.

A magyar dobnak viszont egyedül a manysiban van megfelelője, ez kb. tómp- hangzású és '(nyíllal, puskával) lő' jelentésű.

Aki megtanult finnül számolni, gondolhatja, hogy Kálmánnak nincs igaza, hiszen a kuusiban s van és nem t. Csakhogy ez a s t-ből keletkezett, a ragozásban meg is jelenik (pl. kuute-en 'hatig'). Ugyanakkor a megfelelés tényleg nem teljesen szabályos, ugyanis a finnben hosszú -tt-nek kellene állnia, amiből viszont nem fejlődhetett volna s. Ilyenek sajnos előfordulnak, és ha csak magyar–finn megfelelés lenne, talán nem is fogadnánk el biztos etimológiának. Viszont az a tény, hogy a rokon nyelvek sorában egymásnak megfelelő szavak állnak, csak a finnségi és a lapp kivételesek, viszont az eltérés minimális (váratlan rövidülés, amely talán összefüggésbe hozható az u megnyúlásával), inkább arra utal, hogy szabálytalan a fejlődés, mint arra, hogy az adott jelentésben egy teljesen más eredetű szó van meg ezekben a nyelvekben.

Szőcs Géza kiverte a biztosítékot

Amit alig egy hónapja pedzegettünk, máris bekövetkezett. A tudomány autonómiáját már nem csupán egy szélsőséges párt, hanem a kétharmados kormányzópárt fenyegeti. Persze azt szinte véletlennek mondhatjuk, hogy éppen a finnugrisztika került a célkeresztbe: hiszen mi másra szolgálna a Julianus-program, mint hogy megoldja azt, amire a finnugrisztika (pontosabban az történeti-összehasonlító nyelvtudomány) – legalábbis a hangadók szerint – nem volt képes megfelelő választ adni? (Félreértés ne essék: semmi baj azzal, ha genetikai kutatásokat támogatnak. Az azonban mégiscsak furcsa, ha egy kormány elsődleges prioritásként az ilyen kutatásokat tekinti, mintha nem lenne éppen elég kutatnivaló.)

Szerencsére, és mintegy váratlanul a nyilatkozat heves reakciókat váltott ki, méghozzá nem finnugrista körökben. A Töriblog órákon belül terjedelmes posztot közölt a kérdésről. (A nagy sietségben a szövegbe jó néhány helyesírási hiba is becsúszott, ezeket remélhetőleg utólag javítják.) Mivel a Töriblog cikke nagyjából elmondta azt, ami Szőcs nyilatkozata után egyébként is elmondandó lenne, sőt, gyakorlatilag lemondásra szólította fel Szőcsöt, a nyilatkozathoz nincs mit hozzátennünk. Annál érdekesebb számunkra, amit a Töriblog arról ír, mi vezethetett oda, hogy az ilyen butaságok már a kormányzati körökig terjedhettek.

A gond egyébként nem ezzel van, mert az UFÓ magazinnak is van piaca, ilyen underground misztikus izéként a dolog elműködhetne, az emberek 95%-a röhögne rajta, 5%-a meg venné, ennyi. A gond az - mint ahogy ezt már írtam - ez az egész túllépett bizonyos határokon. Ennek a politikai okok mellett pedig egy komoly oka van: a tudományos közélet le se szarta az egészet. Csakhogy, ha bemegyünk egy könyvesboltba, ott már egy polcon fogjuk találni a szemetet a komoly könyvekkel. És ez marha nagy baj. Mert egy laikus nem feltétlenül tud különbséget tenni.

Hol vannak a tudósok?

Ettől függetlenül a sötétség terjedése nem törvényszerű. Az a gond, hogy nincs ellensúlyuk, és ezért nem őket kell hibáztatni. Az ellensúly hiánya pedig a tudományos közélet (ebben az esetben konkrétan a nyelvész, és a történész) óriási hibája, akik nem publikálnak a nagyközönség számára. És ez a problémák gyökere. Ezt a blogot is az a törekvés hozta létre, hogy legyen ilyen a magyar weben, mert eddig nem volt (a múlt-kor csak híreket közöl). És nagyjából az egy kézen megszámolható történelemmel foglalkozó komoly oldalak közül mi vagyunk az egyik leglátogatottabb - és ez nem a mi dícséretünk, hanem a szakma óriási szégyene - merthogy a szerzők jelentős része még nem is szakmabeli. Oké, lehet azzal védekezni, hogy ilyen, és olyan problémák miatt nehéz a publikálás, csak hiteltelen. Minden érvre lehet válaszolni. Az áltudományos elméleteket miért éri meg kiadni? Az még szűkebb rétegnek szól. Ráadásul 89 előtt volt színvonalas történeti könyvkiadás, ami ma nincs. Csak néhány fiatal szerző publikál. Magyarán kellene a tömegeknek szóló tudományos igényű publikáció akár weben, akár könyvben, akár tévében (vannak tudományos csatornák ugyebár), a tudományos közéletnek pedig ki kell lépnie az elefántcsonttoronyból. Máskülönben tovább fog terjedni a sok áltudomány. Ez egyébként nem csak a történettudományra igaz, ott van példának a kreacionizmus terjedése pl. És mi a gond ezzel? Az a gond ezzel, hogy a jelenlegi kultúránk, életünk a felvilágosodásra, és a tudományos forradalom eredményeire épül. Ha ezeket (akár csak részleteiben) elkezdjük tagadni, ezzel végső soron a civilizációnkat tagadjuk meg. Nem varázslók, sámánok, vagy boszorkányok voltak a tudományok élharcosai, hanem komoly tudósok. A tudományos közéletnek tehát óriási felelőssége van (vagyis mondjuk az akadémikusoknak nem csak a magas fizetést / nyugdíjat kellene felvenni a nulla tevékenységért - tisztelet a kivételnek) okítani kellene a népet. Oké, manapság Magyarországon ritka az, amikor valaki komoly pozícióban felelősségteljesen viselkedik. De ha a tudományos elit nem publikál, akkor a saját tekintélyét fogja elveszteni, és egy idő után már nem lesz rájuk szükség. Igaz, ezen a ponton az értelmes emberek már nem lesznek az országban. De ebbe az irányba haladni sem lenne jó, pedig most ez történik.

Akkor mit kéne tenni?

Publikálni kellene: érdekesen, érthetően (ahogy pl. ez a blog, vagy a testvérblogok próbálják). Van rá igény, ez lemérhető a mégoly bulváros tudományos TV csatornák népszerűségén is. Amit viszont nem kellene, az az, hogy leáll a tudományos elit vitatkozni az áltudományokkal, mert ez nem vezet sehova: hülyékkel felesleges vitatkozni, mert lehúznak a szintjükre, és megvernek a rutinjukkal. Az áltudományos elméletek kiötlői minden erejükkel azon vannak, hogy magukat egy szintre hozzák az adott tudomány képviselőivel. Nincsenek azon a szinten, ne is kezeljük őket így. Ezért nem látom értelmét pl. a szkeptikusok által végzett mítoszrombolással, mert az nem éri el a kívánt hatást. Az áltudományos elméletek azért népszerűek bizonyos körökben, mert könnyen fogyaszthatóak, azok cáfolata, amely viszont tudományos eszköztárral történik, nem az. Éppen ezért bármennyire is igaza van a szkeptikusoknak, nem érik el amit akarnak, mert akiknek szólnak a magyarázataik, azok nem értik. Publikációk terén kell az áltudományokat kiszorítani, azzal, hogy a szakma publikál sokat, jót, és érthetőt. Emellett nem tudnának labdába rúgni.

Amit a hami álnéven publikáló szerző a Töriblogról elmond, egy az egyben elmondható a Rénhírekről is. Amikor 11 nap híján két éve a Rénhírek elindult, öt állandó szerzőnk volt. Az eredeti tervek szerint tíz állandó szerzőre lett volna szükség, hogy a blog folyamatosan működhessen, de ennyi vállalkozót nem sikerült összeszedni. Végül abban a reményben, hogy ha a blog már sikeresen működik, újabbak csatlakoznak hozzánk, öten vágtunk bele. Ketten nagyon hamar befejezték tevékenységüket, jó ideje hárman írjuk a blogot (időnként alkalmi posztolókkal kisegítve, és szerencsére van egy lelkes önkéntes korrektorunk is, aki a helyesírási, gépelési és fogalmazási hibákra ügyel). Ha valamelyikünk életében olyan fordulat következne be, hogy nem tudná folytatni a munkáját, akár le is húzhatnánk a rolót.

Amikor a Rénhírek elindult, létezett még egy hasonló tematikájú oldal, a finnugor.blog.hu – több mint egy éve már ez sem működik. Új blog azóta sem indult, és nincsen más műfajú internetes ismeretterjesztés sem. A Finnugor Világ továbbra sem jelenik meg a világhálón, igaz, jelenlegi tematikájával, stílusával aligha tarolhatna a nagyközönség körében. De ma a finnugrisztika területén több tucat szakember dolgozik oktatóként vagy kutatóként, a hallgatókról nem is szólva: közülük csak mi hárman vállaljuk a rendszeres ismeretterjesztést. Ha nem tetszik a Rénhírek, nem kell hozzá csatlakozni: a blogíráshoz nincs szükség különösebb technikai háttérismeretekre, bárki elindíthatja a saját blogját, és megmutathatja, hogyan kell ezt csinálni.

Mint a Töriblog írja, nem a dilettáns álnyelvészekkel kell vitatkozni. A mai napig nem készült olyan leírás, mely a nyelvrokonság megállapítása vagy a rekonstrukció módszerét alaposan, annak minden buktatójával (szabálytalan megfelelések, furcsa jelentésváltozások, bizonytalansági tényezők) együtt mutatná be. Az ismeretterjesztő kiadványok általában megelégszenek a kala – hal jellegű egyezések bemutatásával, nem tudok olyan írásról, mely elvinné az egyszerű olvasót az olyan egyezések tárgyalásáig, mint az ydin – velő. Márpedig ezek híján az olvasóban mégiscsak az marad meg, hogy a szavak hasonlósága a fontos, ami viszont nem igaz.

Nem állunk jobban a mai rokon nyelvek tekintetében sem. Hol van az a kiadvány, melyből az egyszerű, de akár a nyelvészeti érdeklődésű olvasó is képet nyerhetne mondjuk legközelebbi rokon nyelvünkről, a manysiról? Vagy mi lenne, ha másért nem, de csak játékból szeretne egy kicsit manysiul tanulni? Hol vannak azok a kiadványok (weblapok), amelyek ebben segítik? Sehol.

A terepen járt kutatók képeiből időnként kiállítás készül. A képeket felnagyítják, és eldugott művelődési házakban, egyetemi folyosókon állítják ki. Ugyanezeket a képeket ingyen fel lehetne tölteni az internetre, mindenki számára bármikor megtekinthetővé tenni. Az egész ingyen lenne (szemben a nagyítások több tízezer forintos költségével), és csupán a feltöltésre szánt időt igényelné. Ugyanakkor a képeket el lehetne látni kommentárokkal, de nem kellene egyszerre, a „megnyitóra”, hanem lehetne folyamatosan is: sőt, az érdeklődők kérdéseire is lehetne válaszolni.

Lehetőség ezernyi lenne. Csak meg kellene mozdulni. Ehelyett persze kényelmesebb akkor sápítozni, amikor mindenféle szőcsgézák kerülnek kormányzati pozíciókba és sületlenségeket beszélnek. Itt az ideje, hogy a szakma képviselői 21. századi felnőttekként kezdjenek viselkedni. Amíg tehetik.

Itt jártam (Észt irodalom)

Az elmúlt napokban a könyvhét alkalmából számos helyen találkozhatott az érdeklődő magyar olvasó az észt irodalommal. A Hangolás-kötet bemutatója mellett (amelyről a Rénhírek is beszámolt és a Facebook-on is követhető volt) megjelent Sass Henno Itt jártam (Mina olin siin) című regényének magyar fordítása (Rácz Nóra tolmácsolásában).

A Hangolás természetközeli, átesztetizált világával szemben az Itt jártam a tallinni alvilág kegyetlen valóságát mutatja be egy teljesebb életre vágyódó fiatal fiú, a 17 éves Rass szemén keresztül. Rass az észt főváros egyik elitgimnáziumában tanul, és arról álmodik, hogy orvos lesz, viszont zilált családi háttere miatt rákényszerül, hogy ne a hagyományos módszerekkel teremtse elő a megélhetéshez szükséges pénzt. A kábítószerdílerkedésből az egyetlen kiutat pedig talán csak a börtön jelentheti.

Észtországban a könyv szerzője minden idők legfiatalabban népszerűségre szert tevő alkotója (1982-ben született). 2005-ben elnyerte az év legjobb észt regénye díjat, majd a történetből film is készült 2008-ban Ilmar Raag rendezésében, aki többek között az észt közönséget megosztó Osztály (Klass) című filmet is jegyzi. A filmmel kapcsolatban több magyar ismertetés is megjegyzi, hogy az imdb-n elért magas pontszámával (7,2/10) a legsikeresebb kelet-európai filmek között szerepel.

Jön az észt euró

Január elsejétől Észtország csatlakozik az euróövezethez. (Az észt euróérmékről már korábban posztoltunk.)