Észt–angol nyelvi tréfa

A nyelvek közti érintkezés tréfás helyzeteket is teremt. Finnugrista körökben az egyik legismertebb jelenség, hogy a gyakran használt magyar persze a finnek és észtek számára annyit jelent: 'segg'. A magyar tej a finnek és észtek számára annyit jelent, hogy 'tetű'. Viszont ne lepődjünk meg, ha finnek szájából azt halljuk, hogy kurva, ez egyszerűen 'kanyar'-t jelent. Komiul viszont a pöcs 'nagymama', a csöcs pedig egyszerűen 'is'.

Az alábbi videóval viszont angol anyanyelvű beszélők örvendeztetik meg az internetes közönséget. Két észt lánytől arról érdeklődnek, hogy mondják észtül azt, hogy '12 hónap'. A lányok válaszolnak is, de a kaksteist kuud az angol anyanyelvűek számára úgy hangzik: cocks taste good (műfordításban: 'jóízű a fasz').



A videó az angol anyanyelvűek számára igen meggyőzően hangozhat, mert többször is feltették a Youtube-ra.

IFUSCO XXV 2009, Petroszkoj/Petrozavodszk

2009-ben a Karjalai Köztársaságban, Petroszkojban (orosz nevén Petrozavodszk) rendezték meg az IFUSCO-t (International Finno-Ugric Students' Conference). Aki járt már valamelyik IFUSCO-n, az tudja, milyen fontos szerepet tölt be a finnugor népek fiataljainak életében ez a diákkonferencia. Az IFUSCO nemcsak tudományos fórumként jelentős, hanem lehetőséget nyújt ismerkedésre, eszmecserére. A diákok barátságos közegben, kis létszámú hallgatóság előtt próbálhatják ki tudásukat, előadói képességüket. Másrészt nagy előnye a konferenciának, hogy lehetőséget nyújt az adott területen élő finnugor nép(ek) kultúrájával való megismerkedésre. Ezért a programban az előadásokon kívül kirándulások, múzeumlátogatások is szerepelnek. Azonban az igazi IFUSCO-hangulatot az esti közös éneklések és beszélgetések adják, amelyeket sokszor hosszas szervezés előz meg, figyelembe véve azt a tendenciát, hogy az oroszországi IFUSCO-kon az oroszországi és a „külföldi” (értsd finn, észt, magyar) résztvevőket hajlamosak különböző kollégiumokban elhelyezni. Az esti találkozók mellett nagy hagyománya van a bemutatkozó esteknek, amelyre minden delegáció kisebb-nagyobb programmal készül. A vendégek gyakran valamilyen népdallal állnak színpadra, amelybe aztán belevonják a közönséget. Különösen érdekesek (néprajzosok és filológusok figyelmét is felkelthetik) azok a kéziratos füzetecskék, amelyekben a „finnugor” slágerek feljegyeztetnek, eltérő nyelveken és változatokban, tarkábbnál tarkább átírásokban. A másik hagyomány a búcsúztatás, „kikísérés”, amely Oroszországban amúgy is elterjedt szokás. Ilyenkor az ottmaradók valamilyen speciális búcsúnótával, esetleg a távozók kedvenc dalával válnak el a vonatra, buszra felszállóktól. Az IFUSCO kellékeihez tartozik még valamilyen tárgy is, amelyet a konferencia logójával látnak el. Ez lehet póló, vászonszatyor vagy kendő, amely jó szolgálatot tett idén a búcsúztatási ceremóniában.

A konferencia május 14-től 16-ig tartott. Május 14-én a regisztráció után, 12 és 14 óra között plenáris előadásokat hallhattunk. Ezek során megismerkedhettünk Karjala történetével, a balti-finn nyelvek Karél Köztársaság-beli helyzetével, az IFUSCO történetével, valamint a petroszkoji egyetem informatikai fejlesztéseivel. Az előadásokat tolmács fordította angolra a külföldi résztvevők számára. A megnyitóra magas technikai színvonal volt jellemző, Mihail Vasziljevics Moszin, az oroszországi finnugorok szövetségének elnöke, videókonferencia keretében köszöntötte a résztvevőket és így mutatkoztak be a prjazsai (finnül Prääsä, karjalaiul Priäžü) iskola diákjai is, akik karjalai és vepsze nyelven beszéltek, szavaltak és énekeltek a közönségnek.

A nyelvi korlátokat most sem sikerült áthidalni, bár voltak törekvések az egyes szekciókban is arra, hogy az előadások minél több hallgatóhoz eljussanak. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy kisebb összefoglalót nyújtottak angolul a külföldi résztvevők számára. Ugyanis a finnugor konferenciák egyik alapvető problémája a munkanyelv kérdése. Az Oroszországban élő finnugor kisebbségek képviselői általában oroszul tartanak (tkp. olvasnak fel) előadásokat, a külföldről érkezők kisebb-nagyobb orosz tudás birtokában csak részeket értenek ebből és nincs esély a vita kialakulására. A „nyugatiak” ugyanakkor angolul adnak elő, amely az oroszországiak körében okoz problémákat. Az anyanyelven előadók száma viszont igen csekély, holott maga a konferencia a finnugor nyelvekről szól. Az általam hallott előadások között vepsze és karjalai nyelvűek is szerepeltek, üdítő kivételként. Áthidaló megoldásként szokott szolgálni az eltérő nyelvű előadás és absztrakt. A jövő talán a szinkrontolmácsolásban van, a mai technikai eszközökkel lehetővé válhatna az anyanyelvi előadás orosz és angol nyelvre való tolmácsolása egyaránt. A „kis” finnugor nyelvek kilátásait tekintve ugyanis különösen problematikus, ha egy tudományos előadás oroszul hangzik el, hiszen ez azt sugallhatja, hogy tudományos körökben az anyanyelvet nem lehet használni, illetve magát a terminológiát sem dolgozzák így ki az adottt területre.

Az előadások május 14-én délután, 15-én és 16-án délelőtt zajlottak 5 szekcióban:

1. Finnugor nyelvészet: Múlt. Jelen. Jövő.
2. Finnugor világ: Tradíció. Folklór. Etnográfia.
3. Finnugor népek: Történelem. Szociológia. Jog.
4. Finnugor irodalomtudomány
5. Finnugor nyelvek: Pedagógia. A tanítás elmélete és módszertana.

A délutáni program 14-én falulátogatásból állt. Bolshaja Seljga faluban karjalai néptáncokkal, népi játékokkal, kézművességgel és irodalommal ismertették meg a résztvevőket. Május 15-én pedig a petroszkoji helytörténeti múzeumban a régészeti és néprajzi kiállítást tekinthettük meg, amely felölelte a környék történetét a Jeges-tenger közelében talált sziklarajzoktól egészen a 19. századi karél népi kultúráig. Mindeközben a múzeum vetítőtermében finnugor népek körében készült antropológiai filmeket mutattak az érdeklődőknek.

A konferencia programját számos koncert színesítette, a Noid vepsze, az Anna tulla és a Santtu Karhu karjalai együttesek mellett az udmurt Anastaszija Csusjalova és a D'Airot banda szórakoztatta a közönséget. A falusi kiránduláson pedig karjalai népi hangszerekkel ismerkedhettünk meg. Lehetőség nyílt a karjalai pirog (kalita) megkóstolására is. A következő Petroszkoj című dal, a Myllärit előadásában, a konferencia slágere volt. Mivel szövege karjalaiul van, a finnül tudók számára csak részben érthető. Szabad fordításban körülbelül arról szól, hogy „Petroszkoj szép város-e, a gyönyörű Onyega partján, a nép jól él Karjalában... Az emberek nyüzsögnek a városban, egymástól kérdezgetik, hova mész, hova mész, te Petroszkojba, én Petroszkojba... Amikor az autók a városban járnak, olyan mintha gyapjúgombolyagok gurulnának... Karjalai pirogot sütni, jegyet venni Peroszkojba.” (Sajnos a szöveg többi részét csak hiányosan értem, de ha valaki beszél karjalaiul, örülnék, ha segítene kiegészíteni a fordítást.)

Petroskoi

(Ivan Ljovkin)

Ongo Petroskoi kaunis linnaine,
Čoma Oniegan järven randaine.
Rahvas Karjalas hüvin eletäh,
Eloaigaizet ainos kohetah.

Rahvas linnah ajetah,
Toine toizel küzütah:
- Kunne ajat? - Kunne ajat?
Sinä ajat, minä ajan,
Sinä Petroskoil,
Minä Petroskoil.

A ku dorogat külih strojittih,
Kivet, kannot kai matkal murrettih
A kui mašinat linnah ajetah,
Buite villazet kerät kulgietah.

Refrén

Tulou aigu vie muga elämmö,
Gul`ankal kuudamalla ajammo
Kalitat huondeksella paistammo,
Biliet`at Petroskoil ostammo.

Az uráli helyesírások 11. A mai kildini számi helyesírás

A kildini számi helyesírás előtt feltétlenül hatásszünetet kellett tartanunk, hiszen ez az a nyelv és helyesírás, amelyik „jobbról előzi” az oroszt: egyes hangok nemcsak „kemények” és „lágyak” lehetnek, hanem a kettő közötti „féllágyak” is. Igaz, ez a hármasság csak a [t], [d] és [n] esetében van meg (azaz ennek a három mássalhangzónak van féllágy és lágy „párja” is), a többinek csak lágy. Minden más mássalhangzó kemény–lágy párokba rendezhető (kivéve a [j]-t, ami értelemszerűen csak lágy lehet).

A lágyakat a helyesírás pontosan úgy jelöli, ahogy az oroszban: я/е/и/ё/ю/ь követi a kemény mássalhangzó jelét. A я/е/и/ё/ю egyben jelölheti a [j] és a megfelelő magánhangzó kapcsolatát is. A féllágy mássalhangzók jelölésére viszont kitaláltak néhány sajátos jelet: ha a féllágy mássalhangzót [a] követi, az ӓ, ha [e], az ӭ, ha mássalhangzó (vagy ha a féllágy mássalhangzó a szó végén áll), az ҍ (áthúzott szárú lágyságjel, nagyon hasonlít az ószláv ábécében szereplő jatyra – ѣ –, de nem azonos vele) követi. Nem világos, hogyan jelölik a féllágy mássalhangzók és többi magánhangzó kapcsolatát: lehetséges, hogy ilyenek nem is fordulhatnak elő.

A kildini lappban van néhány olyan zöngétlen mássalhangzó, melyek az oroszban (vagy a magyarban nem fordulnak elő: [J], [L], [M], [N], [R]; ezeket a zöngés megfelelőik ([j], [l], [m], [n], [r]) módosított jelével jelölik: ҋ, ӆ, ӎ, ӊ, ҏ. (A ҋ helyett a ј-t is használják.) Megvan továbbá az [n]-hez hasonló, de a [k]-val, [g]-vel egy helyen képzett hang, ennek jele: ӈ. Nem alakítottak ki viszont új betűt a [dz] és a [dzs] jelölésére, ezeket a дз, ill. дж betűkapcsolatok jelölik. Még egy különleges betű fordul elő, a һ, mely tulajdonképpen nem önálló hangot helöl, hanem az ún. preaspirációt, azaz bizonyos (zöngétlen) mássalhangzók előtt megjelenő [h]-szerű jelenséget. (Ez nagybetűként is hasonlóan, Һ-nak írandó.)

A kildini lapp megkülönbözteti a hosszú és a rövid magánhangzókat, ám ezt a helyesírás nem jelöli.

Udmurt palacsinta (milüm)

Az udmurt konyha két, az általunk ismert palacsintára némileg emlékeztető fogásának, a tabanynak és a küsztübejnek az elkészítését korábban már bemutattuk a Rénhíreken. Az udmurtoknak van azonban egy harmadikféle palacsintaszerű specialitásuk is, a milüm: ennek a tésztája voltaképpen pontosan ugyanazokból az összetevőkből készül, mint a küsztübejé, csak jóval több víz kell hozzá, így a nyers massza állaga megközelítőleg olyan, mint a mi palacsintatésztánké.

Szórjunk egy mély tálba 35 dkg finomlisztet, adjunk hozzá egy tojást, egy kiskanál sót és apránként, a masszát folyamatosan kevergetve kb. 7 dl vizet. Forró serpenyőben, kis zsiradékon süssünk belőle vékony köröket. A kész „palacsintákat” az udmurtok vagy csak vajjal átkenve fogyasztják, vagy a vaj helyett / mellett gabonakásával is megtöltik.

A kásához forraljunk fel fél liter húslevest, szórjunk bele 4–5 púpozott evőkanál búzadarát, dolgozzuk el csomómentesre, és főzzük az egészet néhány percig, majd keverjünk 5–10 dkg főtt szárnyashúst a kész kásába. Végül kenjük meg a tésztakarikák egyik oldalát 1–2 evőkanálnyi kásával, és tekerjük őket össze, akárcsak a palacsintát.

Diákkonferencia az ELTE Finnugor Tanszéken

Több éves szünet után 2009. május 7-én ismét diákkonferencia volt a Finnugor Tanszéken, éspedig ezúttal nem tanárok, hanem diákok kezdeményezésére és szervezésében. Bár igaz, hogy a szervezők: Bába Laura, Gulyás Nikolett és Raitsits Tivadar, akik a tanszék PhD-hallgatói, maguk is tanítanak, így nemcsak diák-, hanem tanárfejjel is gondolkodtak, amikor a konferencia ötletét felvetették. A kezdeményezők célja bevallottan olyan fórum megteremtése volt, ahol a tanszék nem-nyelvész hallgatói, doktoranduszai is szóhoz jutnak.

A hallgatóság, változó összetétellel ugyan, de mindvégig nagy létszámban és lankadatlan érdeklődéssel tartott ki az egész napos konferencián.

A doktoranduszok előadásai nagyobb volumenű és előrehaladottabb kutatásokon, a még nem végzett hallgatókéi pedig főleg szemináriumi dolgozatokon, szakdolgozatokon alapultak. Az előadások között ennek megfelelően volt tudományosan igényesebb, és volt igénytelenebb; volt önálló gondolkodásra valló és ötletes, és volt olyan, amelynek az összeállítása során nem ártott volna több önállóságra törekedni. Minden résztvevőről elmondható azonban, hogy sugárzott róla a téma iránti őszinte érdeklődés.

A tizenhét előadás közül hat valamely csoportidentitás mibenlétét, annak valamely vetületét, összetevőjét vagy egyéb vonatkozását vizsgálta. Raisits Tivadar és Magyar Szilvia előadása a finn nemzeti identitáshoz kapcsolódott más-más megközelítésben. Paréj Gabi és Larisza Sirobokova az udmurtok nemzeti identitását taglalta, az előbbi a kultúrantropológia, az utóbbi a szociolingvisztika szemszögéből.

Larisza Sirobokova meglepő, de akár örvendetesnek is tartható fejleményekről számolt be: felmérései alapján elénk tárta, hogy az írásbeliség új formáinak (internetes fórumok, sms stb.) köszönhetően növekszik az udmurt városi fiatalság körében az anyanyelv használata, miközben e fórumok híján és az egyébként kedvezőtlen feltételek miatt a falusi fiatalok körében éppenséggel csökken. E megállapítások nyomán nagyon fontos volna, ha a nyelvtervezőkben, nyelvpolitikusokban is tudatosulna az, ami már legalább egy évtizede látható: a nyelvi revitalizáció egyetlen simának látszó útja a hétköznapi kommunikáció, különösen az elektronikus kommunikáció során használt írásbeliségtől vezet az irodalmi nyelvekig és terminológiákig, nem pedig fordítva.

Tatjana Jefremova a mari–orosz kétnyelvűségről szóló előadása is olyan vizsgálatra alapult, amelyből végső soron arra a kérdésre is választ kapunk, hogy a mari nyelvterület egyes részein mekkora szerepe van a nyelvnek az etnikai identitásban. Bába Laura előadásában pedig arról hallhattunk, hogyan jelennek meg a női identitás évszázados (évezredes!) problémájának aktuális kérdései egy mai finn regényben.

A finn irodalomtörténettel további három előadás foglalkozott. Smida Zsófia a skandináv feminizmus kontextusában próbálta meg elhelyezni Minna Canthot. Kemer Andrea a Juhani Aho-féle „lámpa” és a Maiju Lassila-féle „gyufa” motívumát helyezte (stílszerűen szólva) a megszokotthoz képest új megvilágításba. Forgó Marietta arra a kérdésre próbált meg válaszolni, hogy vajon szatíraként olvasandó-e Veikko Huovinennek a „havukka-ahói természetfilozófusról” szóló műve, vagy sem.

Egészen más módon kapcsolódott a finn szépirodalomhoz Mihail Csemisev dolgozata. Ő azt próbálta meg számba venni, hogy mi mindent fordítottak eddig marira finnből, és ismertette a mari nyelvű fordításirodalom fogadtatásával kapcsolatos felmérésének eredményét is.

Talán nem túlzás tudománytörténeti eseménynek nevezni Aljona Rogyionova kísérletét arra, hogy a kortárs magyar irodalmat néhány alapvető tipológiai paraméter szerint összevesse a kortárs udmurt irodalommal. Hogy a kísérlet milyen eredményekre vezet, az majd a disszertáció egészéből fog kiderülni; az előadásból mindenesetre arról győződhettünk meg, hogy a szerző imponáló magabiztossággal igazodik el a kortárs magyar irodalomban, ismeri, és minden ízében érti annak különböző értelmezéseit is. (Itt jegyzem meg, hogy mind a négy oroszországi finnugor résztvevő elegánsan és szabatosan adott elő magyar nyelven, stiláris szempontból némelykor a magyar anyanyelvű előadókat is felülmúlva.)

Történelmi tárgyú előadást kettőt hallhattunk: Bence Áron Olaus Magnus 1555-ös művének egy szöveghelyét antik forrásokkal összevetve arra a következtetésre jut, amelyet leegyszerűsítve és némi túlzással akár ekképp is megfogalmazhatunk: mint minden rendszerváltáskor, a reformáció Észak-Európában való elterjedésekor is igaz, hogy az írástudók „átírják a történelmet”. Gyüre Dániel az önálló észt valuta történetét ismertette a kezdetektől napjainkig, kitekintve a történet várható folytatására is.

A délutánra már kissé megfáradt közönségre pezsdítőleg hatott Márkus Virág lendületes és érdekes részletekkel teletűzdelt észtországi élménybeszámolója a művészek által birtokba vett egykori gyárépületekről.

Sziráki Zsófia az udmurt folklórnak egy olyan szegmensét választotta kutatása tárgyául, amelyről nálunk a Volga–Káma vidékről szóló sztenderd tananyagban nemigen esik szó: a betegséggel, halállal kapcsolatos hiedelmeket. A munka óhatatlanul történeti dimenziót nyer, hiszen a forrásául szolgáló szövegek lejegyzése között kb. egy évszázad telt el.

A konferencia két utolsó előadását ifjú magyar szakosok tartották: Nagy Franciska a hanti és Gyarmati Réka a lapp nyelvi helyzetről. Mindkét előadás szorgalomról és problémaérzékenységről tanúskodott, és csak gratulálhatunk a szerzőknek, hogy nem finnugor szakos létükre ennyire közel kerültek választott témájukhoz.

Kubínyi Kata