Vonattal Észtországban

Európában egyre nagyobb divat vonattal utazni. A vasút reneszánszát a zöldturizmusnak köszönheti, mivel az egyik leginkább környezetkímélő közlekedési eszköz. Ez a divat lassanként elérkezik Észtországba is. Luxusvonatok ugyan nincsenek, de egyelőre nincs is igény rájuk.

A fő vasútvonalak a fővárost Tallinnt kötik össze Pärnuval, Viljandival, Tartuval és Narvával. A tervek szerint ismét el lehet majd vonatozni Valgáig is. Sajnos azonban a vonatok utazósebessége meglehetősen alacsony, és nemzetközi vonat egyedül Tallinn és Moszkva között közlekedik. (A Tallinn–Pétervár járatot 2004-ben szüntették meg, 2007-ben ugyan tervezték visszaállítását, de végül ez nem valósult meg. A kilencvenes évek közepén járt még vonat Varsó–Vilnius–Riga–Tallinn útvonalon is.)

A kirándulni vágyóknak azonban előny, hogy még kis falvakban is le lehet szállni a vonatról. Az állomásoktól gyakran indulnak gyalog- és síösvények. A gombagyűjtőknek sem kell messzire sétálniuk. A vonaton van hely a kerékpároknak is, és mindössze 20%-kal kell többet fizetnünk, ha a bicajt is magunkkal visszük. Ha legalább hatan utaznak egy csoportban, akkor a kerékpárok ingyen szállíthatók. Természetesen a vagonokban külön helyet alakítottak ki a kerékpárok számára.

Különösen ajánlott a Kõrvemaa központjába, Aegviiduba tett kiruccanás. Az Észtország Svájcának nevezett, dombos-mocsaras-tavas tájat mintha kifejezetten a terepkerépározásra találták volna ki. A vasútállomától alig öt kilométerre fekszik a hely túra- és síközpont, ahol különböző útvonaljavaslatokkal várják a látogatókat. (Havas időben az útvonalak síutakként használatosak.)

Érdemes ellátogatni Kelet-Virumaa-ba (Ida-Virumaa) is, ahol gyönyörű kastélyok és parkok váltakoznak kihalt ipartelepekkel. Sondában vagy Kiviõliben érdemes leszállni a vonatról.

Nem csak nyáron érdemes ellátogatni Pärnuba, Észtország „nyári főváros”-ába, a népszerű üdülőhelyre. Ha Tallinn felől érkezünk, érdemes már Torinál leszálni a vonatról. Itt a Pärnu folyó partján, a homokkőbe a víz barlangot mosott. A 19. század közepén még többszáz métert lehetett besétálni a barlangba (ekkoriban kapta a Tori põrgu, azaz tori pokol nevet), száz évvel ezelőtt azonban a barlang beomlott. Toriba várják a lovasturizmus kedvelőit is, akár lóháton, akár kocsin is lehet kirándulásokat tenni.

Népszerű útcél Viljandi is. A „népzenei főváros”-nak is becézett település elsősorban kulturális látnivalóival vonzza a látogatókat. A koncertek és színházi előadások mellett Paul Kondas naív festő kiállítótermét érdemes megtekinteni. A város éppen ezeknek köszönheti, hogy elnyerte az Európa egyik legérdekesebb turisztikai célpontjának címét az Európai Bizottságtól. de megéri a város környékén kerékpározni is. Ugyanakkor érdemes kerékpárra ülni és megcsodálni a várost körülvevő tájat is.


(Forrás)

Réntartás a Szinja vidékén

Az északnyugat-szibériai Szinja – az Ob egyik mellékfolyója – mentén élő hantik egy része ma is réntartással foglalkozik. A rénpásztorok és családjaik ún. brigádokba tömörülnek, és saját rénjeik mellett az állami gazdaság, a szovhoz rénszarvasait is őrzik, terelik. Télen a szinjai hantik kicsi, néhány faházból álló településekben laknak, a rénpásztorok pedig a falu közelében tartják réncsordájukat. Nyáron azonban a folyóparti, mocsaras területeken elviselhetetlenül sok a szúnyog, úgyhogy a rénpásztorok felhajtják csordájukat az Urál vonulataira, s velük együtt vándorol – gyerekestül, sátrastul, holmistul – egész családjuk.

Az itt látható felvételek zöme a 4-es számú réntartó brigádnál készült 2005 nyarán. A brigád akkor négy családból állt, akik három kúpsátorban laktak. A családok kíséretéhez tartozott még mintegy fél tucat kutya, akik a „házőrzésen” kívül a mintegy 2000 fős réncsorda terelésében, őrzésében is részt vettek.

A férfiak ún. ügyeleti rendszerben dolgoznak, azaz amíg egyikük a réneket legelteti a hegyekben, a többiek a szállás körüli férfimunkákat látják el (például szánt készítenek); az asszonyok pedig a gyerekekre vigyáznak, tűzifát gyűjtenek, főznek, varrnak, bőrt puhítanak. Az utóbbi egyébként különösen jellemző elfoglaltsága idősebb, fiatalabb nőnek egyaránt: az itteni nők ugyanis – mihelyst szerét ejthetik – kisebb-nagyobb rénbőrdarabokat vesznek a kezükbe s azt puhítgatják, dörzsölgetik, még beszélgetés, pihenés vagy akár hegymászás közben is. A rénszarvas bőrét, prémjét a hantik ugyanis igen széleskörűen felhasználják: bundát, csizmát, táskát, sátorponyvát készítenek belőle. Sokszor még a varráshoz használt cérnát is magának a rénszarvasnak az inaiból állítják elő. A rénszarvas húsát gyakran nyersen fogyasztják a hantik, mivel ezen a kopár vidéken igen kevés a fa, amiből tüzet lehetne rakni (a nyers rénhús felszolgálásának és fogyasztásának módjáról egy korábbi posztomban olvashatnak az érdeklődők).

A bal alsó kép az Urál lejtőin kavargó réncsordát szemlélteti, amint éppen a völgy felé terelik őket, a jobboldali felső fotón pedig azt vehetjük szemügyre, amint a hanti férfiak lasszóval befogják a kiszemelt egyedet az esti rénvacsorához. A jobb alsó felvételen pedig az 5-ös számú réntartó brigád réncsordája és szálláshelye látható.

(Fotók: Sipos Mária, Kováts Zsófia)

Online hozzáférhető udmurt és komi újságok

Szerencsére lassan Oroszországban is rájönnek, hogy a kis népek támogatásának leghatékonyabb (és egyben legolcsóbb) eszköze az internet. Persze az ilyen eszközöknek haszonélvezői közé számíthatjuk saját magunkat is. A korábban nehezen beszerezhető folyóiratok, könyvek egy kattintásra vannak tőlük. Lássuk, mihez is férhetünk hozzá!

Az Udmurt Köztársaság nemzeti könyvtárának honlapjáról (jellemző módon az udmurt oldalakon is orosz tájékoztató szöveggel, a 2008-es számokat 2007-esnek jelölve) a következő folyóiratokat érhetjük el: Ӟечбур! (hetilap gyerekeknek), Вордскем кыл (havonta-kéthavonta megjelenő, nyelvi, oktatási témájú folyóirat), Инвожо (ifjúsági havilap), Кизили (folyóirat gyerekeknek), Кенеш (irodalmi folyóirat). Ezek kétnyelvűek, az orosz és az udmurt anyag aránya változó. Teljes számokat tudunk letölteni pdf-formátumban.

Ugyanezen a honlapon meg lehet tekinteni néhány régi, nehezen hozzáférhető udmurt könyvet is. Ezek oldalait képekként tekinthetjük meg, egyenként lapozgatba őket.

Szintén letölthető az Art című komiföldi irodalmi folyóirat néhány száma. A folyóirat túlnyomóan orosz nyelvű, de komi nyelvű cikkek is vannak benne (főként szépirodalom). Cikkenként, html-formátumban tölthető le.

A folyóiratok mellett teljes köteteket is letölthetünk a legkülönbözőbb finnugor nyelveken (szintén pdf-ben).

Kellemes olvasgatást!

Tiernapojat – Az északi sztárok

Bár karácsonyig még több mint két hetet kell várnunk, Turkuban, a finn karácsonyi városban már megindultak az ünnepi előkészületek. November 29-én megnyílt a karácsonyi vásár, és a Luostarinmäkin (Kolostorhegy) található kézműves múzeumban a finn betlehemezős szokás szerint felléptek az oului csillagfiúk, eredeti nevükön Tiernapojat. Az elnevezés előtagja a svéd stjärna ’csillag’ szó finnesített változata. Hívják a betlehemezőket a finn megfelelő Tähtipojat (tähti ’csillag’) néven is.

A hagyomány a középkori dél-európai misztériumjátékokból nőtt ki, és az oului diákokhoz kapcsolódik, akik egy karácsonyi témájú színdarab összeállításával és előadásával igyekeztek némi jövedelemre szert tenni. A szokás kialakulásának pontos időpontjáról nincsenek adataink, az első feljegyzések az 1700-as évek végéről származnak. A Wikipédia (http://fi.wikipedia.org/wiki/Tiernapojat) érdekes információkat közöl a hagyomány történetével kapcsolatban. A tiernapoika-előadás mai változatának kialakulását az 1800-as évekre teszik, mivel a darabban megemlítik I. Sándor nevét. A függetlenné vált Finnországban (1917-től) nem lett volna illő az orosz cár dicséretét zengeni, így voltak javaslatok a név Mannerheimre való cserélésére. (Mannerheim marsall Finnország katonai vezetője volt a polgárháború és a második világháború idején, 1944–1946 között pedig az ország elnöke.) A tiernapoikadarab mai változata mégis I. Sándort említi, a mannerheimes variáns végül nem szilárdult meg.

A hagyomány egy idő után annyira népszerű vált, különösen ínségesebb időszakokban, például háborúk után, hogy a tiernapoikák versengeni kezdtek egymással, aminek olykor verekedés lett a vége. Bár immár szabályos keretek közt, Ouluban most is minden évben versenyt rendeznek a tiernapoikáknak (1933 óta). Turkuban az idei év győztesei léptek fel.

A színdarab szereplői Heródes, Knihti, Heródes szolgája, a mórok királya és Mänkki, akinek az a szerepe, hogy egy rúdra tűzött nagy csillagot forgasson, illetve ő az, aki Jézus születésének és a napkeleti bölcsek látogatásának hírét bejelenti. Emellett a darab elsősorban a mór király Heródesnél tett látogatását és a Heródes által a kisgyermekek lemészárlására kiadott parancsot emeli ki a történetből. A következő videókon a turkui előadásnak ezt az utóbbi két részét láthatjuk, illetve a második felvételen a darab záróepizódját, amelyben a diákok hozzálátnak a megérdemelt jutalom begyűjtéséhez.




Érdekes feldolgozását hallgathatjuk meg ennek a hagyománynak Timo Rautiainen, heavymetal-énekes (Mänkki), Ismo Alanko (Heródes), Jarkko Martikainen (Knihti) és Toni Wirtanen (a mórok királya) részvételével. A produkció két részletben látható:





Aki pedig maga is ki szeretné próbálni a tiernapoikázást, a következő honlapon megtalálja az előadás teljes szövegét, angol és finn nyelven (régies oului nyelvjárásban). (A finn változathoz kottarészletek is tartoznak.):

http://www.kaiku.com/tiernapojat.html#Tierna%20Finnish

Hány uráli nép van? 5. A marik

A marik esetében a megosztottság közel sem olyan mértékű, mint a mordvinoknál. A megkülönböztethető csoportok mind marinak nevezik magukat (néhány formai variáns, mint marij, mare stb. megkülönböztethető, de ezek összetartozása mindenki számára világos, és nem szokták egymással szembeállítani őket) és egymást is.

Földrajzilag a marik két nagy tömbben élnek: a mai Mari Köztársaság (Marij El) területén, attól északra és keletre a Nyizsnij Novgorodi és a Kirovi Területen, illetve Baskíriában (nagyobb tömbben annak északnyugati csücskében). Az utóbbi tömb létrejötte az orosz hadseregnek, hittérítőknek és adószedőknek köszönhető: előlük menekültek keletre a mai baskíriai marik utódai.

A marik néprajzilag négy csoportra oszthatók: hegyire (a Mari Köztársaság délnyugati csücske), erdeire (a Mari Köztársaság nyugati, északnyugati része és az attól északra eső területek), mezeire (a Mari köztársaság középső és keleti része) és keletire (a Mari Köztársaság legkeletibb csücske és az attól keletre, északkeletre eső területek, ill. a basíkíriai mari területek). A nyelvjárási megoszlás hasonlít a néprajzihoz, de két nagy nyelvjárási tömböt lehet megkülönböztetni: nyugatit és keletit. A nyugatiba tartozik a hegyi és az erdei (ezek a nyugati nyelvjárás két alnyelvjárását képezik), a keletibe tartozik a mezei és a keleti (de a Marij El középső részén, Joskar-Ola környékén beszélt alnyelvjárását a keleti és a nyugati közötti átmenetnek kell tekinteni). A marinak két irodalmi változata van: a nyugati dialektusra épülő hegyi, ill. a keleti dialekusra épülő mezei (ezt használják az átmeneti nyelvjárási zónában is).

Mindebből jól játszik, hogy bizonyos megnevezések kétértelműek. A hegyi mari egyfelől jelenti a marik egy szűkebb néprajzi-nyelvjárási csoportját, másfelől jelenti az általuk és az erdei marik által közösen használt irodalmi nyelvet is. A mezei mari szintén jelenti a marik egy szűkebb néprajzi-nyelvjárási csoportját, de jelentheti az általuk és a keletiek által használt közös irodalmi nyelvet is. A keleti mari utalhat a Marij Elen kívül, attól keletre élő marik (de időnként kizárólag a baskíriai marik) csoportját, de máskor rajtuk kívül utalhat a Marij El keleti részén élő népességre is. Sajnos nem mindig derül ki, pontosan melyik jelentésben használják ezeket a fogalmakat.

Bár a mari nyelvjárások között jelentős eltérések vannak, és gyakorlás nélkül a távoli nyelvjárások beszélői csak igen nehezen értik meg egymást, nem volt mindig egyértelmű, hogy két irodalmi nyelvre van szükség. A huszas évek első felében inkább azon folyt a vita, hogy a mezei vagy a keleti legyen-e az irodalmi nyelv alapja. Az utóbbi mellett szólt volna az, hogy több régies vonást őriz. Volt olyan javaslat is, mely egy, az összes nyelvjárás alapján teremtett, kompromisszumos változatot kívánt irodalmi mváltozattá emelni. Végül azonban a mari kultúrmunkások 1926-os konferenciáján úgy döntöttek, hogy két irodalmi nyelvet hoznak létre.

A marik tehát egy népnek tartják magukat, de két irodalmi nyelvet használnak. Ennek ellenére nem szoktak mari nyelvekről beszélni (habár előfordul, hogy mezei vagy hegyi mari nyelvről beszélnek Mindebből következik, hogy nincsenek statisztikáink arra vonatkozólag, hogy hányan vallják magukat hegyi, erdei, mezei vagy keleti marinak. Az egyes nyelvjárások beszélőinek számára csak területen élők számából lehet következtetni. Az biztos, hogy a hegyi irodalmi változatot, ill. az ehhez közelebb álló nyelvjárásokat jóval kevesebben beszélik, mint a mezei változatot, ill. az ehhez közelebb álló nyelvjárásokat.

Mindennek ellenére nem lehet azt mondani, hogy az egyes mari csoportok között ne lennének különbségek, sőt, feszültségek is. A hegyi marik jóval közelebb élnek a korai orosz területekkel, hamarabb kerültek érintkezésbe az oroszokkal. Az orosz–tatár háborúskodások idején (már Kazany eleste előtt), míg a mezeiek a tatárok kitartó szövetségesei voltak, és még Kazany eleste után is folytatták partizánakcióikat. (A bosszú elől pedig kénytelen voltak a mai Baskíria területére menekülni.) Egyes mezei marik még ma is felróják a hegyikenek „árulás”-ukat.