Az uráli helyesírások 4. A mai mari helyesírások

Míg a mordvin esetében azt mondhattuk, hogy hangrendszere és a hangok kapcsolódási módjai az oroszhoz hasonlóak, addig a mari esetében éppen az ellenekzőjét tapasztaljuk. Míg az oroszban szinte minden mássalhangzó „kemény–lágy” párba sorolható, és a mordvin mássalhangzók jelentős része is, addig a mariban (legalábbis az irodalmi nyelvekben) csak két ilyen pár van: az [n] – [ny] és a [l] – [ľ] (régi magyar, palóc [ly]).

Talán ezzel függ össze, hogy a mari helyesírás [i] és [e] előtt nem különbözteti meg a kemény és lágy mássalhangzókat. Így tehát a ни jelölheti a [ni] és a [nyi], a не a [ne] és a [nye] hangkapcsolatokat is jelölheti. (Emlékezzünk, hogy az oroszban [ni] nem fordulhat elő, a [ne] pedig kizárólag idegen szavakban, de ezekben is csak kivételesen jelölik a нэ betűkapcsolattal.) A magánhangzót követő (és szókezdő) е mindig a [je] hangkapcsolatot jelöli, szó elején a mariban sincs [ji] (legalábbis az irodalmi nyelvben), magánhangzót mari szavakban sem [i], sem [ji] nem követhet, így az ilyen kapcsolatok ejlölése nem jelent problémát.

A mari mássalhangzók közel állnak az oroszokhoz, vannak bizonyos eltérések (például az orosz в körülbelül úgy ejtendő, mint a magyarban vagy az angolban v-vel jelölt mássalhangzó, a mariban viszont ehelyett az angol w-vel jelölt mássalhangzó van meg, az oroszban a д a magyarban vagy az angolban d-vel jelölt mássalhangzó jele, a mariban viszont az angol th-é (mint a the névelőben), a г viszont a [γ]-é (azaz a [g]-hez hasonlóan, de nem felpattanó zárral, hanem csak egy részt képezve). A mariban viszont nincs meg a magyarban vagy az angolban v-vel, d-vel vagy g-vel jelölt mássalhangzó. Hasonlóképpen nincs a mariban [ï], azaz hátrébb húzott nyelvvel ejtett [i]. Az ы-t ezért egy olyan hang jelölésére használják, melyre az oroszban nincs külön betű: ez a rendszeres olvasóink számára jól ismert [ə], azaz svá (az angol a 'egy' névelőben vagy az -able '-ható, -hető' képzőben ejtünk ilyet).

Vannak azonban a mariban olyan hangok, mely jelölésére az orosz ábécében meg nem található betűket használnak. A mássalhangzók között csak egy ilyen van, a [ƞ]: ez az [n]-hez hasonló, de annál hátrébb képzett hang (a magyarban a [k] és [g] előtt ejtjük ilyennek az n-t, az angolban ilyen van pl. a folyamatos melléknévi igenév (-ing) végén). Ennek a jele a н egy módosított változata – a betű jobb szára fölül jobbra meg van hosszabbítva: ҥ.

A magánhangzók között mind a mezei, mind a hegyi mari irodalmi nyelvben megvan két olyan magánhangzó, amely a magyarok számára ismerős, de az oroszban nincs meg: az [ü] és az [ö]. Ezeknek a jelük is hasonló: az [u] és az [o] jelére tett két pont: ӱ, ӧ.

A hegyi mariban van még két hang: az [e]-hez hasonló, de annál nyíltabban ejtett [ä], ennek a jele is hasonló a latin írású finnben vagy szlovákban előforduló hasonló hangok jelöléséhez: ӓ. Ezen kívül a hegyi mari kétféle [ə]-t különböztet meg, egy előrébb és egy hátrébb ejtettet. Az előrébb ejtettet ebben az esetben is két ponttal írják: ӹ, a hátrébb ejtett jele pedig az oroszból is ismert ы.

Hogyan ismerhetjük fel egy szövegről, hogy mari, ha nem tudunk mariul? Az ӧ előfordulása önmagában nem sokat mutat, mert mint később látni fogjuk, több bnyelv helyesírásában is előfordul. Az ӱ már jobb támpont, de ilyen betűt használnak a keleti hanti helyesírásban is, ráadásul az ӧ mellett. Jó támpont viszont a ҥ: bár hasonló hangot több cirill ábécében is jelöl az н valamilyen módosított változata, ezek alakja eltér: ӈ, ң, ill. hasonlít rá az egy más hangot jelölő ӊ (az utóbbi kettő közötti különbség észrevételéhez már alaposan fel kell nagyítani a betűket). Ugyanakkor ha más uráli nyelv ábécéjében nem is, a jakutban vagy az altaji ábécében (ráadásul ez utóbbiban van ӱ és ӧ is. Éppen ezért egy szöveg mariként való azonosításához még egy fontos támpontot kell figyelembe venni: a ё hiányát, illetve helyette a йо betűkapcsolat megjelenését.

A hegyi mari szöveget valamivel könnyebben lehet egyértelműen azonosítani: az ӓ eleve kevés nyelvben fordulhat elő (de a keleti hantiban is, bár ezt az orosz wikipédia sem jelöli, hasonlóképpen az ӱ és ӧ ottani meglétét sem), az ӹ viszont kizárólag a hegyi mari ábécében fordul elő. (Az orosz wikipédia itt a hangértékét adja meg tévesen.)

Előfordul, hogy olyan mari szöveggel találkozunk, amelyet e sajátos betűk nélkül írtak. (Ahogy magyarul is szoktunk különböző okokból ékezetek nélkül írni.) A mari nyelvnek és helyesírásnak bizonyos sajátosságai azonban a segítségünkre sietnek, és az ilyen szövegekről is jó eséllyel ismerhetjük fel, hogy mariul vannak. A többesjel ugyanis a mariban meglehetősen terjedelmes, ráadásul kötőjellel kapcsolják a szó(tő)höz. A mezei mariban a -влак és a -шамыч, a hegyiben a -влӓ használatos. Ha a kötőjelet pont ezek a betűk követik, akkor biztosak lehetünk benne, hogy mari szövegről van szó.

Hanti nyári viselet a 21. században

Két héttel ezelőtt a hanti lányok, asszonyok hajviseletéről ejtettem szót. Ezúttal – hogy kerekebb képet kapjunk arról, hogy néz ki egy mai hanti nő – a Szinja folyó vidékén élő hantik nyári öltözetét mutatom be.

Észak-Szibéria mocsaras vidékein nyaranta elviselhetetlenül sok a szúnyog, úgyhogy errefelé az öltözködés az általános funkciókon kívül még egy fontos szerepet kap: a ruháknak, kiegészítőknek a szúnyogok kíméletlen támadásától is védeniük kell az emberi testet, tehát minél nagyobb felületen el kell takarniuk azt. A ruháknak ugyanakkor szellősnek és könnyűnek kell lenniük, hiszen Észak-Szibériában a hőmérséklet manapság akár a 30 fokot is elérheti nyáron.

A fejet a kendő kiválóan védi a szúnyogoktól, úgyhogy az itt élő hantik (férfiak és nők, felnőttek és gyermekek egyaránt) nyáron általában színes, mintás kendőbe bugyolálják fejüket. Ezek a darabok nem speciálisan „hanti kendők” (tulajdonképpen a világ legtöbb pontján találhatunk hasonlókat): a városból vagy nagyobb falvakból szerzik be őket, és színviláguk és motívumaik is inkább az orosz ízlést tükrözik. Ugyanez igaz az asszonyok bebújós, elöl néhány gombbal rendelkező, hosszú ujjú ruháira is, azzal a különbséggel, hogy a ruhákat általában saját kezűleg is díszítik: színes farkasfogakból, szalagokból csíkokat varrnak a vállrészre, a mell fölé, a gallérra és a szoknyarész közepére. Kiegészítőként – szintén saját kezűleg készített – színes gyöngysorokat viselnek, amelyeken (ahogy az a jobb oldali felvételen is látható) gyakran megjelennek a hanti díszítőművészetre jellemző geometrikus motívumok. A szinjai hantiknak egyébként gazdag, virtuóz a díszítőművészetük (ahogy az a sew kapcsán is feltűnhetett olvasóinknak): ruházatukat és használati tárgyaikat gyakran díszítik különféle gyöngyökkel, szalagokkal, fémdarabokkal, pénzérmékkel.

A ruha alá kötött harisnyát vesznek a lányok, asszonyok, lábbeliként pedig leginkább gumicsizmát vagy kalucsnit viselnek, hiszen ez a legpraktikusabb ezen a mocsaras-lápos vidéken.

Megjelent a Finnugor Világ 2009. márciusi száma

Az új Finnugor Világ címlapját az a kép díszíti, amely az Alkukotiban is megjelent, és amire mi korábbi posztunkban külön is felhívtuk a figyelmet. A képet nyilván a Castrén-kiállítás tette népszerűvé, a szerkesztőknek gratulálunk jó ízlésükhöz!

A szerkesztői cikkből megtudhatjuk, hogy a Reguly Társaság az MTA Nyelvtudományi Intézetéből máshová teszi át székhelyét, illetve hogya Társaság az adók 1%-ából befolyt 120.000 forintot teljes egészében a Finnugor Világ számainak nyomdaköltségeire fordította.

Az első igazi cikkben Csepregi Márta számol be a helsinki Finnugor Társaság 125 éves születésnapjának rendezvényeiről. (Ezekre annak idején mi is felhívtuk a figyelmet.) Röviden ismerteti az elhangzott előadásokat, melyek nemsokára kötetben is megjelennek. Ezután az évfordulóra megjelent köteket ismerteti, az általunk is említett Aatteen tiede (Csepregi Az eszme tudománya magyar cím mellett teszi le a garast) mellett C. G. Mannerheim Across Asia from West to East in 1906–1908 című, a finn tábornoknak még orosz cári tisztként tett Szibériai utazásának leírását, ill. Pauli Kallio és Pentti Otsamo M. A. Castrén ja Siperian kielioppi (M. A Castrén és Szibéria nyelvtana) című, Castrén életét bemutató képregényét ismerteti. Szól a Castrén csizmája és a Határontúli Karjala című kiállításokról és a megnyitón bemutatott performanszról, melyben gimnazisták mutatták be – mi mást, mint Castrén életútját? A cikket záró megállapítások szerint Finnország ezen a téren azért tud Magyarországnál többet felmutatni, mert ott a rokon népekkel kapcsolatos kérdéseket nem tekintik egy szűk szakmai kör belső ügyének.

A következő két oldalon Bereczki Gábor emlékezik meg Képes Gézáról születésének 100. évfordulója alkalmából. Képes Géza életművének jelentős részét a finnugor irodalmakból való versfordítások teszik ki. Ezután Jaan Kaplinski Vercingetorix így szólt című versét olvashatjuk Képes Géza tolmácsolásában. (Megjelent az Észt költők című kötetben.)

Ezután Zaicz Gábor emlékezik meg Mai Kiisk kerek születésnapjáról. (Sem a „kerek” szám nincs megnevezve, sem a születés dátuma nem szerepel, de azért szerepel annyi életrajzi adat, hogy kitalálható legyen.) Az ünnepelt 1966 óta tart észt nyelvórákat az ELTÉn, jelentős szerepet vállalt az észt irodalom magyarországi népszerűsítésében (válogatás, szerkesztés), a ma észtből fordítók jelentős része hallgatója volt). A megemlékezést Ellen Niit Azt hittem című verse zárja, ismét Képes Géza fordításában.

Ezt követi Wagner-Nagy Beáta és Szeverényi Sándor beszámolója az Uszty-Avamban, a nganaszanok között végzett terepmunkáról. A cikk érdekes adatokat tartalmaz az utazási nehézségekről, a nganaszanok életkörülményeiről, a településről és a demográfiáról. Uszty-Avamba a környéken élő nganaszanokat és dolgánokat telepítették le, de a legfontosabb funkciókat (orvos, rendőr, boltos stb.) oroszok töltik be. A hatvan éven aluliak már nem beszélnek jól (vagy egyáltalán) nganaszanul. A nganaszan, ill. a dolgán iskolai tantárgy, heti egy órában tanítják. A cikk bővebb és fényképekkel illusztrált változata a tavasz folyamán fog megjelenni az Élet és Tudományban.

A következőkben Kuznyecova Margarita ír Etnofuturizmus az udmurt irodalomban címmel. Értelmezése szerint az etnofuturizmus a posztmodernnel áll szemben, ugyanakkor a finnugor kultúrák revansa az indoeurópai világgal szemben. Többször hangsúlyozza az etnofuturizmus bipoláris gondolkodásmódot (falu vs. város, népköltészet, mítoszok vs. (poszt)modernizmus stb.). Sajnos a szöveg szerkesztetlen, nehezen követhető. A fordításon (a fordító nincs jelölve) gyakran átüt az eredeti mondatok szerkezete, időnként a központozás oroszos. A szöveg hitelességének az sem tesz jót, hogy túlságosan deklaratív, hiányzik belőle a mérlegelés.

A kiadvány közepét a Kuraj és Italmasz című kiállítást ismertető szöveg foglalja el. Ezt a szöveget korábban már mi is közöltük nagyatádi kiállítás megnyitója alkalmából. Időközben a kiállítás bezárt, a szerkesztő reményét fejezi ki, hogy az anyagot máshol, így Budapesten is bemutatják. (Amint erről hírt kapunk, természetesen tájékoztatjuk olvasóinkat.)

A szám második felét főként ismertetésekből áll. Csúcs Sándor Vászolyi Erik és Lázár Katalin Sudár fenyő nőtt az erdőn című komi énekgyűjteményét mutatja be. Vászolyi Erik a hatvanas években járt Komiföldön, gyűjtése sokáig kiadatlanul hevert (a szövegkiadás az internetről is letölthető). A hangfelvételek az MTA Zenetudományi Intézetében álltak, amíg Lázár Katalin fel nem fedezte őket és el nem kezdte feldolgozásukat. Csúcs szól a mű keletkezési történetéről és a reprezentált műfajokról. Az ismertetést Tyima Veny komi költő folklórihletésű verse zárja Vásuzolyi Erik fordításában.

A következő írásban Tánczos Orsolya ismerteti a Mikor felébredtem, nyár volt című verseskötetet, mely négy finn költőnő (Marjo Isopahkala, Saila Susiluoto, Mare Velin, Merja Virolainen) verseit tartalmazza Pusztai-Varga Ildikó fordításában. Az ismertetés jelentős részét a kötetből vett idézetek teszik ki.

Ezek után Simon Bernadett ismerteti a Serkáli osztják chrestomathiát. Az írás szigorúan tartalmi ismertető, fejezetről fejezetre mutatja be a kötetet.

Az ismertetések sorát Zaicz Gábor zárja a Navigárum humanum est... című, Pusztay János hatvanadik születésnapjára készült kötettel. Az ismertetés jelentős részét azonban az ünnepelt életrajza teszi ki, a tanulmányok közül Zaicz csak néhányat emel ki, majd a kötet tartalma iránt érdeklődőknek a tartalomjegyzék tanulmányozását ajánlja. Az ezt követő bekezdést azonban fontosnak tartom egészében idézni:

Egy-két megjegyzés. Én a Jugria földrajzi nevet (vö. 124) a Finnugor rokonságunk jegyzetanyagában (625) a zr. jęgęr [sic! – lengyel nazális e-vel! (ez természetesen nem a szerző, hanem a szerkesztők hibája)] 'mocsaras erdő' szóból eredeztettem a szakirodalom alapján. Érzésem szerint a genitivushasználat paraméterei között (vö. 136) aligha lehet az erza és a moksa között lényeges különbség. Úgy gondolom, manapság 20 helyett (vö. 151) 19 népet lehet – amennyiben a baltiak számát hétnek vesszük – élő uráli nemzetnek tartani. Hogy Európában az angol nyelvű imperializmustól kell tartanunk (vö. 210) lásd Riese cikkének 5. jegyzetét (180)! Ezzel kapcsolatban megjegyzem: „layout” megjelölést (4) nem láttam még magyar kötetekben, bízom abban, hogy nem esünk mi is az anglicizmus hibájába...

Nem világos, hogy Zaicz miért érezte úgy, hogy a cikkek ismertetése helyett miért inkább saját személyes benyomásait kell mindenféle érvelés nélkül odavetnie. (Itt legyen elég arra utalnunk, hogy blogunkban külön sorozatot szántunk annak a kérdésnek, hogy miért nem lehet az uráli népek pontos számát meghatározni.) Végképp érthetetlen, hogy ha már a kötet hibáit keresi, miért a copyrightoldalon (fájdalom, ez a neve) található angol szóba köt bele, holott említhetné éppen ezen oldal végtelenül esztétikátlan tördelését (irdatlanul nagyméretű betűk: a kötet maradék részét a hihetetlenül apró betűkből álló hosszú sorok teszik nehezen olvashatóvá), vagy éppen azt, hogy Sipos Mária cikke gyakorlatilag olvashatatlanná vált a betűtípusok nem megfelelő kezelése miatt. (De ha Zaicz figyelmesebben megvizsgálta volna a copyrightoldalt, azt is kisakkozhatta volna, hogy miért sikerült megjelentetni ezt a kötetet, miközben a Hajdú Péter, Bereczki Gábor – továbbá a Zaicz által nem említett Havas Ferenc – tiszteletére készült kötetek kiadására sehogy sem sikerült előteremteni a megfelelő anyagi fedezetet.)

A számot a krónika blokkja zárja, ennek első cikkében Csúcs Sándor számol be a 21. Finnugor szemináriumról (erről itt már korábban beszámoltunk, ezúttal nem bocsátkozunk ismétlésekbe). A következő cikk ennek az MTI-hírnek a szó szerinti átvétele. (Ez a szöveg ugyanazokat a kérdéseket veti fel, mint amelyeket a kiállítással kapcsolatban korábban már felvetettünk.) Ezt követik a hírek, melyek sajnos jelentős részben már elmúlt eseményekről számolnak be. A még látogatható események közül kiemelnénk a Sarkvidéki hisztéria és a Szibéria lelke c. kiállításokat. Jó azonban időben felkészülnünk arra, hogy a Múzeumok Éjszakáján (június 20-án) megnyílik a (M)ilyenek a finnek? című kiállítás a Néprajzi Múzeumban. A közönséges híreknél háromszor nagyobb terjedelemben jelennek meg a számot záró lapp vonatkozású hírek a Ságát című újságból. Megtudhatjuk például, hogy

Målselvben számi óvoda nyílt, melyet norvég gyermekek is látogathatnak.

illetve

Fogoly- és rénhúsos pizza is kapható az ismét megnyitott karasjoki Rypa ('Fogoly') szálloda éttermében.

továbbá

Kiruna központja sokkal gyorsabban süllyed, mint gondolták. Egyelőre nem tudják, hová költöztetik a várost.

E sorok írói kedvencévé az alábbi vált:

Tana községben a szombat estet választották az „asszonyok napjának”.

Rendkívüli híradás: Habsburgok és finnugorok a Töriblogon!

A Töriblog tegnap cíkket közölt arról a mítoszról, hogy a Habsburgok erőltették volna a „finngor elmélet”-et a magyarokra. A cikk fontos teret szentel az állítólagos Trefort-idézetnek, és annak hitelességét részben az általunk korábban ismertetett érvekhez hasonlókkal cáfolja.

Az isten menyasszonya

A 2004-ben jelent meg az Isten menyasszonya (Jumalan morsian) című film. Tévedünk azonban, ha cím alapján egy apácáról szóló bejegyzést várunk. Bár a két hagyományban vannak hasonló elemek, mégis a történet a katolikus egyház világától nagyon messze, sok száz kilométerre, a tundrai nyenyecek körében játszódik. A nyenyeceknél él ugyanis az a szokás, hogy egyes lánygyermekeket az istennek, pontosabban Numnak, a főistennek (a hetedik ég istenének) ajánlják. Ez az „áldozat” hét évre szól, de „meghosszabbítható” háromszor, négyszer vagy ötször, és tarthat egy egész életen át is. A főszereplő immár idős nőként egy vak kislánynak meséli el az életét, magyarázza el a nyenyecek hagyományait.

A filmet egy finn-nyenyec házaspár rendezte (Anastasia Lapsui és Markku Lehmuskallio), a szereplők nem színészek, hanem hétköznapi nyenyec emberek. Ami igazán különleges a filmben, hogy a nyenyeceket saját világukban örökítették meg, és a szereplők végig nyenyecül beszélnek (a filmhez finn, svéd, német és angol felirat van).

A házaspár korábban is készített filmeket a nyenyecek életéről: Elveszett paradicsom (Kadotettu paratiisi 1994), Hét ének a tundráról (Seitsemän laulua tundralta 2000) és Az élet anyái (Elämän äidit 2002) címmel. Az Isten menyasszonya bár dokumentumfilm, mitikus elemeket is magában foglaló történet.

Az európai néző gyorsan pergő klipekhez és akciókhoz szokott szeme számára ez a film jóleső változatosságot hozhat, lassú-meditatív történetszövésével, a Jamal-vidéki tundra végtelenségével és monotonságával.

A filmről finnül és angolul is olvashatunk értékeléseket, bemutatókat.