2010. augusztus 10., kedd

A multani vérvád

Nemrégiben a kitűnő Konteo blog remek posztot közölt a vérvádak történetéről. [Időközben a poszt átkerült ide.] Ezt az átfogó munkát szeretném kiegészíteni néhány finnugor vonatkozású adattal.

A vérvádak alapja általában a más vallásokkal szembeni bizalmatlanság, illetve tudatlanság: nem tudjuk, mit csinál a másik, de valamit másképp csinál, mint mi. Ha viszont másképp csinálja, akkor nyilván rosszul csinálja, ha pedig rosszul csinálja, mi zárná ki, hogy nagyon rosszul csinálja? Oroszország, ahol a mindenféle mássággal szemben való gyanakvás, sőt, egyáltalán a gyanakvás az alapvető életérzések egyike, természetes táptalaja a vérvádaknak. A Konteo ugyan csak egy legújabb kori eseménnyel kapcsolatban említi Oroszországot, de az ottani vérvádak története külön posztsorozatot is megtöltene. Természetesen a vádlottak általában a zsidók. A magyar olvasó elsősorban szépirodalmi művekből, pl. Szemjon Reznyik A velizsi vérvád című regényéből nyerhet képet ezekről.

Miközben a magyarok a vérvádügyekben elsősorban a szégyenteljes tiszaeszlári perrel kapcsolatban említhetők, az udmurtok a vádlott, ha nem is dicsőséges, de legalább nem dicstelen szerepét mondhatják magukénak. A 19. század végén az udmurtok, ha formálisan meg is voltak keresztelve, őrizték pogány hagyományaikat. Természetesen az oroszok tudták, hogy az udmurtoknak saját hitviláguk és rítusaik vannak, de valójában igen keveset tudtak erről, amely gyanakvásra adott okot. S míg a zsidók valójában (a második templom lerombolása óta) már nem áldoztak vérrel, az udmurtokról valóban elmondhatjuk, hogy áldoztak, ha nem is embert, de állatokat igen: ráadásul e szertartásokon központi szerepe volt a vérnek, melyet gyakran az áldozóhelyen egy gödörbe folyattak.

Domokos Péter szerint Herzen is megemlékezik arról, hogy az orosz hatóságok nem egyszer faluról falura hurcoltak egy hullát, azt állítva, hogy a falu határában találták, és nyomozásba kezdenek. A helyiek persze jobbnak látták, ha fizetnek a sosemvolt ügy „eltusolás”-áért. (Az udmurt irodalom története, 441. – sajnos Domokos nem adja meg, hogy az idézet pontosan honnan is származik.) Hasonló történt 1892 május hatodikán, amikor Vuzs Multan (Sztarij Multan, Ómultan) falu mellett megtalálták egy megcsonkított koldus (más források szerint helyi paraszt) holttestét. Ezután udmurtokat vádoltak meg a megboldogult rituális meggyilkolásával, és 1894 decemberében, tehát egy több mint két és fél évig tartó per során 7 embert több éves szibériai száműzetésre ítéltek. A sajtó lecsap a szenzációs ügyre, felfedi az eljárás szabálytalanságait, végül 1896 júniusában, tehát négy évvel az esemény után harmadfokon a vádlottakat felmentik. A felmentő ítéletben nagy szerepe volt Vlagyimir Korolenko ukrán származású orosz írónak.

Érdekességképp megemlítendő, hogy még az orosz nyelvű wikipédia is azt állítja, hogy ha Multanban nem is történt rituális gyilkosság, de az emberáldozat az udmurtok körében más területen még nem sokkal korábban is előfordult. Ezt a megállapítást Grigorij Verescsagin udmurt származás néprajztudós egy cikkére alapozza. A cikk alapján azonban úgy tűnik, az „interjú” forrása is inkább hallomásból értesült emberáldozatokról, vagy inkább csak fantáziált róluk.

A multani ügy feltűnő hasonlóságokat mutat a tiszaeszlári üggyel, nem csak abban, ahogy a per lefolyt és hogy egy író játszott központi szerepet a felmentő ítéletben, hanem irodalmi utóéletét tekintve is. Ahogy Magyarországon Krúdy Gyula írta meg a per történetét, Udmurtiában Mihail Petrov dolgozta fel az eseményeket. E könyv ma is széles körben ismert az udmurtok körében. A regény az ötvenes évek első felében íródott (a szerző még személyesen is találkozott vádlottal), és ez sok mindent elmond: szereplői öntudatos udmurtok, akik az eljövendő forradalomról, közgazdasági kérdésekről és az osztályharcról társalognak, és gyakran kerül szóba Lenin, aki a korban aligha lehetett ismert paraszti körökben.

Magyarul a kérdésről bővebben Domokos Péter említett könyvében lehet olvasni.

5 megjegyzés:

bibi írta...

Köszönöm a cikket. Valahol az antik görögöknél (a forrásra már nem emlékszem) a "finnek" mint "emberevő finnek" jelennek meg. Ezt soha nem hittem el, afféle antik sztereitipiának tartottam.
A Kalevalában sem emlékszem semmi ilyesmire vonatkozó utalásra sem. Meglep, hogy itt az udmurtoknál véres áldozatról olvasok. Nem valami török vagy indoárja hatás ez, mint nálunk volt a lóáldozás? A finnugoknál maximum valami bocsánatkérő jellegű, "tor"-szerű áldozatot tudok elképzelni.

nincs írta...

Nem ismerek olyan forrást, amely a finneket emberevőknek nevezné. Viszont a Hérodotosz által a szkítáktól északra lakó népek között felsorolt androphagos népet a 19. század végének kutatói a mordvinokkal azonosították. Ennek alapja a következő volt: Az androphagos beszélő név, jelentése 'emberevő'. A mordvin népnév is ugyanezt jelenti, mivel első tagja az ősiráni 'ember' jelentésű szóra megy vissza, míg második tagja az orosz 'eszik' jelentésű igével hozható kapcsolatba.
Jelenleg az általános vélemény szerint elképzelhető (de egyáltalán nem biztos!), hogy az androphagos egy finnugor nyelvű nép volt, az viszont bizonyos, hogy a 'mordvin' népnév második eleme nincs kapcsolatban az orosz 'eszik' jelentésű szóval, tehát a 'mordvin' nem azonos jelentésű az androphagosszal, nem jelenti azt, hogy 'emberevő'.

bibi írta...

Köszönöm a helyesbítést. Tehát akikről Herodotosz írt azok a mordvinok. Bátorkodom újra megkérdezni, hogy néprajzi vagy régészeti adatok alapján, a finnugor népek ősi kultúrájában egyáltalán létezhetett e véres áldozat. Ami rítus amúgy általános a délebbi népeknél.

Fejes László írta...

Kedves bibi!

Azt hiszem, ezzel kapcsolatban nehezen fogalmazhattam volna kevésbé egyértelműen a posztban: "[...] az udmurtokról valóban elmondhatjuk, hogy áldoztak, ha nem is embert, de állatokat igen: ráadásul e szertartásokon központi szerepe volt a vérnek, melyet gyakran az áldozóhelyen egy gödörbe folyattak."

A véres áldozatok még a huszadik század elején is általánosak voltak a marik, az udmurtok, a hantik, a manysik és a szamojéd népcsoportok körében, és szórványosan ma is előfordulnak.

nincs írta...

Kedves Bibi!

Előző hozzászólásomban sehol sem állítottam, hogy a Hérodotosznál szereplő androphagos nép az ősmordvinokkal lenne azonosítható. Ellenben azt írtam, egyáltalán nem biztos, hogy az androphagos nép finnugor lett volna. Sőt, még azt is írtam, hogy a mordvin népnév "nem azonos jelentésű az androphagosszal, nem jelenti azt, hogy 'emberevő'". Vagyis félreértetted előző hozzászólásomat. Az általad megfogalmazott állítás ("Tehát akikről Herodotosz írt azok a mordvinok.") nem következik abból, amit írtam.