Arvisura/6

a) Mi mennyi?

A szerkesztő, Bolyky János előszava szerint „a lerótt, mintegy 350 Arvisurában magyar vonatkozásokról 155 Arvisurában történik említés. Ezek közül 8 Arvisura szövege jelenleg nem áll rendelkezésre, így a jelen kiadás anyagát összesen 147 Arvisura 2572 oldala és 30 térkép képezi.”
Ebből a két mondatból az következik, hogy a Püski-féle kiadás csak a magyar vonatkozású Arvisurákat közli. Az előszót tovább olvasva azonban azt találjuk, hogy a szerkesztő célja volt „a lehető legteljesebb mértékben és kevés ismétléssel közreadni a rendelkezésre álló írásokat”. Ezt viszont csak úgy érthetjük, hogy a közölt 147 Arvisuránál több nincs a szerző hagyatékában.
Az előszó még tartalmazza azt az információt is, hogy bizonyos Arvisurákból több változat is fennmaradt, illetve egyazon szám alatt teljesen különböző szövegek is találhatók, ezeket a szerkesztő az ABC betűivel megkülönböztetve közli.
A két kötet az Arvisurákat sorszámuk szerint közli. A tartalomjegyzékből látható, hogy a sorszámozás általában megfelel az időrendnek, de vannak meglepő eltérések is: a 65. Arvisura (Udumu buzogánya) a Kr. e. 3750–3406 közötti eseményeket tárgyalja, vagyis korábbi időkről szól, mint az 55. (Aranyasszonyok hősi küzdelme, Kr. e. 3180–3165.) és magába foglalja a 29. Arvisura (Magyarka ősvallása, Kr. e. 3554–3542.) korszakát is. További átfedéseket is találhatunk az Arvisurák között: például a 143., 190., 225., 236(L). is több ezer évnyi időtartamot ölel át.
A tartalomjegyzék szerint a mű összesen 152 Arvisurát tartalmaz. Ez a szám eltér a szerkesztő által jelzett 147-től, ráadásul a 348. Arvisura a publikációban külön szerepel, a II. és III. fejezetben, a 350(B). Arvisura pedig a VIII. fejezetben került közlésre, ahogy azt korábban már említettem. Tehát ezt a kettőt számolhatjuk a 153.-nak és 154.-nek.
Az utolsó Arvisura a 350-es sorszámú, vagyis a Paál Zoltán által eredetileg 348 Arvisurára tervezett mű még félig sem készült el (ugyanakkor kiegészült a 349. és 350. Arvisurával). Ha azonban figyelembe vesszük, hogy 63 olyan Arvisura is van, amelynek számozása megegyezik egy másikéval, akkor a mű készültségi fokát mégis 50%-nál magasabbra tehetjük.
A szerkesztő szerint a 242., 260., 261., 262., 266., 267., 308(B)., és 324. Arvisura szövege hiányzik. Ez a megjegyzés nem értelmezhető, mivel ennél jóval több Arvisura hiányzik. Talán arra gondolt Bolyky János, hogy ezen Arvisurák megírtságára vannak adatok, szövegük azonban lappang vagy elveszett.
A 2. kötet végén (1440–1441.) találunk egy felsorolást is azon Arvisurákról, amelyek Paál Zoltán szerint Szalaváré Turától kerültek hozzá. Ezek ma is létező, fennmaradt szövegek, egy kivétellel. Ebből arra gondolhatunk, hogy azt az egyet, amely ma hiányzik (256., Dersike sámán rovása) Paál Zoltán szintén megírta, csak kézirata elveszett.
Az 1318. oldalon kezdődik az Arvisura Fősámán, Rovósámán és Aranyasszony Rend tagjainak felsorolása. Ez a több oldalas táblázat az egész mű vázlataként is felfogható, belőle láthatjuk, hogy Paál Zoltán a művében megalkotott világot aprólékosan megtervezte. Természetesen ilyen nagy műbe becsúsznak hibák, ellentmondások is. Így ezen táblázat szerint a 256. Arvisurát nem róhatta Dersike sámán, ahogy azt a másik felsorolásban olvassuk, mivel abban az időben Szurhab volt a fősámán, Görgény, Juluf, Csobánc és Veneszép pedig a rovósámánok. Az Aranyasszony viszont Derzsike volt, tehát itt csak egy apró tévesztéssel állunk szemben.
A mű tervezettségére utal az Arvisurák száma is: a 348., utolsónak szánt Arvisura tartalmazza Szalaváré Tura életének és halálának történetét. Annak idején Domokos Péter értetlenül tette föl a kérdést: miért éppen 348 Arvisura van? Nos, a Paál Zoltán által alkotott időszámítás a holdjáráson alapul. A hónapok holdtöltekor kezdődnek és 29 naposak, egy évben 12 hónap van, 12-szer 29 pedig= 348 nap. Vagyis minden napra jut egy Arvisura. Ezt a rendszert később, a 350. Arvisura írásának tanúsága szerint a szerző némileg átalakította, hogy saját időszámítása igazodjon a szokásos 365 napos évhez (lásd a VIII. fejezetet, 1325–1382.).


b) Tudományos ismeretek az Arvisurákban – az 1(A), 1(B) és 2(A) Arvisura alapján

Az 1(A) Arvisura címe: Hogyan lett Úzdból Ózd. A szöveg azonban egyáltalán nem erről szól, csupán egyetlen mondata, az utolsó. Megtudunk viszont sok mást. Az Arvisurákból felénk áradó információkat nagyon nehéz összefoglalni, mivel a szerző szövege igen tömör. Minden mondatban történik valami esemény. Ez a modern kalandregényeket és akciófilmeket idézi fel bennünk. A szövegben semmiféle üresjárat – tájleírás, jellemzés stb. nincsen. Csak akció, akció és újabb akció.

Az események ismertetését az Ordosz vidéki szállásokon kezdi a szerző: a 24 folyóvölgy sámánjai az első medvetor alkalmával megalakítják a 24 hun törzs szövetségét és egyeztetik hitvilágukat (idő: Kr. e. 4040–4020.= 1-20. medvetoros év).
A 25. napon Agaba fősámán mondta el a „Mennyei Szent Birodalom” keletkezésének történetét. Ezen az ünnepen kialakult az „egységes Tórem-hit, amely ötezer évig mozgató erejévé vált a 24 Hun Törzsszövetségnek”.
Az 1(A). Arvisurában Agaba által elmesélt világteremtő mítosz tele van az uráli és altaji népek hitvilágából vett motívumokkal: hét rétegű ég, életfa, világfelügyelő férfi, Aranyasszony kegyhely stb. Találunk utalásokat más népek hitvilágának ismeretére is: pl. a hét eget Ata-Isis teremtette, Anyahita Ataiszban a róla elnevezett hegyen lévő szentélyben élt, és a történetben szerepel egy vöröshasú cethal is. Az ismert mitológiai személyek mellé Paál Zoltán kifogyhatatlan képzelőerővel teremt újabb szereplőket. Névadási módszereire már utaltam olvasmánynaplóm 4. és 5. részében, álljon itt néhány újabb példa: Ruda-Tórem, az égi kovács nevét feltehetőleg a vasércbányászatáról ismert Rudabánya neve ihlette; a „finn-liv-suomák” főistene Jókedv-Tórem, neve talán a Jumala szó hatására született, a tatárok Ármány-Tóreme pedig egy igen erős hangulati értékű szót tartalmaz, amely ráadásul kapcsolódik a tatárjárás keltette negatív asszociációkhoz. Paál Zoltán névadási gyakorlatát igazolná, ha általa ismert és emlegetett finnugristák nevét is beépítette volna művébe. Például Gulya Jánosét, Zsirai Miklósét… Nos, a VIII. fejezetben, a Féran névadó naptárban olvassuk, hogy március 24-én és július 27-én van Gula napja, január 13-án és december 12-én pedig Zsiraj napja.
Az 1(A). Arvisura két térképet is tartalmaz. Az egyik az Ordosz-vidéket ábrázolja, pontosan megrajzolva a 24 törzs elhelyezkedését. E törzsek az ismeretterjesztő és szakirodalomból megismerhető neveket viselnek, itt-ott a mai gyakorlattól eltérő helyesírással (suoma, csuvaszok), esetenként a szerző koncepciója szerint eltorzított nevekkel (kazahun a kazah helyett). A térképen két indoeurópai nyelvet beszélő népesség szerepel: az egyik a jász, nyilván a magyar történelemben játszott szerepe miatt, a másik pedig a lett, feltehetőleg tévedésből, a lív helyett.
A másik térkép az Ataiszból kiindult népek vándorlási irányát mutatja. Az ősföldről, Ataiszról az 1(A). Arvisurából még nem tudunk meg semmit, de az 1(B). és a 2. Arvisura részletesen tárgyalja az ataiszi eseményeket.

Az Arvisurák olvasásának igen nehezen futottam neki. Az egyes fejezetekkel való ismerkedés folyamatosan változtatja a mű értékeiről és értékeléséről vallott elképzeléseimet. Korábban azt ígértem, hogy Paál Zoltán obi-ugor mitológiai ismereteiről tanácskozni fogok egy szakértővel. Ennek már nem látom értelmét. A szerzőnek ugyanis igen alapos történelmi és mitológiai ismeretei voltak. Nemcsak finnugrisztikai, hanem általános őstörténeti ismeretei. Ezek felhasználása során azonban nagyon szabadon bánt a valós adatokkal. Ezeket a fantáziája által teremtett mitikus térbe és időbe helyezte. Ez adja egyébként művének varázsát: a gyanútlan olvasó, ha erre van hajlama, úgy olvashatja az Arvisurákat, mint az egyetlen hiteles, ámde elhallgatott történelmi múltat.
Tudományos eszközökkel nem értékelhető az a feltételezés, hogy Szalaváré Turától származnak Paál Zoltán ismeretei (Tura honnan tudhatta volna mindezt?), valamint az sem, hogy sámán módjára más világokkal érintkezve jutott hozzájuk. Ellenben nyomait látjuk annak, hogy a szerző meglepően olvasott volt. A kérdés tehát nem az, mennyire hitelesek Paál Zoltán ismeretei, hiszen azokat láthatóan átformálta, hanem, hogy miként szerezte őket.
A kérdések: mikor olvasott?, hol olvasott?, csak magyarul olvasott?

1. Mikor olvasott? Erről egykori barátaitól, családjától lehetne informálódni. Előfeltételezésem szerint vaskohászként korkedvezménnyel mehetett nyugdíjba, és így bőven rendelkezett olvasásra is fordítható idővel.

2. Hol olvasott? Ezt a kérdést részben már tárgyaltam, arra utalva, hogy ózdi közkönyvtárakban feltehetőleg nem voltak meg azok a művek, amelyek ismerete az Arvisura szövege alapján bizonyítható (lásd beszámolóm 4. részét). Vagyis fővárosi könyvtárakat is látogathatott. Időközben az is fölmerült bennem, hogy Paál Zoltán ismeretei nemcsak olvasmányaiból erednek, hanem tudományos konferenciák, felolvasó ülések meghallgatásából is. Erre utal a tárgyalt Arvisura-kiadás 17-18. oldalán közölt levél egy részlete: „A mellékelt levelet írtam dr. Gulya Jánosnak, amelyet a Te részedre is megküldök. Bizonyára sok munkája közepette nem fog, mint csendes és csupán egyszeri hallgató részére meghívót küldeni…”

3. Csak magyarul olvasott? Amennyiben igaz, hogy Paál Zoltán 6 hónapig partizániskolában volt (lásd beszámolóm 3. részét), úgy megtanulhatott oroszul. Nem konkrét adatok alapján, de fölmerült bennem, hogy esetleg orosz nyelvű finnugrisztikai szakirodalmat is olvasott.

Azt, hogy Paál Zoltán nem Szalaváré Turától és nem az égből kapta tudományát, leginkább a névadási gyakorlatával lehet bizonyítani. Már utaltam rá, hogy nevei függetlenek mindenféle ismert nyelvtörténeti folyamatoktól, a szerző nem ismerte az általa felhasznált földrajzi és személynevekhez kapcsolódó etimológiai szakirodalmat.
Névadási gyakorlata azonban más módon is elárulja, hogy Paál Zoltán olvasmányaiból építkezett. Az 1(B). Arvisurában (Éjszakák és az ősi szélasszony viadala, Kr. e. 4040–4000., 1–40. m. t. é.) ezt olvassuk: „Mari fejedelmi városban … a marami törzsek telepedtek le. … Mari megalapítása után 75 tűzszerzési évvel jöttek az Amu szigetcsoport menekültjei… Legerősebb beavatottjuk a muroma Ananyinó volt, aki várost alapított.”
A muroma beavatott neve azonos egy oroszországi település nevével: Ananyjino Tatársztánban található, Jelabuga városának közelében. A falucska egy vaskori régészeti kultúrának adta a nevét, a feltárások 1858-ban kezdődtek. Az könnyen belátható, hogy Kr. e. 4000 körül egy muroma ember nem viselhette egy napjainkban is létező, de csak pár száz éve keletkezett falu nevét (és akkor még nem tárgyaltuk azt a kérdést, hogy mikor alakult ki a mari és a muroma etnikai csoport…). Az is könnyen belátható, hogy a kapcsolat a finnugor őstörténet és a falu között véletlenszerű. Paál Zoltán finnugor régészeti olvasmányaiból merítette az ihletet a muroma szereplő nevéhez.

Legközelebb az Ataisz szigetéről történt kirajzásról írok az 1(B). és a 2. Arvisura alapján.